Hadrendváltás: Vészmegoldás vagy győztes formula?

Zidane a Getafe ellen ismét meglepetést okozott a kezdőcsapattal. Ezúttal Marvin került némileg váratlanul a kezdőcsapatba, és a francia mester ezúttal egy egészen új felállással váltotta meg a világot.

Zizou, aki mindig a 4-3-3 és a 4-4-2 közül választ a játékosok formájától függően, a Getafe ellen egy 3-4-3-as hadrenddel csapott az asztalra. A rengeteg hiányzó, különösen a jobbhátvéd poszton, arra késztette Zidane-t, hogy gondolkodjon el egy olyan megoldáson, amelyben Marvin és Marcelo úgy foglalhassák el a széleket, hogy az nem okoz visszaesést a védelem szilárdságában. Az edző ötlete tökéletesen bevált, a Getafe az egész mérkőzés során nem lőtt Courtois kapujára. 

A Getafe ellen három középhátvéddel állította fel a csapatot Zidane Nacho, Varane és Mendy személyében, és ezzel egy csapásra két problémát oldott meg. Először is Sergio Ramos hiányát, amire a Madrid idáig még nem talált megfelelő megoldást. Másodszor, hogy olyan játékosok háta mögött, mint Marcelo, ne nyílhasson meg szabadon befutható terület. Ezzel a felállással a brazil játékos ismét a legjobb formáját hozta, miközben a csapat is rendkívül szervezett maradt.

Real Madrid vs. Getafe

Zidane nagyon elégedett volt a mérkőzés lefújását követően, amely során egyébként Modrić és Casemiro is kiemelkedő szintet hoztak. Megnyílt a vita az öltözőben, a szakvezetésben, a klubvezetésben és a rádiócsatornák beszélgetős sportmagazinjaiban is, hogy mi lenne az ideális felállás a jövőre nézve? Ez a változás esetleg jelenthet megoldást a szezon hátralévő részére is?

A francia edző a Getafe ellen vészmegoldásként, egy adott szituációban használta ezt a háromvédős felállást, de az eredmény olyan pozitívra sikerült, hogy az mélyebb reflexiót igényelhet. Sergio Ramos hiányában így Varane sokkal magabiztosabban szerepel, és a csapat vezérévé lépett elő Nacho és a fiatal Mendy mellett, aki egyébként szintén remekül helyt állt egy neki ismeretlen pozícióban. A három védős felállás pedig ismét lehetőséget ad Marcelo bevetésére. Emellett a középpályások is szabadabban játszhatnak, anélkül, hogy a megszokott figyelemmel kelljen lenniük a hátuk mögötti történésekre – különösen Kroos és Modrić esetében. A legnagyobb változást talán Asensio számára jelentené az új felállás, akinek így el kellene szakadnia a jobbszéltől, viszont ezért cserébe sokkal szabadabban mozoghatna. Courtous; Carvajal, Nacho, Varane, Mendy, Marcelo; Casemiro, Kroos, Modrić; Asensio és Benzema – így festene a kezdő tizenegy ezzel a felállással, hiszen Ramos és Hazard felépülésére még több mint egy hónapot kell várni. Az új hadrend vesztese pedig Vinicius lenne, aki ezzel visszatérne a kispadra.

Zidane mindig is rendkívül konzervatív volt a felállást illetően, a nagy estéken mindig a 4-3-3-nak vagy a 4-4-2-nek szavazott bizalmat. Ezzel a két felállással nyert egymást követő három alkalommal Bajnokok Ligáját – viszont az is igaz, hogy talán még sosem volt ennyire nehéz helyzetben. 

Real Madrid vs. Getafe

Akárcsak a Nyolcadiknál…
Habár igaz, hogy a három középhátvéddel való felállás általában nem jellemző a  nagy klubok mentalitására, ez a formula is nagyszerű emlékeket ébreszthet a madridistákban. Del Bosque ugyanis a 3-5-2-es hadrenddel mentette meg az 1999-2000-es idényt, és nyerte meg a Nyolcadikat. A Real Madrid a negyeddöntőben a Manchester United ellen játszott, és az Old Traffordon nem más, mint a Karanka – Helguera – Iván de Campo védőhármas lépett pályára. Azon az estén Salgado és Robert Carlos szárnyaltak a széleken, a csapat pedig 3-2-es győzelemmel jutott tovább az elődöntőbe. A felállás végül kitartott a Valencia elleni döntő mérkőzésig is.

Most Zidane-nak mérlegelnie kell, hogy ez lehet-e a legjobb megoldás a csapat számára. Sergio Ramos és Hazard nélkül és a Getafe ellen látottak után egy több mint érdekes alternatíva lehet ez annak érdekében, hogy a legjobban kihasználja az olyan játékosok tehetségét, mint Modrić, Kroos, Asensio vagy Marcelo, akiknek így kevésbé kellene a védekezésre összpontosítaniuk a három védőnek köszönhetően. És már a Bajnokok Ligájában gondolkozva, nem egy játékos gondolja úgy, hogy a dolog megérne egy próbát…

Forrás: MARCA
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK