Egytől egyig: Celta Vigo – Real Madrid (2-4)
Csapatok
Celta Vigo (6)
Ha azt mondanám, hogy őszintén felvállalták a párharcokat, vagy hogy bátran mentek bele a kétes helyzetekbe, nem írnám le elég körültekintően azt a stílust, amit a hazaiak képviseltek a találkozó során. Talán ha azt mondom, hogy az Atlético Madrid Egyetemen summa cum laude minősítéssel végzett volna a Celta Vigo, és Simeone büszke könnyek között adta volna át a saját magáról elnevezett plakettet, miközben a „Büszkeségeink” falon a teljes hazai keret ott díszelegne, akkor esetleg érzékeltetni tudom, hogy hol mozgott vigói szempontból a meccs a labdarúgás és a profi ketrecharc között. Amikor nem akartak csontokat törni, akkor vezettek egy-két egész pofás támadást, de a szerencse (és Courtois) nem szegődött melléjük, ráadásul hátul meglehetősen ingatagok voltak. A Real Madrid öt kaput találó lövéséből négy is góllal végződött, míg ugyanez a helyzetkihasználás hiányzott a Celta részéről. Bár a találkozó után a 14. helyet foglalják el, nem valószínű, hogy kiesési gondokkal fognak küzdeni, ha mégis, akkor elég, ha megfejelik a versenybizottság tagjait, és maradhatnak is az élvonalban.
Real Madrid (8)
Sérülések ide, kapott gólok oda, nekem összességében tetszett a látvány. Solari várakozásai valóra váltak, és ez 3 pontot eredményezett, és a Barcelona vereségének hála még szorosabbá vált az élmezőny. Nem akarta a csapat kényszeresen birtokolni a labdát (52-48-ra nyertek a hazaiak), és nem akartunk feltétlen beívelésekkel sem próbálkozni. A kezdőcsapat is a várakozásoknak megfelelően alakult, az egyetlen kivételt Lucas Vázquez szerepeltetése jelentette, ami nem is bizonyult óriási ötletnek a szélső permanens rossz formáját elnézve. Az eleve sérülésektől tizedelt csapaton nem segített az, hogy Solari mindháromszor kényszerű okokból kellett, hogy cseréljen, és talán hiányzott a keretből az a Marcos Llorente, aki talán sosem fogja tudni kibontakoztatni nálunk a tehetségét, és attól tartok, hogy a jövő szezont már nem a mi kötelékünkben fogja megkezdeni. Ami mindenképpen pozitív, hogy mert a csapat távolról próbálkozni, nem akarta a gólvonalig kipasszolni az ellenfelet, hogy a beadásoknál végre elmozdultunk a minőség felé a mennyiség helyett, illetve, hogy Solari kényszerű cseréi közül Javi Sánchez és Ceballos (védekező középpályásként!) is remekül sült el. Ja, amúgy pedig megmondtam, hogy 4-2-re nyerünk, szóval érdemes figyelgetni, hogy mire tippelek meccs előtt. 🙂
Játékosok
A mérkőzés legjobbja – Karim Benzema (9)
Big Benz csodásan kezdte a szezont, a Julen-korszak jelentős része alatt őszi álmot aludt, majd Lopetegui távozásával Solari oldalba bökte, felkelt, és elkezdett focizni. Az első gól előtti labdaátvétele művészet volt, és remekül helyezte el a labdát is a kapus mellett. Másodszorra a szerencse is vele volt, de kellett hozzá egy jó lövés, emellett pedig a keresztléc tartósságát is letesztelte egy ízben. Úgy volt jó a mezőnymunkája, hogy mellette a támadófeladatait is megfelelően látta el, és ilyet nem gyakran láttunk Lopetegui alatt. De talán Solari összegezte a legpontosabban, hogy Karim hogy teljesített tegnap este.
Thibaut Courtois (8)
Két nagy védéssel járult hozzá ahhoz, hogy a kapott gólok száma megálljon kettőnél, a hazai találatoknál tehetetlennek bizonyult, de egyik sem az ő sara volt. Talán a legjobb mérkőzése volt, mióta a Real Madrid játékosa, eddig nem igazán tudott tevékenyen hozzájárulni az eredményességhez, elképzelhető, hogy Solari feltétlen bizalma is segített neki ebben a hatékonyságban. Rendkívül sajnálom Navast, mert hatalmas sportember, és rendkívül szimpatikus tagja a keretnek, de egy bizalmi poszton az állandóság kifizetődőbb lehet.
Álvaro Odriozola (8,5)
Nagyon komoly teljesítményt tesz le Carvajal hiányában az asztalra, és meg is kapja a lehetőséget Solaritól. Három kulcspasszánál senki nem volt többre képes a vendégek közül, 91%-os passzpontossága és két szerelése is az élmezőny tagjává teszi ezekben a statisztikai összevetésekben. Ha hibázott is védekezésben, gyorsaságával kompenzált, és a párharcokba is bátran vetette bele magát, ki is harcolt egy nagyon fontos büntetőt. Támadásban rendszeresen magasra húzódott, remek alternatívát kínálva ezzel. A mérkőzés után a mesterrel kapcsolatban is véleményt formált, ami valljuk be, nem volt meglepő.
Sergio Ramos (7,5)
Lehetne ez acélosabb osztályzat is, hiszen ismét eredményes volt büntetőből, és lényegében Ceballos a gólja előtti szólót megelőzően is tőle kapta a passzt, mégis az első kapott gól egyértelműen az ő sara, mert az ember helyett a labdára összpontosított, így a mögötte hagyott üres területre könnyedén tudott beérni Hugo Mallo, aki közelről már nem hibázott. Az mindenképpen örömteli, hogy a Lopetegui alatt mutatott vállalhatatlan játékot és hozzáállást maga mögött hagyta, és úgy néz ki, végre visszatalál a helyes útra.
Nacho (7)
Középhátvédből lett balhátvéd, majd sérülés miatt a padról nézte a találkozó végét. Esetében különösebb pozitívumot és negatívumot sem tudnék említeni, sem támadásban, sem védekezésben nem volt komolyabban kiemelendő momentuma, ezzel talán ő volt a legszürkébb ezúttal a védelemből, de ehhez nem társíthatunk különösebb rossz érzéseket. Reméljük mihamarabb felépül, tekintve, hogy nem kapott behívót sem, lesz ideje regenerálódni.
Sergio Reguilón (7,5)
Szimpatikus és ügyes srác. Az első játékrészben volt egy jó csel utáni remek beadása, amit Benzema végül nem tudott a kapu felé irányítani, majd kisebb konfliktusba keveredett a félidő vége felé egy hazai játékossal (talán Brais Méndezzel?), aztán kényszerűségből őt is le kellett hozni. Ha most lenne egy találkozónk, ki szerepelne ezen a poszton vajon? Lehet Drenthét kölcsön kéne kérni a Sparta Rotterdamtól egy kis idő erejéig. Reguilónt megfelelő opciónak tartom Marcelo mellé, üzembiztosan tud hozni egy stabil átlagot, és bár nyilván nem tud annyit hozzátenni az akciókhoz, mint brazil kollégája, számomra pozitív meglepetés ahogy szerepel, mind elöl, mind hátul.
Casemiro (-)
19 perc alapján nehezen lehetne róla bármi érdemlegeset mondani, talán csak annyit, hogy álljon rendelkezésre amilyen hamar csak lehet! Illetve még egy: ahogy Toni helyzetére reagált, az mosolyt csalt az arcomra.
Toni Kroos (7)
Ő volt ezúttal a „középpálya Nachója”, semmi kiemelkedőt nem mutatott támadásban, vagy védekezésben, ellenben üzembiztosan hozta a stabil passzjátékot, és jól mozgatta a csapatot. Egy óriási helyzetet elpuskázott sajnos, talán meglepte, hogy a tizenhatoson belülről lőhetett.
Luka Modrić (8)
Varázslatos gólpasszt adott francia társának, az az indítás joggal az egyik legszebb eleme a mérkőzésnek. A legtöbb passzal ő jelentkezett, és két sikeres szerelése is volt a második félidőben. Egy csúcsformában lévő Modric esetében ez egy átlagos performansz, de a VB óta valahogy nem volt az igazi. Ne szépítsük, megdöbbentően gyenge meccseket tudhatott maga mögött. Talán ez volt idén a legjobb teljesítmény tőle, még sok ilyet várunk a szezon során.
Lucas Vázquez (4)
Meglepetés volt, hogy kezdőként futhatott ki, a gyenge teljesítményében viszont már semmi meglepő nem volt. Pozitívum a két kulcspassz, illetve, hogy talán a legismeretlenebb posztján (balhátvéd) tudott a legjobb lenni, de a sok megakadt támadás, érthetetlen labdavesztés, hibák tömkelege… ezek mellett nem lehet elmenni csak úgy. Jelenleg nincs a kezdőcsapat szintjén, és Viniciust látva a keretbeli helye sem lehetne annyira biztos.
Gareth Bale (5)
Ő sem volt kiemelkedő, ahogy láttam a közvéleményt, sokan közte és Lucas között osztották meg a leggyengébb játékosnak járó szigorú hátbaveregetést. Bale esetében azonban nem lehet elmenni amellett, hogy milyen fegyelmezetten zárt vissza rendre az ellenakcióknál (három szerelésénél nem tudott senki sem többet produkálni a Real Madridból), másrészt miután kapott egyet ő is, sérült bokával játszotta végig a mérkőzést.
Cserejátékosok
Dani Ceballos (8)
Kikerekedett szemmel konstatáltam, hogy Casemiro lejövetele után nem Kroos lépett vissza a brazil kilépésével megüresedett helyre, hanem Ceballos eleve védekező középpályásnak érkezett. Aztán végül nem volt miért aggódni, mert zseniálisan lehozta ezt a posztot is. Aztán hogy rátegye az i-re a pontot, lőtt egy óriási gólt, hogy végleg lezárjon minden kérdést a meccs kimenetelével kapcsolatban.
Javi Sánchez (8)
A sérülések miatt került a keretbe, majd később a pályára is, és egyáltalán nem okozott csalódást, sőt, épp ellenkezőleg. Kétszer mentett óriási gólhelyzetben, egyszer lábbal, egyszer fejjel elhárítva a veszélyt. Sárgalapja sajnálatos, bár ha a bíró kicsit megpróbálja követni is a meccset, a Celta is kb. nyolc sárgával, és két pirossal zárt volna, szóval engedjük el ezt a lapkérdést ebben az esetben.
Marco Asensio (-)
Nem sokat tett hozzá a találkozóhoz érdemben, a neki szánt bő húsz percben, de Lucasnál még ő is jobb választás volna a kezdőt illetően, legyen bármilyen rossz formában is.
Edzői értékelés
Santiago Solari (9)
Nehéz helyzetben is remekül menedzselte a csapatot, jó kezdőt küldött fel, megfelelő elképzeléssel, remek taktikával, és a cseréket is kiválóan abszolválta. Őszintén szólva nem vártam tőle sokat kezdetben, de ha egyszer 4/4-es mutatónál jár, és a csapat mentálisan jobban fest, Pintus kezébe is visszatette az ostort, talán nem kéne egy ilyen hullámhegy tetejéről elzavarni. Apróságokat tudok csak neki felróni, mint Llorente ismételt kihagyása, vagy Lucas kezdetése, de a végeredmény őt igazolja.
Egytől egyig: Barcelona – Real Madrid (5-1)
5. Fizikális nehézségek
A legkisebb probléma talán az öt közül, mégis meg kell említeni, mert szintén a probléma részeként kell rá tekintenünk. Nyáron óriási fegyvertényként éltük meg, hogy Antonio Pintus a kerettel maradt, az egyszemélyes messiást láttuk eljönni benne, már-már zidane-i magasságokba emeltük őt, mint a fizikai felkészítés királyát. Csakhogy egy fecske továbbra sem csinál nyarat, a mondás pedig ezúttal is igazolta önmagát. A világbajnokság után egy tompább, fáradtabb, enerváltabb, kizsigereltebb csapat köszönt vissza ránk, különösen, ami a stabil kezdőinket illeti. Zidane utolsó évében sem volt már meg az az elsöprő erő a csapatban, azóta a kulcsjátékosok is öregedtek (legtöbbjük közel a harminchoz, vagy már el is hagyta azt), és sorjáznak a különböző sérülések is. Ha ehhez hozzávesszük, hogy Lopetegui focijába bele is lehet kényelmesedni, mivel egy lassú építkezésen alapszik, kiemelt figyelmet fordítva a stabil labdabirtoklásra, láthatjuk, hogy az éveken át tartó extra fizikális fölény mára köddé vált.
4. Florentino Pérez
Bár a Real Madrid elnöke számos kiváló játékost hozott el a klubnak, talán sosem volt ennyire problémás a megítélése a második elnöki időszaka alatt. A klub évek óta nem igazolt „galaktikus” játékost, ellenben a bevételi oldalon szép gyarapodás történt. Az érkezők között főleg pályájuk elején járó tehetséges fiatalok voltak, és nem tartott velük 1-2 húzónév, amelyek hiánya sehol nem lenne akkora probléma, mint Madridban. Ennél a klubnál ugyanis az egészségügyi határértéket meghaladó egoizmus is egyfajta táplálékforrás, és az egyenletből nyáron kikerült a legnagyobb tényező, amelyet nem sikerült pótolni, így a Real Madrid korántsem látszik annyira félelmetesnek, mint a közelmúltban. Csupán a kapuba érkezett egy belga klasszis, pontosan arra a posztra, ahol a legkevesebb szükség volt az új impulzusokra, ami csak további feszültségek táptalaja lehet. Egész egyszerűen Madridban szükség van arra, hogy időnként érkezzen egy óriási transzfer, akár a magát hét éve folyamatosan kínálgató Eden Hazard személyében, aki megfelelő pénzösszeg személyében kétségtelenül mozdítható lett volna a nyáron, de a párizsi duó egyik tagját sem lett volna lehetetlen megszerezni. Pérez azonban Asensióban látta a költséghatékony megoldást, aki azért tudta akkorára növelni az arcát, hogy valószínűleg a stadion átépítését a Bernabéu főbejáratánál fogják kezdeni, hogy ne legyenek problémái a bejutással. És ha már átépítés. Péreznek sikerült végre keresztülvinnie a stadion felújítását, amivel sikerült további ellenszenves gondolatokat begyűjtenie a szurkolóktól, mivel nem sokan érzik szükségességét annak, hogy szebb edényben rosszabb ebéd rotyogjon.
3. Zidane és Ronaldo búcsúja
A BL-tripla ikonikus alakjai távoztak a nyár folyamán, de amit éreztünk, az nem dicső búcsú volt, sokkal inkább menekülés. A távozások körülményeit ne firtassuk, hiszen nem látunk a dolgok mögé, illetve sokan másképp ítélnek meg egyes helyzeteket, inkább a puszta ténnyel foglalkozzunk: a két legendát nemhogy nem sikerült pótolni, de akkora űrt hagytak maguk után, ami csak most, ezekben a napokban, hetekben lehet igazán feltűnő. A páros, akik a kirakatban díszelegtek, a klub életének élén voltak a pályán, és a pályán kívül is, most nincsenek, és a régi csapattársak, illetve az új érkezők nem tudják ezt a szerepet kellően betölteni. Mert mint fentebb utaltam rá, a Santiago Bernabéu talán az egyetlen hely, ahol a tekintély, és a vezetői szerepek rendje fontosabb mindennél. Kicsit olyan helyzet ez, mintha egy erdei osztálykiránduláson lennénk, ahol az osztályfőnök és a cserkészvezető mögött eltéved a gyereksereg. Elsőre tök izgalmas minden, egyedül felfedezni az erdőt, mókusokkal pacsizunk, birkózunk a sárban, meg a fahídról pisilünk a folyóba, aztán előbb-utóbb besötétedik, a tábor sehol, és mindenki meg van rettenve az éjszakában rejlő borzalmaktól.
2. Mentális katasztrófa
A keret – és azon belül is elsősorban a kezdőcsapat – legnagyobb problémája a fejekben keresendő. Érezhető egyfajta öreguras jóllakottság a nagyfülű díjak sorozatának köszönhetően. Érezhető az önbizalom hiánya a számtalan egyéni hibán, a kihagyott helyzeteken keresztül a botrányos védekezési ballépésekig. Érezhető egyfajta belesz*rás, ami magában hordozza az edző felé mutatott tisztelet hiányát, illetve a helyzeti előny kényelmét, mondván nyilván előbb cseréli le az edzőt Pérez, minthogy megreformálja a fél keretet. És a legerősebben az mutatja ezt a szellemi kimerültséget, hogy a cserepadról érkező, többségében szerényebb képességű, de megfelelően motivált labdarúgó rendre ki tud emelkedni, még szörnyűbbnél szörnyűbb meccsállások esetén is, vegyük Odriozolát, Marianót, Ceballost, vagy akár a minimális percekkel rendelkező Reguilónt, vagy Valverdét, hogy a fakóban tündöklő Viniciusról ne is beszéljünk. Ezek azok a szimpatikus játékosok, akiket megfelelő mentális erővel bíró sztárok jelenlétében nem is hiányolnánk ennyire a csapatból, most viszont minden percüket epekedve várom. Elengedhetetlenek a személyi változások jövő nyáron.
1. Julen Lopetegui
És végül következzen a menedzser, aki nehéz örökséget kapott Zidane után, de vállalta a feladatot, és vállalásánál reménykedtem. Reménykedtem benne, hogy sikerül fokozatosan építenie valami újat, hogy idővel lehengerlő rendszert épít, és sosem látott magasságokba repíti a csapategységet. Hogy szárnyai alatt új csillagok születnek, a régiek ragyogásának fényében. Október végére aztán arccal érkeztünk többedmagammal a betonba. Egy mentálisan teljesen szétesett, vezéregyéniség nélküli, megfáradt, taktikailag kiismerhető és szétzilálható csapattá alakult irányítása alatt a Real Madrid. Egy szomorúan kullogó fogatlan oroszlán a szavannában, mely a kacagó hiénák zajától hangos. Valahol sajnálom ezt az embert, hiszen biztos vagyok benne, hogy a legjobb szándékkal állt munkába és próbálta kihozni a legtöbbet a csapatból, de türelmes építkezés helyett szisztematikus rombolás következett, a klub pedig újkori történetének legmélyebb pontjait járja jelenleg. Egy, a keret számára testidegen rendszerben, motiválatlan játékosokkal, a szerencsének, vagy egy jó beadásnak vagy pontrúgásnak köszönhetően érünk el találatokat, majd bohózatba illő módon kapjuk, már-már megalázó szinten a válaszokat. Elértük a leghosszabb gólcsendet a csapat történetében, jelen állás szerint nem vagyunk európai kupaindulást érő helyen, és a változás szele nem simogatja arcunkat. Ugyanaz a félrecsúszott projekt fut tovább, ugyanazokkal a jóllakott arcokkal, a teljesítmény semmilyen mértékben nincs hatással a kezdőcsapat összeállítására. Ebben minden bizonnyal közrejátszik az is, hogy Julen nem akarja teljesen elveszíteni a hangadókat azzal, hogy példát statuál, miközben egy másik pályán mégis elveszít mindent. Azt vártam, hogy a negatív folyamatok kiteljesedésekor, az öt egyes vereség után megköszöni a bizalmat, és feláll. Egy egyenes ember egyenes döntése lett volna. De csalódnom kellett. Kiútról és végső sikerről fantáziált egy olyan labirintusban, amiben a sövényfal osztja a pofonokat.
+1. A szebb jövőkép reménye
Úgy érzem, hogy a mélypontot elértük ezzel. Innentől a világ minden pontján, így Madridban is világossá válhat, hogy hatalmas gondok vannak, mind Pérez, mind a játékosok számára. Egy új éra kezdődhet, új edzővel, új lendülettel. Időben érkezett, mert bár a szezon végén valószínűleg nem kell sokat agyalni a vitrinek bővítésén, mégis a dobogó hozhatónak látszik, a BL-továbbjutás vagy a Spanyol Kupa még nincs veszve, a klubvilágbajnokság ismét hozható. Talán ez a pofon jó, hogy ötszörös erővel érkezett, mintha egy szoros meccsen csak tovább húztuk-halasztottuk volna az elkerülhetetlent, mégpedig azt, hogy tükörbe nézzünk, és megállapítsuk: valami félrecsúszott. Ideje kijavítani!
Vinicius Jr. – a harmadosztály fogságában
Vinicius Jr. nagyjából 45 millió euró körüli összeg ellenében érkezett a Real Madridhoz, és óriási remények és elvárások kötődtek a nevéhez, amint betette a lábát a városba. A Flamengónál távozása előtt már kulcsembernek számított a tavalyi kontinentális U17-es torna gólkirálya és legjobb játékosa, aki Spanyolországba érkezésekor talán többre számíthatott annál, mint ahol most tart. Bár a Castillánál eddig kiemelkedik, kipókhálózta a matracosok második csapatának kapuját, és négy meccsen három gólnál jár, teljesen más kávéház ez, egyszerűen nem itt van a helye.
Mert ha a jó pár évvel ezelőtti, másodosztályú Castilláról beszélnénk, talán még el is tudnám fogadni a jelenlegi szituációt. Szerintem Spanyolországban felesleges kizárólagosan az utánpótlásból kikerülő 18-23 éves játékosokat szerepeltetni a harmadosztályban. Régebben ehhez a csapathoz is voltak érkezők, igazolások, akik azon a szinten minőségi erősítést jelentettek. Most is erre lenne szükség. Megerősíteni a második csapatot annyira, hogy visszakerüljön a másodosztályba. Majd ott egy olyan keretet alkotni, amely megfelelő egyvelege az ezen a szinten jó és rutinos játékosoknak, és a beépíteni, fejleszteni kívánt játékosoknak. Egy 22-23 éves játékos pedig fiatal ugyan, de mégse az ígéret kategória, ekkor már nem érdemes dédelgetni senkit a bölcsőben. Egy Castillánál 21 évnek kéne lennie a maximális korhatárnak, amíg a saját nevelésű labdarúgó stabil tagja lehet ennek a csapatnak, utána vagy felkerül, vagy el kell adni, vagy kölcsönbe küldeni. De a jelenlegi rendszerben semmi nem indokolja azt, hogy Vinicius tétmérkőzéseken fog tudni fejlődni, és jobb játékossá válni.
Ott van annak a lehetősége is, hogy a klub kölcsönadja valahová, ahol magasabb kategóriájú bajnokságban, magasabb színvonalú ellenfelek ellen rendre bizonyíthat. Sorban álltak érte a kérők, többek között Ronaldo Valladolidja, meg rajtauk kívül még a fél La Liga is, mégsem történt semmi. Pedig erre is vannak pozitív példák: az Atlético a Rayóban tudott játéklehetőséget biztosítani Saúlnak a 2013-14-es szezonban, de Diego Costa felemelkedése is egy féléves rayós kölcsönidőszak után indult meg igazán. És az az érdekes, hogy a Real Madridnál szintén sültek el jól kölcsönök, vagy opciós eladások, visszavételek az elmúlt években Carvajal, Lucas, Casemiro vagy Mariano esetében. Épp ezért érthetetlen, hogy mi ez a vak ragaszkodás. Rendben van, hogy a madridi környezetben állandóan szemmel tudja tartani a klub a fejlődését, és figyelheti az edzéseit, de Vinicius nem egy híres középkori festmény, vagy egy drága bor, amit ki kell tenni a nappaliba és nézegetni.
Így tehát az alábbi lehetőségekből lehet választani, a legrosszabbtól a legjobbig:
1. Marad minden így, ahogy van. A Castillában játszik, a felnőttek közé néha keretbe kerül, de érdemi játéklehetőséget nem kap. A teljes szezont így tölti. Ez belátható, hogy sem rövid, sem hosszabb távon nem vezet sehová. Egy ilyen játékost nem szabad tartósan a második csapatba, a harmadosztályba venni.
2. Marad a klubnál, és több játéklehetőséget kap az első csapatnál a Castilla mellett, és egész idényben ingázni fog, így részesülhet komolyabb meccsekben is, de folyamatos terhelés alatt lesz. Ez talán jobb megoldás, mint az előző, hiszen több mérkőzést játszhat, és magasabb színvonalon is szerepelhet, de továbbra sem a legkielégítőbb választás lenne ez.
3. Télig marad a klubnál, majd a téli átigazolási időszakban kölcsönbe kerül egy első- vagy jobb másodosztályú spanyol együtteshez, ahol komolyabb csapatok ellen teljesíthet. Ha már nyáron nem ment (szerintem ez lett volna a legjobb opció), akkor legalább télen útnak kell indítani, ha nem is világot látni, de Spanyolországon belül nagyobb kihívások elé állítani.
Tartok azonban tőle, hogy nem fog javulni a helyzet, és csak bízni tudok abban, hogy valahogy jobbra fordul a brazil srác sorsa a későbbiekben.
Egytől egyig: Sevilla – Real Madrid (3-0)
Csapatok
Sevilla (9)
Nem nyerni jár hozzájuk a Real Madrid már egy jó ideje. Bevertek két kontrát, majd egy lecsorgót, aztán megrezgették még a felső lécet. Mondanám, hogy ennyi, de ez csak az első 45 percre jutó nagyobb helyzeteket fedi le. A második félidőben is kellett jól időzített Casemiro-mentés, Bale-féle blokk, vagy Courtois-parádé ahhoz, hogy a három ne legyen mondjuk öt, vagy hat. Nem sokon múlott, hogy a klub újkori történelmének egyik legkínosabb pofonjába zavarja bele a Sevilla a csapatot. André Silva szárnyalása egyelőre nagyon meggyőző, a Sevilla csapatként és egyéni szinten is leradírozta a pályáról nagynevű ellenfelét.
Real Madrid (3)
Egy teljes mértékben vállalhatatlan első játékrész után egy fokkal jobb második. Borzasztó védekezés, ötlettelen támadásépítés, kevés lehetőség, hatalmas égés. Valami nagyon félresiklott, és nincs is idő keseregni és sebeket nyalogatni, hiszen az Atléti elleni csörte már itt van a kanyarban, a Clásico is látótávolságon belül van, és akkor a BL-ben is megfelelően helyt kellene állni. Ha ez a vereség megfogja a csapatot, annak nagyon csúnya következményei is lehetnek a közeljövőben.
Játékosok
A Real Madrid legjobbja – Gareth Bale (6,5)
Gólt ugyan nem szerzett, de a kezdőként pályára lépő vendégek közül benne volt a legtöbb a tegnapi nap folyamán. Az első félidőben kapufáig jutott, és megállított gyönyörű szereléssel egy veszélyes kontrát, aztán a második félidőben egy nagy ziccert kihagyott, viszont nagyszerű blokkal mentette meg csapatát egy biztos góltól. Végig lehetett rajta érezni, hogy az eredménytől függetlenül komolyan veszi a mérkőzést, és számomra az ilyen mérkőzéseken sokatmondó tud lenni egy-egy játékos hozzáállása.
Thibaut Courtois (5)
Kiszolgáltatott helyzetben volt, nem sok mindent tudott tenni a kapu szájából egy az egyben érkező sevillai játékosokkal szemben. A második félidőben már kevesebbszer bukkant fel az ellenfél a kapuja előtt, de egy távoli lövésnél gyönyörűen hárított, és a többi labdát is magabiztosan gyűjtötte be, egy ízben pedig walesi kollégája segítette ki. Állandó terítéken van a Courtois – Navas téma, szerintem a Costa Rica-i sem tudott volna sokkal többet tenni ezen az estén.
Nacho (3,5)
Nem találta a helyét a jobb oldalon, se védekezésben, se támadásban nem mutatott szinte semmi kiemelkedőt, de legalább nem voltak óriási hibái sem, igaz viszont volt több kisebb cserébe. Nacho pedig hiába Jolly Joker, középen a legjobb, bár fiatalon balhátvédként került fel inkább. Ebből adódik, hogy a jobbhátvéd poszton tud talán a legkevésbé hatékony lenni.
Raphaël Varane (5)
Igazán kiemelendőt nem lehet elmondani róla sem. Az első gólnál valamiért a kapu szögét zárta le (amire egy colos belga már ott volt), és nem a passzsávot, a Real Madrid pedig mehetett közepet kezdeni, de tegyük hozzá, nem az ő felelőssége elsősorban a találat, csak egy köztes dominónak számított. Emellett viszont legalább próbálta azt mutatni a világ felé néhány jó közbelépéssel, hogy a világ egyik legjobb csapatának hátsó alakzata több, mint egy alkalmi gittegylet.
Sergio Ramos (2,5)
Az első gólt kényelmes tempóban visszakocogva leste, csak a vajas pattogatott kukorica hiányzott a kezéből. A második találatnál sem sietett túlságosan vissza a kontrával, de azért még egy képkocka erejéig beúszott tárogatott kézzel, amikor Silva futott már a gólt ünnepelni. A harmadik gyomrosnál pedig a pótos IFA-kat idéző gyorsasággal csöppent az eseményekbe, otthagyta emberét a jobb látószög érdekében, majd számon kérte a tehetetlen állapotba kergetett csapattársán, hogy miért nem él a végtagnövesztés lehetőségével a gólhelyzet megakadályozása érdekében. Az általa és Marcelo által uralt terület veszélyesebb volt, mint Bugattival parkolni a Hős utcában.
Marcelo (2)
Ha az általa tegnap bemutatott védekezési mechanizmusokat oktatnák felvilágosító órák keretein belül a középiskoláknak, mint a hatékony megelőzési módszerek egyike, akkor azonnal a pelenkaiparba tolnám az összes megtakarításom. Az első gól előtt olyan gyönyörűen adta el a labdát, majd maradt le emberéről, hogy Benny Hill már szerkesztette alá a jellegzetes aláfestő zenét, hogy következő alkalommal már teljesen üresen visszakocogva nézze végig a feljeményeket. Végül megpróbált Franco Vázquezzel szemben fejpárbajt nyerni, ahelyett, hogy megpróbálta volna kifedezni a labdát, vagy kibillenteni kicsit az embert, de a 13 cm különbséggel, jobb szögből érkező olasz ellen ez valahogy nem bizonyult elégségesnek. És ezek csak a gólok. Azért nem egyes, mert a második félidőben nem volt teljesen reménytelen. Végül idő előtt hagyta el a játékteret sérülés miatt…
Casemiro (4,5)
A középpályán sokkal vérszegényebbnek éreztem őt is az első félidőben, a másodikban aztán hátrakerült egy sorral (ami általában rendkívül rosszul sült el), de most harmadik középhátvédként jobban teljesített, mint előrébb. Több szerelése is volt itt, meg egy látványos 3 az 1 elleni szituációt abszolvált sikeresen.
Toni Kroos (4)
Nekem nem tetszett tegnap, egész egyszerűen kevésnek éreztem. Védekezésben nem volt érdemben hasznára a csapatának, ahogy támadásban sem. Az osztogatással, a passzok pontosságával ezúttal sem volt gond, átadásai jók voltak, pontosak, de ezekből nem tudtunk érdemi helyzeteket kovácsolni, nem tudtunk lövőhelyzeteket kialakítani, azaz nem értünk el velük semmit.
Luka Modrić (6)
A ’The Best’ ma is a jobbak közé tartozott a pályán lévők közül, igaz, nem volt nehéz a jobbak között lenni a tegnapi mezőnyben. Bár önmagához képest játékban ő is – finoman szólva – visszafogott volt, mégis akcióközelben tudott maradni elöl és hátul egyaránt, ment amíg bírt, és szerzett egy gólt, ami kevésen múlott, hogy érvényes is legyen. Érdekes volt megfigyelni, hogy míg Kroos meccsében a statisztikai mutatók jobban sikerültek, és Luka kicsit pontatlanabb volt német társánál, mentalitásban, hozzáállásban pont az ellenkezője mutatkozott meg.
Marco Asensio (3)
45 percig fel se tűnt, hogy a pályán van. Egyelőre míg fejben lehet, hogy az évekkel későbbi önmaga az Aranylabdát lóbálja büszkén (szigorúan a képességeit tekintve jók lennének az esélyei, hogy a legjobbak közt emlegessék idővel), addig a pályán kéne egymás után három jó meccs Madridban, hogy egyáltalán a kezdőként betöltött biztos helyéről lehessen beszélgetni. A második félidő menti meg a rosszabb osztályzattól, hiszen bár lesgól volt, jól ugratta ki horvát társát, majd később a ziccerben kitörő Bale-t. De tőle ennél sokkal, de sokkal több kell, ha már nem érkezett klasszis játékos a posztjára.
Karim Benzema (2)
Az ígéretes szezonkezdetkor jött a teljesítmény, és a gólok is. Aztán a gólok elmaradtak, de a teljesítmény még elfogadható volt. Aztán most már se gólok, se teljesítmény, hanem a legutóbbi két évének legrosszabb teljesítményeiből egy montázs. Hibás döntés lenne kezdőként kiküldeni az Atlético Madrid ellen, mikor egy kiéhezett Mariano is ott van a csapatban.
Cserejátékosok
Lucas Vázquez (3,5)
Az egyik személyes kedvencem mióta itt van, de szép fokozatosan kezdi elveszteni azokat az értékeit, amik miatt megszerettem a játékát. Zidane utolsó éve alatt is keveset rakott a közösbe, Lopetegui alatt nem volt még jó meccse sem, pedig csereként beszállva neki kellene azok közt lennie, akik új színt hoznak és igyekeznek dobni a csapat teljesítményén. Elszürkült sajnos szép lassan, és egy tehetséges brazil srác ott áll harcra készen, hogy megkaparintsa a perceit.
Mariano (6)
Minden egyes pályán töltött percében ott az akarat, a szenvedély és az alázat. A 93. percben is középcsatárként sprintel hátra, hogy esélyt adjon magának a kontra megakadályozására, és mikor a Sevilla közönsége olézik a huszadik jó passz után a ráadáshoz közelítve, ő akkor is embertől emberig megy, és próbálja menteni a menthetőt. Szeretném, ha kezdene a derbin.
Dani Ceballos (6,5)
Egy zseni, akit nem szabad elpazarolni. Még 0-3-nál beszállva is ki tudott tűnni a csapatból, laza volt, kreatív, mégis összeszedett. Tíz perc alatt kisárgázott két sevillait, és a helyi nézők kitüntetett figyelme (ami Betises múltja okán járt neki) pedig csak felspannolta őt. Nagyon szeretném, ha többet játszana, többször kezdene, és nem pazarolnánk el egy ilyen képességű játékost.
Edzői értékelés
Julen Lopetegui (3)
Nem tetszett az alapfelállás, nem tetszett a védekezés, nem tetszett a támadásépítés. Nem tetszett, hogy Asensio végigjátszotta a találkozót, nem tetszett, hogy Ceballosnak alig jutott idő, Viniciusnak pedig egyáltalán nem. Nem tetszik, hogy Benzema akkor is kezd, amikor messze jár az egy hónappal ezelőtti önmagától. Nem tetszik, hogy behúzott farokkal kell nekimenni egy madridi derbinek, és nem tetszik, hogy vélhetően a jó teljesítmények ellenére kevés változás lesz a kezdőben. Nem tetszik… de egyelőre türelmes vagyok.
Egytől egyig: Real Madrid – Espanyol (1-0)
Csapatok
Real Madrid (6)
Szóval, amit kezdtem fejtegetni feljebb. A csapat uralta a mérkőzést, kevés kibontakozási lehetőséget hagyva az Espanyolnak. A helyzetek azonban nem sorjáztak százszámra. Egy bunkerező ellenfelet persze nem könnyű feltörni, és a vendégek gyönyörűen rajzolták a 4-1-4-1-et minimum 9 mezőnyjátékossal a labda mögött. A kézilabdás körbeadogatás után azonban általában elfogyott a tudomány, a magasan és laposan beérkező beadásokat egyaránt sikerült hatástalanítania a másik csapat védelmének. Egy lecsorgóból egy erős, pontos lövés által végül meglett a siker, de ha az Espanyol emelése tíz centivel lejjebb megy… talán sokan máshogy vélekedtek volna a találkozóról. Nem vagyok lenyűgözve.
Espanyol (5)
Szinte tökéletes védőmunka mellett szinte semmilyen támadójáték. Az első játékrészben tönkretették a gyepet a térfélen, annyira kitaposták a füvet az állandó jelenlétükkel, A második félidőben már bátrabban kezdeményeztek az eredménykényszer hatására, mégis rendre a védelem egyéni hibáiból sikerült helyzetbe keveredniük a teljes mérkőzés alatt. Kis szerencsével egy pontot elvihettek volna a Bernabéuból, a játékvezetői ítéletek is inkább nekik kedveztek érzésem szerint. Az emelési kísérlet gyönyörű volt, ha külső szemlélőként néztem volna a meccset, sajnáltam volna, hogy nem ment be, mert a kivitelezés zseniális volt, és talán izgalmasabban teltek volna a hátralévő percek is.
Játékosok
A mérkőzés legjobbja – Dani Ceballos (8)
Amikor megláttam, hogy a 62. percben kocog le a pályáról, szerettem volna valamit felborítani, vagy elhajítani, mindegy, csak nagyot szóljon. Miért? Minek kellett lehozni? Semmi nem indokolta a lecserélését, zseniális egy órát futott. Mindenhol ott volt a pályán, a küzdeni akarás és a látványos megoldások is leginkább tőle jöttek, csak úgy tudták megállítani, ha felrúgták. Emellett 4 kulcspasszt osztott ki, ami a legtöbb volt – és ehhez elég volt bő egy óra is. Érdekes, ha Kroos nincs a pályán, általában az kitűnik, de most egy percig nem éreztem, hogy mennyire jó lenne, ha itt lenne a német, és ez a középpálya, és elsősorban Ceballos érdeme. Talán egyre többen veszik észre, ami miatt nekem tavaly nagyon főtt a fejem: bűn lenne elpocsékolni ezt a srácot, és minél többet kell játszatni, hogy egy napon a középpályánk kirobbanthatatlan kulcsemberévé váljon.
Thibaut Courtois (6)
A belga első kapott gól nélküli mérkőzése volt a Real Madridban, de ehhez nem kellettek nagyon a macskareflexek, és a parádés vetődések. Egy középre tartó erős labdát magabiztosan hárított, az átemelésnél meg Fortuna fogta a kacsóját. Eddig rendkívül jól kezeli a stáb a kapuskérdést szerintem, ő és Navas egyaránt megkapják a lehetőséget a bizonyításra, és eddig mind a ketten élnek is vele, és talán többet is tudnak kihozni egymásból.
Álvaro Odriozola (7,5)
Azért egy Ramos-Varane-Nacho hármas mellett debütálni úgy, hogy rögtön a védelem legjobbjaként teljesítesz… Ígéretes kezdet a fiatal jobbhátvédtől. Olyan volt a hőtérképe, mint Chile – fáradhatatlanul robotolt a vonal mellett, a 32 km/h-s visszafutása és szerelése üde színfoltja volt a meccsnek. A társak egyelőre bizonytalanabbak voltak vele kapcsolatban, hiszen bántóan kevés alkalommal keresték, sokszor egyszerűen elzárták az útját a többiek, és nem tudta támadásban szélesíteni a pályát, plusz a játék inkább a másik szélen volt intenzívebb. Tetszett, amit láttam tőle.
Sergio Ramos (4,5)
Mindez nem mondható el a csékáról, mármint, hogy tetszett volna a látvány. Kis híján ajándékozott egy gólt az Espanyolnak, az első félidős Espanyol helyzetnél pedig úgy megforgatták, hogy a grillcsirkék is sírva könyörögtek a receptért. Az hogy emellett sokszor szerelt egy kis enyhítő körülmény, de mivel két gól is születhetett volna róla, nem jár standing ovation. Egy szép fejese volt az ellenfél kapuja előtt is, oda bravúr kellett Diego Lópeztől.
Raphaël Varane (6)
Ramos mellett ő tűnt a magabiztosabbnak, de benne is ott bujkált a rizikófaktor, és neki is volt fejfogós, labdaeladós momentuma, igaz, nem olyan látványos, mint a társáé. Maradjunk annyiban, hogy ritka az olyan meccs, amit nullára sikerül lehozni hátul, de igazán egyik középhátvéddel sem tudsz maradéktalanul elégedett lenni. Ez most egy ilyen összecsapás volt.
Nacho (6)
Többször elhangzó tény (frázis?), hogy a saját nevelésű játékos igazi Jolly Joker, és mindent tud játszani. Ez annyiban megállja a helyét, hogy szükségszerűen meg tudja oldani a balhátvéd posztot (fiatalon itt is játszott), de az itt elvárt támadójátékot nem tudja magabiztosan hozni, és mára inkább azt mondanám rá: középhátvéd extrákkal. Kicsit körülményes volt, és az sem segített, hogy Asensio vonalszélsőként mindig ott bukkant fel, ahova Nachót vártuk volna, így a váltásokat sem tudták hatékonyan megoldani egy-két eset kivételével.
Casemiro (7,5)
A jól teljesítő játékosok között volt a brazil, az egyik legjobb idei mérkőzése volt szerintem. A gyengélkedő védelmet jól segítette ki, egy igen fontos szereléssel az első játékrészben. Támadásban sem tűnt rossznak, három lövési kísérlete volt, és bár egyik sem talált kaput, értékelendő, hogy ő legalább próbálkozott. Négy szerelése és 95%-os passzpontossága pedig önmagáért beszél.
Luka Modrić (7)
A gól előtti támadás egyik kulcsszereplője volt a pontos indítással, és Asensio elé is általa keveredett oda a labda. Emellett volt egy közelről leadott lövési kísérlete ballal, de Diego López hárítani tudott a rövid kapufánál. Azt már Kroos hiányának tudom be, hogy a horvát mágustól kevés látványos jelenet érkezett, hiszen Ceballos és Isco is feljebb játszott nála, neki inkább a stabilitásra kellett törekednie.
Isco (7)
Nekem tetszett az ő játéka is. Fáradhatatlan volt, visszaért a saját térfelének mélységeibe, ha labdát kellett szerezni, támadásban pedig rendszerint a rendszámát tudták csak leolvasni. Három sikeres csele volt, és olyan külsős kiflit tekert Ramos fejére, amilyet a kedvenc sarki pékségemben sem láttam még soha. Őt sem cseréltem volna le, megérdemelte volna a teljes 90 percet.
Marco Asensio (6)
Valóban, övé a győztes gól, de nem igazán nyűgözött le, amit tőle láttam. Az egy tűpontos lövés leszámítva meglehetősen kevés jó megmozdulása volt, a második félidőben pedig látványosan nem kereste Marianót, ami szerintem sokaknak szemet szúrt. Na őt lecseréltem volna, három pontot érő találat ide, vagy oda.
Karim Benzema (4)
Még a hőtérképe sem izzadt meg. Én általában kiemelem, ha mezőnyben jól teljesít, jól mozog el, vagy kulcspasszokat ad, tehát nem csak a gólszerzést figyelem. De ezúttal a gól előtti, Lukának visszatett labdán kívül szinte semmi jót nem tudok vele kapcsolatban elmondani.
Cserejátékosok
Mariano Díaz (6,5)
Ígéretesebben mozgott, mint francia kollégája, de vagy nem tudták játékba hozni, vagy nem akarták (figyelsz Marco?). Ha így folytatja, egyszerűen muszáj lesz több játéklehetőséghez jutnia, kijárna neki.
Lucas Vázquez (4,5)
A meccs embere helyére érkezett, de a fél óra alatt semmi olyat nem mutatott, amiért be kellett volna küldeni őt. A Zidane alatt rendre megbízhatóan teljesítő Lucas Lopetegui alatt csak árnyéka tud lenni eddig önmagának.
Marcos Llorente (-)
Szűk negyedóra jutott neki, de ezalatt is egész jól teljesített, még gólszerzési lehetőség is adódott előtte. Lassan talán előtte is megnyílik a pályára vezető út, ha jobban beindul a rotáció.
Edzői értékelés
Julen Lopetegui (5,5)
A kezdőcsapat rendben volt, a padról nagyon hiányoltam viszont Viniciust, egyszerűen nem értem, hogy hogy nem fért még oda sem. A játék képéről fentebb már írtam, tartom, hogy ennél több volt ebben a meccsben, a gyenge szélső játék pedig a mester sara. Mint ahogy a cserék is, amelyek közül Ceballos és Isco lehozatala teljesen érthetetlen volt, ahogy Lucas beküldése is. A kötelező Benzema – Mariano csere indokolt volt, és Llorente beküldése is jó húzásnak bizonyult. Elképzelhető, hogy később többre fogom tartani ezt a győzelmet, de egyelőre kevesebb jót tudok belelátni az összképbe. Kíváncsi vagyok a rotációra a továbbiakban is, mert bár érthető, hogy Julen szeretné, ha a saját felfogása tükröződne vissza a pályán, és először a kulcsembereknek kell jeleskedniük, de elég mély a keret, sok lehetőség van benne, lehet bátran használni.
Meglepetések a FIFA 19 értékeléseinél!
90 felettiek
Luka Modrić (91), Sergio Ramos (91), Thibaut Courtois (90), Toni Kroos (90)
Hosszú idő után nem Cristiano Ronaldóval kezdődik a legjobb madridi játékosok névsora (aki egyébként Messivel holtversenyben 94-94-es értékkel áll az összetett lista élén), hanem Modrićcsal és Ramosszal. A horvát tavalyi 89-es eredményéhez képest kettőt javult, bár őszintén szólva, ha Neymar megkapta a 92-t (mire is?), akkor neki is meg lehetett volna adni erre az évre. Ramos egy pontot javított, vélhetően ő ezzel el is érte saját csúcsát, ez rendben is van. Courtois szintén egy ponttal javult, a jó vb-szereplés persze segített ebben. Toni maradt 90-es, a tavalyi megmosolyogtató 88-as passzmutatójára csak egyet pakoltak rá neki, a 89-es is több mint vicces a precíz átadások hercegétől.
A top 100 további tagjai
Isco (89), Gareth Bale (88), Marcelo (88), Casemiro (88), Keylor Navas (87), Raphaël Varane (86), Marco Asensio (85)
Itt már majdnem mindegyik értékkel tudnék kötekedni, talán Marcelo 88-asa van egyedül rendben szerintem. Iscót és Casemirót kicsit alacsonyabb értékkel vártam, ők 3-3 értéket javultak tavalyhoz képest. Bale-től levontak egy pontot, 89 helyett most csupán 88-as. Persze a sérülések közrejátszottak, mégis szerintem maradnia kellett volna 89-en. Navas kettőt javított, ami talán lehetett volna három is, nála a 88-at találtam volna megfelelőnek (helyette kapott Handanović 88-at pl.), Asensio pedig egyet javult, de ő is lehetett volna 86-os, megérdemelte volna. A legnagyobb talány számomra azonban Varane ebből a csoportból, akire vártam volna egy 88-ast (a nápolyi Koulibaly például 87-es lett), de ez a 86 meglepően kevés.
A többiek (itt az értékek nem hivatalosak, nem az EA hivatalos csatornáin lettek közzétéve, azaz a valóságtól eltérhetnek némileg)
Dani Carvajal (84), Karim Benzema (84), Nacho (83), Lucas Vázquez (83), Mariano (80), Álvaro Odriozola (80), Kiko Casilla (80), Marcos Llorente (79), Dani Ceballos (78), Jesús Vallejo (78), Vinícius Jr. (77), Fede Valverde (73), Sergio Reguilón (64)
Ezek az értékek nagyjából rendben is vannak, bár Ceballosra vártam egy 80-ast, illetve az meglepő, hogy Llorente jobb lehet nála. Reguilón lehet, hogy kap némi emelést majd így, hogy első keretes lett.
És persze a legendák…
Hiszen nélkülük nem lenne ugyanaz az egész, ráadásul szép számmal bővültek a madridi érdekeltségű ikonok. Velük szintén találkozhatunk a játékban:
Ronaldo (90-94-96)
Raúl (86-88-92)
Van Nistelrooy (86-90-92)
Emilio Butragueño (87-90-92)
Luís Figo (88-90-92)
Roberto Carlos (86-88-91)
Fabio Cannavaro (87-89-92)
Fernando Hierro (86-89-91)
Michael Owen (86-88-91)
Michael Laudrup (85-89-91)
Gheorghe Hagi (85-89-91)
Clarence Seedorf (85-88-91)
Claude Makélélé (85-87-90)
Elmondható tehát, hogy hosszú lesz még az a kb. két hét, amíg az új játékot teljes egészében kézhez vehetjük. Számotokra melyik volt a legmeglepőbb érték?
Minek dicséritek azt a sz*r Benzemát?
Oké, oké, kicsit túlzó gondolatmenet a fenti, de minden viccnek a fele igaz. Hiába csengett le Mariano ügye a mezszámával, emellett gombamód szaporodtak meg az interneten azok a vélemények is, miszerint most Benzema agyon van hájpolva, meg istenítve van, csak azért, mert úgy kezdte a szezont, mint egy tisztességes csatár. Én elhiszem, hogy a társadalomnak igénye van a fekete-fehérre, meg arra, hogyha valamit nem szeretek, akkor utálnom kell, és középút márpedig nincs, mégis a racionalitás arra sarkall, hogy valamiféle szélsőségektől mentes vélemény csak legyen megfogalmazva. És az van, hogy Benzema a legtöbb esetben hozzánk sem buksisimogatásért jött az elmúlt években, bár mi többre értékeltük a francia támadó gólszerzésen kívüli munkáját, mint a közvélemény. Továbbra is tartom azt a véleményem, hogy a BL-döntőkön rendre a rosszabbul teljesítő játékosaink között volt, hogy az elmúlt két évben roppant gyenge volt a helyzetkihasználása, amiért joggal érték kritikák. És amikor Karim kifejezetten rossz volt, az valami megnyugtató egységet hozott a szurkolói körökben, hiszen az ő legnagyobb ellendrukkerei (akiknek a köre feltűnően nagy hasonlóságot mutatott Ronaldo legnagyobb fanatikusaival) megkapták az elégtételt, hogy a botlábú megint semmit sem ért, és a többieknek is el kellett ismerniük, hogy az adott meccs éppen nem az ő mérkőzése volt.
Ja, mielőtt felmenteném magam itt mindenféle felelősség alól, volt, hogy én is túlzásba estem vele kapcsolatban. De mentségemre szóljon, mindkét irányban volt rá példa, azaz utólag visszanézve találok olyan esetet is, amikor nem kellett volna annyira lehúzni, és olyat is, amikor túlságosan kiemeltem pozitív irányba, pedig nem kellett volna. Szurkolók vagyunk, megesik. Azonban az a viselkedés távol állt tőlem, hogy zsinórban húzzam be neki értékeléseknél az egyeseket, vagy heteken, hónapokon, éveken át szajkózzam mindenhol, hogy miért nem takarodik el ez az idióta a csapattól végre – mindezt a csatárteljesítményétől függetlenül. Mert Benzema esetében a gólszerzést tekintve a léc Ronaldo magasságában volt, de Ronaldo esetében a gólszerzésen kívüli, minden mást összefoglaló halmazt jelölő léc sosem létezett. Leegyszerűsítve: Ha Benzemának 10 meccsből volt 4 jobban sikerült, akkor is el volt küldve az anyjába, meg le volt mindenki hurrogva, aki dicsérte. Ha Ronaldónak 10 meccsből 4 gyenge lett, azt nem lehetett leírni úgy, hogy egy maroknyi önjelölt védelmezője ne küldjön el mindenkit az anyjába, aki másképp gondolkodik. Ha Benzema nem lő gólt, de ad egy gólpasszt, szerel háromszor, ad négy kulcspasszt, a hőtérképe majd felrobban, meg van 90+-os passzpontossága, akkor takarodhat, ha Ronaldo duplázik büntetőből és fejesből, de mellette a mezőnyben minden tekintetben kevés, akkor ő legalább gólt lő, kit érdekel mellette bármi. Holott (az én szempontomból legalábbis) egy mérkőzés értékelésekor nem csupán a gólok az értékmérők, nem veszek bele 5 évvel ezelőtti találkozókat, nem érdekel, hogy három meccse ki mit rúgott be, mit hagyott ki, mert az adott 90 perc eseményeinek megítélésébe ezek nem számítanak. És szó sincs arról, hogy ez valamiféle Benzema-imádó, meg Ronaldo-gyűlölő gondolatmenet, mert ezt megint kényelmes lenne belelátni, hiszen a realitások talaján maradva a portugál még mindig a világ egyik legjobbja, korunk meghatározó játékosa, extraklasszis, Benzema pedig két polccal azért lejjebb helyezkedik el, viszont példának okáért a labda nélküli mozgását nézve nem sok jobbat tudok nála mondani a palettáról. A lényeg hogy sosem érdemes túlzásokban ragadni, mert veszélyezteti a racionalitást.
A helyzet most az, hogy Ronaldónk már nincs, Benz viszont itt van, és éppen nem tud céltábla vagy bokszzsák lenni, mert jól megy neki a játék. És ezt merjük kimondani, és ne pályázzunk a húszlájkos szarkazmusra akkor, amikor éppen egy alakulófélben lévő csapatban a csatárduónk a vártnál sokkal jobban teszi a dolgát. Aki bele akar rúgni, az megteszi úgyis, amint jön egy gyengébb meccs, mert 50 mérkőzést senki nem tud klasszis szinten lehozni egymás után. Én a magam részéről szurkolok neki, hogy minél többször legyenek vele elégedettek az emberek, mert abból a csapat csak profitálhat.
A mélyről fakadó elitizmus szégyenteljes hirdetése
Mariano visszatért. A 18 éves kora óta hat szezont Madridban lehúzó, majd egy francia kitérő után újra hazataláló játékost a Sevilla elől kaparintottuk meg, méghozzá akciósan. A gólerős játékos Mayoral helyére érkezett, Borja így továbbállt a Levantéhoz. Bár visszatérése osztatlan sikernek örvendett a szurkolók körében, a mezválasztása már megosztotta a madridista tábort, hiszen Mariano a nyáron megüresedett hetes mezt öltötte magára. Ez volt az az esemény, amikor lekapcsolt a villany, és cinikus és meglehetősen mocskos offenzíva indult ellene. Mert hát a legendás számot, a Raúl és C. Ronaldo által hordott csodát nem lehet csak úgy odaadni egy nyeretlen kétévesnek, mert ez bizony a madridizmus szembeköpése. A hetest csakis nagy futballisták, értékes labdarúgók, igazi világsztárok viselhetik, hiszen a hetes az nekik jár. A hetes mez viselésének receptje nyilván egy hét lakat alatt őrzött hétpecsétes titok, valahol elzárva Pérez irodájában, és az összetevők között kell lennie egy három számjegyű összegnek a transfermarkton, lelkes ázsiai tinilányok testnedveinek, minimum egy saját márkának és reklámszerződések sorozatainak. Mert egy csöves tizenhatost bármilyen jöttment felölthet, vagy egy huszonegyest. De a hetes! Ahhoz a pályán kívüli élet reflektorfényben fürdő hétpróbáját kell kiállni. Milyen ciki lesz a hetes mezben padra ülni, vagy csak húsz percet játszani csereként, vagy párolt halat enni, vagy borotvakrémet hirdetni! Én is szégyenkezem.
De nem emiatt, hanem az ilyen módon gondolkodó, magukat Real Madrid-szurkolóként definiáló emberek okán. Őszintén: ti mit képzeltek magatokról? Hogy jöttök ahhoz, hogy egy nyomorult szám kiválasztása miatt tiportok a sárba egy lelkes és önbizalomtól, motivációtól duzzadó játékost, aki ráadásul évekig pallérozódott az alsóbb csapatainkban? Mi ez a műanyagból gyúrt sznobizmus? Ez a marketing diktálta nagyképűség? Miért nem lehet örülni, hogy egy Real Madridnál végre semmibe veszik a kötelező köröket, és a piaci várakozások diktálta számosztogatással ellentétben odaadják annak a mezt, aki szeretné? Tetszenek tudni, hogy az első madridi BEK-siker idején ki viselte a mezt? A legendás Di Stéfano? Vagy Rial? Gento? Nem! A hetes Joseitón volt, mivel ő volt a jobbszélső. Az emlékezetes 60-as BEK-döntőn? A 7-3-ason? Ott volt Puskás, Don Alfredo, Paco Gento, del Sol, a hetes pedig a brazil Canárión volt. Akkor még nem is érdekelte a szurkolókat, hogy ki milyen mezbe bújik, az egyszerűségre törekedtek, a fontos az volt, hogy egyszerűen meg lehessen különböztetni a játékosokat. Manapság meg külön méltósági versenyt kell folytatni, meg nagy saját social bázist kell felmutatni referenciaként, hogy egy rohadt számot lehessen viselni.
Pedig a lényeg nem a ruha hátulján van, hanem az elején. A címer felette áll a névnek és a számnak, és ha odaadóan futballozol érte, talán megjegyzik, hogy milyen felirat áll a másik oldalon. Mariano pedig akárhányszor lépett pályára habfehérben, sütött róla a tenni akarás, az odaadás, a madridista szív. Amit kitesz a pályára azoknak is, akik lekaparnák a meze hátulját csupán azért, mert a fogyasztói társadalom diktálta tempó bekebelezte őket.
Mariano hetes meze a tisztaság, ártatlanság és az őszinteség dicsősége.
Egytől egyig: Real Madrid – Atlético Madrid (2-4)
Csapatok
Real Madrid (6)
A kapott négy gól ellenére a csapatjátékban bőven lehetett biztató jeleket találni. A támadások gyorsasága, felépítése egy új koncepció kezdeti időszakában igen jól festett. Kiemelendő a pontrúgásokban mutatott változatosság, különösen a trükkös kisszögleteket illetően, melyek rendre veszélyesek voltak. A hozzáállás laza volt, talán kicsit lazább is a vártnál, ebből adódóan több felelőtlen döntés is született a pályán a kulcsjátékosaink által is. A védekezés rendszerszinten (!) szintén nem volt vészes, viszont a számtalan egyéni hiba megbosszulta magát, és sima matracos siker lett a vége. Sok munka vár a csapatra, de Lopetegui tisztában volt azzal, hogy mire vállalkozott, drukkoljunk neki, hogy sikerre vigye a játékosok által az elképzeléseit.
Atlético Madrid (7)
Igazából nem játszottak elsöprően, ellenben precízen éltek a blancók adta lehetőségekkel, még úgy is, hogy Griezmann észrevehetetlen maradt a mérkőzés során. A változatos jelzőkkel körbeudvarolható Costa azonban személyiségének számtalan kellemetlen defektusa ellenére továbbra is remek képességű, kellően agilis támadó, aki kétszer is büntetett, az i-re a pontot pedig a középpályások találatai tették fel. A szomszédok jól erősítettek a nyáron, bár Rodri elég visszafogott volt, Lemar nem játszott rosszul, és a csapat is kiegyensúlyozottan teljesített a két gól ellenére.
Játékosok
A csapat legjobbja – Karim Benzema (6)
Igazából elég nehéz a csapaton belül is legjobbat választani, hiszen kiegyensúlyozottan jó egyéni 90 perces játékosunk nem volt. Karim a második félidőben szinte teljesen láthatatlan és észrevehetetlen volt, ahogy a ráadás sem róla szólt. Azonban ne vitassuk el tőle a szép fejes gólt, illetve a büntető előtti szituációnál is ő zavarta a kézzel a labdához érő védőt. Máskor ez egy átlagosan teljesítő játékos értékelése lehetne, most ez elég volt a csúcshoz házon belül.
Keylor Navas (5)
Bravúrt nem tudott felmutatni, a kötelezőket hozta, kivéve a vezető gólt, ami az ő lelkén (is) szárad, hiszen kapus oda nem kaphat gólt ilyen helyzetben, illetve a második gólnál is talán lehetett volna kicsit gyorsabb és magabiztosabb. A másik két gólról nem tehetett.
Dani Carvajal (4,5)
Harapott, mint egy veszett pitbull, és adományozott, mint a Máltai Szeretetszolgálat. Csak ő étel helyett labdákat osztogatott a csíkosaknak, akár teljesen ártalmatlan szituációkban is. A támadásokat segíteni tudta, de túl instabil volt ez egy jobb értékeléshez.
Sergio Ramos (5)
Érdekes meccsen van túl a kapitány, hiszen két gólban is alaposan benne van a keze, ugyanakkor ezeket leszámítva remekül teljesített. Csak hát a védőknél egy gólt eredményező védelmi hibát (főleg kettőt) nagyon nehéz leszámítani. A büntetőből szerzett gólja mit sem változtat ezen.
Raphaël Varane (2)
Ezt a veresegyházi asszonykórus tetszőleges tagja is lehozta volna így. Felejtsük el nagyon gyorsan. Illetve ismerjük fel a hibákat, tanuljunk belőle és utána felejtsük el marha gyorsan.
Marcelo (4,5)
Nagyon hasonló meccse volt, mint túloldali kollégájának, így a pontszám is vele megegyező. Annyi az eltérés, hogy kicsit aktívabb volt elöl, és kicsit gyengébb volt hátul Carvajalnál.
Casemiro (5,5)
Tulajdonképpen két Casemiro játszott a pályán. Az egyik helyezkedési hibákkal, meghökkentően elvesztett labdákkal jelentkezett, a másik látványos egy az egy elleni szereléseket nyert meg, fejpárbajokból került ki győztesen. Nekem karcsú volt az általam ismert csúcsformában lévő Casemiróhoz képest.
Toni Kroos (6)
Modrić hiányában ő volt a mindenes, de nem tud ennyi feladatot egyszerre hatékonyan betölteni. A súlypontáthelyezések és a labdák elosztása mellett a támadóharmadba is fel kellett volna lépnie, letámadnia, meg védekeznie a középpályán, ami kicsit túlnőtt talán rajta, de így is a legjobb tudott lenni a középpályáról.
Isco (3)
Nem látom a helyét egyelőre ebben a kezdőben, sem pozícióját, sem játékstílusát tekintve. Ütemtelenül lépett játékba, kereste a helyét, de végig súlytalan volt, őt kellett volna leghamarabb lehozni a pályáról.
Marco Asensio (5,5)
Felszabadultan játszott, de helyenként kicsit flegmán, és hiányzott az ő játékából is az átütő erő. Nem mondanám, hogy rossz volt, de sokkal több van benne pár kényszerítőnél és sarkazásnál.
Gareth Bale (6)
Benzemához hasonlóan ő is az első félidőben villogott, többször megtévesztve Lucas Hernándezt, és gólpasszt tekert Karim fejére is egy szélvészgyors elfutást követően. Aztán kollégájához hasonlóan szertefoszlott és eltűnt.
Cserejátékosok
Luka Modrić (5,5)
Sokat nem tudott hozzátenni a mérkőzéshez ő sem, a mágikus külsője még a napágyon pihent.
Dani Ceballos (5)
Agilis, harcias és van benne valami megfoghatatlan. Ha több játékidőt kap, csodákat láthatunk tőle, még ha ezúttal nem is tudott a csapat segítségére lenni érdemben.
Lucas Vázquez (4,5)
Több mint fél órája volt, de számomra halvány volt az általa mutatott játék. Nem éreztem benne a veszélyt.
Borja Mayoral (3)
Minek ment oda?
Edzői teljesítmény
Julen Lopetegui (5,5)
Lényegében a nagy részét az értékelésének már megindokoltam a csapatnál. Ami miatt egy fél pontot levonok az a cserékben keresendő: Isco jóval többet volt a pályán az indokoltnál, míg Mayoralt előnyben részesíteni Vinícius helyett az előszezont tekintve eléggé megkérdőjelezhető, különösen Kroost lehozva, aki nélkül a középpályásjáték teljesen megszűnt létezni. Lesz ez még jobb is.
Ők is emberek
„Egy voltam a sok közül. Ahogy teltek az évek, és szétnéztem a társaim között, tudtam, hogy jó, ha százból egyikünk beteljesíti a nagy álmot – felölteni a Real Madrid felnőtt csapatának szerelését. Egy hajóban eveztünk, de egymásnak valahol riválisai is voltunk. Nem érhet mindenki oda, lehet, hogy egyikünk sem. Bár tudom, hogy van tehetségem, ami elengedhetetlen, mégis a kemény munka nélkül sosem juthattam volna el a legmagasabb szintekre. A húszas éveim elején már-már úgy éreztem, oda az esélyeimnek, nem lesz meg az áttörés. Aztán az élet mentőövet dobott, és ugyan el kellett hagynom az otthonom, bizonyíthattam, hogy nem csak egy átlagos, egész ügyes támadó vagyok. És aztán megjött a legszebb üzenet: a hazám visszavár. Az út eleje rendkívül rögös volt, aggódtam, és bevallom, kicsit féltem is. Nem akartam szégyent hozni a címerre, nem voltam biztos benne, hogy megütöm a szintet. A folyamatos, alázatos és kemény munkában találtam partnerre, ő mutatta meg a sikerekhez vezető utat. Ha egyszer úgy futok ki madridi mezben a pályára, hogy megelégszem a nyolcvan százalékkal is, én magam fogom kérni az eltanácsolásom.”
„Az álom véget ért. A repülőtér hangtalan várójának semmitmondó ürességét egy-egy bámészkodó turista ütemes lépései törték csak meg. Isten biztos tudja, hogy miért történik velem mindez, talán új utakat kell járnom ahhoz, hogy megtaláljam a számításaimat. Aztán kaptam egy telefont. A szívemnek egyik legcsodásabb telefonját. Mégsincs vége! Új hegyeket kaptam magam elé, hogy megmásszam őket, én pedig lelkem egészének tisztaságával és erejével igyekeztem még erősebben, még nagyobb léptekkel felérni a csúcsra. Az akadályok azonban csak tornyosultak. Semmibe néztek. Szint alattinak tartottak. Folyamatosan keresték az utódomat, aki végre betöltheti az űrt. Voltak gyenge pillanataim, amikor egymagamban könnyes szemmel tekintettem az ég felé, és kérdeztem: „Miért, Uram? Nem látod az igyekezetem, az odaadásom?”. De tudtam, hogy még erősebbnek kell lennem. Emberfeletti teljesítményt kell nyújtanom a pályán, és életem legnehezebb harcát kell megvívnom az elmémben és a lelkemben egyaránt. Könnyednek és ellenállhatatlannak kell lennem, akit nem lehet félreállítani! Nem hagyom magam!”
„Néha nem könnyű. Szeretnék megfelelni az elvárásoknak, és bár a szurkolók, a csapattársak, a mester várakozásai komolyak, mégis én vagyok az, aki a legtöbbet követeli magamtól. Néha nem könnyű. Ordítani tudnék, ki tudnám adni magamból a fájdalmat, de nem tehetem. Azt hiszik, nem igyekszem, hogy elkényelmesedtem, hogy megöregedtem. Kidobnának, mint egy idős kutyát, akivel már túl sok probléma van, pedig ő csak támogatásra vágyik, és akkor bármire képes lehet. Aztán ugyanezek az emberek a vállukon hordoznak másnap, hősként tisztelnek, bálványként imádnak. Majd kezdődik újra az egész. De én nem haragszom rájuk. Felül kell emelkednem, profiként, nincs mese. De ha körbenézek… Számos pályatársam már levezet ilyen idősen, kisebb bajnokságokban, akár más kontinensen, klubjaikban legendaként tekintenek rájuk, példaképként, tisztelik, szeretik őket. Én nem kérem, hogy ikonként imádjanak, hogy pályám végén is – mert egyszer véget ér – dörgő tapsvihar köszöntsön. Nem tagadom, jól esne a gesztus, de nem várom el. Én csak azt kérem, hogy a nehezebb pillanatokban is legyetek itt velem. Amikor nem sikerül egy lövés, nem jön össze egy csel, egy szabadrúgás, akkor pfújolás helyett biztassatok, adjatok erőt, hogy pontosabb legyek, hogy jobb döntéseket hozzak. A más csapatok szurkolói által áramló dühből megtanultam erőt kovácsolni, de a sajátjaiméból nem egyszerű. Nem kérem, hogy szeressetek, csak álljatok mellém, és legyetek velünk!”
„Úgy érzem, lehet még egy nagy dobásom. Amikor megérkeztem szinte bámulatosan alakult minden, jól ment a játék, döntő momentumokban tudtam segíteni a csapatot, és nagyon jól éreztem magam. Aztán valami megváltozott… vizsgálatok, műtétek, homlokukat ráncoló orvosok és fizikoterapeuták. A zöld gyep az otthonom, mégis egyszer a gyúrópadon feküdtem üres tekintettel, másszor a medencében izzadtam azért, hogy minél hamarabb visszatérhessek. De a harc folytatódott, a testemben és a lelkemben egyaránt. Partvonalon kívül rekedtem, és rendkívül rosszul esett, hogy nem tudtam menni, hajtani, küzdeni a céljaink eléréséért. Kicsit talán magamba is fordultam, zárkózottabb lettem ettől. Amikor fizikálisan rendben voltam, a belső démonjaim tépáztak és suttogták, hogy minek ide olyan, aki folyton az orvosnál köt ki havonta. Valahol talán még el is fogadtam ezt a helyzetet, hogy itt én már nem lehetek sikeres. De valahonnan mélyről még tudtam egy utolsó lendületet venni, és minden elkezdett működni megint. És most itt állok, itt állunk egy újabb nagy kapu előtt, és csakis rajtunk múlik, hogy beléphetünk-e rajta. Én nagyon szeretném bebizonyítani, hogy itt a helyem, és mindent elkövetek azért, hogy ezt a madridi szurkolók is így gondolják!”
„Újra győzelemre kell vezetnem a seregemet. Felelős vagyok értük, és felelős vagyok a szurkolókért. Azért a kisfiúért, vagy kislányért, aki talán ezen az estén ülve a tévé előtt lesz madridista. Felelős vagyok a Real Madridért. Ha hevesebb vagyok, ha felemelem a hangom, ha olykor túl is fűt a szenvedély, és megfeledkezem a határokról, az azért van, mert ez a klub az életem. Egyek vagyunk. Ha idén nem is állt betonbiztosan a falunk, most minden téglának a helyén kell lennie. Nem hibázhatunk, és nem hozhatunk szégyent a Real Madridra, a szurkolókra, a vezetőkre, edzőinkre és magunkra. A futball nem élet vagy halál kérdése… sokkal több annál. A habfehér dressznél nem létezik súlyosabb szerelés, a királyi embléma vaskos láncainak végén ólomgolyóként nehezednek a kritikák, az elvárások, a követelmények. Ha azonban a szurkoló és a játékos szíve egy ütemre táncol Kijev és a nagyvilág számos pontja között egy nagy várakozásokkal teli éjszakán, akkor a madridizmus ereje minden rohamot kiáll, és minden gátat átszakít. És ha egyszer valaki megkérdezi tőlem, hogy mi a legszebb dolog az életben, akkor büszkén mondhatom: a legnemesebb címer hordozójaként magasba emelni győzelmünk, akaraterőnk és kitartásunk gyümölcsét!”