M. László (mrazo)

997 cikk
Tovább

A Sevilla elleni keret

Kapusok: Keylor Navas, Kiko Casilla és Thibaut Courtois
Védők: Álvaro Odriozola, Sergio Ramos, Raphaël Varane, Nacho, Vallejo, Marcelo és Reguilón
Középpályások: Luka Modrić, Casemiro, Marcos Llorente, Toni Kroos, Marco Asensio, Federico Valverde és Dani Ceballos
Támadók: Mariano, Karim Benzema, Gareth Bale, Lucas Vázquez és Vinícius Júnior

Kimaradt: Carvajal, Isco sérülés, illetve műtét, míg Luca technikai döntés következtében.

Sevilla FC – Real Madrid bajnoki mérkőzés
Helyszín: Sevilla (Ramón Sánchez-Pizjuán); Időpont: 2018. 09. 26. (szerda) 22:00; TV: Spíler 2

A már hagyományosnak…

A már hagyományosnak számító “családi” fotó elkészülte után a MARCA egyik munkatársa végzett egy gyors számítást, mely szerint 2016 óta a Real Madrid játékosai összesen harmincegy egyéni díjat hódítottak el. Cristiano Ronaldo 11, Luka Modrić 6, Sergio Ramos 5, Marcelo 3, Kroos 2, míg Navas, Curtois, Varane és Zidane 1-1 ilyen elismeréssel büszkélkedhetnek.

Raphaël Varane, a mi…

Raphaël Varane, a mindössze 25 esztendős francia védő kissé meglepetten nyilatkozott a tegnap esti díjátadót követően: “Soha nem gondoltam volna, hogy részese lehetek egy ilyen elismerésnek. Mindez visszaigazolása annak a kemény munkának, amit a Real Madriddal és a francia válogatottal elvégeztünk. Egy csodálatos idényen vagyunk túl, s most azon dolgozunk, hogy az idei is hasonlóan sikeres legyen. Természetesen képesek vagyunk sorozatban negyedszer is megnyerni a Bajnokok Ligáját, hiszen abban sem hitt senki, hogy elhódíthatjuk a harmadikat. És tessék, megcsináltuk.”

Tovább

Az AS Roma elleni keret

Kapusok: Keylor Navas, Thibaut Courtois és Kiko Casilla
Védők: Dani Carvajal, Sergio Ramos, Raphaël Varane, Nacho és Marcelo
Középpályások: Toni Kroos, Luka Modrić, Casemiro, Marcos Llorente, Marco Asensio, Isco és Dani Ceballos
Támadók: Karim Benzema, Gareth Bale, Lucas Vázquez és Mariano

Kimaradt: Luca Zidane, Sergio Reguilón, Vinícius, Fede Valverde, Jesús Vallejo és Odriozola, mindannyian technikai döntés miatt.

Real Madrid CF – AS Roma Bajnokok Ligája-csoportmérkőzés
Helyszín: Madrid (Estadio Santiago Bernabéu); Időpont: 2018.09.19. (szerda) 21:00; TV: M4 Sport

Tovább

Elbocsátó, szép üzenet

Fáj. Nagyon fáj.

A támasztékomul szolgáló ütött-kopott asztallapon felszáradt izzadtságcseppek, rég elpukkant, egykor habos nyálbuborékok, mint heves viták, baráti társalgások bizonyítékául hátrahagyott emlékfoszlányok sorakoznak. Előttem korsók, felespoharak kocogása igyekszik tompítani fülem zúgását, azt a mélyről jövő, monoton dübbögést, ami a hivatalos bejelentés pillanatában társamul szegődő zsigeri kín sajátja. Szoktatott fajta a madridista, de ez a lesújtó hírekkel tűzdelt nyár azért már az én lelkemet is megtépázta. Először Zidane. Most Ronaldo. Jó szokás szerint, ha nem is borba, de alkoholba fojtom a bánatom. Tíz óra környékén azért enged annyit a bú, hogy tekintetemet a kivetítőre emeljem, s örömmel nyugtázzam Varane világbajnoki döntőjét.

Fáj. Nagyon fáj.

Ma is. Még mindig. S tán az utolsó napig. Ezeknek a szavaknak pedig súlya van, mert a 2008-ban felröppent pletykák, s a 2009-es bizonyosság, hogy Cristiano Ronaldo – akkor minden idők legdrágább igazolásaként – a Real Madridban folytatja, engem mélységesen felháborított. Tüntetőleg kapcsoltam ki a televíziót, s kerültem a híradásokat. Természetesen legyűrt a szenvedélyem, megbarátkoztam a helyzettel. Megbarátkoztam Cristiano Ronaldóval. Mi az, hogy megbarátkoztam? Most sírok, fájok, szűkölök, mint egy kivert kutya. De nem szégyellem.

Kilenc felejthetetlen, meghatározó, sikerekben gazdag esztendő a Real Madrid kötelékében. Emlékezetes pillanatok, földöntúli teljesítmény, felülmúlhatatlan, s jó eséllyel megközelíthetetlen számok, rekordok. Nem kísérletezem azzal, hogy a legemlékezetesebb momentumokat e sorokba sűrítsem – innen, a székemből lehetetlen vállalkozásnak tűnik –, inkább arra buzdítok mindenkit, hogy egy békés, magányos perc erejéig válogasson, poroljon, rendezzen, s állítson emléket e nagyszerű labdarúgónak. Több is lesz az egy vagy néhány minutumnál.

Fáj. Nagyon fáj.

Minden egyes pályán és pályán kívül mutatott gesztusából, megnyilvánulásából sugárzott a profizmus, az elkötelezettség, a többre törekvés. Megteremtette a modernkori labdarúgó archetípusát. Nem lesz még egy ilyen játékosa a futballtörténelemnek. Őt nem lehet számszerűsíteni, átváltani aranyra, nem lehet árcédulát aggatni rá. Képtelenség leírni a jelentőségét, meghatározni is csak önmagával lehet: Cristiano Ronaldo.

A statisztikákon, az egyéni címeken, a csapattal elhódított trófeákon túl persze felsejlik egy egyszeri és megismételhetetlen sportember esendő alakja is. Mondják, a hős szándékai és tettei határozzák meg az eseményeket. Elismerésre, megbecsülésre vágyó természete kielégítetlen maradt ellenére annak, hogy mi, milliók milliárdszor skandáltuk a nevét, tapsoltuk állva, próbálgattuk tükör előtt megunhatatlan gólörömét, álltunk ki mellette a legnehezebb időkben is. A mi hősünk most úgy döntött, távozik. Sajnáljuk. Sajnálom.

Fáj. Nagyon fáj. De!

Büszke vagyok és köszönök mindent. Kívánom, hogy új állomáshelyén fogadják örömmel, tisztelettel. Sőt, kérlek benneteket, bánjatok jól a mi Ronaldónkkal, mert legalább olyan bőkezű lesz veletek, mint amilyen velünk, madridistákkal volt.

Remélem, még egyszer meghódítja Európát.

Ha itt végeztem, mármint a munkában, visszatérek ahhoz az ütött-kopott asztalhoz, s ismét iszom. Csak most az egészségére.

Siiiuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuu!!!

Tovább

MERCI BEAUCOUP, ZIZOU!

Sergio Ramos (Twitter): „Játékosként és edzőként is a csúcson döntöttél a búcsú mellett. Köszönjük ezt a hihetetlen két és fél esztendőt. Az örökségedet sosem lehet eltörölni a klub történetéből, hiszen ez az imádott Real Madridunk egyik legsikeresebb korszaka.”

Marcelo (Facebook): „Rengeteget tanultam melletted. Minden edzést és tanácsot úgy élveztem, mint egy kisgyerek. Nagyon különleges helyet foglalsz el a szívemben. A munkáddal, az odaadásoddal, a szenvedélyeddel és mindenekelőtt az alázatosságoddal történelmet írtál.”

Karim Benzema (Twitter): „Nem adatott meg az a kiváltság, hogy veled játszhassak, testvérem, de nagy megtiszteltetés volt az irányításod alatt dolgozni. Tiszta szívemből köszönöm mindazt, amit felém közvetítettél és átadtál. Sok sikert kívánok neked és a családodnak. Talán hamarosan ismét találkozunk!”

Cristiano Ronaldo (Facebook): „Kizárólag büszkeséget érzek, amiért a játékosod lehettem. Nagyon köszönöm!”

Carvajal (Twitter): „Egyszerűen csak köszönöm az elmúlt két és fél esztendőt, azt a hihetetlen profizmust, amivel a klub minden munkatársát kezelted. Rengeteget tanultam tőled mind játékosként, mind emberként. A legjobbakat kívánom! Köszönöm, Zizou!”

Raphaël Varane (Instagram): „Míster Elegancia! Hihetetlen példakép mind szakmailag, mind emberileg… Köszönet mindenért!”

Luka Modrić (Instagram): „Míster, oriási kiváltság volt veled dolgozni és tőled tanulni! Örökké emlékezni fogok rád! Köszönet mindenért és sok sikert! Merci, Zidane”

Toni Kroos (Twitter): „Köszönöm, Míster! Megtiszteltetés volt!”

Casemiro (Twitter): „Nincsenek szavak, melyek kifejeznék hálámat mindazért, amit az öltözőért, a Real Madridért és a madridistákért tettél. Büszkeség és kiváltság, hogy egykori példaképem lehetett az edzőm. Örökké Zidane!”

Mateo Kovačić (Instagram): Merci, Zidane! Nagy öröm volt!

Lucas Vázquez (Twitter): „Nagy öröm volt az irányításod alatt játszani. Legendás voltál játékosként, és most edzőként is. Nagy megtiszteltetés volt tőled tanulni és veled nyerni. a Legjobbakat kívánom. Köszönet mindenért, hamarosan látjuk egymást.”

Isco (Instagram): „Nagy megtiszteltetés volt veled dolgozni, tanulni tőled minden egyes nap. Megtiszteltetés volt együtt nyerni, mert sikerült ezt a csapatot történelmivé varázsolnod… A legjobbakat kívánom neked!”

Marco Asensio (Twitter): „Köszönet mindenért, amit értem és a csapatért tettél. Megtiszteltetés volt az oldaladon címeket nyerni és tanulni tőled az elmúlt két évben. A legjobbakat kívánom, Míster.”

Keylor Navas (Facebook): „Viszlát, Míster! Nincs egyebem, mint a hála. Nagyon köszönöm, hogy mind a boldog, mind a rossz pillanatokban támogattál. Köszönet azért, hogy ezt a csapatot egy családdá formáltad. Köszönet a tanácsokért és a mosolyodért. Pura Vida, Míster! Isten áldjon!”

Nacho (Facebook): „Köszönet mindenért, amit azért tettél, hogy az elmúlt két és fél évet átélhessem. Számodra a klub és a játékosok voltak az elsők, éppen ezért vagy példa mindenki előtt. Köszönök mindent, sok szerencsét a jövőben!”

Kiko Casilla (Instagram): „Igazi megtiszteltetés, hogy évekig az edzőm voltál. Köszönet azért, hogy történelmet írtál a Real Madriddal, de mindenekelőtt azért, amit ezért a nagyszerű családért tettél!”

Borja Mayoral (Facebook): „A ’köszönöm’ szó nem elégséges ahhoz, hogy kifejezzem a hálámat. Soha nem fogom tudni eléggé megköszönni a bizalmat és a lehetőséget, aminek révén valóra válhatott egy futballista álma. Kiváltság volt nap mint nap tőled tanulni. Sok szerencsét. Remélem útjaink hamarosan újra keresztezik egymást.”

Achraf Hakimi (Instagram): „A legnagyobb hálával tartozom a bizalmadért, Míster, és azért, hogy te voltál az a személy, aki lehetővé tette számomra egy álom megvalósulását azzal, hogy bemutatkozhattam az első csapatban.”

Jesús Vallejo (Twitter): „Nagyon köszönöm neked, Zidane, és köszönöm a technikai személyzetnek is a bizalmat és az elvégzett munkát. Kívánom neked, hogy minden a lehető legjobban alakuljon a jövőben. Köszönöm, Míster.”

Dani Ceballos (Twitter): „Köszönet mindenért, amit ebben az esztendőben tanultam. A Real Madridban hátrahagyott örökséged felbecsülhetetlen. Egykor játékosként és most edzőként is legendás voltál. A legjobbakat kívánom, Míster!”

Marcos Llorente (Twitter): „Míster, együtt tanultunk, együtt fejlődtünk és együtt értük el mindazt, ami lehetetlennek tűnt. A csúcsra jutottál. Mint egy a sok madridista közül, köszönök neked mindent.”

Theo Hernández (Facebook): „Öröm volt a közös munka, sokat tanultam tőled. Köszönöm, Zidane!”

Álvaro Tejero (Instagram): „Köszönöm, hogy az első pillanattól kezdve hittél és bíztál bennem. Örökké hálás leszek minden egyes lehetőségért, és azért, hogy egy álmom válhatott valóra.”

Sergio Reguilón (Instagram): „A madridizmus egy életre hálás lesz neked! Köszönjük, Legenda!”

Óscar Rodríguez (Instagram): „Mindörökké hálás leszek a bizalomért és a lehetőségért, amit álmaim elérése érdekében biztosítottál. Köszönet mindenért!”

Francisco Feuillassier (Instagram): „Köszönöm Zidane-nak, hogy lehetővé tette számomra, hogy valóra válthassam egy álmom, és bemutatkozhassak az első csapatban. Soha nem fogom elfelejteni azt a napot!”

Dani Gómez (Twitter): „Köszönöm, Zidane, hogy lehetőséget adtál a legjobbakkal edzeni és köszönöm a tanácsokat. És persze azt is köszönöm, hogy valóra váltottad egy álmomat, amikor bemutatkozhattam a világ legjobb csapatában. Soha nem fogom elfelejteni!”

Manu Hernando (Twitter): „Maximális tisztelet az embernek, köszönöm a bizalmat és a lehetőséget, hogy a legjobbakkal játszhattam. Büszkeséggel tölt el, hogy az irányításod mellett edzhettem és játszhattam.”

Martin Ødegaard (Instagram): „Rengeteget tanultam tőled! Büszkeséggel tölt el, hogy a játékosod lehettem! Köszönet mindenért, Míster!”

Rudy Fernández (Twitter): „A kihívásokért, melyekkel a Real Madridnál szembe kellett nézned, és mindazért, amit sikerült elérned. Csoda és szerencse kísérjen utadon.”

Felipe Reyes (Twitter): „Köszönjük, Zidane, hogy segítettél e klubnak, hogy Európa királya maradjon! A madridizmus örökké veled lesz!”

Marcus Slaughter (Twitter): „Köszönjük, Zidane! Legenda!”

Álvaro Arbeloa (Twitter): „Milyen elképesztően nehéz elbúcsúzni a Real Madridtól. Senki nem ismerte jobban e klub történelmét, mint ő. E pillanatban csak az a darab szalvéta jár a fejemben. Köszönettel emlékszem vissza arra a varázslatra, amit akkor élvezhettünk. Mielőbb térj vissza.”

Casillas (Facebook): „Szomorú nap ez a madridisták számára. De még visszatérünk!”

Raúl (Instagram): „Merci, Zizou!”

Roberto Carlos (Facebook): „Példakép a madridistáknak! A Bernabéu a lábaid előtt hevert mikor játékos voltál és most edzőként is. A legenda örök, Zidane!”

René Ramos (Twitter): „Zidane távozásával egy olyan edző hagyja el a klubot, aki mind a Real Madrid, mind a futball történetében meghatározott egy korszakot. Sorozatban három Bajnokok Ligáját nyerni mérföldkő, nem egyszerű véghez vinni és megismételni.”

Carlo Ancelotti (Facebook): „Sok szerencsét a jövőbeni terveidhez. Minden jót, barátom!”

Paul Clement (Twitter): „Gratulálok a Real Madridnál elért eredményeidhez. Öröm volt veled együtt dolgozni a 2013/2014-es szezonban.”

 

Tovább

Varane: Időre lesz szükségünk, hogy felfogjuk, mit sikerült véghez vinnünk

Mindössze huszonöt esztendősen negyedik Bajnokok Ligája-döntődet játszod, s esélyed lehet arra, hogy negyedik trófeádat emeld a magasba. Ha valaki ezzel állt volna elő, mikor ide igazoltál, mi lett volna a reakciód?

Igazán szürreális, elképzelni is hihetetlen. Egyetlen címet nyerni sem egyszerű feladat, de sorozatban hármat… Nincsenek rá szavak. Csodálatos lenne negyedszer is magasba emelni a trófeát. Az eddigi tapasztalataink alapján tisztában vagyunk e kihívás nehézségeivel, de ugyanezek a tapasztalatok magabiztosabbá és nyugodtabbá is tesznek bennünket. Tudjuk, mit kell tennünk a győzelem érdekében, de tiszteljük az ellenfelünket.

A Real Madrid az esélyesebb.

Nem, nem hiszem. A Liverpool okkal jutott el idáig. Kiváló csapatuk van, a meggyőző teljesítményüknek köszönhetően lesznek ott a döntőben. Az ilyen mérkőzéseknek nincsen favoritja, tudjuk, hogy nehéz lesz legyőzni őket.

Milyen Madridra számítsunk? Olyanra, mint a bajnokságban, vagy mint a Bajnokok Ligájában szereplő?

Reméljük, hogy a legjobb Real Madrid lép majd pályára. Tisztában vagyunk azzal, hogy minőségi játékosok alkotják a keretet, akik rengeteg tapasztalattal rendelkeznek. Tisztában vagyunk azzal is, hogy a párharc a védekezés és a támadások közötti gyors átállásról fog szólni, hiszen mindkét együttes kiválóan kontrázik.

Szóval, akkor egy végpontok közötti párharcról beszélünk. Legalábbis erre számítasz, ugye?

Nos, úgy gondolom, hogy lesznek olyan periódusai a mérkőzésnek, amelyek a labdatartásról szólnak majd, de nem változtathatod meg a játék iramát anélkül, hogy közben kiegyensúlyozatlanná ne válj. Ezért hiszem, hogy az egyensúly fenntartásának kiemelkedő szerepe lesz. Láthattuk már más mérkőzések kapcsán is, hogy a csapategységek közötti átmenet létfontosságú.

A Liverpool csapatát illetően mitől tartasz a leginkább?

Jól védekeznek, gyors és életveszélyes kontrákat vezetnek, remek a kapcsolat a támadók között, s ennek köszönhetően rengeteg gólt szereznek. Tudjuk, hogy a gólszerzés a legnagyobb erősségük, kiváló játékosaik vannak, éppen ezért kell az egész csapatnak részt vállalnia a védekezésből. Nem szabad területet hagyni a számukra.

Egy ilyen típusú mérkőzésen kiemelt szerep hárul rád.

A koncentráció létfontosságú, és az energiádat sem pazarolhatod el. Tudjuk, hogy komoly kihívás vár ránk, de ezzel a tudattal készülünk a döntőre.

Beszélhetünk-e egy legendás Madridról, amennyiben sikerül öt éven belül a negyedik Bajnokok Ligája-győzelmet is elérni?

Mi már történelmet írtunk, de folytatnánk a megkezdett úton. Hihetetlen lenne ismét megcsinálni. Jelenleg azonban az előttünk álló mérkőzésre koncentrálunk, a Liverpool legyőzésére, a többit pedig meglátjuk. Azt hiszem az eddigieket sem sikerült még felfognunk. Majd ha végeztünk, talán megértjük, mit is vittünk végbe. E pillanatban az összpontosításé a főszerep, s bár várakozással tekintünk a jövőbe, később lesz még időnk visszatekinteni az elmúlt időszakra.

Elképzelhető, hogy ez a mostani Bale döntője lesz, melyben leteheti a névjegyét?

Ahogy én látom, Bale hihetetlen fizikai állapotban van, koncentrált és készen áll a döntőre, de a végső döntést az edzőnek kell meghoznia. Természetes, hogy mindannyian szeretnénk pályára lépni, ennek megfelelően mindenki felkészült. Nem tudom, hogy ki lesz a kezdő tagja, de abban biztos vagyok, hogy Gareth nagyon jó formának örvend. A közelmúlt mérkőzésein remekül teljesített és gólokat is szerzett. Meglátjuk, hogy az edző végül miként dönt. Bő a keret és mindenki szeretne részese lenni egy ilyen összecsapásnak.

Az, hogy a klubnak van egy olyan játékosa, mint Cristiano Ronaldo, nagyobb nyugalomra, bizakodásra ad okot egy döntőben?

Cristiano mindig a kulcsfontosságú pillanatokban érkezik, így igen, számítunk rá és bízunk benne. Tudjuk, hogy mennyiben képes segíteni a csapatot és ez mindenképp egy pluszt jelent. Reméljük, hogy a legjobb formáját hozza majd, s felkészült arra, hogy a csúcsra érjen.

Mi a helyzet Benzemával? Mennyiben érintette rosszul, hogy kimaradt a franciák világbajnoki keretéből? Készen áll a kijevi döntőre?

Ahogy mindig, úgy most is a győzelem lebeg a szemei előtt, csak erre a mérkőzésre koncentrál. Tudja, ahogy mindannyian, hogy ettől a meccstől függ az idei szezonunk. Remek formában van, képes helyzetbe hozni másokat és eldönteni olyan mérkőzéseket, mint a tavalyi Atlético elleni párharc. Karim kivételes képességű labdarúgó és élvezi mindenki bizalmát, így nagy eséllyel ő is pályára léphet. Ha ez megtörténik, biztosan megtesz minden tőle telhetőt. Neki már nem kell bizonyítania a képességeit, a világon mindenki tisztában van azokkal.

Salah, Mané és Firmino… Ha tehetnéd, melyiküket iktatnád ki e hármasból?

Ilyen hatalommal én nem rendelkezem. Tudjuk, mennyire jól megértik egymást a pályán, és hogy milyen jók így együtt. Egyszerűen csapatként kell védekeznünk ellenük. Tisztában vagyunk azzal, hogy mivel kell szembenéznünk szombaton.

És te? Hogyan készülsz a döntőre?

Negyvenhárom mérkőzésen léptem pályára ebben a szezonban, aminek kifejezetten örülök. Azt gondolom, hogy a Bajnokok Ligája kritikusabb pillanataiban is képesek voltunk szintet lépni és mindent megtettünk a győzelemért. A legfontosabb momentumokban sikerült a legmegfelelőbben reagálnunk, így remélem, hogy a szombati döntőben is kiválóan fogunk teljesíteni. Felkészültek vagyunk, nincsenek sérültjeink. Pintus kiváló munkát végzett annak érdekében, hogy a csapat hibátlan fizikai állapotba kerüljön. Jelenleg mindenki az előttünk álló feladatra koncentrál. Történelmet írtunk, s azon leszünk, hogy ezt folytassuk.

Úgy érzed sikerült fejlődnöd a szezon elejéhez képest?

Azt hiszem, igen. A tavalyi esztendőben ugyan sokat játszottam, de az idény fontosabb szakaszaiban, például a Bajnokok Ligája negyeddöntői vagy az elődöntők idején, épp sérüléssel bajlódtam. Ebben a szezonban szerencsére elkerültek ezek a problémák. Mindig arra törekszem, hogy jobb és jobb legyek, igyekszem a játék minden elemében fejlődni. Ebben az évben sokat javultam, de természetesen folyamatosan keresem a fejlődés lehetőségét. Fontos, hogy soha ne kényelmesedj el, mert ez itt a Real Madrid, az elvárások pedig nagyon magasak. Minden szezon új kihívásokkal kecsegtet, és mint labdarúgó mindig arra törekszem, hogy a legtöbbet hozzam ki magamból annak érdekében, hogy a csapatom hasznára legyek. Ahogy azt az imént is említettem azzal, hogy idén elkerültek a sérülések, sikerült szintet lépnem.

Benzemával egyetemben beírtátok magatokat a francia labdarúgás történelmébe. Mit jelent ez számodra?

Mindketten roppant büszkék vagyunk mindarra, amit eddig tettünk, és amit eztán teszünk majd a hazánkért. Franciaországban ilyen még soha nem történt. Annak lehetősége, hogy négyszeres Bajnokok Ligája-győztesnek mondhatjuk magunkat, illetve, hogy sorozatban harmadszor lehetünk ott a döntőben… Elképzelni sem tudom, mikor ismétlődhet meg újra. Franciaként igazán büszkék vagyunk az eredményeinkre. Időre lesz szükségünk, hogy felfogjuk, mit sikerült véghez vinnünk.

Tovább

Zidane: Nem a taktikai érzékem, hanem a szenvedélyem miatt vagyok sikeres

A Liverpool elleni döntő: „Azt nem tudom, hogy a riválisaink mennyire akarják ezt a címet, de arról mindenkit biztosíthatok, hogy ennél a klubnál szűnni nem akaró a vágy a trófeaszerzésre. Rólunk senki nem állíthatja, hogy nem ugyanazzal az elszántsággal küzdünk, amivel korábban. Ez itt a Real Madrid, s épp emiatt a hozzáállás miatt vagyunk azok, akik. Mindig többre és többre törekszünk, ezért fogunk most is mindent beleadni.”

„Készen állunk a döntőre. Nem is értem, hogyan kételkedhet bárki a hozzáállásunkban? Az ellenfél játékosai megtesznek majd, hogy legyőzzenek minket, de ezzel tisztában vagyunk. Fantasztikus szezont tudhatnak maguk mögött, azonban az élet bármikor megtréfálhatja az embert. A két klub nagyon jól ismeri egymást, nincsenek meglepetések.”

Liverpool: „Kivételes csapat, akik – akárcsak mi – megérdemelten jutottak el idáig. Fel kell készülnünk belőlük, elemezni a hibáikat és később kihasználni azokat. Csupán egyetlen mérkőzésről van szó, s mindkét csapat távol az otthonától lép pályára. Készen állunk a megmérettetésre, ugyanakkor a tapasztalatunk nem jelent helyzeti előnyt velük szemben. Ez egy labdarúgó-mérkőzés, s nekünk meg kell mutatnunk, hogy meg akarjuk nyerni.”

„Egy döntőről beszélünk. Mindkét klub meg akarja nyerni. A tavalyi elsőségünk nem jelent semmit, ahogy az a tény sem, hogy a Liverpool tizenegy éve nem játszott döntőt. Szeretnénk egy nagyszerű meccset játszani, és ezért mindent bele is fogunk adni.”

Nehéz út a döntőig: „Ez már csak ilyen. A döntőig eljutni önmagában is fantasztikus dolog. Nincs olyan, hogy valaki érdemtelenül van ott egy fináléban. Két Bajnokok Ligáját nyerni remek dolog, de keményen meg kellett szenvednünk érte. A kieséses szakaszban Európa legjobbjai ellen kell pályára lépned, épp ezért bír komoly értékkel ez a mérkőzés, főleg, ha visszatekintünk az elmúlt szezon küzdelmeire.”

„Még négy napunk van a felkészülésre. Úgy gondolom, hogy a döntőig való eljutás nagyobb feladatot jelent, mint önmagában a döntő megnyerése. Ebben az évben is meg kellett szenvednünk a sikerekért, és ismét megtapasztaltuk, hogy egy megnyert idegenbeli odavágó még egyáltalán nem jelenti azt, hogy lezárult a párharc.”

Az öltöző: „Közel 20 évet töltöttem el a felnőtt labdarúgás világában, számos kivételes edzővel és tehetséges játékostárssal dolgozva ez idő alatt. Nagyon jól tudom, hogy mit éreznek a futballisták egy ilyen kaliberű összecsapás előtt. Ez a fajta tudás remek, de önmagában még nem ér sokat. Szükséged van egy filozófiára is. Nem én vagyok a világ legnagyobb taktikusa, ezt csak a sajtó ragasztotta rám. A sikereimet elsősorban a szenvedélyemnek köszönhetem. Imádom a futballt. Ami a hangulatot illeti, csak akkor lehet egyensúlyban a csapatod, ha a játékosok jól kijönnek egymással. Egyszer-kétszer talán szerencséd lesz, esetleg csoda történik, de ha folyamatosan a legmagasabb szinten akarsz teljesíteni, akkor egységesnek kell lennie az öltözőnek. Szerencsére nálunk ezzel semmilyen probléma sincsen. A játékosaimban megvan a munkamorál és a tehetség is, ami a leghalálosabb kombináció. Sorozatban a harmadik BL-címünket nyerhetjük meg. Ez elképesztő.”

„Edzőként sokkal több dologgal kell foglalkoznod, mint játékosként, és bizony gyakran belefájdul a fejem a folyamatos munkába, de mindenki így van ezzel ebben a szakmában. Korábban nem tudtam átérezni, hogy milyen nehéz dolga van az edzőknek. Csak egy példa: azoknak, akik a kispadon kezdik a meccset, nem szabad azt gondolniuk, hogy biztosan nem lépnek pályára. El kell érned, hogy mindenki a maximális koncentrációval és elszántsággal álljon hozzá a tétmeccsekhez. Épp emiatt nem árulom el most a szombati kezdőcsapatot.”

Cristiano Ronaldo: „Minden futballista karrierjében vannak gyengébb mérkőzések, de Cristiano akkor sem esik pánikba, ha nem sikerül betalálnia, hiszen tudja, hogy a következő meccsén akár két-három gólt is szerezhet. Lényegében pontosan ez történt ebben a szezonban. Az ő szótárjában nem szerepel a »lehetetlen« szó. Ez a fajta mentalitás, s a folyamatos törekvés a fejlődésre az, ami a legjobbá teszi őt. Azon kevesek közé tartozik, akiket egyáltalán nem hátráltat a külső nyomás, épp ellenkezőleg. Minél több kritikát kap, annál erősebben tér vissza. Kulcsfontosságú szerepet játszott az idei év sikereiben.”

„A kapcsolat Cristiano és Benzema között? Az, hogy két világklasszis labdarúgót egymás mellé teszel, még nem feltétlenül garancia a sikerre és a hatékony együttműködésre, de az ő esetükben szerencsére igen.”

Bale: „Remek teljesítményt nyújtott az elmúlt időszakban, végre sikerült megtalálnia az állandóságot. Mindez annak köszönhető, hogy már jó ideje normál intenzitással képes dolgozni az edzéseken.”

BBC: „Ez a trió a világ legjobbja, ezt már számtalanszor bebizonyították, de ez nem jelenti azt, hogy minden mérkőzésen ezzel a felállással lépünk pályára. Ha így lenne, akkor hiteltelenül hangzanának a szavaim, hogy nálam mindenki megkapja a lehetőséget. Barcelonában a BBC játszott, Kijevben talán más fog. Hamarosan kiderül.”

Pozitivitás: „Én örök optimista vagyok, ezt a szüleimtől tanultam. Ha az esetleges vereség körül forognak a gondolataid, akkor valószínűleg tényleg el fogsz bukni. Nekem nincs kétségem afelől, hogy melyik csapat fogja győztesen elhagyni a pályát.”

Klopp: „Remek szakember. Ezt már Dortmundban is bebizonyította, most pedig a Liverpoollal végez fantasztikus munkát. Nagy tisztelője vagyok az eredményeinek.”

A szezon: „Hogy kudarcnak fogom-e érezni a szezont, ha elveszítjük a döntőt? Nem. Már korábban is elmondtam, hogy én a kupából való kiesést tartom az idény legnagyobb bukásának. Az, hogy vereséget szenvedsz egy BL-döntőben, nem kudarc és nem is szégyen. Egyelten csapat sem képes megnyerni az összes meccsét.”

Tovább

Marcelo: A Real Madrid történelme részének lenni egyrészről büszkeséggel tölt el, másrészről felelősséggel jár

Évek óta a klub kötelékébe tartozol. Mit jelent számodra a Real Madrid?

Már az érkezésem előtt is tisztában voltam a Real Madrid nagyságával, de az itt eltöltött évek mindegyikében tanultam valamit. Főként a klub által közvetített értékekről. Büszkeséggel tölt el, hogy a Real Madrid történelmének részesévé válhattam. Fogalmazhatunk úgy is, hogy mindez inkább óriási felelősség, mint büszkeség.

Már három alkalommal is magasba emelhetted a Bajnokok Ligája serlegét. Milyen emlékeket őrzöl a korábbi győzelmekről?

Megannyi emléket őrzök mindegyik döntőről, de jómagam nem ezekre összpontosítok. Sőt, úgy hiszem, azok a pillanatok komoly terhet is jelentenek. Mind a múlt részei, mostanra nem számítanak már. Azokat a döntőket lejátszottuk, megnyertük és ennyi. Most a jelenre koncentrálunk.

Ami a kijevi döntőt illeti, milyen gondolatok, érzések motoszkálnak benned? Milyen mérkőzésre számítasz?

Egy döntőben bármi megeshet. A felkészülésünk remekül zajlik, készen állunk az előttünk álló kihívásra. A legfontosabb, hogy mindent beleadj a pályán, hogy a végén, mikor lesétálsz a gyepről, tudd, minden tőled telhetőt megtettél és végrehajtottad az edződ utasításait. Egy a célunk: jó teljesítményt nyújtani és megnyerni a döntőt.

A Liverpool komoly erőt képvisel, zsákszámra szállították a gólokat, Salah pedig kiváló formának örvend. Várod már a vele való találkozást?

Minden mérkőzés más és más, ráadásul a Liverpool sem csak Salahból áll. Ott van még Firmino, illetve Mané. Számos olyan játékosuk van, akik képesek lehetnek megváltoztatni a mérkőzés összképét, különösen egy döntőben. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy csupán egyetlen játékosra koncentráljunk.

Szeretnélek az első Bajnokok Ligája-győzelmedről kérdezni. Milyen érzés volt elérni valami olyasmit, amiről minden gyermek álmodik?

A Bajnokok Ligája részesévé válni bármely labdarúgót büszkeséggel tölti el. Egy játékos számára karrierje egyik csúcspontját jelenti megnyerni ezt a sorozatot. 2014 azonban már a múlt része, s jelenleg nem azzal foglalkozunk, ami a múltban történt, hanem azzal, ami még előttünk áll.

Az elsők között sikerült megvédenetek a bajnoki címet, mióta Bajnokok Ligájának hívják a sorozatot. Milyen érzés volt két egymást követő döntőben is diadalmaskodni?

Csodálatos. Ugyanakkor a labdarúgás világában minden újabb esztendő egy újabb teszt is. Idén is magasba akarjuk emelni a trófeát, épp ezért csak a jelenre koncentrálunk. Ami a múltban történt, már nem számít.

Tovább

Zidane: Ez lesz az utolsó hazai mérkőzésünk, ezért szeretnénk örömöt szerezni a szurkolóinknak.

A Celta de Vigo elleni, utolsó hazai bajnoki

A legjobb módja a Bajnokok Ligája döntőjére való felkészülésnek, ha meccseket játszol. Semmi nem egyenértékű egy mérkőzés intenzitásával. A bajnokság utolsó hazai párharcára készülünk, éppen ezért szeretnénk győzelemmel kedveskedni a szurkolóinknak. Igazán megérdemlik, így holnap a szép és eredményes játékra fogunk törekedni. Mindent elkövetünk majd annak érdekében, hogy mindazok, akik szombaton kilátogatnak a stadionba, elégedetten távozzanak.

Az idényünk szenzációsan indult, hiszen három címet is nyertünk, ugyanakkor a bajnokság és a kupa sorsa nem éppen úgy alakult, ahogy terveztük. Mindenesetre ott vagyunk a Bajnokok Ligája döntőjében. A bajnokságban harmincnyolc mérkőzésen kell bizonyítani, ettől függetlenül a Bajnokok Ligája is lenyűgöző. Az emberek imádják, s mi sorozatban harmadszor jutottunk el a döntőig. Természetesen minden lehetséges címet szeretnénk megnyerni, de azt is el kell fogadnunk, hogy a kritikus pillanatok is a labdarúgás részei, azokkal együtt kell élnünk a fejlődés érdekében. A következő szezonban újra azon leszünk, hogy változtatva az idén elkövetett hibákon újra megnyerjük a bajnokságot.

Iago Aspas

Spanyol válogatott és egy kivételes képességű labdarúgó. Kedvelem őt, és kétségtelenül ő a Celta egyik talizmánja.

A jövője

Lesz, ahogy lesz. A pozitív hozzáálláson és a kijevi győzelmen kívül más nem foglalkoztat. Kizárólag az eredmények számítanak. Dolgozom, imádom a futballt, és amit csinálok. Játékosként és edzőként is megnyertem már mindent.

A fiatalokat ért kritikák

Ezeket nem tarthatjuk kontroll alatt, az életünk részei. El kell fogadnunk a kritikát, ha a dolgok nem az elfogadható módon zajlanak. Azok, akik nem jutnak rendszeres játéklehetőséghez is megmutatták karakterüket, s jól végezték a dolgukat. A felelősség a csapat összes tagját terheli, nemcsak azokat, akik kevesebbet játszanak, de legfőképpen engem. Ami a motivációt és az állandóságot illeti, ugyanabban a hajóban evezünk, a felelős mégis én vagyok. A legfontosabb a napi munka és a jól elvégzett feladatok, hogy azok, akik a legtöbbet játszanak, jól teljesítsenek.

A motivációnkon nem változtat az a tény, hogy nem nyertük meg a bajnokságot, hiszen a játék és magas intenzitás a legjobb módja a felkészülésnek. Semmi nem helyettesítheti egy mérkőzés intenzitását. A hátralévő két bajnokin a lehető legjobban fogunk teljesíteni. A játék minden elemén dolgozni fogunk, de a hangsúly a labdatartáson lesz. Az erőnléttel nem voltak problémáink az egész szezon alatt.

A Real Madrid a döntő esélyese

Nincs ráhatásom mindarra, amiről az emberek beszélnek. Amit ők kívülről látnak, egészen más ahhoz képes, amit mi, érintettek gondolunk. Két hetünk van arra, hogy felkészüljünk. Támadásban és védekezésben egyaránt fejlődnünk kell, bár nem gondolom, hogy gond lenne a labdabirtoklásunkkal vagy akár a védelmünkkel. Védekezésben kemények vagyunk és én erre büszke vagyok. A döntőben egy kiválóan támadó csapattal szemben lépünk majd pályára. Természetesen mident elkövetünk annak érdekében, hogy megvédjük a címünket és megpróbáljuk ismét megnyerni azt a sorozatot, amelyet mindenki meg akar nyerni.

Neymar

Ezekről a dolgokról nem én döntök. Én inkább amiatt aggódom, ami még előttünk áll. A döntőt követően nyilván lesznek egyeztetések a klubbal, hiszen változások várhatók, de jelen pillanatban nincs mit mondanom. A jó játékosok mindig kompatibilisek egymással, működik közöttük a kémia. Fogalmam sincs, hogy zajlanak-e tárgyalások Neymar leigazolásának ügyében, de nem hiszem, mert most mind az előttünk álló feladatokra összpontosítunk. Kérdést sem tettem fel ezzel összefüggésben senkinek, mert most nem ezzel akarok foglalkozni. Egyelőre a idényt szeretnénk jól zárni, minden más ráér.

Átigazolási pletykák

A sajtó munkatársai mindig az igazolásokról beszélnek, s ez nem is fog változni. Mindenesetre ez ránk nincs hatással. Most a döntőre koncentrálunk, ami öt éven belül már a negyedik lesz. Két mérkőzés vár még ránk, melyek segítségünkre lesznek a felkészülésben. A legjobban végezzük majd a munkánkat, hogy sikerrel zárjuk az évet.