Zs. Csaba
Marco Asensio nem ed…
Marco Asensio nem edzett ma a társakkal. A spanyol középpályásnak a tegnapi nap folyamán eltávolították egy bölcsességfogát, ezért kényszerült kihagyni az Alavés elleni meccs előtti utolsó tréninget. A MARCA szerint a meccskeretbe ettől függetlenül bekerülhet.
Guti: „Neymar? Ha fe…
Guti: „Neymar? Ha fejlődni akar és szintet szeretne lépni, akkor csak a Real Madrid lehet számára a következő opció.”
Guti: „A BBC többé m…
Guti: „A BBC többé már nem érinthetetlen. Az egyetlen, akinek nem lehet megkérdőjelezni a helyét, az Cristiano, ez pedig a saját érdeme. A Real Madrid kerete egészen kivételes, így aki játszani szeretne, annak nagyon keményen kell dolgoznia. Zidane jövője? Nagyon jól végzi a dolgát, igazán büszkék vagyunk rá. Ami engem illet, készen állnék arra, hogy átvegyem az első csapat irányítását, de a legnagyobb tisztelettel mondhatom, hogy Zizou az, aki dönt majd a saját jövőjéről.”
Lucas Vázquez és Mar…
Lucas Vázquez és Marco Asensio nagyszerű formájának köszönhetően a csapat a legutóbbi három bajnoki mérkőzésén 13 gólt szerzett, ráadásul a duó pályára lépése volt a kulcs a PSG elleni győzelemben is. Ha így folytatják, jó eséllyel pályáznak arra, hogy a kezdőcsapat tagjai legyenek a franciák elleni visszavágón.
A COPE értesülései s…
A COPE értesülései szerint a Real Madrid terve, hogy a nyár folyamán értékesíti Gareth Bale-t. A hírt a MARCA is megerősíti.
A Leganés elleni keret
Kapusok: Kiko Casilla és Luca Zidane
Hátvédek: Dani Carvajal, Sergio Ramos, Raphaël Varane, Nacho, Theo Hernéndez és Achraf Hakimi
Középpályások: Casemiro, Marcos Llorente, Marco Asensio, Isco, Mateo Kovačić és Dani Ceballos
Támadók: Karim Benzema, Gareth Bale, Lucas Vázquez és Borja Mayoral
Kimaradt: Toni Kroos, Marcelo, Jesús Vallejo és Luka Modrić sérülés, míg Keylor Navas és Cristiano Ronaldo technikai döntés okán.

Leganés – Real Madrid bajnoki mérkőzés
Helyszín: Madrid – Leganés (Estadio Municipal de Butarque); Időpont: 2018.02.21. (szerda) 18:45; TV: Sport 1
Zidane: Mindig harcolni fogok azért, hogy itt lehessek
Jelenlegi forma: „Jelen pillanatban jól játszunk, bizonyítjuk, hogy mire is vagyunk képesek, és szeretnénk fenntartani ezt a jó sorozatot. Ezért készülünk minden egyes héten.”
A mérkőzésről: „Egy újabb meccs vár ránk, amelyen szeretnénk ugyanazt a koncentrációt és intenzitást mutatni, mint a korábbi mérkőzéseken, hogy fenntarthassuk a jelenlegi formát. Teljes mértékben a holnapi mérkőzésre fókuszálunk, hiszen értékes három pont forog kockán a Leganés ellen.”
Jó sorozat: „Az üzenetünk és a célunk mindig ugyanaz, de van néhány tényező, ami közbeszólhat. Jól tudjuk, hogy minden sorozat fontos számunkra. A Bajnokok Ligája és a bajnokság is nagy jelentőséggel bír, a lehető legjobb helyezéseket szeretnénk elérni. Folytonosságra van szükségünk, hogy a végén sokkal jobban teljesíthessünk. A Betis elleni második félidő fenomenális volt. Ez olyasvalami, aminek segítségével jó dolgokat érhetünk el az idény végén. Holnap egy újabb meccs vár ránk, amit remélhetőleg meg tudunk majd nyerni.”

Asensio: „Fontos játékos, aki képes megteremteni a különbséget. Nagyon fiatal, még nem ért a teljesítménye csúcsára. Sokat fejlődhet még, de létfontosságú játékos, ahogy még sokan mások a keretben. Remélem, hogy a jövőben is így fog teljesíteni, hiszen az segít a csapatnak. A szememben mindenki ugyanazt a szintet képviseli, mindenki egyaránt fontos. Mindenkinek megvannak a saját erősségei, de mind egyformán fontosak.”
Sérülések: „Modrićnak a csípőjével vannak problémái (Azóta a klub hivatalos közlemény formájában tudatta, hogy a horvátnak combizom-sérülése van – A szerk. kieg.).Nem edzett ma a csapattal, de reméljük, hogy hamarosan visszatérhet. Úgy vélem, hogy ez csak egy kisebb probléma, bízom az itt dolgozó emberekben, a fizioterapeutákban és orvosokban. Reméljük, hogy semmi komoly, és hamarosan újra velünk edzhet. Ami a sérültek visszatérését illeti, én egy pozitív ember vagyok, mindig bízom abban, hogy a dolgok a legjobban alakulnak. Persze idegesít, hogy három-négy játékosunk is kiesett, nem szeretem, ha vannak sérültjeink, de remélem, hogy minden rendben lesz. Meglátjuk, hogy négy-öt, vagy esetleg hét napról van szó… Remélem, hogy nem komoly.”
Cristiano: „Évente 60-70 mérkőzést játszott az elmúlt tíz évben. Sosem áll le. Ugyanakkor mindenki esetében eljön az a pillanat, amikor pihenni kell. Ő is jobban teljesít így, és igen, szoktunk beszélni erről.”
Második félidők: „A játékosaim olyanok, mint a Forma 1-es autók, mindig készen állnak. Ami a második félidőket illeti, sosem volt fizikai problémánk, de más tényezők közrejátszottak. Ha csökken az intenzitás és a koncentráció szintje, akkor bármi megtörténhet. Az elmúlt időszakban jobban teljesítünk. A futballban az állandóság elérése a legnehezebb feladat.”

Bale: „Minden tőle telhetőt megtesz. Sokat beszélnek egyes játékosokról, de a legfontosabb dolog annak a felismerése, hogy a csapat egésze az első. Mindenki a maximumot kell, hogy nyújtsa.”
A játékrendszer: „Számomra az a fontos, hogy a játékosaim készen álljanak. Nem a taktika a legfontosabb, hanem a felkészülés. Tudnunk kell reagálni az ellenfél stílusára.”
Jövő: „Amikor ezekre a kérdésekre válaszolok, mindig kétségek merülnek fel. Addig fogom folytatni ezt a munkát, amíg bele nem fáradok. Jól érzem magam a csapatnál, harcolni fogok. Számomra a mindennapi munka a legfontosabb, ez pedig független attól, hogy rövid vagy hosszú távú szerződéssel rendelkezem. Mindig harcolni fogok azért, hogy itt lehessek. Élvezek minden egyes napot. Még fiatal vagyok, nem 75 éves, nem mondhatom azt, hogy belefáradtam az edzésekbe. 45 éves vagyok, jó formának örvendek.”
Orvosi jelentés: Marcelo és Luka Modrić
A Real Madrid C. F. szeretné tájékoztatni a szurkolókat, hogy a klub orvosai által elvégzett vizsgálatok során a kétfejű combizom sérülését diagnosztizálták Marcelo és Luka Modrić esetében is. Egyelőre egyik játékos esetében sincs információ arra vonatkozólag, hogy mennyi kényszerpihenőre számíthatnak, de a spanyol lapok szerint mindkettejük esetében fennáll annak lehetősége, hogy ki kell hagyniuk a PSG elleni visszavágót.
