Az Elche elleni keret
José Mourinho az alábbi játékosokat nevezte a soron következő bajnoki mérkőzésre.
A keret
Kapusok: Courtois, Lunin és Sergio Mestre.
Védők: Asencio, Huijsen, Trent, Konaté, Cucurella, Á. Carreras, Rüdiger és Dumfries.
Középpályások: Bellingham, Camavinga, Valverde, Tchouaméni, Arda Güler, Bernardo és Thiago.
Támadók: Vini Jr., Endrick, Mbappé, C. Espí, Brahim és Yan Diomandé.
Kimaradt: Mendy, Militão és Rodrygo sérülés miatt.
Elche CF – Real Madrid CF
Helyszín: Elche (Martínez Valero)
Spanyol bajnokság 6. forduló
Időpont: 2026. 09. 15. (kedd), 21:30
TV: Spíler2
Mourinho: Nincs kérdés a tizenegyesekről?
José Mourinho a Real Madrid edzőközpontjában tartott sajtótájékoztatót az Elche elleni, kedden 21:30-kor kezdődő bajnoki mérkőzés előtt.
„Szeretnék nyerni, szeretnék jól játszani és nyerni, semmi többet. Remélem, hogy három hónap múlva jobbak leszünk, mint ma, de nincs semmilyen varázsszerem, amellyel kijelenthetném, hogy három hónap múlva elképesztő szinten leszünk. Minden mérkőzésen és minden edzésen az a cél, hogy folyamatosan fejlődjünk. Minél hosszabb ideje dolgozik együtt egy csapat egy edzővel, annál nagyobb az esélye arra, hogy erősebbé váljon.”
Vinícius Jr.-ról
„A legjobb változata az, amikor gólokat szerez. Természetesen fontosak a gólpasszok, nagyon fontos a csapatért végzett munka, az odaadás, az önzetlenség, a közös munka és a mindennapi edzésmunka is – ezeket pedig nagyon jól csinálja. De létezik egy másik Vinícius is: az a Vinícius, aki az előző idényben kiejtette a Benficát, és aki a szoros mérkőzéseken, különösen a kieséses szakasz két találkozóján, egyetlen helyzetből gólt szerzett, és mehettünk haza. Ez a legmagasabb szintű teljesítmény hiányzik most tőle, de elégedett vagyok vele.”
Güler fejlődéséről
„A fejlődéséről vannak nálam alkalmasabb emberek, akik beszélhetnek. Vannak itt olyanok, akik az érkezése óta többet dolgoztak vele, és tőlük én is kapok információkat például arról, hogyan fejlődött és alakult át fizikailag. Számomra azonban elképesztő a játékminősége: a játékintelligenciája, a döntéshozatala, ahogyan szervezi a játékot, az a stabilitás, amelyet a csapatnak ad, a kreativitása… Fantasztikus potenciállal rendelkező játékos, akinek már most is nagyon érdekes mutatói vannak. Ezek nem pusztán a gólpasszokat és a gólokat jelentik, hanem egy mélyebb elemzés számait is. Nagy hatással van a játékra. Nem akarok odáig menni, hogy azt mondjam: top, top, top – háromszor –, de hogy top, top, az biztos.”
A csapat fejlődéséről
„Ha azt a benyomást keltettem, hogy három hónapot kértem, akkor nem erről van szó. Három hónapot kérek, aztán még tíz évet? Lehet, hogy rosszul fogalmaztam. Remélem, három hónap múlva jobbak leszünk, mint ma, de nincs semmilyen varázsszerem, amely alapján kijelenthetném, hogy három hónap múlva elképesztő szinten leszünk. Arra vagyok képes, hogy minden mérkőzésen és minden edzésen a fejlődés legyen a cél. Egy mérkőzés után elemezzük a történteket, és dolgozunk azon, ami jó volt, valamint azon is, ami kevésbé. Mindig úgy gondolom, hogy minél hosszabb ideje van együtt egy csapat, minél hosszabb ideje dolgozik stabilan ugyanazzal az edzővel, annál nagyobb az esélye arra, hogy erősebbé váljon.”
Magas letámadás és labdaszerzés az ellenfél térfelén
„Nem hiszem, hogy lehetséges 90 percen keresztül magasan letámadni. Nem hiszem. Nem is ez a profilunk, és nincs sok olyan csapat a világon, amely képes erre 90 percen át. Azt kell tudnunk, hogyan viselkedjünk, amikor magasan vagyunk. Amikor mélyebben védekezünk, másképpen kell dolgoznunk, hogy védekezés szempontjából komplett csapattá váljunk, mert mindkettőt tudnunk kell. Ha azt kérdezed, szeretem-e a mély blokkot: nem szeretem. De vannak olyan játékos- és csapatprofilok, amelyek jobban alkalmazkodnak hozzá. Én pedig nem akarok ellentmondást aközött, amit személy szerint jobban szeretek, és a játékosaim adottságai között. Megpróbálok valamit találni, ami csapatként meghatároz bennünket.”
„Számomra ez a magas letámadás képessége, a magasan történő labdaszerzés, majd az, hogy az átmenetben három-négy másodperc alatt megöljük az ellenfelet – ezt már több mérkőzésen is megcsináltuk. Ugyanakkor amikor az ellenfélnek is van minősége és képes felépíteni a saját játékát – márpedig eddig minden csapatnál láttam erre képességet –, akkor vannak elöl olyan játékosaink, akik kontrából képesek ölni, miközben mély blokkban is jól tudunk védekezni. Nem akarom, hogy ez legyen a mentalitásunk, de azt sem akarom, hogy amikor mélyen vagyunk, szenvedjünk: az ellenfél eljusson két-három lövésig, amelyeknél a kapusnak két-három óriásit kell védenie, és még három, négy vagy öt szögletet is túl kelljen élnünk.”
Tchouaméniről
„A válogatottnál nem tudom, mi Zidane elképzelése, és ezt tiszteletben kell tartani. Azt sem tudom megmondani, mi lenne jobb Tchouaméninek: itt maradni és négy-öt játékossal, valamint négy-öt Castilla-játékossal dolgozni, vagy elmenni a válogatotthoz és ott játékperceket kapni. Valószínűleg az lenne a legjobb, ha kontrollált módon szerepelne a válogatottban, kontrollált játékpercekkel: fejlődjön, de ne halmozza a terhelést, mert a világbajnokság óta fennálló problémás területen az izomproblémák súlyosbodhatnak. Nem beszéltem Zidane-nal, de szerintem józan gondolkodású ember, és tudni fogja, mi a legjobb számára. Ha elmegy a válogatotthoz, segítsen nekik úgy, hogy közben ne veszélyeztesse a játékos jövőjét. Teljesen megbízom abban, hogy Zidane megfelelően fogja kezelni a helyzetet.”
Sérülések és a helyzet javítására tett intézkedések
„„Intézkedések? A múltból ismerem a számokat, de azt nem, milyen folyamat állt mögöttük. Itt most egy átfogó, normális, professzionális program részeként dolgozunk, amelyben mindenki nagyon jól együttműködik. És amikor azt mondom, mindenki, akkor elsősorban a játékosokra gondolok, hiszen ők a legfontosabbak, továbbá a szakmai stábra, ahol megfelelően képzett szakemberek dolgoznak a sporttudomány, a sérülésmegelőzés, az erősítés, az egyéni edzésmunka és a problémákat esetlegesen megelőző apró figyelmeztető jelek felismerése terén. Emellett ott van az orvosi stáb is, amely szorosan részt vesz ebben az egész folyamatban, rengeteg láthatatlan munkával.
Úgy értem, sok mindenből, amit csinálunk, kívülről semmi sem látszik, mert odabent zajlik. Amikor ma látjátok majd a játékosokat kifutni a pályára az edzés kezdetén, lehet, hogy már 35 percnyi munka lesz mögöttük, ha előtte az edzőteremben dolgoztak.
Jól dolgozunk, és az eddigi mutatóink is kedvezőek. Emellett józan észre is szükség van, és fontos, hogy bízzunk a játékosokban. Például Valverde a minap elővigyázatosságból jött le a pályáról, mert volt egy kisebb problémája. Ha azt kérdezed tőlem, hogy 0–0-s állásnál folytatta volna-e, akkor igen, folytatta volna. Ilyenkor elmegyünk egészen a kockázat határáig. De 3–0-nál inkább megvédünk egy olyan játékost, aki már közel jár ehhez a határhoz.
Ugyanakkor egy kis szerencsére is szükség van, különösen a traumás sérülések esetében. Sokszor előfordul, hogy egy csapatnál rendkívül magas a sérülések száma, miközben a szakemberek nagyon jól végzik a munkájukat, egyszerűen balszerencséjük van például térdsérülésekkel vagy más traumás sérülésekkel. Ezeket pedig nem lehet kontrollálni.””
Tchouaméni esetleges kezdőként szerepeltetéséről
„Több játékperc? Igen. Kétségtelenül több, mint az Inter ellen, amikor 10-15 percet kapott, és még mi is gondolkodtunk rajta, hogy lehetett volna 20-25. A következő mérkőzéseken biztosan egyre többet játszik majd. Folyamatosan javul az állapota, egyre erősebb és egyre magabiztosabb. Azt mondanám, hogy holnap biztosan pályára lép valamikor, de azt nem tudom megmondani, mennyi időre.”
Lamine Yamal Aranylabdával kapcsolatos kijelentéseiről
„Nem kommentálom egy játékos nyilatkozatait. Mindenki véleményét tiszteletben tartom, de nem kommentálom.”
Két játékos a középpálya tengelyében
„Nagyjából már megértettétek, hogyan dolgozom általánosságban. Ez nem védekező felfogás. Cucurella és Carreras, Trent és Dumfries, a középhátvédek – egyikük sem játszott minden mérkőzésen. Úgy dolgozunk, hogy az egész keret bevonva érezze magát, mindenki érezze, hogy hasznos, és mindenki kaphasson játékperceket. Ez számomra nagyon fontos, mert jelentős hatással van a mindennapi munkára és a játékosok motivációjára.”
„A két középpályás esetében természetesen változtathatok, de az 1+2 nem feltétlenül mindig 2+1. Ahelyett, hogy Jude tízesként játszana, játszhatunk egy hatossal és két nyolcassal. Fel vagyunk erre készülve, csináljuk is, tudjuk, hogyan kell. A játékegyensúly, a mozgások és a dinamika alapvetően nem változtatják meg az elképzelést, de a játékosprofilok természetesen igen. Camavinga és Tchouaméni egyféle profil, Bernardo más, Valverde és Jude pedig megint más. Mindig az egyensúlyt keressük úgy, hogy közben soha ne veszítsük el az identitásunkat, és arra is gondoljunk, milyen problémákat okozhat nekünk az ellenfél.”
Mi hiányzik Diomandéból?
„Semmi. Ha nem a Madridban, ezzel a kerettel lenne, hanem egy olyan csapatban, ahol kevesebb kiemelkedő képességű játékos van, akkor valószínűleg minden mérkőzésen kezdőként játszana 90 percet. De amit Diomandéról mondok, azt mindenkiről elmondhatom. Erős a keret, rengeteg lehetőség van. Egy edző, aki csak tíz játékossal foglalkozik, a többiekről pedig megfeledkezik, a szezon során elveszíti az üzemanyagot a motorból, és veszít a motivációból, valamint a belső versenyből is.”
„Ha Diomandéról akarunk beszélni, akkor ugyanúgy beszélhetünk Viníciusról, Ardáról, Brahimról és januártól Rodrygóról is. Az a bizonyos ‘érinthetetlen kezdő’, ahogy ti szeretitek mondani, ebben a keretben nehezen értelmezhető.”
A hárommérkőzéses hétről
„Hogyan kezelem? Hat sajtótájékoztató egy hét alatt. Más országokban megengedték, hogy egyet kihagyjak. Például nem kellett volna ma itt lennem, vagy holnap a mérkőzés után. De hat sajtótájékoztató egy hét alatt… én már elfáradtam bennetek, és ti is elfáradtatok bennem. Én mindig ugyanazt mondom, nektek pedig már nincs több kérdésetek. De itt vagyunk, mert ez a munkánk, az enyém és a tietek is.”
„Az Elche és az Atlético Madrid is hasonló helyzetben van, hiszen ugyanannyi mérkőzésük van. Az Elche is szombaton játszott, ahogy mi. Az Atléticónak eggyel több pihenőnapja van, viszont utána eggyel kevesebb lesz az Osasuna elleni mérkőzés és a vasárnapi találkozó között. Ha azt mondjátok nekem, hogy a jövő héten a hatból egyet megspórolhatunk, akkor hozok ide valami harapnivalót, és szórakozunk egy kicsit.”
A támadósor rotációjáról
„Nagyon bízom abban, hogy a játékosok ismerik a saját testüket. A mai fontos nap, mert most csak két nap telik el a mérkőzések között, nem három, ahogy általában. Fontos megérteni, mit éreznek a játékosok, meg kell hallgatni az orvosi stábot, és fontos kiértékelni az edzés után érkező adatokat is. Ezek alapján ma és holnap döntünk. Holnap ismét beszélek velük.”
A sajtótájékoztatót Mourinho egy rá jellemző kérdéssel zárta:
„Nincs kérdés a tizenegyesekről?”
Intő példa
Az X-en aktív madridisták számára Iñaki Angulo neve aligha ismeretlen: az elmúlt években a közösségi médiában a madridizmus egyik legismertebb és egyben legmegosztóbb hangjává vált. A Betis elleni mérkőzés után azonban Héctor Bellerínről tett homofób kijelentéseivel olyan határt lépett át, amely már jogi következményekkel is járhat: a Miguel Galán vezette Asociación Transparencia y Democracia en el Deporte feljelentést tett ellene a madridi ügyészség gyűlölet-bűncselekményekkel és diszkriminációval foglalkozó részlegénél. Miguel Cuesta, a La Galerna szerzője ennek apropóján nemcsak Angulo szavait ítéli el, hanem azt a közeget és működésmódot is vizsgálja, amelyben a provokáció, a sértegetés és a határok folyamatos átlépése figyelemmé, követőkké és végső soron pénzzé válhat.
Iñaki Angulo éveken át egyre nagyobb teret nyert magának a közösségi médiában aktív madridisták körében. Pályafutása kezdetén a Deportivo Alavéshoz kötődő újságíró volt – a klub történetéről könyvet is írt –, később pedig a Real Madridban találta meg azt a platformot, amelyre építve jóval nagyobb közösséget teremthetett maga köré. Egyesek szerint a klubot használta fel arra, hogy nevet szerezzen magának; mások szerint egyszerűen mindenkinél jobban felismerte a sportkommunikáció új világában rejlő lehetőségeket. Végső soron, sokakhoz hasonlóan, ő is a Real Madrid hatalmas vonzerejét használta fel arra, hogy megerősítse helyét ezen a piacon.
Népszerűségében az igazi áttörést az hozta meg, amikor nyilvánosságra hozta a Viníciust állítólagosan ért fenyegetéseket az El Chiringuito rasszista incidensét követően. Azon a napon sokan bátor hangként tekintettek rá: olyan emberként, aki hajlandó szembeszállni egy nagy befolyású médiummal azért, hogy megvédjen egy rasszista támadásoknak kitett futballistát.
Angulo ekkor a madridizmus jelentős részével megtalálta a közös hangot. Sokan kedvelték szókimondását, vehemenciáját, iróniáját és azt az érzést, hogy ki meri mondani mindazt, amiről mások hallgatnak. A probléma az, hogy az általa felépített figura idővel eltorzult, végül pedig teljesen felfalta az embert.
Ennek számos tisztességes ember látta kárát, köztük e lap szerkesztője (La Galerna – a szerk.), Jesús Bengoechea (ő volt Florentino Pérez kampányfőnöke az idei elnökválasztás alkalmával – a szerk.) is, akit Angulo nemcsak rendszeresen sérteget a csatornáján, hanem néhány nappal ezelőtt meg is rágalmazott. Most azonban betelt a pohár. A Betis–Real Madrid mérkőzés után Angulo élő adásának több percét arra szánta, hogy homofób kifejezésekkel beszéljen Héctor Bellerínről, miközben azon is gúnyolódott, hogy festi a körmeit, milyen könyveket olvas, illetve milyen politikai nézeteket vall. Nem egyszeri elszólásról volt szó, nem egy vita hevében véletlenül kiejtett szóról. Ez a fajta beszéd visszatérő eleme a tartalmainak. Érdemes világosan kimondani: ez megalázás volt.
Túl sokáig ünnepelték Angulo agresszivitását őszinteségként és maró szókimondásként. Minden kirohanás újabb megtekintéseket hozott, minden sértés nevetést, minden új ellenség még szorosabbra zárta körülötte a közösséget. Mint az a gyerek, akinek az első csínytevésein még mindenki nevet, aztán egyszer csak ráébred, hogy a megfélemlítés is hatalmat ad, Angulo is megtanulta: minél több határt lép át, annál nagyobb figyelmet kap. Bully lett belőle, zaklató; az a „népszerű” gyerek az osztályban, akinek végül már félelemből vannak barátai, nem azért, mert kedvelik. Pontosan úgy, mint azoknak, akik Viníciust sértegetik a lelátón. Igen, ez bullying.
Mindez nem jelenti azt, hogy minden kellemetlen vagy kényelmetlen véleményt be kellene tiltani. Két véglet közé szorultunk: azok közé, akik azonnal el akarják hallgattatni azt, aki mást gondol, és azok közé, akik minden velük szemben megfogalmazott kritikát „cenzúrának” neveznek. A megalázó beszéd elutasítása azonban nem egy eszme üldözése. Egy demokráciának védenie kell a politikai vélemények kifejezésének jogát, még akkor is, ha azok számunkra visszataszítóak. Azt viszont nem vagyunk kötelesek természetesnek elfogadni, ha valaki a nyilvánosságát arra használja, hogy egy másik ember szexuális orientációját, külsejét vagy világnézetét a megalázás eszközévé tegye. Mert a szavak nem vesznek el a semmiben: nyomot hagynak az egyéni és a közös gondolkodásban.
Ráadásul mindezt hatalmas közönség hallja, köztük sok fiatal, akik éppen azt tanulják, milyen viselkedésért jár társadalmi elismerés. Ha azt látják, hogy a másik ember másságának sértegetése hírnevet, pénzt, követőket és tapsot hoz, annak nevelő hatása pusztító.
Nem pusztán arról van szó, hogy valaki „megsértődik”. Ez a megfogalmazás arra helyezi át a felelősséget, akit támadás ért, mintha az ő érzelmi ellenálló képességével lenne probléma. Az emberek nem egyszerűen „megsértődnek”, ahogyan Angulo egy ügyetlen bocsánatkérésben fogalmazott: megsértik őket. Akinek pedig több százezer követőből álló közössége van, annak a felelőssége is arányos azzal, milyen messzire ér el a hangja.
Azt is meg kell tanulnunk elválasztani egy kormány jogos és akár kíméletlen kritikáját állampolgárok millióinak megvetésétől. Egy politikai vezetőt, egy pártot vagy egy döntést a szükséges legnagyobb szigorral is lehet bírálni. De attól, hogy valaki egy adott pártra szavaz, még nem válik azonossá azzal a politikussal, aki a hatalmának megtartásáért küzd. Az állampolgárokat „műveletlen vörösökké” redukálni, egy egész közösséget „veszélyes móroknak”, betolakodóknak, ellenségeknek vagy alsóbbrendűeknek bélyegezni nem javítja a közéleti vitát: megsemmisíti azt. Angulo pedig minden adandó alkalommal használ ilyen, embereket kategóriákba soroló kifejezéseket. A történelem már megtanított bennünket arra, mi történik, amikor egy társadalom elkezdi természetesnek venni, hogy aki másként gondolkodik, szeret, hisz vagy él, kevesebb tiszteletet érdemel.
Kényelmetlen felelősség terheli azokat is, akik Angulóval közös platformon szerepeltek. Nem a mi dolgunk nyilvánosan megítélni, miért támogatja őt továbbra is néhány munkatársa vagy barátja, illetve mások miért csak akkor fordultak el tőle, amikor már széles körűvé vált a felháborodás. Az igazi barátság nem abból áll, hogy minden poénon nevetünk, és minden viselkedésre mentséget keresünk. Ha egy barátod egy szakadék felé rohan, nem azzal segítesz neki, hogy még gyorsabb futásra biztatod. De azzal sem, ha magára hagyod az őrületében. A bátor barátság olykor éppen azt jelenti, hogy segítesz neki felnyitni a szemét – és megváltoztatni a gondolkodását.
Talán valakinek már régen meg kellett volna mondania neki, hogy az általa felépített figura kegyetlenné vált; hogy a közönség már nem vele nevet, hanem azon, mekkora fájdalmat képes okozni. Hogy összekeveri a bátorságot az erőszakkal, az őszinteséget az önkontroll hiányával, a szabadságot pedig a felelőtlenséggel. Hogy már nem újságírást művel, még akkor sem, ha újságírókat hív meg a műsorába. Hanem pénzt keres sok fiatal mentális egészségének rovására.
Én magam is sokáig vívódtam azon, hogy hallgatni kell-e vagy felszólalni. Régóta felhívom a figyelmet Angulo megnyilvánulásaira, miközben tisztában vagyok azzal, hogy a közösségi média torz logikája minden említést, megosztást és hozzászólást jutalmaz – függetlenül attól, hogy kritikáról vagy dicséretről van szó. De a hallgatás sem lehet válasz. Azzal ugyanis veszélyes üzenetet küldünk: azt, hogy ez a hátborzongató nyelvezet normális. Márpedig nem az. Ezért kötelességünk felemelni a szavunkat az ilyen viselkedéssel szemben, valahányszor találkozunk vele.
Iñaki Angulo bukását nem bosszúként kellene ünnepelni. Arra sem szabadna felhasználni, hogy a gyűlöletre még több gyűlölettel válaszoljunk. Az lenne igazán értékes, ha ez az eset őszinte önkorrekcióhoz vezetne, nem pedig egy olyan taktikai bocsánatkéréshez, amelynek egyetlen célja a követők és a szponzorok megtartása, ahogyan azt az első reakciójában láthattuk. Valódi és előremutató változásra lenne szükség.
Megéri pénzt keresni azon az áron, hogy közben gyűlöletet szítunk és embereket alázunk meg? Szerintem nem. De a pénz diktál, és mindig lesznek hozzá hasonló emberek, akik mindenre hajlandók. A valódi korrekció azonban azt jelentené, hogy megérti, miért voltak elfogadhatatlanok a szavai, vállalja a felelősséget az okozott kárért, és ténylegesen megváltoztatja a kommunikációját.
Az eltűnés nem mindig a legjobb megoldás. Néha sokkal többet ér, ha valaki ugyanazon közönség előtt képes megváltozni, amely a hibáit is végignézte.
Ha ezek a sorok eljutnak hozzá, valószínűleg sértegetés, megvetés és agresszivitás lesz az első reakciója. De tényleg, Iñaki, szeretném, ha ezúttal nem így történne. Mert a te kezedben van a lehetőség arra, hogy jóvátegyél mindent, amivel másoknak ártottál, és példát mutass. Ha ez megtörténik, én leszek az első, aki megtapsolja a bátorságodat. Ha viszont engem kezdesz sértegetni… az sokkal többet fog elmondani rólad, mint rólam. Ahogy általában.
Ahhoz, hogy legyen második esély, előbb belátásra, felelősségvállalásra és jóvátételre van szükség. Ezek nélkül nincs tanulás. Csak jön majd egy újabb figura, aki arra vár, hogy elfoglalhassa a helyét, és felfedezze, meddig mehet el, amíg mi továbbra is nevetünk az elfogadhatatlan dolgokon.
Mindezek miatt köszönöm Angulónak. Mert lehetőséget adott arra, hogy mindannyian átgondoljuk, mit fogyasztunk, mit osztunk tovább, min nevetünk, és mire nyomunk like-ot.
Próbálj ki velem valamit. Cseréld ki Iñaki szavait és azt, akire irányulnak. Ha egy culén gúnyolódna a szexuális orientációja miatt, ha szellemi fogyatékosnak nevezné a jobboldali szavazókat, ha lebuzizná az ősi riválisod egyik játékosát – akkor is nevetnél rajta?
Ha igen, neked is ideje magadba nézned és elgondolkodnod. Nincs bennem semmiféle hit, de ettől még nem fogom szó nélkül hagyni az erőszakot. Igen, a gyűlöletet cenzúrázom.
Amit nem ismertünk, azt megszépítette a képzelet
Lehet, hogy nem éppen a legjobb az időzítés egy ilyen íráshoz, és lassan az is köztudomású, hogy nem tartozom Mbappé legnagyobb rajongói közé. Mégis, sok más kérdés mellett egy ideje ez is foglalkoztat: mit adott valójában a francia érkezése a Real Madridnak, és mennyiben alakította át azt a csapatot, amelybe két éve megérkezett?
Vannak dolgok, amelyeket nem is annyira meglátni, mint inkább elfogadni nehéz. Minél jobban vágyunk valamire, annál nagyobb elvárásokat támasztunk vele szemben. Az Mbappéra való hosszú várakozás egy eszményképet teremtett a madridisták tudatában, egy sosem létezett legenda alakját vetítette elénk: nem egyszerűen egy nagyszerű futballistára vártunk, hanem ‘A Kiválasztott’ eljövetelére. Ezt az eleve elrendeltséget az európai futball nagyszínpadára a Monacóval berobbanó Mbappé emléke – amelyet az évek némileg eltorzítottak –, valamint az oroszországi világbajnokságon nyújtott teljesítménye alapozta meg. A nyarak múlásával az átigazolás örök ígérete – amely újra és újra meghiúsult, mindig újabb halasztást szenvedett – azt az elképzelést táplálta, hogy előbb-utóbb Di Stéfano és Cristiano Ronaldo örököse érkezik meg a Bernabéuba.
Csakhogy két idény alatt a valóság felülírta az álmokat. Kíméletlenül, ahogyan a Real Madridnál mindig kíméletlenül tör utat magának a valóság, amikor a Madrid – ez a győzni akarás vad ösztönéből emberi szervezetté formált jelenség – nem nyer: Mbappé talán a klub történetének legrosszabb galaktikus igazolása.
Kylian Mbappé a nagyság ellentéte, a versenyszellem antitézise. Napóleon állítólag többre tartotta a szerencsés hadvezéreket azoknál, akik egyszerűen csak jók voltak. Mbappé jó, de nem elég jó – legalábbis ahhoz semmiképpen, hogy igazolja a Real Madrid történelmi szupersztárjaként neki tulajdonított státuszt. És úgy tűnik, a gondviselés sem különösebben kegyes hozzá. Sőt, inkább éppen ellenkezőleg. A futballban nagyon fontos a megérzés, az ösztön, a megfoghatatlan. Mostanra pedig világos: ha Mbappé egy XVIII. századi hadihajó matróza lenne, már rég a tengerbe vetették volna, mert balszerencsét hoz.
Vagyis Mbappé mindeddig éppen az ellenkezőjét mutatta annak, amit az általa viselt fehér mez természete megkövetel, és annak a birodalomnak is, amelynek felemelkedését tizennyolc évesen ígérte. Az a Maradonából, Benzemából és Ronaldo Nazárióból összegyúrt elegy, az a Targaryen-sárkány, amely minden egyes szélen megindulásakor úgy festett, mintha hatalmas szárnyakat bontana, fokozatosan zsugorodott össze egy középszerű góllövővé, a statisztikák puszta halmozójává.
Azért mondom, hogy talán ő a legrosszabb galaktikus igazolás, még Hazard-t is felülmúlva, mert Hazard-tól nem a tejjel-mézzel folyó Kánaánt vártuk. Mbappétól igen. Ráadásul Mbappénak a világ legjobb csapatának tortáján kellett volna a habnak lennie. Pontosan ilyen volt Ancelotti Madridja, amikor megérkezett: egy folyamatosan fejlődő gépezet, soraiban egy leendő aranylabdással. Ehhez képest Mbappé nemhogy nem adta meg azt az utolsó, döntő pluszt, amely Vinícius és Bellingham Madridját a következő dinasztiává emelte volna, hanem éppen azzal, hogy nyilvánvalóan – és látszólag visszafordíthatatlanul – összeférhetetlen a csapat vezérjátékosával, felborította azt, ami papíron a modern futball legjobb támadósora volt.
A Betis elleni mérkőzése végérvényesen megerősítette mindazokat a benyomásokat és felismeréseket, amelyek az elmúlt két idény során fokozatosan felszínre kerültek. Egy ilyen gólátlaggal rendelkező futballistának meghatározónak, döntő jelentőségűnek kell lennie ahhoz, hogy csapata megnyerje a bajnokságot. A valóság azonban az, hogy rekordjai a statisztikák hajszolásából, a súlytalan ellenfelek elleni fölény kihasználásából születnek. Emlékszem, néhány évvel ezelőtt egyes madridisták – talán én magam is – gúnyosan Eibarman-nek nevezték a barcelonai pályafutása alkonyán járó Messit, utalva a bajnokságban szerzett, jelentőség nélküli mesterhármasaira és arra, mennyire feltűnően eltűnt az Európa-kupa nagy mérkőzésein.
Mi valójában Mbappé? Alig több egy újabb Eibarman-nél. Egy játékos, aki mérkőzésről mérkőzésre olyan technikai hiányosságokat mutat a kapu előtti befejezésekben, az egy az egy elleni helyzetek megoldásában, sőt olykor még a cselekben és a labdaátvételekben is, amelyek méltatlanok a kategóriájához, a fizetéséhez és a hírnevéhez. Egy csatár, aki nem tud megfelelően helyezkedni a tizenhatoson belül, és fejjel sem jelent veszélyt. Egy támadó, akinek rendkívül szűk a csel- és lövésrepertoárja, és akinek nimbuszát elsősorban elsöprő fizikai fölénye tartja életben.
Joggal merül fel a kérdés: mi történik majd, amikor az évek múlásával Mbappé elveszíti azt a robbanékony sebességet, amelynek köszönhetően jelenleg szinte megállíthatatlan, amikor beindul a védők mögé?
Viníciusról sok mindent lehet mondani, de két dolog vitathatatlan: pályafutását folyamatos fejlődés jellemezte, és még ma, a rosszabb mérkőzésein is ő az a madridi támadó, aki a legtöbb veszélyes helyzetet és gólszerzési lehetőséget teremti.
Mbappé Viníciusszal való nyilvánvaló összeférhetetlensége arra emlékeztet, amit rövid ideig Benzemával kapcsolatban is láthattunk. Karim francia válogatottba való visszatérésekor történt, a 2020-as Európa-bajnokságon. Valami valóban nem működik, különösen akkor, amikor Mbappé technikailag kivételesen képzett, kreatív, fantáziadús futballisták mellé kerül. És most, miatta, eszembe jut az a rendkívüli páros, amelyet Vini és Benzema alkotott a Tizennegyedik Bajnokok Ligáját megnyerő Madridban – és legszívesebben elsírnám magam.
Van még valami, ami tovább súlyosbítja az Mbappéval kapcsolatos problémát: érinthetetlen. Még Mourinhónál is van három futballista, aki bármilyen rosszul alakuljon a mérkőzés, egyszerűen soha nem hagyja el a pályát. Ez mindent eltorzít, és jelentősen rontja a csapat esélyeit arra, hogy bajnok legyen – ha ugyan nem teszi eleve lehetetlenné.
Mbappé Florentino Pérez nagy stratégiai fogadása. Nyilvánvaló, hogy a Real Madrid egész futballszakmai koncepciója ebben az ötéves időszakban köré épül: a három szent tehén közül ő a legszentebb tehén. Mégis egyre erősebb az érzés, hogy ha a minap Carles Espí lett volna a pályán a La Cartujában, a Madrid legkésőbb egy óra elteltével lezárta volna a Betis elleni mérkőzést.
És közben csak telnek az évek, mennek el a bajnokságok és úsznak el a trófeák.
Hivatalos közlemény
A Real Madrid hivatalos közleményben cáfolta a sajtóban és a közösségi médiában megjelent híreket.
A közösségi médiában és egyes sajtóorgánumokban megjelent hírekre reagálva a Real Madrid C. F. ezúton kívánja leszögezni, hogy kategorikusan valótlan az az állítás, miszerint a klub olyan utasítást adott volna, amely megtiltja a spanyol zászlók, illetve Spanyolország bármely autonóm közössége vagy autonóm városa zászlajának bevitelét a Santiago Bernabéu Stadionba.
A klub szabályzata a hatályos jogszabályok előírásait követi, és természetesen korlátozás nélkül lehetővé teszi – ahogyan mindig is lehetővé tette – Spanyolország valamennyi hivatalos zászlajának bevitelét a stadionba.
Mbappé: Nehéz mérkőzés lesz, de nagyon lelkesek és elszántak vagyunk
Mbappé a Real Madrid edzőközpontjában állt a sajtó rendelkezésére a csapat Bajnokok Ligája-nyitánya előtt, amelyen az Inter Milan látogat a Bernabéuba.
A találkozóról
„Nagyon örülünk, hogy ismét Bajnokok Ligája-mérkőzést játszhatunk. Mindig hatalmas lelkesedéssel és elszántsággal szerepelünk ebben a sorozatban. Pluszmotivációt jelent, hogy a Bernabéuban kezdünk. Jó állapotban vagyunk, de nagyon nehéz mérkőzés vár ránk. Ez a Bajnokok Ligája, és óriási megtiszteltetés ebben a sorozatban játszani.”
A Vinícius Jr.-ral és Bellinghammel való kapcsolatáról
„Ez is csak egy vélemény a világ legnagyobb és leghíresebb klubjáról alkotott milliónyi vélemény közül. Nem tudom ellenőrizni mindazt, amit mondanak. Mindannyiunknak ugyanaz a célja: hogy a Real Madrid mérkőzéseket és trófeákat nyerjen. Megpróbáljuk azt kontrollálni, amit tudunk, de az emberek véleményét nem irányíthatjuk. Meghallgathatjuk, amikor véleményt mondanak, és megpróbálhatunk fejlődni, előrelépni. Én ennél tágabban nézem a dolgokat: azt keresem, hogyan lehet kihozni a lehető legjobb teljesítményt abból a tizenegy játékosból, aki az adott mérkőzésen pályára lép.”
„Tudom, hogy az emberek és az újságírók is szeretnek ilyen összehasonlításokat tenni, és ez teljesen normális, mert ez az, ami eladható. Én továbbra is ugyanúgy gondolkodom: csapatban. Arra koncentrálok, hogyan fejlődhetünk, és hogyan lehetünk készen azokra a pillanatokra, amikor eldől, hogy nyerünk-e trófeákat vagy sem.”
Úgy érzed, tartozol még valamivel a Madridnak?
„A következő mérkőzésekre gondolok, nem hosszú távra, mert a Real Madridnál minden egyes nap új tapasztalat. Arra gondolok, hogyan lehetek készen a holnapi, Inter elleni mérkőzésre, hogyan segíthetek a csapatomnak megnyerni az első találkozót, és jól elkezdeni a Bajnokok Ligáját, mert ez nagyon fontos sorozat számunkra.”
Az Aranylabdáról
„Ha a világ legjobb klubjában játszol, az emberek természetes módon kapcsolatba hoznak az ilyen díjakkal, legyen szó csapat- vagy egyéni elismerésekről. Az utcán rengetegen beszélnek nekem az Aranylabdáról, és lehetséges győztesként emlegetnek. Ez egy olyan díj, amelyről minden játékos számára pozitív dolog beszélni. Ezen a nyáron történelmet írtam a sportág legfontosabb sorozatában, de majd meglátjuk. Az az érzésem, hogy ez jó év lehet erre, de még sok idő van hátra, és mindenki szabadon arra szavazhat, akit a világ legjobb játékosának tart.”
A világ legjobb játékosának tartod magad?
„Mindig. De ez nagyon személyes dolog. Mindenkinek megvan a saját véleménye. Lehetnek itt olyanok, akik szerint én vagyok a világ legjobbja, mások szerint pedig nem. Nem gondolom, hogy mindenkinek ugyanazt kellene gondolnia, amit én. Természetesen úgy érzem, hogy ez az év jó lehetőség lehet az Aranylabda megnyerésére, de az újságírók fognak szavazni.”
A védekezésben való fejlődésről
„Csak Viníciusnak és nekem, vagy az egész csapatnak? Természetesen fejlődnünk kell, és szerintem ez teljesen természetes. Megtehetném, hogy játszom az ostobát, és azt mondom neked, hogy én több gólt szerzek, mint az a két játékos, akit említettél, ezért nekik kellene több gólt lőniük ahhoz, hogy olyanok legyenek, mint én. Mindenki más. De én intelligensen akarom megközelíteni ezt, és azt mondom: természetesen nekem is fejlődnöm kell. Ugyanakkor nem szeretem az összehasonlításokat, mert szerintem én is sok olyan dolgot csinálok, amit mások nem. Ha belemegyünk ebbe, végtelen vita lesz belőle.”
„Abban egyetértek, hogy a Real Madrid valamennyi játékosának fejlődnie kell ezen a téren, hogy segítsünk a védelemnek, kevesebb helyzetet engedjünk az ellenfélnek és kevesebb gólt kapjunk. Ugyanakkor azt is gondolom, hogy labdával is jobban kell kezelnünk a helyzeteket, hogy több gólszerzési lehetőséget teremtsünk és jobban futballozzunk. Ilyen egy olyan élcsapat élete, amely a világ legjobbjai között akar lenni. Rengeteg dologban kell napról napra fejlődnöd.”
Az öltöző hangulatáról
„Nagyon nehéz válaszolni egy olyan kérdésre, amely úgy kezdődik, hogy “azt beszélik”. Ki beszéli? Mindenki mond valamit. Én is mondhatok rólad dolgokat, de attól azok még nem lesznek igazak.”
„Mourinhóról egész pályafutása során bebizonyosodott, hogy tudja, hogyan kell nyerni, és hogyan kell maga köré építeni egy közösséget. Tudja, hogyan motiváljon egy egész klubot és egy egész csapatot arra, hogy mindenki ugyanabba az irányba haladjon, és mérkőzéseket nyerjen.”
„Az az érzésed, hogy tavaly nem volt jó az öltözői hangulat? Ugyanolyan, mint tavaly. Mindössze más az edző, a hangulat azonban mindig ugyanolyan volt. A lehető legjobban felkészültünk az idényre.”
„Kikaptunk a Betistől, de jól játszottunk. Egyetlen dologban hibáztunk: nem szereztünk gólokat, márpedig ez a legfontosabb a futballban. Az én felelősségem, hogy gólokat szerezzek. Egyébként nyugalom van a csapatban, mert szerintem pozitív folyamatban vagyunk. Fejlődnünk kell, de nagyon nyugodtak vagyunk.”
Elfogadnád, ha 40 gólt szereznél ebben az idényben, és trófeákat nyernétek?
„Még kevesebbel is kiegyeznék: 30 góllal és trófeákkal. Nem fogom azt mondani, hogy ez olyan emberek vitája, akik nem futballoznak, de számomra ez egy értelmetlen vita. Ha elérem a 40 gólt, akkor abba kellene hagynom a gólszerzést csak azért, hogy az embereknek igazuk legyen? Azért, mert már megszereztem a negyvenet, vagy mert ha többet szerzek, akkor nem nyerhetünk trófeákat? Nem tudom, csak kérdezem, mert néha mi, játékosok nem is tudjuk, milyen dolgokat beszélnek odakint.”
„Én a trófeákat választom. És természetesen, ha a kettő közül kell választanom, akkor inkább 40 gól trófeákkal, mint 60 nélkülük. Mindig gólokat akarok szerezni és trófeákat nyerni. Számomra ez nem vita tárgya, és nem is kell választani a kettő között, mert mindkettőt meg lehet csinálni.”
Franciaország világbajnoki kieséséről
„A válogatott és a klub két különböző közeg, de az, hogy nem nyertük meg a világbajnokságot, nehéz pillanat volt számunkra. Elveszítettem már világbajnoki döntőt és Bajnokok Ligája-döntőt is.”
„Szerintem ugyanakkor nagyon pozitív torna volt számunkra. Kialakult egy különleges kapcsolatunk az országgal, az emberek nagyon örültek annak, ahogyan játszottunk, a hangulatnak, annak az energiának, amelyet a csapat adott, és annak a képnek, amelyet Franciaországról mutattunk az egész világnak.”
„Nyertünk már világbajnokságot, de nem lehet mindig győzni. A győzelem iránti éhségnek azonban mindig meg kell maradnia, mert azon a napon, amikor már nem vagy éhes a sikerre, eljött a visszavonulás ideje.”
A vezető szerepéről
„A válogatottban és a Real Madridban két különböző szerepem van. Két eltérő közeg, de mindkettőben előre kell lépnem, és nagyobb felelősséget kell vállalnom. A válogatottban én vagyok a csapatkapitány, itt nem. Játékosként fejlődni akarok, nem kizárólag Franciaország vagy a Madrid miatt, hanem azért is, ahogyan én magam látom a játékot. Sok edzőm volt, akik teljesen eltérően gondolkodtak a futballról, és ez rengeteget segített abban, ahogyan ma olvasom a játékot.”
„Vannak pillanatok, amikor nálad van az előny, és vannak olyanok, amikor az ellenfél kerül lendületbe, amikor neki van egyfajta momentuma. Ezeknek a helyzeteknek a kezelése rengeteg információt ad ahhoz, hogy a lehető legjobban teljesíts. Ez mindennapos, évről évre zajló munka, amelyet a tapasztalat egyre világosabbá tesz.”
Igazságtalannak tartod, hogy egyesek összefüggést teremtenek a PSG-től való távozásod és aközött, hogy a klub azóta két Bajnokok Ligáját nyert?
„Általánosságban nem tudok erről beszélni, mert sokféle elemzés létezik, de az igazság az, hogy engem ez nem különösebben érdekel. Értek annyira a futballhoz, hogy elemezni tudjam. Nem gondolom, hogy mindent tudok a labdarúgásról, de néha ezek nem is elemzések, hanem egyszerűen olyan dolgok, amelyek jól eladhatók, és amelyek miatt beszélnek rólad. Úgyhogy rendben van, ha rólam beszélnek – akár pozitívan, akár negatívan.”
Mourinho: A célunk a továbbjutás, minden pont fontos
José Mourinho a Real Madrid edzőközpontjának sajtótermében állt az újságírók rendelkezésére, és elemezte a csapat Bajnokok Ligája-idényének nyitómérkőzését, amelyen a Real Madrid az Inter Milant fogadja a Bernabéuban.
„Nyerni akarok. Mondhatnám azt, hogy jól akarok játszani, de nem akarok úgy jól játszani, mint a Betis ellen, aztán kikapni. Nyerni akarok. Ebben a szakaszban nyolc mérkőzést játszunk, a cél a továbbjutás, és szerintem tovább is fogunk jutni. De erre a mérkőzésre úgy akarok tekinteni, mintha önmagában állna, nem pedig úgy, hogy utána még hét másik következik. Nyerni akarok.”
„Olyannak láttam a játékosokat, amilyennek szeretem látni őket: a sevillai mérkőzés után holtfáradtan az öltözőben, a vasárnapi edzésen már nagyrészt regenerálódva, ma pedig teljesen normális állapotban. Miután elemeztük a mérkőzésünket, egyre inkább meg vagyunk győződve arról, hogy jól játszottunk, csapatként futballoztunk, és az, hogy ennyi helyzetet kihagytunk, rendkívüli volt. Jól vagyunk. Nyilvánvalóan vannak ismert problémáink a holnapi mérkőzés előtt, de ennyi. Pályára lépünk, versenyezni fogunk, és nyerni akarunk.”
BL-emlékek a Bernabéuban
„A Bernabéuban nyertem már Bajnokok Ligáját, és veszítettem el elődöntőt tizenegyesekkel. Megéltem ebben a stadionban a legjobbat és a legrosszabbat is, de nem gondolok erre. Sem a pozitív, sem a negatív emlékekre. Arra gondolok, hogy én vagyok a Real Madrid edzője, és holnap Bajnokok Ligája-mérkőzést játszunk.”
„Nem rendkívüli jelentőségű találkozó, mert nem dönt el semmit. Nem kieséses párharcról van szó, és nem is a korábbi, négycsapatos csoportkörről. Még hét mérkőzés következik, és szerintem mi is és az Inter is tovább fog jutni. Könnyen elképzelhetőnek tartom, hogy a Madrid és az Inter később, amikor már igazán komolyra fordulnak a dolgok, ismét találkozik… De ezt a mérkőzést holnap játsszuk, minden pont fontos, és egy olyan topcsapat, mint az Inter, nyilván azért érkezik, hogy megszerezze a pontokat. Mi pedig ugyanezt akarjuk.”
A játékosokról mondott szavairól
„Lehet, hogy negatívan értelmezték, amit mondtam, nem tudom. Én ezt nem annyira kritikának szántam, inkább egy ténymegállapításnak. Holnap pedig meg fogod érteni, mire gondoltam. Nagyon könnyen megérted majd.”
A hiányzókról és Trent középpályás szerepeltetésének lehetőségéről
„Ezt nem fogom elmondani, ne haragudj. Most öt percen keresztül kerülgethetném a választ. Inkább őszinte leszek: természetesen ez a három játékos nem játszik, eltiltás miatt hiányoznak. Nem tudom, hogy a sorsolást készítő algoritmus beszélt-e olaszul vagy sem, de éppen ezt a mérkőzést választotta ki arra, hogy ilyen helyzetben kelljen lejátszanunk.”
„A kérdésed teljesen logikus, számítottam is rá, de van három, négy vagy öt lehetőségünk. Beszélhetnénk itt valamennyiről, de a végén úgysem mondanék semmit.”
Különleges mérkőzés lesz?
„Utána igen. Közben nem. Amíg tart a mérkőzés, ez is csak egy meccs a sok közül.”
Különleges lenne megnyerni a Bajnokok Ligáját a Madriddal?
„A Real Madridnál két különböző időszakról beszélünk. 2013-ban lezártam az itteni munkámat. Megnyertük, amit megnyertünk, elveszítettük, amit elveszítettünk. Mindent beleadtunk, de az a korszak lezárult. Az egy befejezett fejezet, ennek pedig semmi köze a múlthoz. Egyáltalán semmi.”
„A Real Madrid történetének két különböző pillanatáról van szó. 2010-ben a csapat évek óta nem jutott be a negyeddöntőbe, és nagyon hosszú ideje nem játszott elődöntőt. A mostani Real Madrid viszont az elmúlt tíz évben folyamatosan nyert. Két különböző korszakról beszélünk, de ez nem változtat a gondolkodásmódomon. Ha azt kérdezed, szeretném-e megnyerni a Bajnokok Ligáját a Real Madriddal, természetesen igen. De ezt teljesen különválasztom attól, hogy korábban nem sikerült megnyernem.”
Az Inter elleni mérkőzésről és korábbi játékosáról, Chivuról
„Ez nem több egy szokványos mérkőzésnél – utána viszont már más lesz. Az Internél kétségtelenül barátként tekintenek rám. Előtte és utána igen, de a mérkőzés közben, amikor én vagyok a Real Madrid edzője, nem hiszem, hogy barátnak fognak tekinteni.”
„Öröm lesz ellenük játszani. Már nincs sok ember a klubnál az én időszakomból, de nagyon jó lesz találkozni azokkal, akik az Intert támogatják – a mérkőzés előtt vagy után. Én nyerni akarok, így közben nem lesz időm arra gondolni, milyen gyönyörű közös múltunk volt.”
„Chivu az én embereim egyike, az Inter az én csapataim egyike, és mindig az is marad. Nagyon szeretem őt, örülök, hogy jól alakulnak a dolgai, és öröm lesz megölelni a mérkőzés előtt és után. Közben nem. Akkor majd nem fogok arra gondolni, milyen fontos közös múlt van mögöttünk.”
Milyen klubot talált, amikor visszatért?
„Egy olyan klubot, amely mindig is a Real Madrid. Azt hiszem, ennél többet nem is kell mondanom. A Real Madrid az Real Madrid.”
„Az előző idény meglehetősen nehéz volt, és amikor egy klubnak nehéz szezonja van, természetesen sok mindenen javítani kell. Az egyik ilyen dolog, hogy meg kell teremteni a stabilitás alapjait, miközben természetesen azokkal a problémákkal is dolgozni kell, amelyeket az ember örököl.”
„Ez a helyzet most is. Mindig nyerni akarunk: holnap is, minden mérkőzésen és minden sorozatban. Ha például az Interhez hasonlítjuk magunkat, ott a stabilitás egyik példáját látjuk. Annak ellenére, hogy az elmúlt hat-hét évben edzőt is váltottak, stabil csapatról beszélünk: a folyamatok, a struktúra, az átigazolási politika – végső soron minden a stabilitásról szól.”
„A Real Madridnak meg kell próbálnia elérni a stabilitásnak ezt a szintjét. De végső soron a Real Madrid az Real Madrid, és a cél a győzelem.”
A Betis elleni mérkőzésről
„Nem akarok a játékvezetői felfogásról beszélni. És lehet, hogy ez nem is válasz a kérdésedre. Ne haragudj, most kitérek előle, és másképpen válaszolok, de mivel erről még senki nem kérdezett, kihasználom a kérdésedet, hogy ebbe az irányba menjek.”
„Kikaptunk a Betistől. Azért kaptunk ki, mert a csapat által kialakított támadójátékot nem tudtuk gólokra váltani. De a tizenegyest miért nem rúgatták újra? Azért nem, mert a VAR nem ismeri a szabályt, vagy azért, mert nem akarta újrarúgatni? Real Madrid-edzőként szeretném, ha az illetékesek erre választ adnának. Mert ha a VAR azért nem rendelte el a büntető megismétlését, mert nem ismeri a szabályt, akkor haza kell mennie, és nem dolgozhat VAR-ként.”
„Ha azért nem rendelte el az újrarúgást, mert egyszerűen nem akarta, az még rosszabb. És van egy harmadik kérdésem is: legalább miért nem hívta ki a játékvezetőt? Ha nem ismerte a szabályt, miért nem szólt neki, hogy nézze meg a monitort?”
„Ez egy kicsit furcsa. Én inkább a jóhiszeműségből akarok kiindulni, és azt feltételezni, hogy nem ismerte a szabályt. Inkább ezt választom. De ha valóban ez történt, akkor nem lehet játékvezető, nem lehet VAR, mert egy hét, egy hónap vagy két hónap múlva ugyanezen helyzetben meg fogják ismételtetni a tizenegyest.”
„És nagyon világossá akarom tenni: nem emiatt veszítettünk. Hiszen akár a megismételt tizenegyest is kihagyhattuk volna. De a Real Madrid edzőjeként, és egy jelentős professzionális labdarúgó-bajnokság edzőjeként szeretném tudni: miért nem ismételtették meg a büntetőt? Szeretném, ha azok válaszolnának erre, akik ezért felelősek.”
„A másik dolog ezen a mérkőzésen – amelynek szintén semmi köze az eredményhez –, hogy miért kapott sárga lapot a Real Madrid csapatkapitánya? Amikor Vinícius ezt csinálta [a csapatkapitányi karszalagjára mutat], és elindult a játékvezető felé, még oda sem ért hozzá, már megkapta a sárga lapot. Azt is szeretném tudni, hogy miért.”
„Mindig azt mondják nekünk, hogy a csapatkapitánynak joga van kulturáltan, agresszivitás nélkül odamenni a játékvezetőhöz, és magyarázatot kérni tőle.”
Endrick
„Holnap talán készen áll arra, hogy öt percet játsszon, legfeljebb tízet, és ennyi. Tegnap edzett először a csapattal, Budapest vagy az ausztriai felkészülési mérkőzés óta nem játszott, így nincs olyan állapotban, hogy öt-tíz percnél többet vállaljon. De mivel több hely van a kispadon – tizenkét játékos ülhet ott, nekünk pedig nincs is ennyi –, velünk lesz, és talán kap néhány percet. Támadójátékos, tehát a támadósorban fog játszani.”
Kapcsolata Chivuval
„A játékosom volt, együtt dolgoztunk, rengeteg mindenen mentünk keresztül közösen… Vannak korábbi játékosok, akik mindenféle edzői tapasztalat nélkül kapnak meg élcsapatokat: van, aki beválik, és van, aki nem. Ő sikeres.”
„Tegnap kivel beszéltél telefonon? Az édesanyáddal, az édesapáddal, egy barátoddal? Azt akarod tudni, én kivel beszélek? Nincs mit tisztáznunk egymással, semmit. Holnap a mérkőzés előtt egy ölelés, a végén még egy. Közben pedig majd meglátjuk, mi történik.”
Asencio nyílt levele
A mai felmentését követően a spanyol védő az alábbi közleményt tette közzé.
Ma, hosszú hallgatás után, és miután tiszteletben tartottam egy olyan bírósági eljárást, amelyben mindig is bíztam, végre kimondhatom: FELMENTETTEK.
Úgy érzem, elérkezett az idő, hogy megosszak néhány gondolatot.
Az elmúlt hónapokban nehéz helyzetet éltem át, és időnként végig kellett néznem, ahogyan rólam szóló információk és vélemények jelennek meg még azelőtt, hogy az igazságszolgáltatás kimondta volna a döntését.
Értem és tiszteletben tartom a média munkáját, valamint a tájékoztatáshoz és a véleménynyilvánításhoz való jogot, ugyanakkor fontosnak tartom emlékeztetni arra, hogy minden hír mögött ott van egy ember és egy család, akik viselik mindannak a következményeit, amit nyilvánosságra hoznak.
Mindig bíztam abban, hogy az igazságszolgáltatás végül a helyére teszi a dolgokat. Ma már van egy bírósági határozat, amely önmagáért beszél. Nyugalommal fogadom, és elégedettséggel tölt el, hogy lezárhatok egy olyan időszakot, amely rendkívül meghatározó volt számomra.
Nem a körülöttem lévő zajra és a nehéz pillanatokra szeretnék emlékezni. Inkább azoknak az embereknek a támogatására, akik mellettem álltak, és mindvégig bíztak bennem.
Szívből szeretnék köszönetet mondani a családomnak, a barátaimnak, az ügynökömnek, az ügyvédeimnek és mindazoknak, akik mellettem voltak, és erőt adtak akkor, amikor a legnagyobb szükségem volt rá.
Szeretném megköszönni a Real Madridnak és a klub valamennyi munkatársának is azt a bizalmat, amelyet irántam tanúsítottak, és hogy lehetővé tették számomra, hogy tovább dolgozzak, fejlődjek és élvezzem azt, amit a legjobban szeretek: a futballt. Az egész folyamat során igyekeztem távol maradni mindettől, dolgozni és továbbhaladni. Ma már azzal a nyugalommal tehetem ezt, hogy tudom: mindvégig bíztam az igazságban.
Azoktól, akik az elmúlt hónapokban beszéltek rólam, csak annyit kérek, hogy most, amikor az igazságszolgáltatás meghozta a döntését, a történetnek ezt a részét is ugyanolyan figyelemmel mondják el.
Nem szeretnék vitákba bocsátkozni, és nem akarok hátrafelé tekinteni. Tisztelettel, emelt fővel és hatalmas elszántsággal szeretném lezárni ezt az időszakot, és továbbmenni.
Szeretnék kitérni egy másik, nagy visszhangot kiváltó esetre is. Mélységesen megbántam a történteket, és teljes mértékben vállalom értük a felelősséget. Olyan tapasztalat volt ez, amelyből tanultam, és teljesen világos számomra, hogy ilyen többé nem fog előfordulni.
Most előre akarok tekinteni, tovább dolgozni, tovább fejlődni, és arra összpontosítani, amit a legjobban szeretek: futballozni. Most rajtam a sor, hogy megszólaljak. És teljes mértékben egyetértek az edzőmmel: nemcsak a pályán, hanem azon kívül is.
Hala Madrid! Senkinek ne legyen efelől a legkisebb kétsége sem.
Modrić: Madrid az otthonom, és szeretnék visszatérni
Milanello fái, csendje és a mindent átható futball fogadja a MARCA munkatársait. Távol a belváros zajától, zöld és nyugodt környezetben találkozunk a felszabadult, boldog Luka Modrićcsal. Fizikai állapota továbbra is irigylésre méltó, és ami talán még fontosabb: ugyanazzal a játék iránti vággyal futballozik, mint mindig. A beszélgetés minden mondatából árad a futball iránti szenvedély. „Hatéves korom óta nem telt el úgy egyetlen hét sem, hogy ne edzettem volna” – mondja, amikor arról beszél, hogyan képes még mindig ezen a szinten versenyezni. Egyúttal az idősebb játékosok mellett is kiáll: szerinte kevesebbet kellene nézni a személyi igazolványt, és sokkal többet azt, ami a pályán történik.
Modrić élvezi pályafutásának ezt az új szakaszát, Madrid azonban továbbra is nagyon erősen jelen van az életében. Tizenhárom, az ő és családja életét egyaránt meghatározó év után ez elkerülhetetlen. Hiányzik neki a város, gyermekei madridiak és annak is érzik magukat, ő pedig azt sem titkolja, hol képzeli el a jövőjét, amikor elérkezik a nap, hogy felhagyjon a futballal. A MARCA-nak adott interjúban világossá teszi: szeretne visszatérni, Madridban letelepedni, és végleg azzá tenni a várost, aminek már most is érzi – az otthonává.
Luka, el sem tudja képzelni, mennyire hiányzik Madridban…
[Nevet.] Köszönöm, hogy eljöttetek. Mindig jólesik azt hallani, hogy hiányzom nektek. Nekem is hiányzik Madrid, a város, a klub, minden. Ugyanakkor azt mondhatom, hogy jól és boldognak érzem magam itt, Milánóban. Az első naptól kezdve tárt karokkal fogadtak, és nagyon jól érzem magam. Ezt mutatja az is, hogy már a második egymást követő évemet töltöm itt. Szóval bár Madrid nagyon hiányzik, most Milánóban vagyok, és itt is boldog vagyok.
Már egy év eltelt azóta, hogy elhagyta a Real Madridot. Most, ennyi idő távlatából hogyan emlékszik vissza a búcsúja napjára?
Hatalmas büszkeséggel, bár nem volt könnyű nap. Ez látszott is rajtam a mérkőzés előtt, a buszon, az azt megelőző napokban, amikor bejelentettem a távozásomat, és természetesen a pályán is. Ott azért elég jól tartottam magam, aztán a beszédnél… Nagyon érzelmes napok voltak, mert tudtam, hogy véget ér futballpályafutásom legszebb időszaka.
De hatalmas büszkeséggel és meghatottsággal gondolok vissza rá. Még ma is előfordul, hogy megnézem azokat a felvételeket, pedig már több mint egy év eltelt. Amikor látod a lelátón síró embereket, látod az üzeneteket és mindazt, ami körülötted történik, büszkeséggel és elégedettséggel tölt el, mert tudod, hogy valami fontosat tettél a világ legnagyobb klubjában.
Kinek volt nehezebb: önnek vagy a családjának? A gyermekei már nagyobbak voltak, pontosan tudták, ki volt és ki Luka Modrić.
Szerintem mindannyiunknak nehéz volt, nekem és a családomnak is, de talán nekik még inkább, mert ők egész életükben Madridhoz kötődtek. Különösen a gyerekeim. Az első fiam még Angliában született, és kétéves volt, amikor Madridba érkeztünk, de az egész gyerekkorára Madridból emlékszik. Most tizenhat éves.
Amikor beszélgetünk, akár nyaralás közben, akár bárhol máshol vagyunk, megkérdezik: „Mikor megyünk haza?” És Madridra gondolnak. Ezért nekik is nagyon nehéz volt, ahogy nekem is. De ilyen az élet, ez is az élet része, és tovább kell menni. Most már itt vagyunk. Nehéz, nagyon nehéz, de amikor mindezt visszanézed, büszkeséggel, elégedettséggel és boldogsággal tölt el.
Mi nehezebb: elbúcsúzni a Madridtól, vagy megszokni, hogy az ember már nem a Real Madrid játékosa?
Az én tapasztalatom szerint a búcsú nehezebb, mint utána megszokni az új helyzetet, mert előbb-utóbb el kell fogadnod, hogy egyszer véget ér. A futballban és az életben is… Elszakadsz bizonyos dolgoktól, amelyeket korábban teljes intenzitással éltél meg. Számomra nehezebb volt elköszönni, mint utána idejönni, és fokozatosan hozzászokni egy új mindennapi élethez, egy új valósághoz, egy új klubhoz.
Nem volt könnyű elbúcsúzni, de ahogy mondtam, ez az élet része. Ha tudod, hogy mindent beleadtál, hogy mindent megtettél ezért a klubért, ami tőled telt, akkor emelt fővel távozol. Én emelt fővel mentem el.
Ha nem tévedek, ön a Real Madrid történetének legtöbb trófeát nyerő játékosa. Mit jelent ez önnek?
Egészen hihetetlen. Tényleg. Soha nem képzeltem volna ilyesmit. Amikor megérkezel egy klubhoz, tudod, hogy a trófeákért fogsz küzdeni, és egy ekkora klubnál ez természetes. De még a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy egyszer én leszek a klub történetének legtöbb címet nyerő játékosa.
Nem azért, mert ne hittem volna magamban, vagy azt gondoltam volna, hogy nem leszek sikeres ott. De hány játékos fordult meg abban a klubban? Hány legenda? Hány ikonja volt a Madridnak és a madridizmusnak? Az, hogy én nyertem a legtöbbet, egészen hihetetlen. Soha nem tudtam volna elképzelni.
És ha elvesszük a Bajnokok Ligája-győzelmeket, a bajnoki címeket, az összes trófeát: mit adott önnek a Real Madrid ezeken túl? Mit hagyott a Real Madrid Luka Modrićban?
Megtanított arra, hogy soha ne adjam fel, mindig az utolsó pillanatig küzdjek, mindig higgyek, és mindig a maximumot adjam. Mindez egyébként is része a személyiségemnek, annak, amilyen vagyok, de a Madrid ezt még erősebbé teszi benned, beléd neveli. Azt hiszem, ez a legfontosabb, amit mondhatok.
Mennyi fordítás, mennyi őrület volt a Bernabéuban, miközben ön ott volt a pályán…
Hihetetlen. Különösen az utolsó előtti Bajnokok Ligája-győzelem során, de nem csak akkor. Amióta megérkeztem, rengeteg őrült mérkőzésünk, rengeteg fordításunk volt… Ezek mind megmutatták, mit jelent a Real Madrid identitása.
Ahogy korábban is mondtam, a Madrid ad neked valamit, amitől az utolsó pillanatig hiszel. Amikor pedig minden összeáll – a játékosok a pályán, a szurkolók, az a stadion, amely rengeteg ellenfelet megfélemlít –, hihetetlen estéket élhettünk át a Bernabéuban és általában a Real Madridnál. De mindenekelőtt a Bernabéuban.
Casemiro–Kroos–Modrić: minden idők legjobb középpályája?
Ezt nem nekem kell megmondanom. Mindig lesznek ilyen viták, én pedig inkább meghagyom ezt azoknak, akik beszélnek róla és véleményt formálnak. Azt viszont elmondhatom, hogy nagyon élveztem velük játszani. Csukott szemmel is ismertük egymást, és tényleg hihetetlen élmény volt velük együtt futballozni a középpályán.
De ugyanígy igaz ez az összes többi játékosra is, aki abban az időszakban ott volt – talán a Madrid történetének legfényesebb korszakában. Ezért sem szeretek kizárólag hármunkról beszélni, hiszen annyian voltak, akik rengeteget tettek hozzá. Nagyon élveztem velük játszani, mások ellen versenyezni, és egymással versengeni az edzéseken. Néha az edzések keményebbek voltak, mint egyes mérkőzések. Hihetetlen időszak volt.
Az élsportban nem mindig könnyű élvezni a játékot, hiszen óriásiak az elvárások és rendkívül kemény a közeg. De Luka Modrić sokat szórakozott, sok örömét lelte a futballban a Madridnál?
Igen, nagyon is. Tényleg. Bár óriásiak az elvárások, ennek ellenére képes voltam élvezni. Én szeretem ezt a felelősséget, ezt a fajta követelményt. Azt hiszem, jobban teljesítek ilyen körülmények között. Nyugodt, kényelmes közegben nem működöm jól; akkor vagyok jobb, ha van rajtam bizonyos nyomás és magasak az elvárások.
És ezt élvezed, mert a Madridnál például megnyered a Bajnokok Ligáját, elkezdődik az új idény, jön az előszezon, elveszítesz egy mérkőzést, és máris válság van. Ez mutatja meg igazán, milyen szintűek ott az elvárások. Megnyerted a Bajnokok Ligáját? Akkor menjünk a következőért. Soha senki nem elégedett azzal, amit már elértél. Mindig a következő feladatra kell tekintened.
Ezért választotta a Milant, hiszen ez is rendkívül nagy elvárásokat támasztó klub, hét BEK-/BL-győzelemmel. Nem mondom, hogy ugyanolyan, de itt is maximálisak az elvárások.
Igen. Itt is nagyon magasak. A Milan a világ egyik legjobb klubja, történelmi egyesület, amely az elmúlt években talán nem érte el azokat az eredményeket, amelyekhez mindenki hozzászokott, de ettől még továbbra is hatalmas klub, és a világ egyik legkedveltebb csapata.
Amikor ideérsz, rögtön érzed ezt. Szinte belélegzed a Milan történelmét. Itt, az edzőközpontban is érezhető. Mennyi legenda, mennyi nagyszerű játékos futballozott itt…
Biztosan ez is az egyik oka volt annak, hogy a Milant választottam. Gyerekkoromban, amikor az olasz futballt néztem, a Milan volt a kedvenc csapatom. Több dolog is összeállt tehát, amelyek megkönnyítették a döntést a Madrid után. Mindig nagy szeretetet és tiszteletet éreztem a Milan iránt, ezért amikor a Madrid után megjelent ez a lehetőség, nem sokat gondolkodtam rajta.
Milyen célt tűzött ki maga elé Luka Modrić erre az idényre a Milannal?
Jobban teljesíteni, mint tavaly. Sokáig nagyon jól ment, egészen március környékéig harcban voltunk a Scudettóért, aztán az utolsó mérkőzéseken szinte mindent elrontottunk, és végül nem jutottunk be a Bajnokok Ligájába. Ez komoly csapás volt a Milan számára, mert történelme alapján a Milannak minden évben legalább a Bajnokok Ligájában kell szerepelnie. A Real Madrid után ez a második legtöbb BEK-/BL-trófeát nyerő klub.
A célom, hogy jól teljesítsek, és minden tekintetben segítsem a csapatot, a pályán és azon kívül egyaránt. Nagy a lelkesedés. Idén sok változás történt a csapatnál: új edző érkezett, sok új játékos is, a klub pedig fontos szerepet szánt nekem, azt akarták, hogy itt legyek. Ezért vagyok itt.
Versenyezni akarok, mindent beleadni, és megpróbálni hozzásegíteni a Milant ahhoz, hogy ismét nyerjen. Mindannyiunknak együtt. Egyetlen játékos erre nem képes, de közösen mindent meg kell tennünk azért, hogy a Milan fokozatosan visszakerüljön oda, ahová tartozik.
Hogyan képes Luka Modrić idényről idényre fenntartani a motivációját?
Nem nehéz. Azt csinálom, amit szeretek. A futball az életem. Hatéves koromban kezdtem edzeni, és a futball tényleg az életem. Még mindig élvezem, ugyanolyan ambiciózus és motivált vagyok, és ugyanaz a szenvedély hajt. Ha ezt érzed magadban, sokkal könnyebb folytatni.
Hála Istennek fizikailag és mentálisan is jól érzem magam, ami nagyon fontos. Szerintem ezek a legfontosabb okok. Mindenekelőtt az a szeretet, amelyet ez iránt a sport iránt érzek. Mert ha a tested már nem bírja, akkor természetesen nehéz.
De én ezt nem munkának tekintem. Számomra ez valami, amiben örömömet lelem. Még mindig jól érzem magam, továbbra is élvezem. Nincsenek olyan napjaim, amikor azt mondom: „Nincs több kedvem hozzá, nem akarok edzeni, nem akarok felkelni.” Ilyen még nem történt velem. És amíg így érzek, nem látok okot arra, hogy ne folytassam.
Tudom, hogy sokan beszélnek a koromról, ami már egy kicsit unalmas. Ez is része annak a bizonyos narratívának, ahogy mondani szokták, de engem nem befolyásol. Napról napra élek és élvezem, amit csinálok. Szerintem a testem majd jelzi, amikor elég volt. Mindig realista és őszinte voltam önmagammal, ezért tudom, hogy bár az a pillanat biztosan nehéz lesz, egyszer eljön. Közel van, az biztos, közelebb, mint korábban. De majd meglátjuk, meddig maradok és meddig folytatom.
Azt mondja, nem befolyásolja, hogy folyton a koráról beszélnek, de azért nem zavarja egy kicsit, hogy állandóan azt hallja: „Luka Modrić 40 éves”? Nem fárasztó?
Nem mondanám, hogy zavar vagy felidegesít, de már fárasztó. Fárasztó folyamatosan ezt hallani, főleg azért, mert nem két éve kezdődött. Ez a diskurzus már 2019-ben, a világbajnokság után elkezdődött, amikor 33 éves voltam. Már akkor azt mondták: „Lássuk, meddig bírja még, már 33, már 34, már nem képes rá…”
Aztán nyertem még két Bajnokok Ligáját, harmadik lettem egy újabb világbajnokságon Horvátországgal, játszottunk Nemzetek Ligája-döntőt, nyertem további trófeákat, és azt hiszem, mindezek után… Nem szeretek magamról beszélni, de szerintem voltak olyan időszakok, amikor életem legjobb futballját játszottam.
Ezért gondolom azt, hogy nem az életkort, az útlevelet vagy a személyi igazolványt kell nézni. Csak azt, amit a pályán csinálsz. Mindegy, hogy 18, 30, 40 vagy 50 éves vagy. Teljesen mindegy. Ha nap mint nap bizonyítod a pályán, hogy képes vagy versenyezni, akkor szerintem csak ezt kell figyelni: képes vagy rá vagy sem.
Számomra az életkor csak egy szám, az emberek azonban megszállottan foglalkoznak vele. Mintha amikor betöltesz egy bizonyos kort, máris meg kellene szabadulni tőled. Pedig ez nem így működik. Nem befolyásol és nem bosszant, egyszerűen csak fárasztó mindennap ezt hallani. Ugyanakkor motivációt is ad arra, hogy bebizonyítsam: nincs így, ilyen korban is lehet ezen a szinten teljesíteni.
Luka, mindig Cristiano Ronaldo és az ilyen típusú játékosok fizikai felkészüléséről beszélünk, Modrićéról viszont szinte soha. Közben azt látjuk, hogy ön játssza az egyik legtöbb percet, és szinte minden mérkőzésen ön fut a legtöbbet. Mit tesz Luka a pályán kívül, amit mi nem látunk, hogy ilyen fizikai állapotban legyen? Talán azért sem beszélnek róla annyit, mert ön soha nem reklámozta ezt, de fizikailag ön is egészen kivételes.
Igen, fizikailag tényleg nagyon jól érzem magam. Sokan azt mondják majd, hogy ez részben genetika, és biztosan van is szerepe, de nem csak erről van szó. Ha nem dolgozol, ha nem teszed oda magad száz százalékosan mindennap, minden egyes szabadság alatt is, akkor nagyon nehéz ilyen sokáig ezen a szinten maradni. Szinte lehetetlen.
Mindezek együttese kell hozzá. De ahogy mondtam, munka és mindennapi elkötelezettség nélkül… Nálam a szabadság alatt sem telik el úgy egy hét, hogy semmit ne csináljak. Nem is tudom, mikor fordult elő utoljára. Talán amikor hajón vagyok, ahol nem nagyon lehet mit csinálni [nevet], de egyébként mindennap edzek. Vagy teniszezem, vagy kosárlabdázom, vagy elmegyek futni. Ez egyszerűen bennem van.
Enélkül biztosan nem lehetne. De szerintem nagyon fontos szerepet játszik az a szeretet is, amelyet a sport, jelen esetben a futball iránt érzek. Lehet, hogy az emberek ezt nem így látják, nincsenek tudatában, vagy valamiben nem értenek egyet velem, de szerintem rendkívül fontos ez a szeretet és szenvedély, amely még mindig bennem él a futball iránt.
Még mindig érzem magamban. Versenyezni akarok, meg akarom mutatni, hogy a fiatalabb játékosokkal is képes vagyok felvenni a versenyt. Szerintem ezek az okai annak, hogy ilyen hosszú ideje ezen a szinten tudok maradni. Arról pedig nem tudok mit mondani, hogy erről nálam kevesebbet beszélnek, mint másoknál.
Elképzelte valaha az a kisfiú, aki a horvátországi Zadarban kezdett futballozni, hogy ilyen pályafutása lesz?
Emberként mindig nagyon ambiciózus voltam, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy igen, mindezt elképzeltem. Nem. Mindig azt mondom, hogy ha valaki adott volna nekem egy papírt, és azt mondja: „Írd le, mit szeretnél elérni az életedben és a pályafutásod során”, soha nem írtam volna le mindezt. Még leírni is féltem volna. Az egyetlen álmom az volt, hogy egyszer pályára léphessek Horvátország színeiben, hogy bemutatkozhassak a válogatottban.
Hála Istennek hihetetlen pályafutásom volt, és még mindig tart. Hálás vagyok Istennek és azoknak az embereknek, akik mindig mellettem álltak, az első naptól támogattak és előre hajtottak. De hogy mindezt elképzeltem volna? Nem. Még a legszebb álmaimban sem.
Milyen Luka Modrić, amikor kilép Milanellóból – ahogyan korábban Valdebebasból?
Egy átlagos ember. Családapa. Igyekszem a családommal, a gyerekeimmel lenni, hétköznapi dolgokat csinálni, semmi rendkívülit. Találkozni a barátaimmal. Szeretek padelezni, teniszezni, kosárlabdázni. Amikor csak tehetem, csinálom valamelyiket. Egyszerű, hétköznapi dolgokat próbálok csinálni, semmi különöset, semmi rendkívülit.
A barátai inkább a futball világából kerülnek ki, vagy azon kívülről?
Vannak barátaim a futballból és azon kívül is. Gyerekkorom óta vannak barátaim, ezeket a kapcsolatokat pedig sikerült megőriznem, amire büszke vagyok. Ők a legjobb barátaim. Mindent együtt éltünk át. Egy ponton külön utakra kerültünk, de valójában mindig együtt maradtunk, mindig számíthattam a támogatásukra. Erre nagyon büszke vagyok. De vannak barátaim a futball világából és azon kívül is.
Spanyolországban az utolsó éveiben – és nemcsak az utolsóban – szinte minden stadionban megtapsolták. Talán mindegyikben.
Ez tényleg hihetetlen. Mindig ezt mondtam, és a madridi búcsúmon is elmondtam: ez az én legnagyobb trófeám. Nem a címek. A trófeák természetesen fontosak, azért játszunk, hogy nyerjünk, de számomra a legnagyobb trófea az a szeretet, amelyet az emberektől, mindenekelőtt a madridistáktól kaptam. Az, hogy ennyire szeretnek, olyasmi, amire mindenki vágyik. Ez a szeretet hihetetlen, és számomra minden trófeánál fontosabb. Ráadásul nemcsak a Madrid szurkolóitól kapom, hanem másoktól is.
Most ugyanezt tapasztalom Milánóban, Horvátországban, az ellenfelektől, más csapatok szurkolóitól, akik idegenbeli stadionokban megtapsolnak… Egészen lenyűgöző. Az embernek nincsenek rá szavai. Számomra ez a legfontosabb dolog, amit elértem.
Lassan a végére érünk. Kinek kell leginkább megköszönniük a szurkolóknak, hogy Luka Modrić 2012-ben a Madridhoz igazolt? Lukának, az elnöknek vagy Mourinhónak?
Általában véve a klubnak, de szerintem Mourinho volt a legfontosabb abban, hogy Madridba kerültem, mert mindent megtett, tényleg mindent, ami tőle telt azért, hogy azon a nyáron én legyek az igazolás.
A Madrid kölcsönvette Essient, rajtam kívül pedig más játékost nem igazolt. A Tottenhammel folytatott tárgyalások nem voltak könnyűek. Kemények és hosszadalmasak voltak. Ha Mourinho nem lett volna ennyire kitartó, talán a Madrid ki is szállt volna az egyeztetésekből. Ő azonban ragaszkodott hozzám, engem akart. Ezért gondolom, hogy ő játszotta a legfontosabb szerepet.
Természetesen ott volt az elnök is, akihez különleges szeretet fűz, és aki rengeteget tett értem. Tényleg rendkívül közel áll hozzám. Mindenki fontos volt, de Mourinho volt az első, és mindig hálás leszek neki azért, ahogyan az első naptól kezdve bánt velem, és azért a szeretetért, amelyet tőle kaptam.
Az egyetlen sajnálatos dolog, hogy alig több mint egy évig dolgozhattam vele. De ilyen az élet. Rengeteget tanultam tőle abban az egy évben, de szerettem volna hosszabb ideig az irányítása alatt játszani.
Most akár vissza is térhet, hiszen Mourinho ismét a Madrid edzője.
Igen, igen… Most már késő [nevet]. Bárhol is dolgozzon, mindig a legjobbakat kívánom neki. Amikor más csapatoknál volt, mindig követtem, és örültem, amikor jó eredményeket ért el. Szerintem a klub nagyon jól döntött azzal, hogy visszahozta, mert ő egy győztes, méghozzá nagybetűs győztes, és ismeri ezt a házat. Tudja, mi kell a győzelemhez. Remélem, sikeres idényük lesz vele. Ezt mindig kívánom a Madridnak, és különösen neki.
Azt mondta, Madrid az otthona. Ha egyszer befejezi a játékot, szeretne visszatérni?
Remélem. Szeretnék. Ha őszinte vagyok, nincs mit titkolnom: Madrid az otthonom, és természetesen szeretnék egy nap visszatérni. De majd meglátjuk, hogyan és milyen szerepben, ha egyáltalán megtörténik.
Nem akarok csak azért visszamenni, hogy visszamenjek, és ott legyek pusztán azért, hogy ott legyek. Én nem ilyen vagyok. Hasznos akarok lenni, segíteni akarom a Madridot. Nem akarok úgy ott lenni, hogy magam sem tudom, miért vagyok ott. Ez a mentalitásom és így gondolkodom. A Madrid mindent megadott nekem, elképesztően sokat kaptam tőle, ezért szerintem csak azért térnék vissza, hogy valami hasznosat tegyek, jól végezzem a dolgomat, és ne a Real Madridnál, hanem a Real Madridért dolgozzak.
Ahogy Mourinho mondta nemrég: nekünk a Real Madridért kell dolgoznunk, minden lehetséges módon segítenünk kell a klubot, hogy egyre nagyobbá váljon. Csak így szeretnék visszatérni. De majd meglátjuk. Ez az otthonom, madridista vagyok, és mindig az is maradok. Ha őszinte vagyok, természetesen szeretnék visszatérni. De majd meglátjuk, mit hoz az élet. Ezt soha nem lehet tudni.
Az a szándékom, hogy visszatérjek Madridba és ott éljek. De tudod, hogyan alakulnak a dolgok. Soha semmit nem lehet biztosra mondani. Remélem, nagyon remélem, hogy így lesz.
Nagyon köszönöm az interjút, Luka, és sok sikert kívánok ehhez az idényhez a Milannal.
Nagyon köszönöm. Öröm volt a MARCA-val beszélgetni. Tudom, hogy már nagyon régen megígértem ezt az interjút, és végre sikerült időt egyeztetnünk erre a beszélgetésre. Jobb későn, mint soha.
A Real Betis elleni keret
José Mourinho az alábbi játékosokat nevezte a soron következő mérkőzésre.
A keret
Kapusok: Courtois, Lunin és Javi Navarro.
Védők: Huijsen, Trent, Konaté, Cucurella, Á. Carreras, Rüdiger, Dumfries és Mario Rivas.
Középpályások: Bellingham, Camavinga, Valverde, Arda Güler, Bernardo, Cestero és Sergio Martínez.
Támadók: Vini Jr., Mbappé, C. Espí, Brahim és Yan Diomandé.
Kimaradt: Endrick, Militão, Mendy, Thiago, Rodrygo, Asencio és Tchouaméni sérülés miatt.
Real Betis – Real Madrid
Helyszín: Sevilla (La Cartuja)
Spanyol bajnokság 4. forduló
Időpont: 2026. 09. 04. (péntek), 21:00
TV: Spíler2