P. Jázon (pimadd)

Valószínűleg Raphaël Varane-ra irányul a legnagyobb, ha nem az összes figyelem, amikor az emberek megvizsgálják, hogy milyen okok vezettek a Real Madrid fiaskójához Manchesterben. A megbízható francia védő két esetben is megingott, így végérvényesen megpecsételte a csapata sorsát Pep Guardiola gárdája ellenében. Senki sem vitatja, hogy a hibák, amiket vétett, végzetesek voltak, és szinte lehetetlen lett volna megfordítani a párharcot, főként, ha figyelembe vesszük, hogy milyen színvonalat képviselt az ellenfél. Viszont Varane hibáin túl volt egy meghúzódó strukturális hiányosság a taktikában. Zidane nem vétette el nagyvonalakban a taktikát, de voltak részek, amiket igen: a középpálya felépítését, illetve a támadásépítési stratégiát. 

A csapat labdát akart birtokolni egy kontrollált környezetben, sok passzal a földön, egészen Courtois-tól kezdve. Ez jól működött addig, amíg Modrićot és Kroost meg lehetett játszani, és át tudták segíteni a csapatot a City intenzív letámadásain (a City tudatosan a pálya közepét szállta meg a letámadásoknál). Kroos és Modric a módosított Lavolpian stílusban játszott (ezt illusztrálja az alábbi kép, ahol látható, hogy Kroos hátrébb helyezkedik, hogy passzolási opciót nyújtson), amit először Ancelotti alatt figyelhettünk meg tőlük. Ez a támadásépítési stílus rendkívül jól feküdt korábban a csapatnak, köszönhetően a kiváló tudásnak és munkabírásnak, amit a fenti duó képvisel. 

Az összhang, és Ramos hiánya

A problémák azért keletkeztek, mert nem volt összhangban a csapat presszing-stratégiája, amit szintén Modrić és Kroos koordinált. Gyakran fordult elő, hogy a két középpályás vezette a presszing-vonalat, ami miatt a legelőrébb tartózkodó játékosok között voltak a City térfelén (ezt ábrázolja a lenti kép). Ez azt jelentette, hogy amikor a Real Madrid megszerezte a labdát, és új támadást akart vezetni, akkor – az ebben az értelemben vett – két legértékesebb, és a nyomásnak legellenállóbb játékosa nem volt elérhető az építkezési zónában.

Emiatt amikor a csapat labdát szerzett, és éppen megpróbált átváltani támadásra, a felelősség Casemiro és a védők vállára került a tempó stabilizálását és a támadásépítést illetően. Ez az egyik terület, ahol hiányzott Ramos, hiszen a védelmi zsenialitásán túl a támadásokhoz is rengeteget hozzátesz a kapitány. A spanyol kétség nélkül vezér és karmester a középhátvéd pozícióból, hiszen magára vállalja az osztogatást és a labdabirtoklás kontrollálását a védelemben. Ezt jól mutatja az alábbi ábra is, mely szerint Ramos közel 11-szer többet passzolt 90 percenként a ligában, mint Varane, mindezt ráadásul nagyobb sikerességgel is tette.

Viszont a Manchester City elleni meccs során Varane próbálkozott a legtöbb passzal, és ugyancsak őt keresték a legtöbbet a társak, ami már ez említett összhang hiányát mutatja a csapat játéktervét illetően, hiszen a francia nem a leglabdabiztosabb ember a keretben. Militãónak kellett volna a Ramos hiánya által keletkezett űrt betöltenie, ami a hátulról történő kezdeményezést illeti, de a labda többször kötött ki Varane-nál (talán azért, mert Carvajal nagyobb szerepet vállalt az építkezésben, mint Mendy). 

A Casemiro-rizikófaktor újra felszínre tör, Isco alkalmassága

Azon túl, hogy a felelősség áthárult a védők és Casemiro vállára az átmeneti szakaszokban, amikor Kroos és Modrić is távol voltak az építkezéstől, Casemironak az összehasonlíthatóan rosszabb labdaügyessége is megmutatkozott, amikor sorra adta meg magát a Manchester City letámadásának, és nem tudott megbízhatóan kivezető utat biztosítani a szorult helyzetekből. A brazilnak volt a legrosszabb a passz-sikerességi mutatója a kezdő játékosok közül, és ezen felül még kétszer el is vesztette a labdát. Általánosságban beszélve ő nem annyira szeret a támadásépítésekben részt venni a mélyebb zónákból, mint a társai a középpályán. 

A múltban már sokszor alkalmazta Zidane azt a taktikát, ami nyilvánvalóan megoldás lett volna erre a szituációra is, miszerint létszámbeli fölényt létesít a csapat Isco és a gyémánt felállás segítségével (ez a Manchester City középpályás megszállásában is segíthetett volna). A látott taktika alapján Isco több helyen is tudott volna segíteni, felszabadíthatta volna Kroos és Modrić játékát a terhek alól (egyikük játszhatott volna mélyebben), valamint biztosíthatta volna a támadásokban a pálya közepét, amire kétségbeesetten szüksége lett volna a csapatnak. A fenti képen látható egy példa, hogy milyen hatással lehet Isco a csapatra. Az ábra a 2017. május 2-i, Atlético Madrid elleni meccs első félidejét mutatja. 

A csapat kipróbálhatott volna egy direktebb stratégiát

A nap végén nem tudjuk biztosra mondani, hogy hibás volt a kezdő. Inkább úgy tűnt, hogy a kiválasztott stratégia nem illett a játékosokhoz, és ahhoz, ahogy el voltak osztva a pályán. Úgy tűnt, hogy a szélsőknek akarta meghagyni a csapat a kezdeményezést, hogy majd direkt, lapos, függőleges passzokkal operáljanak, ami valamilyen szinten be is jött, hiszen volt három jó lehetőség, ahol a labda Carvajaltól, Modrićtól és Hazard-tól ment Benzemához.

Viszont a szélsők nem voltak megfelelően használva, Rodrygo kevés esetben találkozott a labdával, Hazard pedig segítség hiányában csapdába esett a City-védők gyűrűjében. Benzema egyedül maradt, legtöbbször hosszú labdák érkeztek felé – emiatt nagyon ritkán tudott összejátszani a társaival. Végül felmerül bennünk a kérdés, hogy miért nem szerepelt Vinícius egyáltalán, és miért nem próbált meg a csapat ellentámadásokat vezetni, illetve egy védekezésből támadásba váltó offenzív taktikát alkalmazni. Varane hibái minden kétséget kizáróan kulcsszerepet játszottak, de sokan megkérdőjelezik a csapat és a taktika általános felépítését is.