KK
Savio: Egyáltalán nem készültünk semmiféle ünnepléssel 2004-ben
A brazil játékos anno a Real Madridban kezdte meg európai karrierjét, később pedig a Zaragozával kétszer is bejutott a Király-kupa döntőjébe.
A Real Madrid ma este újra összecsap a Zaragozával, ezúttal a legjobb tizenhat között.
„Egy Roberto Carlosszal, Figóval, Raúllal és Zidane-nal felálló csapat ellen játszottunk” – mesélte a Radio MARCA-nak az összecsapásról Savio. – „Nem volt egyszerű meccs, és emlékszem, hogy miután megnyertük a döntőt, semmilyen tervünk nem volt, még egy vacsoraasztalt sem foglaltunk. A szurkolóinkat leszámítva senki sem számított a sikerünkre. Amikor vége lett a meccsnek, visszamentünk a hotelbe, és mindenki csinálta tovább a dolgát. Egyáltalán nem készültünk semmiféle ünnepléssel.”
Vinícius és Rodrígo, Savio honfitársai minden bizonnyal pályára lépnek majd a Zaragoza ellen, az aragóniaiak egykori játékosa pedig reméli, hogy mindketten sikeresek lesznek.
„A Király-kupa egy nagyon fontos sorozat számukra. Ez egy fiataloknak szóló sorozat, de persze itt is nagy a nyomás” – mondta Savio. – „Vinícius esetében mindig a jó befejezések hiányát emlegetik, de nem mehetünk el szó nélkül a kora mellett, ahogy azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, mennyire fontos játékos ő, és milyen remek személyiség.”
„Rodrygo hatalmas tehetség. Imádom az ilyen típusú játékosokat, akik különlegesek, ez pedig nagyon fontos a Real Madrid számára. Emlékszem, mikor én anno megérkeztem Spanyolországba, Roberto Carlos azt tanácsolta, hogy ne változtassak a stílusomon, maradjak ugyanaz a srác. Ezt tanácsolom Viníciusnak és Rodrygónak is.”
Rajtuk kívül a legújabb reménység Reinier, aki még csak nemrég érkezett meg Madridba, Savio azonban róla is elárult néhány dolgot.
„Ő nem csatár, de remek befejező, és mindig ott kell lennie a támadóharmadban. hatalmas potenciál van benne, remekül olvassa a játékot, és sok gólpasszt is kioszt.”
Szerintünk – avagy jósol a szerkesztőség (Zaragoza – Real Madrid)
Ez lesz a kezdőcsapat…
Balázs szerint:
Areola – Carvajal, Nacho, Ramos, Marcelo – Valverde, Kroos, James – Brahim, Benzema, Vinícius
Bálint szerint:
Areola – Carvajal, Nacho, Ramos, Marcelo – Kroos, Valverde, James – Lucas, Jović, Vinícius
Csabi szerint:
Areola – Carvajal, Ramos, Varane, Marcelo – Valverde, Kroos, Modrić – Vinícius, Jović, Lucas
Dávid szerint:
Areola – Carvajal, Ramos, Varane, Marcelo – Kroos, Valverde, James – Vinícius, Benzema, Rodrygo
Gergő szerint:
Areola – Carvajal, Varane, Ramos, Marcelo – Valverde, Kroos, Modrić, – Vinícius, Jović, Brahim
K. Kristóf szerint:
Areola – Carvajal, Ramos, Varane, Marcelo – Kroos, Modrić, Valverde – Lucas, Benzema, Vinícius
Matyi szerint:
Areola – Carvajal, Ramos, Varane, Mendy – Kroos, Valverde, Modrić – Vinícius, Benzema, Rodrygo
N. Kristóf szerint:
Areola – Carvajal, Nacho, Ramos, Marcelo – Valverde, Kroos, James – Brahim, Benzema, Vinícius
Pisti szerint:
Areola – Carvajal, Varane, Ramos, Mendy – Kroos, Modrić, Valverde – Benzema, Rodrygo, Vinícius
Szoki szerint:
Areola – Carvajal, Varane, Ramos, Mendy – Valverde, Kroos, Modrić – Rodrygo, Vinícius, Benzema
umek szerint:
Areola – Carvajal, Ramos, Varane, Marcelo – Valverde, Kroos, James – Vinícius, Benzema, Rodrygo
Vik szerint:
Areola – Carvajal, Ramos, Varane, Marcelo – Valverde, Modrić, James – Brahim, Jović, Vinícius
Ez lesz a végeredmény…
Balázs szerint:
0-2 (James, Benzema)
Bálint szerint:
0-3 (James, Vinícius, Jović)
Csabi szerint:
0-3 (Jović, Lucas, Benzema – csereként)
Dávid szerint:
0-2 (Rodrygo, James)
Gergő szerint:
0-2 (Jović (2))
K. Kristóf szerint:
2-3 (Benzema, Ramos, Kroos)
Matyi szerint:
0-3 (Benzema, Rodrygo, Jović – csereként)
N. Kristóf szerint:
1-3 (Benzema, Brahim, Kroos)
Pisti szerint:
0-3 (Benzema (2), Vinícius)
Szoki szerint:
1-2 (Benzema, Rodrygo)
umek szerint:
1-3 (Benzema, Kroos, Rodrygo)
Vik szerint:
0-1 (Valverde)
A cikk alatt kommentben várjuk a ti jóslataitokat is, tippeljetek bátran!
Ramos: Mind egyenlőek vagyunk, függetlenül attól, mennyit játszunk
Ramos:
A meccsről: "Végső soron nincs olyan, hogy könnyű ellenfél. Tudtuk, hogy 4-4-2-es rendszerben játszanak, emiatt pedig nehezebb szabad területet kialakítani ellenük, hiszen a védvonalaik közelebb vannak egymáshoz. Az első félidő nehezebb volt, a másodikban már több területünk adódott, letámadtunk őket a széleken, Nacho pedig végül eldöntötte a meccset."
"Boldogok vagyunk a gólunk miatt, aminek köszönhetően megszereztük a három pontot, és a tabella élére álltunk. Itt az ideje, hogy további pontokat szerezzünk. Még hosszú a bajnoki idény, és minden alkalommal nehezebb és nehezebb dolgunk van, minden meccsben benne van, hogy pontokat veszítünk, minden ellenfél ellen. Meccsről meccsre kell haladnunk, megpróbálni megszerezni a három pontokat, és továbbra is ilyen dinamikával, ilyen hozzáállással kell játszanunk, hogy mindenki láthassa, hogy a Real Madrid elkötelezetten játszik, és gólokat akar szerezni."
Nacho és Zidane ölelése: "Ez az ölelés megmutatja a csapat egységét. A kiegyensúlyozottság segíti az összetartozást csapaton belül, azaz, hogy azoknak a játékosoknak is készen kell állnia a bevetésre, akik netán kevesebb percet kapnak. Mind egyenlőek vagyunk, függetlenül attól, mennyit játszunk. Ez nem egy egyszerű ölelés volt, ez az egész csapat ölelése volt, hiszen közös céljaink vannak."
Lucas:
A tabella élén: "Tudtuk, hogy nehéz dolgunk lesz, meg is nehezítették a dolgunkat. Boldogok vagyunk, hiszen elértük a célunkat, megvan a három pont. Az első félidőben tudtuk, mire kell számítanunk, intenzíven játszottak, jól védekeztek, de a második játékrészben feljebb léptünk. Nagyon örülünk, hogy vezetjük a bajnokságot, remélhetőleg ez már nem is változik a szezon végéig."
11 kapott gól nélküli meccs és 18 különböző góllövő a bajnokságban: "Ezek az adatok megmutatják, mennyire keményen dolgoztunk a szezonban, és hogyan vettük rá magunkat, hogy még keményebben és keményebben tegyük ezt. Végül is ez a siker receptje."
Nacho: Zidane mondta, hogy menjek fel a szöglethez
Nacho:
A meccsről: "Rendkívül boldog vagyok, nemcsak a gólom, hanem a megszerzett három, létfontosságú pont miatt is." Szoros meccset játszottunk, koncentrálnunk kellett, de végül meglett a három pont, amire szükségünk volt. A műsodik játékrészben sokkal jobban bántunk a labdával, volt területünk, de tudtuk, milyen nehéz dolgunk lesz itt vendégként. Bár nem volt sok helyzetünk, szerintem korrektül teljesített a csapat. Végül volt egy lehetőségünk, azt pedig gólra váltottuk."
Újra a liga élén: "Örülünk, hogy újra az élen lehetünk. Kellett ez a győzelem ma, ez egy fontos összecsapás volt, hiszen a riválisaink pontokat buktak; de természetesen még sok meccsünk van hátra. Jó formában vagyunk, ami a veretlen meccseket illeti, és magabiztosan tekintek a jövőbe."
A gólja: "Érdekes volt, mert úgy volt, hogy nem megyek fel a szöglethez, de az edző mondta, hogy legyek csak ott a rövid oldalon. Ilyen az élet, néha jókor vagy jó helyen, a dolgok pedig most jól alakultak. A gólom után egyből az jutott eszembe, hogy Zidane mondta, menjek fel a szöglethez."
Sok gólszerző: "18-an szereztünk már gólt a keretből, ez pedig mindenképp pozitívum, hiszen ez azt jelenti, hogy mindenki részt vesz a támadásokban. De persze védekeznünk is kell, és a csapat ezt is jól teszi, sok kapott gól nélküli meccset hoztunk le mostanában. Sokan betalálnak a keretből, ez pedig jót tesz a csapatnak."
Courtois:
A bajnokság: "Csak magunkra kell koncentrálnunk, nem pedig más csapatokra, ha ezt tesszük, jól fogunk teljesíteni. Még hosszú a szezon, lesznek hullámvölgyek. Most jó formában vagyunk, és az ilyen meccsekkel lehet bajnokságot nyerni. Nehéz meccs volt, de nyertünk, és ez a fontos. Meg akarjuk nyerni a bajnoki címet, de persze egyáltalán nem jelenthetjük ki, hogy itt a vége, és már nyertünk is."
Kobe Bryant: "A bemelegítésnél kaptuk a hírt. Rettenetesen szomorú vagyok, a lánya is vele volt. Imádom a kosárlabdát, őt nézve nőttem fel. Döbbenetes ez az egész, hatalmas ölelést küldünk az érintett családoknak. Nagyon megfogott Kobe győztes mentalitása, akemény munkája, és hogy mindig hitt magában. Ezt hagyta hátra az emberekre, és mindannyian megpróbálunk majd erre emlékezni vele kapcsolatban."
Hazard visszatérése: "Jelenleg is dolgozik a felépülésén, de egy héten belül biztos, hogy nem fog pályára lépni. Hat napja edz, de egyelőre csak egyedül. Realistának kell lennünk, de mindannyian várjuk, hogy visszatérjen, és segítsen a csapatnak."
A madridi derbi: "Nehéz meccs lesz. Hiába történt velünk sok jó dolog a múltban, a jelen, ami számít. Nekik egy hetük van felkészülni, hiszen már nem érdekeltek a kupában, és biztos vagyok benne, hogy mindent bele fognak adni. Mindig ezt teszik. Ha pedig valaki nincs formában, még keményebben küzdenek. Ez egy derbi lesz, de mi jó formában vagyunk, és harcba tudunk szállni az intenzitásukkal, a szurkolóink támogatásával pedig legyőzhetjük őket. De mindenekelőtt a Zaragoza elleni meccsünkre kell gondolnunk."
Szerintünk – avagy jósol a szerkesztőség (Valladolid – Real Madrid)
Ez lesz a kezdőcsapat…
Balázs szerint:
Courtois – Militão, Varane, Ramos, Marcelo – Casemiro, Kroos, Valverde, Isco – Benzema, Lucas
Bálint szerint:
Courtois – Nacho, Militão, Varane, Mendy – Kroos, Valverde, Casemiro, Modrić – Rodrygo, Benzema
Csabi szerint:
Courtois – Militao, Varane, Ramos, Mendy – Casemiro, Kroos, Valverde, Isco – Rodrygo, Benzema
Dávid szerint:
Courtois – Mendy, Varane, Ramos, Nacho – Kroos, Casemiro, Valverde – Benzema, Rodrygo, Lucas
Gergő szerint:
Courtois – Militão, Varane, Ramos, Marcelo – Casemiro, Kroos, Valverde, Isco, Rodrygo – Benzema
K. Kristóf szerint:
Courtois – Lucas, Varane, Ramos, Marcelo – Casemiro, Kroos, Valverde, Isco – Benzema, Rodrygo
Karesz szerint:
Courtois – Nacho, Ramos, Varane, Mendy – Casemiro, Kroos, Valverde – Modrić, Isco – Benzema
Matyi szerint:
Courtois – Nacho, Ramos, Varane, Marcelo – Casemiro, Kroos, Valverde, Isco – Rodrygo, Benzema
N. Kristóf szerint:
Courtois – Marcelo, Varane, Ramos, Nacho – Kroos, Casemiro, Valverde – Isco, Benzema, Rodrygo
Pisti szerint:
Courtois – Nacho, Varane, Ramos, Marcelo – Casemiro, Kroos, Valverde – Rodrygo, Benzema, Lucas
Szoki szerint:
Courtois – Nacho, Varane, Ramos, Marcelo – Casemiro, Kroos, Valverde, Isco – Rodrygo, Benzema
umek szerint:
Courtois – Mendy, Varane, Ramos, Marcelo – Kroos, Casemiro, Valverde – Isco, Benzema, Rodrygo
Vik szerint:
Courtois – Militão, Varane, Ramos, Mendy – Casemiro, Kroos, Modrić, Valverde, Isco – Benzema
Ez lesz a végeredmény…
Balázs szerint:
0-2 (Benzema, Lucas)
Bálint szerint:
1-4 (Rodrygo, Benzema, Valverde, Jović – csereként)
Csabi szerint:
0-3 (Benzema, Rodrygo, Jović (csereként))
Dávid szerint:
0-4 (Benzema, Benzema, Kroos, Rodrygo)
Gergő szerint:
1-3 (Benzema (2), Ramos)
K. Kristóf szerint:
1-2 (Benzema, Valverde)
Karesz szerint:
1-3 (Ramos, Benzema, Isco)
Matyi szerint:
0-2 (Benzema, Rodrygo)
N. Kristóf szerint:
0-2 (Isco, Benzema)
Pisti szerint:
0-2 (Benzema, Rodrygo)
Szoki szerint:
0-2 (Benzema, Isco)
umek szerint:
1-2 (Benzema, Valverde)
Vik szerint:
0-3 (Benzema, Kroos, Ramos – büntetőből)
A cikk alatt kommentben várjuk a ti jóslataitokat is, tippeljetek bátran!
Az Unionistas de Salamanca elleni kezdőcsapat
Kezdőcsapat:
1. Areola
2. Carvajal
3. Militão
6. Nacho
9. Benzema
11. Bale
12. Marcelo
14. Casemiro
15. Valverde
16. James Rodríguez
25. Vinícius Jr.
Cserejátékosok:
13. Courtois
5. Varane
17. Lucas Vázquez
18. Jović
21. Brahim
22. Isco
23. Mendy.
Szerintünk – avagy jósol a szerkesztőség (Unionistas de Salamanca – Real Madrid)
Ez lesz a kezdőcsapat…
Balázs szerint:
Areola – Carvajal, Nacho, Militão, Marcelo – Valverde, Casemiro, Isco – Bale, Jović, Brahim
Bálint szerint:
Areola – Carvajal, Militão, Nacho, Marcelo – James, Valverde, Isco – Lucas, Jović, Vinícius
Csabi szerint:
Areola – Carvajal, Militão, Nacho, Marcelo – Valverde, James, Isco – Lucas, Jović, Vinícius
Gergő szerint:
Areola – Carvajal, Militão, Varane, Marcelo – Casemiro, Valverde, Isco – Vinícius, Jović, Lucas
K. Kristóf szerint:
Areola – Carvajal, Militão, Nacho, Marcelo – Valverde, James, Isco – Lucas, Benzema, Brahim
Karesz szerint:
Areola – Nacho, Militão, Varane, Marcelo – Casemiro, Valverde, James – Brahim, Jović, Lucas
Matyi szerint:
Areola – Carvajal, Militão, Nacho, Mendy – Valverde, James, Isco – Vinícius, Jović, Bale
N. Kristóf szerint:
Areola – Nacho, Militão, Varane, Marcelo – Valverde,James, Isco – Lucas, Brahim, Jović
Pisti szerint:
Areola – Carvajal, Nacho, Militão, Marcelo – Casemiro, James, Isco – Lucas, Vinícius, Jović
Szoki szerint:
Areola – Carvajal, Varane, Militão, Marcelo – Casemiro, Valverde, Isco – Lucas, Vinícius, Jović
umek szerint:
Areola – Carvajal, Militão, Nacho, Marcelo – Casemiro, Valverde, James – Bale, Jović, Lucas
Vik szerint:
Areola – Carvajal, Militão, Nacho, Mendy – Valverde, James, Isco – Bale, Jović, Brahim
Ez lesz a végeredmény…
Balázs szerint:
1-4 (Nacho, Jović(2),Valverde)
Bálint szerint:
1-4 (James, Jović, Vinícius, Marcelo)
Csabi szerint:
0-4 (Jović (2), James, Vinícius)
Gergő szerint:
0-4 (Jović (3), Isco)
K. Kristóf szerint:
2-3 (Valverde, Benzema, James)
Karesz szerint:
0-3 (James (3))
Matyi szerint:
0-4 (Jović (2), James, Isco)
N. Kristóf szerint:
0-2 (Jović, Isco)
Pisti szerint:
0-5 (Jović (3), Vinícius, Lucas)
Szoki szerint:
0-3 (Jović, Vinícius, Valverde)
umek szerint:
0-6 (Jović (2), Bale (2), James, Valverde)
Vik szerint:
0-5 (Jović (3), James, Brahim)
A cikk alatt kommentben várjuk a ti jóslataitokat is, tippeljetek bátran!
Szerintünk – avagy jósol a szerkesztőség (Real Madrid – Sevilla)
Ez lesz a kezdőcsapat…
Balázs szerint:
Courtois – Carvajal, Varane, Militão, Mendy – Casemiro, Kroos, Modrić, Isco – Rodrygo, Benzema
Bálint szerint:
Courtois – Carvajal, Varane, Militão, Mendy – Casemiro, Kroos, Modrić – Rodrygo, Isco, Jović
Csabi szerint:
Courtois – Carvajal, Varane, Militão, Marcelo – Casemiro, Kroos, Modrić, Isco – Rodrygo, Benzema
Dávid szerint:
Courtois – Carajal, Varane, Militão, Marcelo – Casemiro, Kroos, Modrić – Benzema, Rodrygo, Isco
Gergő szerint:
Courtois – Carvajal, Varane, Militão, Marcelo – Casemiro, Kroos, Modrić, Isco – Benzema, Jović
K. Kristóf szerint:
Courtois – Carvajal, Varane, Militão, Marcelo – Casemiro, Kroos, Modrić, Isco – Rodrygo, Jović
Karesz szerint:
Courtois – Carvajal, Varane, Militão, Marcelo – Casemiro, Kroos, Modrić – Rodrygo, Benzema, Isco
Matyi szerint:
Courtois – Carvajal, Varane, Militão, Mendy – Kroos, Casemiro, Modrić, Isco – Benzema, Rodrygo
N. Kristóf szerint:
Courtois – Odriozola, Varane, Militão, Marcelo – Casemiro, Kroos, Modrić – Rodrygo, Benzema, Vinícius
Pisti szerint:
Courtois – Carvajal, Varane, Militão, Marcelo – Casemiro, Kroos, Isco – Rodrygo, Benzema, Vinícius
Szoki szerint:
Courtois – Carvajal, Varane, Militão, Mendy – Casemiro, Kroos, Modrić, Isco – Rodrygo, Benzema
umek szerint:
Courtois – Carvajal, Varane, Militão, Marcelo – Casemiro, Kroos, Modrić – Rodrygo, Benzema, Isco
Vik szerint:
Courtois – Carvajal, Varane, Militão, Marcelo – Casemiro, Kroos, Modrić – Rodrygo, Benzema, Vinícius
Ez lesz a végeredmény…
Balázs szerint:
1-0 (Modrić)
Bálint szerint:
3-1 (Rodrygo, Isco, Vinícius – csereként)
Csabi szerint:
2-0 (Benzema, Rodrygo)
Dávid szerint:
2-1 (Benzema, Rodrygo)
Gergő szerint:
3-0 (Jović, Benzema, Militão)
K. Kristóf szerint:
3-1 (Benzema, Kroos, Casemiro)
Karesz szerint:
2-1 (Benzema, Isco)
Matyi szerint:
2-0 (Benzema, Isco)
N. Kristóf szerint:
2-1 (Rodrygo, Modrić)
Pisti szerint:
3-1 (Vinícius, Rodrygo, Lucas – csereként)
Szoki szerint:
1-0 (Benzema)
umek szerint:
3-2 (Benzema, Rodrygo, Kroos)
Vik szerint:
2-1 (Benzema, Rodrygo)
A cikk alatt kommentben várjuk a ti jóslataitokat is, tippeljetek bátran!
A Ramos-Varane páros…
A Ramos-Varane párossal a védelem közepén ebben a szezonban még nem kapott ki a Real Madrid. 18 meccsen kezdtek együtt, a csapat ebből 9-szer nem kapott gólt.
Isco 102 passzából a…
Isco 102 passzából a tegnapi meccsen 96 talált társat – ez minden sorozatot figyelembe véve a legtöbb sikeres passza a spanyolnak egy mérkőzésen madridi karrierje alatt.