Gy. András

Elsõ rész

Második rész

Mutattál nekünk néhány könyvet: Valle Inclán, Maupassant, Gil de Biedma, Bukowski, Carver, Kafka, Miguel Hernández… Mindet olvastad már?
Igen, mindet olvastam. Valle Inclán mûvei nagyon tetszenek. Meg kell értened a nyelvezetét, legalábbis nálam ez így ment. Vannak dolgok, amiket kétszer is el kell olvasnod. Nem szoktam hozzá a régi idõk nyelvezetéhez, néha annyira irodalmi, hogy még értelmezõt is kell használnom. Viszont az „el esperento” (Valle Inclán által megalkotott irodalmi irányzat. A szerk.) még manapság is népszerû. Úgy hiszem, hogy ebbõl az érából jó mûveket olvasni, de ez nem egyszerû feladat.

A csapattársaiddal hogy látjátok a mai idõket?
Az emberek indulatosak, ez pedig teljesen normális. Egy nagyon nehéz idõszak közepén vagyunk. Emberek, családok élnek nehéz idõket. Közben mi kitüntetett helyzetben vagyunk; ami miatt nem kell szégyenkeznünk, viszont eléggé felelõsségteljesen kell gondolkodnunk ahhoz, hogy felfogjuk, mik a realitások, és tisztában legyünk azzal, mi történik a világban.

Mi a helyzet a futballisták uniójával?
A szervezõdés azokért a focistákért harcol, akiknek szüksége van erre. Az emberek úgy gondolják, hogy a foci csak hírnév és nagy pénz, pedig nagyon sokan vannak, akik nem kapnak fizetést. A futball pedig szintén munka, megélhetési forrás, a játékosoknak pedig ugyanúgy meg kell védeniük az érdekeiket, mint más munkásoknak.

Visszatérve a könyvekre, amiket nyáron olvastál… Xabi Alonso azt mondta, szereted Kafkát.
Azért mondta ezt, mert látta egy utazás során, hogy Kafkát olvasok. Egyébként tényleg szeretem. Õ más, mint a többiek. Olyan író, aki úgy ír le egy történetet, hogy egészen addig nem ragad magával, amíg elõször le nem teszed, majd elkezded nyugodtan átgondolni, és rájössz, hogy valami megváltozott benned. Ebben az értelemben olyan, mint Carver, akinek elolvasod az írását, ami úgy tûnik, hogy egy átlagos történet, aztán amikor végzel, eluralkodik rajtad egyfajta különleges érzés. A Metamorfózis végén például gyötrõdtem, pedig ezt nem éreztem olvasás közben. Carver mindennapi helyzeteket írt le, amiket már elõtte mások is megtettek, de mindegyikben van valami különleges. Bukowski pont az ellentéte. Õ a tiszta és kemény realizmus. A jó dolog az benne, hogy tényleg elhiszed, hogy amit mond, az úgy van és úgy volt. A karaktere, alteregója, Henry Chinaski, igazi. Tudsz vele azonosulni, még akkor is, ha õ egy óriási vesztes. Egyszer csak elérsz arra a pontra, ahol már csodálod õt. Ez az egész pozitívuma. Gil de Biedma a kedvenc költõm. Sokat beszélgettem róla barátokkal, nagyszerû figura volt. Nagyon sok jó mûve van, nagyon kedvelem. Maupassanttól például csak három rövid történetet olvastam. Bogotában voltam egy bolhapiacon, ahol rengeteg öreg könyv is volt, és ott találtam meg egy Maupassant kötetet, amelyikben benne volt a kedvenc írásom tõle, a Boule de Suif. Megvettem, és féltve õrzöm, mint szuvenírt. És ott van még Miguel Hernández, akirõl nem is akarja elhinni az ember, hogy az õ helyzetében ilyeneket lehet írni. Nagyon nehéz magamat a helyébe képzelni. Más szóval az, hogy ez az ember a vele történtek ellenére így ki tudja fejezni magát, csodálatra méltó. Több mint csodálatra méltó, ezért is szeretem annyira.

A te ízlésed sokkal változatosabb, mint Xabié, aki a thrillerekért rajong.
Én is szeretem a thrillereket. De nekem az a fontos, hogy jó legyen a könyv, amit olvasok. Zenében és könyvben a klasszikusokat preferálom, mivel úgy gondolom, hogy azok nem véletlenül lettek klasszikusok, emellett pedig mindig bennem van az érzés, hogy valamit el kell olvasnom. Szeretem a bestsellereket is. Nem jön be mindegyik, ahogy a negatív kritikákkal sem értek egyet mindig. Van olyan is, amikor egy könyvbõl csak három fejezetet olvasok el, vagy négy sort, de hiszem, hogy ezeknek a könyveknek az írói is kiválóak.

Vannak irodalmi estek a Real Madridnál?
Nem, nem igazán. (nevet) A játékra koncentrálunk. Xabival szoktam beszélni ezekrõl a dolgokról, de nem sokat, ami teljesen normális.

Négyszer nézted meg az Annie Hall címû filmet.
Nagyon szeretem. A forgatókönyv is nagyon tetszik. Woody Allen rajongója vagyok. Szerintem õ nagyszerû, és úgy gondolom, hogy az is nagyszerû, ahogy kitalálja, amit véghezvisz. Nem könnyû megcsinálni ezeket a dolgokat, de kitalálni még nehezebb.

Mondj még valamit a filmes ízlésedrõl.
Keresztapa. Régebben nagy Stanley Kubrick rajongó voltam… (Itt egy kicsit elgondolkodik. A szerk.) Sofia Coppola filmjét, az Elveszett jelentést is szeretem.

Tudom, hogy Haruki Murakamit is szívesen olvasol. Láttad a Norvég erdõt?
Láttam a filmet. Nem volt rossz, de nem is volt a könyvvel egy szinten, bár annál jobban sikerült, mint amilyenre számítottam. Nagyon fiatal voltam, amikor a könyvet elolvastam, és nagy hatással volt rám. Ezt a könyvet 18 évesen kellene elolvasnia mindenkinek, legalábbis én így gondolom. Ezeket a könyveket el kellene olvasnod, miközben felnõsz, hogy egy kicsit érettebbé válj általuk. Elolvasod a Zabhegyezõt, vagy a Demiant, amik adnak egy lökést az életben.

Alonso beszélt nekünk a gitárjaidról is.
Nem vagyok nagy szám, de szeretek gitározni. Mostanában többet játszom, mivel egy barátom adott egy gitárt, ami sokat jelentett számára, most pedig nekem jelent sokat, így idõnként elõveszem. Mint minden más, ez is nehéz, de ha jól megy, akkor jól érzem magam.

Ha már zene. Ryan Adams, Lucinda Williams, Wilco, Josh Rouse és Pereza. Tudjuk, hogy õket szereted.
Mindenféle zenét szeretek. Klasszikust is hallgatok. Például nagy Brahms rajongó vagyok. Az elektronikus zenét nem nagyon bírom, vagyis inkább úgy mondanám, hogy nem igazán értem. Szeretem a gitárt, az amerikai zenét, és igen, a Perezát is nagyon bírom. Ismerem is õket, két remek srác. Leiva is a barátom. Most szóló karrierbe kezdett, brutálisan nagy tehetség, emellett pedig jó barát is, aki sok dologban segített nekem. Igazán csodálom õt. A Pereza zenéjét pedig az amerikai zene inspirálja. Biztos vagyok benne, hogy Leiva is hallgat Wilcót, és szereti is õket. Szeretem az élõ zenét is, még akkor is, ha mondjuk egy ember játszik egy szál gitáron egy bárban. A jazzt is bírom, nem is csak a zenét, hanem a hozzá társuló légkört, ami nagyon irodalmi. Rendkívüli módon élvezem.

Monogramos póló és Ray Ban

Befejezésül pedig szeretnék átadni neked egy példányt a Zöld Szója címû filmbõl. Láttad?
Nem.

A filmben a kormány az idõs emberek maradványaiból ostyát készíttet a fennmaradt populáció számára. Amikor már közeledett a haláluk idõpontja, az idõseknek lehetõségük volt arra, hogy meghallgassák a kedvenc zenéjüket, egyenek a kedvenc ételükbõl, megnézzenek egy videót, és békében távozhassanak az élõk sorából. Mondd meg kérlek, hogy te milyen ételt, zenét és videót választanál, ha ebben a helyzetben találnád magad.
Én elrohannék onnan! Nagyon szeretek élni, addig menekülnék, amíg el nem kapnak. Viszont ha nem tudnék megszökni, akkor Quique Gonzáleztõl akarnék meghallgatni valamit, amit még nem adtak ki, és csak a következõ évben jelenik meg… (nevet) Na jó, nem, választok egy dalt! Joaquín Sabina „Tan joven y tan viejo” címû számát kérném. Videóként az édesanyám által felvett házi videónkat nézném meg, amin a testvéremmel vagyunk. Édesanyám akkor 23 éves volt, a testvérem pedig 2. Nagyon szeretem ezt a felvételt. Utolsóként pedig kávét fogyasztanék.

Tehát a Granero-féle Zöld szója-ostya kávés ízesítésû lenne.