Prince

6019 cikk
Tovább

A Real Madrid elnökének hivatalos közleménye

Az El Confidencialban megjelent hír kapcsán, melyben nekem tulajdonított kifejezések szerepelnek, szükségesnek látom a következők tisztázását:

  • A megjelent kifejezések egy José Antonio Abellán által titokban rögzített beszélgetésből származnak, aki évek óta sikertelenül próbálja értékesíteni a felvételt. Meglepő módon és az azóta eltelt idő ellenére, az El Confidencial napilap ma ezekről számol be. 
  • A kifejezéseket kiragadták azoknak a beszélgetéseknek a tágabb kontextusából, amelyekben elhangoztak.
  • A nyilvánosságra hozatal, ennyi évvel a beszélgetés megtörténte után, úgy gondolom, hogy összefüggésben áll a Szuperliga egyik támogatójaként betöltött szerepemmel.
  • Az ügyet a jogi képviselőim kezébe helyeztem, akik vizsgálják a lehetséges válaszlépéseket.
Tovább

Hadrendváltás: Vészmegoldás vagy győztes formula?

Zizou, aki mindig a 4-3-3 és a 4-4-2 közül választ a játékosok formájától függően, a Getafe ellen egy 3-4-3-as hadrenddel csapott az asztalra. A rengeteg hiányzó, különösen a jobbhátvéd poszton, arra késztette Zidane-t, hogy gondolkodjon el egy olyan megoldáson, amelyben Marvin és Marcelo úgy foglalhassák el a széleket, hogy az nem okoz visszaesést a védelem szilárdságában. Az edző ötlete tökéletesen bevált, a Getafe az egész mérkőzés során nem lőtt Courtois kapujára. 

A Getafe ellen három középhátvéddel állította fel a csapatot Zidane Nacho, Varane és Mendy személyében, és ezzel egy csapásra két problémát oldott meg. Először is Sergio Ramos hiányát, amire a Madrid idáig még nem talált megfelelő megoldást. Másodszor, hogy olyan játékosok háta mögött, mint Marcelo, ne nyílhasson meg szabadon befutható terület. Ezzel a felállással a brazil játékos ismét a legjobb formáját hozta, miközben a csapat is rendkívül szervezett maradt.

Real Madrid vs. Getafe

Zidane nagyon elégedett volt a mérkőzés lefújását követően, amely során egyébként Modrić és Casemiro is kiemelkedő szintet hoztak. Megnyílt a vita az öltözőben, a szakvezetésben, a klubvezetésben és a rádiócsatornák beszélgetős sportmagazinjaiban is, hogy mi lenne az ideális felállás a jövőre nézve? Ez a változás esetleg jelenthet megoldást a szezon hátralévő részére is?

A francia edző a Getafe ellen vészmegoldásként, egy adott szituációban használta ezt a háromvédős felállást, de az eredmény olyan pozitívra sikerült, hogy az mélyebb reflexiót igényelhet. Sergio Ramos hiányában így Varane sokkal magabiztosabban szerepel, és a csapat vezérévé lépett elő Nacho és a fiatal Mendy mellett, aki egyébként szintén remekül helyt állt egy neki ismeretlen pozícióban. A három védős felállás pedig ismét lehetőséget ad Marcelo bevetésére. Emellett a középpályások is szabadabban játszhatnak, anélkül, hogy a megszokott figyelemmel kelljen lenniük a hátuk mögötti történésekre – különösen Kroos és Modrić esetében. A legnagyobb változást talán Asensio számára jelentené az új felállás, akinek így el kellene szakadnia a jobbszéltől, viszont ezért cserébe sokkal szabadabban mozoghatna. Courtous; Carvajal, Nacho, Varane, Mendy, Marcelo; Casemiro, Kroos, Modrić; Asensio és Benzema – így festene a kezdő tizenegy ezzel a felállással, hiszen Ramos és Hazard felépülésére még több mint egy hónapot kell várni. Az új hadrend vesztese pedig Vinicius lenne, aki ezzel visszatérne a kispadra.

Zidane mindig is rendkívül konzervatív volt a felállást illetően, a nagy estéken mindig a 4-3-3-nak vagy a 4-4-2-nek szavazott bizalmat. Ezzel a két felállással nyert egymást követő három alkalommal Bajnokok Ligáját – viszont az is igaz, hogy talán még sosem volt ennyire nehéz helyzetben. 

Real Madrid vs. Getafe

Akárcsak a Nyolcadiknál…
Habár igaz, hogy a három középhátvéddel való felállás általában nem jellemző a  nagy klubok mentalitására, ez a formula is nagyszerű emlékeket ébreszthet a madridistákban. Del Bosque ugyanis a 3-5-2-es hadrenddel mentette meg az 1999-2000-es idényt, és nyerte meg a Nyolcadikat. A Real Madrid a negyeddöntőben a Manchester United ellen játszott, és az Old Traffordon nem más, mint a Karanka – Helguera – Iván de Campo védőhármas lépett pályára. Azon az estén Salgado és Robert Carlos szárnyaltak a széleken, a csapat pedig 3-2-es győzelemmel jutott tovább az elődöntőbe. A felállás végül kitartott a Valencia elleni döntő mérkőzésig is.

Most Zidane-nak mérlegelnie kell, hogy ez lehet-e a legjobb megoldás a csapat számára. Sergio Ramos és Hazard nélkül és a Getafe ellen látottak után egy több mint érdekes alternatíva lehet ez annak érdekében, hogy a legjobban kihasználja az olyan játékosok tehetségét, mint Modrić, Kroos, Asensio vagy Marcelo, akiknek így kevésbé kellene a védekezésre összpontosítaniuk a három védőnek köszönhetően. És már a Bajnokok Ligájában gondolkozva, nem egy játékos gondolja úgy, hogy a dolog megérne egy próbát…

Tovább

Anelka: Zidane-nal képes fordítani a Madrid

Milyen emlékeid vannak a Real Madridról?
Nagyon jók. Lorenzo Sanzról is, nagyon szomorú vagyok, hogy elhunyt. Küldtem üzenetet a fiának és Michel Salgadónak is. Az átigazolásom nagy nyomással járt, nagyon nehéz volt, egy új ország, új nyelv. Nehéz idény volt, de szép emlékeim vannak. Az idény végén megnyertük a BL-t, a Bayern elleni elődöntő mindkét meccsén betaláltam, megvillanthattam a tehetségem azzal, hogy döntő fontosságú voltam a továbbjutás szempontjából. De az is igaz, hogy szívesen lettem volna sokkal jobb a Madridban.

Igaz, hogy Raúl és Hierro nem segítettek neked? Vagy inkább a tapasztalatlanságod okán erősödtek fel a távozásoddal kapcsolatos hangok?
Egy kicsit mindkettő. Hiányzott a tapasztalat, de az öltözőben is nehéz dolgom volt. Raúl Morientes jó barátja volt, Morientes pedig Hierróé és Sánchisé, nagy volt a versengés. De ez normális, mivel a Madridról van szó, és a kollégáid nem fogják neked tálcán átnyújtani a helyüket. Ez teljesen normális. Harcolni akartam. Igaz, hogy akkoriban nagyon zárkózott voltam, ezért is történt, ami történt. Ilyen az élet.

Anelka

Megbántad?
Büszke vagyok, hogy a Real Madrid mezét viselhettem, számomra ez a világ legjobb klubja. Bárki számára egy álom ebben a klubban játszani, nekem pedig sikerült. Ahogy mondtad, nagyon fiatal és tapasztalatlan voltam, én voltam az első fiatal, aki ilyen nagy pénzért váltott klubot. Nem volt tapasztalatom, ahogy a testvéreimnek sem, de történt ami történt, ez is az életem része.

Zidane-nal talán másképp lett volna.
Úgy gondolom, hogy igen, jobban megértett volna. (nevet) Nem, az igazság az, hogy Del Bosque csodás edző volt, mindig remekül bánt velem. Az én felelősségem is volt a beilleszkedés, és nem tudtam, hogy hogyan csináljam.

Zidane meglepett téged?
Először talán, de már nem. Mindig nyer, ez tűnik a normálisnak.

A francia válogatottal nem végződött jól a történeted. Van valami, amit megbántál ezzel kapcsolatban? Különösen a világbajnoki lázadásra gondolok.
Nem, semmit. Én vezettem a játékosok lázadását, de tudtuk, hogy igazunk van, mindenki mögöttem állt. Azért volt az egész, mert ami a médiában szárnyra kapott, hazugság volt, és mindenki tudta. Én a válogatottért tettem, amit tettem. Azt akartam, hogy változzanak a dolgok, és nyerjünk. Egyszerűen nyerni akartam. Úgy éreztem, hogy nem vagyunk felkészülve a győzelemre, változtatni akartam, és kapitányként megvolt a tapasztalatom.

Most itt van Benzema esete, aki szintén kimaradt a válogatottból, szintén nem szakmai okokból. Mit gondolsz erről?
Nagyon sajnálom, mert vissza akart térni, és megmutatta, hogy ő a világ egyik legjobbja, de ez Deschamps döntése. Benzema egyértelműen erősítés lenne Franciaországnak. Már most is nagyszerű csapatuk van, de lehetne még jobb. De ez az edző döntése. Jól ismerem őt, megérdemli a tiszteletet. Úgy gondolom, hogy Karimnak a Real Madridra kell koncentrálnia, és ezt is teszi. Minden évben egyre jobbá válik. Sajnálatos, ami történik, de a Real Madridnál van, ahol remekül megy neki.

Anelka

Talán még fájdalmasabb az, hogy a szövetség elnöke vetett véget a válogatott karrierjének.
Úgy gondolom, hogy Karim megértette, hogy számára a Real Madrid a legfontosabb, ahol mindenki elismeri a tehetségét. Tudja, hogy nagyon nehéz sikeresnek lenni Madridban, de neki sikerült. A legjobb csapatban dolgozik a legjobb edzővel, ő nyerte a francia futball legtöbb trófeáját, négy BL-címmel ezek között, tíz évet töltött el Madridban, és egyértelmű, hogy mindenki másnál jobb munkát végzett.

Először Anelka, most Benzema, gondolod, hogy a következő Mbappé lesz a Real Madridban?
A tehetsége nyilvánvaló, minden megvan benne, de a Madridnak változtatnia kell a játékán ahhoz, hogy kihozza belőle a maximumot. Különösen akkor, ha 9-esként akarják használni. Ebben az esetben meg kell változtatniuk a rendszerüket. Ha úgy játszik, mint Cristiano tette, akkor nagyon sok gólt szerezhet. Attól függ majd minden, hogy a Madrid hogyan használja, hiszen Kylian nem olyan típusú játékos, mint Benzema. Jó játékos, de ha a PSG-ben marad, nem lesz a legjobb. Tudnod kell, hogy hogyan hozd ki belőle a legjobbat, a Madrid jelenlegi játéka pedig a gyorsaságról és a kontrákról szól.

De ő inkább egy 9-es, vagy inkább szélső?
Mindkettőre képes, de ha 9-esként játszana, akkor tudnod kell, hogy miként használd ki a sebességét. De tud játszani a jobb szélen is, ahogy Cristiano. Nagyon gyors, szóval ezért is mondom, hogy nem lehet úgy használni, mint Benzemát. De lesz majd egy edző, aki tudni fogja, hogy mit kezdjen vele. Egyértelmű, hogy minden megvan benne ahhoz, hogy a Real Madrid játékosa legyen.

Ebben az évben nehéznek tűnik a megszerzése. Gondolod, hogy ő lehet a legmegfelelőbb Benzema-utód két-három év múlva?
Kétségkívül. De a mikor is fontos kérdés, hiszen a PSG nem akarja eladni, nincs szükségük a pénzre sem. BL-t akarnak nyerni vele. És akkor elengednék Madridba? Nem tudom. Ha menni akar, akkor talán, de nem tudom, hogy most menni akar-e. Mindkét klubnál jó helye lenne, nem tudom, hogy a Madrid  most meg tudná-e szerezni.

Hogy látod a pénteki meccset? Képes lehet a Madrid a fordításra?
Zidane-nal igen, bármi lehetséges. A City jó formában van. Kemény mérkőzés lesz, de a Madrid az a Madrid, a BL-ben pedig nagyon erősek. Nem tudom, hogy mi fog történni, de Zidane képes fordítani. Guardiola is kiváló, szóval nagyszerű meccs előtt állunk. A City mindenesetre előnyből indul.

Lehet ez a PSG éve?
Igen, mivel ott van nekik Neymar, aki az elmúlt években nem volt bevethető a legfontosabb pillanatokban, és aki a PSG egyik nagyon fontos játékosa. Ő az, aki Mbappé mellett megteremti a különbséget. Kylian mögött játszik, és mindketten képesek gondot okozni az ellenfélnek. Ha nincs a pályán, akkor nehezebb dolguk van, de ha ott van, akkor az más helyzet, mivel megvan a kellő tapasztalata, játszott a Barcelonában, és tudja, hogy mit kell tennie.

Szeretnél edző lenni a későbbiekben? A PSG is egy opció lehet számodra egyszer?
Nem gondolom. (nevet) Edző szeretnék lenni, de úgy gondolom, hogy nagyon messze, valahol Ázsiában leszek majd. Nagyon meglepne, ha egyszer Franciaországban is dolgozhatnék edzőként.

Miért?
Ez bonyolult, mivel Franciaországban mindig ugyanazok az emberek vannak jelen, bizonyos embereknek pedig ugyanazokkal a nehézségekkel kell szembenézniük. Ha megszerzem a képesítést, meglepne, ha Franciaországban dolgozhatnék.

És mi a helyzet Spanyolországgal vagy Angliával?
Angliában lehet, de Spanyolországban meg nagyon régen jártam ahhoz, hogy meglegyen a szükséges mentalitás, úgyhogy nem gondolom. Angliában, esetleg a Perzsa-öbölben igen…

Anelka

Sok klubban megfordultál, melyik volt karriered legkülönlegesebb időszaka?
A kínai évek. Sanghajban voltam, és fantasztikus volt. Csodás ott az élet, nyugodtan tudsz jönni menni, mint bárki más, a bajnokság pedig kiváló. Imádtam. Most Dubai, Belgium, Párizs és London között ingázom, a családommal és a három gyermekemmel foglalkozom.

Szerinted melyik fiatal játékosok jelentik a francia futball jövőjét?
Az igazi színtiszta tehetség Mbappé. 21 évesen ő az, aki a legtöbbet mutatta. Aztán ott van Dembelé, de sokat sérült. Coman a Bayernben, Martial a Unitedben. És Lacazette. Nagyon sok kiváló játékos van, de a legerősebb Kylian.

Mit gondolsz Eden Hazard első madridi évéről?
Úgy gondolom, hogy az első év sosem könnyű, a Madridnál pedig ez még inkább igaz. De maradni fog. Most egy kicsit megtapasztalhatta, hogy mit is jelent a LaLiga, jövőre pedig meg fogja mutatni, hogy mire képes.
 

Tovább

Zidane: A játékosok remek munkát végeztek otthon, jó formában van a csapat

A visszatérés: „Örülök, hogy 60 nap elteltével ismét együtt dolgozhatok a játékosaimmal.” 

A hangulat: „Mindannyian örülünk, hogy visszatérhettünk. Korábban mindenkinek összeállitottunk egy erőnléti edzéstervet, a játékosok pedig kiváló munkát végeztek otthon. Jó formában vannak.”

Zidane

A második hét: „Örülünk, hogy együtt dolgozhatunk, élvezhetjük, amit szeretünk csinálni. A héten kimondottan jó munkát tudtunk végezni, bár csak kis csoportokban. De taktikai kérdésekkel valamivel többet tudtunk foglalkozni. Ezen a héten még jobb állapotban látom a csapatot.” 

A mérkőzések: „A játékosok szeretnek edzeni, de értelemszerűen sokkal jobban szeretnek mérkőzéseket játszani. Remélik, hogy ez is minél hamarabb megtörténhet.” 

A jövő: „Pozitivan kell gondolkodni. Én is igy látom. A játékosok tudják, hogy 11 mérkőzés van hátra, és szeretnék minél erősebben befejezni a szezont, hogy a végén győztesként ünnepelhessünk. Ez benne van a klub génjeiben.”

Tovább

Florentino Pérez Lorenzo Sanzra emlékezik

Először is szeretném kifejezni részvétemet a Lorenzo Sanz egész családjának, különösen a feleségének, Mari Luznak, a gyerekeinek, Lorenzónak, Fransiscónak, Fernandónak, Malulának és Dianának, az unokáinak, valamint barátainak és szeretteinek. Mindannyiuknak szeretetet, erőt és kitartást küldök egy ilyen rendkívül nehéz pillanatban. Szeretném, ha tudnák, hogy a madridizmus teljes egészében mellettük áll.

A jelenlegi helyzet, amelyen keresztül megyünk, annyira kegyetlen, hogy megakadályozza, hogy a szeretteinkkel legyünk az utolsó pillanataikban, és ez igazán kemény és szomorú. Természetesen szeretnék megemlékezni mindenkiről, minden családról, akik ezt a katasztrofális drámát élik át ezekben a napokban. Szeretném kifejezni együttérzésemet mindannyiukkal.

Olyan időket élünk, amilyeneket legrosszabb rémálmainkban sem mertünk elképzelni.

Ma ennek a tragédiának az áldozatára, Lorenzo Sanzra emlékezünk, aki elnökként elhozta nekünk az oly régen áhított Bajnokok Ligája-cimet, 32 hosszú évnyi várakozás után. A madridisták mindig is úgy fognak emlékezni rád, mint az elnökre, akivel azon a napon, 1998. május 20-án, Amszterdamban visszanyertük a reményt és a boldogságot.

Florentino Pérez és Fernando Sanz

Eljött a Hetedik. Két évvel később, 2000-ben Párizsban a Nyolcadik is, a Real Madrid pedig visszafoglalta az őt megillető helyet a futballtörténelemben.

A két Bajnokok Ligája-győzelmen túl a klub az elnöksége alatt egy Interkontinentális Kupát, egy Ligát, egy Spanyol Szuperkupát, a kosárlabda szekcióval pedig egy bajnokságot és egy Kupagyőztesek Európa Kupáját nyert.
 
Megkérdőjelezhetetlen, hogy az ötéves elnöksége alatt ismét az európai versenysorozatok egyik nagy esélyesévé léptünk elő, ami lenyűgözte a szurkolóinkat és feledhetetlenné tette ezt az időszakot. Az ő irányításával a Real Madrid tovább növelte a klub történelmi és legendás státuszát.

Lehetőségem volt az elmúlt években nagyon közeli kapcsolatot ápolni Lorenzo Sanzzal és a családjával. Velünk ünnepelte az elmúlt években begyűjtött nagy trófeákat, különösen a legutóbbi négy Bajnokok Ligája-győzelmet. Szenvedéllyel élte meg velünk ezeket a pillanatokat a stadionban, a csapat repülőgépén, minden ünnepi pillanatot velünk töltött… Mindig emlékezni fogok arra az őszinte örömre, ami a Real Madrid győzelmeit követően volt látható az arcán.

Egy nagy madridista távozott közülünk, aki életének jelentős részét a Real Madridnak szentelte. A klubnak, amely mind számára, mind pedig családja számára a legnagyobb örömet jelentette. Lorenzo szenvedélye kétségkívül a Real Madrid volt, és ezek az érzelmek megmaradtak benne az elmúlt években is.

A klub részéről igyekszünk mindent megtenni annak érdekében, hogy a személyének és a hagyatékának megfelelő tisztelettel búcsúzzunk tőle, amit minden madridista szeretne. Lorenzo nagy elismerést érdemel. 

Egy megemlékezést abban a Santiago Bernabéu Stadionban, amelyben minden mérkőzésen jelen volt, hogy a kövesse csapatát. Most, mint azt mindannyian tudjuk, sajnos ez nem lehetséges, de természetesen mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy az emléke a madridisták újabb generációiban is jelen legyen. Amint a körülmények lehetővé teszik, és elmúlnak ezek a nehéz pillanatok, amelyeket a spanyolok és a világ nagy része kénytelen átélni, megteszünk ezért mindent.

Tudom nagyon jól, hogy ezek a napok kétségkívül a szomorúság jegyében telnek, de ne feledkezzünk meg arról, hogy ezekben a nehéz pillanatokban is, amelyeket át kell élnünk, erősnek, ellenállóknak és hűnek kell maradnunk önmagunkhoz. És ez az, amit elnökünk, Lorenzo Sanz is szeretett volna.

Tovább

Így búcsúzik Míchel Salgado az apósától, Lorenzo Sanztól

Nem tudom, hogy hol kezdjem, mert nagyon nehéz. Azon a napon ismerkedtünk meg, amikor elkészült az első közös fotónk, a Real Madridban való bemutatásom napján. Emlékszem, hogy előtte panaszkodtál a térdfájásod miatt, de a bemutatás alatt mondtál valami olyat, amin azóta is mindig jót nevettünk: “Szerintem ez a játékos sokáig velünk fog maradni”. 

Ahogy akkor elhangzott, úgy is történt. Sok időt töltöttem a Real Madridban, de emellett örökre a családod tagja is lettem. A szüleim halála óta María Luz és te a második szüleim voltatok, amiért mindig hálás leszek. Jó kapcsolatban voltunk egymással, talán azért, mert az életünk sokban hasonlít: szerény családban nőttünk fel, sokat segítettünk a családunknak előre lépni, és rengeteg munkával értük el az álmainkat. A régi iskola hívője voltál, aki, ha segítséget kértek tőle, kérdés nélkül segített, vagy aki a szerettei védelme érdekében bármikor kész volt vállalni a felelősséget kifogások keresése nélkül.

Lorenzo Sanz és Míchel Salgado

Egy fantasztikus feleséget, 5 csodálatos gyereket, és 17 szerető unokát hagysz hátra. De mellettük egyetlen madridista sem fog megfeledkezni rólad, és ezt azért mondom, mert tudom, hogy mit jelentett neked a Real Madrid. Hétéves voltál, amikor a nagypapáddal a Bernabéuban árultál ásványvizet, majd egészen az elnöki székig jutottál, és veled hódította el a klub a történetének első két Bajnokok Ligája-trófeáját. Lorenzo, nagyon büszke vagyok, hogy először is a vejed lehettem, másodszor pedig a játékosod – habár időrendben pontosan az ellenkező sorrendben történt.

Nyugodj békében, soha ne feledd a klub csillogó arany jelvényét viselni, amelyet mindig olyan büszkeséggel viseltél az öltönyödön, és tudd, hogy a Salgado-Sanz család a lányoddal, Malulával, az unokáiddal, Maluval, Miguellel és Alánnal sosem fognak elfelejteni, mindig velünk leszel az otthonunkban. Nyugodj békében Don Lorenzo Sanz. Köszönjük szépen mindenkinek a szeretettel teli üzeneteket.

Míchel Salgado

Tovább

Ipurua: 10 különbség a 3-0 és a 0-4 között

1.    Hat változás a kezdőcsapatban
A Real Madrid összeállításában csupán öten maradtak a tavalyi évhez képest: Courtois, Varane, Sergio Ramos, Modrić és Benzema. A változások: Mendy Marcelo helyett, Valverde Kroos helyett, Casemiro Ceballos helyett, Lucas Vázquez Bale helyett és Asensio helyett Hazard.

2.    Összeszedett kezdés
Tavaly a 16. percben a Real Madrid már vereségre állt Escalante góljának köszönhetően. Idén ebben a percben érkezett Benzema találatával a 0-1. A csapat elkötelezetten és felpörögve lépett pályára.

3.    Esti mérkőzés
A 3-0-ás találkozót szintén novemberben, de eső nélkül és délután 1 órai kezdéssel rendezték meg – abban az időpontban, amelyben sajnos nem egyszer tartott sziesztát a madridi csapat. A Real Madrid egy pillanatig sem volt a mérkőzésben. Tegnap este teljesen más volt a helyzet. Az esős időben lehengerlő teljesítményt mutatott az együttes.

4.    Courtois-tényező és szilárd védelem
A belga hálóőr teljesen kétségbeesett volt a 3-0-ás mérkőzésen, amelyen 8 kapura menő lövést szenvedett el. A 0-4-es találkozón Courtois kapuját csak egyszer találták el a hazaiak. Érkezése óta most van a legjobb legjobb formájában a Real Madrid kapusa.

5.    Kevesebb labdatartás és több gól
Az Ipurua stadion rendre próbára teszi a vendég csapatok pontos játékát és befejezését. Tavaly a Real Madrid 61%-ban birtokolta a labdát, de ez egyetlen találatra sem volt elég. A 0-4-es találkozón Zidane együttesének csak 59%-ban volt szüksége a labdára. Több ötlet és tisztább végrehajtás.

6.    Halálos magabiztosság
A tavalyi káoszban a Real Madrid csak három lövést küldött az Eibar kapujára, amelyet Riesgo védett. Idén a csapat ötször talált célt, amiből négy gól született. Félelmetes hatékonyság.

7.    Hatodik helyről a tabella élére
A Real Madrid az Európa Ligát érő hatodik helyen távozott az Ipurua stadionból, ami már jelzi a helyzet súlyosságát. Most a csapat második a bajnokságban, a kezdetektől fogva Bajnokok Ligáját érő helyen van, és a Galatasaray legyőzésével az európai porondon is sikeresen szerepel.

8.    Solari bizonytalanságából Zidane szilárd helyzetéig
A 3-0-ás vereség az első volt Solari madridi edzősége alatt. Ezzel oszlott el az új edző okozta pozitív hatás. Most, a 3 Bajnokok Ligája-győzelmet elérő Zidane szinte határtalan bizalomnak örvend.

9.    Öltöző hozzáállása
Sergio Ramos egyértelműen fogalmazott, amikor a tavalyi vereséget elemezte: “amikor nincs meg a megfelelő hozzáállás, akkor ez történik”. Ez a hangulat változott az idei 0-4-gyel Zidane szerint: “a legjobb 45 perc volt, amióta visszatértem”.

10.    Valverde-hatás
Az uruguay-i játékos jól ábrázolja azt, hogy mi változott a tavalyi évhez képest. Az előző szezonban, Solari irányítása alatt akkor még padon töltötte a teljes mérkőzést az Ipurua stadionban. A 0-4-es mérkőzésen már az élvonalba számító játékosként szerepelt, ráadásul az első találatát is megszerezte madridi labdarúgóként. A Real Madrid idei szezonjának egyik legjobb híre.

Az AS szerint ha a N…

Az AS szerint ha a Napoli nem változtat az álláspontján a következő napokban, akkor a Real Madrid elkezdhet tárgyalni az Atlético Madriddal James átigazolásáról.

De Laurentiis, a Nap…

De Laurentiis, a Napoli elnöke: „James ügyében az jelenti a problémát probléma, hogy a Real Madriddal kell egyezkednünk. Kemények vagyunk, nem szeretnénk engedni Florentino Pérez igazságtalan elvárásaival szemben. Nem sietünk, mert nagyon erős a csapatunk.”