Zs. Csaba
Varane: A játékosok bíznak Zizou-ban
Varane
„Elégedettek vagyunk a jó sorozatunk miatt, élvezzük a helyzetet. Továbbra is keményen fogunk dolgozni, csak a célunkra koncentrálva. Három döntő vár még ránk, mindent bele fogunk adni, hogy megnyerjük a bajnokságot. Fontos volt, hogy folytassuk a győzelmi szériánkat, valamint a kapott gól nélküli sorozatunkat, hiszen ez önbizalmat ad számunkra. Igazi csapatmunka volt.”
„Sok meccs vár ránk még, így az egész csapatra szükség van. Mindenki koncentrál, tudjuk, hogy mit kell tennünk. Továbbra is tenni fogjuk a dolgunkat, folytatni akarjuk a megkezdett sorozatot, ami nagyon pozitív. A ránk váró három bajnokin mindent bele fogunk adni.”
„Jó, erős keretünk van, tele tehetséges játékosokkal. Ahogy az edző is hangoztatja, mindenkire szükség van. A játékosok bíznak Zizou-ban, és közösen dolgozunk annak érdekében, hogy egy erős közösséget alkossunk. Nem a mai volt a legjobb teljesítményünk, de folytatjuk tovább a munkát.”

„A rendelkezésünkre álló játékosoknak köszönhetően mindig vannak helyzeteink és lehetőségeink a gólszerzésre. Bízunk a társakban, közösen dolgozunk azon is, hogy ne kapjunk gólokat.”
„Nem érdekel minket, hogy miről beszélnek az emberek. Csak arra koncentrálunk, hogy mindent beleadjunk a pályán és megnyerjük a meccseinket. A VAR rendszer használatban van, és a futballban előfordulnak a különböző incidensek, de nem tudjuk irányítani ezeket. Csak a befektetett munka mennyiségét és a csapat hozzáállását tudjuk kontrollálni.”
Lucas Vázquez
„Úgy mehetünk haza, hogy jó munkát végeztünk. Fontos mérkőzés volt, hiszen folytatnunk kellett a harcot a bajnoki címért folyó küzdelemben. Boldogan térünk haza. Örülök, hogy játszhattam és segíthettem a csapatomat. Folyamatosan kommunikáltunk a mérkőzés közben, ez megkönnyítette a dolgomat.”
“Nagyszerű érzés, hogy ezúttal sem kaptunk gólt. Az egész csapat bizonyította, hogy együtt támadunk és együtt védekezünk. A közösen elvégzett munka szállította a három pontot. Alig várjuk, hogy újabb három pontot szerezhessünk, izgatottan vágunk neki a következő meccsnek.”
Zinédine Zidane: Létfontosságú, ahogy Mendy csatlakozik a támadásokhoz
„Azért vagyunk itt, hogy megpróbáljuk és meg is csináljuk. Most minden jól néz ki, de mind tisztában vagyunk azzal, hogy milyen kihívásokat rejt a La Liga. Még három meccsünk van, és nem tudjuk, hogy mi fog történni. Mindig is mondtam, hogy ez a bajnokság nagyon kemény, kemény munkát igényel, így erre van szükségünk. Még három döntő vár ránk, de most pihennünk kell, hiszen hétfőn újra játszunk. Egy győzelem után viszont jobban alszunk.”
„Természetesen nagyon elégedettek vagyunk Mendy első szezonjával. Megérett a feladatra, és ez nagyon jó hír. Azért érkezett, hogy megmutassa mindnekinek, mit is tud, és pontosan ezt csinálja. Nagyon elégedettek vagyunk a teljesítményével. Folytatnunk kell a munkát, mert van még három meccsünk, amiket menedzselnünk kell. Azt is figyelembe kell vennünk, hogy a ránk váró mérkőzések között csak néhány napunk van pihenni.”
„Benzema majdnem végig tudta játszani a meccset, csak egy ütést kapott. A szünetben nem volt teljesen rendben, de a második félidőben nem voltak problémái. Meglátjuk, hogy hogy érzi majd magát. Most pihennünk kell. Nem hiszem, hogy bármi komoly lenne. Nem panaszkodott a cseréjét követően semmire, csak egy kis fáradtságra, ahogy a többiek is. Meglátjuk, hogy hétfőn milyen állapotban leszünk”

„Nem aggódom, hiszen a legfontosabb dolog a győzelmek megszerzése. Védekezésben arra koncentrálunk, hogy ne kapjunk gólokat, és ez most jól is működik. Vannak játékosaink, akik képesek megteremteni a különbséget. Nem szereztünk három vagy négy gólt, de nyertünk egy olyan csapat ellen, amely jól védekezik és keményen harcol. A második gólunk egy nagyon szép akciót követően született, boldog és nyugodt vagyok a teljesítményünk láttán.”
„Courtois nagy jelentőséggel bír a csapat számára. Ő a kapusunk, aki minden meccsen fenomenális munkát végez. A védekezés a csapat feladata, de Thibaut ma is bemutatott két vagy három döntő jelentőségű védést, amik sokat segítettek a csapatnak. Ami a védekező munkát illeti, csapatszinten így kell folytatnunk.”
„Ha valamire büntetőt fújnak, az büntető. A támadás szép volt, és számomra ez a fontos. Létfontosságú, ahogy Ferland csatlakozik a támadásokhoz. A többi dolog egyáltalán nem érdekel. Csak az számít, hogy gólokat szerezzünk.”
Egytől egyig: Athletic Bilbao – Real Madrid (0-1)
Csapatok
Athletic Bilbao (6)
Én személy szerint többet vártam tőlük, de azért nem sírom tele a párnámat a mai teljesítményük láttán. Kevésbé voltak harcosak és élesek, mint azt megszokhattuk, de látva a Real Madrid intenzitását, kreativitását és játékkedvét, ez lehet nem is baj. Iñaki Williams okozott néhány kellemetlen pillanatot a vendégek védelme számára, de egy-két alkalmat leszámítva őt is sikerült hatástalanítani. Kidolgozott akciójuk ha egy hajszállal is, de több volt mint a vendégeknek, ám vagy Courtois, a Real Madrid védelme, vagy pedig a saját pontatlanságuk akadályozta meg őket abban, hogy eredményesek is legyenek. A meccs végi jelenetek viszont nem tették őket szimpatikusabb csapattá…
Real Madrid (6,5)
Megmondom őszintén, hogy bár nagyon örülök a győzelemnek, azért valahol frusztrál az, hogy az első kidolgozott helyzetre (ami nem beadásból született) a 87. percig kellett várnunk, és ez már zsinórban a harmadik olyan meccs volt, amit vagy büntetővel, vagy pedig egyetlen egyéni villanással sikerült megnyerni. Valahol emiatt azért keserédes ez a győzelem – de hangsúlyozom, nagyon örülök a 3 pontnak, hiszen ez volt az a meccs, amitől a leginkább féltem a LaLiga visszatérését követően. A védelem és a védekezés a helyén volt, voltak is kiemelkedő egyéni teljesítmények hátul, míg áramszünetre csak nagyon elvétve volt példa – és szerencsére ezek nem bosszulták meg magukat. A középpályát én nagyon tompának éreztem, egyszerűen nem volt átütőerő és kellő kreativitás a középső csapatrészben most (sem…), ez némileg rányomta a bélyegét a támadósor teljesítményére is. Összességében összetehetjük a két kezünket, hogy Marcelót felvágták, mert ha az a szabálytalanság nincs, nem tudom miből sikerült volna gólveszélyt kialakítani. A legfontosabb viszont: ez a csapat nem játszik szépen, és még igazán eredményesen sem, ám a győzelmeket szállítja, gólokat pedig nem kap, és egészen biztos, hogy legalább négypontos előnnyel vág neki a következő fordulónak is. Ez persze kizárólag a VAR érdeme, hiszen Pérez ül a szobában, ő fizeti a bírókat, ő hozza a döntéseket, amik éppen ezért mindig a Real Madrid javát szolgálják. Amíg ez rendszer nem volt, addig természetesen a bírókat vette meg és utasította, hogy hozzanak döntéseket a Real Madrid javára. Nagy kópé ez a Florentino!

Játékosok
A mérkőzés legjobbja – Éder Militão (8)
Főleg az első félidőben volt szükség a lélekjelenlétére, gyorsaságára és magabiztosságára, de a második játékrészben sem vallott szégyent. Több kiemelkedő és fontos szerelése is volt, amivel komoly gólhelyzeteket akadályozott meg. Egyetlen hibája volt a második félidő második felében, ám a társak ki tudták segíteni – még így is ő az, aki leginkább kilógott a csapatból (fölfelé, természetesen).
Thibaut Courtois (8)
A Real Madrid belga kapusa a magabiztosság szobra a bajnokság visszatérése óta. Egyszerűen nem inog meg, figyelme egyetlen pillanatra sem lankad, mindig ott van és közbe is lép, amikor a csapatnak szüksége van rá. Nemcsak a védései, hanem a beadásokra való kimozdulásai is a legszűkebb elitbe tartoznak jelenleg a bajnoki mezőnyben, kevesen élnek úgy együtt a játékkal, ahogy ő teszi jelenleg. Fontos szerepe volt a kapott gól nélküli meccsben ma is.
Dani Carvajal (6,5)
Stabilan teljesített a védelemben, de nagyon nagy próbatétel elé azért nem állították. A támadásokba a tőle megszokott módon csatlakozott be ma is, de nem volt kellően pontos: az első félidő legnagyobb helyzetének főszereplője volt, ám Benzemának középre tett labdája egy kicsit magasra sikeredett – pedig ha laposan gurít középre…
Sergio Ramos (6,5)
Az első félidőben voltak azért helyezkedési és technikai hibái is a védelemben, több ízben is Militão segítette is és mentette meg a hátsóját, hiszen hibái sokba kerülhettek volna a csapatnak. A második félidőben már stabilabb volt, a büntetőjét nagy magabiztossággal értékesítette ezúttal is. Az külön pikáns és csakis a legnagyobb ínyenceknek való, ahogy Raúl Garcíával meg tudják vitatni a pályán a dolgokat – apropó, büntető-gyanúsan sikerült megtaposnia említett kollégáját, ám sem a játékvezető, sem a VAR szerint nem ért tizenegyest az eset. Bár az én szavam számít a legkevésbé, de szerintem is helyes ítélet született: Ramos hátra sem nézett, amikor rátáncolt Raúl García bokájára, szándékosságról szó sem lehetett. Persze ezt nehéz bebizonyítani egy olyan világban, ahol a mérce ennyire kettős, az információbefogadásra való hajlandóság szintje pedig ennyire alacsony. Mert hát ez a tahó sevillai hogy elintézte Salah-t is…

Marcelo (7)
Marcika határozottan jobb formában tért vissza a karantént követően, mint amit előtte mutatott. Védekezésben ma sem volt hibátlan, hiszen ha Iñaki Williams nem „nyúlja le” azt a nem neki szánt labdát (ami miatt végül lest is fújtak), akkor bizony az épp Marcelo mellől ellépő hazai támadó komoly gondokat okozhatott volna a Real Madridnak. Támadásban viszont ha nem is kiemelkedőt, de stabil teljesítményt nyújtott a brazil, akinek a kiharcolt tizenegyes is köszönhető.
Casemiro (7,5)
Ha egyszerűen szeretnénk leírni a teljesítményét, akkor csak annyit mondanánk, hogy Casemiro csak rombolt: védekezésben nagyon jól tette, de sajnos ezúttal az építkezésben is hasonló munkát végzett. Régen volt ennyire pontatlan az előrejátékban, a takarítást viszont kiválóan végezte. A meccs legtöbb labdaszerzése és szerelése is az ő nevéhez fűződik, ami miatt dicséret illeti. Támadásbeli gyengeségek ide vagy oda, még mindig az idény legstabilabban, legkiegyensúlyozottabban (és talán legjobban) teljesítő játékosát üdvözölhetjük személyében.
Fede Valverde (6)
Passzainak pontosságát tekintve Kroos-i magasságokba lépett (95%), ám közel sem tudott annyit hozzátenni a csapat játékához, mint német kollégája. A futball visszatérése óta az uruguayi oroszlánt egy szürkébb kisegér váltotta fel – egyszerűen negyedannyi energia sincs a játékában, mint korábban. Nem teljesít rosszul, félreértés ne essék, de nem tudja azt a pluszt adni a csapatnak, mint korábban.
Luka Modrić (7)
A középpálya egyetlen játékosa, aki ha nem is sok, de építő jellegű passzokkal tudta támogatni a támadókat. Ő volt az egyetlen, aki kereste a kiugró játékost és a helyzetek lehetőségét. A mérkőzés végén kiosztott köténye a meccs egyik legszebb egyéni megmozdulása volt, meg is kapta érte cserébe a meccs egyik legnagyobb bodicsekét.

Marco Asensio (6,5)
Még némileg bátortalan a párharcok során, de azért vannak szép megmozdulásai a pályán. Nem örülök neki, hogy a bal oldalon kapott lehetőséget, hiszen itt van a lehető leginkább lekorlátozva a játéka a beadásokra és innen kerülhet a legnehezebben helyzetbe. Kulcspasszai viszont szinte csak neki voltak, az első félidőben csak ő tudott beadással helyzetet kialakítani. A szabadrúgása is veszélyforrásnak számított, még úgy is, hogy meglehetősen középre tartott a lövés. Lesz ez még jobb is, ebben biztos vagyok, de szívesebben látnám Benzema mögött, vagy a jobb oldalon.
Rodrygo (5,5)
Egyetlen egy olyan ritmusváltása volt, amivel sikerült igazán megzavarnia a hazai védőket, de aztán hosszan szöktette magát. Nekem némileg tompának és erőtlennek tűnt. Helyzetbe mindössze egyszer került, Asensio beadását viszont nagyon csúnyán fölé fejelte. Egyelőre nem tudja a szezon első felében mutatott produkcióját megismételni, de muszáj vele türelmesnek lennünk. Ennyire fiatalon nagyon nehéz ezen a szinten folyamatosan magas szinten játszani.
Karim Benzema (5,5)
Nemcsak Rodrygót, hanem őt is álmosnak éreztem ma. Sokat mozgott, sokszor változtatta a helyét, de igazán nagy hatással nem volt a játékra. Lövésre összesen háromszor szánta magát, kaput viszont csak egyszer talált. Nem tudom bántani érte, hiszen a szezon során már bőven erőn felül teljesített, nem hozhatja folyton ő az egyéni villanásokat és a gólokat.

Cserejátékosok
Lucas Vázquez (6)
Hát itt van, hát él és virul, és hát természetesen játszik is a mester! 11 passz, 72 százalékos pontossággal, valamint két lefülelt labda. Ennyi fért ma bele tőle.
Vinícius Jr. (6,5)
Lendületet hozott, viszont a játék képét ezzel sem tudta igazán megváltoztatni. Túlságosan sokszor ő sem találkozott a labdával.
Toni Kroos (-)
Beszaladt, hogy a rá jellemző módon a Twitteren kiposztolhassa a meccs után, hogy „ difficult one”. Hát ez tényleg az volt.
Luka Jović (-)
Terminátorunk felépült a saroktörésből, majd kapott egy kissé megalázó 3 percet a 92. perctől számítva. Ez még átmozgatásnak is kevés volt.
Edzői teljesítmény
Zinédine Zidane (5)
Azt már megszoktam, hogy a kezdőcsapatokat mindig úgy állítja össze, hogy arra senki se tudjon számítani, így történt ez ma is. Kevesen várták Asensiót és Rodrygót is egyszerre a kezdőcsapatba. Összességében nem bizonyult rossz, de igazán jó döntésnek sem – az előző mérkőzéshez képest sem előre-, sem visszalépés nem volt érzékelhető a támadósorban, a kreativitás és az összjáték sem működött jobban. Nem tudom, hogy az elmúlt meccseken mi volt a pontos koncepció a játék mögött, de az utolsó három mérkőzésen nem ez volt a döntő faktor, az egyszer biztos. Ez számomra nem túl megnyugtató, mert nem biztos, hogy a maradék 4 mérkőzés mindegyikén elég lesz ez, a Manchester City elleni visszavágóhoz pedig kifejezetten kevés.
Az Athletic Bilbao elleni keret
Kapusok: Courtois, Areola, Altube
Védők: Carvajal, Militão, Ramos, Marcelo, Mendy és Javi Hernández
Középpályások: Kroos, Modrić, Isco, Valverde és Casemiro
Támadók: Benzema, Bale, Asensio, Brahim, Mariano, Vinícius Jr., Rodrygo, Jović, Lucas Vázquez
Kimaradt: James, Varane és Nacho technikai döntés, míg Hazard sérülés miatt.
![]()
Athletic Bilbao – Real Madrid (spanyol bajnoki mérkőzés)
Helyszín: San Mamés (Bilbao); Időpont: 2020.07. 05. (vasárnap) 14:00; TV:Spíler2
Egytől egyig: Real Sociedad – Real Madrid (1-2)
Csapatok
Real Sociedad (6)
Az idény újrakezdése óta mutatott formájukhoz csak egy keveset tudtak pluszban hozzátenni tegnap este, és ez így nem is volt elegendő egy meglepetéseredmény eléréséhez. Egy-két jobb teljesítménytől eltekintve meg sem közelítették azt a mutatott játékot, amivel néhány hónapja sikerült kiejteniük a Real Madridot a kupából. Össze kell szedniük magukat, amennyiben továbbra is az európai kupaindulás a céljuk, hiszen a Valencia és a Villarreal is ott lohol a nyakukon, és a baszkok még nem nyertek meccset a visszatérés óta. Annak azért örülök, hogy ezt a rossz szériát nem most szakították meg.
Real Madrid (7)
Brutálisan gyenge és unalmas első félidő után a javulás apró szikrái kezdtek a felszínre törni a mentazöldbe öltöztetett szürke hamu alól. A játék minden elemében alulmaradt a csapat az elmúlt két mérkőzésen látottakhoz képest – egyedül talán a védelmet lehetne dicsérni az első játékrészben mutatottak miatt. Merész lenne azt állítani, hogy egy másik csapat lépett pályára a második félidőben, de az egyéni villanásoknak köszönhetően csak sikerült megszerezni a vezetést, majd a második találatot is. A végére azért maradtak izgalmak, és őszintén nem bántam volna, ha valaki egy harmadik góllal lezárja a találkozót, de ehhez nem volt sem elég lendület, sem pedig elég kreativitás a csapatban, ráadásul ekkor már a Sociedad is az életéért küzdött. A kapott gólnál azért elcsúszott néhány elem a csapatszintű védekezésben, és egyénileg sem mindenki úgy reagálta le a helyzetet, ahogy azt illett volna. Összességében viszont örülök a győzelemnek, hiszen egy nagyon kellemetlen ellenfél vendégeként sikerült azt behúzni és a bajnoki tabella élére állni, azonban bőven van még min javítani, ha a hátralévő nyolc döntő mindegyikét meg akarja nyerni a csapat. Izgalmas hajrá elé nézünk!
Játékosok
A mérkőzés legjobbja – Raphaël Varane (8,5)
Egyrészt a sebessége volt az, ami miatt ki tudott emelkedni a tömegből, hiszen Isakot gyakorlatilag leradírozta a pályáról – aki emlékszik még arra az ominózus kupameccsre, az tudja, hogy ez egy rendkívül fontos dolog. Emellett nagyon sokszor tudott preventív jelleggel közbelépni a középpályáról érkező passzok során és labdát szerezni, meggátolva egy komolyabb helyzet kialakulását. A levegőben ismét verhetetlen volt, valamint Ramos cseréjét követően szépen vállalta magára a védelem vezérének szerepét is. Kiemelkedő teljesítmény volt.

Thibaut Courtois (6)
Rettenetesen sokat nem kellett ugrálnia a belgának, hiszen nem sokszor dolgoztatták meg a hazaiak. A kapott gól nélküli meccs sem tűnt lehetetlennek, ám jött Januzaj távoli lövése, ami sikeresen megzörgette a belga kapus hálóját – igen ám, de les címén a találatot érvénytelenítették, és egyébként is meg kell védenem Thibaut-t, hiszen semmit sem láthatott a lövésből. Merino (meg is adott) góljánál pedig nem lett volna ember, sőt lehet még fal sem, ami megállította volna azt a bombát – így a kapott gólokért Courtois-t nem lehet elővenni.
Dani Carvajal (7,5)
Sokat mozgott az egész mérkőzés során, ráadásul egy bő órán át Oyarzabal extra feladatokkal is ellátta. Szép kis külön csatát vívtak ők ketten, de Dani állta a sarat. A saját térfelén többször is takarított, de a támadásokban is ő volt az egyetlen tényező, aki miatt a csapat jobb oldala nem volt teljesen halott – kár, hogy Asensio érkezéséig nem nagyon volt társa.
Sergio Ramos (8)
Stabil pontja volt a védelemnek a viking lelkű és szakállú kapitány, aki a büntetőjét is legalább olyan magabiztossággal és higgadtsággal végezte el, mintha egy skandináv harcos (jelen esetben habfehér) vére folyna az ereiben. A sérülése viszont nagyon sajnálatos, elég szerencsétlenül ütközött a térde, amiből akár még komolyabb gond is lehet. Bízzunk benne, hogy nincs így, hiszen lélektanilag, valamint a védelem közepén is óriási szükség van a kapitány személyiségére, harci szellemére és játékára.

Marcelo (6)
Jól működött a kémia közte és Vinícius között a bal oldalon, azonban Marcika nem tudott annyit hozzátenni a támadásokhoz, mint amennyit joggal várhattunk volna tőle. Mindeközben a védekezésbeli gyengeségei ugyanúgy kiütköztek, sokszor tűnt lassúnak is, ám szerencsé(jé)re a hazaiak nem büntették meg ezeket a rövidzárlatokat.
Casemiro (7)
A Real Madrid pofonosztója most sem feltartott kézzel lépett pályára, erőfeszítései pedig több szerelés, labdaszerzés és egy már-már szokásosnak nevezhető sárga lap formájában manifesztálódtak. Utóbbi annyira nem pozitív, hiszen ki kell hagynia a Mallorca elleni találkozót, ám ha választani kell, talán ez a legmegfelelőbb pillanat számára – még az őszi eredmény tudatában is. A mérkőzést követően a liga képviselete őt választotta a meccs legjobbjának, de szerintünk egyértelműen volt nála jobb a tegnap este folyamán.
Toni Kroos (7)
Én személy szerint nagyon örülök, hogy ennyire megjött a lövőkedve, és bár most nem jött össze számára a gól, hosszú távon ebből a rúgótechnikából rengeteget profitálhat a csapat. Emellett, nem meglepő módon, a csapat legtöbbet passzoló játékosa volt – 65 passza viszont jól jelzi, hogy mennyivel kevesebbet járt a labda a Real Madridnál, mint általában szokott. Stabil pont volt a középpályán, de összességében azért ő is szürkébb volt, mint az előző meccseken.
Fede Valverde (7,5)
A szünet előtt én jóval több energiát éreztem a játékában, mint tegnap, de egyáltalán nem lógott ki a csapatból. Sőt… Bár továbbra sem értem, hogy milyen tudatmódosító bevétele után álmodja őt valaki a jobb szélre, de miután kihúzódott Carvajal elé, csak kiügyeskedett egy gólpasszt Benzemának – ez pedig dícséretet érdemel.

James Rodríguez (5)
Egy megkopott, megtört gitárra emlékeztet, amin a húrok sem szólnak már olyan szépen, mint fénykorában… Egyszerűen borzasztóan lassú, az egész mezőnyből kilógott (lefelé) a sebességével, emellett nagyon kevés jó megmozdulása volt. Nem segített rajta az sem, hogy a jobb szélen kellett volna nyargalásznia – amire nyilvánvalóan alkalmatlan, ám középre húzódva a sem váltotta meg a világot. Nem tudom, hogy látjuk-e még pályán a Real Madrid mezében.
Vinícius Jr. (7,5)
Felemás érzéseim vannak vele kapcsolatban, mert a mezőny leglendületesebb és legtöbb cselt bemutató játékosa volt, aki rendszeresen a védői mögé tudott kerülni és szinte mindig megjátszható volt, a rengeteg mozgásának köszönhetően. Ugyanakkor még mindig botrányosan pontatlan az utolsó passzoknál, egyszerűen nem tud jó döntést hozni, vagy ha azt meg is hozza, akkor a labdát nem tudja oda rúgni, ahová kellene… A kiharcolt büntetőjének köszönhetően viszont sikerült megszerezni a vezetést. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy egészen addig nem lesz és nem is lehet belőle klasszis játékos, míg a kapu előtt nem válik pontosabbá.
Karim Benzema (7)
Jó az öreg a háznál… Valverde labdáját szépen, klasszis mozdulattal vette át vállal, majd jól is fordult kapura, a lövésének pedig az volt a legnagyobb titka, hogy bár visszahúzza a labdát, mégis meglehetősen sutára sikeredett – a lényeg azonban az, hogy a bogyó a hálóban kötött ki, így BigBenz győztes gólt ünnepelhetett.

Cserejátékosok
Éder Militão (6,5)
Nem szállt be rosszul a mérkőzésbe Ramos sérülését követően, magabiztosan mozgott, de a hazaiak találatánál talán többet is tehetett volna. A gól alapvetően nem az ő hibája miatt született, de ne kételkedjen senki, ha ott akkor Ramos vagy Carvajal állnak, repültek volna Merino lövésébe.
Mariano Díaz (4)
Hanyagnak, flegmának (és egy picit túlsúlyosnak is) éreztem… Egyrészt övé volt a meccs egyik legnagyobb helyzete, amit a FIFA-szurkolók közé vágott a 25. sorba, másrészt volt egy olyan hanyagul (sarokkal) elpasszolt labdája a saját térfelén, amiből rohamot indíthatott a Sociedad 1-2-es állásnál. A bajnoki címért folytatott véghajrában. Ez azért nem mindig fér bele.
Marco Asensio (-)
Nem töltött elegendő időt a pályán és a labdával sem ahhoz, hogy értékelni tudjuk. A hazaiak találatánál viszont meglehetősen lógott a jobb oldal, mivel Marco nem ért vissza segíteni Carvajalnak, akinek így két embert kellett volna feltartóztatnia.
Luka Modrić (-)
Friss lendület a középpályára az utolsó percekben – nem volt ördögtől származó ötlet a behozatala, hiszen a Sociedad folyamatosan próbált nyomást gyakorolni a Real Madridra az utolsó pillanatokban.
Ferland Mendy (-)
Az elképzelés hasonló volt, mint Lukita esetében – indokolt volt a behozatala a bal oldal stabilitása érdekében.

Edzői teljesítmény
Zinédine Zidane (6)
Engem tegnap nem győzött meg, ha őszinte akarok lenni. Nem érzem azt, hogy ez volt az a meccs, ami indokolta volna a felforgatott kezdőt – gondolok itt elsősorban Marcelóra és Jamesre. A brazil volt az a játékos, akin a Sociedad elleni Király-kupa meccs elment, ám most mégis ő kapott bizalmat és lehetőséget, James pedig utoljára akkor kapott ennyi időt, amikor a koronavírusról még fogalma sem volt a világnak – jó teljesítményt a jobb oldalon pedig emberemlékezet óta nem nyújtott. A játék is hagyott kivetnivalót maga után, de az egyéni villanások végül a tabella élére repítették a csapatot. A cseréi indokoltak voltak, bár szerintem meglehetősen későn érkeztek. Annak viszont nagyon örülök, hogy végre sikerült kihasználni a Barcelona botlását. Kíváncsi vagyok, mit eszel ki a kopasz a Mallorca elleni meccsre, de remélhetőleg jobban muzsikál majd a gépezet, mint az ősz folyamán.
Hazard második esélye
„Nem vagyok galaktikus, még nem. Remélem, hogy egy nap azzá válok majd. Annak ellenére, amit eddig letettem az asztalra, most a nulláról indulok.”
Hazard mindezt 50 ezer szurkoló előtt nyilatkozta tavaly nyáron, akik a perzselő forróság ellenére, ebédidőben jelentek meg a Santiago Bernabéuban a Real Madrid legnagyobb nyári igazolásának prezentálása apropóján.
Cristiano Ronaldo bemutatása óta nem volt olyan játékos, aki ennyi szurkolót tudott volna a nevével a Bernabéuba csábítani. Hazard 100 millió eurós vételára annak a 7-es meznek a megöröklését is magával vonta, amely korábban szintén a portugál legenda birtokában volt. A kiábrándító 2018/19-es idényt követően Florentino Pérez és a vezetőség tagjai Hazard-ban látták azt a sztárt, aki képes visszahozni a sikereket a Santiago Bernabéuba.
Ez meglehetősen komoly fogadtatást eredményezett a Bernabéu környékén. Mindenki tudta, hogy a visszatérő Zinédine Zidane régóta vágyott már a belga játékosra, és kívánsága végre teljesült. Ráadásul a 28 éves támadó a pályája csúcsán érkezett Madridba. Eden Hazard korábban két bajnoki címig vezette a Chelsea csapatát, hazája válogatottját pedig a 2018-as Európa-bajnokságon az elődöntőig segítette. A szurkolók arra számítottak, hogy a csapatnak újra lesz vezére a támadóharmadban, amire nem volt példa Cristiano Ronaldo távozása óta.
Rafael Martin Vázquez, aki a 80-as és 90-es években 15 trófeát nyert a csapattal, szintén nagyon örült a transzfernek.
„Hazard bizonyította a Chelsea-ben, hogy világklasszis játékos. Amikor Madridba érkezett, mindenki arra számított, hogy sokat ad majd a csapatnak és döntő fontosságú lesz. Pályafutása csúcsán vette meg a klub. Én magam is arra számítottam, hogy ő lesz a klub legújabb franchise játékosa.”
Nem teljesen így történt. Hazard összesen 14 mérkőzésen volt a kezdőcsapat tagja, és mindössze egyetlen gólt szerzett új csapatában. Több sérülés is hátráltatta az idény közben, de azt is megkérdőjelezték, hogy egyáltalán megértette-e, mivel járt számára a madridi szerződés.
A koronavírus okozta kényszerpihenő viszont egy második esélyt jelenthet a belga támadónak. Hazard minden bizonnyal a kezdőcsapat tagja lesz az Eibar elleni bajnokin június 14-én – egy évvel és egy nappal a bemutatását követően.
Hogy eleget tanult-e az elmúlt 12 hónap során ahhoz, hogy bizonyítani tudja galaktikus státuszát, arra a hátralévő 11 bajnoki meccs adja majd meg a választ.
Tavaly nyáron, egy nappal a bemutatását követően Hazard nyaralni indult a családjával. A következő róla szóló címlap arról tanúskodott, hogy a belga támadó 7 kg túlsúllyal érkezett vissza Madridba, és így jelentkezett edzésre az előszezon első napján. Többen is megkérdőjelezték professzionalizmusát, amire egy interjúban így válaszolt: „Amikor nyaralok, akkor tényleg nyaralok”. Ezzel nem segített a helyzetén.
Akik közelről követték az eseményeket, tudták, hogy Hazard mibe vágta a fejszéjét, így volt ezzel a La Liga TV munkatársa, Terry Gibson is.
„Hazard maga is elismerte, hogy az idény kezdetekor nem volt a legjobb formában. Ezzel egy kicsit összezavart. A világ egyik legnagyobb klubjába igazolsz, vagy talán a legnagyobba. Álomátigazolás. Ennek ellenére mégis túlságosan elengeded magad a nyári szabadság alatt. Egyrészt érthető, másrészt viszont törekedned kellene arra, hogy a lehető legjobb benyomást keltsd az új helyen. Ő volt a klub szupersztár igazolása, akitől nagyon sokat vártak.”
Akik ismerik Hazard-t, azok is azt állítják, hogy az első nyilvános madridi megjelenései során meglehetősen ideges volt. A mindig gondtalan karakter egy kicsit gondterheltté vált új klubja nagyságát látva, de különösen a média figyelme, a magánélete folyamatosan szemmel tartása feszélyezte. Valdebebas falain kívülre sokkal több pletyka és információ szivárog, mint az tapasztalható volt a Chelsea csapatánál.
A játékoshoz közeli források szerint az előszezon is sokkolta a belgát, annak ellenére is, hogy korábban olyan edzőkkel dolgozott együtt, mint Mourinho vagy Conte, akik munkamódszerei meglehetősen kemények. A csapat felrázása érdekében ugyanis Zinédine Zidane szerződtette a francia válogatott korábbi erőnléti edzőjét, Gregory Dupont-t. Hazard jól ismerte a trénert, hiszen dolgoztak már együtt a Lille csapatánál pályafutásuk kezdetén, ám most sokkal keményebbnek és nehezebbnek találta a francia edzéseit.
Hazard meglehetősen lomhának tűnt a csapat felkészülési mérkőzésein, különösképp a kiábrándító, 7-3-as vereséggel végződő, Atlético Madrid elleni meccsen. Zidane kifejezetten támogató volt vele a nyilvánosság előtt, biztos volt benne, hogy a szezon kezdetére Hazard is formába lendül. Igen ám, de a belga támadó az első bajnoki meccs előtti napon izomsérülést szenvedett a csapat edzésén.
A kisebb sérülés mindössze néhány hétig tette őt harcképtelenné, ám akkora Hazard már le volt maradva a többiektől. Az első olyan meccs, amin a kezdőcsapat tagja volt, meglehetősen kínos véget ért: a Real Madrid 3-0-s vereséget szenvedett a PSG ellen, idegenben.
Ahogy egyre inkább felvette a ritmust, meg is szerezte első bajnoki gólját októberben, a Granada elleni 4-2-es győzelem alkalmával. Novemberre formába lendült, jól játszott, az Eibar ellen két büntetőt is kiharcolt. A legemlékezetesebb pillanata egy, a pálya felét átölelő szóló volt, mely során három védőt is maga mögött hagyott, majd az akciót egy rabonával fejezte be. Úgy tűnt, erőnléte és önbizalma újra a régi, ám két mérkőzéssel később érkezett a katasztrófa. A PSG elleni hazai mérkőzésen a válogatottbeli csapattársa, Thomas Meunier csúnyán eltalálta Hazard bokáját, pontosan azon a ponton, ahová 2017-ben egy műtét során orvosi acélt is be kellett helyezni a csontok rögzítése érdekében.
Az orvosi stáb úgy döntött, rehabilitációval és kellő pihenéssel a probléma orvosolható – február közepéig viszont várnunk kellett a játékos visszatérésére, ami nem is sikerült rosszul. A Celta Vigo elleni meccsen meglehetősen jó formát mutatott, nagy kedvvel játszott, egy büntetőt is sikerült kiharcolnia. Egy héttel később, a Levante elleni mérkőzésen viszont újra a földön maradt Jorge Miramon belépőjét követően. Az orvosi stáb megerősítette, hogy az operáció elkerülhetetlen, hiszen egy csont eltört a lábfejében.
Noha a balszerencse is szerepet játszott a történetben, a játékoshoz közeli források elismerik, hogy Hazard klubváltása sokkal nehezebb volt, mint arra számítottak, a sok kis probléma pedig meglehetősen nagy stresszt okozott a belgánál, a stressz pedig köztudottan sérülésekhez vezethet.
Hogy valóban így van-e, azt nem tudjuk, de egy bizonyos: mindössze 5 mérkőzésen tudott 90 percet a pályán tölteni új csapatában. Luis Milla, aki a Real Madriddal és a Barcelonával is nyert bajnoki címet, szerint a vírushelyzet utáni szokatlan, sűrű versenynaptár nagyobb hatással lesz Hazard-ra, mint a többi játékosra.
„Hazard egy olyan játékos, akinek rendszeres játéklehetőségre van szüksége. Az érkezése után megsérült, le kellett lassítania, azóta pedig egyszer sem tudott igazán felpörögni az újabb sérülések miatt. Mindannyian várunk arra, hogy láthassuk az igazi arcát a bajnokság visszatérése után. Minőségi játékos, de folyamatosan mérkőzésekre van szüksége ahhoz, hogy elérje a teljesítménye csúcsát. Eddig amikor úgy tűnt, hogy elkapja a fonalat, mindig újra és újra megsérült. A madridizmus nagyon kíváncsi arra, hogy milyen állapotban tér majd vissza.”
Hazard sérülései akadályozták a játékost a folyamatos jó játékban, de hogyan teljesített, amikor képes volt pályára lépni? Vajon vannak olyan taktikai tényezők, amik párosultak a fizikai problémáival?
Gibson szerint, amikor Hazard az ősz folyamán jól teljesített, akkor sem közelítette meg a Chelsea csapatában mutatott formáját.
„Nem ért olyan magasságokba a játéka, mint a Chelsea-nél. Az ősz során csalódást keltő volt a játéka. Nem volt olyan hatással a Real Madrid mérkőzéseire, mint amekkora befolyása volt a meccsek kimenetelére a Premier League-ben.”
Ha vetünk egy pillantást a számokra, egyértelműen látszik, hogy a teljesítménye nagyon visszaesett. Az előző idényben gólok és gólpasszok tekintetében is egy másik játékost láthattunk. Madridban eddig, eltekintve a kiharcolt büntetőktől, mindössze egyetlen gólban volt közvetlenül érintett a pályán töltött 1124 perce alatt, mégpedig októberben, a Granada elleni bajnokin.
A sztori ugyanakkor nem teljes. Ahogy a lenti táblázat is mutatja, gólok tekintetében rendkívül alulteljesít – posztjához mérten az xG (expected goals) mutatója nagyon alacsony. Ha a 90 perces átlagot vesszük, akkor a mutató már nincs olyan vészesen messze a tavalyitól, ami nem meglepő, hiszen a játékpercek másképp oszlanak el, tekintve, hogy négynél több meccsen nem volt képes játszani zsinórban az idei szezonban. A folytonossággal talán megtalálná a szükséges ritmust a kapu előtt.

Ott vannak viszont a gólpasszok is: tavaly 15 asszisztig jutott, ami pályafutása legmagasabb mutatója (egalizálva a 2011/12-es idénybeli gólpasszainak számát). Ezt meg sem tudta közelíteni, de láthatjuk, hogy a 90 percre lebontott xA (expected assists) mutatója nem marad el nagyon a tavalyi átlagától.

Az első eset, tehát a gólok körüli mutatók különbözése adódhat az akklimatizálódás folyamatából is, hiszen Madridban más társak és új taktikai elemek veszik körül, mint egykor Londonban. Sarri irányítása alatt Hazard minden mérkőzésen egy 4-3-3-as rendszer részeként játszott. A jelenlegi idényben 11 mérkőzésen szerepelhetett ugyanebben a felállásban, de pályára kellett lépnie 4-1-4-1, 4-2-3-1 és 4-3-1-2-es szisztémában is. Az állandó játékidő, valamint az állandó taktikai formáció hiánya kétségkívül hatással van egy érkező játékosra.
Végzetül, mutatunk egy ábrát arról, hogy hogyan pozícionált Hazard a Real Madrid csapatában. A lenti grafika a Stats Performtól származik, és azt láthatjuk rajta, hogy a pálya mely különböző területein bukkant fel Hazard a 90 perc során a Chelsea-ben tavaly (és átlagosan mennyi időt töltött ott), és mely szegmensekben láthattuk idén.

A pirossal jelölt területen óriási visszaesés látható, ez pedig az ellenfél tizenhatosának előtere. Átlagosan 10 alkalommal kevesebbszer találkozik itt a labdával a 90 perc során, mint az előző idényben. A saját térfelén (kép bal oldali része) viszont sokkal többször birtokolta a labdát, gyakorlatilag 50 százalékos növekedést mutatva ebben a tekintetben. Ez köszönhető annak is, hogy Zidane nagy taktikai fegyelmet kér a játékosaitól, és a támadóknak is ki venniük a részüket a védekezésből. Összességében viszont egyértelműen látszik, hogy a támadóharmadban kevesebbet találkozik a játékszerrel, mint tavaly.
„A pozíciós játékában korlátozva van Madridban, de ez normális. A Chelsea-nél, ha te vagy a csapat legnagyobb sztárja, a legjobb támadójátékos, akkor oda mozogsz a pályán, ahová csak akarsz. Nem mondom, hogy Madridban visszafojtják, de nagy taktikai fegyelmet követelnek tőle. Szerintem nem így lehet kihozni belőle a legtöbbet.” – ecsetelte Gibson.
A játékoshoz közeli források arról tanúskodnak, hogy Hazard a korábbiakkal ellentétben most sokkal inkább elfogadta a kemény munkát megkövetelő módszert attól az embertől, akire gyerekként példaképként tekintett. Annak ellenére is, hogy pontosan ez tartja őt távol attól a területtől, ahol tavaly csillogni tudott.
Milla szerint teljesen normális, hogy Hazard egy Madrid szintű csapatban nem rendelkezik ugyanakkora szabadsággal a pályán.
„Sok nagyszerű játékos van a Real Madridban, mindannyian a nagyszínpadra akarnak kerülni. Talán Hazard nem érzi magát annyira fontosnak, mint Londonban. Meg kell értenie a szerepét a csapaton és a klubon belül. Ez még mindig csak az első éve, ami meglehetősen furcsán alakult számára. Időre van szüksége, de a jövőben a Real Madrid még többet fog követelni.”
Összességében tehát Hazard kevesebbet találkozik a labdával Madridban, és kevesebbszer kap labdát azokon a területeken, ahol a leghatékonyabb tudna lenni. A 15 mérkőzésen szerzett egyetlen találata viszont némileg félrevezető statisztika. Habár a kapu előtti helyzetbekerülése, valamint a helyzetek kialakításának tekintetében visszaesett az előző idényhez képest, ahogy az előző képeken is láttuk, 90 percre lebontva a statisztika egyáltalán nem tragikus. Hazard-nak mindössze annyira van szüksége, hogy sorozatosan kezdeni tudjon a mérkőzéseken, a megfelelő erőnlétnek és fizikai állapotnak örvendve. Ha ez megvalósul, akkor meg fogja találni a helyét a pályán. Még mindig van esély arra, hogy úgy játsszon, mint a Chelsea-ben.
Amikor a legutóbbi sérülése történt, még februárban, minden érintett fél tudta, hogy a problémát ezúttal megfelelően kell kezelni, függetlenül attól, hogy Hazard képes lesz-e még pályára lépni a 2019/20-as idényben.
Hazard környezete többféle lehetőséget is megvizsgált, valamint konzultált a belga nemzeti csapat orvosi stábjával is, de végül úgy döntöttek, hogy az operációt ugyanaz a csapat végezze el, amely a 2017-es műtétjét is végeze. Mindenki úgy vélte, hogy a tendenciává váló bokasérülések nagyban hátráltatták a játékost, és egyben ezek eredményezték a folyamatosan visszatérő sérüléseit. A bokája nem úgy viselkedett, mint egy labdarúgóé, hanem sokkal inkább mint egy kosárlabdázóé. Éppen ezért végül Hazard elutazott Texasba, ahol Eugene Curry, az NBA játékosokat is kezelő specialista műtötte meg a bokáját, március 5-én.
Az eredeti tervek szerint Hazard a 2020-as Európa-bajnokságon tért volna vissza a válogatottba, de a koronavírus átírta a terveket, így a Real Madriddal készülhet a visszatérésre, amelynek a várható időpontja nem változott. A karantén egyetlen komplikációt eredményezett: a bokáján lévő 30 öltést a kórház helyett a saját otthonában kellett eltávolítani, ám ez probléma nélkül megtörtént.
A másik bökkenő az erőnléti edző személyéhez kötődik. A terapeuta, aki Hazard házához járt, házi karanténba vonult a klub utasítására, az esetleges fertőzésveszély miatt. Habár az egész téves riasztásnak bizonyult, Hazard kénytelen volt Zoom meetingeken keresztül végezni a napi edzéseit. Mindez nagy gondosságot igényelt a játékostól, hiszen online kellett pontosan követnie és végrehajtania az utasításokat.
Végül minden a tervek szerint alakult, a játékos környezete pedig állítja, hogy Hazard nagy komolyságról és érettségről tett tanúbizonyságot az út során, hiszen mindent megtett, hogy a tervezett időben visszatérhessen. Sokkal jobban odafigyelt az étrendjére, valamint az otthoni edzéseire. Mindeközben a lehető legtöbb időt töltötte feleségével és gyerekeivel is, ami a mentális feltöltődése alapjául szolgált. Ez a feltöltődés akár fizikai javulást is eredményezhet. Egyetlen kihágás fűződik a nevéhez a karantén alatt: úgy adott interjút egy belga televíziós csatornának, hogy arról nem értesítette előre a klub sajtóosztályát.
Sokaknak az a benyomása, hogy Hazard végre megértette a Real Madriddal járó kihívás mértékét. Eddigi karrierje során sosem kellett a saját határait feszegetnie. Egyszerűen csak élvezte a játékot és az életét anélkül, hogy ki kellett volna sajtolnia magából a tehetsége utolsó cseppjeit is. Még a Chelsea-vel nyert bajnoki címe is relatíve könnyen megnyert címnek mondható. Ha a Real Madriddal is sikeres akar lenni, akkor sokkal jobban kell összpontosítania. Éppen ezért Zidane is rengeteget beszélt vele a kényszerpihenő alatt, hiszen szerette volna, ha az üzenet és annak jelentése tényleg célba ér.
Felidézhetjük a 2018-as világbajnokságot, ahol Hazard briliáns játéka Belgiumot az elődöntőig repítette. A sorozat győztesének pedig pontosan az volt az erőnléti edzője, aki most a Real Madridnál dolgozik ugyanebben a pozícióban. Az idény hátralévő része a terhelés tekintetében nagyon hasonlít egy mini-világbajnokságra, amire most Hazard éppen Dupont-nal készülhet. Az pedig nem tűnik kérdésnek, hogy a belga támadó erőnlétileg és mentálisan is felkészültnek látszik.
Hazard taktikailag is jól érzi magát Zidane rendszerében. A korábbi galaktikus legenda nem mászik mélyen a taktikai részletekbe, de pontosan akkor ad apró tanácsokat a játékosoknak, amikor arra tényleg szükség van – ezt pedig mindenki üdvözli az öltözőben. Hazard számára a már említett új szerepköre is nagyon hasznos lehet: a letámadásokban és védekezésben vállalt szerepe, az ezzel járó sprintek hozzájárulhatnak a fizikuma és a jó formája gyors visszanyeréséhez. Továbbá, még mindig érzi Zidane bizalmát, amit kamatostól szeretne visszafizetni.
Hazard meglehetősen szerencsés, hiszen Zidane, valamint Florentino Pérez is megszállottja volt a megszerzésének. Ezen felül a szurkolók is szimpatizálnak és türelmesek is vele, hiszen nem minden nagy név mondhatta el magáról a történelem során, hogy ilyen mutatókkal és ennyi sérüléssel a háta mögött a Bernabéu népe még mindig támogatta.
„A beilleszkedés folyamata nem egyszerű egy ekkora csapatnál. Sok más nagy név szintén nehéznek találta ezt. Arra számítok, hogy fontos lesz a csapat számára és az előttünk álló 11 mérkőzésen képes lesz megteremteni a különbséget.” – vélekedik Martin Vázquez.
A klub háza táján a legtöbben abban reménykednek, hogy Hazard túl van a tanulás folyamatán. A körülmények ellene voltak, de a szerencse végre mellé is állhat. A környezete úgy véli, hogy Hazard most már tudja, mit jelentenek az elvárások a Real Madridnál. A támadó most már készen áll a nagy robbanásra.
Egy évvel a bemutatását követően Hazard még mindig nem galaktikus. Viszont most kapott egy újabb esélyt arra, hogy a nulláról induljon.
Jesús Olmo: Volt egy nagyon nagy vitám Ramosszal
„Sergio Ramos különleges. Egyszer volt egy nagyon nagy vitánk egymással. Olyan személyiség, mint én magam, a másik arcába mondjuk a dolgokat. Akkoriban Ramos olyan dolgokat tett, amiket én nem tartottam megfelelőnek, ezt el is magyaráztam neki. Mindketten védtük a saját véleményünket, és bár különbözőek vagyunk, attól a pillanattól kezdve a kapcsolatunk nagyon jó volt.”
„Jó élményekkel gazdagodtunk a Real Madridnál eltöltött idő alatt, habár a stábom sokkal többet dolgozott, mint ami normálisnak mondható lenne. Rengeteg időt töltöttünk a játékosokkal, ez pedig bizonytalansághoz vezethet. Az edzők a legtöbb esetben a tradicionális modellt preferálják, melyben ők irányíthatnak mindent, én viszont velük egy szinten voltam. Létrehoztam egy saját modellt, amit mindenáron védelmeztem is. Amikor ennek vége lett, távoztam.”
„Nem neheztelek senkire, megértem ezeket a dolgokat. Én csak egy egyszerű orvos vagyok, aki akkor dolgozott, amikor azt mondták neki, hogy dolgozzon. Amikor közölték, hogy nem folytathatom ugyanazt a módszert, akkor távoztam.”
„Cristiano Ronaldo nagyon jó volt. A kapcsolatunk nagyszerű, nagyon nagyra értékelem őt. Mindenkivel nagyon szigorú, de saját magával szemben is. Mindenkivel tiszteletteljesen bánik, akivel együtt dolgozik.”
„Minden bizonnyal Gareth Bale a legjobb fizikummal megáldott sportoló, akivel együtt dolgoztam. Szokatlan genetikai adottságai és atlétikai képességei vannak, de ez igaz a technikai tudására is. Talán ő nyűgözött le a legjobban. A teljesítménye viszont több egyéb tényezőtől is függ.”
„Minden egyes sportolónak megvan a saját maga gyengesége. Az emberek csak azt látják, hogy egy játékos sérült, de arról senki sem tud, ha egy labdarúgó úgy lép pályára, hogy közbe fizikai problémái vannak.”
Dani Ceballos: Egy olyan csapatra van szükségem, ahol érzem, hogy fontos vagyok
„Az a célom, hogy ott legyen az Európa-bajnokságon és az Olimpián is. Ehhez azonban találnod kell egy olyan csapatot, ahol fontosnak érzed magad. Ez viszont még a távoli jövő, nem tudhatod, hogy mi fog történt másfél hónap múlva. Most csak a Manchester City elleni mérkőzésünkre koncentrálunk.”
„Nem tagadom, hogy a kedvenc csapatom a Real Betis. Imádom a csapatot, hiszen ők tették lehetővé, hogy profi labdarúgóvá válhassak. Ez az érzés teljesen különbözik attól, mint amit a többi klubom iránt érzek, vagy éreztem.”

„A Betisnek jelenleg olyan csapata van, amely lehetővé teszi, hogy Spanyolország hat legjobb csapata között legyen. Magasan jegyzett külföldi labdarúgóik vannak, és az európai kupasorozatban való indulásért harcolnak. Remélem, hogy ezen az úton tudnak tovább haladni.”
„Aki annyira szereti a futballt, mint én, az minden bizonnyal szeretne egy nap a Premier League-ben is játszani. A labdarúgás itt egy vallás. Háromnaponta vannak mérkőzések, hiszen két kupasorozat is van. A szurkolók nagyon tisztelettudóak, a futballt teljesen másképp élik meg, mint Spanyolországban.”
Militão: A szurkolókat a szívünkben visszük magunkkal a mérkőzésekre
Brahim Díaz
„Zidane arra kért bennünket, hogy az eddigi intenzitással dolgozzunk tovább, élvezzük a játékot és próbáljunk meg folyamatosan fejlődni. Nagyon várjuk már, hogy folytatódhasson a bajnokság, játszani akarunk és meg akarjuk nyerni.”
„Számunkra a szurkolók a legfontosabbak, nagyon fognak hiányozni a stadionból. Ugyanakkor 11 döntő áll előttünk, megpróbálunk alkalmazkodni a zárt kapus mérkőzésekhez amennyire csak tudunk. Minden egyes meccset meg akarunk nyerni.”

„A csapattársakkal végzett edzésmunka össze sem hasonlítható az otthoni edzésekkel. Nagyon hiányzott már, hogy a labdával dolgozhassak. Az edzéseken folyamatosan hozzászoktunk ahhoz, hogy újra csoportokban végezhetjük a munkát.”
Éder Militão
„Jó formában térünk vissza, az edzéseken jó munkát végzünk. Készen állunk arra, hogy újra elinduljon a bajnokság. A szurkolók mindannyian velünk lesznek, hiszen a szívünkben visszük őket magunkkal a mérkőzésekre.”
„Most már mindannyian együtt edzünk, és nagyszerű újra teljes intenzitással végezni az előírt feladatokat. Bármire készen állunk. Nagyon fontos, hogy újra labdás edzéseket végezhetünk, de arra is figyelnünk kell, hogy az erőnlétünk rendben legyen.”