Camavinga: Az, hogy lemaradtam a világbajnokságról, nagy csapás és komoly csalódás volt
Eduardo Camavinga a mai, Brüsszelben rendezendő Franciaország–Belgium mérkőzés előtt állt a sajtó rendelkezésére. A francia–angolai középpályás tréfásan nyugtázta, hogy Courtois nem lép pályára – „örülök, hogy holnap nem játszik” –, és arról is őszintén beszélt, mennyire megviselte, hogy lemaradt a világbajnokságról.
A szövetségi kapitány az első mérkőzésén 4–3–3-as rendszert alkalmazott. Játszhatsz védekező középpályásként, nyolcasként, de akár balhátvédként is. Te melyik poszton gondolod úgy, hogy a legtöbbet tudod adni ennek a csapatnak?
„Először is, szerintem elég sok balhátvédünk van, úgyhogy ezt kihúzhatjuk.” (nevet)
„Szerencsém van, mert hatosként és nyolcasként is tudok játszani, és ezt az edző is tudja. Hatosként vagy nyolcasként hozzá tudom tenni a magamét a csapathoz, de szerintem tudjátok, melyiket részesítem előnyben…”
Mi hiányzik még ahhoz, hogy rendszeresen kezdő legyél a Real Madridban és a francia válogatottban?
„Rövid leszek: ami hiányzik, az az állandóság. Korábban már teljesítettem jól, de ez az, ami még hiányzik. Ehhez koncentráltnak kell maradnom a pályán, és kevesebb hibát kell elkövetnem.”
Ha azt mondom, hogy ahhoz képest, amit vártak tőled, illetve amire képes vagy, jelenleg talán egy kicsit csalódottak vagyunk a teljesítményed miatt, egyetértesz ezzel?
„Igen, szerintem igazad van. Az, hogy lemaradtam a világbajnokságról, nagy csapás és komoly csalódás volt számomra, mert szerintem ma minden futballista arról álmodik, hogy részt vehessen egy ilyen magas szintű tornán. Ugyanakkor az életemben minden nagyon gyorsan történt. Ilyen jellegű kudarc és csalódás eddig nem igazán volt jelen a pályafutásomban; mondhatjuk úgy, hogy ez új tapasztalat volt számomra. De a legfontosabb az, hogy az ember hogyan áll fel és hogyan kapaszkodik vissza. Mi is volt a második kérdés?”
Arra gondoltam, hogy az emberek úgy érzik, több van benned, és jelenleg talán kissé csalódottak.
„Ahogy az előbb mondtam, szerintem természetes, ha így érzitek, mert a pályafutásom kezdetétől fogva minden elismerés és minden lehetőség nagyon gyorsan jött. De ahogy mondani szokták: Róma sem egy nap alatt épült fel. Még van időm.”
Mit jelent számodra, hogy a világbajnokság kihagyása után ismét behívtak a francia válogatottba, ráadásul Zidane első keretébe?
„Természetesen nagyon sokat jelent számomra. Amikor az embert komoly csalódás éri, az a legfontosabb, hogyan képes talpra állni utána. Számomra ez a meghívó egyfajta győzelem. Azt mutatja, hogy nem adtam fel, nem zuhantam magamba, hanem felemeltem a fejem, és a pályán nyújtott teljesítményemmel ismét kiérdemeltem, hogy itt lehessek. Az is nagyon fontos, hogy bekerültem az új szövetségi kapitány első keretébe. Ilyenkor minden elölről kezdődik: meg kell mutatnod, mire vagy képes, és ki kell érdemelned az edző bizalmát.”
Milyen változásokat tapasztaltatok Zidane érkezése óta?
„A pályán kívül igazából nem változott túl sok minden. A pályán viszont a szövetségi kapitány természetesen végrehajtott néhány módosítást, különösen taktikai szempontból. Deschamps és Zidane két teljesen eltérő edzői felfogást és karaktert képviselnek. Hogy pontosan milyen taktikai változtatásokat vezetett be, azt majd meglátjátok a következő mérkőzéseken. Nem fogom most elárulni őket.” (nevet)
Zidane nagy hangsúlyt helyez a magas letámadásra. Ez az egyik legfontosabb változás?
„Ahogy mondtam, Didier Deschamps és Zinedine Zidane két eltérő futballfilozófiát képvisel. A szövetségi kapitány most nagyobb hangsúlyt helyez a letámadásra és a labdabirtoklásra. A játékfelfogásában a spanyol futball bizonyos elemei is megjelennek. Igen, a magas letámadás az egyik olyan alapelv, amelyet most szeretne meghonosítani a csapat játékában.”
A középpályásoknak nagyobb védekező terhet kell vállalniuk Franciaország támadó játéka miatt?
„Szerintem ha középpályás vagy, a védekezés eleve a feladatod része, hiszen a támadók nem feltétlenül a legjobb védők.” (nevet)
„Ráadásul szerencsések vagyunk, mert elképesztő minőségű támadóink vannak. Én nem várom el tőlük, hogy ész nélkül rohanjanak vissza a saját térfelünkre. Azt várom tőlük, hogy azt csinálják, amiben a legjobbak: szerezzenek gólokat, legyenek meghatározók a tizenhatoson belül, és döntsék el a mérkőzéseket. Ha ehhez nekem kell elvégeznem helyettük a védekezés piszkos munkáját, akkor megcsinálom. Ezzel semmi problémám nincs.”
Zidane Mbappét visszatette a bal oldalra. Szerinted készen áll arra, hogy ezen a poszton játsszon, és elvégezze az ehhez szükséges védekezőmunkát is? Motivált arra, hogy ismét ebben a szerepkörben játsszon?
„Igen. Kylian korábban már sokszor játszott a bal oldalon. Mindannyian láttuk a 2022-es katari világbajnokságon, hogy ezen a poszton nagyon magas szinten tud teljesíteni.”
Courtois nincs a belga keretben. Beszéltél vele erről? Egy kicsit megkönnyebbültél, hogy nem kell a világ egyik legjobb kapusa ellen játszanotok?
„Őszintén szólva nagyon örülök!” (nevetés a teremben)
„Beszéltünk vele még a válogatott összetartása előtt. De hogy egyszerűen válaszoljak a kérdésre: igen, tényleg örülök, hogy ezúttal nincs itt!”
Érezhető még a rivalizálás Belgium és Franciaország között? Vagy a franciák számára a régi sérelmek már a múlt részét képezik?
„Ez mindenképpen nagyon fontos mérkőzés, mert Belgium továbbra is nagy futballnemzet. Ami pedig a régi sérelmeket illeti… szerintem inkább ti, belgák vagytok azok, akiknek ez még mindig ott van a torkotokban.” (a teremben nevetés)
„De félretéve ezt, nagyszerű mérkőzés vár ránk. Egy ilyen erős ellenféllel szemben mindannyian alig várjuk, hogy pályára lépjünk.”
A Real Madridban egészen tavalyig Kroos és Modrić mellett játszottál. Kroos ráadásul azon a poszton szerepelt, ahol te is. Mit tanultál tőlük a közösen eltöltött évek alatt?
„Azt hiszem, a legfontosabb dolog, amit Tonitól és Lukától megtanultam, a nyugalom. Az a higgadtság és természetesség, ami belőlük áradt a pályán, még akkor is, amikor hátulról kellett megszervezniük a játékot. Az edzéseken szinte soha nem rontottak el egyetlen passzt sem. Egészen hihetetlen volt. És amit Luka még ma is mutat a pályán, az továbbra is lenyűgöző. Egyébként Tonival most is gyakran találkozom, mert ő az öcsém edzője. Szóval, a legfontosabb, amit átadtak nekem, az a nyugalom és higgadtság volt, illetve annak valódi megértése, hogy mit jelent a Real Madrid.”
Sávio: Vinícius ki fog jönni ebből, mert megvan hozzá a tehetsége
Vannak visszatérések, amelyekhez nincs szükség bemutatásra. Savio négy év után tért vissza Madridba, és a város rögtön előhívta benne az emlékeket: az első tél hidegét, a Bernabéu moraját, a Cibelesnél ünneplő hatalmas tömeget és azt az érzést, hogy valami olyan nagy dolog részese, amelynek jelentőségét akkor még szinte fel sem tudta fogni. Eltelt az idő, de nem halványult el annak a brazilnak a hálája, aki a Maracanã világából a lábához tapadó labdával érkezett, és végül második otthonra talált Madridban. Egyetlen dolog van, amit máig nem ért: mit tett azért, hogy a szurkolók „ennyire szeressék”.
Hogy alakul most az életed?
Jól, nagyon jól. Most Brazíliában vagyok, sok mindennel foglalkozom. Vállalkozó vagyok, jelenleg a sport, az ingatlanok és a pénzügyek területén is dolgozom… Egy kicsit mindenből. Az igazság az, hogy most nagyon jól érzem magam Brazíliában.
Mit érzel most, hogy négy év után újra Madridban vagy?
Számomra ez nagyon hosszú idő, mert imádom ezt a várost. Nagyon szeretem. Nagyon boldog voltam itt, és valahányszor Madridba jövök, mindig előjönnek az emlékek arról az időszakról, amikor itt éltem.
Mire emlékszel a Real Madridnál töltött első napjaidból?
Mindig a kezdet jut eszembe. A téli átigazolási időszakban érkeztem. Brazíliából, a nagy melegből indultam el, Madridban pedig rettenetes hideg fogadott. De számomra fantasztikus volt. Az első pillanatok, a beilleszkedés, a szurkolók szeretete, a Bernabéu… Mindig azt mondtam, hogy csak ki akarok futni a pályára és a saját futballomat játszani. Valamit megmutatni a szurkolóknak abból, amit Brazíliából hoztam.
Mi volt különleges a közönséggel kialakult kapcsolatodban?
Nem tudom. Őszintén szólva ezt a kérdést a mai napig rendszeresen felteszem magamnak.
Még mindig felismernek az utcán?
Igen, igen. Persze sokkal kevésbé, mert nagyon régóta nem jártam itt. De sokszor feltettem magamnak a kérdést: mit tettem azért, hogy ennyi szeretetet, ennyi törődést kapjak a Bernabéu közönségétől? Hihetetlenül sokat kaptam. Óriási örömet jelentett, én pedig csak arra vágytam, hogy kimenjek a pályára, megkapjam a labdát, és megpróbáljak valamit visszaadni ebből a szurkolóknak. Sokszor gondolkodtam ezen. Érdekes dolog.
Mi volt a legjobb pillanatod a Real Madridnál?
Sok ilyen volt. A legkülönlegesebbek egyike talán rögtön az első idényem. Tudtam, milyen nyomás nehezedik a klubra a Bajnokok Ligája miatt, hiszen 32 éve nem sikerült megnyerni, és rögtön az első idényemben összejött. Emlékszem, amikor visszaértünk Madridba, több autóval indultunk el. Először jártam a Cibelesnél, körülnéztem, és azt gondoltam: „Mi ez? Micsoda őrület!” Hihetetlen élmény volt. Tudtam, hogy ezzel lezártuk azt a 32 éves időszakot, de nekem személyesen is nagyon fontos volt, hogy megérkezzek, rögtön nyerjek, és így nyugodtabban folytathassam a madridi pályafutásomat. A hetedik BEK/BL-győzelem rendkívül fontos volt, mert sokkal több erőt és nyugalmat adott a folytatáshoz.
Három Bajnokok Ligáját nyertél. Melyik volt a legkülönlegesebb?
Természetesen mindhárom nagyon különleges volt. Ahogy mondtam, a hetedik azért, amit jelentett. Egyéni szempontból a nyolcadik volt számomra a legkülönlegesebb. Nem azt mondom, hogy a legfontosabb, hanem hogy nekem az volt a legkülönlegesebb, mert nagyon fontos mérkőzéseim voltak. Münchenben én adtam a gólpasszt Anelkának, ami rendkívül fontos volt, és döntőbe juttatott bennünket. Párizsban pedig én adtam Raúlnak azt a gólpasszt, amellyel gyakorlatilag eldöntöttük a mérkőzést. Nagyon különleges BL volt. A 2002-es is, hiszen az volt az utolsó. Fontos mérkőzéseken játszottam, gólokat szereztem, gólpasszokat adtam. Fantasztikus volt úgy lezárni a klubnál töltött időszakomat, hogy még egy Bajnokok Ligáját nyertem.
Mennyire volt fontos Roberto Carlos a beilleszkedésed szempontjából?
Robertóval a pályán és azon kívül is jó kapcsolatom volt, mindig a barátom volt. Már korábbról is jól ismertem, hiszen játszottunk egymás ellen, amikor a Flamengo a Palmeirasszal találkozott, később pedig a brazil válogatottban is együtt szerepeltünk. Tudtam, hogyan játszik. De amikor Madridba érkeztem, természetesen egy másik országba és a braziltól teljesen eltérő futballközegbe kerültem. Roberto nagyon fontos volt, mert megállt mellettem, beszélt velem, elmagyarázta, hogyan működnek itt Madridban a dolgok, milyen a kapcsolat a szurkolókkal, mit jelent a Santiago Bernabéu, hogyan működik a taktika…
De volt valami, amit mindig mondott nekem, és amit egész életemre magammal vittem: „Fogd a labdát, és indulj meg. Fogd a labdát, és csináld ugyanazt, amit Brazíliában. Cselezz, és ha nem sikerül, nincs semmi baj. Próbáld meg újra.” Amellett, hogy segített jobban megérteni az itteni dolgokat, önbizalmat is adott. Én pedig, ahogy mondtam, csak meg akartam kapni a labdát, és megpróbálni valamit a pályán.
Különleges, karbon sípcsontvédőt használtál, hogy megvédd magad a rúgásoktól. Miért faragtak ennyire?
Igen, nagyon sokat rúgtak. De ez mindig így volt. Brazíliában a játékstílusom miatt már hozzászoktam. Nem volt újdonság. Tudtam, hogy itt is találkozni fogok vele, és nem féltem. Emlékszem az első mérkőzésemre. Sevillában játszottunk a Betis ellen. A kispadon kezdtem, és amint pályára léptem, hátulról rögtön belém szálltak. Robertóra néztem, ő pedig azt mondta: „Üdvözöllek.” Arra gondoltam: „Na, szép kis fogadtatás.” De ez volt a helyzet, én pedig hozzá voltam szokva.
Elveszőben van a brazil játékosoknak ez a fajta esszenciája?
Egyre inkább. Nem tudom… Sokszor feltettem már magamnak a kérdést, hogy miért. Brazíliában ugyanis volt bennünk valami más. Mindig azt mondom, hogy ez volt a brazil futball esszenciája. Mivel rengeteget játszottunk az utcán, mindenféle körülmények között, megtanultunk improvizálni, megoldásokat találni. Én ilyen brazil futballt nézve nőttem fel. Természetesen a fizikai és a taktikai rész is fontos. Hozzátartozik a futballhoz. De ha kifejezetten a brazil futballról beszélünk, szerintem háttérbe szorítottuk a legfontosabbat: az esszenciánkat, azt a DNS-t, amely mindig is a miénk volt. A művészi futballt. Az improvizáció futballját. Mindezt természetesen a fizikummal és a taktikával együtt. Szerintem felcserélődött a dolgok fontossági sorrendje, és ennek az lett a következménye, hogy ezt már nem látjuk. Van tehetség, vannak nagyszerű és technikás játékosok. De ami régen megvolt bennünk, azt sajnos már nem látom.
Miért veszett el?
Erre sokan keresik a választ. Szerintem sok minden együtt vezetett ide. Abban a pillanatban, amikor már nem azok vagyunk, akik mindig is voltunk, problémáink lesznek. Ismétlem: taktika, fizikum… A futball megváltozott, sok szempontból fejlődött. De az az alapvető dolog, ami nekünk megvolt, és amit ma már nem vagy egyre kevésbé látunk, az a futball, amelyen én felnőttem. Ronaldinho, Ronaldo, Romário, Rivaldo… Mindez megvolt bennük, de mindenekelőtt ott volt a varázslat. A brazil futball varázslata.
Játszhattál volna világbajnokságon Brazíliával?
Igen, szerintem igen, mert jó formában voltam. Emlékszem 1994-re a Flamengónál, 1998-ra itt, illetve 2002-re. Szerintem ott lehettem volna, de azt is tudtam, hogy abban az időben elképesztően sok kiváló brazil játékos volt. Természetesen szerettem volna, de nem jött össze. Az élet ment tovább, én pedig folytattam a saját utamat.
Melyik brazil futballista nyűgözött le a legjobban?
Nehéz kérdés, mert három évig játszottam Romárióval a Flamengóban, és fantasztikus volt. Rengeteg időt töltöttünk együtt. Egy érdekesség: 105 mérkőzést játszottunk együtt a Flamengóban, és ketten összesen 140 gólt szereztünk. Persze Romário kétszer annyit rúgott… Játszottam Ronaldóval és ellene is, Rivaldo és Ronaldinho ellen is. Mindannyian mások voltak. De a számomra kedves játékstílus, a varázslat, az improvizáció miatt Ronaldinhót imádtam. Ronaldinho Gaúchót. Élmény volt nézni, ahogy olyan dolgokat csinál, amilyeneket ma sajnos már nem látunk.
Mit jelentett egy öltözőben lenni Zidane-nal?
Egy évig játszhattam Zidane-nal, és számomra hihetetlen élmény volt. Rengeteget tanultam. Más helyzet volt, mert 2001-ben megnyertük a bajnokságot, Figo a jobb oldalon, én a bal oldalon játszottam, és fantasztikus idényünk volt. Aztán a Madrid leigazolta Zidane-t, aki természetesen inkább a bal oldalról befelé húzódva játszott, én pedig kikerültem. De az az egy év vele lenyűgöző volt, mert olyan dolgokat láttam, amilyeneket korábban nem: ahogyan professzionálisan viselkedett, a tehetségét, a mindennapi munkáját…
Ezután a Girondins-hez igazoltál.
Igen. Emlékszem, Zidane adott egy interjút, amelyben azt mondta, hogy a Girondins története legjobb igazolását hajtotta végre. Nagyon örültem, ugyanakkor azt gondoltam: „Nyugalom. Rengeteg felelősség.” Fontos volt az az egy év Franciaországban. Nagyon jó idényem volt. Nem nyertünk semmit, de utána rájöttem, hogy vissza akarok térni Spanyolországba. Jobban szerettem azt a futballt, azt a játékstílust. Fontos volt számomra, hogy visszatérjek.
Sokan úgy tartják, hogy Zaragozában volt pályafutásod legjobb időszaka.
Érdekes, mert a madridi időszakom rendkívül fontos volt a szurkolókkal kialakult kapcsolat és a megnyert trófeák miatt, mégis sokan azt mondják, hogy a legjobb korszakom Zaragozában volt. A Zaragoza azután igazolt le, hogy a másodosztályban játszottam, és öt-hat célzott igazolást hajtott végre. Összeállt egy olyan csapat, amely bekerült a klub történetébe. Nagyon összetartó, mentálisan erős és rendkívül jó képességű együttes volt. Az első évben megnyertük a Király-kupát, amit sokan elképzelhetetlennek tartottak. Utána a Mestallában megnyertük a Szuperkupát a Valencia ellen, miután Zaragozában 1–0-ra kikaptunk. Ott fordítottunk, és 3–1-re győztünk. Az utolsó idényemben pedig újabb kupadöntőt játszottunk.
Számomra ez is nagyon különleges időszak volt. Amikor odaérkeztem, sokan kérdezték: „Mit keres Savio itt, miután ennyi éven át a Madridban játszott és mindent megnyert?” Meg akartam mutatni az embereknek, hogy azért vagyok ott, hogy a lehető legjobbat nyújtsam, és örömet szerezzek a La Romareda közönségének is. Hála Istennek, úgy érzem, sikerült minden várakozásukat felülmúlnom. Zaragoza nagyon különleges időszak volt számomra.
Hogyan látod most Viníciust?
Nagyon nehéz erről beszélni, Nacho, mert Brazíliából figyelem, és nem látom mindennap az edzéseket, sem azt, ami körülötte történik. Most az egyik legnehezebb időszakát éli, amióta itt van. De ilyen előfordul. Minden futballistának vannak jobb és rosszabb időszakai. Ez hozzátartozik. Mentálisan nagyon összeszedettnek kell maradnia, és túl kell jutnia rajta. Tehetséges játékos. Nagyon szeretem a játékát. Már akkor is ezt mondtam róla, amikor ideérkezett és kérdeztek róla. Sokan mondták: „Gondjai vannak a befejezésekkel, a passzokkal…” Én pedig azt mondtam: „Nyugalom. Türelem. Nagyon fiatal.”
Gyakorlatilag az ificsapatból került egyenesen a Flamengo első csapatába. Türelmesnek kellett lenni vele, vigyázni kellett rá. Ahogy egyre több önbizalmat kapott, történelmet írt ennél a klubnál. Most természetesen nincs a legjobb formájában, de ki fog jönni ebből, mert megvan hozzá a tehetsége és a képessége. Várni kell.
Hogyan látod a csapat helyzetét?
Brazíliából követem. Még mindig van bizonytalanság, de remélem, Mourinho tapasztalata elég lesz ahhoz, hogy kivezesse ebből a csapatot. Flamengo- és Madrid-szurkoló vagyok, és Brazíliából mindig küldöm a pozitív energiát.
Van még idő a fordításra?
Igen, szerintem van. Megvan hozzá a képesség és az idő is. Nem szabad azonban túl sok időt elvesztegetni. Nagyszerű játékosok, rendkívüli tehetségek vannak a keretben. Össze kell állnia a dolgoknak, aztán meglátjuk, mi történik.
Hogyan kezelted a Real Madridban jelentkező nyomást?
Igen, ez őrület. Cristianót is kifütyülték. Én azonban soha nem úgy mentem ki a pályára, hogy a nyomásra gondoltam volna. Inkább azt mondtam magamban: „Megkaptam ezt a lehetőséget. A Madrid mezét viselem. Istenem, erre soha nem számítottam.” Amikor kifutottam ide a stadionba, mindent kizártam. Csak arra gondoltam, hogy futballozzak és megpróbáljak örömet szerezni az embereknek. Ezért számomra a „nyomás” szó valahogy… Nem mondom, hogy normális volt, hiszen a Madridban játszani természetesen óriási dolog. De én élveztem. Én egyszerűen csak élvezni akartam.
A te idődben hogyan jutottatok túl a nehéz időszakokon?
Voltak nagyon emlékezetes pillanataim. Mentálisan rendkívül erős játékosaink voltak, akik engem is nagy tisztelettel fogadtak: Sanchís, Fernando Hierro, Redondo, az elején Clarence, aki rögtön a szárnyai alá vett… Tapasztalt játékosok voltak. Amikor nehéz időszakot éltünk vagy valami hiányzott, a rutinosabbak összehívták a többieket. Most nehéz erről beszélnem, mert nem vagyok belül, nem tudom, mi történik az öltözőben és a hétköznapokban. De nekünk is voltak nehéz időszakaink, és sokszor a legerősebbek húzták magukkal a többieket.
Emlékszem Fernando Hierróra az öltözőben, Dortmundban, az 1998-as Borussia Dortmund elleni elődöntő után. Bejutottunk a Juventus elleni döntőbe, és valaki behozott egy láda pezsgőt, hogy ünnepeljünk. Fernando kinyitotta az ajtót, kitette a pezsgőt, majd kiabálni kezdett: „Mit ünneplünk? Mit ünneplünk?” Teljes koncentráció. Majd Amszterdamban ünneplünk, ha nyerünk. Azt láttam, hogy mindenki teljesen elkötelezett. Nagyon erős üzenet volt abban a pillanatban, és bennem megmaradt: teljes koncentráció.
Hogyan látod Endricket?
Brazíliában elképesztően tehetséges srác volt. Olyan dolgokat csinált ilyen fiatalon a Palmeirasban, amelyek felkeltették a figyelmemet. De természetesen most egy másfajta csapatba, egy hatalmas klubba került, ahol óriási a nyomás, ráadásul még fiatal. Nagyon türelmesnek kell lenni vele. Szerintem rengeteg kiaknázatlan tehetség van benne, és remélem, Madridban fog igazán berobbanni, mert ismerem, láttam Brazíliában, és óriási potenciálja van.
Más ma 18 évesen a Real Madridhoz kerülni, mint amikor te érkeztél?
Igen, nagyon más. Én 1997-ben a Flamengótól érkeztem, több mint 250 mérkőzéssel a hátam mögött. Három évig játszottam Romárióval. Nem tapasztalatlanul érkeztem. Természetesen más csapat, más ország és más futball volt, amelyhez bizonyos mértékben hozzá kellett igazítanom a játékomat – nem a játékstílusomat, hanem a taktikai részét. De már több tapasztalatom volt. Most 18 évesen érkeznek, és türelmesnek kell lenni velük. Ez egy folyamat. Úgy gondolom, Endrick esetében ez a folyamat lassan elérkezett ahhoz a ponthoz, amikor előre kell lépnie, és meg kell mutatnia a valódi képességeit.
Visszanyerte Brazília az identitását?
Nem. Még nem láttam. Még nem. Nehéz kérdés. Az identitás fontos szó. De ahogy korábban mondtam, én egy teljesen más brazil futballban nőttem fel és játszottam, ahol az improvizáció mindent megelőzött: a fizikumot és a taktikát is. Ma ezt nem látjuk. A világbajnokságon nagyon gyengék voltunk. Nagyon. Többet vártam. Természetesen nagyon kevés idő jutott a közös munkára, de a világbajnokság nem sikerült jól, és az emberek valamivel többet vártak. Nem hiszem, hogy sokan világbajnoki címet vártak volna, de azért ennél többet igen.
Remélem, hogy most, miután a szövetségi kapitány jobban megismeri a brazil futballt, az ottani mindennapokat, a Brazíliában és a külföldön játszó futballistákat, fel tudja készíteni a csapatot a következő világbajnokságra. Bízom benne, mert számomra ő az egyik legjobb edző, akit ismertem, akit láttam. Reméljük, hogy apránként újra felépíti a brazil válogatottat, de ami ennél is fontosabb: visszaadja a brazil futball identitását.
Elcserélnéd valamelyik Bajnokok Ligája-győzelmedet egy világbajnoki címre?
Nem. Egyiket sem. Természetesen nem. Én inkább még egy trófeát szerettem volna: egy világbajnokságot. De mindazok után, amit átéltem, amennyit játszottam és amennyit nyertem, semmit sem vennék el, mert számomra minden cím fontos. Természetesen nagyszerű lenne, ha lenne világbajnoki címem is, de semmit nem cserélnék el érte. A Bajnokok Ligáját biztosan nem. Beírták magukat az én történetembe, az emberek, a szurkolók és a klub történetébe, valamint a családom történetébe is. Semmiért nem cserélném el őket.
Orvosi jelentés: Mbappé
A klub hivatalos tájékoztatás a játékos sérülésével összefüggésben.
A játékosunkon, Kylian Mbappén a Real Madrid orvosi stábja által ma elvégzett vizsgálatok a bal térd hátsó ízületi tokjának túlnyúlását (hiperextenzióját) állapították meg. Állapotának alakulása további megfigyelést igényel.
Egyes hírek szerint 10-12 napot kell kihagynia.
Hivatalos közlemény – Javier Tebas
A LaLiga elnöke, Javier Tebas Medrano kijelentéseire reagálva a Real Madrid C. F. az alábbiakat kívánja közölni.
Klubunk elfogadhatatlannak tartja, hogy a LaLiga elnöke intézményi pozícióját arra használja, hogy megszólalásaiban újra és újra becsmérelje és támadja a Real Madridot. Különösen aggasztó, hogy az a személy, akinek feladata valamennyi LaLiga-klub érdekeinek képviselete és védelme, ismételten a Real Madrid megszállott támadásával foglalkozik, klubunkat nyilvános támadásainak állandó célpontjává téve.
Legutóbbi megszólalása különösen súlyos és érthetetlen, egy felelős vezetőhöz méltatlan, hiszen egy független újságíró digitális sajtótermékben megjelent cikkét kommentálta. Ennek ellenére klubunk ellen fordul, sőt arra is feljogosítva érzi magát, hogy sportstratégiánkat értékelje, ami teljességgel képtelen és felelőtlen magatartás.
Megdöbbentő, hogy a LaLiga elnöke idejét és személyes kommunikációs felületeit arra használja, hogy folyamatosan a Real Madrid nyilvános lejáratásával próbálkozzon, ahelyett, hogy tisztségével járó felelősségének megfelelően hozzájárulna a verseny pártatlanságát garantálni hivatott intézmények iránti bizalom megteremtéséhez. Ezzel továbbra is károsítja bajnokságunk és a spanyol labdarúgás nemzetközi megítélését.
Erre a helytelen és hosszú ideje tartó magatartásra tekintettel úgy véljük, hogy a spanyol hivatásos labdarúgásnak sürgősen olyan vezetőre van szüksége, aki képes megfelelően irányítani a versenysorozatot és kibontakoztatni annak teljes potenciálját, miközben eleget tesz a pártatlanság alapvető követelményének. Olyan személyre van szükség, aki érti tisztségének természetét, hiszen a LaLiga elnöke nem a versenysorozat tulajdonosa, hanem az azt alkotó és annak irányítását rábízó klubok szolgálatában álló vezető. A kluboknak olyan személyre van szükségük, aki tisztességesen szolgálja ezt a küldetést.
Hivatalos közlemény – Juanma Castaño (COPE)
A Real Madrid hivatalos közleményben reagált Juanma Castaño kijelentésére, miután a COPE újságírója a Realmadrid TV-t a baszk Gara napilaphoz hasonlította.
A Real Madrid C. F. teljességgel elítélendőnek és elfogadhatatlannak tartja azt az összehasonlítást, amelyet a COPE újságírója, Juanma Castaño tett a Realmadrid TV és a Gara napilap között az ABC című lapban ma megjelent cikkében.
Klubunk álláspontja szerint a Real Madrid hivatalos televíziós csatornáját egy olyan újsággal összehasonlítani, amelynek története összefonódik az ETA terrorszervezet világával, rendkívül súlyos, minden határt átlépő megnyilvánulás.
A Realmadrid TV jogszerűen gyakorolja a tájékoztatáshoz, valamint klubunk, tagjaink és szurkolóink érdekeinek védelméhez fűződő jogát. A Realmadrid TV egy 124 éves múltra visszatekintő klub hivatalos kommunikációs csatornája, amely világszerte szurkolók millióinak érzéseit és értékeit képviseli.
A Real Madrid fenntartja a jogot arra, hogy megtegye az általa szükségesnek ítélt lépéseket ezzel a teljességgel elfogadhatatlan támadással szemben.
Orvosi jelentés: Valverde
A klub újabb hivatalos tájékoztatása a játékos sérülését illetően.
A Real Madrid orvosi stábja által Fede Valverdén ma elvégzett vizsgálatok harmadfokú bokarándulást állapítottak meg a játékos bal bokájában. Állapotának alakulását továbbra is figyelemmel kísérik.
A harmadfokú bokarándulás súlyos szalagsérülést jelent, amelynél a szalag teljes vagy közel teljes szakadása is fennállhat. A felépülés ilyen esetben rendszerint több hetet (6-12) vesz igénybe, pontos prognózis azonban csak az érintett szalagok és az esetleges társuló sérülések ismeretében adható – (a szerk.).
Mbappé: Egyénileg nagyszerű évem volt
Madridban Kylian Mbappé exkluzív interjút adott az RFI-nek. Az Aranylabdáért versenyben lévő francia támadó beszélt versenyszelleméről, vállalta nagy visszhangot kiváltó kijelentéseit, méltatta Didier Deschamps munkáját, és már a Zinédine Zidane-nal közös jövőre is előretekintett. A francia válogatott csapatkapitánya az interjúban algériai és kameruni gyökereinek jelentőségéről is beszélt, és reményét fejezte ki, hogy az Aranylabdáért folyó versenyben az afrikai kontinens támogatását is maga mögött tudhatja.
Október 16-án adják át az Aranylabdát az idény legjobb játékosának. Megszerezni ezt a trófeát megszállottság az ön számára?
Nem, nem, nem. Szerintem ez minden játékos, minden versenyző számára cél. De hogy megszállottság lenne? Nem, ezt nem gondolom.
Kampányol érte. Miért gondolja úgy, hogy ez az év lehet az öné?
Mert jó évem volt. Egyénileg nagyszerű évem volt, és tudom, hogy az Aranylabdánál ez a legfontosabb szempont. A legnagyobb sorozatokat figyelembe véve én voltam a legeredményesebb gólszerző, ezért úgy gondolom, ez jó év lehet számomra. Jó érzéseim vannak.
Pedig úgy tűnik, a verseny idén minden korábbinál nyitottabb.
Igen, ezt mondják. Nem ismerem az Aranylabda teljes történetét, de valóban sok szó esik arról, hogy nyílt a verseny. Jó ezt látni, jó részese lenni, és szerintem az embereket is szórakoztatja.
Csalódott lenne, ha idén sem sikerülne?
Persze, persze. Ahogy mondtam, egy versenyző mindig csalódott, amikor nem nyer. Ilyenkor elsősorban a bennem élő versenyzőt érintené a dolog. Aztán majd meglátjuk, hogyan alakul.
Sokat halljuk és látjuk kampányolni, méghozzá olyan erős kijelentésekkel, mint: „Mindig is én voltam a kiválasztott”, vagy: „Az előző idényben senki sem volt nálam jobb.” Megérti, hogy ez Franciaországban egyeseket meghökkenthet?
Igen, természetesen. Mondjuk Franciaországban sok mindenen meg szoktak hökkenni, ezzel nincs problémám. Soha nem akartam, hogy mindenki egyetértsen velem, mert ez lehetetlen. De nem tudok kifordulni önmagamból. És nem is fogom megpróbálni megtanulni, hogyan legyek más. Igyekszem önmagam lenni, az erényeimmel és a hibáimmal, a sikereimmel és a kudarcaimmal együtt. Így haladok tovább.
Térjünk vissza az Aranylabdáért folyó versenyre. A világbajnokság egyénileg sikeres volt, csapatszinten azonban valamelyest csalódást keltett. Hogyan dolgozta fel?
Nem mondanám, hogy csalódást keltett. Amikor nem nyersz, természetesen csalódott vagy. De szerintem jó képet mutattunk az országunkról. Olyan csapat voltunk, amelyet jó volt nézni, a franciák nagyon élvezték a játékunkat, és szerintem az egész világ örömmel nézett bennünket. De csak egyetlen csapat nyerhet. Megpróbáltuk a legjobbat kihozni magunkból, ezúttal nem sikerült. Újra meg kell majd próbálnunk.
Egyénileg Ön a világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, Messi előtt, és még egy vagy két világbajnokság lehet Ön előtt…
Talán. (nevet) De természetesen hihetetlen érzés. Nem feltétlenül fogtam fel igazán, mert amikor benne vagy az események sűrűjében, csak a következő célra, a következő mérkőzésre, a következő gólra gondolsz. De amikor szabadságon voltam, mindenki csak erről beszélt nekem: hogy én vagyok a világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője. Ilyenkor érti meg az ember igazán, milyen fontos a világbajnokság. Ez a sport legnagyobb versenye, és mély nyomot hagy az emberekben.
Ez fontos rekord az Aranylabdáért folyó versenyben, amely végül is egyéni díj.
Igen, szerintem igen. Az Aranylabda átadásakor nem egy csapat nevét fogják kihúzni a borítékból, hanem egy játékosét. Ez tehát egyéni trófea, és szerintem mindenekelőtt ennek kell számítania. Természetesen minden mást sem szabad figyelmen kívül hagyni, de egy ilyen díjnál az marad meg az emberekben, hogy valaki egyénileg milyen teljesítményt nyújtott, mennyire volt képes elkápráztatni őket.
Nem szabad megfeledkeznünk Didier Deschamps-ról sem, aki tizennégy éven keresztül kivételes eredményességgel írta a francia válogatott történelmét…
(közbevág) Lehetetlen!
…most azonban új szövetségi kapitánnyal, Zinédine Zidane-nal kezdenek, elsőként Törökország ellen. Várja már, hogy ebben az új felállásban ismét csatlakozzon a válogatotthoz?
Természetesen. Először is adjuk meg Caesarnak, ami Caesaré: amit Didier Deschamps a francia válogatottal véghez vitt, az hihetetlen. Történelmet írt, és visszavezette a francia válogatottat oda, ahová tartozik. Ezért mindig hálásak leszünk neki. Most új szakasz kezdődik, új edzővel. Meglátjuk, hogyan alakul. Egy kezdet mindig ilyen: minden új, meg kell találnunk a helyünket. Rögtön belecsöppenünk a sűrűjébe, és újra győznünk kell, mert ezt várják tőlünk az emberek.
Beszélt már Zinédine Zidane-nal azóta, hogy átvette új tisztségét?
Nem. Megvárom, amíg Clairefontaine-ben találkozunk. Szerintem nincs jobb annál, mint ott, a kastélyban találkozni vele. Egyébként ugyanabban a városban élünk – Madridban –, többször összefutottunk már, és korábbról is ismertük egymást. De tényleg megvárom Clairefontaine-t, hogy pontosan megtudjam, mit vár tőlünk csapatként és tőlem játékosként. Aztán meglátjuk, hogyan alakul.
José Mourinhóval a Real Madrid kispadján ez az időszak egyébként is sok újdonságot hozott önnek. Mindig szeretett volna egyszer egy olyan személyiséggel dolgozni, mint ő?
Igen, természetesen. Mindig szerettem volna, hogy egyszer ő legyen az edzőm. Mindig felkeltette a kíváncsiságomat. Rendkívül intelligens ember, aki pontosan tudja, mit kell tennie. Vezéregyéniség, edzőként pedig a modern futball egyik legjobbja. Mindig öröm tanulni és nap mint nap ilyen kaliberű emberekkel dolgozni.
Akkor minden rendben?
Igen, minden rendben. Vannak ennél rosszabb dolgok is az életben. (nevet)
Beszéljünk Afrikáról. Tudjuk, hogy az édesanyja algériai, az édesapja pedig kameruni származású. Fontosak Önnek ezek a gyökerek, ez a származás. Hogyan éli meg mindezt?
Igen, ezek az én gyökereim. Mindig afrikai kultúrában neveltek, még akkor is, ha Franciaországban születtem, és lényegében mindent ott éltem meg. Soha nem szakítottam meg a kapcsolatot a gyökereimmel és a származásommal. Szerintem ez fontos, mert része annak, aki vagy, és azoknak az értékeknek is, amelyeket beléd nevelnek.
Nemrég ismét Kamerunban jártam. Gyerekkoromban is jártam ott, és nagyszerű élmény volt. Valahányszor Afrikába utazom, mindig rendkívül szívélyesen fogadnak. Érzem az emberek szeretetét, és igazán felemelő érzés megtapasztalni egy egész kontinens támogatását.
Az Afrikai Nemzetek Kupáján is láthattuk, amikor elment, hogy megnézze barátját, Achraf Hakimit…
Az Elefántcsontpart–Kamerun meccset is megnéztem! (nevet) Nagyszerű mérkőzés volt Marrákesben. Szeretek meccseket nézni. Az Afrika-kupa pedig remek torna volt. Természetesen azért mentem, hogy támogassam egy barátomat, de több mérkőzést is szerettem volna látni. Ma már nagyon magas a színvonal. Láthatjuk, hogy az afrikai válogatottak egyenrangú félként néznek szembe a többi nemzeti csapattal, ezt a világbajnokságon is megtapasztalhattuk. Szeretem nézni ezt a futballt.
A legutóbbi világbajnokságon rekordot jelentő tíz afrikai válogatott vett részt. Közülük kilenc továbbjutott az első körből, még ha később már kevésbé is alakult jól számukra a torna. Rudi Garcia belga szövetségi kapitánytól ugyanakkor Szenegál legyőzése után azt hallottuk: „Ismerjük ezeket a csapatokat, a mérkőzés vége felé elveszítik a taktikai szervezettségüket.” Mit gondol az afrikai futballal kapcsolatos ilyen sztereotípiákról?
Szerintem ez nem kizárólag Afrikára jellemző, hanem az egész futballban jelen van. Mindenkiről léteznek sztereotípiák. Néha van valóságalapjuk, máskor egyáltalán nincs. Azt viszont tudom, hogy afrikai csapatok ellen nagyon nehéz játszani. Nehéz kibillenteni őket a játékukból, és rengeteg önbizalmat szereztek. Felismerték, hogy bárkit képesek legyőzni. Félelem és szorongás nélkül játszanak, ezért nagyon veszélyessé váltak. Számunkra mindig komoly kihívást jelent ellenük pályára lépni.
A Lille-ben játszó öccse, Ethan egy napon akár Algéria vagy Kamerun válogatottját is választhatná. Láttuk Ayyoub Bouaddit, aki Marokkót választotta, vagy Ibrahim Mbayét, aki Szenegál mellett döntött. Hogyan tekint a kettős állampolgárságú játékosok válogatottválasztására?
Ez személyes, nagyon intim kérdés. Szerintem valami mélyről fakadó dologról van szó, olyan választásról, amelynek belülről, az ember saját élettörténetéből kell megszületnie. Mindenkinek más a kapcsolata azzal az országgal, amelyet képviselni szeretne. Amikor egy ország képviseletéről beszélünk, akkor az adott országhoz fűződő szeretetről és közös történetről kell beszélnünk, nem pusztán egy sportprojektről. Ezt azoknak kell feltenni kérdésként, akik valóban megélik ezt a helyzetet, mert mindenkinél más és más.
Ezt a francia válogatottnál is látjuk: sok Franciaországban született játékos gazdagítja a csapatot, akik a kék mezt választották.
Természetesen. Ha francia vagy, Franciaországban születtél, és végigjártad a francia utánpótlás-válogatottakat, szerintem ennél nincs természetesebb dolog. Éppen ezért mondom, hogy ez nagyon személyes kérdés. Mindenki a saját története, személyiségfejlődése és az adott országhoz fűződő kapcsolata alapján dönt. Ha egy választás szívből jön, nehéz azt vitatni vagy kívülről kommentálni.
Afrika az Aranylabda-szavazatok húsz százalékát adja. Milyen üzenetet küldene az afrikai szavazóknak?
Mindenekelőtt szeretném megköszönni nekik azt a támogatást, amelyet az elmúlt évek során kaptam tőlük. Ez soha nem változott: valahányszor Afrikában jártam, mindig azt éreztem, hogy nagyon szeretnek. Afrikai származásúként természetesen jó érzés látni, hogy az emberek összekapcsolják a nevemet ezzel a díjjal, ez megtisztelő. Mindent köszönök nekik, és remélem, hogy sikerül hazavinnem az Aranylabdát, hogy valamilyen módon nekik is ajánlhassam.
Az interjú végén az RFI külön megjegyzi, hogy Kylian Mbappé környezete nem engedélyezte a francia elnökválasztással, a FIFA irányításával, valamint a Marokkóval határos spanyol enklávé, Ceuta migrációs válságával kapcsolatos kérdéseket.
Egy gyenge szezonrajt
Vinícius Jr. kaput eltaláló lövéseinek aránya, nagy helyzeteinek kihasználása és cselezési kísérleteinek száma pályafutása legalacsonyabb értékei között van.
A Real Madrid első nyolc mérkőzésén Vinícius Júnior 24 lövési kísérletből mindössze egy gólt szerzett, így a brazil játékost a szezon eddigi részében egyaránt komoly kritikák érték az újságírók és a szurkolók részéről. Miután Vinícius nemrég újabb hat idényre meghosszabbította szerződését a Madriddal, José Mourinho a gyenge kezdés ellenére sem szívesen hagyta ki a 26 éves támadót a kezdőcsapatból. A madridi edző elismerte, hogy Vinícius nincs csúcsformában, ugyanakkor dicsérte a védekezésben mutatott elkötelezettségét. Kritikusai joggal mutatnak rá arra, hogy Vinícius az optimálistól elmaradó fizikai állapotban tért vissza a valdebebasi előszezonra, és eddig több fokozattal lassabbnak tűnik, mint az előző idény végén vagy az idei nyári világbajnokságon.
Az alábbiakban Vinícius lövéseinek pontosságát és kiválasztását, cselezését, helyzetkialakítását és védekezésben nyújtott teljesítményét vizsgáljuk meg, összehasonlítva az idei mutatókat a korábbi szezonok adataival.
Lövéspontosság és lövéskiválasztás – gyenge hatékonyság vagy rossz döntések?
Vinícius a szezon első nyolc mérkőzésén 90 percenként átlagosan 3,3 lövéssel próbálkozik. Ez lényegében megfelel az előző három idényben mért lövési gyakoriságának. Ebben a szezonban azonban a brazil 24 lövéséből mindössze hat találta el a kaput, vagyis 25 százalék – ez pályafutása legalacsonyabb értéke.
Szintén aggasztó, hogy Vinícius a 2026/27-es idényben hat nagy helyzetéből mindössze egyet váltott gólra, ami szerény 16,7 százalékos helyzetkihasználást jelent. Ebbe beletartozik az a két nagy helyzet is, amelyet a Madrid sevillai, Betis elleni veresége során hagyott ki. A 16,7 százalékos mutató pontosan megegyezik azzal, amit 18 évesen, első madridi idényében produkált a La Ligában és a Bajnokok Ligájában, és jelentősen elmarad a 2021/22-es áttörést hozó szezonjának 55,2 százalékától. A nagy helyzetek elégtelen kihasználása az elmúlt két idényben – és jelenleg is – a Madrid egyik meghatározó problémája, és nehéz elképzelni, hogy a csapat trófeákat nyerjen, amíg ezen nem sikerül változtatnia.
Vinícius lövéseinek alaposabb vizsgálata azt mutatja, hogy gyenge gólszerzési szezonrajtjának elsődleges oka nem a rossz lövéskiválasztás, hanem a pontatlan végrehajtás. A madridi szélső 2026/27-es lövései átlagosan 13 százalékos gólszerzési valószínűséget hordoznak. Ez magasabb az előző két idényében mért értéknél, meghaladja Lamine Yamal idei, korai szezonban produkált 11,5 százalékát, és közel áll Kylian Mbappé első két madridi szezonjának mutatóihoz: 2024/25-ben 13,5, 2025/26-ban pedig 13,3 százalék.
Cselezés
Vinícius mindig is sokat cselező játékos volt, miközben sikerességi aránya más elit cselezőkhöz képest viszonylag alacsonynak számított: az elmúlt négy idény mindegyikében valamivel 40 százalék fölött alakult. Ezt gyakran azzal magyarázzák, hogy egyszerre több védővel kell szembenéznie, illetve cselezési kísérleteinek jelentős részét az ellenfél tizenhatosán belül hajtja végre.
Valójában miközben Vinícius az előző idényben 87 sikeres csellel az öt topliga harmadik helyén végzett Lamine Yamal (133) és Yan Diomandé (118) mögött, a brazil több sikeres cselt hajtott végre a tizenhatoson belül, mint bármelyikük. Vinícius esetében ez 24 volt, vagyis sikeres cseleinek 27,6 százaléka; a Barcelona jobbszélsőjénél 23 (17,6 százalék), új madridi csapattársánál pedig 20 (16,9 százalék).
Az idei szezonban azonban nem elsősorban a cselek sikeressége aggasztó, hanem a védők megtámadására irányuló kezdeményezőkészség látványos visszaesése. Vinícius az első nyolc mérkőzésen 90 percenként mindössze 4,6 cselezési kísérletet jegyez, ami kevesebb mint fele a 2022/23-as idényben mért értékének.
Az elmúlt három találkozó mindegyikén csupán egyetlen csellel próbálkozott. Két sikeres cselének egyike a Rayo Vallecano ellen már az első percben, ráadásul a Real Madrid saját térfelén történt. Vagyis az utóbbi 210 játékpercében Vinícius mindössze két csellel próbálkozott, és ezek közül egy volt sikeres. Néhány évvel ezelőtt ez szinte elképzelhetetlen lett volna. A Madrid sikeres idényekben végrehajtott számos remontadája éppen abból született, hogy Vinícius a mérkőzések hajrájában újra és újra megpróbálta megverni a védőjét.
Vinícius idei 14 sikeres cseléből három lövéshez vezetett, kettőből szöglet született – a Madrid ezek egyikéből gólt is szerzett –, egy további pedig tizenegyest eredményezett a Real Madrid javára.
Összehasonlításképpen Kylian Mbappé 24 sikeres csele nyolc lövési kísérletet és két gólt eredményezett a csapat számára.
Arrobori
Van egy pont, ahol már nem az a legérdekesebb, mi történt, hanem az, hogyan beszélünk róla. És van egy még érdekesebb pont, ahol már az sem különösebben számít, mi történt, mert előre tudjuk, hogyan kell beszélnünk róla. Az ‘arrobori’ Hamvas Béla halandzsaszava: annak a szövegelésnek a jelképe, amely jelentést ad annak is, aminek nincs, racionalizálja az irracionálist, és természetessé teszi azt, amit előbb talán érdemes volna megvizsgálni.
Farkas Attila Márton húsz évvel ezelőtt az Arrobori-ban a magyar politikai közbeszéd természetrajzát próbálta megrajzolni. Nem egyszerűen azt vizsgálta, igaz-e vagy hamis, amit mondanak nekünk, hanem azokat a paneleket, toposzokat és kész értelmezési sémákat, amelyek segítségével a közbeszéd elrendezi a valóságot.
Nos, a sportnak is megvan a maga ‘arroborija’.
A sportújságírás minősége hosszabb ideje érzékelhetően romlik. Pedig minden sajtótermék legfontosabb tőkéje a hitelesség: az a bizalom, hogy az olvasó tényeket kap, a vélemény pedig tényekből, megfelelő felkészültségből és valós ismeretekből épül fel. A probléma ott kezdődik, amikor a sajtó megfeledkezik elsődleges feladatáról, a tájékoztatásról, és egyre inkább saját értelmezését próbálja valóságként elfogadtatni. Hogy ez felkészületlenségből, hanyagságból, kényelemből vagy tudatosan történik, az esetenként külön vizsgálható; a következmény azonban ugyanaz: elmosódik a határ tény és vélemény között.
Ennek a rossz gyakorlatnak több visszatérő formája van. Ilyen az információk elhallgatása vagy a lényeges körülmények figyelmen kívül hagyása; az ellenőrizetlen állítások tényként történő közlése; a jelentéktelen események szenzációvá nagyítása; a vélemény információként való tálalása; valamint a kettős mérce, amikor azonos vagy összevethető cselekedetek megítélése attól függően változik, hogy ki az érintett. Ilyenkor már nem maga a tett határozza meg az értelmezést: előbb azonosítjuk a szereplőt, majd ehhez választjuk meg a jelzőket, a hangsúlyokat és végül az erkölcsi ítéletet.
A legmélyebb probléma ezért nem is egy-egy téves hír vagy elfogult vélemény, hanem az, amikor ez a működés rendszerszerűvé és megszokottá válik. A média hatalmas nyilvánossága révén nem pusztán beszámol a valóságról, hanem alakítja annak társadalmi értelmezését is. Egy állítás kellően gyakori ismétlése, a tények szelektálása és az állandóan alkalmazott értelmezési keretek idővel képesek véleményt tényként rögzíteni a közönségben. A sportsajtó szakmai felelőssége ezért nem merülhet ki abban, hogy amit közöl, formálisan igaz legyen: ugyanolyan fontos, hogy mit hallgat el, mit nagyít fel, milyen kontextusba helyez, és ugyanazt a mércét alkalmazza-e minden szereplővel szemben. Ha ez elvész, a sajtó már nem segít megérteni a történteket, hanem kész történetet kínál helyettük.
Todos sois canallas! (‘Mind gazemberek vagytok’, utalás a ‘Todos somos caballas’ szolidaritási jelmondattal összefüggésben három Real Madrid-játékos néhány másodperces gesztusa nyomán kialakult boszorkányüldözésre – a szerző magyarázata.)
Emlékezzetek rá, és adjátok tovább:
A pályán csak a legyőzendő ellenfél áll. Az ellenség – aki rosszat akar neked – a médiában fészkel.
Azt is elvennék, ami már a miénk
Az AS véleményrovatában szeptember 11-én megjelent, Manuel Matamoros által jegyzett Exigencia („Igényesség”) című írás indított el bennem egy gondolatmenetet a Bernabéu közönségének sokat emlegetett igényességéről. Matamoros azt vizsgálja, hol húzódik a határ a Real Madridot hagyományosan jellemző magas elvárások és a csapatot már inkább bénító türelmetlenség között. Én azonban menet közben egy másik vágányra terelődtem.
Tudom, hogy pontatlan, és szükségszerűen igazságtalan is a szurkolók egy részével szemben, ha a Real Madrid táboráról homogén egészként beszélünk, mintha annak minden tagját ugyanazok a sajátosságok és személyiségjegyek jellemeznék.
Mégis vannak olyan viselkedésminták, amelyek annyira elterjedtek – vagy képviselőik annyira hangosak –, hogy idővel többséginek érzékeljük őket. Ez a valós vagy látszólagos többség végül személyiséget kölcsönöz a Real Madrid szurkolótáborának, vagyis „a Bernabéunak”. „A Bernabéu fütyült…”, „a Bernabéu nem szereti, ha…” – ezek a fordulatok erre a valós vagy látszólagos általánosságra utalnak, mégis mindenkire vonatkoztatják őket, sokunk bosszúságára – köztük az enyémre is.
Nos, a Real Madrid szurkolótáborának egyik egyre erőteljesebben jelentkező sajátossága, hogy lebecsüli a saját örökségét. Az anyagit is, de ami még rosszabb: a történelmit.
Arra gondolok, hogy az elmúlt hónapokban nem is egyszer hallottam hitetlenkedve madridistákat, akik lekicsinylően beszéltek a 15 BEK-/BL-győzelem értékéről. Láttam, ahogy úgy beszélnek róluk, mint valami múltbéli dologról, amivel már nem illik büszkélkedni. Láttam, ahogy a klubot és az elnököt azért bírálják, mert büszkén emlegetik az európai kupagyőzelmeket, mondván: „inkább nyerjék meg újra, és ne a múltról beszéljenek!” (Arról a múltról, amely egyébként 2024. június 1-jén történt. Nyilvánvalóan ősidőknek számít azok számára, akik így gondolkodnak.) Sőt, odáig is eljutottak, hogy még e győzelmek sportszakmai értékét is megkérdőjelezték!
Nem! Kíméljenek meg attól a szomorúságtól, amelyet a Madrid-ellenes kampányok és a közösségimédia-biznisz oltott beléjük, mert tőlem bizony nem veszik el azt, amit már megéltem. Vágyom a következő sikerekre, de ettől a már megélt győzelmek öröme nem válik semmissé. Azok az emlékeim, az életem részei. Tőlem ezt már nem lehet elvenni. A Real Madrid pedig azért lehet ma az, ami, mert korábban az volt, ami. Ha megvetjük a történelmét, éppen azt tagadjuk meg, ami megkülönbözteti minden más klubtól.
A madridista publikum – egy elnevezés, amely formájában és jelentésében is egyre inkább kikopik – mindig is híres volt az igényességéről. Erre a jellegzetességre hivatkozva próbálnak azonban olyan viselkedésformákat igazolni, amelyeknek semmi közük az igényességhez, annál inkább a szeszélyhez, az unalomhoz, a személyes elégedetlenséghez és mindenekelőtt ahhoz, hogy gondolkodásunkat korunk társadalmi és technológiai mechanizmusai befolyásolják.
Így a megnyert európai kupák – különösen a közelmúltban megszerzettek – lebecsülése inkább a függőségre, mintsem az odaadásra emlékeztet. Ahogy a függőt sem elégíti ki a tegnapi adag, úgy viselkedik az is, akinek a korábbi győzelmek már semmit sem jelentenek: újabbakat követel, nem a rajongó vágyával, hanem az elvonás kényszerével. Ez összhangban áll azzal, amit ma „élményfogyasztásnak” nevezünk: mintha fontosabb lenne a BL megnyerésénél elkészíteni a fényképet a Cibeles-nél, majd miután feltöltöttük a közösségi médiába, máris indulni kell a következőért. Következő helyszín, következő élmény, következő BL. Következő, következő, következő. Ezt a társadalmi viselkedést pedig táplálják a közösségi hálók különféle mechanizmusai – amelyek nem azért „hálók”, mert összekötnek, hanem mert csapdába ejtenek. Mint a halakat. Ne nevezzék ezt igényességnek.
Ami a klub gazdasági és sportszakmai értékeit illeti, ott is egyre erősebb tendencia, hogy úgy fütyülik ki a játékosokat, hogy ezt megint csak a Bernabéu „természetes igényességével” próbálják igazolni. Holott ennek sincs sok köze az igényességhez; sokkal inkább arról szól, hogy aláássák a csapat emberi tőkéjét jelentő – érdekes módon többnyire éppen a legkiemelkedőbb – játékosok morálját és értékét.
Viníciust lehet szeretni, nem szeretni vagy közömbösen szemlélni. De futballistaként, a mi játékosunkként mit mondhatunk róla? Először is: a Real Madrid történetének legjobb játékosai közé tartozik. Másodszor: még akkor is, amikor nincs a legjobb formájában, továbbra is azon játékosok közé tartozik a világon, akik a legtöbb veszélyt teremtik – akár közvetlenül a játékukkal, akár közvetetten azzal a figyelemmel, amelyet az ellenfél védelmétől megkövetelnek, védőket vonva magukra, területeket és szabálytalanságokat kiharcolva. Harmadszor: tudjuk róla, mert már bizonyította, hogy még egy rossz mérkőzésen is bármelyik pillanatban elő tudja húzni a győzelmet jelentő megmozdulást. Nem kell messzire mennünk: a Betis ellen az utolsó percekben gólpasszt adott és tizenegyest harcolt ki. Más kérdés, hogy egyiknek sem lett eredménye. Negyedszer: soha nem spórol az erőfeszítéssel. Ötödször: semmi sem indokolja, hogy ne gondoljuk, hamarosan ismét elérheti legjobb formáját.
És talán éppen itt húzódik a határ. Van, akit azért fütyülnek ki, mert rosszul játszik; Vinícius esetében viszont egyre gyakrabban az az érzése az embernek, hogy egyesek már a rossz játékát várják, mert az igazolná mindazt, amit korábban gondoltak róla. Ilyenkor a jó teljesítmény már nem öröm, hanem kellemetlen ellenérv. Ez pedig aligha nevezhető igényességnek.
Valverde esete különös. Kivételes képességű játékos, a csapat egyik pillére, következésképpen ellenségeink és az információval üzletelő spekulánsok célpontja: az ő személyével kapcsolatos hangzatos címekkel lehet pénzt keresni. Azért nevezem különösnek az esetét, mert – látszólag – kifogástalan sportolói pályafutásához ugyanilyen emberi magatartás társult. Inkább félénk, soha nem emelte fel a hangját, nyilatkozataiban szerény… Nem lehetett rajta fogást találni. Egészen addig, amíg el nem jött az alkalom: bumm! Kihasználták azt a Tchouaménivel történt, középiskolai csetepatéra emlékeztető esetet, és szinte bűnügyi történetként kezelték.
Megnyílt az aranybánya: „Valverde soha többé nem ölti magára a Real Madrid mezét” – ontotta mérgét egy úgynevezett újságíró, aki gondosan megválasztott nyelvezetével és stílusával jól értesült bennfentesnek álcázva magát ellenőrzött, megerősített információként tálalta mindezt: kész tényként. Ő és néhány másik újságíró (?) egész nyáron, nap mint nap olyan címekkel bombázta a közönséget, amelyek Fede klubtól való eltávolítását szolgálták. Mourinho nem számít Valverdére; a vezetőség nem akarja Tchouaménit és Valverdét még egy évig együtt látni, és Valverdét jelölték ki eladásra; a klub azért nem akarja őt, mert a történtek után nem viselhetné a csapatkapitányi karszalagot… Újra és újra, egyik nap a másik után, hátha lesz valami hatása.
És persze hogy van. Beszennyezi a légkört, kételyt és ellenszenvet szül, kedvét szegi az embernek: mérgez. Emiatt, bár az utóbbi mérkőzéseken elcsendesedtek a személyét érő kritikák, érezni lehet a levegőben, hogy lesben állnak. Egy hibára várnak, egy grimaszra, egy rosszkor jött tüsszentésre.
És folytathatnánk tovább, kiterjesztve mindezt csapatunk bármely más játékosára, akit ezek a modern kritikák érnek. Olyan kritikák ezek, amelyek a madridizmus régi, legendás szigorúságára hivatkoznak, miközben valójában nem jobb játékot követelnek, hanem éppen az ellenkezőjét idézik elő – hogy aztán igazolhassák azt a valójában egészen máshonnan eredő dühöt, amelyet a Real Madrid ellenségei, illetve azok gerjesztenek, akik ugyan nem maguk építik fel ezeket a kampányokat, de saját üzleti hasznukra kihasználják őket.
A modern futball körül kialakult információs piac alapvetően megváltoztatta azt is, hogyan nézzük a saját csapatunkat. Az újságírás egy része ma már nem elsősorban információt, hanem figyelmet értékesít, mellé pedig megérkezett a tartalomgyártók egész iparága. Önmagában ezzel sem lenne probléma. A gond ott kezdődik, amikor nem az információ a termék, hanem a kattintás; az információ csupán az eszköz, amellyel megszerezzük. Ezt nem lehet a hétköznapi valóság bemutatásával elérni. El kell torzítani az információt, hogy érzelmeket és benyomásokat gyártsanak. Az, hogy Valverde és Tchouaméni között történt valami teljesen hétköznapi, nem hoz kattintást – botrányt kell csinálni belőle. Az, hogy Vinícius teljesítménye ugyanúgy természetes hullámzást mutat, mint bármely más futballistáé, nem eladható – azt kell írni: „Már senkit sem tud megverni egy az egyben!”
Persze üzlet csak ott születik, ahol van rá piac. És van. A modern társadalom jelentős része inkább nem dolgozza ki saját gondolatmenetét, hanem készen megvásárolja, mint az ételt. Egy kattintás vagy érintés, és pillanatok alatt ott van, fogyasztható és emészthető: a pizza, a hamburger, a sushi – és a kész vélemény.
Így aztán egyre inkább fogyasztókat, semmint híveket látunk. Innen már csak egy lépés az a furcsa ellentmondás, hogy ugyanaz a madridista, aki Vinícius vagy Valverde leigazolását követelné, ha egy másik klub mezében látná őket, a Real Madrid játékosaként már szabadulna tőlük. Ugyanez történik a trófeákkal is: mielőtt megszerezzük őket, mindennél fontosabbak; amikor már a mieink, egy darabig ünnepeljük őket, aztán mintha lejárna a szavatosságuk.
Én nem szeretnék így szurkolni. Örömmel tölt el, hogy azok a játékosok, akiket már akkor lenyűgözőnek tartottam, amikor elkezdték pályafutásukat a Real Madridban, még ma is a csapat tagjai. És annak is örülök, hogy a Real Madrid 15 BEK-/BL-győzelméből kilencnek személyesen lehettem tanúja.
Éppen ezért hatalmas a bizalmam – szinte bizonyosság –, hogy hamarosan újabbakat látok majd, méghozzá többes számban. De amíg ez megtörténik, sőt akkor is, ha nem történne meg: azt, amit már megéltem, senki nem veheti el tőlem!
Hala Madrid!