K. Matyi

651 cikk
Tovább

A veteránok ismét megmentették Zidane-t

Ismét megtörtént az, amire már oly sokszor láttunk példát: a rutinos játékosok kihúzzák a bajból Zinédine Zidane-t. A francia szakember jövője ugyan nem forgott közvetlenül veszélyben, de miután hat nap alatt két versenysorozattól is búcsúzott a királyi gárda, erősen kérdőjeles volt, hogy ő a megfelelő ember a vezetőedzői székbe. Csapata azonban nem arra készült, hogy cserbenhagyja mesterét.

Ez már két éve így megy a Real Madridnál. Valahányszor rezeg a léc Zidane alatt, a játékosok megmentik az eséstől a szakembert. A 2019-2020-as idényben jó példa volt erre a Galatasaray legyőzése, idén pedig a Camp Nouban aratott 3-1-es siker – közvetlenül a Shaktar és a Cádiz elleni vereségeket követően. Ezeken a mérkőzéseken olyan játékosoktól láthattunk kiemelkedő teljesítményt, mint Karim Benzema, Sergio Ramos vagy Luka Modrić.

Decemberben ismét a Shaktar sodorta veszélybe Zidane állását, veszélybe került a BL-csoportkörből való továbbjutás. A francia mester ezt követően ismét a veterán magba helyezte minden bizalmát, és nem kellett csalódnia: a királyi gárda legyőzte a Sevillát, a Mönchengladbachot és az Atlético Madridot is.

Real Madrid

A január egyelőre nem alakul a tervek szerint Madridban, az Osasuna elleni döntetlent követően még távolabb került a bajnoki cím. Az Athletic Bilbao és az Alcoyano elleni vereségek idén már a harmadik krízishelyzet kialakulását jelezték, azonban a rutinos arcok ismét előléptek, hogy elsimítsák a problémákat.

A trió, mely sosem hagyja cserben a Real Madridot

A fentieket remekül jellemzi Karim Benzema, Luka Modrić és Toni Kroos Alavés elleni teljesítménye. A francia csatár két góllal jelentkezett, a mögötte játszó német két gólpasszt jegyezhetett fel, horvát kollégájuk pedig mesteri teljesítményével hívta fel magára a figyelmet. Az „öregek” ismét ellopták a show-t.

Benzema szombati teljesítményével megerősítette helyét a házi góllövőlista élén, 10 bajnoki találatánál csak Youssef En-Nesyri, Lionel Messi és Luis Suárez tud többet felmutatni. Modrić és Kroos párosa uralta a középpályát, kettejük játéka létfontosságú a támadásépítések szempontjából.

Tovább

Az okok Ødegaard távozási szándéka mögött

Martin Ødegaard ismét kölcsönbe akar távozni. Ez a döntés nem hirtelenjében született, a játékos az elmúlt hetekben alaposan végiggondolta, mit is akar. Még csak 22 éves, de már elég érett ahhoz, hogy ne hozzon forrófejű, hirtelen döntéseket. Pontosan tisztában van azzal, hogy teljesen más helyzetbe került Madridban, mint amit nyáron ígértek neki.

Játékidő

A csapaton belül meglehetősen rosszul áll a kapott percek tekintetében, a rangsorban mindössze a 19. a maga 367 játékpercével. Ez részben fizikai problémáknak is köszönhető, azonban láthatóan valami megromlott közte és Zidane között a december 1-jén elszenvedett, Shaktar elleni vereséget követően. A mérkőzés után ismét megsérült, majd felépülése után hat találkozón is bevethető volt – és összesen öt percet kapott. Ezek között olyan meccsek is voltak, ahol képességeit tökéletesen ki lehetett volna aknázni (Osasuna, Elche), de még csak melegítenie sem kellett.

A tervek változása

Nyilvánvalóan a kapott játékidő jelentette számára a legnagyobb problémát, azonban a norvég fiatal elhagyatottnak is érzi magát. Érti, hogy a Real Madridban nehéz a csapatba kerülni és állandó kezdővé válni, tudja és elfogadja, hogy mit várnak tőle. A Sociedadban remekül teljesített és jól érezte magát, számára az lett volna az ideális, ha a második kölcsönidényében tovább folytathatja fejlődését. Azonban Zidane kérte, hogy térjen vissza a királyi gárdához a középpálya megerősítése érdekében. A fiatal játékos el is fogadta ezt, mert az ígéret szerint komoly szerepet kapott volna a csapatban.

Martin Odegaard

Talán túl sokat vártak Ødegaard-tól, túlságosan korán. A Castillánál is túl nagy nyomást helyeztek rá, ezért is került annyi időbe, hogy alkalmazkodjon a megváltozott körülményekhez a Heerenveennél, csak ezt követően, a Vitesse csapatában tudott kiteljesedni. Ezután visszatért Spanyolországba és a Real Sociedadnál folytatta, telve magabiztossággal és bizonyítási vággyal. Imanol Alguacil Cada keze alatt valósággal szárnyalt, a terv pedig az volt, hogy lépésről lépésre haladva tapasztalt, sokoldalú középpályássá váljon, aki pontosan illik a Real Madrid középpályájára. Ennek érdekében jobb lett volna, ha San Sebastiánban marad, de az ígéretek után – melyeket valamilyen oknál fogva nem tartottak be – meggondolta magát.

Középtávú célok

Ødegaard tökéletes környezetre talált Baszkföldön; mintha csak miatta épült volna így minden, az ő fejlődése érdekében, mely belépő lett volna az elit játékosok világába. A Sociedadnál célok lebegtek a szeme előtt – kupadöntő a Bilbao ellen, szereplés az Európa-ligában. San Sebastiánt végül kissé szomorúan hagyhatta el, mivel nem fejezhette be, amit elkezdett, de reménykedett is abban, hogy biztosíthatja helyét a habfehér együttesben. Hónapokkal később a senki földjén találta magát – célok nélkül, másodhegedűsként Madridban. Mindezt figyelembe véve úgy döntött, hogy a legjobb megoldás számára az, ha ismét kölcsönbe távozik.

Tovább

Bettoni: A csapat éhes a sikerre

A mérkőzés

„Jó hangulatban teltek az edzések, a játékosok tele vannak energiával és pont ezt akartuk látni. Azon dolgozunk, hogy egyre jobbak legyünk, a holnapi mérkőzés pedig egy újabb lehetőség arra, hogy megmutassuk, milyen egységesek vagyunk. Mindent megteszünk a három pont megszerzése érdekében. A csapat sikerre éhes, és felkészült az Alavés elleni találkozóra. Készen állunk arra, hogy jó teljesítményt nyújtsunk.”

„A Real Madridnál minden verség után megjelennek a kritikák, de elég tapasztalatunk van már ahhoz, hogy tudjuk, a holnapi mérkőzés egy újabb esély arra, hogy megmutassuk, milyen egységesek vagyunk. Mindannyian egy csónakban evezünk és holnap minden tőlünk telhetőt megteszünk annak érdekében, hogy megszerezzük a három pontot. Minden nap keményen dolgozunk, és ezt most ismét bebizonyíthatjuk.”

Bettoni

Kapcsolat a játékosok és a stáb között

„Normális kapcsolatunk van egymással, azért vagyunk itt, hogy segítsük őket a legjobb formájuk elérésében. Ez egy jó kapcsolat, melyet hosszú évek alatt építettünk fel, nagyon szeretünk együtt dolgozni.”

Zidane állapota a pozitív teszt óta

„Szomorú vagyok, hogy nem lehet velünk. Ma reggel beszéltem vele, jól érzi magát. Lelkileg is jó állapotban van. Személyesen ugyan nem lehet velünk, de tudjuk, hogy támogatni fog minket. A legfontosabb, hogy mindenki tudja, hogy lélekben velünk lesz. Még most fejezzük be annak a megtervezését, hogy hogyan dolgozzunk össze holnap.”

„Imádja a futballt, ez a szenvedélye, és szerencsések vagyunk, hogy egy ilyen nagyszerű klubnál dolgozhatunk, és minden nap jól érezhetjük magunkat a játékosokkal. Minden nap mosollyal az arcán érkezik és alig várja az edzéseket, ezt akarja folytatni, a kemény munkát és a küzdelmet.”

Sergio Ramos és Carvajal

„Sergio még a rehabilitációját folytatja, és nem lehet velünk holnap, de jól van. Carvajal sem fog játszani, egy keveset edzett a többiekkel, hétfőtől pedig teljes értékű edzésmunkát végezhet.”

Munkája segédedzőként

„Segédedzőként dolgozom, és azért vagyok itt, hogy Zidane-t segítsem, információkkal lássam el. Ő hozza a döntéseket. Ugyan személyesen nem lesz velünk, de ő is támogat majd bennünket a mérkőzés alatt, energiát adva a játékosoknak és a stáb tagjainak.”

Ødegaard

„Ez egy olyan dolog, amiről nem tudok sokat, így nem is tudok hozzászólni. A keret tagja, és fontos számunkra, mint mindenki más. Meglátjuk, mi történik vele az elkövetkezendő napokban.”

Játékvezetői ítéletek

„Nincs véleményem erről. Ez egy nehéz munka, mi csak annyit tehetünk, hogy elfogadjuk ezt, és segítjük őket, ahogy tudjuk, mert néha nekünk kedveznek, néha pedig nem.”

Tovább

Hivatalos közlemény: Zinédine Zidane

A Real Madrid hivatalos közleményben tudatja, hogy Zinédine Zidane pozitív koronavírus-tesztet produkált.

 

A hír röviddel a francia szakember mérkőzés előtti interjúja előtt érkezett, aki így nem vehet részt csapata hétvégi bajnoki mérkőzésén az Alavés ellen. Helyét az elkövetkezendő találkozókra asszisztense, David Bettoni veszi át, aki tartja majd a kapcsolatot a média képviselőivel is. Az Alavés elleni mérkőzés után a Real Madrid a Levantéval (január 30.), az Huescával (február 6.) és a Getaféval csap össze (febuár 9.). Zidane visszatérése a felépülésétől és a liga szabályaitól függ majd.

Tovább

Alaba, a kihagyhatatlan lehetőség a Real Madrid számára

A 28 éves játékos nyáron biztosan elhagyja a Bayern München együttesét, jelenleg pedig minden jel arra utal, hogy a spanyol főváros felé veszi az irányt. Lássuk, miért is tarthatjuk zseniális üzletnek az osztrák védő megszerzését.

Piaci lehetőség

Amennyiben valóban aláír a királyi gárdához, Alaba ingyen érkezik, mivel szerződése nyáron lejár a Bayernnél. A sokoldalú védő értékét a Transfermarkt 65 millió euróra becsüli, azonban így sem lesz olcsó az üzlet a Real Madrid szempontjából.

Az átigazolás teljes összege 80 millió euró körül mozog, ha figyelembe vesszük a hátvéd fizetését. A blancók Toni Kroos 2014-es esetéhez hasonlítják a transzfert, aki szintén a bajor csapattól érkezett, mint utólag kiderült, szinte aprópénzért, mikor már csak egy év volt hátra szerződéséből.

Középhátvédek

Jelenleg nincs hír Sergio Ramos szerződéshosszabbításáról, a kapitány kontraktusa június 30-án jár le, míg Raphaël Varane-t 2022-ig köti szerződés a királyi gárdához, azt pedig sokak szerint kétséges, hogy a francia Ramos távozásával vezérré lépne elő. Éder Militão sem nyújtott eddig meggyőző teljesítményt a védelem közepén (és szélén sem).

Mindezeket figyelembe véve Alaba megszerzése stratégiai célokat is szolgál, hiszen a királyi gárda így biztosíthatja Ramos pótlását, amennyiben a kapitány úgy dönt, hogy új kihívásra vágyik, továbbá néhány évre megszerezhet egy olyan játékost, aki nem csak a védelem közepén, de a bal oldalán és a középpályán is bevethető szükség esetén. A ballábas osztrák hátvéd remekel a labdakihozatalok terén és a góllövéstől sem retteg, a Bayernnél 32 gól és 49 assziszt áll a neve mellett.

Balhátvédként sem utolsó…

Alaba balhátvédként alapozta meg hírnevét a bajor klubnál, és ugyan a blancóknál Ferland Mendy az elsőszámú választás ebben a pozícióban, Zidane Marcelo helyett játszathatja az osztrák védőt, ha Mendy nem bevethető. Ez pedig jelentős javulást eredményezhet a játékban, tekintettel a brazil formájára.

Érett vezető

28 évesen Alaba már több mint 400 mérkőzést játszott a Bayern színeiben, és a vitrinjét is sokan megirigyelnék: két BL-serleg és 9 német bajnoki cím is szerepel a sok egyéb trófea mellett. Teljesítménye annak ellenére sem romlott, hogy idén több szerződéshosszabbítási ajánlatot is elutasított.

Immunitás a lapokra

Eddigi karrierjét tekintve érdemes kiemelni azt is, hogy milyen viszonyban van a lapokkal és a sérülésekkel. A Bayern játékosaként 18 sárga lapot kapott, sosem állították ki, legutóbb pedig a 2014-2015-ös idényben szenvedett sérülést, akkor a térde miatt került partvonalon kívülre.

Tovább

Gareth Bale gyenge játéka meghiúsíthatja a Real Madrid terveit

Kezdjük a pozitívumokkal: Bale átmeneti távozásával a királyi gárdának sikerült valamennyit spórolnia. Igen, a játékos fizetését sikerült nagyjából másra átruházni. Tekintettel arra, hogy Zidane kezei alatt nem játszik, a Tottenhamben pedig legalább szerepel valamennyit, jobb, hogy nem a blancóknak kell állnia a teljes fizetését. Ezzel párhuzamosan a Spurs számláját nagyobb összeg terheli, miközben ennek hasznát alig látják, mivel Bale vagy sérült, vagy formán kívül játszik.

A Stoke ellen szerzett találata igazi álom volt számára: Harry Winks pontos beadását kellett a kapuba fejelnie, még csak emelkednie sem kellett a labdáért. Mindez a mérkőzés 22. percében, a negyedik számú sorozatban, melyre a legkevesebb figyelmet fordítja a Tottenham. A második félidőre már Son futott ki helyette, Mourinho elmondása szerint azért, mert Bale „érzett valamit” az első játékrész végén, és nem akart kockáztatni.

623 perc 12 találkozón

Bale helyzetét remekül kifejezik a Spursben produkált számai, mióta szeptemberben visszatért a csapathoz: 623 percet kapott eddig, azt is nagyon egyenetlen eloszlásban. 12 meccsen szerepelt négy sorozatban (Premier League, Európa-liga, FA-kupa, Ligakupa), de egyik találkozót sem játszotta végig, és összesen három gólt szerzett. A játékpercek eloszlása a következő: 393 perc az EL-ben (mind a hat meccsen pályára lépett), 160 a bajnokságban, 25 az FA-kupában és 45 a Ligakupában.

Térdsérüléssel érkezett Londonba, így azonnal hatmeccses kényszerpihenőre vonult, debütálására egészen október 18-ig kellett várni. Négy találkozót a kispadról nézett végig, két alkalommal pedig a keretbe sem került be.

Aggodalom Mbappé ügyében

Az lényegében kijelenthető, hogy a dolgok nem a tervek szerint alakultak. A Spurs egy világklasszis erősítésre számított, azonban az elvárások nem egyeztek a valósággal. Az elképzelés szerint Bale Londonban visszanyeri formáját, a szurkolók hősévé válik, és mindenkit emlékeztet arra, hogy képes magas szinten teljesíteni – különösen azokat, akik 1200 kilométerrel arrébb, az Ibériai-félszigeten élnek. A Real Madrid 15 millió eurót spórolt a walesi fizetésén, és számításaik szerint teljesítménye a végleges távozást is lehetővé teszi a későbbiekben – akár Észak-Londonról van szó, akár a világ bármely más pontjáról.

Ezek a dolgok nem valósultak meg, legalábbis az idény feléhez érve nem láthatjuk nyomát, ez pedig komolyabb frusztrációt okoz a spanyol fővárosban.

A 31 éves szélsőt 2022 nyaráig köti szerződés a blancókhoz. Ha a nyár folyamán sem érkezik érte ajánlat, akkor Bale visszatér Madridba, és ismét a Realt gyötri majd a fizetése. Ez gátat szabhat Kylian Mbappé vagy Erling Håland megszerzésének, mely átigazolások egyikét az új Bernabéu átadására időzítenék. A nyári eseményeket most nagyban befolyásolja a walesi támadó következő hónapokban nyújtott teljesítménye.

Tovább

Raúl pozitív COVID-tesztet produkált

Raúl a pozitív COVID-teszt miatt kihagyni kényszerül csapata Getafe B elleni mérkőzését a spanyol harmadosztályban. Visszatérésére január 31-én számíthatunk, a Rayo Majadahonda ellen, habár – mint azt mind jól tudjuk – minden a tesztek eredményén múlik. A Castilla már egy hónapja nem lépett pályára, legutóbb december 13-án játszottak városi rangadót az Atlético Madrid B csapata ellen.

A szigorú intézkedések ellenére a Real Madridnál nem ez az első pozitív eset, több játékos is átesett már a fertőzésen. Az első csapat tagjai közül Casemiro, Luka Jović és Eden Hazard is megjárta már a karantént pozitív tesztjük következtében. Rövid ideig Zinédine Zidane is izolációba vonult, miután közeli kontaktba került egy pozitív tesztet produkáló személlyel.

 

Tovább

Zidane: Jović esetében könnyű az edzőt hibáztatni, de nem ez a helyzet

A mérkőzés

„Nem lesz egyszerű dolgunk, az Alcoyano már kiejtett egy első osztályban szereplő csapatot. Láttuk, mi történhet a kupában, 100%-ban kell koncentrálnunk. Tudjuk, hogy mi vár ránk. Sok meglepetés született a kupában, ez mindig is ilyen volt, és ez jellemző más országokban is. A kisebb csapatok lehetőséget kapnak a nagyok ellen, és mindent beleadnak. Készen kell állnunk, mert nincsenek könnyű mérkőzések vagy sorozatok.”

A Király-kupa

„Örülnék, ha nyernénk valamit. Minden trófeáért keményen dolgozunk. A célunk, hogy minden meccsre készen álljunk, még ha nem is nyerhetjük meg az összeset. De valóban, szeretném megnyerni ezt a sorozatot is.”

Pillanatnyi állapotok

„Elégedett vagyok az edzésekkel. Igaz, hogy néhányan kevesebb lehetőséget kapnak. Ez egy újabb lehetőség arra, hogy jó teljesítményt tegyünk le az asztalra és újra győzelmet arassunk. Teljes kerettel dolgozunk. Minden mérkőzésre tizenegy embert kell kiválasztanom, de a játékosaim készen állnak mindenre.”

Zidane

Hazard

„Ő mindig motivált. Nem akarok a sérüléseiről beszélni, hosszú és komplikált folyamat volt ez. Eddig nem kellett sokszor kényszerpihenőre vonulnia, így nehéz helyzet ez számára. Biztos vagyok benne, hogy visszanyeri régi formáját. El kell fogadnunk ezt a helyzetet, így lehet újra a régi, erre törekszik ő is. Biztos vagyok benne, hogy a játéka nem fog változni."

Jović

„Örülök neki, tetszik, amit csinált. Neki is és mindenki másnak is a legjobbakat kívánom. Madridban nem könnyű érvényesülni, ezt játékosként is tapasztaltam, Luka pedig annyit tett, hogy ment és játszott. Véleményem szerint jó dolog volt őt megvenni és boldog vagyok miatta, remélem, Madridban is így teljesít egy nap. De van különbség aközött, hogy valaki a Real Madridban játszik, vagy valahol máshol."

„21 éves, van jövője Madridban, meg is mutathatja ezt, ahogy mindenki más is. Ha itt játszol, bizonyítanod kell, hogy képes vagy felvenni a kesztyűt, mert itt nagy versengés folyik a helyekért. De ez nem az edző hibája, a játékosoknak kell megmutatniuk, hogy mire képesek."

Reakció Ronaldo nyilatkozatára, miszerint a nagy játékosok befolyásolják a saját jövőjüket

„Végső soron igen, egyetértek Ronaldóval. Ugyanígy gondolom, de mindenkinek van egy szerződése, és nem akarok olyan játékosok ügyébe belefolyni, akik nem nálunk játszanak, de egyetértek vele. Alabával is ez a helyzet.”

Mbappé

„Ti kérdeztek, én válaszolok. Értem a kérdést, egy olyan játékosról kérdeztek, aki nem nálunk játszik. Engem a holnapi találkozó érdekel. Értem én, hogy nektek ilyenekről is kell beszélnetek, de sajnálom. Engem a holnapi összecsapás érdekel.”

Ramos és Lucas Vázquez szerződéshosszabbítása

„Nem zavar, hogy még nem írtak alá. Sergio és Lucas hosszú ideje játszanak Madridban. Mindig készen állnak és koncentráltak. A többit majd meglátjuk.”

További játékosmozgások

„Január 31-ig bármi megtörténhet. Ott van Jović esete. De mindegyik játékosomat szeretem és mindannyiukra számítok. Meglátjuk, történik-e még valami.”

Távozások

„Könnyű azt mondani, hogy én vagyok a hibás. De mindig támogatom a játékosaimat. Reguilón esetében is azt lehetett hallani, hogy a távozása az én hibám. Azok, akik most itt játszanak, tudják, mit várhatnak. Ez a Real Madrid, itt nem könnyű helyet szerezni. Ezt tapasztaltam játékosként is."

Kritikák

„Ha belefáradok, ha nem, ez akkor is folytatódni fog. Mindig kritizálnak bennünket, mert ez a Real Madrid. Sok minden történik a színfalak mögött, nem csak az edzők dolgoznak itt és ez nem csak a győzelemről szól. Ha veszítünk, a kritikák kereszttüzébe kerülünk, ez is része a játéknak. Ez sem akadályozhat meg abban, hogy folytassam a munkám. Máskor is történt ilyesmi velünk. A Real Madrid mindig reagált erre, és most is igyekszünk változtatni a helyzeten.”

Tovább

Vinícius – Egy új hajnal

Ahhoz, hogy szintet lépj az életedben, neked is változnod kell.

Reménykedve abban, hogy mást kapunk, mint amire számítunk, felfedezzük, hogy a világ legismertebb labdarúgóinak egyike hogyan küzd meg a nyomással, az elvárásokkal és a rivaldafénnyel, amelyeket az von maga után, hogy családja, klubja és országa kiemelkedő egyéniségeként tartják számon.

Az Új Hajnal az emlékekre, érzelmekre és a 2020-ban tanult új leckékre fókuszál; a közelmúlt egyik legeseménydúsabb éve Vinícius Júnior személyére és profi karrierjére is nagy hatást gyakorolt. Miközben bemutatjuk sikerének titkait, harciasságát és állandó mosolyát, arra buzdítunk, hogy légy optimista és emlékeztesd magad arra, hogy légy mindig önmagad. Csak ilyenkor tudod irányítani az esélyeket, és elérni a céljaidat.

Bizonyára emlékszel az első alkalomra, amikor hallottad Vinícius Júnior nevét. 2018 márciusában – közvetlenül azután, hogy előzetesen megegyezett a Real Madriddal, és az idény végén 40 millió fontért csatlakozott az együtteshez – a fiatal játékos debütált a Copa Libertadoresben gyermekkori kedvenc csapata, a Flamengo színeiben. A 68. percen állt be csereként, amikor a csapat egygólos hátrányban volt az Emelec ellen. 10 perccel azután, hogy pályára lépett, csodálatos szólógólt szerzett, olyasfélét, mely a csoportos beszélgetésekben körbe-körbe jár, és jobb esetben a Titanic zenéje szól alatta. Néhány minutummal később ismét betalált. A színpad készen állt, a sorsa beteljesítve, a történet első fejezete befejezve. És ezt is tovább fokozta. Minden 17 éves srác álmát teljesítve a szurkolókhoz rohant, hogy emlékezetessé tegye a pillanatot, a semmiből előkapott egy napszemüveget, majd pózolt a kameráknak csapattársai gyűrűjében.

„Ez minden idők legjobb gólöröme” – mondja a főszereplő egy széles mosoly és kacsintás kíséretében, melyben ott van a felidézett pillanat. „A legjobb gólöröm mindig az, ha a szurkolókhoz rohansz, most azonban nem tehetjük meg ezt, mert sárga lapot kapunk érte” – folytatja, újabb nevetése pedig visszhangzik az üres madridi stúdióban. „Nem is tudom, hogy történtek ezek a dolgok. Csak azért mentem, hogy ünnepeljünk, majd valaki felém dobta a szemüvegét, én meg a legnagyobb természetességgel elkaptam és felvettem. Az egész teljesen véletlenszerű volt, de végül jól nézett ki a képeken [nevet]. Tökéletes volt.”

A mémeken, GIF-eken és egyéb, a szituációval kapcsolatos emlékeken túl a gólöröm azért is ikonikus maradt, mert új világba vezette Viníciust. Egy olyan világba, mely arra késztette, hogy más legyen. Nem csupán a gólöröm miatt, hanem a szabadság és a dac miatt, melyet kifejez; ennek megfelel a tény, hogy Vinícius nem esett azokba a csapdákba, melyekbe a „csodatini” kifejezéssel illetett fiatalok általában szoktak. Ő éppenséggel jól kezelte ezt. Csak egyetlen perced van arra, hogy megragadd az ilyen lehetőségeket, ő pedig a legtöbbet hozta ki ebből. Ezt akkor tanulta meg, amikor először a futballpályára lépett.

„Emlékszem az első napra, amikor édesapám elvitt a Flamengo akadémiájára, úgy éreztem, én vagyok a legboldogabb ember a világon, mert azt csinálhatom, amit a legjobban szeretek” – magyarázza. „Akkoriban csak a foci érdekelt és az, hogy jól szórakozzak; olyan emberekkel vettem körül magam, akik mindig hittek bennem és arra ösztönöztek, hogy többet érjek el. Ez ma sincs másként. A legrosszabb szokásom, hogy mindig a futballra gondolok, a nap minden percében. Ez nem változott azóta sem.”

Vinícius eddigi karrierje a bizonyíték arra, hogy a kreativitás mindig átsegít a nehézségeken. Az elmúlt két idényben, függetlenül a pályán gyakorolt hatásától, teljesen egyedül határozta meg a követni kívánt irányt. A teljesítménye mindig ezeket az energiákat tükrözi: a szabadságot, de nem az egyénieskedést, a határok feszegetését, melyben mindig ott van az elhivatottság a munka felé, ahogy az egy Real Madrid-játékoshoz illik. Egyre közelebb kerül a legmagasabb szintű szélsőkhöz. A pillanat embere, akinek a munkája ezekre a pillanatokra reflektál. Egy olyan esztendőben, mely mindenki számára komoly kihívásokat tartogatott – és kreatív egyéni kihívások elé is állította az embert – Vinícius királyi gárdában nyújtott teljesítménye egyenletes, őszinte és felemelő volt.

„A legnagyobb erősségemnek azt tartom, hogy mindig tiszta fejjel gondolkodom” – így a fiatal szélső. „Soha, de soha nem adom fel, mindig kiállok amellett, amiben hiszek. Elég megnézni, hogy 2020 mit tanított mindannyiunknak: hogy hozzuk ki a legtöbbet minden napból, minden pillanatból, mert a holnapban semmi sem biztos. A pályán és azon kívül is. A pandémia során senki sem hitt ebben, és még mindig nem tudunk. Minden pillanatot úgy kell élveznünk, mintha az lenne az utolsó az életünkben.”

Olyan játékosként, aki a szakadék felett táncol, láthatatlan kötélen járva a viccmester és a vicc tárgya megnevezés között, a kritikák mindig záporoznak a feje fölött. A Real Madrid felnőtt csapatának első olyan játékosa, aki 2000-ben született, első teljes mérkőzésén a meccs legjobbjává választották, fontos gólt szerzett a Barcelona ellen, néhány kérdés azonban továbbra is fennáll vele kapcsolatban. A fényes kezdet, a szikrázó személyiség és a tapintható lelkesedés arra sarkallja az embereket, hogy még többet várjanak tőle. Több gólt, több gólpasszt, nagyobb hatást a mérkőzéseken. Több váratlan megmozdulást. Olyan szélsőként, aki gyakran választ megjósolhatatlan módszert az adott szituáció megoldására, nem mindig lapul a zsebében megfelelő megoldás. Habár ő sosem fog változni. Mert egyedül úgy irányíthatja a tényezőket, ha önmaga marad. „Ez vagyok én” – mondja. „A merész természetem a csapat hasznára van, ha döntetlen az állás vagy vesztésre állunk. Nem félek attól, hogy elveszítem a labdát vagy attól, ha szabadon játszom. Mindig ilyen leszek, így hisznek bennem az emberek.

Vinícius több annál, mint aminek látszik. Ő a riói utcák reménye, hírvivője és a legutóbbi virág, mely a brazil macskakövek közül nőtt ki. A futballon túl is vannak elképzelései.

Egy játékos technikai képességeinek magasztalása könnyű dolog. Ott vannak a szezonok, statisztikák, egyéni elismerések és a trófeák. A rekordok és fej-fej melletti, vagy idényenkénti összehasonlítások. Adatok, videoklipek, „bizonyítványok” – minden adott, hogy összehasonlítsunk játékosokat, csapatokat, sorozatokat. Akár generációkon átívelő vitákat is lehet folytatni. Az elkövetkezendő években a számok segítségével egész pofás vita alakulhat ki arról, hogy ki a modern kor legjobb brazil labdarúgója, Ronaldinhótól kezdve Ronaldón és Neymaron át, akár egészen Viníciusig.

Azonban, mi úgy gondoljuk, hogy egy futballista befolyása sokkal bővebben és lényegre törőbben is megfogalmazható. Milyen hatásuk van? Mit képviselnek? Ez egy olyan különbség a szemléletben, amellyel sokszor szembe találjuk magunkat. Az előbbi az, ami a sportot üzletté alakította; láthatod kik a legtöbbet passzoló, a legmegbízhatóbban passzoló, a leggyorsabb vagy éppen a legdrágább játékosok. Az utóbbi a modern labdarúgónak az adott kor társadalmára való befolyásának mértékére összpontosít és kérdi: Mit is képviselnek? Kihez hasonlítják őket? Kik is ők? Milyennek kellene lenniük? Mit tettek a generációjukért? Mekkora hatalommal rendelkeznek? Hogyan élnek ezzel a hatalommal és befolyással? Hogyan hoznak változást?

Tehát, amikor ezeket vizsgálod, egyfelől ott van Vinícius, a futballista, egy generációs tehetség, akinek még bőven van ideje a sportban tovább fejlődni. Viszont, amikor beszélsz is vele, pontosan érzed, hogy ennél többről van szó, és az élete egy olyan irányba halad majd a következő évtizedekben, ami a pályán mutatott dolgokon túl is nyomot hagy maga után.

A Vinícius fiatal korában bekövetkezett hatalmas fejlődés következtében ő egy újabb példája az új terepekre kalandozó futballistáknak, akik a valóságon túlszárnyaló dolgokat tapasztalnak meg. Ez részben magyarázat arra is, hogy miért is foglalkoztatja ugyanannyira az, hogy honnan jött és hová tart. „A legnagyobb elégedettséget az adja, amikor látom, hogy a családom és a barátaim milyen büszkék arra, amit elértem” – mondja. „Az édesapám mindent megtett értem és a családomért. Mindig védelmezett minket, és mindent megtett azért, hogy a lehető legjobb életet élhessük. A célom az, hogy ezen az úton folytassam, hogy fejlődjek és megpróbáljak minél több emberen segíteni.”

2017-ben, még a Braziliában töltött tanuló évei során, és mielőtt még hivatalossá vált volna a Real Madridba igazolása, Vinícius a született tehetség státuszának köszönhetően rengeteg figyelmet kapott. Persze a védőktől is a pályán, de ennél sajnálatosabb módon egyes szurkolótáboroktól is, rasszizmus formájában. A bőrszínével járó nehézségeket, és az ebből az időszakból származó igazságtalanságokat és kritikákat a legelső Instagram-bejegyzése alatt fogalmazta meg, még mielőtt Madridba utazott volna, és 10 milliósra nőtt a követőinek tábora, még akkor, amikor az első szikra felcsillant. „Senki sem élte az életemet. Senki sem sírta a könnyeimet…” – írta 2016 szeptemberében. 2021 januárjában a rasszizmus valamennyi formája elleni küzdelem folytatódik.

„Muszáj folytatnunk a harcot, úgy, ahogy eddig is tettük” – buzdít Vinícius. „[Lewis] Hamilton, [Lebron] James és Neymar, emberek, akiknek a szavai extra jelentőséggel bírnak, mindig élnek a lehetőséggel, hogy ejtsenek pár szót a rasszizmussal kapcsolatban, és fontos, hogy hasonlóan cselekedjen mindenki más is. Tovább fogunk küzdeni az egyenlőségért, muszáj. Őszintén, hihetetlen, hogy még mindig erről kell ma beszélnünk, és remélem, hogy a következő generáció gyermekeinek már nem kell mindezt átélniük” – magyarázta. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ez a jövő kérdése. Ennek az ideje igen is most van itt.

Az ő csatája pontosan az, amit egy új hajnal képvisel. A karmesteri pálcát, amit Vinícius tart az elkövetkező generáció előtt. És igen, mindeközben minden egyes játékkal töltött pillanatot ki fog élvezni, és gazdagodni fog az élménnyel. Azonban a cél, azon túl, hogy megpróbálja egyértelművé tenni az azokkal a játékosokkal történő összehasonlításokat, akiket egykor felül akart múlni, az, hogy megpróbálja megkönnyíteni a körülötte lévők életét, és azokét, akik arról álmodnak, hogy egyszer az övéhez hasonló utat járhassanak be. Amikor fiatalabb volt, neki is elég volt csupán egy álom, amiben hihetett.

„A legszebb gyermekkori emlékem a 2009-es bajnoki cím a Flamengóval és a Császárral, [Adriano Ribeiro] – emlékezett vissza. „Igazából azelőtt nem szerettem nézni a focit, inkább játszottam. Viszont akkor, amikor a Császár visszatért, mindent megváltoztatott bennem. Minden mérkőzést figyelemmel követtem abban a szezonban, és tisztán emlékszem minden pillanatra.”

Az egyik legnagyobb lecke, amit Vinícius Adrianótól tanult, nem más, mint – ahogy azt mi mind megtanulhattuk 2020-ban – hogy arra összpontosítson, ami az élet torz tükrein túl van. Miközben felidézi a Császár emlékeit, az első pillanatot, amikor érezte a labdarúgás emberi erejét focistaként és egyben álmodozóként, Vinícius feloldódik. A varázsa kibontakozik. Oldalba bök, nyugtázza a történteket, és tovább nevet, de már egy magasabb szinten. Vinícius szeret beszélni. Nem úgy, mint aki szereti hallatni a saját hangját. Pont azt ellenkezője ennek. Ha megnézed a videóit a Youtube-csatornáján, láthatod, hogy mindig próbál ellenszegülni a szenvedélyességének, és így néha kénytelen visszavenni a tempóból. Ez is egyike azon dolgoknak, amik azonnal szerethetővé és közvetlenné teszik. Érzed a megbízhatóságot a gondolataiban, a viccekben és szófordulatokban, amik akaratlanul törnek ki belőle. Ez az ő varázsa.

Szintén ezzel a személyiséggel képes a kritikusait maga mellé állítani, a szurkolókból követőket csinál, és a követőkből fontos lépéseket hoz ki, amikkel reméli, hogy képes lesz hatást gyakorolni arra, ahogy az emberek élnek vagy látják a világot. Vélhetően az általa gyakorolt hatás összefüggésben lesz a pályán nyújtott teljesítményével. Minél nagyobbak a célok és jobb a teljesítmény, annál nagyobb lesz a hatás. Épp ezért kezdődik itt egy új hajnal. Egy teljesen új szintre vezető út.

A cikk főképének forrása: YouTube

Tovább

Ødegaard: Az „igazolás”, aki nem jut szerephez

Martin Ødegaard helyzete finoman szólva is furcsa Zidane Real Madridjában, a szituáció pedig a közvéleményt is megosztja. A norvég játékos egyáltalán nem szerepel az edző terveiben, az Athletic Bilbao elleni szuperkupa-elődöntő előtt még csak azt sem mondták neki, hogy menjen melegíteni – akkor sem, mikor a királyi gárda kétgólos hátrányban volt. Azt nem tudni, hogy ez büntetés, vagy csak Zidane nem számol vele, de Ødegaard volt az egyetlen a padon maradó játékosok közül (rajta kívül Marcelo, Militão és Isco nem jutott szerephez), akit nem láthattunk a La Rosaledában melegíteni a klub erőnléti edzőivel.

A helyzetnek ellentmond Zidane mérkőzés előtti nyilatkozata, melyben elmagyarázta a játékos helyzetét és azt, hogy miért játszik olyan keveset. „Ez egy körforgás, de Martin sikeres lesz Madridban” – mondta akkor. December óta a norvég középpályás 77 percet kapott a Shaktar elleni 2-0-s vereség alkalmával, valamit 5 percet játszhatott a Celta ellen a bajnokságban. Ez minden. A kapott percek tekintetében a 19. helyen áll a csapatban – csak Mariano, Militão, Jović és Odriozola kapott nála is kevesebb lehetőséget. Szinte teljesen átnéznek rajta, pedig Zidane még a 4-2-3-1-es hadrenddel is megpróbálkozott annak érdekében, hogy a fiatal tehetség erényeit kihasználhassa. Ebben a felállásban Ødegaard kezdő volt a Villareal ellen, valamint a San Siróban az Inter elleni összecsapáson. Két és fél hónap telt el azóta, és a helyzet teljesen megváltozott.

Odegaard és Valverde

Nyári „igazolás”

Már nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy Zidane mindössze 14 játékost használ és kevesebbet rotál, mint eddig. Ødegaard Modrić természetes cseréje lehetne, de nem kap lehetőséget – még akkor sem, amikor kreativitására igazán nagy szüksége lenne a csapatnak. A királyi gárda a második kölcsönben töltött idénye elején hozta vissza őt a Sociedadtól annak érdekében, hogy a James és Bale távozásával keletkező szerepkört betöltse. A klub nem akart új játékost igazolni a vírushelyzetben, így kézenfekvő volt a norvég játékos „leigazolása”. Mostanáig 400 percet sem kapott (387-nél tart), ennyi idő pedig nem elég arra, hogy megmutassa képességeit és a kezdőcsapatba verekedje magát. A Real Sociedadnál való fejlődése lényegében megállt ennek következtében, pedig a kölcsönben töltött idő alatt a liga legjobbjának is megválasztották az idény első felében.

Bizonyos források szerint Ødegaard az utóbbi hónapokban nem edz olyan intenzitással, ahogy elvárják tőle. A keret idősebb játékosai igyekeztek a lelkére beszélni, Luka Modrić például a következő tanáccsal látta el: „Martinnak keményen kell dolgoznia, megmutatnia, hogy mire képes és meg kell találnia a helyét a csapatban.”