Dani Carvajal volt az El Camino de Mario című műsor tizenkilencedik vendége. A Mario Suárez által vezetett interjúsorozatban a korábbi labdarúgó rendszerint egykori vagy jelenlegi futballistákkal beszélget, a teljes adások pedig a saját YouTube-csatornáján tekinthetők meg. Ezúttal a Real Madrid korábbi védője idézte fel pályafutása legfontosabb állomásait, a kezdetektől az Aranylabdán át egészen a spanyol válogatottig.
Mikor és hogyan kerültél a Real Madridhoz?
“Tízéves koromban. Az elsőáldozásom után közölték velem, hogy érdeklődik irántam a Real Madrid. Éppen egy klubon belüli tornán vettünk részt, mert a hétfős futballról áttértünk a nagypályás, tizenegy fős játékra. Szombaton játszottuk az első mérkőzésünket, kedden pedig már hívtak is, hogy aláírjam a szerződést. Azt mondták: “Többet már nem is kell jönnöd, csak írd alá!” Elképesztő érzés volt.”
Ott voltál Valdebebas alapkövének letételénél is. Hogyan kerültél oda?
“A csapat harmadik számú kapitánya voltam. Azt hittem, hogy minden korosztályból a három csapatkapitány vesz majd részt az eseményen, de végül engem választottak ki, hogy az utánpótlás képviseletében elhelyezzek egy mezt. Teljesen le voltam nyűgözve. Emlékszem, feltűrt ingujjal léptem oda, mert nagyon ideges voltam. Betettem a mezt, aztán gyorsan el is tűntem.”
Mikor érezted először, hogy a labdarúgásból akár meg is élhetsz?
“Egészen addig nem tudatosult bennem, amíg meg nem érkezett a Leverkusen ajánlata. Amikor a Castillában játszottam, még sporttudományt tanultam az egyetemen. Akkor már kerestünk valamennyi pénzt, de közel sem annyit, hogy az egész életünket megalapozzuk vele. Amikor megérkezett az ajánlat, arra gondoltam: “A fenébe, lehet, hogy ebből tényleg meg tudok élni!”
Miért döntöttél úgy 2012-ben, hogy a Leverkusenhez igazolsz?
“Tudtam, hogy a Real Madrid első csapatában kevés lehetőséghez jutnék. Ötéves szerződést ajánlottak, jelentős fizetéssel, egy nagy múltú klubnál, amely az Európa-ligában szerepelt. Az, hogy egy klub ötmillió eurót fizessen egy tartalékcsapat fiatal játékosáért, egyáltalán nem volt megszokott dolog. Ezzel egyértelművé tették, hogy valóban számítanak rám. Nehéz volt elhagyni a Madridot, de tudtam, mit akarok. Óriási lelkesedéssel vágtam bele. Tisztában voltam vele, hogy a Real Madridnak visszavásárlási opciója van, és hogy minden rajtam múlik. Kihívásként tekintettem az egészre.”
Egy évvel később a Real Madrid visszavásárolt. Milyen volt Ancelottival dolgozni?
“Számomra Ancelotti olyan volt, mint egy futballbeli édesapa. Ő volt pályafutásom legfontosabb edzője. Amikor 2013-ban megérkeztem, ott volt Cristiano, Ramos, Casillas, Xabi Alonso, Di María… Én gyakorlatilag saját nevelésű fiatalként kerültem közéjük. Carlo nagyon odafigyelt a fiatalokra. Amikor később másodszor is együtt dolgoztunk, már sokkal érettebb játékos voltam. Az első közös időszakunkban még fiatal futballista voltam, a másodikban már veteránnak számítottam.”
Mi teszi Ancelottit ennyire különlegessé?
“Mi, futballisták valamennyien önzők vagyunk, ő mégis képes volt elérni, hogy az is elégedett legyen, aki játszik, és az is, aki nem kap lehetőséget. Ez rendkívül nehéz, ugyanakkor nagyon fontos dolog. Megértette a játékosokkal, hogy a döntéseit szakmai szempontok alapján hozza meg, nem pedig személyes okokból. És ami a legfontosabb: nagyszerű ember.”
Végül állandó kezdő lettél, és megnyertétek a Décimát.
“Az első évemben Arbeloával versenyeztem a helyemért. A legfontosabb mérkőzéseken többnyire ő játszott, én inkább a rotáció részeként kaptam lehetőséget. Emlékszem, aztán megsérült a térdkalácsa. Ha jól emlékszem, hajszálrepedése volt. Ekkor kezdtem egyre több lehetőséghez jutni, és végül megszilárdítottam a helyemet a csapatban.”
Bántott, hogy nem vehettél részt az Aranylabda-gálán? Gondoltál valaha arra, hogy akár te is esélyes lehetsz a díjra?
“Őszinte leszek: éppen túl voltam egy műtéten, alig két hete operáltak meg, úgyhogy egyébként sem tudtam volna elmenni. Mégis bosszantott, hogy kihagytam, mert korábban soha nem vettem részt Aranylabda-gálán, és valószínűleg már nem is lesz több alkalmam rá. A feleségemnek még mindig ott lóg a szekrényében a ruha, amelyet erre az alkalomra vett, és amelyet végül egyszer sem viselt. Ami magát a díjat illeti, soha nem gondoltam magamra valódi esélyesként. Természetesen szerettem volna minél előkelőbb helyen végezni, de nem hittem, hogy megnyerhetem.”
Európa-bajnokságot és Nemzetek Ligáját is nyertél, a világbajnokság azonban még mindig hiányzik.
“Persze hogy fájó pont. A világbajnoki cím az, amire minden játékos vágyik, függetlenül attól, hány másik trófeát nyert már. Rengeteget dolgoztam azért, hogy ott lehessek, de végül nem sikerült. A csapat pedig világbajnok lett. Nagyon büszke vagyok a társaimra, de azért maradt bennem hiányérzet.”
Hogyan élted meg kívülről a világbajnokságot?
“Hatalmas érzelmekkel. Egyetlen mérkőzést sem hagytam ki. Amikor megnyertük, örömömben ugráltam, de közben néhány könnycsepp is kicsordult. Arra gondoltam: “A fenébe, akár én is ott lehettem volna.”
Eljátszottál a gondolattal, milyen lett volna ott lenni a döntőben, és magasba emelni a világbajnoki trófeát?
“Igen, az ember természetesen elképzeli, mert ez az egyetlen dolog, ami még hiányzik a pályafutásomból. Klubszinten mindent megnyertem, és amikor Európa-bajnokok lettünk, már akkor is a világ legboldogabb emberének éreztem magam. De a világbajnokságot mindig újabb célként tűzöd ki magad elé. A pályafutásom legjobb éve után jött a sérülés, ami valóságos csapásként ért. Nagyon vegyes érzések kavarogtak bennem. De Ferran góljánál ugyanúgy ordítottam, mint bárki más.”
A sérülésed után megfordult a fejedben, hogy befejezed a pályafutásodat?
“Nagyon hosszú és nehéz nyár volt. Mondogattam a feleségemnek, hogy talán abbahagyom, de ő pontosan tudta, hogy ezt magam sem gondolom egészen komolyan. Az elmúlt két év mentálisan annyira megviselt, hogy most már egyetlen célom van: élvezni a futballt, és boldognak lenni a pályán. A feleségem tudja, hogy én játszani szeretek. Ma például a szabadnapomon, esőben is elmentem edzeni, és még az egymás közötti játékot is elveszítettük. Máskor ilyenkor általában bosszúsan jövök le a pályáról, ma viszont fülig érő szájjal távoztam, mert már nagyon hiányzott, hogy fájdalmak nélkül edzhessek.”
Még mindig elérzékenyülsz, amikor visszagondolsz a Real Madridtól való búcsúzásodra?
“Igen, nagyon. Teljesen összetörtem. A búcsúbeszéd alatt még viszonylag jól tartottam magam, de az azt követő napokban többször is elsírtam magam otthon. Különösen az a pillanat érintett meg, amikor megláttam, hogy a gyerekeim felém szaladnak a pálya közepén. Ilyenkor eszedbe jut, mennyit változtál és fejlődtél azon a helyen. Gyerekként érkezel, és családapaként távozol.”
Hány ajánlatot kaptál ezen a nyáron?
“Jó néhányat. Most azonban nagyon fontos számomra a gyerekeim életének stabilitása. Ami Katart és Szaúd-Arábiát illeti, a háborús helyzetet elég közelről megtapasztaltuk, egyrészt Joselu, másrészt Sarabia révén. Utóbbi az egyik legjobb barátom a futball világában, és jelenleg Katarban él. Bevallom, ez egy kicsit megijesztett bennünket. Az MLS is szóba jöhetett volna, bár nem az volt az elsődleges célpont. A nyár közepén azonban egyszer csak átkattant valami a fejemben. Rájöttem, hogy továbbra is a legmagasabb szinten szeretnék versenyezni.”
Mit szeretnél csinálni a visszavonulásod után? Elképzelhetőnek tartod, hogy egyszer visszatérsz a Real Madridhoz?
“Azt hiszem, elvégzem az edzőképzést, hogy legyen ilyen képesítésem is, hátha egyszer szükségem lesz rá. Az életem valamilyen módon mindig összefonódik majd a Real Madriddal. Amikor befejezem a játékot, meglátjuk, milyen formában tudok majd segíteni a klubnak.”