M. László (mrazo)

994 cikk

Az Aranylabda-jelölt…

Az Aranylabda-jelöltek harmincas listáján két Real Madrid játékos kapott helyet: Luka Modrić és Karim Benzema.

Karim Benzema tegnap…

Karim Benzema tegnapi találatának köszönhetően (91 mérkőzés, 32 gól) maga mögé utasított Zidane-t (108 mérkőzés, 31 gól), s a francia válogatott hatodik leggólerősebb játékosa lett. A Real Madrid kiválóságát az ötödik helyen álló David Trezeguet előzi meg 34 góllal. Benzema a válogatottba történő visszatérése óta ötször zörgette meg az ellenfelek hálóját.

Eduardo Camavinga: “…

Eduardo Camavinga: “Nagyon tetszik a spanyol bajnokság, főleg, mert jóval kevesebb a kontakt, mint a franciában. Ami a válogatottat illeti, a szerepem nem változott. Az, hogy a Real Madridba igazoltam, nem változtatott semmin, ugyanaz a játékos vagyok. A tapasztalatom révén továbbra is az utánpótlás javát szolgálhatom. Persze nem titkolt célom, hogy visszakerüljek az első keretbe.”

Eduardo Camavinga: “…

Eduardo Camavinga: “Őszintén szólva Karim Benzema szerénysége lepett meg a legjobban. A közvetlensége nyugtatólag hat rám. Még viccelődésre is futotta, pedig alig beszélek spanyolul. Modrić-tól és Benzemától már kaptam két különböző becenevet, de ezekről nem szeretnék beszélni. Maradjon titok. De az biztos, hogy az integrációm jól sikerült. Karim jelenléte nagyon megnyugtató, plusz vele franciául is tudok kommunikálni, az asztalnál mellette ülök. Felajánlotta, ha bármire szükségem van, segítségemre lesz.”

David Alaba az Uli H…

David Alaba az Uli Hoeness-el folytatott korábbi diskurzusáról (a Bayern egykori elnöke egy interjúban azt nyilatkozta, hogy Alaba minden vágya az volt, hogy egy napon a Barcelona játékosa legyen): “Emlékszem arra a beszélgetésre. Egészen más dolgok hangzottak el, nem azok, melyekről ő beszámolt.” Majd szót ejtett válogatott csapattársáról, Yusuf Demirről is: “Zuhanyzás közben váltottunk néhány szót az előttünk álló El Clásicóról. Azt hiszem az ő nevében is nyilatkozhatom, hogy mindketten roppant büszkék vagyunk, amiért Ausztriát két ilyen klubban képviselhetjük.”

A MARCA, kihasználva…

A MARCA, kihasználva a nemzetközi szünetet, a mesterséges intelligenciát hívta segítségül, hogy kielemezze az egyes játékosok bajnokságban mutatott eddigi teljesítményét. A kidolgozott algoritmus a játékosok minden pályán végrehajtott tettét elemzi: pozitívan értékeli azokat a megmozdulásokat, melyek a csapat szempontjából előre mutatnak (pl. gólhelyzet, gól, gól elkerülése, labdaszerzés). Ebben semmi meglepetés nincs, ahogy abban sem, hogy az értékelés eredményeként, nyolc forduló után Karim Benzema bizonyult a spanyol bajnokság legjobbjának. Szeptember legjobb kezdőjében helyet kapott még Vinícius és Asensio is.

Tovább

Mbappé: Ha ezen a nyáron megnyílt volna a lehetőség a távozásra, akkor csakis a Real Madrid jöhetett volna szóba

A szezonrajtot megelőző időszak számodra szappanoperába illő körülmények között zajlott, ugyanis a nyár elején közölted a vezetőséggel, hogy nem kívánod meghosszabbítani a szerződésedet. Miért?

Az elején kértem egy kis gondolkodási időt. Az Európa-bajnokságot megelőzően azt mondtam, hogy nem szeretnék hosszabbítani, majd az Európa-bajnokság után közöltem, hogy távozni akarok. Őszintén mondom, az volt a szándékom, hogy a távozásomig vezető utat kéz a kézben tegyük meg: az eladó, a vevő és én. Olyan megállapodást szerettem volna, amiből mindannyian a lehető legjobban jövünk ki. Szerettem volna időt biztosítani a PSG számára, hogy megtalálják az utódomat. Szerettem volna, hogy mindenki boldog legyen, jómagam pedig járhassam a magam útját.

Az volt az elképzelés, hogy elkerüld az ingyen távozást?

Többek között ez is. Később a klub úgy döntött, hogy nem ad el. Elfogadtam a döntést. Egész augusztusban játszottam és jól teljesítettem. Nem volt problémám a kialakult helyzettel, hiszen még mindig egy remek csapat részese lehettem és ott voltam, ahol négy boldog évet már eltöltöttem.

Az nem jutott eszedbe, hogy ellenállj, tüntess? Mások megtették.

Egy pillanatra sem, hiszen az hálátlanság lett volna a részemről. Nem lett volna tisztességes egy olyan klubbal szemben, amely tizennyolc évesen leigazolt, majd négy éven át mindent megtett értem. És akkor még azt is hozzátenném, hogy én mindig játszani akarok, semmi nem fontosabb ennél, még egy meghiúsult átigazolás sem.

A csapat erősítésével, főképp pedig Messi szerződtetésével sem gondolkodtál el azon, hogy mégis érdemesebb volna maradni?

Nem. Nem holmi szeszélyből hozok meg bizonyos döntéseket. A távozást is alaposan megfontoltam.

Csalódott voltál amiatt, hogy végül maradnod kellett?

Eleinte egy kicsit igen. Ha távozni szeretnél, de maradnod kell, nem leszel felhőtlenül boldog. Végül inkább másra kezdtem koncentrálni, gyorsan átállítottam az agyamat. Sajnálatos módon egy válogatott meccsen megsérültem, így idő előtt hazatérhettem. Volt időm elsiratni a történteket, míg újra pályára nem léptem. A visszatérésemet követően ismét betaláltam és jó teljesítményt nyújtottam.

Hogyan élted meg, mikor a Parc des Princes közönsége kifütyült? Rosszul érintett?

Más szemszögből közelítettem a történtekhez. Úgy gondoltam, a helyükben én is fütyülnék. Az én esetemben vajon kinek miről lehetett tudomása? Hiszen sok minden elhangzott korábban. Nem az járt a fejemben, hogy „mi mindent megtettem ezért a klubért és most kifütyülnek”. Épp ellenkezőleg, a szeretetük jeleként értelmeztem. Nem akarták, hogy eligazoljak, márpedig ez csak azt jelentheti, hogy fontos vagyok a számukra. Tisztában voltam önmagammal és a helyzetemmel is.

Amikor közölted, hogy távozni szeretnél, az jól jött a Real Madridnak?

Természetesen. A Real ajánlatot tett értem (sőt többet is). Amikor arról beszélek, hogy sok mindent hallhattunk, valójában arra gondolok, hogy egyesek szerint hat-hét ajánlatot is visszautasítottam, ami persze nem igaz. Azt állították, hogy nem vagyok hajlandó egy asztalhoz ülni Leonardóval, s majd az elnök veszi kézbe az ügyemet. Azt mondták, beszélnem kell az elnökkel, neki úgysem mondok majd nemet. Azt is mondták, hogy fontolgattam az öltözői bomlasztást. Persze ilyesmiről egyáltalán nem volt szó.

Nasser Al-Khelaïfi és Leonardo is több ízben beszélt rólad, többek között Messi bemutatása alkalmával is. Ezt hogyan élted meg?

Amikor a klub elnöke az egész világ előtt kijelenti, hogy nem fogsz távozni, főleg nem ingyen… Nem fogok hazudni, ez azért aggodalommal töltött el. Azt gondoltam, ha nem távozhatok, akkor vajon mi fog történni velem? Aztán felülkerekedsz mindezeken, s azt mondod, hogy így mutatják ki a ragaszkodásukat. Ez csupán annyit jelent, hogy a klub szeret engem és nem akarnak elengedni.

Mi volt a konkrét oka a távozási szándékodnak?

Úgy gondoltam, hogy az itteni kalandom a végéhez ért. Meg akartam tapasztalni valami mást. Hat-hét éve játszom a francia bajnokságban. Mindent megtettem a PSG-ért, amire csak képes voltam, s azt hiszem jól végeztem a dolgom. Tizennyolc esztendősen érkeztem, mindent beleadtam, amit csak tudtam, sikerült figyelemre méltó eredményeket elérnem. A végén, mindenki szabadon levonhatja a maga következtetéseit, de ez az én számvetésem. Innen az egyetlen logikus lépésnek a távozás tűnt.

Elsősorban a Real miatt távoztál volna, vagy voltak más lehetőségek is?

Nem voltak mások. Maradtam Párizsban, de ha ezen a nyáron megnyílt volna a lehetőség a távozásra, akkor csakis a Real Madrid jöhetett volna szóba.

Ma, öt héttel az átigazolási szezon zárása után, hogy érzed magad?

Maradtam és boldog vagyok. Az idény egyetlen pillanatában sem fogjátok azt látni, hogy dacoskodom, mert nem engedtek el, vagy egyszerűen szedem a sátorfám. Túlságosan szeretem ezt a játékot és tisztelem a klubot, illetve magamat ahhoz, hogy akár egyszer is ilyen benyomást keltsek. Ami a jelenlegi helyzetemet illeti, szerződéshosszabbításról másfél-két hónapja nem beszéltünk, hiszen jeleztem a távozási szándékomat.

Ezt eldöntötted, bevégeztetett, elmész…

Olyan sok időt töltöttem el ebben a világban, hogy pontosan tudom, a tegnap igazsága nem a mai nap vagy a holnap igazsága. Ha valaki azt mondta volna nekem, hogy Messi a PSG játékosa lesz, nem hittem volna neki. Szóval, nem tudhatjuk, mit hoz a holnap.

Azzal azért tisztában vagy, hogy a most elhangzottak után Leonardo és Al-Khelaïfi újra támadásba lendülnek?

(mosolyog) Azt gondolom, ezzel elsősorban magamnak tartoztam. Véget kellett vetnem a hallgatásnak, ezt a lépést meg kellett tennem. Meg kellett tennem a támogatóimért, a futballszurkolókért és azokért is, akik most engem olvasnak. Nyáron nem tudtam beszélni, nem lehetett. Most, hogy vége a nyárnak, sikerült összeszednem magam. Azt hiszem ez volt a megfelelő pillanat, hogy előálljak.

Még mindig az az érzésem, hogy eltántoríthatatlan vagy, ami a nyáron meghozott döntésedet illeti…

Ez egy olyan rám ragasztott címke, amelytől örömmel szabadulnék. Olyan fickónak állítanak be, aki egymaga irányítja a karrierjét. Mintha a háttérben azt mondogatnád: „Idén ezt teszem, idén azt teszem.” Minden játékosnak, legyen szó amatőrről, nagyról vagy kicsiről, vannak céljai, s ez alól én sem vagyok kivétel. De nem tudok azonosulni egy olyan emberrel, aki az előre kitalált terveit követi. Szűklátókörűségre, makacsságra enged következtetni. Nem, nem, a karrier nem így működik.

Ez azt jelenti, hogy akár maradhatsz is Párizsban?

Ettől azért messze vagyunk, hiszen nyáron távozni akartam. Nem leszek álszent, nem állok elő azzal és verek hullámokat, hogy: „Ó, még nem tudom.” Idén nyáron egyértelmű voltam, távozni akartam és a lehető legjobb helyzetbe hozni a klubot, hogy a helyettesítésemről gondoskodni tudjanak. Jelenleg nem a jövőm a legfontosabb. Sok energiámat emésztette fel ez a nyár, s borzasztóan kimerítő volt a számomra.
 

Tovább

Mesterhármas: RCD Espanyol

1. A viszontlátás

Az 1964-es BEK döntő volt Alfredo di Stéfano utolsó hivatalos mérkőzése. Bernabéu még a meccs előtt azt hangoztatta, hogy „az öreg harcosok sosem halnak meg”. Meccs után viszont már azt mondta: „Ha valaki sztárként akar viselkedni, tudnia kell, hogyan lehet sztár. Nem elég azt mondania, hogy >>én ez és ez vagyok, a legjobb a posztomon<<. Igen, és?” A Real Madrid következő, Atlético Madrid elleni mérkőzésén Di Stéfano kimaradt a keretből, tizenegy év óta először. Amikor megkérdezte Muñozt, hogy miért történt ez, az edző azt válaszolta, nem kötelessége magyarázkodni.

Di Stéfanónak felajánlottak egy állást a klubnál, de mivel büszkeségében sértve érezte magát, és meg volt győződve róla, hogy helye lenne még a pályán, visszautasította azt. Di Stéfano az Espanyolhoz igazolt, ahol csapattársa lehetett régi barátjának, Kubala Lászlónak. Első ízben 1964 szeptemberében találta magát szemben a Real Madriddal, illetve Puskással. Azt a találkozót a blancók nyerték 1-2-re a pocakos, ahogy Di Stéfano nevezte Puskást, két találatával.

2. Tamudazo

Amíg élünk, emlegetni fogjuk. A 2006/2007-es idény a Real Madrid egyik legemlékezetesebb, legmeghatározóbb és legizzasztóbb bajnoki győzelmével zárult. Az utolsó előtti fordulóban pontazonossággal állt a két spanyol gigász, a Real Madrid és a Barcelona. Míg a Real a Zaragoza, addig a Barcelona a városi rivális Espanyol ellen lépett pályára. Mindkét mérkőzés este kilenc órakor kezdődött, ráadásul ugyanazzal a forgatókönyvvel: Tamudo a 30. percben vette be a Barcelóna kapuját, míg Diego Milito a 32. percben a Real Madridét. Messi „Isten kezének” hála először egyenlíteni tudott, majd az 57. percben vezetést szerzett, ez idő alatt Nistelrooy hiába egyenlített, Milito ismét betalált.

Talán ha nem a katalán városi derbi zajlik a túloldalon, akkor nem történik meg ez a csoda, de az Espanyol játékosai mindent megtettek azért, hogy megtréfálják a Barcelonát ezen a fontos összecsapáson. Tamudo ugrott ki szemfülesen a hazai védők gyűrűjéből, majd gyönyörűen elgurította a labdát Valdes mellett. 2-2. Eközben Nistelrooy a 89. percben gyötörte be a labdát Higuaín kipattanó lövése után. 2-2.
Barcelona: Néma csend. Madrid: Katarzis.

3. Oda-vissza

Még a Real Madriddal sem sűrűn fordul elő, hogy egy bajnoki idényen belül ugyanazt a csapatot nagy gólkülönbséggel, idegenben és hazai pályán is játszi könnyedséggel tegyen el az alsó polcra. A 2015/2016-os idényben ez sikerült, ráadásul pont a jelenlegi ellenfelünk kapcsán. A blancók mindkét mérkőzésüket 6-0-ra nyerték, a 12-ből Cristiano Ronaldo 8 találatot jegyzett (a 3. fordulóban 5-öt, a 22. fordulóban 3-at gurított az Espanyolnak). Erre mondják a spanyolok: „Ay, qué barbaridad!”
 

Tovább

Az RCD Espanyol elleni keret

Kapusok: Courtois, Lunin és Luis López.
Védők: E. Militão, Vallejo, Nacho, Alaba és Miguel.
Középpályások: Kroos, Modrić, Casemiro, Valverde, Lucas Vázquez és Camavinga.
Támadók: Hazard, Benzema, Jović, Viní Jr. és Rodrygo.

Kimaradt sérülés miatt Gareth Bale, Dani Ceballos, Marcelo, Isco, Asensio és Mendy, illetve technikai döntés okán Mariano.

RCD Espanyol – Real Madrid (bajnoki mérkőzés)
Helyszín: Estadi Cornellà-El Prat (Barcelona); Időpont: 2021.10.03. (vasárnap) 16:15; TV: Spíler2