Gy. András
Az angol Daily Mail …
Az angol Daily Mail szerint a Real Madrid kölcsönbe ajánlotta a Manchester Unitednek Kakát.
Mixed Zone: Real Madrid – Valencia 1-1
Mourinho:
„A kapusuk volt a legjobb a pályán. Nagyon jó és döntõ fontosságú védései voltak. Talán ha egy kicsit jobban játszunk, ha végig úgy játszunk, ahogy a második félidõben, akkor több lehetõségünk lett volna. Talán ha a kapufáról befelé pattan a labda. De a foci nem a talán-ok sportja. Döntetlent játszottunk, a csapatok osztozkodtak a pontokon. Elég jól játszottunk ahhoz, hogy gyõzni tudjunk, de jobban kellett volna és tudunk is jobban játszani.”
„Lass nagyon jól teljesített a felkészülés során. Kicsit jobban, mint a többiek, és úgy gondoltuk, hogy fontos lehet valakit az õ intenzitásával játszatni. 15 nappal többet edzett és nem játszott a válogatottban sem a héten. Khedira viszont igen, és keményen küzdött, mert a csapata tíz emberrel játszott. Jól teljesített. A döntetlen állásnál kockáztatni akartunk a három pontért, a cserék pedig beváltak, mivel az utolsó harminc percben a csapat jobban focizott és több helyzetet alakított ki.”
„Di María egy kicsit fáradt, igen. Fantasztikus meccset játszott a hét közepén, rengeteget futott, a szezon ezen szakaszában pedig nehéz a játékosoknak ilyen szorosan egymást követõ meccseken játszani. Novemberben könnyebb lesz. A hatvanadik perctõl görcsei voltak, ami az elõszezon után normális.”
„Pepéért aggódni fogok, ha nem jön rendbe. A Szuperkupa csak egy meccs, semmi több. Én csak a játékos miatt aggódom.”
„Forróságot akartunk az elõszezonban, mivel tudtuk, hogy itt is nagyon meleg lesz, és hozzá akartunk szokni. Las Vegasban még ennél is melegebb volt, New Yorkban és Philadelphiában pedig hasonló volt az idõ, ráadásul az edzéseinket is hasonló körülmények között csináltuk végig. Nem akarok kifogásokat keresni. Egyértelmû, hogy a hûvösebb idõ alkalmasabb a játékra, de az ellenfélnek is ugyanebben az idõben kell játszania. A döntést már meghozták, a bajnokság korán megkezdõdött, nem kritizálom a döntést.”
„A piac nyitva áll, bárki érkezhet vagy távozhat, de más csapatok játékosairól nem beszélek.”
Cristiano Ronaldo:
„Jól játszottunk, helyzeteket alakítottunk ki. Az elsõ félidõben jók, a másodikban még jobbak voltunk, de ez nem volt elég. Megvoltak a gólszerzési lehetõségeink, megszerezhettük volna a gyõzelmet. Ez az elsõ mérkõzés, az eredmény nem a legjobb, de folytatnunk kell a munkát.”
„Sajnálatos Pepe esete, mindannyian nagyon reméljük, hogy nem komoly a sérülése, és hamar felépül.”
„Most már csak a Barca elleni meccsel foglalkozunk. Meg kell nyernünk a mérkõzést. Mindent beleadunk, hogy nyerjünk ott és itt is, és elhódítsuk a kupát.”
Casillas:
„Sokkal többet érdemeltünk volna, mivel több helyzetünk volt. Sokat voltunk a tizenhatosukon belül, a második félidõben több gólhelyzetünk is volt.”
„A Valencia védelme nagyon jó volt, Alves és a társai nagyon jól lezárták a kaput.”
„Most még nem kell következtetéseket levonnunk, mivel a csapatok az elsõ hónapban még csak belerázódnak a játékba.”
„Én rendben vagyok. Az elsõ félidõ utolsó percei nehezek voltak, de késõbb már minden rendben volt. Pepéé volt a neheze, kórházban tölti az éjszakát. Reméljük, hogy gyorsan felépül, mivel egy fejre mért ütés mindig komoly fejfájást eredményez.”
„Most egy izgalmas párharc vár ránk. Ahogy tavaly is, újra a Barcelona ellen játszunk. Csodás, izgalmas meccs lesz, ahol két gólerõs és jól futballozó csapat feszül egymásnak. Gyõzni akarunk.”
Higuaín:
„Meg fogjuk próbálni olyan jól csinálni a dolgunkat, amennyire csak lehet, hogy nyerjünk a Barcelona ellen. Már régóta vagyok a Real Madridban, sok címet nyerhettem már. Az emberek jól bánnak velem és a csapattársaimmal is. A klubnak és a szurkolóknak is nagyon hálás vagyok mindenért. Itt vagyok, és nem szándékozom távozni.”
„Sajnos csak döntetlent tudtunk elérni egy olyan meccsen, ahol gyõzhettünk volna. Voltak helyzeteink a második félidõben, de ez elõfordul, és még szerencsénk sem volt. A félidõ végén találtak be ellenünk. Tavaly Guaita nagyon sok lövésünket hárította, most pedig Alves tette meg ugyanezt. Nagyon jól játszott. Jobb lett volna gyõzelemmel kezdeni, de nem így lett, tovább kell lépnünk.”
„Mindig segíteni akarom a csapatot, mivel minden meccs fontos, függetlenül az ellenfél kilététõl. Remélem, hogy Pepe hamar felépül, és újra velünk lesz.”
Albiol:
„Voltak tiszta helyzeteink, megnyerhettük volna a meccset. Ez még csak a szezonkezdet, tovább kell haladnunk. Ráadásul a Valencia hagyományosan jól teljesít a Bernabéuban. A csapatnak egyértelmûen javulnia kell, remélhetõleg innentõl kezdve három pontokat szerzünk majd.”
„Kár, hogy nem tudtunk gyõzni, hiszen remek második félidõnk volt.
Az elsõ bajnoki mindig trükkös, a csapatok még nem találják a ritmust. A cél a bajnokság megnyerése, ehhez pedig legalább 90 pont kell. Még sok van hátra.”
„Egy sérült csapattárs helyett álltam be, ami nem jó. Remélem, hamar rendbe jön. Jól éreztem magam a pályán, kár, hogy nem nyertünk.”
„A csapat mindent beleadott a második félidõben. Voltak tiszta helyzeteink, de nem volt szerencsénk. Sokak számára ez volt az elsõ teljes kilencven perc, ez pedig látható volt. Bár a Valencia jól játszott, különösen a védelemben, alig veszélyeztettek. Jó meccset játszottunk, nyerhettünk volna.”
„Abban a két-három hétben, ami rendelkezésünkre állt, megpróbáltunk a lehetõ legjobban felkészülni a szezonra. Szerintem a csapat jó benyomást tett, és jól játszott.”
A Real Madrid az elm…
A Real Madrid az elmúlt 27 évben nem szenvedett vereséget nyitófordulóban, ha a Bernabéuban lépett pályára. A 2000/2001-es szezon nyitómeccsén például a ma esti ellenfél Valenciát verte a csapat 2-1-re.
Playmaker PMH La Liga tippjáték indul – Értékes nyeremények
Örömmel értesítjük olvasóinkat, hogy a The Playmaker Webshop (www.playmaker.hu) és a Real Madrid Magyar Szurkolói Egyesület együttmûködésének köszönhetõen „Playmaker PMH La Liga tippjáték” néven spanyol bajnoki tippverseny indul itt, a penamadridista.hu-n.
Játékszabályok:
- A játékra külön jelentkezni nem kell, a tippek leadásával automatikussá válik a részvétel.
- A játékkal kapcsolatos kérdéseket feltenni, vagy a játékkal kapcsolatban beszélgetéseket folytatni a penamadridista.hu fórumának külön erre a célra kialakított topicjában lehet (Fórum / Real Madrid / Labdarúgás / Playmaker PMH La Liga tippjáték – Kérdések).
- Tippelni a spanyol bajnokság mérkõzéseire lehet. (Fordulónként 10 mérkõzés.)
- A tippeket a penamadridista.hu fórumának megfelelõ topicjában (Fórum / Real Madrid / Labdarúgás / Playmaker PMH La Liga tippjáték – Tippek) kell leadni.
- A tippek leadásának határideje minden esetben az adott forduló elsõ mérkõzésének kezdõ idõpontja.
- Egy játékos egy fordulóra egyszer tippelhet, a leadott tippeken módosítani már nem lehet. Ha valaki még a forduló kezdete elõtt észreveszi, hogy kihagyott egy mérkõzést, azt egy darab helyesbítõ hozzászólásban jelezheti. A további hozzászólásokat nem tudjuk figyelembe venni.
- A nem teljes fordulóra leadott tippeket is figyelembe vesszük a játék során, tehát akkor sem vesznek el a tippek, ha figyelmetlenségbõl a játékos kihagy egy mérkõzést. (Ilyenkor értelem szerûen az adott mérkõzésre automatikusan 0 pont jár.)
- Tipp formája: Hazai csapat – Vendég csapat – Végeredmény (pl.: Real Madrid – Valencia 3-1)
- Pontszámok:
- Kimenetel eltalálása: 1 pont;
- Gólkülönbség eltalálása: 2 pont;
- Telitalálat: 3 pont
- Rossz tipp: 0 pont.
- Egy tökéletes tipp tehát 6 pontot eredményez.
- A végsõ kiértékelésnél pontegyenlõség esetén a több telitalálattal rendelkezõ játékos nyer.
- Amennyiben még így is egyenlõ az állás, úgy sorsolásra kerül sor.
- Gyõztesek kihirdetésének idõpontja: a spanyol bajnokság 2012/13-as szezonjának utolsó fordulóját követõ 5. Munkanap.
- Nyeremények átvétele: Személyesen a The Playmaker üzletében (1134, Budapest, Váci út 43.); a Real Madrid Magyar Szurkolói Egyesület által szervezett bármilyen eseményen; vagy külön kérés esetén postázva.
- A játék szervezõi fenntartják a jogot arra, hogy elõzetes figyelmeztetés nélkül kizárjanak a játékból bárkit aki több felhasználói fiókkal játszik, vagy bármilyen módon megsérti a szabályzatot, illetve megzavarja a játék problémamentes lebonyolítását. A kizárással kapcsolatban utólagos reklamációnak helye nincs.
- Frissítés: Aki a tippek leadásánál módosítja az elõre megadott sorrendet, ezzel feleslegesen megnehezítve a szervezõk munkáját, annak a kevert sorrendû tippjei nem lesznek figyelembe véve.
Díjazás:
A The Playmaker Webshop felajánlásával a tippjáték elsõ három helyezettje értékes, Real Madriddal kapcsolatos nyereményekhez juthat.
Elsõ díj: 2012/13-as Real Madrid mez a választott méretben (hazai vagy vendég)

Második díj: Real Madrid sál

Harmadik díj: Real Madrid üvegkorsó (0,5 literes)

(a képek csak illusztrációk)
Érdemes minden héten velünk játszani, hiszen így van esély a legtöbb pont megszerzésére, és a végsõ gyõzelemre.
Jó játékot és sok sikert mindenkinek!
Davor Suker: “A Horv…
Davor Suker: “A Horvát Labdarúgó-szövetség elnökeként azt remélem és szeretném, ha Modric végül a Real Madridba igazolna. Csodálatos lenne. Ez jó hatással lenne a horvát labdarúgásra. Meglátjuk mi lesz.”
Villas-Boas: “Nem za…
Villas-Boas: “Nem zavar minket a Modric-ügy a felkészülésben. A játékos egyedül dolgozik, amíg folynak a tárgyalások a klubok között. Külön edzésterve van, nem zavarja a munkánkat. Meg fog oldódni az ügye az elkövetkezendõ idõszakban.”
Villas-Boas: “Még mi…
Villas-Boas: “Még mindig a Tottenham játékosa, így elvárjuk tõle, hogy dolgozzon. Az elnök elmondta, hogy folynak a tárgyalások, két hete megakadtak, de most már újra folytatódnak. A játékos pótlására vannak terveink.”
Unal Aysa (a Galatas…
Unal Aysa (a Galatasaray elnöke): “Kaká és Sahin távozásra készek. A brazilt feltétlenül akarjuk. Sahint is kedveljük, de meg kell küzdenünk érte az Inter, Arsenal, Liverpool, Milan csapataival. Csak akkor tudjuk a végsõ állomáshelyét, ha aláírt valahova.”
Defoe: “Luka egy fan…
Defoe: “Luka egy fantasztikus játékos. A klub számára jó volt, hogy itt játszott. Ha végül távozik, akkor nem lesz könnyû pótolni õt, de sok szerencsét kívánunk neki.”
Xabi Alonso tegnap e…
Xabi Alonso tegnap este 103. alkalommal lépett pályára a válogatottban tétmeccsen, így megelõzte Raúlt (102.), és a lista 4. helyére került. Az elsõ helyen Iker Casillas áll, 138 mérkõzéssel.
