Gy. András
Crackóvia – Edzõk
A Crackóvia a katalán TV3 hetente jelentkezõ, sporttal, de leginkább focival, Real Madriddal, és FC Barcelonával foglalkozó paródiamûsora. A sorozat ötletét annak idején a Polónia címû, politikai életet kifigurázó sorozatból merítették a készítõk, ám azóta már az eredeti mûsor nézettségi adatait is felülmúlja a spinoff. A nagy sikernek köszönhetõen 2010 nyarán a Telemadrid is megvásárolta a sorozatot, azonban két és fél hónap sugárzás után levették a mûsorról.
A mai részben a két spanyol gigász edzõje a célpont, José Mourinho és Pep Guardiola, de persze a játékosok sem maradhatnak ki a szórásból.
Neymar: “Rajongok Me…
Neymar: “Rajongok Messiért és Ronaldóért. Örülnék, ha néhány dolgot magaménak tudhatnék a tudásukból. Néhány játékos próbál utánozni másokat, de a szabadrúgás az egyedi. Mindenkinek megvan a saját technikája.”
Özil: 2010-ben az Inter is szeretett volna leigazolni
Özil kategorikusan cáfolja azokat a pletykákat, amelyek szerint komoly változásokon ment át, amióta a Real Madridba igazolt, szórja a pénzt, ezért pedig édesapja a felelõs: „Ez egy nagy butaság. Számomra az édesapám egy nagyon fontos támasz, beszélgetõpartner és tanácsadó. Emellett pedig szeretném leszögezni, hogy igazi profiként mindent megteszek a futballért. Az egyáltalán nem számít, hogy milyen autóval járok.”
A Franciaország elleni barátságos mérkõzés elõtt indult útjára egy pletyka, mely szerint Özil édesapja a felelõs azért, hogy fia egy körülbelül 200.000 eurós Ferrarival mászkál Madridban, korábban pedig kibérelt magának egy egész jachtot.
„Minden erõmmel a Real Madridra és a válogatottra koncentrálok, hiszen ebben az évben történelmet írhatunk. A Real Madriddal megnyerhetjük a Bajnokok Ligáját és a bajnokságot, a válogatottal pedig Európa-bajnokok lehetünk.”
Joachim Löw is játékosa mellett áll a fenti ügyben: „Amíg Özil úgy koncentrál a futballra, ahogy azt korábban megbeszéltük, engem ez nem érdekel.”
Löw mellett José Mourinho is számol a középpályással, hiszen alapemberként számít rá a Real Madridban. A portugál tréner egyébként már 2009-ben szerette volna Özilt az Interbe csábítani, akkor sikertelenül. Egy évvel késõbb azonban már saját csapatában tudhatta a németet. Fájt is emiatt a Werder sportvezetõinek feje, hiszen az Inter ekkor 25 millió eurót is kifizetett volna a játékosért, aki azonban végül 18 millió euró ellenében a Real Madridhoz igazolt.
„2010-ben valóban voltak ajánlataim néhány európai élcsapattól, közöttük volt az Inter Milan is. De az volt a lehetõ legjobb döntés, hogy a Real Madridba jöjjek. Ez a világ legjobb klubja, lehetõség szerint itt szeretném befejezni a karrieremet.”
Özil sokáig szeretne még Mourinhóval dolgozni, akit kiváló edzõnek tart: „Én bízom benne, õ pedig bennem. Sokat fejlõdtem a kezei alatt.”
A középpályás egyébként a hétvégén eltiltását töltötte a spanyol bajnokságban, hiszen a korábbi hétközi fordulóban a Villarreal elleni 1-1-re végzõdött mérkõzésen kiállították. Az ügy kapcsán elõször mondta el saját szavaival, mi is történt pontosan, ennek tudatában még érthetetlenebb a bírói döntés: „Kizárólag annyit mondtam spanyolul a játékvezetõnek, hogy ez egy rossz döntés volt. Semmi mást. Ezért nem értem a piroslapot.”
A Real Madrid szurkolóinak is üzent Mesut: „Még csak huszonhárom éves vagyok, messze vagyok még a karrierem csúcsától. Még erõsebb leszek. Ebbõl pedig remélhetõleg a Real Madrid és a válogatott is profitálhat a késõbbiekben.”
Végül pedig a Barcelonáról és Messirõl kérdezte a német lap újságírója, amire zárásképp csak ennyit mondott: „Messi nagyszerûen játszott a Leverkusen ellen. Természetesen klasszis játékos, ahogy a Barcelonából még mások is. De mi csapatként nagyon jól mûködünk, ezt láthatja mindenki a bajnokságban. Mi vezetjük a tabellát.”
Benzema: Le akarjuk nyûgözni a szurkolóinkat a visszavágón is
Mourinho:
"Az APOEL megnehezítette a dolgunkat. Azért nyertünk, mert jól játszottunk. Õk kitûnõen védekeztek és nagyszerû csapatszellemrõl tettek tanúbizonyságot az este folyamán. Ha Jovanovic helyében lettem volna, nem hiszem, hogy ennél jobb eredményt tudtam volna elérni. Nekünk mindent bele kellett adnunk a gyõzelem megszerzése érdekében, hisz az APOEL fantasztikus munkát végzett. Komoly és keményen dolgozó csapatuk van. Kaká és Marcelo behozatalával megnehezítettük a dolgukat, ez volt a kulcs a meccshez. A Bernabéuban nehéz lesz 4-1-re nyerniük, és továbbjutniuk."
"Coentrão játszatására esett ma a választásom, mivel sok meccset kell végigküzdenünk a közeljövõben és nem kezdhet mindig ugyanaz a játékos. Nagyon boldog vagyok Sahin teljesítménye miatt, és így vannak ezzel a csapattársai is. Nehéz idõszakon van túl, de ma este megvolt az esélye a bizonyításra és nagyon jól élt vele."
"A csapatom játékával elégedett vagyok, hisz ellenfelünknek sokkal könnyebb dolga lett volna, ha nem állunk komolyan és harcosan ehhez a találkozóhoz. Marcelo és Kaká kulcspillanatban érkezett a pályára, akkor, amikor az APOEL játékosai kezdtek elfáradni és lelassulni. Értelmetlen Marcelo és Coentrão játékát összehasonlítani, hisz két teljesen különbözõ játékosról van szó, teljesen eltérõ játékstílussal."
"Azért fogtam kezet elõször az APOEL játékosaival a meccs után, mert az enyéimnek az öltözõben is volt idõm gratulálni. Szeretném, ha a kellõ tisztelettel fogadnánk õket a Bernabéuban, hisz az idei Bajnokok Ligája kiírásának legnagyobb hõsei õk. Rajtuk kívül hét olyan csapat jutott a negyeddöntõkbe idén, akik már megnyerték legalább egyszer ezt a sorozatot, de az APOEL az egyedüli csapat itt, akiknek ez még nem sikerült soha."
Benzema:
"Nagyon nehéz meccs volt, fõleg az elsõ félidõben. A második félidõ jobb játékot hozott, fontos gyõzelmet sikerült aratnunk. A visszavágón sem fogjuk alább adni."
"Volt egy ziccerem az elsõ gólom elõtt, de végül kétszer is sikerült betalálnom, és végeredményben ez a legfontosabb. Ez egy jó eredmény ránk nézve, de a párharcnak még nincs vége. Le akarjuk nyûgözni a szurkolóinkat a visszavágón is."
"Az APOEL egy kemény ellenfél, megnehezítették a dolgunkat. Mi jó játékot mutattunk és fontos lépést tettünk a továbbjutás felé."
Kaká:
"Marcelo és én más-más feladatkörrel jöttünk a pályára. Boldog vagyok, hogy ki tudtam használni a kapott perceket és hogy gyõzelemhez segítettem a Real Madridot. Egyre jobban és jobban kihasználom ezeket a perceket, amiket kapok."
"Tudtuk, hogy lesznek nehézségek az APOEL ellen, hisz nem véletlenül jutottak el ilyen messzire. Ez még csak az odavágó volt, és a párharcnak még nincs vége. A párharcban eddig mi állunk jobban, de a visszavágót is le kell még játszanunk."
"Az edzõi stáb és a játékosok is egyhangúan úgy döntöttek, hogy a legjobb nem nyilatkozni a Villarreal elleni meccs után. Lassan visszatérünk a régi kerékvágásba."
Sergio Ramos:
"Jól ismerjük egymást és tudjuk, hogy bõ és minõségi keretünk van. Azok, akik eddig kevesebb játéklehetõséghez jutottak, amikor pályára lépnek, mindig hozzák a várt szintet. Sahinnak gratulálni kell a teljesítményéhez. Xabi Alonso nagyon fontos játékosunk, de van sok tehetség a csapatban, aki be tud ugrani helyette."
"Ha az eredmények jönnek, a kritikusok is elhalkulnak. Sokan arról beszéltek, hogy krízis van kialakulóban, hisz kétszer is döntetleneztünk egymás után. Ezen túl kell lépni. Jól vagyunk és jól érezzük magunkat. Minden nap keményen kell dolgoznunk. Nagyon jó helyzetben vagyunk, minden fronton."
"Mind az edzõk, mind a játékosok úgy döntöttek a Villarreal elleni találkozó végeztével, hogy jobb lesz nem beszélni a sajtóval. Nem lett volna jó akkor nyilatkozni, de az élet megy tovább és a dolgok kezdenek visszatérni a normális rendszerbe."
Pepe:
"Még egy meccset le kell játszanunk ebben a párharcban, de ma este nagy lépést tettünk a továbbjutásért. A visszavágón készen kell állnunk és koncentrálnunk kell majd, a kellemetlen meglepetések elkerülése érdekében. Tisztelnünk kell az APOEL-t, hisz nagyszerû csapatokat ejtettek ki eddigi útjuk során."
"Jól teljesítettünk. Bár az APOEL nagyon rendezetten játszott a védelemben, mi jól kezdtünk hozzá a meccshez és sikerült megtartanunk a labdát. A cserék a segítségünkre váltak, és a támadóink az utolsó percekben nagyon jók voltak."
"Továbbra is keményen kell dolgoznunk és minden meccsnek úgy kell nekimennünk, mint egy döntõnek. Mindent megnyerhetünk, és ez az, ami most igazán számít. Tudjuk, hogy nagyszerû formában vagyunk és nagy elõnyünk van ahhoz, hogy a szezon végén bajnokok lehessünk. Ez nem lesz sétagalopp, ezért mindvégig alázatosnak kell lennünk."
"A Bajnokok Ligája miatt vagyunk itt; ami a bajnokságban, a Villarreal ellen történt, már a múlté. Akkor úgy döntöttük, hogy nem fogunk nyilatkozni, nehogy félreértsenek vagy félremagyarázzanak minket. Mi csak a munkánkat végezzük a pályán, majd ti, újságírók, ezt kielemzitek és kiértékelitek. Nekünk a pályán és a pályán kívül is helyt kell állnunk, és mindent fel kell áldoznunk ezért a mezért."
Arbeloa:
"A futballban bármi megtörténhet. Jobbak voltunk, de a visszavágón, hazai környezetben is jobbak kell lennünk. Az a meccs már lehet nem lesz ilyen nehéz, bár ott sem lazíthatunk majd. Az is egy fontos találkozó lesz."
"Egy csapat okkal jut el BL negyeddöntõjébe. Bár néha túl nagy a különbség két csapat között a pályán, soha nem szabad egyetlen ellenfelünket sem lebecsülnünk. A következõ két hónapban minden eldõlhet."
"A spanyol bajnokságban jó helyzetben vagyunk. Szerintem bármelyikünk aláírta volt ezt a nagy elõnyt a kiírás kezdetekor. A Bajnokok Ligájában el akarjuk érni az elõdöntõt, de mindig csak a következõ meccsre kell koncentrálnunk, hisz mindegyik nehéz összecsapás lesz."
"A Villarreal elleni meccs után nem nyilatkoztunk, nyugodt napokat akartunk magunknak. Tudtuk, hogy a dolgok visszatérnek majd a rendes kerékvágásba, ezért nem is izgattuk magunkat annyira. Azt a döntést együtt hoztuk meg. Nem akartunk bajt magunknak. Nyugodtak akartunk maradni és nem akartuk, hogy félremagyarázzák a szavainkat."
Ivan Jovanovic (Az APOEL edzõje):
"Igazságos eredmény született. Megpróbáltuk tartani õket, de a meccs végére magasabb szintre kapcsoltak, és végül nem sikerült. A Madrid már az elõdöntõben van, ez nem kérdés. Emellett pedig úgy gondolom, hogy a döntõbe is eljutnak, amit remélhetõleg meg is nyernek.”
"Rendkívül örömteli volt egy olyan csapat ellen játszani, mint a Real Madrid. Mindannyian elsõ kézbõl tapasztalhattuk, hogy mennyire jó csapatról van szó. Nyugodtan mondhatjuk, hogy ez a meccs volt a szezon eddigi teljesítményének megkoronázása. A játékosaim végig büszkén meneteltek ebben a versenysorozatban, és újra elmondom, olyan kiváló ellenfelekkel harcolva, mint a Real Madrid.”
Ivan Trickovski (Az APOEL támadója):
"Nagyon nehéz meccs volt. A Real Madrid a világ legjobb csapata, nagyon nehéz dolgunk volt. Megpróbáltunk elérni valamit, de az utolsó percekben három gólt is kaptunk. Megérdemelten gyõztek.”
"Talán azért veszítettünk, mert a végére csökkent a koncentrációnk, õk pedig az egész mérkõzésen támadtak és helyzeteket dolgoztak ki. Szerintem ez a lehetõ legjobb módja a kiesésnek. Még van egy mérkõzésünk, de a Real Madrid ellen befejezni fantasztikus.”
Pokoli hangulat várja Cristianót
Amikor a portugál válogatott ciprusra látogatott, a hazai csapat szurkolói mindent megtettek annak érdekében, hogy Cristiano Ronaldo idegeire hatva próbálják ellehetetleníteni a zseni játékát. Kezdõdött ez azzal, hogy már a válogatott érkezésekor „Messi, Messi!” kiáltásokkal fogadták a Real Madrid csillagát. A játékos pályán mutatott gesztusai és reakciói pedig még inkább feltüzelték a közönséget.
Akkor nem sikerült a szurkolók terve, ugyanis Cristiano két góllal hálálta meg a törõdést, viszont egyik gólöröméért sárgát kapott (a kezét a füléhez emelte). A helyi keménymag és a portugál kiválóság kapcsolata tehát korántsem mondható kellemesnek, így mindenki arra számít, hogy speciális fogadtatásra készülnek az APOEL ultrái.

Ezt gondolja az APOEL edzõje, Ivan Jovanovic is, aki külön kérte a szurkolókat, hogy a csapatot buzdítsák, az ellenfélre pedig ne fordítsanak túlzott figyelmet.
„A helyszínen tekintettem meg a Ciprus – Portugália mérkõzést, az pedig, ahogy a szurkolók Cristianót kezelték, a lehetõ legrosszabb volt. A ciprusi szurkolók azóta sem viselkedtek így, a Madrid pedig egy nagyszerû klub, amely minden tiszteletet megérdemel.”
„Remélem, hogy a szurkolóink minket fognak támogatni, Ronaldóval pedig, aki egy csodálatos játékos, tisztelettel bánnak majd.”
Az APOEL szurkolótábora egyébként ciprus legkeményebb közönsége. A GSP stadion 22.500 fõ befogadására alkalmas, ebbõl közel 10.000 fõ ultra. Mindennaposak a görögtüzek, a pokoli hangulat pedig biztosított.
Cristiano gólja, gólöröme és sárgalapja Ciprus ellen
A mai napon Emilio B…
A mai napon Emilio Butragueño és Miguel Pardeza a Ciprusi Európai Egyetem sportmenedzser szakának hallgatói elõtt tartott szakmai elõadást.
Ivan Jovanovic: A Real a világ egyik legnagyobb csapata
“Természetesen tisztában vagyunk vele, hogy tökéletes meccset kell játszanunk a Real ellen. Viszont eltérõen más mérkõzésektõl, könnyen lehet, hogy a tökéletes nem lesz elég. Mi vagyunk azok, akik tanulhatnak a másiktól. A Real nyilvánvalóan nem az a fajta csapat, ami tudna tanulni tõlünk.
Nehéz mérkõzésre számítunk, teljes erõbedobással kell küzdenünk, jól kell futballoznunk, legalább annyira, mint eddig az európai színtéren. Mondhatjuk, hogy ez egy különleges mérkõzés egy olyan együttesnek, mint az APOEL.
A Real a világ egyik legnagyobb csapata, ez pedig talán egy jó esély arra, hogy felmérjük, mire vagyunk képesek egy ilyen gárda ellen. A két keret közti különbség a klubok nevében és erejében rejlik. A Real meg akarja nyerni a Bajnokok Ligáját. Tisztában vagyunk vele, hogy mennyire erõsek, illetve hogy mennyivel jobbak nálunk. Határozottnak, koncentráltnak és magabiztosnak kell lennünk ahhoz, hogy jó focit tudjunk játszani holnap. Meg kell mutatnunk, hogy nem érdemtelenül vagyunk itt.”
Esteban Solari: A bátyám szeretné, ha a Real Madrid nyerné a trófeát
A ciprusi bajnok a szigetország történetének legnagyobb mérkõzésére készül, hiszen a Real Madridot fogadja a Bajnokok Ligája idei kiírásának negyeddöntõjében. A madridiakat teltház és forró hangulat fogadja majd Cipruson. A szokásos, mérkõzés elõtti sajtótájékoztatót a hazai csapat részérõl ezúttal az argentin Esteban Solari adta. A játékos neve sokaknak ismerõs lehet, nem véletlenül, hiszen testvére, Santiago Solari öt éven át a Real Madrid játékosa volt.
„A sorsolás után beszéltem a testvéremmel és a többi családtagommal is. Sokat beszélgettünk a klub történelmérõl és arról, hogy kik is õk. De a párharchoz való hozzáállásomon nem változtat az sem, hogy a bátyám ebben a csapatban játszott korábban. Számomra pont olyan meccs lesz ez, mint bármelyik másik csapattársamnak. Bizakodóak vagyunk és hiszünk magunkban.”
„A bátyám természetesen nagy Real Madrid szurkoló, abban reménykedik, hogy õk emelhetik a magasba a trófeát. De úgy gondolom, hogy valahol a szíve mélyén azért az én csapatomért is szorítani fog holnap este.”
Az APOEL vitathatatlanul az idei szezon meglepetéscsapata, hét hazai meccsébõl ötöt megnyert. Ivan Jovanovic egy rendkívül jól szervezett egységet faragott játékosaiból, akiket egyébként eddigi karrierjük során nem igazán becsültek meg korábbi csapataik. Solari felhívta a madridiak figyelmét, hogy nem csupán egy hazai jó eredményre fognak törekedni, hiszen eddig csupán csak két idegenbeli meccset veszítettek el.
„Az elsõ meccs mindig fontos, de megmutattuk már ebben a versenysorozatban, hogy nem az a csapat vagyunk, aki a hazai meccseire épít. Egy kétmeccses párharcként tekintünk a Real elleni küzdelemre, nem csak a hazai meccsre fogunk koncentrálni.”
„Nagyon tiszteljük a Real Madridot. Tudjuk, hogy nagyszerû csapatról van szó minõségi játékosokkal, de készen kell állnunk, és a szívünket-lelkünket beleadva kell játszanunk.”
„Nehéz mérkõzésre számítunk, úgy kell hozzáállnunk, ahogy a többi Bajnokok Ligája meccsünkhöz. Nagyszerû kihívás számunkra, hogy ilyen magas szinten játszhatunk egy ilyen versenysorozatban, közülünk sokaknak könnyen lehet, hogy ez egy soha vissza nem térõ alkalom.”
Robinho: “Voltak nag…
Robinho: “Voltak nagyszerû pillanataim Madridban, de a távozásom csalódás volt. A Real Madrid mást akart megvenni [CR7], és hirtelen már nem érdekeltem õket. Sajnálom azt, ahogy távoztam, de a szurkolók nem mindig tudják mi megy a háttérben. Akkor nem jött össze az üzlet [Cristiano leigazolása, a szerk.], a klub ennek nem örült, de én így már nem akartam maradni. Úgy éreztem nem értékelnek, ezért távozni akartam.”
Agüero: “Nem tõlem s…
Agüero: “Nem tõlem származnak a távozásomról szóló pletykák, a City szurkolói megnyugodhatnak, jól érzem magam. Meg akarom nyerni a bajnokságot, utána pedig sokiág maradni szeretnék. Nagyon boldog vagyok itt.”