M. László (mrazo)
Florian Maurice, a S…
Florian Maurice, a Stade Rennais sportigazgatója: “Minden nagyon gyorsan történt. Kezdetben nem jutottunk dűlőre, de 48 óra elegendőnek bizonyult, hogy megtaláljuk a mindenki számára legkedvezőbb megoldást. Ő maga sem akart szabadon igazolhatóvá válni. Camavinga a világ legnagyobb klubjához igazolt. Megérdemli, szuper srác. Úgy hiszem a Real Madridnál rendelkezésre állnak azok az eszközök, melyek segítségével nagyszerű játékossá válhat.”
Hazard: A Real Madrid már így is sok pénzt ölt belém, mindezt vissza akarom adni
Sérülések: „Az emberek azt hiszik, hogy állandóan sérült vagyok. Ez az igazság. Azonban, ha végig tekintek eddigi pályafutásomon, nem találok olyan labdarúgót, aki az elmúlt tíz év alatt annyi időt töltött volna a pályán, mint én. Teszem, amit tennem kell. Napi rendszerességgel dolgozom Pintusszal, ez a dolgom. A testem… A szezon kezdete óta fantasztikus munkát végeztünk az erőnléti edzővel. Jelenleg minden rendben, jól érzem maga, de még nem vagyok 100%-os. Remélem, hamarosan eljön ez a pillanat is.”
Nehéz pillanatok: „Van, hogy nagyon megterhelő egy-egy sérüléssel bajlódni. Szeretnél játszani, próbálkozol, de folyamatosan szenvedsz. Ezek a legrosszabb pillanatok. Néha nehéz megbirkózni ezzel a helyzettel: a magad részéről megteszel mindent, mindent, ami szükséges, de ez az erőfeszítés mégsem vezet eredményre… ilyenkor nem sok kedved van folytatni.”
Eden Hazard concedió una entrevista a @HLN_BE.
Iba a traducirla, pero @MarioCortegana ya lo ha hecho, y debo admitir que con mucho tino.
Así que os dejo el enlace aquí por si la queréis leer, es muy interesante: https://t.co/dj5R1RCzQ3
— El Traductor (@ElTraductorZZ) September 1, 2021
A jövő: „Öt szezonra szerződtem a Real Madridhoz. Az első kettő nem sikerült valami fényesen, folyamatosan hátráltattak a sérülések. Van még három évem bizonyítani. Remélem, összejön majd, remélem, egy nap úgy ébredek, hogy fantasztikusan érzem magam az edzésen. Ha ott előjön a diszkomfort, és így lépek pályára a hétvégén, akkor nem változik semmi. A problémám velem marad. Várom azt a pillanatot, mikor végre ismét megmutathatom, mire vagyok képes igazán.”
Adós a klubnak: „A Real Madrid már így is sok pénzt ölt belém, mindezt vissza akarom adni.”
Válogatott: „2022-ig biztos maradok. Azután? Nem tudom, lehet, hogy visszavonulok a válogatottságtól. A világbajnokság megnyerése nehezebb feladat lesz, mint lett volna az Európa-bajnokság megnyerése, hiszen ezek voltak a belga válogatott legjobb évei.”
Beszámoló: Real Madrid Femenino 1-1 Manchester City
A Real Madrid Femenino a Manchester City ellen elért 1-1-es döntetlennel debütált a Bajnokok Ligájában. Az angolok a második félidő elején ugyan megszerezték a vezetést, de a 92. percben Kenti Robles egalizálta az eredményt. Az epikus finálé mellett az este egyik kiemelkedő teljesítményt nyújtó főszereplője a Real Madrid hálóőre, Misa volt, aki a mérkőzés elején három szemkápráztató bravúrt is bemutatott, melyekkel életben tartotta a hölgyek reményeit. A 6. percben Beckie tizenhatos vonaláról megeresztett lövését, négy perccel később egy veszélyes keresztlabdát, majd a 12. minutumban egy közeli lövést sikerült hárítania. Ezen a ponton a fővárosiak átvették a kezdeményezést és mindvégig dominálták az első félidőt. A 22. percben Esther kapott remek labdát Nahikaritól, de próbálkozását az angolok kapusa bravúrral védeni tudta. Az első játékrészben Esthernek több alkalma is volt, hogy megszerezze a vezetést, de egy szögletrúgást követően fejese az oldalhálót találta el, Kacitól kapott labdája centikkel ment a kapu mellé, míg a blancóknak ítélt tizenegyest a 44. percben a felső léc fölé bombázta.
A második játékrész kezdetét jelző sípszó után alig két perccel Weir csapott le egy kipattanó labdára, majd életerős lövése a hálóban kötött ki. A Real Madrid nem tört össze, nem sokkal később Olga beadását Esther fejelte a felső lécre. Derekasan küzdöttek a mieink, ahogy az a Real Madridot mindig is jellemezte, az utolsó pillanatig hajtottak a lányok. A kitartásnak a hosszabbításban meg is lett az eredménye: Athenea beívelése még lecsúszott Esther lábáról, de a kavarodást kihasználva Kenti Robles lecsapott a labdára és a kapufa mellé küldte azt.
David Aznar immáron a visszavágóra koncentrálhat, melyet szeptember 8-án rendeznek a Manchester City Academy stadionban.
Thibaut Courtois: A kívánságlistám élén áll, hogy a Real Madriddal megnyerjem a Bajnokok Ligáját
Hogy rohan az idő. Élénken él bennem még a Bernabéuban történt bemutatkozásom emléke. Az öltöző hangulata. A szurkolók köszöntése a lelátókról. Most, három esztendővel később örömmel jelentem be, hogy 2026-ig meghosszabbítottam szerződésemet a Real Madriddal.
A családom és a barátaim nemrégiben megkérdezték tőlem, hogy hol szeretnék játszani a következő években. A válaszom ma is ugyanaz, ami gyermekként volt: a Real Madridban. A további két év a világ legjobb klubjának mezében még édesebbé teszi ezt a gyermekkori álmot. Imádom, hogy a Real Madrid része lehetek. Igazi áldás, hogy a családomat egy új taggal bővíthetem.
Megtiszteltetés, hogy a kapcsolatomat 2026-ig meghosszabbíthatom a Real Madrid családjával. Ez a klub az otthonom, hálás vagyok azért, hogy ilyen szeretettel fogadtak. Számomra ez a szerződéshosszabbítás egyértelműen az elmúlt évek erőfeszítéseinek jutalma. Mindez arra ösztönöz, hogy még keményebben dolgozzak, s mindent beleadjak a világ legjobb klubjáért. A következő öt évben minden erőmmel azon leszek, hogy a csapattal karöltve újabb trófeákkal örvendeztethessük meg a madridistákat.
Nem titok, a kívánságlistám élén áll, hogy a Real Madriddal megnyerjem a Bajnokok Ligáját. De tudjátok mit, álljon itt egy ígéret tőlem: minden mérkőzésen úgy lépek pályára, mintha egy trófea lenne a tét. Mind a klub, mind a szurkolók megérdemlik. Ugyan a Real Madrid vitrinjei tömöttek, ennek ellenére nagyon büszke lennék, ha visszatekintve az itt eltöltött időre elmondhatnám, hogy a csapattársaimmal karöltve újabb trófeákkal öregbítettük a klub amúgy is dicsőséges történelmét. Azt hiszem fényes jövő elé nézek a Real Madriddal.
¡Hala Madrid!
Thibaut
![]()
Hivatalos közlemény: Thibaut Courtois
A Real Madrid C.F. és Thibaut Courtois megállapodtak a játékos szerződéshosszabbításában, így a belga hálóőr 2026. június 30-ig a klub játékosa marad.
Beharangozó: Alavés – Real Madrid: Kezdődik a bajnokság
A Real Madrid az új bajnoki idényt ma este 22.00 órakor kezdi meg az Alavés ellenfeleként. Carlo Ancelotti és játékosai egy intenzív felkészülést követően az első három pont megszerzésének reményével debütálnak a Ligában. A ma esti lesz az első idegenbeli megmérettetés abból a háromból, melyet a csapatnak augusztus hónapban kell teljesítenie. Az esti, első bajnokit követően csapatunk a Ciudad de Valenciába látogat, ahol a Levantéval kell szembenéznie (augusztus 22., 22:00 óra), majd hat nappal később Sevillába utaznak a srácok, hogy a Benito Villamarínban találkozzanak a Betisszel (augusztus 28., 22.00 óra).
"Készen állunk a LaLiga rajtjára, amely kiemelten fontos számunkra. Természetesen az összes sorozat nagyon fontos, az a célunk, hogy minden tőlünk telhetőt megtegyünk a győzelemért." – mondta az olasz szakvezető a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón. A Mendizorrotzában közel 4.000 szurkoló jelenlétében léphetnek pályára a játékosok, akik közül Alabának lehetősége nyílhat hivatalos mérkőzésen is bemutatkoznia a Real Madrid színeiben.
Az Alavés nem csupán a saját közönsége előtt kezdheti meg a bajnoki rajtot, de úgy érkezik a találkozóra, hogy utolsó két felkészülési mérkőzését is megnyerte: az Al-Nasrt 4-3, míg a Levantét 0-1 arányban múlta felül. Ez lesz a tizenhetedik alkalom, hogy a Real Madrid a Mendizorrotzába látogat. A mérleg a madridiaknak kedvez, hiszen az eddigi tizenhat alkalomból tizenkétszer győztesként távoztak Vitoriából.
Hivatalos közlemény: Mundo Deportivo
Tekintettel a Mundo Deportivo című újság által ma közzétett információkra, melyek szerint klubunk vizsgálja annak lehetőségét, hogy a LaLigából kilépve csatlakozik a Premier League-hez, ezúton szeretnénk egyértelműsíteni, hogy ezen állítások egytől egyig hamisak, abszurdak és teljességgel lehetetlenek. A közlés szándéka csupán annyi, hogy ezzel is zavart keltsenek a klub mindennapjaiban.

A Deportivo Alavés elleni keret

Deportivo Alavés – Real Madrid (spanyol bajnoki mérkőzés)
Helyszín: Mendizorrotza Stadium (Vitoria-Gasteiz); Időpont: 2021.08.14. (szombat) 22:00; TV: Spíler 2
Ancelotti: Egy kiélezett versenysorozat elé nézünk, amely megnyeréséért komolyan meg kell küzdenünk
Felkészülés
Az előszezon rendben lezajlott, felmértük a játékosok állapotát, intenzív edzésekkel felkészítettük őket az előttünk álló időszakra. Mindenki hozzáállása megfelelő volt. Rengeteget dolgoztunk, a játékosok jól teljesítettek és elkötelezettnek bizonyultak. Olyan játékosok felépülésére várunk, mint Carvajal, vagy Mendy, gondok adódtak Marceloval, de ő is hamarosan rendelkezésünkre áll majd. Készen állunk a LaLiga rajtjára, amely kiemelten fontos számunkra. Természetesen az összes sorozat nagyon fontos, az a célunk, hogy minden tőlünk telhetőt megtegyünk a győzelemért. Az idei egy kiélezett bajnoki szezon lesz, ütőképes csapatokkal. Komoly erőfeszítésekre lesz szükség az elsőségért vívott küzdelemben. De mindig is ez jellemezte a spanyol bajnokságot. Szívemnek kedves ez a bajnokság, megvan a saját karakterisztikája. A bajnoki cím mindannyiunk számára egy fontos cél.
Ødegaard és Vallejo mezszámok nélkül
Nem szakmai döntésről van szó, csupán a jelenlegi helyzet nincsenek még regisztrálva. Egyelőre nem tudtunk mindenkit regisztrálni, a végleges keret szeptember 2-ig áll majd össze. Ødegaard jól teljesített, de elmondtam neki, hogy nagy a verseny a középpályán és ő egyelőre nincs regisztrálva. Csak két játékost nevezhettem erre a fordulóra és én Bale-t, illetve Jovićot választottam.
Bale
Kivételes játékos. Lehet, hogy az elmúlt időszakban nem teljesített az elvárt szinten, de amit most, e kezdeti időszakban tapasztaltam, pozitív. Minden nap láttam edzeni. Ha jól teljesít, nem kérdés, játszani fog, ha nem teljesít jól, akkor majd más játszik helyette. A lehetőség mindenkié, a versenyhelyzet ösztönzőleg hat mindenkire. Az elmúlt egy hónapban kiválóan teljesített, de meglátjuk, hogy mit nyújt majd a pályán.
Csapat
A Bajnokok Ligája megnyerése sem lehetetlen. Igaz, hogy más csapatok sikerrel és sokat igazoltak, de a jelenlegi átigazolási időszak kissé komplikált. A csapatunk erős és rengeteg a lehetőségünk. Olyan keretünk van, amely a világ bármely csapatával képes felvenni a versenyt. Ha az edző el tudja érni, hogy minden játékosa 100 %-ot nyújtson, akkor tényleg nincs miért aggódni. Az átigazolási szezon augusztus 31-én zár, jelenleg nem tudom megerősíteni, hogy a mostani a végleges játékosállomány.
Isco
Remek teljesítményt nyújtott. Elkötelezett, elszánt, készen áll a játékra. Az előző éveket nincs módomban összevetni, hiszen nem én ültem a padon, de most azt látom, hogy Isco küzd a helyéért. A fiatalok is készen állnak és szükségem is van rájuk. Szerencsére remek az együttműködés az utánpótlással, minden nap egyeztetek Raúllal. Meglepett, hogy ennyi tehetséges játékos van a Castillában.
Hazard
Remek állapotban tért vissza. Tíz napja dolgozik a többiekkel, s nekem úgy tűnik, rendben van, készen áll a játékra. Fontos láncszem a csapatban. Meggyőződésem, hogy hamarosan a legjobb formájának örvendhetünk.
Gólok
Ez egy olyan égető probléma, amelyre feltétlen megoldást kell találnunk. Benzema az előző szezonban sok gólt szerzett, de ebben a tekintetben kollektívaként kell működnünk. Támadó futballra kell törekednünk annak érdekében, hogy több lehetőséget teremtsünk az ellenfél kapuja előtt. Az olyan játékosok, mint Vinícius, Rodrygo vagy Jović, illetve a középpálya, magukban hordozzák a gólszerzési lehetőséget.
@MrAncelotti: "Estamos listos para empezar @LaLiga."#AlavésRealMadrid pic.twitter.com/kEX4yFAfAc
— Real Madrid C.F. (@realmadrid) August 13, 2021
Az öt csere
Üdvözlendő az öt cserelehetőség. Élvezetesebbé teszi a játékot, hiszen bő a keret, és a cserék sokat segíthetnek a mérkőzések végén is.
Miguel Gutiérrez
Miguel egy tehetséges szélső, aki lejátszott már néhány mérkőzést, s láthatóan nem okoz neki problémát madridi színekben pályára lépni.
Tebas nyilatkozata
Nagyon meglepett az a hangvétel, ahogy a Real Madriddal kapcsolatban megnyilvánult. A Real Madrid mégis csak a Real Madrid. A bajnoki címért keményen meg kell küzdeni, mint mindig. A spanyol bajnokság évről évre kiélezett. Szeretem ezt a bajnokságot, tele van olyan csapatokkal, amelyek focizni akarnak.
Al-Khelaïfi kijelentése
Még mindig jó kapcsolatot ápolok vele, remek lehetőséget biztosított a számomra, hogy megismerjem azt a klubot. Ugyanakkor nem tudom, mit gondol Mbappéról.
Mbappé
Sajnálom, de erről a témáról nem fogok beszélni. Természetesen napi szinten egyeztetek az elnökkel és mindent megbeszélünk egymással. Nem szeretek olyan játékosról beszélni, aki nem a csapatunk tagja. A sajátjaimról szeretek beszélni. Szeretem ezt a csapatot, mert a veteránok és a fiatalok megfelelő elegye. Rengeteg a bizonyítási vágy és a lelkesedés. Sok figyelemre méltó játékost ismerhettem meg, mint Arribas, Blanco, Miguel, Marvin vagy Chust. Modrić elszántan érkezett, Casemiro sokat fejlődött az utolsó találkozásunk óta, Kroos-nak jelenleg van némi problémája, amelyet meg kell oldanunk. És itt van Benzema. Nem tűnik helyesnek olyasvalakiről beszélni, aki nincs velünk, kivált nem azokkal szemben, akik jelenleg a csapatot alkotják és akiket egytől egyig szeretek. Öröm őket edzeni látni.
Messi
Meglepett a távozása, gyermekkora óta a Barcelona játékosa. Az persze sosem lep meg, ha egy játékos csapatot vált. Tiszteletben tartom mind a klub, mind a játékos döntését. Mi a Barcelonával, a világ egyik legjobb klubjával vagyunk versenyben. Ezen nem változtat, hogy Messi ott van, vagy sem. A mi dolgunk, hogy legyőzzük őket.
Orvosi jelentés: Dani Ceballos
A Real Madrid orvosi stábja által elvégzett tesztek kimutatták, hogy Dani Ceballos bokasérülést szenvedett: az elülső és középső bokaszalagok teljes szakadását. A játékos felépülését az orvosi stáb folyamatosan nyomon követi.