Zs. Csaba

5060 cikk
Sport és sorozatfüggő, 2013 óta a szerkesztőség tagja. Az Egytől egyig rovat oszlopos tagja az első perctől kezdve. A Real Madrid, illetve a teljes futball iránti rajongásom két madridi kötődésű játékosnak köszönhetem, akiknél nagyobb művész számomra sosem lesz a futball világában: egy bizonyos Ronaldo (R9), illetve Zinédine Zidane.

Gareth Bale probléma…

Gareth Bale probléma nélkül teljesítette a mai edzést, így készen áll a Las Palmas elleni bajnokira és minden bizonnyal pályára is fog lépni.

Tovább

Egytől egyig: Villarreal – Real Madrid (2-3)

Csapatok

Real Madrid (5)
Nagyon örülök a győzelemnek, annak pedig még jobban, hogy a csapat küzdött a végsőkig, a mutatott játék azonban kiábrándító volt, sajnos nem először. Én próbáltam találni valamilyen elképzelést abban, amit a srácok futball címén produkáltak, ám egyszerűen nem sikerült. A legjobban azt sajnáltam, hogy ismét a rövidpasszos, tesze-tosza játékot erőltettük, pedig úgy megnéztem volna néhány beívelést, hosszú indítást, amolyan igazi angolos megmozdulást… Szarkazmus tábla a magasban, persze. Mert az az igazság, hogy a teljesen elképzelés nélkül játszó Real Madridban az egyetlen dolog, amivel  megpróbálnak gólra törni a játékosok, az a „toljuk ki szélre, majd Dani vagy Marcelo beadja” felfogás. Ez pedig nem jó, nagyon nem. Ez nem az az irány, amit követni kell. Egy cseppnyi kreativitást sem láthatott a fotelszurkoló egészen az első madridi cseréig. Aztán megtört a jég. A csapatnak volt játéka – ha nem is káprázatos, de legalább volt valami -, majd a gólok is jöttek. Az agyérgörcs viszont könnyen elkerülhető lett volna néhány olyan edzői döntéssel, amelyek meghozatala egyelőre indokolatlanul várat magára. Erről viszont majd később…
Az olvasók pontszáma: 5,9

Villarreal (6)
Kezdetben csak szervezetten, később viszont jól is játszottak. Mind a két góljuk után úgy gondoltam, hogy maximálisan megérdemelték azokat. A második találatot, valamint a 70. percet követően látványosan visszaesett a teljesítményük, nagy valószínűséggel elfáradtak a hatalmas mezőnymunkában, amit a vendégek ki tudtak használni. Ha a meccs egészét tekintjük, minimum egy döntetlen kijárt volna nekik.
Az olvasók pontszáma: 6,5

Játékosok

A mérkőzés legjobbja – Isco (8)
Hogy lőtt-e gólt? Nem. Akkor gólpasszokat adott? Nem, azt sem. Isco egyszerűen csak beszállt a padról és megváltoztatta a csapatának játékát, valamint a mérkőzés végkimenetelét. Úgy gondolom, az ő pályára lépése volt a fordítás kulcsa. A spanyol kreativitást hozott a középpályára, összekötötte Kroost és Modrićot a támadókkal, ezáltal sokkal gördülékenyebb lett a csapat támadójátéka. Egyéni megmozdulásaival nem csak a mérkőzést színesítette, szinte minden egyes labdaérintéséből támadást vezetett a Real Madrid. Az első és a harmadik gólban is vastagon benne volt, utóbbinál pontosan az ő labdaszerzéséből indult az egész offenzíva. Isco egy olyan játékos, aki bármikor képes megteremteni a különbséget, ezt már számtalanszor bizonyította. Gyakrabban kellene a kezdőcsapatba nevezni, mert óriási veszteség érné a csapatot, ha nyáron – egyébként teljesen jogosan – távozna.
Az olvasók pontszáma: 8,1

Keylor Navas (6,5)
A kapott gólokról nem tehetett a Costa Rica-i kapus, akinek az első félidőben két nagy bravúrja is volt. Bakambu találatánál viszont az idényben már nem először éreztem azt, hogy egy az egy elleni szituációban közel sincs annyira éles és félelmetes, mint a tavalyi idényben volt. Ezzel persze nem az ő nyakába akarom varrni a találatot, nem is lehetne, kiszolgáltatott helyzetben volt, de tavaly talán láthattunk volna egy emberfeletti bravúrt hasonló helyzetben.
Az olvasók pontszáma: 5,8

Dani Carvajal (7,5)
Az első félidőben nem nyújtott semmi extrát, igaz, Adrián López nem tudott túljárni az eszén, támadásban viszont nem csillogott a spanyol. A második félidőre más felfogásban érkezett pályára, négy kulcspasszal hozta helyzetbe társait és nagyszerűen tekerte a bogyót Bale fejére, aki ennek köszönhetően visszahozta a meccsbe a csapatot. Moratának is kiváló labdát adott, a spanyol azonban nem tudott élni a duplázás lehetőségével. Én csak azt kívánom, hogy minden mérkőzésen legyen a csapat minden tagjában akkora vágy és elszántság, mint a mi Daninkban.
Az olvasók pontszáma: 6,6

Pepe (6,5)
A portugál nem lógott ki lefelé a defenzív vonal játékosai közül. A sebességén érződött a hosszú kihagyás – vagy az, hogy tegnap töltötte be 34. életévét -, ám rutinjával szinte mindig pótolta ezt a hiányosságát. Bár Ramos néha ki kellett segítse őt, 8 felszabadításával senki sem tudott versenyezni a csapatból.
Az olvasók pontszáma: 5,8

Sergio Ramos (6)
A védelem legjobbja lehetett volna, ám Bakambu góljában vastagon benne volt, ami a pontszámára is kihatott. A kapitány nem fogta elég szorosan a kongóit, ráadásul nem volt kellően határozott akkor sem, amikor a támadó átvette a labdát – hozzáteszem, át sem szabadott volna vennie a játékszert -, így a csapat kétgólos hátrányba került. Pepének és Marcelónak  is próbált besegíteni néha, Castillejóval azonban ő sem bírt a baloldalon. Ezen hibáin kívül azonban magabiztosan teljesített, hasznosan játszott, rengetegszer kapcsolódott be a labdakihozatalokba és a támadásokba is.
Az olvasók pontszáma: 5,5

Marcelo (6)
A védekezéséről kár is beszélni, Castillejo csak akkor nem verte meg, amikor nem is akarta, ám a társak mindig résen voltak a szélső középre tett labdáinál. Ahogy azt szokta, Marcelo a pocsék védekezését pazar támadójátékkal ellensúlyozta. Folyamatosan veszélyeztetett az ellenfél térfelén, az összjátékokban rendszeresen részt vett, minden egyes támadásban letette a névjegyét. Hat alkalommal hozta helyzetbe a társait, ez pedig a mezőny legkiemelkedőbb mutatója. A mérkőzés végén nagyszerű gólpasszal járult hozzá a győzelemhez. A pontszámában viszont figyelembe kellett vennem a védőmunkáját is, ami meglehetősem lehúzta az osztályzatát.
Az olvasók pontszáma: 6,2

Casemiro (6,5)
Jól szűrt a középpályán, öt labdaszerzést mutatott be 57 perc alatt, ami dicséretes teljesítmény, a többiek átlagosan 90 perc alatt tudták ennyiszer visszaszerezni a játékszert. A támadásépítésekben azonban gyakran játszotta a felesleges ember szerepét, így kétgólos hátrányban, amikor rettentően kellett a gól a csapatnak, cseréje indokolttá vált.
Az olvasók pontszáma: 5

Luka Modrić (5,5)
Nem az igazi mostanában a csapat horvát mágusa. Az első félidőben rá sem lehetett ismerni, rengeteg labdát szórt el – szám szerint nyolcat -, és azt a kreatív pluszt sem tudta nyújtani, amit amúgy jogosan várhatnánk el tőle. Isco beállását követően némileg feljavult a játéka, ám még így sem tudta az tőle megszokott szintet hozni. Egyetlen igazán emlékezetes passza volt, akkor Bale-t ugratta ki látványos indítással.
Az olvasók pontszáma: 5,6

Toni Kroos (5)
Ő sem volt képes akkora pozitív befolyással lenni a mérkőzésre, mint az esetek nagy többségében. Az első játékrészben teljesen halvány, szinte észrevehetetlen volt, a passzai sem ültek igazán. Rendre rossz megoldást választott, ráadásul olyan pocsék indításokat is láthattunk tőle, mint talán még soha. A második félidő második felére a passzjátéka feljavult, ám véleményem szerint így is ez volt a német egyik leggyengébb idei meccse.
Az olvasók pontszáma: 5,3

Cristiano Ronaldo (6,5)
Az első játékrészben kapura lövése szinte csak neki volt, az már más kérdés, hogy igazán jóra ezek közül egy sem sikeredett, sokszor teljesen feleslegesen próbálta riogatni Asenjót, kevés sikerrel. Sorra hozta a rossz döntéseket, azonban ahogy a többieké, úgy az ő teljesítménye is feljavult a második félidőre. Ismét önzetlenebbé vált, buzdította a társait, tetszetős összjátékokban vett részt, lőtt egy hatalmas kapufát ballal, kapásból, amihez kivételes rúgótechnika szükségeltetett. Nyomás alatt sem roppant össze, értékesítette büntetőjét, döntetlenre módosítva az állást. Morata gólja előtt is ő indította a végül gólpasszt adó Macelót. Kár azért az első félidőért…
Az olvasók pontszáma: 6,2

Gareth Bale (7)
Még mindig nem éreztem százszázalékosnak, ám így is a támadóharmad legjobbja volt. A BBC tagjai közül ő hozta a legtöbb alkalommal helyzetbe társait, ráadásul szerzett egy szép fejesgólt is. A lecserélése előtt a bokájához kapott, Zizou szerint viszont nincs komoly baj, szerencsére. Retteghet mindenki, ha a walesi újra csúcsformába lendül.
Az olvasók pontszáma: 6,5

Karim Benzema (3)
Aktív szereplője volt a csapat legszebb összjátékainak, ám jelen esetben, az eredmény kialakításában ennek nem volt igazán lényeges szerepe. Annak már sokkal inkább, hogy amikor végül rá jöttek ki ezek az összjátékok és be kellett volna fejezni egy támadást, akkor rendre elpuskázta az adódó lehetőséget, de nem akárhogy, úgy, ahogy azt a megyében szokták. Ha viszont őszinte akarok lenni, nem aggódom érte, hiszen Morata belőtte őt a kezdőcsapatba.
Az olvasók pontszáma: 2,9

Cserejátékosok

Álvaro Morata (7,5)
Alig 15 perc. Ennyi jutott a spanyol támadónak, akinek ez is elég volt ahhoz, hogy eldöntse a mérkőzést. Marcelo kanyarította a fejére a játékszert, amit nem a legjobb helyre fejelt ugyan, a lényeg azonban az, hogy a bogyó a hálóban kötött ki. Volt még egy hatalmas helyzete, ám azt benzemásan oldotta meg. Panaszkodni azonban így sincs okunk a teljesítményére, hiszen rendkívül fontos három pontot jelent a gólja.  Több lehetőséget érdemelne, ez nyilvánvaló.
Az olvasók pontszáma: 7,7

Lucas Vázquez (-)
Alig kapott néhány percet, így értékelni nem tudjuk, ám remélhetően mindenki látta a mosolyt az arcán, amikor pályára lépett. Ennek a srácnak teljesen mindegy, hogy 2, 20 vagy 90 percet kap, számára óriási élmény a Real Madrid címeréért játszani. Sokan vehetnének példát a hozzáállásáról.

Edzői teljesítmény

Zinédine Zidane (4)
A kezdőcsapat láttán már felszisszentettem, hiszen újra a CKM kezdett középen, ám ahogy haladtam tovább a névsorban, és realizáltam, hogy a kiváló formának örvendő Karim újra ott lehet a támadósorban, rögtön megnyugodtam. Éreztem, hogy itt ma este nem lehet gond. Nem is lett, legalábbis a Villarreal számára nem túl sok az első 50 percben. Én ZZ helyében már a félidőben húztam volna egy, de inkább két cserét, már csak a példastatuálás miatt is, ám ez elmaradt. Ezúttal viszont jól vette észre, hogy a támadójátéknak nem Casemiróra van szüksége, és bedobta Iscót, aki elhozta az egészen addig hiányzó kreativitást a csapat számára. Hogy Benzema hogy lehetett megint a77. percig a pályán, azt nem tudom, de talán azért, hogy Morata véletlenül se bizonyíthassa, hogy neki a zacskójáról is bepattan a labda, míg a francia töketlenkedik. Nem így lett, a saját nevelésű támadó eldöntötte a meccset, a francia támadó nyaka körül pedig egyre durvábban szorul az a bizonyos hurok. Ami Zidane-t illeti, mondhatjuk, hogy a cserék fordították meg a meccset, hiszen lényegében így is van, ám sokkal korábban meg lehetett volna hozni ezeket a döntéseket, ami nagyban hozzájárult volna a támadójáték javulásához és a hazaiak sakkban tartásához. Az pedig továbbra is aggasztó, hogy a beívelgetésen kívül nincs igazi, meghatározott játéka a csapatnak. Kíváncsian várom, hogy mit hoz a jövő, néhány dolog viszont változásért kiált, vagy inkább ordít. Én kitartok a Zizou mellett, ám előbb vagy utóbb (sokkal inkább előbb) le kell mondania néhány dologról a csapat sikereinek érdekében.
Az olvasók pontszáma: 4,6

Tovább

Játékosok, akik számára túl nehéz a Real Madrid meze

Albano Bizzarri

Ha őszinték akarunk lenni, az 1996/97-es idény, valamint BodoIllgner óta a Real Madridnak nem kellett túl sok pénzt költenie kapusra, ami egy rendkívüli tehetséggel megáldott tinédzsernek köszönhető, akit történetesen Iker Casillasnak hívtak.

San Iker berobbanását megelőzően azonban a figyelmüket egy meglehetősen ígéretes argentin kapusra, AlbanoBizzarrira fordították, aki a 99/00-es idényben csatlakozott a blancókhoz, és mindenki azt várta, hogy ő lesz az első számú portás. Egy rövid ideig játszott is, azonban Iker Casillas nagyon hamar megnyerte a kettejük közötti csatát, Bizzarrit pedig debütáló idénye végén azonnal eladta a klub a Valladolidnak.

Ezequiel Garay

A középhátvéd pozíciója sokkal több gondot okozott az évek során, mint a kapusposzt, igaz, Madridban nem ez az a terület, amin a legnagyobb hangsúly van.

Ennek egyrészt taktikai okai vannak, hiszen a csapat a támadásokra fektet nagyobb hangsúlyt, másrészt azért jelent problémát, mert a klub célja, hogy megvásárolja az új, fiatal csillagokat, akiktől aztán azonnal kiemelkedő teljesítményt várnak.

Ez volt a helyzet Garay esetében is, akit tinédzserként hatalmas ígéretnek tartottak. Az első madridi évében kölcsönadták, a másodikban már az első csapat keretének tagja volt és pályára lépett több mérkőzésen is, José Mourinho elképzeléseiben azonban egyáltalán nem volt helye, így megváltak tőle.

Azóta persze elismert, kiegyensúlyozott védővé vált a Zenitben, tagja az argentin válogatottnak, nemrég pedig visszatért Spanyolországba, a Valencia csapatába.

Jonathan Woodgate

Egy igazán borzalmas igazolás. Az angol sérülten érkezett Madridba, első szezonjában nem tudott pályára lépni a Santiago Bernabéuban… Amikor aztán végre bemutatkozhatott, szerzett egy öngólt, majd kiállították.

Később két év alatt kevesebb mint 10 bajnokin lépett pályára, majd vételárának csaknem feléért sikerült megválni tőle. A Marca által kiírt szavazáson a szurkolók megválasztották az évszázad legrosszabb igazolásának.

Mindez egy olyan játékossal történt meg, akit egykor Anglia legnagyobb védőreménységének tartottak.

Walter Samuel

Samuel egy igazi hegy volt pályafutása egésze során, kivéve egy idényt: amikor épp a Santiago Bernabéu volt az otthona.

Magas összegért cserébe érkezett az AS Roma csapatától. Ígéretes igazolásnak tűnt, olyan játékosnak, akire a 2004/05-ös idényben igazán szüksége volt a Real Madridnak – Woodgate mellesleg ugyanebben a szezonban érkezett -. Az argentin védő azonban folyamatosan a várakozások alatt teljesített, annak ellenére is, hogy folyamatosan a kezdőcsapatban kapott helyet annak reményében, hogy egyszer végre magára talál.

Az idény végére kegyvesztetté vált, majd a bajnokság zárása után azonnal visszatért a Serie A-ba, ahol később visszanyerte klasszis formáját.

Danilo

Ha a jobbhátvéd pozíciójára gondolunk, sajnos nehéz megfeledkezni a Real Madrid jelenlegi labdarúgójáról, a brazil Danilóról.

Hamit Altintop és Pedro León messze álltak attól, hogy sztárként tekintsenek rájuk, így nem is vártak tőlük annyit érkezésükkor. Danilo azonban nagy hírverés mellett érkezett, amelynél csak az érte fizetett ár volt nagyobb.

Elegendő annyit mondani, hogy ez idáig egy rakás hibát és a koncentráció hiánya okozta aggasztó megmozdulást követően nem sikerült megszereznie a jobbhátvéd posztját Dani Carvajaltól. Még van ideje arra, hogy változtasson a dolgokon, de Madridban a formajavulás sem elegendő ahhoz, hogy a szurkolók figyelmen kívül hagyjanak egy csúnyán elrontott passzt.

Royston Drenthe

Ami a balhátvéd posztját illeti, lett volna néhány további jelöltünk – pl. Robert Jarni, a '90-es évek végéről -, de nehéz szembeszállni egy akkora bukással, amekkorát a holland Royston Drenthe szenvedett el.

A rasztahajú játékost az egyik legnagyobb fiatal tehetségnek tartották az Eredevisiében, 2007-ben a Feyenoord csapatát hagyta ott a Real Madrid kedvéért. Első évében több ízben is lehetőséget kapott a balhátvéd és a balszélső pozíciójában is, de idővel kikerült a keretből, majd szóváltásba keveredett edzőjével is az idény végén.

A következő szezonja hasonlóra sikeredett: kezdetben lehetőséghez jutott, leginkább csereként, majd a szurkolók kifütyülték, később pedig alig lehetett őt látni a pályán. Azóta folyamatosan egyre lejjebb süllyed, Madridból először kölcsönbe, majd végleg távozott. Ezt követően Oroszországban, majd Anglia alacsonyabb osztályaiban tűnt fel, később Törökországban és az Emírségekben is megfordult, mielőtt szögre akasztotta volna a stoplist.

Most 29 esztendős és a hip-hop világában próbálja megtalálni számításait, Roya2Faces néven. Pedig az a balos a Sevilla ellen…

Lucas Silva

Már a tavalyi nyár sajnálatos eseményei előtt is csalódást keltő volt a madridi pályája. Brazília egyik legnagyobb tehetségeként érkezett 2015 januárjában a Cruzeirótól, és rögtön be is került Carlo Ancelotti keretébe. Rövid idő elteltével azonban mintha megfeledkeztek volna róla, figyelmen kívül hagyták. A 2015/16-os idény Marseille-ben töltötte, ám a dolgok ott sem fordultak jobbra.

Alig lépett pályára, összetűzésbe keveredett edzőjével is, majd a L'Equipe arról számolt be, hogy a francia klub szeretett volna véget vetni a kölcsönszerződésnek. Tavaly nyáron közel járt ahhoz, hogy a Sportinghoz kerüljön, ám akkor felfedezett szívproblémája miatt meghiúsult a transzfer. Bár visszatért Madridba, felépülése alatt nem volt tagja a keretnek. Januárban aztán visszatért a Cruzeiróba.

Nuri Şahin

Nem annyira drámai a története, mint a korábban említett hollandé, de Nuri Şahin Madridba való szerződése igazi fordulópontot jelentett a karrierjében.

Valódi sztár volt Dortmundban, uralta a középpályát, bajnoki címhez segítette csapatát, majd hosszútávú szerződést írt alá a Real Madriddal, ahová nyilvánvalóan azért szerződtették, hogy a kezdőcsapat tagjává váljon. Érkezését követően sérülések hátráltatták a törököt, így csak néhány hónap erejéig volt bevethető, majd egy évvel érkezése után kölcsönadták a Liverpoolnak.

A kölcsönszerződés ugyan még csak féltávon járt, de a török középpályás – szintén kölcsönbe – visszatért Dortmundba, később pedig a Borussia visszavásárolta őt. Idén mindössze egy mérkőzésen jutott lehetőséghez.

Rafael van der Vaart

Amikor Hamburgból Madridba tette át székhelyét, úgy tűnt, hogy jól érzi magát, rögtön jó benyomást keltett. Az idény közepén azonban jelentősen visszaesett a formája. Egyre gyakrabban került ki a kezdőcsapatból, csereemberré vált a 2008/09-es idény második felére, ezzel madridi pályafutása pedig gyakorlatilag véget is ért.

A következő idény kezdetekor először mezszámot sem kapott, a szezon második feléig csak elvétve kapott lehetőséget, azt követően azonban a sérülések miatt egy újabb esély hullott az ölébe. Nem tudott élni vele. Két idényt követően a Tottenhamhez igazolt, ahol a csapat több éven keresztül köré volt építve.

Nicolas Anelka

A támadó posztja az, amely miatt a Real Madrid a legtöbb pénzt költötte el történelme során. Ez gyakran azt eredményezte, hogy a kiváló játékosok megmutathatták, miért is annyira keresettek, ám voltak olyanok is, akik a drága kudarcok vonalát erősítették.

Ilyen volt Anelka is, akit a klub több mint 20 millió euró fejében szerződtetett az Arsenal csapatától, még 1999-ben. A francia csatár azonban februárig egyetlen gólt sem szerzett a bajnokságban. Később összeveszett edzőjével, ami miatt a lelátóra száműzték, az idény végén pedig túl is adtak rajta. A 20 milliós igazolás két bajnoki találatig jutott.

Javier Saviola

Ha Anelkát a drága hibák közé soroltuk, akkor Javier Saviolát csak úgy tudnánk jellemezni, hogy az óriási csalódás.

Az argentin ingyen érkezett a Barcelonától. Mindenki azt várta, hogy a benne rejlő nagyszerű potenciál a felszínre tör, de egyszerűen nem tudott állandó helyet szerezni magának a csapatban a Madridban töltött két éve során. Mindössze öt találatig jutott.

Saviola nem került sokba, ő egyszerűen csak egy nagy név volt, akivel a királyiak igazán oda tudtak volna szúrni a legnagyobb riválisnak. Ehelyett csak egy újabb megbukott játékosa lett a Real Madridnak.

Cserejátékosok

César Sánchez: Bizzarri helyére szerződtették, de az argentin kapushoz hasonlóan elveszítette a Casillasszal vívott harcot. Sokan éreztek hasonlóan az elmúlt, közel 20 év során…

Christoph Metzelder: Egy tapasztalt védő, aki sorozatos sérülései miatt csak 30 mérkőzést tudott játszani 3 év alatt.

Robert Jarni: Kiválóan teljesített a Betisben, a Real Madrid emiatt nagyon meg akarta őt szerezni. Aláírt a Coventry csapatához, majd egy héttel később a királyiak többet fizettek érte az angoloknak, mint amennyiért a Betis értékesítette őt. Nem tudta kiharcolni a helyét a csapatban.

Asier Illarramendi: Nem volt olcsó igazolás a Xabi Alonso utódjának szánt középpályás, ám nem volt elég megbízható, így visszatért a nevelőegyesületéhez, jelentős veszteség mellett.

Antonio Cassano: A 2005/06-os idény felénél érkezett, de erőnléti, majd súlyproblémái voltak, később összeveszett edzőjével is. Habitusa és életmódja miatt távoznia kellett.

Elvir Baljić: 25 millió euró fejében érkezett 1999-ben, azok után, hogy Törökországban sztárrá avanzsált. Az idény kezdete előtt elszakadt a keresztszalagja, a felépülését követően már sosem tudta elérni korábbi formáját. Egyetlen gólja volt a Real Madridban.

Dejan Petković: Európa egyik legígéretesebb szervezőjeként harangozták be, ám Madridban mindössze öt mérkőzés jutott neki, mielőtt kölcsönadták, majd végleg értékesítették volna.

Leonardo Bonucci: „M…

Leonardo Bonucci: „Messi vagy Cristiano? Mindkettejüknek megvan a saját stílusa. Messi tehetségesebb, sokkal inkább természetfeletti, de Ronaldo játékosként sokkal jobban felépítette magát. Mindazonáltal mindketten kivételes, fenomenális játékosok. Az embert ösztönzi, ha ellenük játszhat. Arra kényszerülsz, hogy 110 százalékot adj ki magadból, mert ellenük 100 nem elég. Számomra mindig izgalmas, ha ilyen csillagok ellen léphetek pályára.”

David Albelda, a Val…

David Albelda, a Valencia legendás játékosa: „Az emberek talán azt gondolják, hogy a Real Madriddal könnyű Bajnokok Ligáját nyerni, az igazság azonban az, hogy Zidane nagyon jó.”

A Marca klubhoz köze…

A Marca klubhoz közeli forrásai szerint a Real Madrid új szerződést ajánlott Iscónak, mely értelmében a játékos jelenlegi, 2018-ban lejáró kontraktusát újították volna meg, amely jelentős fizetésemeléssel is járt volna, ám a játékos az állandó játéklehetőség hiánya miatt visszautasította az ajánlatot. A klub továbbra is arra számít, hogy Isco meggondolja magát, ám amennyiben ez nem történik meg, úgy a vezetőség készen áll a játékos elengedésére.

A Marca szerint a Re…

A Marca szerint a Real Madrid figyelemmel követi a Bayer Leverkusen balszélsője, Julian Brandt játékát. A német válogatott labdarúgó iránt az Atlético Madrid is érdeklődik.

Tovább

A csapat legtöbbet futó játékosai

Amikor Zinédine Zidane a kezdőcsapatba jelöli Lucas Vázquezt, rendre a spanyol játékos az, aki a legtöbb lefutott kilométert teljesíti a mérkőzéseken. Általánosságban azonban, ha a gálakezdőt vesszük figyelembe, Toni Kroos az, aki a legtöbbet fut egy mérkőzésen. A német szinte kivétel nélkül a kezdőcsapat tagja, és eddigi 17 mérkőzésén több mint 170 kilométert teljesített. Az ő lábában van a legtöbb lefutott méter a csapatból, azonban az igazság az, hogy amikor galíciai társa, a madridi nevelésű Lucas is a kezdőcsapatot erősíti, akkor a német sem képes felvenni vele a harcot.

Lucas eddig hét bajnokin és két Bajnokok Ligája-mérkőzésen került be a kezdőcsapatba, és minden ilyen alkalommal 11 kilométernél is többet futott. Továbbá, ha figyelembe vesszük a játékperceit is, ő az a játékos, aki a legtöbbet mozog a pályán, megelőzve Kroost és Casemirót, a Real Madrid két legkiemelkedőbb játékosát, ami ezt a mutatót illeti. Nem meglepő, hogy a német és a brazil ilyen jó mutatókkal bírnak, hiszen mindketten a középpálya közepén, nagy fizikai igénybevételt igénylő pozícióban szerepelnek.

Lucas Vázquez idei legjobb meccse a Borussia Dortmund ellen BL-mérkőzés volt, ha a futóteljesítményt vizsgáljuk. Akkor a spanyol több mint 12 kilométert futott, megdöntve egyéni rekordját, illetve megverve minden egyes csapattársát. A saját nevelésű szélső a Sporting ellen sem lustálkodott, a portugálok ellen 12,16 kilométert nyargalt a jobb oldalon.

Ami a bajnokságot illeti, a Real Madrid játékosai közül szintén Lucas tartja a rekordot a maga 12,54 kilométerével, amit az Espanyol elleni első mérkőzésen, az ősz folyamán ért el. Egy olyan játékosról beszélünk tehát, aki rengeteget fut, ha kezdőként kap lehetőséget, folyamatosan küzd, és pontosan ez az, ami miatt a Real Madrid szurkolói szívesen látják őt a pályán. Érdekességképp: a kezdőcsapat tagjaként a Málaga ellen futott a legkevesebbet, egész pontosan 11,37 kilométert, ám még így is a csapata legnagyobb távot teljesítő játékosa volt.

Tovább

Egytől egyig: Real Madrid – Espanyol (2-0)

Csapatok

Real Madrid (7,5)
Meglehetősen elismerően bólogattam az első félidő után, hiszen szép játékkal hozta le a csapat a szünet előtti 45 percet. A második játékrészre aztán nyugodtabban futottak ki a srácok, ott már szempont volt a tartalékolás is, de így sem maradt túlságosan sok hiányérzet bennem. A védelem, ha arra szükség volt, olyannyira jól muzsikált, hogy Casilláig alig jutott el a labda, a középpálya meglehetősen stabil mindenféle összetételben, ezúttal pedig a támadósor is megfelelő teljesítményt nyújtott. Nagyon úgy tűnik, hogy Zizou fiai kilábaltak a csapat játékát érintő hullámvölgyből, méghozzá a legjobb módon, a legjobbkor tették ezt. Emellett zsinórban 42. mérkőzésén szerzett gólt a Real Madrid, amivel a francia mester egy újabb klubrekordot adott át a múltnak.
Az olvasók pontszáma: 7,3

Espanyol (3)
„Mindegy az, sz***ni bele, csak legyünk túl rajta…” – mondhatta Quique Sánchez Flores a fiainak a mérkőzést megelőzően, legalábbis a játék képe alapján valami ehhez hasonlóra tudok gondolni. Erőfeszítéseiknek hála körülbelül annyira sikerült hatékonynak lenniük, mint egy döglött hintalónak az epsomi derbin. A félpályát is alig lépték át, a védelmük is zavarban volt néhányszor, az egyetlen dolog, amit igazán jól csináltak, az a középre való betömörülés volt, méghozzá mind a tíz mezőnyjátékossal. Hatékonynak a mai Real Madriddal szemben viszont ez sem bizonyult. Ennek tudatában próbálták faragni is a játékosainkat, szerencsére Mateo monokliján kívül ebben sem jártak sikerrel.
Az olvasók pontszáma: 3,7

Játékosok

A mérkőzés legjobbja – Isco (9)
Kétségkívül az idei legjobb meccse volt ez a görbelábú spanyolnak. Isco a pálya minden szegletében fellelhető volt, nagyszerűen mozgatta a csapatot, rendre tudott kreatívat húzni, emellett pedig igyekezett kivenni a részét a védekezésből is. Külön öröm volt számomra, hogy a játékot csak akkor lassította a labda dédelgetésével, amikor arra tényleg szükség volt, egyébként szinte kivétel nélkül a lehető leggyorsabban játszotta meg a játékszert. Az eredmény kialakításában oroszlánrészt vállalt, két zseniális gólpasszal járult hozzá Morata és Bale találataihoz.
Az olvasók pontszáma: 8,3

Kiko Casilla (8)
Egy, igen, egyetlen egy alkalommal kellett közbeavatkoznia, akkor viszont éber volt. Egyébként nyugodtan vihetett volna egy jojót magával a kapuba, hogy ne unatkozzon, míg a többiek gurigáznak.
Az olvasók pontszáma: 7

Dani Carvajal (7,5)
Védekezésben a tőle megszokott határozottsággal játszott, az öltözőben a meccs után valószínűleg megtalálta Piattit valamelyik zsebében. Az argentint leradírozta a pályáról, Lucasszal viszont nem sikerült a szokásos hatékonysággal együttműködniük támadásban a jobboldalon, igaz, Dani így is jelentkezett két kulcspasszal.  
Az olvasók pontszáma: 7,3

Raphaël Varane (8)
Nem igazán lehetett őt zavarba hozni, mondjuk nem biztos, hogy hagytam volna a helyében, hogy a 30 centivel alacsonyabb Piatti lefejeljen, már csak a presztízs miatt sem, de ez legyen a legkevesebb. Hátul magabiztosan tette a dolgát, segítette a labdakihozatalokat is, a hosszú labdái azonban több alkalommal is célt tévesztettek. Ettől függetlenül stabil teljesítmény a franciától.
Az olvasók pontszáma: 7,3

Pepe (7)
Érződött rajta a hosszú kihagyás, de egy szavunk sem lehet a teljesítményére. A csapatkapitány szép csendben tette a dolgát, pedig Moreno megpróbálta megnehezíteni az életét, kevés sikerrel. Ha a mérkőzés elején egy kicsit pontosabb és úgy érkezik, ahogy Ramos szokott, akkor akár a gólszerzők közé is feliratkozhatott volna.
Az olvasók pontszáma: 7,2

Nacho (8,5)
Ennek a srácnak tényleg teljesen mindegy, hogy hol kell játszania, nem véletlenül emlegetjük őt a Real Madrid jolly jokereként, nyugodt szívvel lehet rábízni bármilyen feladatot. A védekező munkája hibátlanra sikeredett, Reyest és Hernén Pérezt is sikerült teljesen kiszednie a játékból. Ezúttal a támadásokba is sikerült kellő hatékonysággal bekapcsolódnia, nagyon jól játszott össze Iscóval és Ronaldóval is, nagy szerepe volt abban, hogy a csapat baloldala sokkal erősebb volt, mint a jobb. Kicsit megijedtem, amikor cserét kért, reméljük, hogy semmi komoly. Meglepő lenne, ha pihenőre kényszerülne, ilyesmi nagyon ritkán fordult elő vele eddigi pályafutása során.
Az olvasók pontszáma: 7,5

Mateo Kovačić (6,5)
Labdaszerzésben jeleskedett a horvát, a támadásokban azonban nem nyújtott annyira látványos teljesítményt, mint az elmúlt hónapokban, övé volt a legtöbb sikertelen passz a középpályán. Sokat kellett birkóznia Dioppal is, és bizony többször alulmaradt a csatában, emellett begyűjtött egy szép monoklit is. A párharc sokat kivett belőle, így cseréje indokolt volt.
Az olvasók pontszáma: 7,1

Toni Kroos (7)
A német egy igazi, elpusztíthatatlan gép. Egyelőre egyáltalán nem látszik a teljesítményén a rengeteg mérkőzés, nem tűnik úgy, hogy pihenőre szorulna. Noha halványabb volt, mint a Napoli ellen, nem lehetünk elégedetlenek a mutatott játékával. Több kulcspassza is volt, igaz ezek nagy része ezúttal rögzített szituációból érkezett, azonban sokat tett a középpályás labdaszerzésért, ő szerezte vissza a legtöbb alkalommal a játékszert.
Az olvasók pontszáma: 7,5

Lucas Vázquez (5,5)
Nem játszott jól a spanyol, a lendülete megvolt, de meglepően sok hiba jellemezte a játékát, ráadásul az esetek nagy többségében a rossz megoldást választotta, lövés helyett passzolt, vagy fordítva, és sok labdát is veszített. Gyengébb teljesítményének köszönhető, hogy a jobboldal sokkal kevésbé volt hatékony. Elkényeztetett minket az elmúlt másfél évben, így jogosan várhatunk tőle ennél többet.
Az olvasók pontszáma: 6,9

Cristiano Ronaldo (7,5)
Nagyszerű első félidőt tudhat magáénak a portugál. Az első játékrészben újra azt az arcát mutatta, amit a Napoli ellen, ezt pedig nagyon nagyra értékelem. Önzetlen volt, megállás nélkül kereste a társakat, a lehetőséget, hogy helyzetbe hozhassa őket. Volt egy kiváló centerezése, amiből a védők közreműködése miatt sajnos nem született gól, szerzett egy érvénytelenített találatot, emellett ma ő lopta el a show-t elastico-cselével. Na, az zseniális volt, más kérdés, hogy a támadás szempontjából haszontalan, hiszen utána rögtön eladta a labdát, ettől függetlenül a mozdulat csodálatos. A második játékrészben már néha szóvá tette, ha nem ő kapta meg a labdát, és láthatóan frusztrálta az is, hogy nem sikerült gólt szereznie, így sokkal többet törekedett arra, hogy betaláljon. A mérkőzés végén ez is sikerülhetett volna, ha Mallenco sporttárs megítéli számára a jogos büntetőt, ám ez elmaradt, les címén, pedig a védők ott úgy beragadtak, mint szellentés a sínadrágba. A lényeg azonban az első félidei performansza, mert az lenyűgöző volt. Viiiik a Napoli elleni meccset követő cikkben említette már, és egyet is értek vele, hogy nekünk erre a Cristiano Ronaldóra van szükségünk.
Az olvasók pontszáma: 7,2

Álvaro Morata (6,5)
Sokat töprengtem, hogy mennyit is adjak neki. Szerzett egy szép gólt, és volt egy nagyon veszélyes beadása is, de igazából ennyi. Nem volt túl sokat játékban, amikor pedig hozzákerült a labda, több alkalommal is görcsösnek éreztem. A gólja tényleg elismerésre méltó, azonban játékban többet kell mutatnia ebben a rendszerben.
Az olvasók pontszáma: 7,4

Cserejátékosok

Casemiro (7)
Bejött és igen nagy stabilitást adott a csapatnak. Számára nem volt nagy falat a jókötésű Diop sem, teljesen simán jött ki győztesként a párharcokból. Kellett ez a 30 perc, hogy játékban maradjon, de teljesen időszerű volt már a pihentetése.
Az olvasók pontszáma: 7,1

Gareth Bale (7,5)
Facebook oldalunkon tegnap hívtuk fel a figyelmet arra, hogy a walesi gyors érkezik a 11-es vágányon. És megérkezett, nem is akárhogy. Úgy, ahogy azt egy világklasszisnak illik. Jól szállt be a meccsbe, megvolt a lendülete, Isco kiugratásánál pedig úgy hagyott ott mindenkit, mint a kengyelfutó gyalogkakukk. A befejezése pedig pazarra sikeredett. A párharcokba is teljesen nyugodtan ment bele, védekezni is visszazárt. A lehető legjobbkor tért vissza a lehető legjobb módon.
Az olvasók pontszáma: 8

Marcelo (-)
Instant nevetőgörcsöt okozott a csapattársainak a padon, majd mint egy kisgyerek, aki jól végezte dolgát, beszaladt a pályára. Ott azonban nem töltött annyi időt a pályán, hogy pontot kaphasson.

Edzői teljesítmény

Zinédine Zidane (8)
Rotált a francia, amire nagy szükség van, hiszen sűrű lesz a versenynaptár a következő hetekben. A csapat ennek tudatában meglehetősen felforgatva lépett pályára, ám ebből mit sem vettünk észre a neveken kívül. Kiválóan választotta ki a kezdőcsapat játékosait, pihenőt adott Marcelónak és Casemirónak is, akik messze a legtöbbet „használt” játékosai a csapatnak. Jól vette észre, hogy nagyobb stabilitásra van szükség középen, így jókor hozta be a brazil tankot a középpályára. Harmadik cserének nagy valószínűséggel Jamest vagy Marianót szánta, ám Nacho sérülése keresztbehúzta számításait. Panaszra így sincs okunk, a mester minden egyes döntése ült, a mutatott játékkal is elégedettek lehetünk, még úgy is, hogy a második félidőben visszavettek a srácok.
Az olvasók pontszáma: 7,5

Tovább

Zidane: Szeretnék néhány percet adni Bale-nek holnap

A meccsről: „Az Espanyol egy olyan csapat, akik remek eredményeket értek el mostanában. Tudjuk, hogy holnap nehéz lesz ellenük, de így megy ez, ha az ember háromnaponta játszik. Koncentráltak vagyunk.”

A keretről: „Egy remek keretet edzek, amelynek minden tagja fontos, és akik nagyszerűen teljesítenek az edzéseken. A háromnaponkénti játék azt jelenti, hogy rotálnunk kell a frissesség érdekében. Létfontosságú, hogy időről időre változtassunk a megszokott dolgokon. Ez az üzenetem a szezon hátralevő részére. Tudom, hogy ez a keret mindenre készen áll.”

A sérültekről: „Bale újra velünk van. Ott lesz velünk holnap, és szeretnék neki néhány percet adni majd. Kezd visszaszokni a játékba, mi pedig boldogak vagyunk, amiért nemsokára mindenki elérhető lesz a csapat számára. Van két vagy három játékosunk, akik kisebb rúgásokat kaptak. Ezek nem súlyos sérülések, de mégiscsak rúgások.”

Bale visszatérése: „Mindannyian ismerjük Gareth-et. Kulcsfontosságú számunkra. Minőségi játékos, gyors, és igazán sok problémát tud okozni az ellenfélnek, ezzel tisztában vagyunk. Mindannyian boldogak vagyunk, különösen ő, hiszen visszatérhetett, és készen áll a játékra. Nagyon izgatott.”

Zidane

A Bernabéu támogatása: „A Bernabéuban mindig hasonló az atmoszféra. A szurkolók fantasztikusak voltak az előző mérkőzésünkön, nagyon sok energiát nyertünk a támogatásukból.”

Coentrão: „Minden alkalommal megvizsgáljuk, hogy száz százalékos-e egy játékos. Holnap meglátjuk, mi történik majd. Fábio az egyike azoknak, akik rúgást kaptak. Vele kapcsolatban az a probléma, hogy nagyon sokáig volt sérült, és ez még mindig érződik rajta. Szeretne visszatérni a pályára, és remélhetőleg már csak napok kérdése, hogy meg is tegye.”

Ronaldóról: „Cristiano mindig gólokat fog szerezni. Ez nem fog változni. De persze másra is képes. Nem csupán góllövő: passzokat, asszisztokat ad, játssza a játékot.”

A Barcelona veresége: „Ez nem változtat a dolgokon. Nem figyelünk arra, amit a többi csapat csinál, csak a saját dolgunkra koncentrálunk. A vereség a PSG jó formájának köszönhető, valamint annak, hogy a Barcelona jelenleg nincs a legjobb állapotban. Még van hátra egy visszavágó, amit le kell játszani. Tudjuk, hogy a Barcelona egy nagyszerű csapat, és bármire képesek.”

Sergio Ramos: „Kapott egy rúgást, de nem sérült. Hétfőn már problémák nélkül edzhet velünk.”

A találkozó utazókeretét itt találod!

Morata: „Nem akartam, hogy távol maradjon a klubtól, Álvaro pedig végül hazatért. Kapott lehetőséget, igaz, kevesebbet, mint Karim. Holnap a kezdőcsapat tagja lesz, és nem ez lesz az utolsó ilyen alkalom. Ő ugyanolyan, mint a keret többi játékosa. Lesznek, akik többet játszanak, mint a többiek, ezen nem lehet változtatni.”

Benzema: „A minap ugyanazt a Karimot láttam, akit korábban is. Az egyetlen különbség, hogy most gólt szerzett. Talán jobb volt védekezésben és jobban mozgott a pályán, de ugyanolyannak tűnt, mint eddig. Keményen dolgozik, vállalja a felelősséget. Betalált a Napoli ellen, és akár több gólt is szerezhetett volna. Ő nem csak gólokat lő, sokkal többet tesz ennél.”

Casemiro: „Ki kell találnunk, hogy mit csináljunk a játékosokkal, hiszen mindannyian kulcstényezők. Jól tudjuk, hogy ki mennyi időt töltött eddig a pályán, azonban figyelembe kell vennünk minden körülményt és minden egyes tényezőt. Ami a holnapi mérkőzést illeti, nem fogok elárulni több részletet, nem fogom elmondani, hogy Moratán kívül ki fog kezdőként pályára lépni.”

A BBC: „Mindhárman nagyon jó játékosok. Mindannyian tudják, hogy mire képesek a pályán. Örülök, hogy mindhárman bevethetők, remélem, ez így lesz a szezon végéig.”