Zs. Csaba

A 2012/2013-as szezon szokatlan volt Iker Casillas számára. Egy kézsérülést követõen, a szezon közepén a 32 éves játékos elvesztette helyét a Real Madrid elsõ csapatában és azon kapta magát, hogy közel öt hónapig mellõzik. Ez egy példátlan szituáció volt a legendás spanyol kapitány számára, aki addig vitathatatlanul elsõ számú volt a Real Madrid kapujában. Casillas a brazíliai konföderációs kupán, a spanyolok Uruguay elleni meccsén tért vissza a kapuba. A tapasztalt kapus több válogatottsággal rendelkezik, mint bármely másik játékos az idei sorozatban.

Milyen érzés volt visszatérni a kezdõ tizenegybe ilyen hosszú idõ után? Igaz, hogy ez egy olyan érzés, mintha másodjára debütálnál?
Ez részben igaz. Nem volt egy teljesen új érzés, de persze mégis más. Ha nem játszol öt hónapig, mindent rendbe tudsz tenni a fejedben. Szerencsére az edzõm és a csapattársaim is jól bántak velem, ez pedig fontos, ha éppen a visszautat keresed. A kapusok számára az önbizalom a mérkõzésekbõl és a percekbõl adódik. Tehát ha valaki lehetõséget ad, vagy ígéretesnek lát, az ad egyfajta lökést.

Mennyire volt fontos az elsõ labdaérintésed az Uruguay elleni meccsen?
Az elsõ labdaérintésed mindig meghatározza a mérkõzésed. Ez az elsõ érintés önbizalmat ad neked. Én õszintén jól éreztem magam és nyugodt voltam, pedig tudtam, hogy nagy ellenõrzés alatt állok. Megpróbáltam elvonatkoztatni ettõl és arra koncentráltam, hogy a legjobbamat nyújtsam és együtt dolgozzak a csapattal, hogy megnyerhessük a mérkõzést.

A spanyolok legutóbbi diadala után ott voltál az összes fotón, a kapitányi karszalagot viselve és a trófeát tartottad a magasban. Az elõzõ szezon bármely szakaszában felmerült benned, hogy talán soha nem tapasztalhatsz újra ilyet?
Nyilvánvaló, hogy ha az orvos azt mondja, hogy eltört a kezed, kétségek merülnek fel benned. Szerencsére a felépülésem gyorsabb volt a vártnál. Tudtam, hogy ha nem játszom a klubban, akkor nehéz lesz bekerülnöm a nemzeti csapatba. De Vicente (Del Bosque) nagyon közelrõl követte a fejlõdésemet, és a kezem is hihetetlenül gyorsan rendbe jött. Azt is mondhatjuk, hogy jobb mint valaha! (nevet)

A visszatérésed ellenére egy eddig szokatlan helyzetben találtad magad: a Real Madrid kispadján. Hogyan kezelted ezt az idõszakot?
A csapatra gondoltam és azt akartam, ami a legjobb a Real Madridnak. Sírtam, szenvedtem, rosszul éreztem magam. Volt, hogy keveset aludtam éjszaka, ha egyáltalán aludtam. Kívül-belül madridista vagyok, és mindenki más elõtt – edzõk, elnökök, igazgatók, futball és saját magam – ez a klub az elsõ számomra.

Ez idõ alatt számos, nyilvános támogató üzenetet kaptál. Volt olyan, amely nagyon meglepett?
Nem. De sok ember segített nekem a sérülésemmel kapcsolatban, amilyen szituációt korábban soha nem tapasztaltam. Mindig megpróbálok tisztelettudó lenni. Mikor nem játszol, ahogy velem is történt, akkor azt el kell fogadni, türelmesnek kell lenni, keményen dolgozni, továbblépni. Ez nem nagy ügy.

Megfordult valaha a fejedben, hogy elhagyod a Real Madridot?
A karrieremet a Real Madridban szeretném befejezni. De nem rendeznék jelenetet, ha egy nap jönne egy edzõ, aki úgy dönt, hogy nincs rám szüksége. Csak akkor lennék máshol. És ismétlem: a prioritásom a Real Madrid. Ez a klub adott nekem mindent, azt is neki köszönhetem, hogy Spanyolország meze ma rajtam van.

Apropó, a nemzeti csapat. Az olaszok elleni meccs jön, mennyire fontos Spanyolország számára, hogy megnyerje a konföderációs kupát?
Rendkívül fontos, mert ha végül Spanyolország nem nyeri meg ezt a tornát, akkor a kritikusok azt mondják, hogy nem vagyunk az a csapat, akik korábban voltunk. Ha nyerünk, akkor minden a régi marad. Magasra tettük a mércét az elmúlt néhány évben. Ez a csapat soha nem lesz fáradt futballozni, mindig nyerni akar. Azt hiszem, hogy nagyhatalom vagyunk jelen pillanatban, de jól jönne, ha a nehéz idõkben meg tudnánk ismételni a sikereket.

Másfajta felelõsség megnyerni ezt a versenyt, mint volt négy évvel ezelõtt Dél-Afrikában?
Ez a csapat nem más, mint a négy évvel ezelõtti. Igen, akkor éppen megnyertük az Európa-bajnokságot, de a sikerünk sok embernek meglepetést okozott. Nem hiszem, hogy akkoriban teljesen megértettük, azt a szerepet, amit játszottunk. Nyilvánvaló, hogy ha egyszer már megnyerted a Világbajnokságot, akkor a mentalitásod és a felelõsséged megváltozik. Nem azt mondom, hogy most úgy érezzük, minden alkalommal jobbak vagyunk, amikor játszunk, de hiszünk benne, hogy a játékstílusunkkal nagy dolgokat érhetünk el. Mindenképp nyerni szeretnénk most, hiszen ez azt jelentené, hogy ez a generáció minden lehetséges címet megnyert.

Ezt szem elõtt tartva úgy gondolod, hogy 2014-ben Brazíliában egy korszak véget ér a spanyol futball számára?
Szerencsések vagyunk, hogy a fiatal játékosaink címeket nyernek. Vincente mindig hozott az elsõ csapathoz U21-es srácokat, reflektorfénybe helyezte õket, játékidõt adott nekik, hogy késõbb átvehessék az idõsebb játékosok szerepét. Igaz, hogy az idõ nem vár az emberre. Néhány játékos hamarosan betölti harmincadik életévét és van már egy pár harminc feletti! (nevet) Néhányan közülünk úgy döntünk, hogy folytatjuk, míg mások nem, attól függõen, hogy hogyan érezzük magunkat mentálisan és fizikálisan. A spanyol futballnak nem kell aggódnia: az új játékosok, akik jönnek, elég jók ahhoz, hogy versenyezzenek és címeket nyerjenek.

Végül, azt mondanád, hogy újra boldognak érzed magad?
Igen, tényleg visszakaptam a boldogságom. Mindig nehéz, ha olyan helyzetben találod magad, amit korábban soha nem tapasztaltál. Nem volt könnyû, de most már újra a régi vagyok, egy másik Iker Casillas.