Zs. Csaba
Álvaro Morata: Nagyon boldog vagyok, ez volt a célom
2017 nyara: „Meglehetősen furcsa nyár ez számomra, rengeteg minden történt. Ha Isten is úgy akarja, holnap egy olyan egyesület játékosa lehetek, amely évek óta akar engem, egy olyan edző kezei alatt dolgozhatok, akivel folyamatosan kapcsolatban álltam. Nagyon boldog vagyok. Keményen edzettem, nem számított, hogy mi lesz a végkimenetel, de egyértelmű, hogy ez volt a célom. Fáj elhagyni a Real Madridot, de remélem, hogy minden jól alakul majd a Chelsea-nél.”
Üzenet a madridisták számára: „Megtiszteltetés volt a Real Madridban játszani. Mindig a szurkolók egyike leszek, kivéve akkor, amikor a Chelsea-vel találkozik a csapat.”
Búcsú Zidane-tól: „Megköszöntem neki mindent és sok szerencsét kívántam a következő idényhez.”
Visszatérés: „Harmadjára… nem egyszerű. Jelenleg nem gondolkodom ezen, de nem hiszem, hogy vissza fogok térni.”

Második madridi időszaka: „Négy trófeát nyertem itt összesen, amelyek közül kettő a Bajnokok Ligája-elsőségért járt. Boldogan távozom, hiszen utoljára a Cibelesen ölthettem magamra a csapat mezét.”
Búcsú a társaktól: „Ők a barátaim, továbbra is beszélni fogunk egymással. A csapat és a város talán változik, de tudom, hogy ők mindig velem lesznek.”
Tiszta fejjel: „Addig nem tudok felhőtlenül örülni, míg át nem esek az orvosi vizsgálatokon és be nem mutatnak. Nagyon sok minden történt a nyár folyamán, így megvárnám, míg minden végleg elrendeződik.”
Felesleges út Los Angelesbe: „Ez van, de végül minden jól alakult. Most a legfontosabb, hogy megérkezzek Londonba és elkezdhessem az edzéseket az új csapattársakkal.”
Antonio Conte: „Ő az az edző, aki a leginkább hitt bennem. Ez nagyszerű érzés számomra.”
Egy esetleges Chelsea–Real Madrid mérkőzés: „Remélem, hogy ez megtörténik, hiszen ez azt jelentené, hogy mindkét csapat halad előre a Bajnokok Ligájában. Most azonban nem akarok erre gondolni, csak arra, hogy megérkezzek végre Londonba.”
Beszélgetés a Chelsea spanyol kötődésű játékosaival: „Beszéltem Azpilicuetával, valamint Fernando Torresszel is, aki azt mondta, hogy mindenben a segítségemre lesz.”
Sergio Ramos madridi evolúciója
Egy sztár születése – 2005/06-is idény
A fiatal Sergio Ramos hamar a középpontba került Madridban. Bár első mérkőzésén csereként lépett pályára, hamar csapata kulcsjátékosává vált, első idényét 47 mérkőzéssel a háta mögött fejezte be.
Első pozícióváltás – 2006/07
Második idényében változtattak a posztján, hiszen a védelem közepéről a jobb oldalra került. A váltás nem volt hatással a fejlődésére, egyre jobbá és jobbá vált. Az idény során 42 alkalommal léphetett pályára, betalált a Nou Campban, ráadásul első madridi címét is bezsebelte abban a kaotikus, sokak szerint mitikus szezonban.
Hosszabbítás és versenyhelyzet – 2007/08
Sergio Ramos hamar a világ egyik legelismertebb védőjévé vált, akinek kegyeiért sorban álltak a kérők, ám ő mégis aláírta új szerződését a Real Madriddal. Hiába érkeztek új emberek a védelembe (Pepe, Metzelder, Heinze), sokoldalúságának köszönhetően mindvégig kulcsfontosságú játékosa maradt a csapatnak, az idényt 45 lejátszott meccsel fejezhette be.
Sergio, a nagy meccsek embere – 2008/09
Az idény rögtön egy begyűjtött trófeával indult, hiszen a Real Madrid megnyerte a spanyol szuperkupát, ráadásul Sergio is feliratkozott a gólszerzők listájára. Onnantól kezdve kezdték őt a nagy és késői gólok szerzőjeként emlegetni. A szezon során egyébként 42 mérkőzésen lépett pályára és 6 találatig jutott.
Második számú kapitány – 2009/10
Mivel Raúl és Guti a nyár folyamán távoztak, Sergio Ramos hatalmasat lépett előre a csapaton belüli ranglétrán, hiszen ő lett Iker Casillas mögött a Real Madrid második számú kapitánya. A rang birtokosaként 40 mérkőzésen 4 gólt szerzett abban az idényben.
Az első kupagyőzelem – 2010/11
José Mourinho irányításának első évében Ramos megnyerhette a Király-kupát, a Barcelona legyőzését követően ő is magasba emelhette a sorozat trófeáját. Az éjszakai ünneplés során aztán elérkezett az ominózus pillanat is, mely során leejtette a frissen begyűjtött trófeát a csapatbusz tetejéről. A legkiemelkedőbb tetteként azonban nem erre, hanem 46 meccsén szerzett 4 góljára, valamint a létfontosságú szereléseire, mentéseire tekintünk.
Egy büntető, ami átírta a történelmet – 2011/12
Hiába nyert rekordpontszámmal bajnokságot a csapat, Sergio idénye más miatt maradt emlékezetes: a védő kihagyta saját büntetőjét a Bayern München elleni BL-elődöntőben, ami miatt folyamatos gúnyok tárgyává vált. Védőként viszont ekkor vált végleg stabillá a helye a középhátvéd posztján, ahonnan azóta is kirobbanthatatlan. 51 mérkőzésén 4 találatot jegyzett hetedik szezonjában.
Sergio, a csapat kapitánya – 2012/13
Iker Casillas sérülése, majd mellőzöttsége miatt hónapokig ő lehetett a kapitányi karszalag „tulajdonosa”. A kitűntetés és a címmel járó megtiszteltetés ösztönzőleg hatott rá, csapatának igazi vezére volt. 40 mérkőzésen 5 találatig jutott.
A Tizedik hőse – 2013/14
Egy történelmi jelentőségű idény, mely végén a Real Madrid a kupagyőzelem mellett végre elhódította a hőn áhított Tizediket. A döntő legnagyobb hőse egyértelműen Ramos volt, aki a 93. percben egyenlített az Atlético Madrid ellen, azzal a legendás fejessel. Nem ez volt az egyetlen találata, 51 meccsén 7 gólt szerzett a szezon során.
Sérülések és gólok – 2014/15
Casillas távozásával ő lett a csapat első számú kapitánya, ám sajnos több sérülést is szenvedett az idény során, melyek miatt hosszabb időre is a partvonalon kívülre kényszerült. Ennek ellenére tovább írta a klub legendás történelmét, hiszen sikerült megnyernie a klubvilágbajnokságot, melynek döntőjében az ő találatával szerzett vezetést a csapat. A sérülések ellenére újra sikerült összehóznia 7 gólt, pedig „csak” 42 mérkőzésen szerepelhetett.
A legenda tovább íródott – 2015/16
Néhány sérülés ismét felütötte fejét, de Ramos mindig akkor nyújtotta a legjobb teljesítményt, amikor arra a legnagyobb szükség volt. A Bajnokok Ligája milánói döntőjében is ő szerzett vezetést csapatának. A sérülések miatt csak 33 mérkőzésen jutott szóhoz, 3 gólt azonban így is összehozott.
Egy kifogástalan idény – 2016/17
Egy közel tökéletes szezon a védő neve mellett. Ami az egyéni teljesítményét illeti, 44 meccsen 10 gólig jutott, ami abszolút egyéni rekord esetében, a Real Madriddal pedig sikerült megvédeni a Bajnokok Ligája-címet, elsőként a történelem során, ráadásul öt év után a bajnoki címet is megszerezték a srácok. Soha rosszabbat.
Az AS információi sz…
Az AS információi szerint Zidane Morata távozása esetén sem nézne új támadó után, mivel a francia úgy véli, Cristiano Ronaldo, Karim Benzema, valamint Borja Mayoral képesek lesznek megbirkózni a feladattal.
A MARCA szerint Pep …
A MARCA szerint Pep Guardiola teljesen biztos benne, hogy Danilo csatlakozni fog a Manchester City csapatához. A transzfer a következő napokban válhat hivatalossá, az átigazolás díja 30-35 millió euró körül lesz.
Sergio Ramos 14. idé…
Sergio Ramos 14. idényét kezdi meg a klubnál, ezzel a képzeletbeli ranglistán utoléri példaképét, Fernando Hierrót, valamint Gutit. A kapitány 522 mérkőzésen védte már a Real Madrid címerét.
Az AS szerint a Real…
Az AS szerint a Real Madrid szeretné kölcsönadni Borja Mayoralt egy spanyol élvonalbeli csapatnak. A fiatal csatár csak harmadik számú támadója lenne a csapatnak, a klub pedig nem szeretné, hogy ez hátráltassa a fejlődésben.
Keylor Navas: A kritikák és a hibák nem gátolhatnak meg a folytatásban
Érzések: „Nagyon boldoggá tesz, hogy ennek a nagyszerű csapatnak a tagja lehetek. A bemutatásomkor ott álltam a Bernabéu díszpáholyában az elnökkel, és csak a Bajnokok Ligája-trófeák jártak az eszemben. A klub hatalmas történelemmel rendelkezik. Nagyon különleges érzés a Real Madrid játékosának lenni, és még mindig arról álmodom, hogy újabb trófeákat adunk majd az eddig megszerzettekhez. Amikor csatlakozol a világ legnagyobb klubjához, be akarod írni a neved annak történelemkönyveibe. Az álmaim továbbra is élnek, csakúgy, mint a bennem lévő izgalom és vágy a trófeák megszerzése iránt. Az előző idényt nagyon jól sikerült mindannyiunk számára, így nagyon nehéz lesz túlszárnyalni, de nagyon izgatottak vagyunk, minden egyes sorozatot meg akarunk nyerni.”
Zidane: „A főnökkel való kapcsolatom semmit sem változott az érkezésem óta. Érdekes azt hallani, hogy egyesek szerint most különleges figyelmet fordít rám, pedig ő mindig ilyen volt velem. Nagyon közel áll a játékosaihoz, folyamatosan önbizalommal tölt el minket. Ő és az edzői stáb többi tagja is olyan személyiség, akik ajtaján nyugodtan kopogtathat az ember. Viccelődhetsz is velük, nagyon jó a hangulat.”

Duplázás a Bajnokok Ligájában: „Fel kell ismernünk, hogy mekkora dolgot értünk el. Kétszer egymás után megnyerni ezt a sorozatot közel sem egyszerű. Mi azonban nem így gondolunk erre, nem csak a duplázás jár a fejünkben, így idén is ugyanazzal a vággyal, hittel és ugyanakkora erőfeszítésekkel vágunk neki a sorozatnak, mint eddig. Tiszta lappal indulunk. Nagyszerű keretünk van, tele minőséggel, így ismét a győzelem a célunk.”
Morata: „Nagyon örülök, hogy a legjobb játékosokkal oszthatom meg az öltözőt, Álvaro pedig kétségkívül a világ egyik legjobbja. Nagyszerű srác, klasszis játékos, aki nagyban hozzájárult az előző idény sikereihez. Idén is segíthet nekünk, remélem, hogy sok évig itt lesz még velünk.”
Szurkolók: „A szurkolóktól kapott támogatás mindig is nagyon különleges volt. A Real Madridnak a világ minden pontján vannak szimpatizánsai, mi mindig érezzük a szeretetüket, és nagyon élvezzük mindezt. Mindenki szereti, ha értékelik az erőfeszítéseit, a melegségüket pedig szeretnénk visszafizetni a pályán. Nagyon hálásak vagyunk azért, ahogy kezelnek minket.”
Cristiano Ronaldo: „Alig várjuk, hogy csatlakozzon a csapathoz. A világ legjobb játékosainak a Real Madridnál a helye, és hiszek benne, hogy ezt ő sem látja másképp. Most hagynunk kell pihenni őt a családja és a barátai körében, hogy amikor visszatér, készen álljon a kihívásokra. Hosszú, különleges idény vár ránk, mely során rengeteg kihívással nézünk majd szembe, azt hiszem, ezt ő is pontosan így gondolja.”

Danilo: „Úgy vélem, jól érzi magát, ő egy igazi profi. Azt látom, hogy nagyon izgatott és boldog, nagyon keményen dolgozik. Ő is a csapatunk tagja. Nem úgy tűnik, hogy ideges lenne, vagy hogy a távozás gondolatával játszana. A keret összes tagja a Real Madrid játékosa akar lenni.”
Kritikák: „A múlt már mögöttünk van. Nyugodtan, tiszta fejjel vágok neki az új idénynek. Minden szezonban szükség van a személyiség változtatására, de most csak a trófeákra gondolok, hiszen még többet akarok nyerni. Sokkal jobban fogom magam érezni most, mint az előző években, és még nagyobb lelkesedéssel fogok majd dolgozni. Az előző idény során mindig megpróbáltam mindent beleadni, de idén még többet akarok. Alázattal dolgozom, nem fogom elbízni magam. Még sok trófeát akarok a magasba emelni, szeretnék sokszor ünnepelni a szurkolókkal. Ennek sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítok, mint egy-egy hibának vagy kritikának, amelyek nem gátolhatnak meg a folytatásban.”
Dani Carvajal felemelkedése
2015. május 5-öt írunk. A helyszín Olaszország, Torino. A Real Madrid a 2014/15-ös Bajnokok Ligája elődöntőjének első felvonásán lép pályára az olasz bajnok Juventus ellen. A Madrid egykori támadója, Álvaro Morata a meccs elején rögtön betalált, ám húsz perccel később Cristiano Ronaldo egyenlített.
Az idegenben lőtt gólnak köszönhetően a spanyolok helyzete remeknek ígérkezett. Ám a második félidőben a Real fiatal jobbhátvédje, Dani Carvajal hibája nyomán a Juventus büntetőhöz jutott. Később pedig a döntőbe is a torinói csapat jutott be.
A pályán lévő 22 játékosból egyedül Carvajalon látszott, hogy nem érzi a ritmust, valamiért nem tudja megszokott teljesítményét nyújtani. Az ifjú spanyol rövid karrierjének talán legmélyebb pontja volt ez a buta szabálytalanság.
A szurkolókban azóta is fájó emlékként él ez a meccs, hiszen a csapat sokkal többet is elérhetett volna abban a szezonban. És bár Carvajal már akkoriban is megmutatta, mennyit fejlődött, ezután a hibája után nyilvánvaló volt, hogy még mindig nagyon hosszú út áll előtte.
Kezdetek és Leverkusen
Dani Carvajal Madrid külvárosában nőtt fel. Egészen fiatalon csatlakozott a La Fábricához, és nagyon gyorsan haladt felfelé a ranglétrán a madridi akadémián. 18 évesen már a Castillában játszott, ahol összesen két szezont töltött el. Ezután a klub eladta a Leverkusennek, a játékos szerződésébe pedig egy viszonylag alacsony összegű visszavásárlási opciót is belefoglaltak.

Leverkusenben aztán igazán beindult Dani karrierje. Hamar bebiztosította helyét a német csapat kezdőtizenegyében, és nagy szerepet vállalt abban, hogy a Bayer harmadik helyen végzett a Bundesligában, csupán egy ponttal elmaradva a második helyen végző Dortmundtól.
A szezon végén pedig megválasztották a liga egyik legjobb jobbhátvédjének. A szurkolók 16%-a szavazta be a 21 éves spanyolt a bajnokság álomcsapatába. A fiatal tehetség bebizonyította tehetségét, a jövő egyik legjobbjának tartották, munkája és erőfeszítései pedig nem maradtak jutalom nélkül: csupán néhány nappal az átigazolási időszak kezdete után a Madrid visszavásárolta ígéretes saját nevelésű játékosát.
Egy beteljesült álom
A spanyol fővárosba való visszatérésekor Dani Carvajal alig akarta elhinni, hogy tényleg megkapta ezt a lehetőséget. A bemutatásakor tartott beszédében így fogalmazott: „én vagyok a világ legboldogabb embere”. És mindenki tudta, hogy a klub jó néhány évre bebiztosította magát egy ilyen jobbhátvéd szerződtetésével. Ő volt Álvaro Arbeloa utódja.

„Egy olyan álomért küzdöttem, amely ma valósággá válik.”
A 2013/14-es idény elején Dani legtöbbször csak csereként lépett pályára – ha egyáltalán kapott némi játéklehetőséget Ancelottitól. A hónapok előrehaladtával Dani Carvajal egyre több lehetőséghez jutott, és immáron ő számított a Real Madrid első számú jobb bekkjének. Carlo mester bizalommal hálálta meg a hátvéd elkötelezettségét, így Carvajal összesen 45 mérkőzésen szerepelt első felnőtt csapatbeli évében.
A Bajnokok Ligája egyenes kiesés szakaszának hét összecsapásából hat alkalommal is ő kezdett a jobb oldalon, olyan ellenfelek ellen, mint a Schalke, a Dortmund és a Bayern München. A várakozásokkal ellentétben Carvajal nemcsak vállalható, hanem egyenesen kiemelkedő egyéni teljesítményekkel zárta ezeket a mérkőzéseket. Talán a müncheniek elleni párharcon kapta fel a fejét a világ összes futballkedvelője, amikor is ez a pofátlanul fiatal hátvéd zsebre vágta Franck Ribéry, aki egyébként harmadik helyen végzett az akkori legfrissebb Aranylabda-szavazáson. Ezek után nem is lehetett kérdés, hogy Dani a Bajnokok Ligája fináléján is játszani fog, melyet éppen a városi rivális Atlético Madrid ellen kellett megvívnia a királyi gárdának.
Az első szezonban elért sikerei ellenére néhányan még mindig aggódtak Carvajal védőmunkája miatt. Nem voltak ezek nagy hibák, de mégiscsak hibák voltak. Tagadhatatlan, hogy az ifjú hátvéd előtt ekkor még nagyon hosszú út állt az igazi nagysághoz vezető úton, ám életkorához képest nagyszerűen teljesített, ráadásul egy olyan klubnál, ahol a közéleti, a politikai és a sportszakmai nyomás is hatalmas.
Hiba a Juventus ellen, Danilo érkezése
A következő szezont ott akarta folytatni az akkor 22 éves labdarúgó, ahol az előzőt abbahagyta. És végül így is történt: fel-le vágtatott a pálya jobb oldalán, mintha csak az élete múlna rajta, néha-néha pedig becsúszott egy védelmi megingás is. Mindazonáltal a fejlődés szemmel látható volt, melyet elsősorban támadójátékának hatékonyságában tudott kamatoztatni Dani.

Ez a megmozdulás büntetőt ért a Juventusnak.
Sajnos, ebben a szezonban Carvajal legemlékezetesebb megmozdulása egy hiba volt. Ahogy a cikk elején már szóba került, a saját nevelésű hátvéd rendkívül labilis teljesítményt nyújtott Juventus elleni BL-elődöntőben. A torinói együttes elsősorban az ő hibáit kihasználva tudott bejutni a legrangosabb európai kupasorozat fináléjába.
A következő nyáron a Real Madrid kerete egy új jobbhátvéddel lett gazdagabb: a brazil Danilo érkezett, egyenesen a Porto csapatától. Nehéz megválaszolni azt a kérdést, hogy a futballpiac inflációja vagy a benne rejlőnek vélt potenciál vezetett oda, hogy a Real Madrid 30 millió eurót fizetett Danilóért, de ez az igencsak magas vételár sokakat arra engedett következtetni, hogy Dani Carvajalt lecserélik.
És valóban: Rafa Benítez irányítása alatt Dani Carvajal egyre kevesebb és kevesebb mérkőzésen léphetett pályára, hiszen Danilo majdnem az összes bajnokin a kezdőcsapatban kapott lehetőséget. Egy drága igazolást övező politikai (és elnöki?) nyomás, Carvajal sokhetes kihagyással járó sérülései… sok tényező játszott szerepet abban, hogy Danilo megelőzte kollégáját a rangsorban. És ez még Danilo finoman szólva is botrányos teljesítményei ellenére sem változott meg – egészen Zinédine Zidane érkezéséig.
Az új edző alatt Dani Carvajal képes volt vetélytársát a padra szorítani. A spanyol hátvéd kulcsszereplővé vált Zidane gépezetében, jelenléte és játéka pedig hatalmas pluszt jelentett a 2015/16-os idény utolsó hónapjaiban. Minden madridista szíve megszakadt, amikor egy végül viszonylag sikeres szezon után Carvajalt le kellett cserélni a BL-döntőben, amelynek elérésében egyébként kulcsszerepet vállalt előtte.

A sérülés különösen nagy csapás volt Dani számára, ugyanis nemcsak a döntő nagyobbik részét, de a nyári Európa-bajnokságot is kénytelen volt kihagyni sérülése végett. Éppen, amikor a spanyol válogatottban is ő vált az első számú jobbhátvéddé…
A világ legjobbja
Az idény első mérkőzése lényegében az előző év folytatása volt, ami előrevetítette, hogy milyen nagyszerű év vár a saját nevelésű jobbhátvédre. Az UEFA-szuperkupa döntőjének 119. percében ő szerezte meg a győzelmet jelentő találatot a Sevilla ellenében, ami egyben a Real Madrid idényének első címét is eredményezte.
A teljesítménye azonban még így sem volt közel a csúcshoz, pedig már akkor is kiemelkedő volt a játéka. Zidane beadásokra épülő taktikája talán sokakat dühített, de valójában ez egy igen hatékony taktika lehet, ha az embernek olyan szélső hátvédek állnak rendelkezésére, mint Marcelo és Carvajal. Védő létére Dani minden sorozatot figyelembe véve 11 assziszttal fejezte be az idényt, a bajnokságban a hetedik legtöbb gólpasszt jegyző játékos volt. Mindemellett 35 alkalommal hozta gólhelyzetbe társait. Gyilkos beadásai kulcsszerepet játszottak a Bayern és a Napoli elleni első mérkőzéseken.
Carvajal esetében nemcsak támadásban, hanem védekezésben is figyelemreméltó fejlődést tapasztalhattunk. A visszazárásoknál, valamint az egy az egy elleni szituációk levédekezésénél sem kell többé aggódnunk. Valójában a madridisták nem is tudnának olyan alternatívát mondani, aki hatékonyabban tudná védeni a jobbszélt. Akaratereje páratlan, ráadásul számtalanszor bizonyította már, hogy nem kell kétszer kérni arra, hogy mindent adjon bele, amikor a pályán van. Ő magától is képes könyörtelenül, önfeláldozóan viselkedni.

Pontosan ez az oka annak, hogy szinte kivétel nélkül mindenki azért imádkozott, hogy épüljön fel a Bajnokok Ligája döntőjére, ahol egy olyan csapat volt a Real Madrid ellenfele, amely ellenében kőkeményen megizzadt és szenvedett a spanyol jobbhátvéd két évvel korábban. Most kulcsszereplőként járült hozzá a történelmi jelentőségű duplázáshoz.
Dani Carvajal hosszú utat tett meg a Castillából, valamint a Leverkusenből napjainkig, de még hosszabb utat járt be a két évvel ezelőtti, Juventus elleni BL-párharc óta. Míg a zebrák elleni első párharca igazi mélypontot jelentett pályafutásában, az ellenük megvívott utolsó meccse épp ennek ellenkezőjéről, a világ legjobbjává válásról tanúskodik.
Gareth Bale: Nem fordult meg a fejemben a távozás gondolata
Kezdésképp beszéljünk kicsit az érzésekről, amelyek kavarognak benned így az előszezon kezdetén. Az előző idényben több fizikai problémád is volt…
Nyilvánvaló, hogy nehéz lesz az előszezon, hiszen keményen dolgozunk annak érdekében, hogy megfelelő formába lendüljünk. Az előszezon célja, hogy a lehető legrövidebb idő alatt felkészüljünk a következő idényre.
Hogy van a bokád?
Jól, igaz, a túra eddigi szakaszaiban nem terheltem annyira azt a területet, hogy kimondhassuk, teljesen felépültem. A fájdalomnak köszönhetően az előző idényben nagyon nehéz volt formába lendülnöm. Keményen dolgoztam a felépülés érdekében, így most teljes erővel az előszezonra koncentrálhatok. Zavart, ami a tavalyi idény során történt, hiszen játékosként mindig az a célod, hogy minél előbb visszatérj, segíts a csapatodnak, a legjobb formádban legyél. Talán nem kellett volna már olyan hamar erőltetnem a visszatérést, de most nem érzek fájdalmat, és ez a lényeg. Erősítettem a bokámat, készen állok.

Visszatekintve, ez volt pályafutásod legnehezebb idénye?
Nos, januárig minden kiválóan alakult számomra. A sérülésem egyszerű balszerencse, a futballban elkerülhetetlen, hogy kapsz egy rúgást a bokádra. Nagyon nehéz időszak volt, de a legfontosabb, hogy nagy trófeákat nyertünk.
Gondolkodtál már azon, ami Cardiffban történt? A kispad, a pályára lépésed, a kupa… Nem lehetett egyszerű.
Az igazat megvallva, a döntő előtti öt-hat héten végig keményen dolgoztam, hogy formába lendüljek. A legnagyobb jutalom az volt, hogy ott ülhettem a padon, hiszen ha nem csinálom végig mindazt, akkor még a padon sem lett volna helyem. Keményen edzettem, akár 12 órát is egy nap, hogy ott lehessek, hogy rendben legyen a bokám. A nekem jutó percekre a lehető legnagyobb jutalomként tekintek. Hihetetlen érzés volt magasba emelni a trófeát a családom és a barátaim előtt.
Mit vársz az előtted álló idénytől?
Egy jó előszezont, ami lehetővé teszi, hogy százszázalékosan kezdjük az évet. Amikor visszatértem a sérülésemből, nagyjából 50 százalékos állapotban voltam, megpróbáltam javulni, de a bokám nem engedte. A legnagyobb célom, hogy jó formába kerüljek és játszhassak a Real Madridért.
A legjobb vagy a szokásos Gareth Bale-t láthatjuk majd?
Megpróbálom úgy alakítani a dolgokat, hogy ez legyen a legjobb idényem, ahogy mindig is tettem. Ha elkerülnek a sérülések, nagyszerű idényem lehet. Most kell jó formába lendülnöm, hogy később ne sérülhessek meg.

Napvilágot látott néhány pletyka a jövőddel kapcsolatosan. Megfordult a fejedben a távozás gondolata?
Nem. Mindent a sérülésem nehezített meg számomra az előző idényben, semmi más. Még mindig képes vagyok arra, hogy jól futballozzak, de ehhez a lehető legjobb állapotban kell lennem. Ha minden rendben az egészségemmel, akkor újra a legjobb Gareth Bale-t láthatják majd a pályán. Hosszú időre szóló szerződést írtam alá Madridban, és boldog vagyok a klubnál. Biztos vagyok benne, hogy nagyszerű idény vár ránk. A célom, hogy itt szerezzem a góljaimat.
Igaz, hogy a Manchester United meg akart szerezni?
Az igazság az, hogy semmi ilyenről nem olvastam. Brit játékos vagyok, így mindig szóba kerül majd a hazatérésem. Ugyanez volt Beckham esetében is. Ez nem újdonság. Örömmel tölt el, hogy a Real Madridban játszhatok, és bár az érdeklődés valóban érdeklődés, ha nincs konkrétum, nincs ajánlat, akkor nincs miről beszélni.
Érzed Zidane támogatását? Beszéltetek már egymással?
Csak néhány napja vagyunk itt, még nagyon sok van hátra az előszezonból. Sok időnk van még a felkészülésre, aztán meglátjuk, hogy mi történik.
Gondoltad volna, hogy Zidane ilyen hamar sikeres lesz?
Talán voltak, akik nem gondolták, hogy ez fog történni, de a csapat mellette állt, keményen dolgoztunk az irányítása alatt, mindent a csapatért tettünk, így sikerült címeket nyernünk. Ugyanezen az úton akarunk továbbhaladni, meglátjuk, mit hoz számunkra a jövő.
Mit gondolsz, sikerül majd begyűjteni mind a hat trófeát?
Egyértelmű, hogy ez rettentően nehéz dolog. Egy címet sem egyszerű nyerni, akkor gondolj bele, mennyire nehéz hatot… Ugyanakkor éppen ezért vagyunk itt. Mindent meg akarunk nyerni, ez a terv, és hiszünk benne, hogy sikerülni is fog. Nyilván ehhez szerencsére is szükségünk lesz.
Ki lehet Bale legnehezebb ellenfele, aki meggátolhatja a sikerek elérésében?
Magabiztos vagyok. Fontos, hogy jó előszezont tudjak majd magam mögött, fittnek és erősnek kell majd lennem. Ahogy már mondtam, a legfontosabb, hogy elkerüljenek a súlyos sérülések. Kisebb akadályok mindig jönnek egy idény közepette. A legfontosabb, hogy a játékra tudjak koncentrálni.

Tisztában vagy azzal, hogy egyre nehezebb lesz bekerülni a kezdőcsapatba?
Lehetséges, de épp ezért vagyok itt. Azért játszom Madridban, a világ legjobb klubjában, hogy a lehető legtöbb trófeát nyerhessem meg. Mindannyian játszani akarunk, ezért mind keményen dolgozunk. Ez a játék nem csak 11 emberről szól. Zidane rotálni akar, így mindenki lehetőséghez juthat. Úgy vélem, a legfontosabb, hogy arra koncentráljunk, amit nyerni akarunk. Az előző idényekben jól teljesítettünk a bajnokságban vagy a Bajnokok Ligájában, tavaly viszont mindkettőt sikerült megnyernünk, ennek pedig pont a rotáció volt az oka. A játékosok frissebbek voltak. Ez egy nagyszerű dolog, hiszen mindenkinek van ideje a regenerálódásra, ráadásul a győzelemből mindenkinek ki kell vennie a részét.
Mit gondolsz, ez pályafutásod legjobb kerete?
Nagyszerű csapatunk van. Ha valaki nem alkalmas a játékra, akkor van más, aki képes ugyanazt a szintet hozni. Nagyon erős játékosok érkeznek a padról is, ez pedig fontos az idény egészét tekintve.
Mit gondolsz, Cristiano tényleg távozni akar?
Nem olvastam híreket, és ötletem sincs afelől, hogy mi fog történni. Nézd, csak tegnap tudtam meg, hogy Lukaku a Manchester United csapatához szerződött… Tényleg nem tudom.
De Te arra számítasz, hogy továbbra is együtt játszhattok Madridban, ugye?
Természetesen. Együtt nyertünk már címeket, jól kijövünk egymással, nincs szükség a változásra.
Úgy gondolod, veletek marad?
Erről őt kellene megkérdeznetek.

Te is meglepődtél Asensio teljesítménye miatt?
Nem. Nagyon jól teljesít, mind a mérkőzéseken, mind az edzéseken. Nagyszerű pillanatokat élt át az előző idényben, kiváló játékos. Remélem, idén a megkezdett úton halad majd tovább. Természetes dolog, hogy Madridban kiváló játékosok rúgják a bőrt.
Mi a véleményed Kylian Mbappéról?
Nem láttam sokat játszani. Nem sűrűn nézek futballmérkőzéseket, de tudom, hogy tehetséges labdarúgó, és ha még ezen a nyáron leigazolja őt a klub, az azért lesz, mert remek szezont tudhat maga mögött. Remélem, a csapat segítségére lesz, amennyiben végül nálunk köt ki.
Még mindig hiszel abban, hogy hazád válogatottjával ott lehetsz a világbajnokságon?
Persze. Négy összecsapás vár még ránk, s csupán négy pontra vagyunk a kvalifikációt érő helyezésektől. Versenyben vagyunk, s amíg adott a lehetőség, küzdeni fogunk ellenére annak, hogy nem lesz könnyű. A szerencsére is szükségünk lesz.
Melyik csapat lehet a Real Madrid fő riválisa a trófeákért folytatott küzdelemben?
A szokásos klubok: néhány angol csapat, a Bayern, a Barcelona, a Juventus, illetve a PSG… mint mindig. Bármelyikükkel is hoz össze a sors, győznünk kell. Ez az út vezet a sikerhez.
Jogosnak érzed a BBC-t ért kritikákat? Mit üzennél azoknak, akik szerint a csapat jobban teljesít a BBC nélkül?
Mindenkinek megvan a maga véleménye, és ezt jogukban áll elmondani.
A Real Madrid a BBC-vel is nyert trófeákat…
A tények önmagukért beszélnek. Az emberek mondhatnak bármit, a döntéseket végül úgyis az edző hozza meg.
Jól érzed magad Benzemával és Cristianóval az oldaladon?
Igen. Sok időt töltöttünk egymással a pályán, ez pedig kényelmesebbé teszi a dolgokat mindhármunk számára, és persze sok mindent nyertünk már együtt. Az edző döntése, hogy milyen felállásban játszik a csapat, mi pedig igyekszünk a lehető legjobban teljesíteni.
Dani Carvajal 15. id…
Dani Carvajal 15. idényét kezdi meg a Real Madrid kötelékében. A saját nevelésű játékos 2002-ben érkezett a klub akadémiájára, az első csapatban töltött évei alatt 9 trófeát, ezek közül 3 BL-címet nyert imádott klubjával.