M. László (mrazo)
Jovićević: A Real Madridnak nem kell mindig a legjobb formáját hozni ahhoz, hogy megnyerjen egy párharcot
Mit gondolsz a vereségről, amiről elmondható egyébként, hogy egész hízelgő a csapatra nézve? Volt reális esélyetek a pontszerzésre?
Nos, ezen a mérkőzésen mindenből jutott egy kicsi. Az elején egyáltalán nem találtuk a fogást, később valamivel jobb lett a helyzet. Rengeteg szabad területet hagytunk egy olyan ellenfélnek, amelyről köztudomású, hogy nagyon jó a támadások befejezésében. Megmutatkozott a tapasztalat hiánya. Ráadásul a világ legjobb csapata ellen játszottunk, nyilván erről sem feledkezhetünk meg. Azt hiszem, minél több ilyen és ehhez hasonló párharcban lesz részünk, az megmutatkozik majd a játékunkon is. Voltak pillanatokat, amikor nemhogy velük egy szinten, de még jobban is teljesítettünk. A játékosok közül néhányan úgy futballoztak, hogy az ellenfél nem tudta őket semlegesíteni. Büszke vagyok a srácokra és pozitív élményekkel távozom. Úgy gondolom, hogy a Real Madrid megérdemelten nyert, olykor azonban átengedték nekünk az irányítást. Mudryknak volt néhány lehetősége, a végeredmény akár döntetlen is lehetett volna. Sajnos a meghatározó pillanatokban jelentkező izgalom megakadályozott bennünket abban, hogy elérjük a kívánt célt. Akárhogy is, a világ legjobbja ellen játszhattunk, és amilyen teljesítményt sikerült ma letennünk az asztalra, az mások ellen eredményt hozhat.
Azt mondtad, hogy a Real Madrid a világ legjobb csapata. Hogy tetszett a mai teljesítményük?
Tisztában vagyunk a képességeikkel. Már a mérkőzés előtt is elmondtam, hogy nekik nem kell mindig a legjobb formájukat hozni ahhoz, hogy megnyerjenek egy párharcot. Hihetetlen az a minőség, amit képviselnek. Teljes kontrollt gyakorolnak. Váltogathatjuk a széleket, variálhatjuk a felállást, a Real Madrid egyszer csak megindul és betalál. Nekünk nem mindig sikerül a teljes játékpaletta kiaknázása, hiszen ehhez túl kevés a tapasztalatunk. Ellenben ők a legnagyobb nyugalommal és türelemmel alakítanak ki helyzeteket, mert pontosan tudják, mi ennek a módja. Csak ismételni tudom önmagam: minél több ilyen meccsen lépünk pályára, annál nagyobb tapasztalatunk lesz, s annál nyugodtabban reagálunk a különböző szituációkra.
A Lipcse legyőzte a Celtic-et. Hogyan tekintesz a következő, sorsdöntő meccsekre?
Természetesen minden meccs fontos. A ma este történteket mentális szempontok mentén elemezzük, hogy a jövőben ne kövessünk el apró, szükségtelen hibákat. A varsói mérkőzésre sok ukrán érkezik majd, akik támogatni fognak bennünket. Úgy gondolom, hogy a következő meccs a Real Madrid ellen egy kicsit könnyebb lesz köszönhetően a lelátón helyet foglalók támogatásának. Nyilván nem sétagaloppra számítok. Nehéz felkészülni egy ilyen mérkőzésre, különösen akkor, ha állandóan úton vagy. De meg kell felelnünk az elvárásoknak, mindenki győzelmet vár tőlünk. Amit biztosan megígérhetek, hogy harcolni fogunk. Koncentráltak és motiváltak leszünk. Úgy vélem, amint vége a bemelegítésnek, az egyik legjobb meccsünket fogjuk játszani. Képesek vagyunk a jó játékra, meg tudjuk lepni őket, ahogy a Lipcsét is megleptük. Persze ma megérdemelten nyert a Madrid, de a mi játékunkban is voltak pozitív pillanatok, ezekre kell koncentrálnunk.

Kattints ide és nézd meg a kínálatot!
A Santiago Bernabéu közönsége a lefújást követően megtapsolta a Sahtar játékosait. Mit gondolsz erről?
A madridi közönség mindig tisztelettudó volt, de a szurkolók azt is tudják, hogyan kell ítélkezni egy-egy játékos felett. Ebben nincs változás, magam is megtapasztaltam. Te talán jobban tudod nálam, hogy az első évükben ezek a játékosok nem voltak mind annyira jók, mint jelenleg. Ez mindig egy folyamat, a jó játék és a hibákból való tanulás eredménye. Vinícius nem mindig játszott így, most pedig a világ egyik legjobb labdarúgója. A saját fiaimnak csak annyit mondhatok, hogy büszkék lehetnek arra a kitartó küzdelemre, amit ma este a Madrid ellen mutattak. Veszítettünk? Igen. De köszönjük Carlo Ancelotti csapatának a játékot. Nincsenek rossz érzéseink a ma esti mérkőzés miatt. Elégedett vagyok a meccs alakulásával: eleinte volt némi idegesség, de Shvednek, Mudryknak is megvoltak a lehetőségei, illetve nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, hogy az ellenfél jobb volt és megérdemelten nyert. Voltak jó pillanataink, pozitívak a benyomásaink a teljesítményünket illetően.
Mit mondtál a játékosaidnak, amikor a középpályán körbe álltatok? És milyen érzés volt visszatérni a Bernabéuba?
Csak azt mondhatom, hogy a srácok emelt fővel távozhatnak a futball eme szentélyéből. Büszkévé tettük az ukrán szurkolóinkat, akik láthatták, hogy az utolsó pillanatig küzdöttünk. Hálásak vagyunk minden honfitársunknak, róluk veszünk példát: ahogy ők harcolnak a szabadságért, úgy küzdünk mi a pályán. Hazafias kötelességünk, hogy mindent beleadjunk, és sose csüggedjünk. Egyszerű a képlet, ezen az úton kell tovább mennünk. Azt mondtam nekik ott a pálya közepén, hogy elégedettek lehetnek az elvégzett munkával, és hogy ez a teljesítmény győzelmet érhet más csapatok ellen. Elképzelhető, hogy a világ legjobbjai ellen többre van szükség, de kevésbé erős ellenfelekkel szemben elégséges lehet mindaz, amit ma csináltak. Ami a személyes élményeimet illeti, közel harminc esztendeje vagyok a labdarúgásban, mégis hihetetlen érzés a Bajnokok Ligájában egy ilyen stadionban irányítani ezt a csapatot. Itt kezdődött minden. Boldog vagyok, felfoghatatlan és felejthetetlen ez az egész.
Egykori guarani játékosként milyen emlékeid, benyomásaid vannak Brazíliáról?
1999-ben játszottam Brazíliában. Az edző akkor nem igazán számított rám, ezért kilenc hónapot töltöttem a brazil másodosztályban, ahol hihetetlenül jól éreztem magam. A szurkolók kivételesek voltak, akik pontosan tudták, hogyan kell művelni ezt a műfajt. Brazília legjobb csapatai ellen játszottunk, mint például a Paulista, a világ egyik legerősebb sorozatában, a Liga Cariocában. A Santoshoz hasonló klubok elleni mérkőzések a mai napig felejthetetlen élményt jelentenek.
A Sahtar Donyeck elleni kezdőcsapat
Kezdőcsapat:
13. Lunin
2. Carvajal
3. Militão
4. Alaba
8. Kroos
9. Benzema
15. Valverde
18. Tchouaméni
20. Vini Jr.
21. Rodrygo
23. F. Mendy
![]()
Cserék:
26. Luis López
30. Cañizares
5. Vallejo
6. Nacho
7. Hazard
10. Modrić
11. Asensio
12. Camavinga
16. Odriozola
17. Lucas V.
22. Rüdiger
24. Mariano
Jovićević: Modrić rendkívül fontos tagja a horvát válogatottnak, példakép minden csapattársa számára
Igor, egyik edzői ambíciód volt, hogy visszatérj a Bernabéuba. Most, hogy itt vagy, vélhetően egy jó eredményben reménykedsz. Hogy vagy, hogy van a csapat?
A játékosok hozzáállása kiváló, mind készen állunk a mai összecsapásra. Az előző bajnoki találkozó plusz önbizalmat adott nekünk, mindannyiunkat pozitív érzésekkel töltött fel. Ebben az állapotban érkeztünk Madridba, ahol a Bajnokok Ligájában a világ legjobb klubjával mérkőzhetünk meg. A futballban bármi lehetséges, reméljük, hogy ki tudjuk használni az előttünk álló lehetőséget.
Milyen a játékosok állapota?
Azt hiszem, mindenki készen áll a ma estére. Totovickij ugyan elszenvedett egy kisebb sérülést, s emiatt nem léphet pályára, de a többiek felkészültek.
Nagyon nehéz helyzet a tiétek, mind tisztában vagyunk vele, hogy Ukrajnában háború zajlik. Mit tudsz mondani a játékosaidnak?
Tisztában vagyunk a felelősségünkkel. Értjük, hogy jelenleg mi képviseljük Ukrajnát a nagyvilágban. Az invázió kezdete óta tisztában voltam az ország helyzetének összetettségével, ugyanakkor a Sahtar fontos csapat, legalább annyira fontos Kelet-Ukrajna számára, mint a Real Madrid Spanyolország számára. Minden áldott nap kommunikálunk egymással, igyekszünk leküzdeni a nehézségeket, tisztában vagyunk azzal, hogy ezek a srácok nem pusztán labdarúgók, hanem emberek is. Mindenkinek van családja, vannak barátai, mindannyian ebben élünk, de próbálunk erőt meríteni, amiből csak lehet. Fokozott figyelemmel követjük az ukrán fegyveres erők körüli eseményeket: ahogy ők harcolnak, úgy igyekszünk harcolni, helytállni mi magunk is. Azt szeretnénk, ha a szurkolóink büszkék lennének ránk.
Szombaton a Real Madrid először hullajtott pontokat ebben a szezonban. Jómagad öt esztendőt töltöttél a madridi klub utánpótlásában. Nincsenek felemás érzéseid így a meccs előtt?
Nem, nincsenek. Szívvel-lélekkel a Sahtar mellett állok. Az persze nyilvánvaló, hogy kedves emlékek fűznek ahhoz a stadionhoz, ahol a pályafutásom kezdődött. Holnap azonban úgy érkezem a Bernabéuba, hogy Ukrajna legnagyobb klubját képviselem. Természetesen büszkeséggel tölt el, hogy visszatérhetek e stadionba, s akár egy jó eredményre is képesek lehetünk. Ami a Real Madrid Osasuna elleni mérkőzését illeti, inkább balesetnek nevezném. Nem hisszük, hogy hullámvölgybe kerültek, de este minden kiderül, hátha sikerül borsot törnünk az orruk alá.
Mit érez egy edző, akinek külföldön kell játszania és el kell viselnie ezt a rengeteg utazást?
Nos, a helyzetet felfoghatom úgy is, mint egy élmény, tapasztalás, azonban nem ez életem első háborúja: Jugoszlávia épp harcban állt, mikor Madridba költöztem. Szóval, saját tapasztalatból mondhatom, jelen helyzetben az a legfontosabb, hogy hasznosnak érezzük magunkat és segítsük egymást. Ma persze senki nem fog a problémáinkra gondolni: miért késünk, mennyit utazunk. Ma épp Madridban játszunk, holnap Varsóba utazunk, holnapután meg Lvivben találjuk magunkat. Állandó mozgásban vagyunk, nem időzünk sokáig egy helyen. Nyilván fáradtabbak vagyunk, mint a Real Madrid játékosai. Határozottan a játékra koncentrálunk, s arra, hogy a legméltóbb módon képviseljük a Sahtart a Bajnokok Ligájában. Tudjuk, hogy nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, de kiélvezzük azt.

Kattints ide és nézd meg a kínálatot!
Milyen hangulatra számítasz?
Tisztában vagyunk vele, hogy a blancók szurkolói tudják, hogyan kell támogatni és tolni a csapatukat. Erről saját tapasztalataim is vannak. A tapasztalataim azonban arra is emlékeztetnek, hogy a madridi publikum füttyel jelzi, ha nem tetszik neki valami, és hangot ad az elégedetlenségének. A mérkőzés során megpróbáljuk letenni névjegyünket, gólszerzésre törekszünk majd. Hogy sikerrel járunk-e, nem tudjuk, de azt igen, hogy ebben a stadionban játszani hihetetlen nyomással jár. Hat olyan játékosunk van, akik már legyőzték a Real Madridot, számukra tehát nem ez lenne az első alkalom. Én új vagyok ebben a sorozatban, de vannak tapasztalt játékosaink. A lelkesedésünket senki nem veheti el. Hiszünk a lehetetlenben, mindent megteszünk, hogy valóra váltsunk egy álmot. A mérkőzést pedig a lehető legjobban ki akarjuk élvezni.
Jut időd arra, hogy kövesd a Real Madrid mérkőzéseit és Vinícius Tobias sorsának alakulását?
Habár a mérkőzésekre való felkészülés az időm nagy részét felemészti, azért követjük Vinícius karrierjét, a híreket, tudjuk mi a helyzet a Real Madrid háza táján, hogyan működik a játékosmegfigyelés és az adminisztráció. Azt pedig majd meglátjuk, miként dönt vele kapcsolatban a klub. Nyilván a látottak alapján hoznak majd döntést: az előző szezonban megfigyelték, most megnézik, miként teljesít az első csapatban vagy a Castillában. Nincs kétségünk afelől, hogy fejlődni fog, és persze a teljesítményét is monitorozzuk.
Raúllal kereszteztétek egymás útját. Mit gondolsz, lesz valaha az első csapat edzője?
Amikor velünk edzett, egyből kitűnt kivételes tehetségével. Emlékszem, játszottunk egy meccset a Real Madrid B ellen, amelyet elveszítettünk, s amely után Valdano felhívta az első csapathoz. Ezt követően hihetetlen karriert futott be. Büszke vagyok rá, csodálom, mint ember, és mint játékos. Raúl kétségtelenül a Real Madrid ikonikus alakja.
Carlo Ancelotti azt mondta, hogy Luka Modrić készen áll a játékra. Hogyan fogadtad a hírt?
Egyrészről örülök neki, hiszen a világbajnokság előtt sikerült felépülnie. Modrić rendkívül fontos tagja a horvát válogatottnak, példakép minden csapattársa számára, a nemzeti csapatnak pedig nagyon nagy szüksége van egy ilyen kaliberű játékosra. Másrészt szeretnénk őt épnek, egészségesnek látni, de csak a kispadon. Viccet félretéve, elfogadom, hogy edzésben van és készen áll az esti meccsre. Ő az egyik legjobb labdarúgó, mi pedig készen állunk a legjobbak ellen játszani. A legjobbjainkat küldjük pályára, akik közül az egyik épp itt ül mellettem (Mudryk – a szerk.). Mindent elkövetünk, hogy megnehezítsük a dolgukat.
Az utóbbi időben a sajtó ismét egyre többet foglalkozik a Szuperligával. Ebben a relációban mit gondolsz a Sahtarról, a Real Madridról és a Bajnokok Ligája jövőbeni kilátásairól?
Személy szerint erről a kérdésről nincs konkrét véleményem. Meg tudom érteni, ha Spanyolország bajnoka mindig a legjobb sorozatban szeretne játszani. Esetünkben ez most a Bajnokok Ligája. A magam részéről azt kívánom, hogy senki ne vágyjon többre, maradjon minden úgy, ahogy jelenleg van, és mi továbbra is játszhassunk a Bajnokok Ligájában.
Igor Jovićević: Mi a focival szeretnénk kifejezni a hálánkat, s segíteni nekik egy rövid időre elfelejteni a borzalmakat
Ugye milyen nehéz egy edző élete?
Amikor aláírod a szerződésedet, tudatában vagy annak, hogy ez része a csomagnak. Edzőként dolgozni Ukrajnában egy plusz érzelmi töltetet ad, hiszen nincs más, aki ugyanazt átélné, amit én.
Hogy érzi magát a csapat?
A játékosok fáradtak a hosszú út miatt. Délben indultunk, s mivel Ukrajnában légtérzár van érvényben, 4 órát zötykölődtünk a buszon, hogy a legközelebbi, lengyelországi repülőtérre érjünk. Összesen közel 9 órát utaztunk, hogy végül eljussunk Madridba.
Egy általad jól ismert helyen hajthatod álomra a fejed és irányíthatod a csapatot.
A sors olykor képes csodás történeteket összehozni. Ott, ahol 1991-ben bemutatkozhattam a Figureas ellen, holnap a Sahtar edzőjeként mérkőzhetek meg a Real Madriddal. Hihetetlen. Aludni is abban az edzőközpontban fogok, ahol öt évet töltöttem.
Hogyan kerültél a Real Madridhoz?
Még tizennyolc esztendős sem voltam, Jugoszláviát az akkori jogszabályok miatt 28 éves kora előtt egy sportoló sem hagyhatta el. Prosinečki és én az elsők között igazoltunk el, csak ő egy hónappal hamarabb írt alá. Megváltoztattuk a nevünket, szállodában bujkáltunk. Egy mérkőzést még álnéven játszottam, aztán a MARCA egyik újságírója leleplezett.
Ukrajnában hol élsz? 2014 óta ugyanis nem játszhattok a donyecki stadionban.
Abszolút nomád életmódot folytatok. Nincs lakásom, házam, egy meghitt otthonom, ahol kikapcsolódhatnék. Szállodákban, repülőkön, autóbuszokban élem az életem, városról városra költözöm. De gyakorlatilag így van ezzel mindenki, nincs saját lakásuk, s jelenleg talán ez a legnehezebb körülmény a futballban. Ilyen állapotok közepette felkészülni a bajnokikra, a Bajnokok Ligájára, a taktikára érzelmileg is megterhelő. Egyszer csak megszólalnak a légvédelmi szirénák, te pedig azt sem tudod, hogy most majd történik-e veled valami.
Mióta szólnak a szirénák?
Naponta többször is felharsannak, sokszor hajnali háromkor, négykor, amikor épp a gyermekeiddel vagy pizsamában és talán a legálmosabb is. Eleinte mindenki a pincékbe ment, mostanra azonban alkalmazkodtak a helyzethez. Elképesztő az egész, ahogy az emberek elfogadják e szélsőséges körülményeket is. Hallod a szirénákat, de már csak arra gondolsz, hogy ma úgysem történik semmi.
Igor Jovicevic, entrenador del @FCShakhtar, y @AlvaroBenitoV hablan sobre su amistad, en @ellarguero
"Te sentías solo en el centro médico recuperándote de la lesión. Nuestra amistad con Igor tomó fuerza entonces" pic.twitter.com/BVoV5SfHa5
— El Larguero (@ellarguero) October 4, 2022
A Bernabéuban lejátszott mérkőzés után hova vezet az utad?
Másnap visszatérünk Varsóba, ugyanis a Real Madrid elleni visszavágót ott játsszuk majd. A bajnokikat Lvivben, a lengyel határhoz közel eső városban rendezik. Busszal kimegyünk a legközelebbi repülőtérre, onnan Varsóba, ami kb. 45 percre van.
A játékosoknak megerőltető a játékra koncentrálni?
Igyekszem előnyt kovácsolni a helyzetből, vagy legalább annyit elérni, hogy ne blokkolják le őket a jelenlegi körülmények. Minden, amit az ukrán fegyveres erők tesznek, morálisan feltölti a srácokat, hiszen sokuknak családtagja is harcol. Borzasztó, amin keresztül kell menniük. Február 14-én néhányan elveszítették kijevi otthonukat, most Lvivben élnek és gyakorlatilag nincs semmijük.
Mit mondtak a játékosok, amikor Putyin Oroszországa annektálta Ukrajna egy részét?
Talán az egyetlen edző vagyok, aki tényleg azt mondhatja, hogy a politika a sport fölött áll. Ezekről a dolgokról beszélnünk kell, hiszen a sporton túl ezek a srácok családos emberek, rokonaik élnek azokon a területeken és persze a Donbasz Arénába is szeretnének visszatérni. Az ukrán társadalom egyértelmű változást idézett elő a harcoló alakulatok mentalitásában: nem adják fel, mennek előre, és jómagam úgy vélem, hogy mindezek segítenek a játékosoknak abban, hogy szembe tudjanak nézni a jelenlegi extrém helyzettel is. A győzelemért harcolnak.
Figyelemmel követed a híreket?
Sportolók, mégis elsősorban emberek vagyunk. Jelen helyzetben a kettő nem különíthető el egymástól.
Nyerhettek a Bernabéuban?
Természetesen van időnk felkészülni a mérkőzésre. A világ legjobb csapata ellen lépünk pályára, büszkék vagyunk arra, hogy ezen a szinten játszhatunk, hiszen nem véletlenül jutottunk el idáig. A Sahtar a Bajnokok Ligája elmúlt 14 kiírásából 13-ban jelen volt. Most egy új projekttel, egy új generációval és 15 brazil játékos nélkül kell helytállnunk. Az utolsó bajnoki meccsen 20 év után először fordult elő olyan, hogy a pályára lépő összes játékos ukrán volt. 1-6-ra nyertünk és ez büszkeséggel tölt el. A bajnokságot vezetjük, a Bajnokok Ligájában döntetlent értünk el a Celtic ellen, illetve legyőztük a Lipcsét.
Kellett már kihagynod játékost mentális problémák miatt?
Soha egy kezdőcsapatot sem kellett ilyen ok miatt átvariálnom. Mind erősek komoly tartással, támogatást kapnak a családjaiktól és lelki erőt merítenek a harcoló alakulatok erőfeszítéseiből, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy Ukrajna területén játszhassanak. Ez tiszteletreméltó dolog. Az ukrán ellenállóknak köszönhető, hogy azt csinálhatjuk, amit a legjobban szeretünk. Mi a focival szeretnénk kifejezni a hálánkat, s segíteni nekik egy rövid időre elfelejteni a borzalmakat. Még egy játékosom sem állt elő azzal, hogy szeretne harcolni, azonban az elmúlt hónapok eseményei a polgári felelősség és segítségnyújtás komoly terhét helyezte a vállukra.
Gondoltál-e valaha arra, hogy elhagyd Ukrajnát?
Közel húsz éve kötődöm ehhez az országhoz. Ez idő alatt sok barátra tettem szert, kicsit ukrán nemzetiségűnek is érzem magam. A részemmé vált az ukrán kultúra, beszélem a nyelvet, itt otthon érzem magam. Épp ezért erkölcsi kötelességemnek is érzem, hogy maradjak. Ismertem a rám váró munkakörülményeket, senki nem kényszerített, hogy aláírjam a szerződést. Az invázió meglepetésként ért, az előszezon kezdetén voltunk. Emlékszem, másnap bombatámadásra ébredtünk. Ez az igazi terror és fogalmad sincs, mit tehetnél.
Az Osasuna elleni kezdőcsapat
Kezdőcsapa:
13. Lunin
2. Carvajal
4. Alaba
8. Kroos
9. Benzema
18. Tchouameni
19. D. Ceballos
20. Vini Jr.
21. Rodrygo
22. Rüdiger
23. F. Mendy.

Cserék:
30. Cañizares
38. Diego Piñeiro
3. Militão
5. Vallejo
6. Nacho
7. Hazard
11. Asensio
12. Camavinga
15. Valverde
16. Odriozola
24. Mariano.
Benzema: Boldog vagyok és játszani szeretnék vasárnap
Nagyon jól érzem magam és örülök, hogy ismét csatlakozhattam a csapathoz. Volt időm, hogy egy kisebb előszezont végig csináljak. Jól érzem magam, nincsenek panaszaim. Pályára akarok lépni vasárnap.
Az elmúlt napokban rengeteg erőnléti gyakorlatot végeztem, labdához nem is értem. A mai volt az első edzésem. Ezt megelőzően sokat futottam és erősítettem, a gyakorlatokat még otthon is végeztem. Kicsit későn tértem vissza a nyári pihenésből, így az előszezonom nem volt megfelelő. Ezt most korrigáltam, jól érzem magam.

Kattints ide és nézd meg a kínálatot!
A csapat
Nagyon jónak láttam a csapatot, minden tökéletesen alakult. Azt láttam, hogy a társaim győzni akarnak, gólokat lőnek és karakteresek. Nagyszerű ez a keret, amelyről elmondható, hogy gyakorlatilag két kiváló csapatunk is van. Nincs különbség a kezdőbe kerülő és a csereként beálló játékosok között. Nagyon jónak, egységesnek találom a gárdát.
Sűrű október
A megkezdett úton kell folytatnunk. Tudjuk, hogy minden meccsünket meg kell nyernünk. Nincsenek kevésbé fontos mérkőzések. Természetes, hogy mindenki le akarja győzni a Real Madridot, de felkészültek vagyunk, folytatjuk, ahogy elkezdtük.
Az Atlético Madrid elleni kezdőcsapat
Kezdőcsapat:
1. Courtois
2. Carvajal
3. Militão
4. Alaba
8. Kroos
10. Modrić
15. Valverde
18. Tchouaméni
20. Vini Jr.
21. Rodrygo
23. F. Mendy.
![]()
Cserék:
13. Lunin
26. Luis López
5. Vallejo
6. Nacho
7. Hazard
11. Asensio
12. Camavinga
16. Odriozola
19. D. Ceballos
22. Rüdiger
24. Mariano.
Rose: Azt hiszem, többet érdemeltünk volna
Marco Rose:
„Nagyon intenzív, kiélezett mérkőzés volt, azonban a remek teljesítményünk ellenére sem sikerült elérni a kitűzött célunkat. Keserű szájízzel távozunk, azt hiszem, többet érdemeltünk volna! A meccs jelentős részében jól játszottunk, azonban a Real Madrid ellen kilencven percig kell tartanod ezt a szintet. Az első gólnál túl nagy teret engedtünk Valverdének, amiért ezen a szinten azonnal megfizetsz.”
"Jól játszottak, nyertek. Elértük, hogy végig a maximumot nyújtsák. Mit is mondhatnék még a játékukról, a képességeikről, a sebességükről? Itt van Luka, aki hosszú évek óta elképesztő magas szinten teljesít, minden adottsága megvan, hogy a legszorultabb helyzetből is a legjobban jöjjön ki. Camavinga, Alaba… Mind hihetetlenek. Mit mondhatnék erről a keretről? Még akkor is, ha kénytelenek változtatásokat eszközölni, ők végtére a Bajnokok Ligája győztesei. Ma este megérdemelten nyertek."
"Kb. tíz kérdést kaptunk már Viníciusszal kapcsolatban. Ő egy rendkívüli labdarúgó, aki az utóbbi időben rengeteget fejlődött. Azt hiszem ma este majdnem végig sikerült tartani, semlegesíteni, a széleken jól zártunk, aztán mégis ő okozta a vesztünk."

David Raum:
„Ott folytattuk, ahol a Bundesligában abba hagytuk, nagyon sokáig kiegyensúlyozott volt a mérkőzés. Bizonyára szerezhettünk volna pontot vagy pontokat, ha a lehetőségeinket az első félidőben kihasználjuk. Mindvégig bíztattuk egymást, mindenki mindent beleadott. Nem könnyű egy ilyen közönség előtt játszani. Büszke vagyok a csapatra, ugyanakkor csalódottak is vagyunk, hogy pont nélkül kell haza térnünk.”
„Gyakorlatilag ráfagyott a mosoly az arcomra, amint meghallottam a BL-himnuszt. Két éve még a másodosztályban futballoztam, most meg a kezdőcsapat tagja lehettem a Real Madrid ellen. Ez egy valóra vált álom.”
Emil Forsberg:
„A mérkőzést megelőzően pont arról beszélgettünk a srácokkal, hogy a Real Madridnak megvan a kellő türelme ahhoz, hogy egy-egy párharcot az utolsó percekben döntsön el. Így is tettek. Jól játszottunk, nagyon sokáig partiban voltunk és irányítottuk is a meccset. Végül persze 2-0-s vereséggel, de mindenképp pozitív gondolatokkal távozunk. Alig néhány közös edzésen vagyunk túl az új edzővel, mégis elég sok elképzelését sikerült megvalósítanunk. Az elképzelés jó volt, ahhoz sajnos azonban kevés, hogy ponttal vagy pontokkal térjünk vissza Németországba.”
„Az első két csoportmeccsünket elveszítettük, természetesen nem ilyen rajtra számítottunk. Lesz még lehetőségünk javítani.”
Orvosi jelentés: Lucas Vázquez
A mai napon a Real Madrid orvosi stábja megvizsgálta Lucas Vázquezt, akinek a jobb oldali combjának karcsúizmában találtak sérülést. A játékos felépülését a stáb folyamatosan nyomon követi, várhatóan két-három hetet kell kihagynia.
Az RB Leipzig elleni keret
Kapusok: Courtois, Lunin és Luis López.
Védők: Carvajal, Alaba, Vallejo, Nacho, Odriozola, Rüdiger és F. Mendy.
Középpályások: Kroos, Modrić, Camavinga, Valverde, Tchouaméni és D. Ceballos.
Támadók: Hazard, Asensio, Vini Jr., Rodrygo és Mariano
Kimaradt: Lucas Vázquez, Militão és Benzema sérülés miatt.
Real Madrid – RB Leipzig (Bajnokok Ligája mérkőzés)
Helyszín: Madrid (Estadio Santiago Bernabéu); Időpont: 2022.09.14. (szerda), 21:00 óra; TV: M4 Sport