Zs. Csaba

5060 cikk
Sport és sorozatfüggő, 2013 óta a szerkesztőség tagja. Az Egytől egyig rovat oszlopos tagja az első perctől kezdve. A Real Madrid, illetve a teljes futball iránti rajongásom két madridi kötődésű játékosnak köszönhetem, akiknél nagyobb művész számomra sosem lesz a futball világában: egy bizonyos Ronaldo (R9), illetve Zinédine Zidane.
Tovább

Egytől egyig: Real Madrid – Valencia (4-1)

Csapatok

Real Madrid – 8,5 (szerkesztői pontszám: 8)
Rendben, hogy jelenleg a Valencia csak a 9. helyet foglalja el a tabellán, de valahogy azért mindig izgalommal telve várja az ember a denevérek elleni mérkőzéseket. Éppen ezért a 4-1-es győzelem is kifejezetten jónak mondható, pláne az utolsó két meccs szenvedései után. Nem volt gond a csapatszintű védekezéssel, sokszor egészen mélyen visszahúzódva állították meg a fiúk a Valencia támadásait. A középpályán pedig még mindig a CKM az úr, mindennek az origója, azt hiszem, látva az előző meccseket, valamint a tegnapit is, ez nem is nagyon szorul magyarázatra. Viszont aggodalomra ad okot, hiszen minden idők egyik legkomplettebb középpályás triója sem a fiatalodás útján lépked előre nap mint nap. És hát a támadósor… Visszatért Vini, és meg is mutatta, hogy miért őt tartják jelenleg a legértékesebb játékosnak. De összességében az első hármas is nagyon jól működött együtt, érződik közöttük a kémia, lefelé egyikőjük sem lógott ki ezúttal – és a védekezésből is bőven kivették a részüket. Komplett teljesítmény volt ez, egy olyan, amivel lehet feledtetni az év eleji szenvedéseket – illetve önbizalmat gyűjteni a Clásicóra. 

Valencia – 5,5 (szerkesztői pontszám: 5,5)
Nyilván azzal a vitatott büntetővel még az elmúlt évek vereségeit is meg lehet magyarázni, edző és játékos egyöntetűen mutogat erre az esetre, a szurkolókat nem is említve… Annak viszont külön örülök, hogy Bordalás mester arról is beszélt, hogy mekkora szarvashibákat vétettek játékosai védekezésben. Véleményem szerint sokkal inkább ez, mintsem a vitatott büntető eredményezte a fölényes hazai győzelmet. Több olyan szituáció is volt, amikor a vendégek védői maréknyi területen tömörültek, ezzel teret nyitva az olyan játékosok előtt, mint Vini, Benzema, vagy éppen Asensio, akik köszönik, mindannyian ennek örülnek a legjobban. De meg lehet említeni Lukita bődületes lövését is, ott is gyönyörűen el volt tolódva mindenki. Ami pedig a támadásaikat illeti, a legveszélyesebb fegyverük a nehéztűzért játszó Wass volt, aki gyakorlatilag minden egyes lecsorgóra úgy érkezett, mint a vérszagot érző vámpír. Igazán kidolgozott támadásuk csak nagyon kevés volt – lehet, hogy ebben kellene keresni a vereség okát, nem pedig a VAR döntéseiben. 

Játékosok

A mérkőzés legjobbja – Vini Jr. – 9,3 (szerkesztői pontszám: 9) 
Jól prezentálta ez a meccs, hogy a brazilra óriási szüksége van Ancelotti Real Madridjának. Visszatért és megmutatta, hogy mi hiányzott a csapatból az elmúlt két meccsen – ez egyébként valahol szomorú is, mert azt jelenti, hogy nincs megfelelő alternatívája egy esetleges sérülés esetén… Lőtt két gólt, az elsőnél körbefutva a komplett védelmet, majd a másodiknál lesipuskásként is jelesre vizsgázva. Ő volt az egyetlen továbbá, akiben benne volt a váratlan a büntetőt megelőző hosszú percekben. A második félidőben volt több veszélyes kiugrása is, a legkomolyabb talán Asensio passzából, amelyet követően ha középre centerez, Benzema még egy gólt szerezhetett volna. Ehelyett viszont belebonyolódott és labdát veszített. De ne legyünk telhetetlenek, így is hatalmas a fejlődése a döntéshozatalok terén.

Thibaut Courtois – 8,7 (szerkesztői pontszám: 9)
Résen kellett lenni a mérkőzés minden pillanatában, hiszen Wass folyamatosan próbálta tesztelni, és egy alkalommal bizony komoly szükség is volt a bravúrra – Courtoisban pedig nem kellett csalódnunk. Gyakorlatilag mindent védett, amit lehetett (6 alkalommal volt szükség a közbenjárására), még a büntetőt is, ám pechjére azt csak olyan helyre tudta ütni, ahonnan lehetett ismételni. Az az egy gól viszont nem az ő lelkén szárad. 

Lucas Vázquez – 7,4 (szerkesztői pontszám: 7,5)
Az első félidőben kifejezetten veszélyesen játszott az ellenfél térfelén, és ez egy olyan eleme a csapat játékának, ami az előző hetekben és hónapokban gyakran hiányzott. Voltak veszélyes felfutásai, veszélyes beadásai, emellett pedig a védekező feladatait is jól látta el. Jó volt az összhang közte és Asensio között is, több olyan kombinációt is sikerült véghez vinniük, ami végül veszélyt teremtett az ellenfél tizenhatosa körül. A jobbhátvéd posztján talán ez volt az idénybeli egyik legjobb teljesítménye.

Éder Militão – 8,1 (szerkesztői pontszám: 8)
A meccs elején kifejezetten aktív volt a pontrúgásoknál, a jelen Real Madridjában gyakorlatilag ő az egyetlen, aki igazi veszélyt jelent a fejeseivel a szögletek, vagy középre lőtt szabadrúgások esetén. A 6. percben nem sok hiányzott, hogy meg is szerezze a vezetést egy ilyen szituációban. Volt egy kifejezetten veszélyes távoli lövése, emellett több ízben is sikerült kiugratnia Viníciust egy-egy távoli átadással. Még mindig ő az egyik legstabilabb pont ebben a csapatban. 

David Alaba – 7,8 (szerkesztői pontszám: 7,5)
Némileg csendesebb meccse volt, mint brazil kollégájának, de ez annak is köszönhető, hogy ő volt az, aki szigorúan őrizte a Valencia egyetlen igazi centerét, Maxi Gómezt. Azt viszont annyira jól csinálta, hogy az uruguayi gyakorlatilag észrevétlen maradt az egész meccsen. Azt külön ki kell emelni, hogy fizikailag is képes volt felvenni a versenyt a nála egyébként jóval nagyobb és testesebb csatárral, több testi kontaktba is belement, és a legtöbb esetben ő jött ki győztesként ezekből. 

Ferland Mendy – 6,9 (szerkesztői pontszám: 7)
Hát, ebben aztán volt minden. Mendy mindent belerakott ebbe a meccsbe, amit ki lehet emelni egy balhátvéd esetében, pozitív és negatív értelemben is – ám szerencsére többségben így is a pozitív dolgok voltak. A fizikai párharcokból hátul szinte kivétel nélkül ő jött ki győztesként, viszont a legnagyobb butaságot is ő követte el a hátsó alakzat tagjai közül: teljesen feleslegesen hozta össze a büntetőt, és ezzel a Valencia szépítő találatát. Ami a támadásokat illeti, én még mindig nem érzem az összhangot közte és Vini között, viszont offenzív játékban talán most volt a legerősebb az idei szezonban, a hibái ellenére is. Így születhetett meg a Benzemának (okosan) adott gólpassza is. 

Casemiro – 7,7 (szerkesztői pontszám: 7,5)
Az a meccs eleji becsúszás, amivel Gaya passzát fülelte le… Én imádom, amikor Casemiro így játszik. Valószínűleg Hernández Hernández is, érezhető volt, hogy nagy kedvence a brazil, csak ez lehet az oka annak is, hogy büntetőt ítélt a javára – pedig a Valencia játékosai szerint ő rúgta meg a vendégek védőjét… Egyébként én végig izgultam, hogy HH ki fogja állítani egy második sárgával, de csak kibekkelte a brazil. Összehozott egy büntetőt, lefülelt 3 átadást és ugyanennyi alkalommal tisztázott a saját térfelén. Mindezt 70 perc alatt. Ez az a Casemiro, akire szükség van az ilyen meccseken. 

Toni Kroos – 7,8 (szerkesztői pontszám: 8)
Volt egy kritikus labdaeladása, amiből végül nem lett komoly baj, illetve emellett még 4 labdát szórt el, a 99 átadásából. Ez 95%-os pontosságot jelent. Brutális, amit meccsről meccsre csinál a német, kiegyensúlyozottan hozza azt a teljesítményt, ami klasszissá emel egy középpályást. A harmadik gól gyakorlatilag az ő labdaszerzéséből és passzából indult, emellett a rögzített helyzetekből is több ízben kanyarította veszélyesen középre a labdát. Ha ez nem lenne elég, a középpályás védekezésben is igen erős volt ezúttal. 

Luka Modrić – 8,6 (szerkesztői pontszám: 8)
Egészen hihetetlen, hogy 36 esztendősen ő az egyik, akiről ez az egész szezon szól. A csapat egyik legjobb és legmeghatározóbb alakja, és ezúttal is igen komplett teljesítményt pakolt az asztalra. Dominált a középpályán, nem nagyon tudtak vele mit kezdeni a vendégek, és ha még az a bődületes bomba is beakadt volna… 3 kulcspassza a csapat egyik legjobb mutatója ebben a tekintetben, pedig csak 69 percet töltött a pályán. Lassan elfogynak rá a szavak és a jelzők. 

Marco Asensio – 7,9 (szerkesztői pontszám: 8,5)
A spanyoltól ez volt az idény legjobb mérkőzése. Ki merem jelenti, hogy a legkomplettebb meccsét játszotta. Lehet, hogy nem lőtt gólt és nem adott gólpasszt, de ennyire jól sosem kapcsolódott még Benzemához és Vinihez, sosem volt ennyire jó a kémiája a középpályával és a jobbhátvéddel sem. Folyamatosan kereste a réseket, a lehetőségeket, nem csak az egyszerűségre és a biztosra törekedett. A mezőnyben ellene szabálytalankodtak a legtöbbet, nem győzött elesni, majd felkelni a földről. Felírhattunk a neve mellé egy fél gólpasszt is, hiszen Vini lesipuskás gólja előtt ő eresztett egy igen komoly lövést Cilessen kapujára. Több társát is ki tudta veszélyesen ugratni több ízben is. Sajnálom, hogy a gól ezúttal nem jött össze neki, de így sincs miért szégyenkeznie, kifejezetten jól játszott. Erre van szükségünk tőle. 

Karim Benzema – 8,9 (szerkesztői pontszám: 9)
Nem indult számára kifejezetten erősen a mérkőzés, az első félidő első felében meglehetősen sokat rontott, nem a jól megszokott Benzemát láttuk a pályán. Az értékesített büntetőjét követően viszont mintha kicserélték volna. A második találata klasszis volt, még úgy is, hogy a Valencia játékosai bőven hagytak időt és teret számára a forgolódáshoz. Így a kaput csak egy vérbeli támadó érezheti. Aztán meg kell említenem azt is, hogy ez volt a 300., illetve 301. találata a Real Madrid mezében, ami valami egészen elképesztő szám. Nem kérdés, a klub történetének legjobbjai között emlegethetjük majd évek, évtizedek múlva is. 

Cserejátékosok

Dani Ceballos – 7,3 (szerkesztői pontszám: 7)
Carlo továbbra is egy szimpatikus edző. A kupameccsen történtek után biztosított elegendő időt a spanyol középpályásnak, aki véleményem szerint élt is a lehetőséggel. Lukitát váltotta, és a negyedik gól előtt övé volt a gólpassz előtti kritikus passz, de Vinit is jól vette észre és ugratta ki több esetben is. Nagy szükség lenne rá kiegészítő emberként az idény második felében. 

Eduardo Camavinga – 6,7 (szerkesztői pontszám: 5,5)
Casemiro helyett érkezett és a brazil szerepkörében is kényszerült (volna) játszani. Néha bele-belebonyolódott a cselekbe, egy ilyen alaklommal labdavesztéséből kontrázni is tudtak a vendégek. A neki jutó alig 20 perc alatt 3-szor is labdát veszített. Forrófejűsége pedig komoly gondokat okozhat még, hiszen sárgával a „zsebében” olyan szépen vágott fel egyszerre két valenciait, hogy az a küzdősportokban is megirigyelték volna. Egyelőre messze az idény elején mutatott játékától. 

Fede Valverde, Isco és Nacho összesen alig töltöttek el 10 percet a pályán, így nehéz értékelni a teljesítményüket.

Edzői teljesítmény

Carlo Ancelotti – 8,4 (szerkesztői pontszám: 8,5)
Az öreg Carlo jól rendberakta a fejeket erre a meccsre, nagy szükség volt mára erre. Nem tudnék belekötni a kezdőcsapatába, és igazából a cseréi is logikus döntés eredményeként születtek. Camavinga volt az egyetlen, aki nem hozta a padról beszállva azt, amit elvártak volna tőle. Külön szimpatikus volt tőle Ceballos pályára küldése, nem a levegőbe beszélt, amikor azt mondta, hogy valószínűleg ő is hibázott a kupameccsen. Így lehet visszaszerezni egy játékos bizalmát. Egy negatívumot tudok csak megjegyezni: szemmel láthatóan nem tud mit kezdeni Fede Valverdével, aki vagy alig kap lehetőséget, vagy a jobb oldalra van száműzve, ahol kvázi használhatatlan, hiszen pontosan azokat a tulajdonságait fojtják vissza ezzel, amik naggyá tették őt az előző évek során. Remélem, hogy ezt a helyzetet sikerül rendeznie magában, illetve a játékossal. 

Tovább

José Bordalás: Nem értem, hogy a VAR mellett ez miképp lehet büntető

„A büntető előtti szituációt nem láttam tisztán az oldalvonal mellől, de a szünetben volt lehetőségem megnézni. Ez nem ért büntetőt. Megértem, ha a játékvezető a pályán úgy látta, hogy az, de a VAR okkal került bevezetésre: azért, hogy vissza tudják nézni és javítani tudják a döntéseket, ahogy az megannyi meccsen meg is történt már. Ez nem ért büntetőt, Alderete egyszerűen megnyerte a párharcot Casemiróval szemben. Casemiro ért hozzá, és nem fordítva. A Real Madrid középpályása pedig okos, ezért el is esett, a játékvezető pedig büntetőt ítélt.”

„Amint mondtam, ez az eset nem ért büntetőt. A Real Madrid egy nagyszerű csapat. Kevéssel a szünet előtt szerezték meg a vezetést, így 1-0-s hátrányban kezdhettük a második félidőt. Ez megkavarja a dolgokat, de nem szolgálhat kifogásként. Nem vagyok boldog. A csapatom nagyon sebezhető volt. A második gól könnyen megszerezhető volt az ellenfelünk számára: nagyon sok játékosunk állt egy bolyban, a hatos vonalán belül. A harmadik gól egy kontrából indult, 3-1-nél pedig próbáltunk magasabban letámadni, Benzema pedig kihasználta ezt. Okosan kell eljárnunk a kritikus területeken. Nagyon megkönnyítettük az ellenfelünk dolgát, ennek nem örülök.”

Bordalása kép forrása: Youtube screenshot (Valencia CF)

„Mindenki tisztában van vele, hogy a csapatunknak vannak hiányosságai, ez minden meccsünkön kiütközik. A hitünk és a hidegvérünk viszont velünk marad. Hiszünk benne, hogy érkezni fog az erősítés, hiszen szükség van rá.” 

„Nem fogom kommentálni a rablást illető megjegyzéseket. Mindig tiszteletben tartom mások véleményét, kiváltképp akkor, ha azok a saját klubomtól érkeznek. Nem tudom, hogy beszélhetünk-e rablásról, de az a büntető megváltoztatta a meccset. Nem értem, hogy hogyan érhet büntetőt a VAR mellett egy ilyen eset.”

„Ennyi kapott gól mellett lehetetlen megközelíteni azokat a védekezési mutatókat, amiket az előző csapataimmal értem el. A mi csapatunk kapta a második legtöbb gólt a ligában. Ha erre nem reagálunk, akkor nem várhatunk semmit. Ilyen nem történt velem korábban, ez igaz, de ez nem a munka hiánya. Ha elemezzük a gólokat, látható, hogy a döntéshozataloknál hibázunk. Kockázatunk olyan területeken, ahol nem kellene, betömörülünk, amikor üres területre kellene helyezkednünk… 32 gólt kaptunk eddig. Minden egyes top- vagy középcsapat könnyedén gólt szerez ellenünk.”

„Én vagyok az első, aki vállalja a felelősséget. Az edzői stáb a leginkább felelős ezért a helyzetért. Sosem rejtőzködtem, és nem is bújtam ki a felelősség alól. Egyértelműnek kell lennem és bizonygatnom kell, hogy ez a valóság, amit a pályán láthatunk. Ugyanakkor ismétlem: nem bújok ki a felelősség alól.”

„Koba lecserélése a becserélését követően egy taktikai döntés volt, semmi több. Néha történik ilyesmi. Nem ez az első eset, hogy így döntöttem, és nem is az utolsó. Lehet, hogy eleve hibát követtem el a becserélésével. Egy fiatal játékosról van szó, akinek még nagyon sok lehetősége lesz.”

Tovább

Egytől egyig: Athletic Bilbao – Real Madird (1-2)

Csapatok 

Athletic Bilbao – 6,6 (szerkesztői pontszám: 6,5)
Jól szervezett gárda ez a baszk csapat, de igazából már hozzászokhattunk az elmúlt évek és évtizedek során, hogy a San Mamés bizony az egyik legkellemetlenebb idegenbeli helyszín az egész bajnokságban. Ezt a hagyományt a hazaiak most is őrizni szerették volna, és nem is teljesítettek rosszul. Igen árulkodó, hogy több próbálkozásuk volt, mint a Real Madridnak, az már más kérdés, hogy a hatékonysági mutató nem sikerült túl acélosra, hiszen Courtois kapuját összesen 2 alkalommal tudták eltalálni a 15 próbálkozásból. A második félidőben viszont még így is voltak hosszabb időszakok, amikor érett az egyenlítésük és bizony volt okunk a félelemre.

Real Madrid – 7,5 (szerkesztői pontszám: 7)
Én nem éreztem annyival jobbnak kedvenc csapatunkat, mint olvasóink. Persze, a győzelem zsebben, örülök is neki, hiszen az ilyen kőkemény meccseken múlhat a bajnoki cím sorsa a végelszámolásnál, és az ilyen győzelmek legalább annyira fontosak, mint azok, amikor zsákszámra dolgozzuk ki a helyzeteket és lőjük a gólokat. Viszont, ha őszinte akarok lenni, bőven benne volt az egyenlítés a második félidőben, és remélem, nem lesz szentségtörés, amit leírok, de a Bilbao talán meg is érdemelte volna az egy pontot. Persze, nem panaszkodni akarok, hiszen megtizedelt seregünk így is derekasan helytállt, és büszke vagyok minden pályára lépő játékosra. Hiába volt kevesebb próbálkozása a Real Madridnak, sokkal jobb arányban találták el a kaput is, bőven 50% fölötti rátával. Kifejezetten tetszett egy-két elem a középpályán, és néhány rövidzárlat ellenére a szedett-vedett védelem sem vallott szégyent. Voltak olyan periódusai a meccsnek, amikor nagyon okos labdajáratás folyt, akár saját, akár az ellenfél térfelén, rengeteg üresbe mozgással. Azok az időszakok viszont nem tetszettek, amikor hagytuk, hogy a Bilbao átvegye az irányítást és dolgozza ki a helyzeteit. Ezekből simán lehettek volna elhullajtott pontok is. Mindent egybe véve viszont úgy gondolom, még így is bőven kihozta a csapat a legtöbbet ebből a COVID-tarkította időszakból – a Cádiz elleni döntetlen ellenére is. 

Játékosok

A mérkőzés legjobbja – Karim Benzema – 8,8 (szerkesztői pontszám: 9)
Kísértetiesen hasonlított az első gólja ahhoz, amit néhány éve a Valencia ellen szerzett. Zseniális technika, kivételes kivitelezés, egészen kevés területen így észrevenni a helyzetet, majd ilyen tökéletesen befejezni… fenomenális. Nincs egyszerűen jelző, amit idén ne aggattunk volna a franciára, így év végére elfogytak a jelzők. Karim Benzema mára a Real Madrid legfontosabb játékosa. 34 éves korára elérte azt, hogy azok a szurkolók, akik a legtöbbet ütötték és rúgták, mára nem tudják nélküle elképzelni a csapatot. Ja, és volt még egy tökéletes befejezése, amihez leginkább a hazai védelem asszisztált. A három pont ezúttal leginkább neki köszönhető. Egyébként is rengeteget volt játékban, mindenhol feltűnt, 92 százalékos pontossággal passzolt… Indokoljuk még, hogy miért ő lett a legjobb? 

Thibaut Courtois – 8,1 (szerkesztői pontszám: 8,5)
Az ő madridi életgörbéje nagyon hasonló a Benzemáéhoz, csak sokkal hamarabb kezdett el felfelé ívelni. De ami igaz a franciára, az igaz rá is: azok, akik szidták, ma már semmi pénzért nem adnák senkinek. Tegnap is jó meccset hozott, volt két nagy védése is, az egyiket ráadásul a Bilbao ziccerénél mutatta be. A kapott gólról nem tehetett, az olyan jól volt elrakva a hosszúba, hogy valószínűleg senki sem szedte volna ki. 

Lucas Vázquez – 6,2 (szerkesztői pontszám: 6,5)
Még mindig nem ő a legnagyobb életbiztosítás a jobbhátvéd posztján, bármennyire is értékelem a munkamorálját és az akaratát, azért mindig benne van egy-egy olyan megmozdulás vagy hiba, ami abból adódik, hogy életében soha nem volt köze a védő szerepkörhöz. Ezúttal egy eladott labdával állította meg egy pillanatra a szívünket, de aztán ahogy haladt a mérkőzés, az ő teljesítménye is egyre stabilabbá és stabilabbá vált. Ha lenne még bevethető ember ezen a poszton, akkor minden bizonnyal egy sorral feljebb szerepelt volna a jelenlegi helyzetben az elmúlt két mérkőzésen. 

Nacho – 7,4 (szerkesztői pontszám: 7)
Egész jól oldotta meg a feladatát annak ellenére is, hogy a legtöbb esetben nem belső védőként jut szóhoz – most végre a saját posztján szerepelhetett. Nacho hozta a stabil teljesítményt, amit megszokhattunk tőle, viszont volt két olyan pillanat, amiből akár jobban is kijöhetett volna. Az egyik ilyen Sancet gólja, de ez nem csak és kizárólag az ő felelőssége – ő nem lépett ki, de a középpályás vonal sem lépett vissza, így volt terület a hazai támadó előtt bőséggel. A másik pedig a Williams testvérek ziccere, ahol Nacho egy-két ütemmel lemaradt, ám Courtois a helyén volt. Ezeken kívül teljesen rendben volt, egy az egy elleni játékban sem tudtak túljárni az eszén, továbbá övé a mezőny legtöbb felszabadítása. 

Éder Militão – 7,9 (szerkesztői pontszám: 7,5)
A brazil védő teljesítménye továbbra is nagyon stabil és kiegyensúlyozott. Neki is nagy szerepe volt abban, hogy Iñaki Williams nem fickándozott, hiszen Militão bőven fel tudja venni vele a versenyt gyorsaságban, ez pedig nagy fegyvertény. Külön tetszett, hogy meglehetősen sokat ütközött, a fejpárbajait szinte kivétel nélkül ő nyerte. Jó próba volt ez neki is, hiszen nem sokszor játszott eddig Alaba nélkül, és hát az osztrák az, aki a tapasztalati tőkét szolgáltatja a védelem közepén, a brazil viszont nélküle sem vallott szégyent, sőt… A jövő egyik vezére lehet ez a srác. 

Ferland Mendy – 7 (szerkesztői pontszám: 6,5)
Számomra még mindig nagyon kevés az előrejátékban. Tavaly sem ő volt a legerősebb ebben, de a sérüléséből való visszatérése óta még azt a szintet sem tudja hozni a támadások támogatásában. Gyors és erős, ami rengeteget számít védekezésben, sokat tudott hozzátenni ennek köszönhetően ő is a Williams testvérek elleni védekezéshez, de attól tartok, lesznek olyan meccsek, ahol ennyi támogatás kevés lesz tőle a támadóharmadban. Amit viszont ki kell emelni, az a pontossága, sosem szórja el a labdákat, tegnap is 95 százalékos pontosságot hozott. 

Eduardo Camavinga – 7,9 (szerkesztői pontszám: 7,5)
Nem volt egyszerű feladata a francia középpályásnak, hiszen Casemirót kellett pótolnia. A védekező középpályás posztja egy bizalmi poszt, noha megfogyatkozott a keret, azért az mégis nagy dolog, hogy egy Bilbao ellen Carlo Ancelotti neki szánta ezt a szerepkört. Camavinga pedig nem vallott szégyent. Közel sem játszott hibátlanul, érződik rajta a fiatalság és a rutintalanság, de pont ezért mert belemenni olyan szerelésekbe és csatákba, amikből a végén hősként jött ki – viszont sok esetben csak egy hajszálnyi különbség volt a hőssé válás és a kiállítás között. Az ötödik sárgáját azért így is begyűjtötte, így nem lehet ott a Getafe ellen. A 6 sikeres szerelés viszont abszolút a mezőny legjobb mutatója, emellett háromszor tisztázott a kapuja előtt. Tetszett, hogy sok passzal volt játékban, nem szórta el a labdákat, 10 hosszú átadásából 9 célba ért. Voltak viszont olyan szituációk az ellenfél térfelén, amikor jobb döntést is hozhatott volna, de ezek majd az évekkel együtt jönni fognak. Kristálytisztán látszik, hogy egy rendkívül tehetséges, korához képest igen érett középpályás, egy igazi csiszolatlan gyémánt, aki a legjobb helyen van egy olyan edző kezei között, mint amilyen Carlo.

Fede Valverde – 7,3 (szerkesztői pontszám: 6,5)
Az állandóság hiánya azért bőven kiütközik a játékán, egyelőre nem tudja megközelíteni azt a szintet, amit berobbanásakor hozott folyamatosan, kiegyensúlyozottan. A sérülések, a CKM sokadvirágzása… olyan tényezők ezek, amik némileg megtörték Valverde fejlődésének és berobbanásának lendületét. A gyorsasága most is kiemelkedő a mezőnyben, ennek köszönhetően sokat tudott segíteni a labdakihozatalokban, a passzaival ő is nagyon jól gazdálkodott, de azért maradt hiányérzet azokban, akik látták már, hogy mire képes akkor, amikor igazán formában van. 

Toni Kroos – 8 (szerkesztői pontszám: 8)
A meccs végén a spanyolok őt választották a mérkőzés legjobbjának – ezzel azért nem értünk teljesen egyet, de nem tudjuk tőle elvenni azt, hogy tényleg jó meccset játszott. Abszolút a legtöbbet játékban lévő játékos volt a pályán, 114 labdaérintése, 103 passza, 2 kulcspassza és 1 gólpassza játszott szerepet a csapat győzelmében. Kifejezetten stabil, a sérüléséből visszatérve kirobbanthatatlan, és látszólag az a kényszerpihenő nagyon jót tett neki, mert azóta egészen elképesztő magasságokban játszik. 

Eden Hazard – 7 (szerkesztői pontszám: 6,5)
Nincs egyszerű helyzetben, több okból kifolyólag is. Egyrészt nehéz lehet megemészteni, hogy egy fiatal suhanc kitúrja a csapatból, ráadásul emiatt még posztot is kell váltania. Másrészt ott a nyomás, hogy bizonyítania kell, egy számára teljesen idegen poszton, mert gyakorlatilag összesen ennyi lehetősége jut erre. Nem szeretném szőnyeg alá söpörni az ő felelősségét a sztoriban, hiszen nem önhibáján kívül jutott idáig, de azért nem lehet egyszerű megélni. Sokszor érződött rajta tegnap is, hogy posztidegen, de önmagához képest szerintem nem játszott rossz meccset, voltak kifejezetten jó megoldásai is, például a két kulcspassza. Övé volt tovább a legtöbb csel, illetve ellene szabálytalankodtak a legtöbbször. A legnagobb negatívum viszont, hogy sok esetben lassította a támadásokat, a sebessége egyszerűen nem áll készen erre a szintre. 

Vini Jr. – 7 (szerkesztői pontszám: 6,5)
Hiába mondja Carlo, hogy Vini nem fáradt, azért érződik rajta, hogy nem ugyanolyan a lendület és a döntéshozatalok sem ülnek olyan arányban, mint az őszi szezon első felében. Az élvezeti faktort viszont még mindig az ő pimasz trükkjei hozzák a leginkább, ezeket nem sajnálta bevetni tegnap sem. Nem mindig jöttek be a cselek, a San Mamés népe is meglehetősen nehezen viselte az előadást, de tetszenek Vini próbálkozásai. Külön említésre méltó, hogy közel 98 százalékos volt a passzpontossága, ami Nacho hibátlan teljesítménye után a mezőny legjobbja. 

Cserejátékosok

Nem hálás feladat Carlo csapatában cserének lenni, hiszen az olasz mester első cseréjére a 84. percben került sor tegnap is – és hát ez sajátosság Ancelotti esetében. Éppen ezért nem sok értelme lenne pontozni azokat a teljesítményeket, amikre 10 perce sem jutott az illetékeseknek. Marianónak volt ezen idő alatt egy borzasztóan rossz átadása, Jović egy kapura lövésig jutott, de a legnagyobb beszálló mégis az ifjú Peter volt, aki nagyon okosan és lendületesen kapcsolódott be a játékba, gólt is rúgathatott volna a társakkal, ráadásul kiugrásánál akár ő maga is betalálhatott volna (és ha gonosz akarok lenni, megemlítem, hogy akár át is tehette volna az érkező társaknak a labdát, akik így üres kapura törhettek volna). Megnézném, hogy mire képes a srác több idő alatt. 

Edzői teljesítmény

Carlo Ancelotti – 7,6 (szerkesztői pontszám: 7,5)
Úgy gondolom, hogy jár a taps az olasz mesternek, hiszen kihozta a lehető legtöbbet a rendelkezésére álló, egészségesen maradt állományból. Fel lehet persze róni neki, hogy ismét rettentően későn cserélt, de valljuk be őszintén, túlságosan sok variációs lehetősége nem volt, hiszen gyakorlatilag a padot 80 százalékban ifisták alkották. Ez a győzelem viszont nagyon nagy értékű a jelenlegi helyzetben, és ebben nagy szerepe van. Azok az okos labdajáratások pedig külön tetszettek, és biztos vagyok benne, hogy ezt is a rutinos vén róka kérte a csapattól. Azt viszont nem szabad elfelejteni, hogy a második félidőben csúnyán megéghetett volna a csapat, és erre taktikailag érzésem szerint a stáb nem reagált megfelelően. 

Tovább

Carlo Ancelotti: Hazard kezdeni fog holnap

„Ért minket néhány rossz hír a héten, de akik pozitív COVID-tesztet produkáltak, mind jól vannak. A csapat jól edzett, készen áll a holnapi meccsre.”

„Benzema eddig külön edzett a többiektől, de ma már csatlakozott a társakhoz, gólokat is szerzett. Jól érzi magát, játszani is fog holnap.”

„Nem kell túlságosan sokat változtatnunk a felálláson. Egy olyan csapat lesz az ellenfelünk, akik papíron ugyan kevesebb minőséggel rendelkeznek, de megvan a saját stílusuk és jól szervezettek. Kifejezetten jól használják ki a rögzített helyzeteket és nagyon gyorsan kontráznak. Ez egy ugyanolyan meccs, mint az összes többi, ha mélyen kell védekeznünk, akkor így fogunk tenni. A holnapi meccs miatt nem változtatunk az elmúlt hetek stílusán. Ami a védekezésünket illeti, a szezon elejéhez képest sokkal jobban teljesítünk. Ez az a terület, amelyen a legtöbbet fejlődtünk.”

„Modrić pozitív tesztjét követően többeket is pozitívra teszteltek, így példáult Asensiót, Rodrygót és Bale-t. A többiek tesztje viszont negatív lett, így tudtunk készülni. Ez olyasvalami, amivel nem csak a társadalomnak, hanem nekünk is meg kell birkózni és együtt kell élnünk vele. Egy pillanatig sem gondoltunk a meccs halasztására. Egyrészt azért, mert olyan keret áll rendelkezésünkre, amelyik képes megbirkózni azzal, ha többen is kiesnek egyszerre. Másrészt azért, mert úgy vélem, hogy a labdarúgásnak és a társadalomnak is együtt kell élnie a vírussal, amely nem annyira erős, mint korábban. Elővigyázatosnak kell lennünk, de az élet nem áll meg. A klub sokat követel tőlünk ebből a szempontból, minden egyes nap tesztelnek minket, előre kell tekintenünk.”

„Hazard a kezdőcsapat tagja lesz holnap, játékperceket fog kapni és megmutathatja, mire képes. Fűti a vágy és a motiváció. Nemcsak azért játszik, mert többen is kiestek, hanem azért, mert jól teljesített az edzéseken és megérdemli a lehetőséget. Nem mindig volt képes 100 százalékot nyújtani az edzéseken, különböző fizikai problémák miatt, de most jól van. Úgy gondolom, jól fog teljesíteni.”

„Az edzésen végzett munka alapján Hazard készen áll. Nyilvánvaló, hogy az idény első felében befolyásolta a helyzetét az, hogy Vini Jr. És Benzema nagyon jól teljesítettek együtt. Eden nem érzi magát komfortosan a jobb oldalon, így ott Asensiót és Rodrygót vetettük be a leggyakrabban. Minden megvan benne ahhoz, hogy jól teljesítsen az idény második felében és hasznos legyen a csapat számára.”

„A Bajnokok Ligája sorsolása nem volt túl szerencsés, de most már csak arra kell koncentrálnunk, ami ránk vár. Nem lesz egyszerű, de nagyon izgalmas dolog Európa legjobb csapataival megmérkőzni. Nehéz, de elbűvölő mérkőzés lesz.”

„Az este 9 órai kezdés egy kicsit késő számomra, de nem az a spanyolok számára. Nagyon sok olasz ember már alszik ilyenkor. A mi meccsünket viszont erre az időpontra időzítették, így ezt kell elfogadnunk.”

„Modrić legutóbbi tesztje ugyan negatív lett, de nem edzett. Egy kicsit fáradt, láza is volt. Nem játszik a holnapi mérkőzésen. Azt követően pedig meg kell majd vizsgálnunk a különböző szabályozásokat, hogy megtudjuk, le kell-e töltenie a 10 nap karantént, vagy edzhet. Tisztáznunk kell ezt a kérdést, mert még mindig nem egyértelmű.”

„Davide (Ancelotti) jól van, ahogy a többiek is. Nincsenek tünetei. Jól érzi magát, de otthon van. Az egész család otthon van, mindenkinek negatív lett a tesztje. Már hozzászoktunk, hiszen nem ez az első eset, hogy a tesztje pozitív, illetve kétszer is megkapta már a vakcinát. Együtt kell élnünk ezzel. Sajnos ez egy olyan probléma, ami a világon nagyon sok családot érint. Megbirkózunk vele, aztán hamarosan visszatér majd.”

Madridstore

Kattints ide és nézd meg a kínálatot!

„Az edzéseink jól sikerültek, szerencsések voltunk. Nem szabad túlságosan sokat beszélni a szerencséről, de néha valóban segít. A csapat jól teljesített a hét során. Ugyanazokra a dolgokra kell figyelnünk: megfelelő pihenés, a játékosok állapotának felmérése… hiszen nagyon sok meccsünk van. Eddig jól teljesítettünk és remélhetőleg fenn tudjuk ezt a formát tartani az idény második felében is.”

„A 2014/15-ös idény nem volt egyszerű. Amire tisztán emlékszem, hogy Modrić súlyos sérülése megbontotta az egyensúlyt a középpályán. Emlékszem, hogy néhány meccsen Ramos is játszott a középpályán, a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében is például. Az idény egy részében nem teljesítettünk jól, de végül eljutottunk a Bajnokok Ligája elődöntőjébe, ahol egyetlen gól választott el minket a döntőtől. A bajnokságban pedig két ponttal maradtunk le.”

„A Barcelona jelenleg nincs ténylegesen harcban a bajnoki címért, hiszen előttük van a Sevilla, az Atlético és a Betis is. A Barcelonában viszont ott van az a minőség, ami szükséges ahhoz, hogy a legvégsőkig harcolhassanak. Ha a Barcelona edzője lennék, akkor is ugyanezt mondanám.”

Tovább

Egytől egyig: Real Madrid – Atlético Madrid (2-0)

Csapatok

Real Madrid – 9,1 (szerkesztői pontszám: 9)
Bármennyire is jó formának örvendett csapatunk az elmúlt hetekben, azért némi félelemmel vártam a derbit, hiszen Ancelotti az előző irányítása idején nem teljesített kiemelkedően a nagy rangadókon. Most viszont sikerült összerakni úgy ezt a gépezetet, hogy a hét utolsó estéjén minden alkatrész, a kirakós minden egyes darabja a helyén volt. Nagyon fontos kiemelni azt a fajta nyugalmat, ami a csapat minden egyes mozdulatáról sugárzott, azt a higgadtságot, ami a védelmet jellemezte, azt a világklasszis produkciót, ami a középpályások főszereplésével tárult a nézők szeme elé, és hát a támadók élességét is. Huh, csak sikerült mindent belesűríteni egy mondatba… Az első félidő elejétől eltekintve nem nagyon voltak olyan pillanatai ennek a mérkőzésnek, amikor bármilyen kérdés is felmerülhetett volna. Mindvégig érződött, hogy melyik csapat az úr a Bernabéuban, és sikerült fizikálisan, mentálisan és taktikailag is felülmúlni Simeone Atléticóját. 13 meccse nem talált legyőzőre a csapat, és telhetetlen madridista módjára csak annyit tudok kívánni, hogy a következő 13 mérkőzésen se diadalmaskodhasson szeretett csapatunk ellen senki. 

Atlético Madrid – 5,8 (szerkesztői pontszám: 6,5)
Meglepő módon több kapura lövési kísérletük volt, többször is találtak kaput, 9-ből 6 alkalommal sikerült tesztelniük egykori belga óriásukat. Balgaság lenne tehát azt állítani, hogy nem volt veszély a játékukban, viszont fejben – ahogy a játék legtöbb elemében is – alulmaradtak ellenfelükkel szemben, leginkább azért, mert Courtois eszén sehogy sem tudtak túljárni. Aljasság ezúttal csak nyomokban volt felfedezhető a játékukban, de azért voltak pillanatok, amikor a Simeone-rendszer nem hazudtolta meg önmagát. Ugyanakkor, ha összevetjük ezt a csapatot a tavalyival, azért bőven van visszaesés, főleg kapott gólok tekintetében. 

Játékosok

A mérkőzés legjobbja – Luka Modrić – 9,5 (szerkesztői pontszám: 10)
Aki 36 esztendősen ilyen meccset tud játszani egy derbin, az egyszerűen nem érdemelhet más pontszámot. Kezdjük ott, hogy embertelen, amennyit mozgott, folyamatosan ott volt mindenhol, a pálya minden egyes négyzetméterén feltűnt legalább egyszer. Valamikor a 80. perc környékén járt 9,2 lefutott kilométernél. Ismétlem: 36 esztendősen, úgy, hogy gyakorlatilag az idény eleje óta nem pihent egy egészségeset. Nem tudom honnan ez az eszméletlen energia. Annak köszönhetően, hogy mindenhol felbukkant, sokszor tudta elcsípni vagy elcsenni a labdát a vendégektől, mindig oda tudott piszkálni, vagy bökni, amikor arra volt szükség. És hát mindemellett közel tökéletesen is mozgatta a csapatot, 90 százalék fölötti pontossággal. Bravó! 

Thibaut Courtois – 9,8 (szerkesztői pontszám: 10) 
A másik legnagyobb esélyes a meccs legjobbja címre – és csak azért esett végül Modrićra a választás, mert az ő játéka nagyban meghatározta a társak játékát is. Ez viszont mit sem von le a belga érdemeiből, aki akár a Bernabéu renoválásán is dolgozhatna, hiszen kizárt, hogy lenne ember, aki úgy tudna falat felhúzni Madrid központjában, mint ő. Hát mit művelt? Egyszerűen mindent védett, mindenre leért, gyönyörűen tornázta ki Griezmann szabadrúgását, és a meccs végén még a fejét sem félt használni. Le a kalappal előtte, tényleg. 

Dani Carvajal – 7,8 (szerkesztői pontszám: 7)
A meccs elején az volt az érzésem, hogy a nagy akaratának és habfehér vérének köszönhetően egy kicsit túlpörgi a dolgot, ami főleg a türelmén és a higgadtságán ütközött ki – gondoljunk csak arra a pillanatra, amikor dühből a reklámtáblára rúgta a játékszert, mert az róla ment ki. Ilyenkor azért benne van egy-egy komolyabb szabálytalanság, vagy megkésett szerelés – és ez is megvolt, Griezmannal szemben. Danit viszont pontosan ez a mentalitás tette azzá, akinek ma ismerhetjük. Az viszont félelmetes mutató, hogy nem volt rontott passza, 41 átadásának mindegyike valamelyik társánál kötött ki. A sérülésekkel tűzdelt múltjának tudatában a cseréje is abszolút érthető, gyanítom, hogy egy esetleges megállapodás is lehet a háttérben, hiszen ez nem az első ilyen alkalom az elmúlt hetekben. 

Éder Militão – 8,8 (szerkesztői pontszám: 9)
Derbi ide vagy oda, sem az idegszálai, sem pedig a lábai nem remegtek meg. Ha kellett, kemény volt, viszont rengeteg olyan pillanat is akadt, amikor a koncentrációjának köszönhetően remekül előzte meg a vendégek támadóit, így szerezve labdát – és azt Paolo Maldininek köszönhetően mindannyian tudjuk, hogy ez egy jó védő ismérve a helyezkedés, hiszen ha szerelnie kell, az azt jelenti, hogy a helyezkedésében hiba volt. Egyszerűen nem tudott úgy cserélni a támadósorban Simeone, hogy azzal zavarba hozza a brazilt. Egy dolog viszont a napnál is tisztább: arra a ballal elengedett távoli lövésre még nincs felkészülve a világ, és ezt ő is tudja, azonnal jót mosolygott önmagán. 

David Alaba – 8,4 (szerkesztői pontszám: 7,5)
A takarítás és a piszkos munka a legtöbb esetben a társára maradt, neki mindössze három alkalommal kellett tisztáznia Courtois előtt. Fontos megemlíteni, hogy termete ellenére ezúttal még fejpárbajokat is nyert, nagyot küzdött. Védőmunkája mellett – és ez volt a legnagyobb különbség Militãóhoz képest – nagy szerep hárult rá a labdatartásban és a játékszer kihozatalában is, nála több passza csak Kroosnak volt a pályán, pontosságban viszont csak Carvajal tudta legyűrni. 

Ferland Mendy – 7,8 (szerkesztői pontszám: 7)
Hazai oldalon az ő nevéhez fűződött a legtöbb szabálytalanság, ami azért némileg meglepő, hiszen Casemiro is végig pályán volt. Előszeretettel vetette bele magát a fizikai párharcokba, többször is összecsapott Llorentével, Correával és Cunhával is. Sárga lapja gyakorlatilag borítékolható volt, de azt is hozzá kell tenni, hogy hazai oldalon nála többször csak egy játékosnak sikerült szerelnie. A Vinivel való összhangjával viszont még mindig nem vagyok teljesen kibékülve, nem érzem azt, hogy ez a páros tökéletesen működne, és a kémia egyelőre nem is nagyon mozdul el egyik irányba sem. 

Casemiro – 8,3 (szerkesztői pontszám: 7,5)
Kellő keménység a középpályán, ám ki kell emelni, hogy közel sem a durvább fajtából. Viszont az a sunyi vigyor, majd az a pillantás, amivel akár ölni is lehetne… Hamisítatlan és hamisíthatatlan Casemiro. Nem játszott rossz meccset a brazil, pedig ebben az idényben jutott már ki bőven abból is, most viszont nem lehet egy szavunk sem a játékára. Nem csak a defenzív munkája volt rendben, előrejátékban is sokkal hasznosabb volt, mint az esetek nagy többségében. Rontott passzai természetesen így is voltak, de önmagához képest több mint rendben volt ezen a területen. 

Toni Kroos – 8,6 (szerkesztői pontszám: 8)
Meglepően sok passzt rontott az első félidőben (talán hármat is, ami nála már-már szentségtörésnek minősül). Habár nem volt annyira kiemelkedő és látványos, mint az ezt megelőző találkozókon, azért így is nagyon fontos szerepe volt a középpályás labdajáratásban, a labdakihozatalokban és a csapat mozgatásában. Még mindig úgy kell ő ebbe a madridi gépezetbe, mint egy falat kenyér. 

Vini Jr. – 9 (szerkesztői pontszám: 8,5)
Nehéz nem szuperlatívuszokban beszélni róla a jelenleg futó idényben, de valójában a tegnapi meccs után is. Az egyetlen negatívum, amit feljegyeztem magamnak, hogy meglehetősen sok labdát szórt el az első félidőben, valamint néha fel-felült a vendégek provokációjának is és belement némi szócsatába egy-egy keményebb belépőt követően. Ezen kívül viszont kiosztott két gólpasszt, ebből az első technikailag egy olyan kivitelezés volt, amiből tavaly 10-ből 9-szer a lelátón vagy a partvonalon kívül kötött volna ki a labda. 

Marco Asensio – 8,5 (szerkesztői pontszám: 8)
A szünetben olvasgattam néhány kommentet és sokan megjegyezték, hogy mekkora alibit tol – ezzel nem teljesen értek egyet. Keveset volt játékban, de nem mozgott keveset. A támadójáték viszont – ezúttal sem – a jobb oldalra koncentrálódott. Vannak nála sokkal többet cselező és gyorsabb játékosok is a csapatban ugyanezen a poszton, és neki nem is ez a legideálisabb szerepkör, de biztos vagyok benne, hogy azért rá esett a választás, mert az a balos még mindig elég jó. A második félidő elején felszisszentem, amikor azt a nagy ziccert olyan csúnyán eltotojázta, de végül csak bizonyította, hogy miért neki szavaztak bizalmat. Találatával bebiztosította a győzelmet. 

Karim Benzema – 8,6 (szerkesztői pontszám: 7,5)
Sokat mozgott a neki jutó 45 percben, folyamatosan visszalépkedett labdákért, sőt még a védekezésbe is bele-belekóstolt. A legnagyobb pillanata viszont értelemszerűen a gólja volt, ami egy csodálatos mozdulatból született, újfent egy olyan találat, amit sokáig mutogathatnak még. Így kell visszatérni. Az már sokkal sajnálatosabb, hogy a második 45 percre nem tudott kifutni, remélhetőleg nincs komoly problámája. 

Cserejátékosok

Luka Jović – 7,9 (szerkesztői pontszám: 7,5)
Rengeteg kritika érte, egészen a Sociedad elleni mérkőzésig 5-ből legalább 3 madridista elküldte volna. Én viszont továbbra is tartom, hogy itt a helye. Egyáltalán nem játszott rossz 45 percet a szerb támadó, akinél jobban ebben a csapatban senki sem képes megtartani a labdát, ez óriási erőssége. Aztán ott volt az a nagyszerű lefordulás, amivel elindította azt az akciót, mely a csapat második gólját eredményezte. Nem ez volt viszont az egyetlen utolsó előtti passz tőle. Sokszor volt megjátszható, és a helyzetek legnagyobb többségében jó megmozdulással járult hozzá a csapat teljesítményéhez. Szurkoltam neki a gólért is, de azt sem szabad elfelejteni, hogy a második játékrész legalább felében a csapat már csak a biztonságra törekedett. 

Nacho, Valverde és Rodrygo összesen nem játszottak 45 percet, Rodrygo és Valverde ráadásul összesen 6 alkalommal ért csak a labdához. Valverde mindkét passzkísérletét elrontotta, úgyhogy azt mondanám, hogy ne fejtegessük ezt tovább, nem sok értelme lenne pontokat osztani. 

Edzői teljesítmény

Carlo Ancelotti – 9,2 (szerkesztői pontszám: 9)
Jól meccselt az öreg, pedig féltettem őt Cholótól. Amilyen szériában van most a csapatával, tényleg kijárt már neki egy ilyen győzelem is a derbin. És gyakorlatilag minden döntése, minden húzása bejött. A kezdőcsapat egyedül a jobb szélső posztján volt kérdéses, de Asensio végül jó választásnak bizonyult. Okosan (bár picit későn) húzta a cseréket is, és nagyon úgy tűnik, hogy ő azt is tudja, hogyan lehet okosan használni Jovićot. Ez utóbbi pedig kulcsfontosságú dolog lehet a szezon második felében. Ha viszont nagyon kell negatívumot mondanom, akkor megint csak az a fránya rotáció lenne az. Képzeljük csak el, hogy mi lett volna, ha ezúttal nincs a 22 éveseket megszégyenítő módon játszó Modrić… Erre nagyon figyelni kellene. 

Tovább

Carlo Ancelotti: Azért futunk ki a gyepre holnap, hogy mosolyt csaljunk a szurkolók arcára

„A statisztika szerint itt is három pont a tét, azonban egy ilyen meccs esetében ott az érzelmi oldal is, hiszen egy közvetlen riválissal szembeni derbiről beszélünk. Nagy nyomást helyez mindkét csapatra az a tudat, hogy egymásnak közvetlen riválisai, hiszen egy ilyen meccs nagyon fontos és különleges a szurkolók számára. A tabellán tehát ez is három pont, de mi azért is futunk ki a gyepre holnap, hogy mosolyt csaljunk a szurkolóink arcára.”

„Nem gondolunk arra, hogy mennyire intenzíven védekezik az ellenfelünk. Egy egy kemény küzdelemmel járó meccs lesz, már csak azért is, mert mindkét klub ugyanazért a célért hajt az idény során. Az Atlético egy szilárd csapat, kiváló egyéniségekkel és kollektív minőséggel. Nagyon jó tervre van szükségünk, ami előnyhöz juttat minket a játék, valamint a mérkőzés terén is.”

„Benzema a csapattal edzett, jól érzi magát, bevethető és játszani is fog. Külön ki kell emelnem, hogy minden egyes játékosunk edzett, kivéve Ceballost, aki jövő héten csatlakozhat a többiekhez. Rá szeretnék világítani arra a munkára, amit az orvosi csapat, valamint az erőnléti edzők végeznek a háttérben. Az, hogy egy szinte teljesen egészséges keret áll rendelkezésünkre a szezon ezen szakaszán, azt jelenti, hogy az említett részlegek nagyszerű munkát végeznek.”

„Bale jól érzi magát, bekerült a keretbe. Nem tudom, hogy a kezdőcsapat tagja lesz-e. Készen áll a játékra, akár a padról beszállva, akár a kezdő sípszótól. Meg kell mutatnia a motivációját, azt, hogy játszani akar, függetlenül attól, hogy mikor lép pályára. Az edzéseken éppen ezt teszi. Jelzi a motivációját, hogy ő is ott van a keretben.”

„Ha nyerünk, az további három pont előnyt jelent számunkra a riválisunkkal szemben, akik nagyon keményen harcolnak azért a címért, amit az előző idényben megnyertek. Vannak viszont további meccseink, pillanataink és csatáink az idény során, így nem szeretnék még nagyobb nyomást generálni. A jelenlegi nyomás jót tesz a csapat számára. Magabiztosak vagyunk, mert jól teljesítünk. Remlljük, hogy holnap is jól fogunk játszani.”

„Eddig jobban teljesítettünk, mint a többi csapat. Ha a LaLiga ma érne véget, akkor mi lennénk a befutók, de még nagyon sok van hátra, hat vagy hét további hónapon át küzdenünk kell. Nem tudom megmondani, hogy mi fog történni. Csak a jövő érdekel minket, nem pedig a múlt, hiába teljesítettünk eddig jól.”

„A bajnoki címnek ugyanakkora jelentőséget tulajdonítok, mint a többi trófeának, amiért harcban vagyunk vagy megnyertünk korábban. A Bajnokok Ligája Európa és a világ legfontosabb sorozata. Még sosem nyertem meg a LaLigát, és ez nagyon motivál.”

„Nem tudom, hogy az Atlético milyen felállást választ majd. Mindkét csapat kedveli a kontrákat, és meg is vannak a játékosaink, akik ezeket megfelelően véghez tudják vinni. Fontosak lesznek a párharcok, valamint a pontrúgások is, ezt észben kell tartanunk. Egy nagyon erős ellenfél vár ránk, kemény meccs lesz ez mindenki számára. Jó erőpróba is lesz ez egyben számunkra, amit mindkét fél szurkolói szeretni fognak.”

„Diego Simeone valami egészen különleges dolgot épített az Atlético Madridnál, ami Európa egyik legjobb csapatává avanzsálta őket. Minden egyes évben ott vannak a legjobbak között, címeket nyernek, és folyamatosan kiemelkedően teljesítenek. Minden edző szeretne egy kicsit Simeone cipőjében járni, legalábbis abban az értelemben, hogy már ennyire hosszú ideje egy csapatnál lehet és folyamatosan leteheti velük a névjegyét. Remélem, hogy hasonló dolog történhet velem is, és 14 éven át ennél a klibnál maradhatok.”

„Kedvelem Griezmann, Suárez és De Paul játékát is, de az Atléticónak nagyon jó védői és kiváló kapusai is vannak. Egy nagyon erős csapatról beszélünk, amit jó játékosok alkotnak.”

Kattints ide és nézd meg a kínálatot!

„Az Atlético játékosainak karaktere megváltozott az évek során. Most sokkal több egyéni kvalitás rejlik a csapatban, de mégis ugyanaz az elhivatottság jellemzi a támadásaikat és a védekezésüket is. A mentalitásuk nem változott.”

„Jelen pillanatban nem állunk rosszul a sérülések terén. Ugyanazt tesszük, mint a többi csapat, amelyeknek háromnaponta játszaniuk kell. Figyelnünk kell a játékosaink fáradtságára és megfelelő mennyiségű regenerációt kell biztosítanunk számukra a következő mérkőzés előtt. Akik nem játszanak egy mérkőzésen, azoknak edzeniük kell, akik pedig játszanak, azoknak pihenésre van szükségük. Emellett segítened kell a játékosokat a regenerálódásban különböző speciális kezelésekkel, mint például a hideg és meleg vizes fürdő váltakozása. Ez nem titok, hanem olyasvalami, amit minden csapat alkalmaz.”

„Courtois nagyszerű pályafutásnak örvend. Kiválóan teljesített az Atléticónál, a Chelsea csapatánál és most itt is kiemelkedőt nyújt. Nagyszerű hálóőr. Folyamatosan kincentráltan áll a kapuban, ez a legnagyobb erőssége.”

„Figyelembe kell vennem a keret karakterisztikáját és a stílusunkat is, amikor a meccsre készülök. Minden egyes edző támadófutballt szeretne játszani, mindig az ellenfél térfelén akarunk lenni. Ugyanakkor ezt egyszerűen nem lehet 90 percen át tartani, hiszen van egy másik csapat is a pályán. A játékosaim képességeit figyelembe véve akkor vagyunk a legjobbak, amikor mélyen védekezünk. Ha magasan akarunk nyomást gyakorolni, akkor olyan játékosokra van szükségünk a pályán, mint Valverde és Camavinga.”

„Nem az a legnehezebb dolog, ha van egy 100 millió eurós játékos a padon. A legnehezebb, hogy játékosokat kell kihagynod a kezdőcsapatból. Mi több, ha a játékosok profik és elhivatottak, akkor még inkább nehezebb dolgod van.”