Zs. Csaba
Az AS értesülései sz…
Az AS értesülései szerint Zidane szakmai stábját is meglepte az edző döntése. Az előzetes menetrend szerint a stábtagok csütörtökön találkoztak volna, hogy megvitassák az előszezon legfontosabb kérdéseit, de a megbeszélést Zizou szerdán este lemondta.
Vége hát egy dicső kornak…
Egyszerűen nem találom a szavakat. Próbálkozok, de ez most nagyon nehéz. Írtam már búcsúcikket Higuaín, Iker és Pepe távozásakor is. Mindannyian közel álltak a szívemhez, de ez most valahogy más.
2016 januárjában egy pillanatra behunytam a szemem. Alig telt el egy kis idő, és elkezdődött egy olyan álom, amiből sosem akartam felébredni.
Azt álmodtam, hogy ott voltam, és láttam, ahogy Zinédine Zidane megváltoztatja a Real Madrid identitását. Ott voltam, és láttam, hogy miként egyesít egy széthullot öltözőt, miként motiválja a játékosait, akik egyébként egytől egyig felnéznek rá. Álmomban láttam, amint néhány hónap alatt megnyeri a Bajnokok Ligáját, egy olyan szezonban, amely közben olyat is éreztünk, hogy ennél lejjebb már nincs. Láttam, ahogy megvédi a BL-címét, és megnyeri a bajnokságot is. Történelmet írt. Egy ötkupás szezon után futott neki a harmadik idényének , és minden bukdácsolás ellenére újra megcsinálta. Megcsinálta azt, amit mindenki lehetetlennek hitt.
Most viszont hallom, hogy nagy vihar kerekedik odakinn, és mennydörgés hangjára riadok fel. Szomorúan, szemeimet törölgetve konstatálom, hogy véget ért életem egyik legszebb álma. Tudom, hogy ezzel lezárult egy korszak imádott klubom történetében. Egy olyan éra, aminek az ember életében talán csak egyszer lehet tanúja.
És hát mégis mit mondhatnék Zizouról? Ez az ember maga a stílus. Személyiségének minden apró jegye visszaköszönt a pályán és az oldalvonal mellett is. Egy igazi úriember, egy felejthetetlen virtuóz. Olyasvalaki, aki a hallgatással is tekintélyt tud teremteni. Aki mérhetetlen tapasztalata ellenére sem beszél sokat, aki sosem engedte, hogy a játékosai helyett az ő nagyságát magasztalják. Nyilvánvaló, hogy nem volt taktikai zseni, ám ennél a klubnál nem is ez a legfőbb erénye egy menedzsernek. Ennél a klubnál olyan edzőre van szükség, mint Zizou volt.
De hát, emberi nagyságáról tesz tanúbizonyságot az is, ahogy távozik. Két és fél esztendő alatt 3 BL-trófeával. Mert ő tudja, hogy sokkal nagyobb tett a csúcson abbahagyni. Tudta ezt játékosként, és tudja most is. Tudja, hogy a Real Madrid ezt érdemli. Ennek ellenére ez a nap talán még fájdalmasabb, mint a Villarreal elleni könnyes búcsúja volt.
Nálam nagyobb rajongója talán nincs is e földön. Imádtam őt a Real Madrid játékosaként, és hasonlóképp éreztem menedzseri megbízatása alatt. Ő volt a tömör elegancia a pályán és azon kívül is. Olyan nyomot hagyott a klub történetében, amit senki sem tud kitörölni onnan, és biztosak vagyunk benne, hogy mi is életünk végéig emlegetjük majd a Zidane-érát. Hálásak leszünk hogy átélhettük ezt az egyedülálló csodát, és legalább ennyire leszek hálás azért, hogy élőben is láthattam őt dirigálni a vonal mellett.
Most viszont egy dolgom maradt. Felállva kell tapsolnom őt, a királyt, a legnagyobb legendát. Közben persze megpróbálom behunyni könnyel telt szemeimet, bízva abban, hogy ez az álom egyszer még folytatódik. Mert folytatódnia kell.
Köszönünk mindent, Zizou!
A MARCA szerint a Ma…
A MARCA szerint a Manchester United mindent meg fog tenni azért, hogy a nyári átigazolási időszak során megszerezze Gareth Bale-t a Real Madridtól.
Modrić: „Szeretném, …
Modrić: „Szeretném, ha egy-egy passz alkalmával annyira nyugodt és higgadt lennék, mint Toni. Egyszerűen hihetetlen, hogy sosem megy fel a pulzusa. Én is nyugodt személyiség vagyok, de közel sem annyira, mint ő. Kroos a világ egyik legjobb középpályása, és bár különböző a személyiségünk, élvezem, hogy mellette játszhatok.”
Cristiano Ronaldo na…
Cristiano Ronaldo nagy port kavart interjúját követően Sergio Ramos rögtön tudta, hogy reagálnia kell a portugál szavaira. Sergio személyesen beszélt Cristianóval, akinek elmondta, hogy mindannyian vele vannak, segíteni fognak neki, de ehhez szükség van arra, hogy beszéljenek a helyzetről.
A MARCA szerint Flor…
A MARCA szerint Florentino Pérez és Zidane egyetértenek abban, hogy a következő szezonban nem ismétlődhet meg a bajnokságban és a Király-kupában idén mutatott teljesítmény. Mindketten tudják, hogy ehhez változásokra van szükség, de együtt mindent meg fognak tenni a sikerek érdekében.
A Real Madrid BL-tró…
A Real Madrid BL-trófeákat kiállító vitrinjében nincs hely a 13. kupának, így a klub már megtette a szükséges lépéseket az új vitrin beszerzéséhez. Várhatóan jövő hét közepére a Tizenharmadik is a helyére kerülhet.
A MARCA szerint a Re…
A MARCA szerint a Real Madrid komolyan fontolóra vette Mariano visszavásárlását. A támadónak nagyszerű szezonja volt a Lyon csapatában, 18 gólig jutott a francia első osztályban. További támadók érkezése viszont Bale, valamint Neymar sorsától függ.
A MARCA szerint Viní…
A MARCA szerint Vinícius júliusban, a 18. születésnapját követően csatlakozik majd a Real Madrid keretéhez. A brazil játékos az első csapattal telejsíti az előszezont, a jövőjéről csak azt követően döntenek.
Luka Modrić minden e…
Luka Modrić minden egyes szerelési kísérlete sikeres volt a Liverpool elleni döntőben. Az angol Daily Mail viszont megemlíti, hogy ezzel a statisztikával nem lehet leírni, hogy mennyire tehetséges játékosról van szó. Ahhoz, hogy észrevegyük, mennyire fontos eleme a Real Madridnak, csak az ő játékára kell koncentrálnunk. A lap megemlíti továbbá, hogy egy igazi profiról van szó, aki az erőt és a technikai tudást egyedülálló módon ötvözi a pályán.