M. László (mrazo)
Mesterhármas: Villarreal CF
1. Messze még a vége
Az én generációm még biztosan emlékszik Michel Salgado nevére, akit talán nem a képességei, technikája miatt kedveltünk sokan, hanem mert harciasságával, fáradhatatlan robotolásával egyértelműen belopta magát a legtöbbünk szívébe. 1999-ben érkezett a Celta de Vigo csapatától, s az első pillanattól tudni lehetett, hogy őt és a Real Madridot az ég is egymásnak teremtette. Mondhatnánk, hogy Salgado volt Arbeloa, vagy épp Lucas Vázquez őse. Nem tagadom, némi nosztalgiából és persze a Villarreal elleni bajnoki mérkőzés apropóján választottam az ő utolsó, Real Madrid színeiben lőtt találatát a 2004/2005-ös idényből. Bár még további négy idényt töltött a blancók kötelékében, újabb gólt nem sikerült összehoznia. A spanyol bajnokság 33. fordulójában látta vendégül a csapat a Villarreal együttesét, a mérkőzés 38. percében pedig hátrányba is kerültek a fővárosiak. A második félidőben Ronaldo szerezte az egyenlítő találatot, majd a 72. perctől emberhátrányban játszó blancók végül Salgado góljának köszönhetően elsüllyesztették a „Sárga tengeralattjárót”.
2. A „Sárga tengeralattjáró”
A Villarreal becenevét – nem nagy meglepetésre – a The Beatles 1966-os „Yellow Submarine” című slágere után kapta. Az 1967/1968-as idényt azzal az eltökélt szándákkal kezdték, hogy végre visszakerülnek a harmadosztályba. Mindeközben a mérkőzésekre rendszeresen kijáró fiatalok egy csoportja a lelátón rendre lejátszotta ezt a nótát, s közben a dalszöveget némiképp átköltve teli torokból énekelte, hogy „Amarillo es el Villarreal / amarillo es / amarillo es". A Villarreal hivatalos színe – amelyről e szurkolói rigmus is szól – legalább annyira a véletlen műve, mint maga a becenév. Történt ugyanis, hogy még 1947-ben a klub akkori elnöke fiát szalajtotta, hogy a rohamosan közelgő szezonrajtra szerezze be a játékosok új szereléseit. A boltban azonban nem volt elérhető a megszokott fehér mez, egész pontosan a sárgán kívül már nem volt más. Az új viselet ugyan némi hőbörgést váltott ki a játékosokból, de végül mégis magukra öltötték azt. A klub a 2000-es években élte aranykorát, ekkor tették le névjegyüket mind a spanyol bajnokságban, mind a nemzetközi szintéren. A vezetőség végül úgy döntött, hogy – a szurkolók előtt tisztelegve – a hazai szerelés teljes egészében, minden kiegészítőjével együtt sárga lesz.

3. Bajnokcsapat!
Nem is olyan távoli múlt, sőt a 34. bajnoki elsőségért odaítélt Spanyol Sportújságírók Szövetségének elismerését a minap vehette át Emilio Butragueño. A Real Madridnak egy vészterhes időszak kellős közepén, szurkolók nélkül, teljesen ismeretlen, mindenki számára új körülmények közepette kellett harcba szállnia a 2019/2020-as idény bajnoki címéért. A 27. fordulóban elszenvedett Betis elleni vereség után a blancók két ponttal voltak lemaradva a tabella élét elfoglaló Barcelona mögött. A korlátozások bevezetését követően Zidane egyértelmű üzenetet küldött a játékosainak: 11 döntőt kell játszaniuk, 33 pontot kell szerezniük. Emlékszem, 2020. június 22-én cseréltük le a Facebookon a borítóképet, s lényegében meccsről-meccsre pipáltuk az újabb győzelmeket. Végül Zidane legénysége a 37. fordulóban, a Villarreal felett aratott győzelemnek és a Barcelona botlásának köszönhetően matematikailag is bebiztosította a bajnoki győzelmet. A mindent eldöntő mérkőzés mindent eldöntő találatait a sokadvirágzását élő Karim Benzema szerezte.
A spanyol bajnokság …
A spanyol bajnokság kilencedik fordulójának hivatalos időpontjai alapján úgy tűnik, hogy a Real Madrid CF- Athletic Club de Bilbao mérkőzést a válogatott mérkőzésekre tekintettel elhalasztják.
Samuel Eto’o, a Real…
Samuel Eto’o, a Real Madrid egykori saját nevelésű játékosa Vinícius és saját helyzetéről: “A gólszerzés tekintetében nem vagyunk összehasonlíthatóak (nevet). Én mindig betaláltam. Ha a Madrid leigazol, akkor azt azért teszi, mert képes vagy nyomás alatt játszani és pluszt adni a csapatnak. Vinícius jó játékos. Ha Madridban van, azért van ott, mert kiérdemelte. A csatárok számára a gólszerzés állandóság kérdése. Előfordul, hogy nem jönnek össze a dolgok. Én, a magam idejében nem agyaltam rajta túl sokat. Az egész titka a munka és a befejezések gyakorlása. A végén úgyis minden összejön.”
Samuel Eto’o a Real …
Samuel Eto’o a Real Madrid egykori saját nevelésű játékosa Karim Benzemáról: “Teljesen világos, hogy nem ott tartják számon, ahol az kijárna neki. De ez olykor megesik a futballban. Egyesek alulértékeltek, mások pedig több elismerést kapnak, mint amit érdemelnének. Ilyen az élet. Ha az Aranylabda sorsa rajtam múlna, az elmúlt években biztos megkapta volna. Sok hozzá hasonló sorsú játékos volt: Raúl, Maldini, Roberto Carlos… nagyon fontos és meghatározó játékosok, akik soha nem nyertek egyéni díjakat.”
Samuel Eto’o a Real …
Samuel Eto’o a Real Madrid egykori saját nevelésű játékosa Mbappéról és Hålandról: “Nem tudom, mi volt a Real Madrid ajánlata, de örülök, hogy még mindig a PSG-t erősíti. Ahogy azt korábban is elmondtam már: amikor látod, hogy a futballvilág két szörnye, Cristiano Ronaldo és Lionel Messi elértek egy bizonyos kort… érzed, hogy eljött az időd, mert az ő karrierjük leáldozóban van. Persze mindannyian azt akarjuk, hogy egyikőjük pályafutása se érjen véget, hiszen elképesztő élményekben részesítettek minket. Ugyanakkor lassan mégis kiöregszenek, a helyüket pedig másoknak kell elfoglalniuk. És e feltörekvők között ott van Kylian is. Håland egy vadállat, igen, de Mbappé az Mbappé.”
Camavinga egy Téléfo…
Camavinga egy Téléfootnak adott interjúban: “Amint tudomást szereztem arról, hogy a Real Madrid érdeklődik irántam és szeretnének leigazolni, egy pillanatig sem hezitáltam. Most, hogy itt vagyok, az egyik legnehezebb dolog a nyelv. Szeretek másokkal együtt nevetni, viccelődni, a spanyolom pedig egyelőre nem a legjobb.”
Achraf Hakimi a Zida…
Achraf Hakimi a Zidane-nal való kapcsolatáról: “Mit is mondhatnék Zidane-ról? Mindenki tudja, milyen kivételes volt labdarúgóként. Amióta edző lett, csak keveseknek adatott meg a lehetőség, hogy vele dolgozhassanak. Hálás vagyok azért, hogy egy idényen át a Real Madrid első csapatában játszhattam. Az egy valóra vált álom volt. Megadta a lehetőséget, hogy az irányítása alatt játszhassak, edzhessek, én pedig mindezért örökké hálás leszek neki. Minden alkalmat megragadok, hogy beszélhessek vele. Olyan, mintha az apám lenne.”
Ronaldo a Szuperligá…
Ronaldo a Szuperligáról: “Mindannyiunknak össze kell fognunk és meg kell terveznünk a jövőt. Ha jobban átgondoljuk, a Szuperliga ötlete nem is olyan rossz. A szurkolók a legjobb meccsekre kíváncsiak. A foci szerelmesei azt akarják látni, ahogy a Madrid a Milan vagy az Inter, a City vagy a PSG ellen játszik. Mindezt persze úgy, hogy előtt ne kelljen kivárni egy negyed- vagy egy elődöntőt. Sajnos azonban a mi szakmánkból hiányzik a párbeszéd. Félünk attól, hogy kikerülünk a figyelem középpontjából, ezért kizárólag a saját érdekeink védelmére fókuszálunk. Úgy gondolom, a kluboknak egy asztalhoz kell ülniük, hogy egy olyan megállapodás születhessen, amelyből mindenki győztesként kerül ki. A szurkolók a mi örökségünk, a labdarúgás azért létezhet, mert ők megnézik a meccseket. Meg kell próbálnunk tovább fejleszteni a termékünket, ugyanakkor a legjobb feltételeket is kell biztosítanunk. Nem hiszem, hogy egy döntés vagy stratégia csupán néhány ember egyetértésén alapulhat. A mai rajongók nagyon elkötelezettek. Láthattuk a Szuperliga elleni tiltakozást, ami talán csak azért történhetett meg, mert nem volt elég egyértelmű a kommunikáció. Azt hiszem, hogy ebben a projektben van potenciál, és abban is biztos vagyok, hogy hamarosan előállnak a klubok és a szurkolók érdeklődésére számot tartó újabb információkkal.”
A Real Madrid CF – V…
A Real Madrid CF – Villarreal CF bajnoki mérkőzést Jesús Gil Manzano dirigálja, míg a VAR-szobában José Luis Munuera Montero foglal majd helyet.
Hivatalossá vált, ho…
Hivatalossá vált, hogy az őszi El Clásicót október 24-én, 16:15-kor játsszák a Camp Nou-ban.