Zs. Csaba

5060 cikk
Sport és sorozatfüggő, 2013 óta a szerkesztőség tagja. Az Egytől egyig rovat oszlopos tagja az első perctől kezdve. A Real Madrid, illetve a teljes futball iránti rajongásom két madridi kötődésű játékosnak köszönhetem, akiknél nagyobb művész számomra sosem lesz a futball világában: egy bizonyos Ronaldo (R9), illetve Zinédine Zidane.

Dani Carvajal a szív…

Dani Carvajal a szívproblémái óta egyetlen mérkőzést sem hagyott ki sérülés miatt, ráadásul ő a keret egyetlen olyan játékosa, aki a Juventus ellni első mérkőzés óta minden egyes meccsen lehetőséghez jutott. Az AS büszkén jegyzi meg mai számában, hogy a jobbhátvéd újra a régi.

Az AS szerint a PSG …

Az AS szerint a PSG Casemiróban látja Thiago Motta utódját, így a nyár folyamán megpróbálják majd leigazolni a Real Madrid brazil középpályását.

Karim Benzema a Mála…

Karim Benzema a Málaga elleni mérkőzésen 31 passzt teljesített, ami több, mint amennyit Lucas (25) vagy Asensio (26) esetében láthattunk. A franciára egyre több szervező feladat hárul, és jelnlegi szerepköre sokkal közelebb áll egy írányítóéhoz, mint a csatár posztjához.

A Bayern München vez…

A Bayern München vezetőedzője, Jupp Heynckes megerősítette, hogy Arturo Vidal térdsérülést szenvedett a csapat edzésén, aminek következtében a középpályás egy kisebb operációnak veti alá magát. Szinte biztos, hogy a chilei kihagyni kényszerül a Real Madrid elleni BL-mérkőzéseket.

Marco Asensio 50. ba…

Marco Asensio 50. bajnoki mérkőzését játszotta a Málaga ellen a Real Madrid színeiben.

Tovább

Így láttátok Ti: Málaga – Real Madrid (1-2)

A sérülés miatt pihe…

A sérülés miatt pihenő Modrić mellett nagy valószínűséggel Cristiano Ronaldo sem utazik holnap Málagába. Az edzői stáb pihentetni szeretné a portugált, aki a müncheni út előtt még pályára léphet az Athletic Bilbao elleni bajnokin.

A MARCA szerint a Re…

A MARCA szerint a Real Madrid vezetősége jogi lépéseket tervez tenni azon médiumok, riporterek és klub ellenében, akik az elmúlt napokban megpróbálták beszennyezni a klub hírnevét. Az elmúlt években többször is napvilágot láttak olyan hírek, melyek szerint a sorsolásokon a Real Madridnak kedveztek, később pedig a klubot segítő bírókról kezdtek írni a különböző orgánumok. A vezetőség engedélyt adott a játékosoknak arra, hogy a közösségi médiában válaszoljanak az őket ért vádakra.

Luka Modrić a Matuid…

Luka Modrić a Matuidivel való ütközése során kisebb sérülést szenvedett, aminek következtében még tegnap sem vett részt a csapat edzésén. A horvát középpályás minden bizonnyal kihagyja majd a Málaga elleni bajnokit.

Tovább

Zinédine Zidane: Szomorú, hogy az emberek rablásról beszélnek

A mérkőzésről: „Semmi okunk arra, hogy úgy gondoljuk, ez a meccs nehezebb lesz, mint bármely másik. Mindig bonyolult közvetlenül egy BL-mérkőzést követően pályára lépni, hiszen ott nagy erőket mozgósítunk. Jól osztottuk el a terhelést az elmúlt három nap során, így készen állunk a ránk váró bajnoki mérkőzésre, valamint arra, hogy jól teljesítsünk. A Málaga jelenleg az utolsó helyen áll, pedig nem ezt érdemlik. Aki nézi a csapatuk meccseit, az meglepődik a tabellán elfoglalt pozíciójuk miatt. Tudjuk, hogy a győzelemért utazunk hozzájuk, ugyanakkor azt is, hogy egy nehéz mérkőzés vár ránk egy olyan csapattal szemben, akik mindent bele fognak adni. Megfelelően fel kell készülnünk, hogy folytathassuk a jó sorozatunkat.”

A Bayern München: „Nem élvezünk előnyt semmilyen formában. A Bayern egy rendkívül erős csapat. Az egyetlen dolog, ami talán előnyként említhető, hogy hazai pályán játsszuk a visszavágót, ettől függetlenül a párharc teljesen kétesélyes. Idén minden sorozatban jobban teljesítenek. Tisztában vagyunk vele, hogy egy nagyszerű csapattal találkozunk majd. Biztos vagyok benne, hogy megnehezítik a dolgunkat, talán jobban, mint eddig bármikor. Rendkívül erős csapatot alkotnak idén, kevés gólt kapnak, és kiváló formának örvendenek.”

James: „Nagyon jó játékos, aki jó szezont tudhat a háta mögött. A Bayern egyik legjobbja.”

Nyomás a játékvezetőkön: „Nem gondolkodom ezeken a dolgokon. Csak arra koncentrálunk, hogy megfelelően eddzünk. Izgatottak vagyunk, ezt pedig senki sem veheti el tőlünk. A játékvezetők megpróbálják majd a lehető legjobban végezni a feladatukat. Nem gondolom, hogy bármelyikük is arra törekedne majd, hogy egy gyenge teljesítménnyel szándékosan megakadályozza az egyik fél támadásait.”

Kritikák: „Mindenkinek joga van a véleményalkotáshoz azt illetően, hogy büntetőt ért-e a szerdai eset, vagy sem. Vannak azonban olyan emberek, akik rablásról beszélnek… Ez meglehetősen feldühít. Nem változtathatunk ezeken a dolgokon, de ez csak az én véleményem. Meg fogom védeni a játékosaimat, mivel nagyon nagy erőfeszítéseket tettek. Számomra nem kérdéses, hogy megérdemeltük-e a továbbjutást. Mindenkinek joga van a saját véleményéhez, de jól teljesítettünk, ezért vagyunk ott az elődöntőben. Szomorú dolog, hogy rablásról beszélnek, csalódott vagyok emiatt. Én hiszem, hogy büntetőt érdemelt az eset, vannak viszont olyanok, akik szerint nem. De az, hogy rablás lenne… Ugyan már! Nem tudom elhinni, hogy az emberek ilyesmit állítanak. Most azonban csak az edzésekre koncentrálunk.”

Antimadridizmus: „Nem fogok vitát nyitni erről. Az emberek nem gondolhatják, hogy rablásról van szó. Valószínűleg mindig lesznek antimadridisták a világon, de ezen senki sem változtathat. Egyszerűen csak folytatnunk kell a kemény munkát. Senki sem változtathatja meg a klub történelmét, ami a világfutball legjobb és leggazdagabb klubtörténelme.”

Az elmúlt napok vitái: „Ez normális. Mindenki számított arra, hogy beszélni fognak róla, de arra nem, hogy még most is. A büntető jogos volt, így nem tudom, hogy miről lehet még mindig vitázni. Mindenkinek megvan a saját véleménye. A Juventus jól teljesített, de sikerült gólt szereznünk, így továbbjutottunk. Úgy vélem, hogy túlságosan sokat beszélnek erről.”

Buffon reakciója: „Minden, amit tett vagy mondott, a pillanat hevében történt, ugyanakkor ezen már nem lehet változtatni. El kell fogadnunk az érzéseit, de úgy érezzük, hogy megérdemeltük a továbbjutást. Ez minden.”

Gyűlölet a Real Madrid irányába: „Igen, van valami ilyesmi, de semmit sem tehetünk ez ellen. Csakis arra készülünk, hogy jó munkát végezzünk. Csak annyit tudok mondani, hogy nem igazságosak ezek a hangok. A legjobb csapatból nem válhatunk hirtelen rablókká. Jól teljesítettünk a párharc során, így megérdemeltük a továbbjutást. Nincs igazság abban, amiről az emberek beszélnek.”

Kérdőjelek: „Nincsenek bennem kétségek a visszavágó miatt. Nem gondoltam, hogy ilyen eredményt érünk el, de pont ez teszi különlegessé a futballt. A Juventus nagyon jól teljesített, míg mi kevésbé. Ha nem sikerül gólt szerezned, mindenki egyre idegesebbé válik. Ami viszont az izgalmakat illeti, ebből a szempontból nagyon jó meccs volt.”