Zs. Csaba

5060 cikk
Sport és sorozatfüggő, 2013 óta a szerkesztőség tagja. Az Egytől egyig rovat oszlopos tagja az első perctől kezdve. A Real Madrid, illetve a teljes futball iránti rajongásom két madridi kötődésű játékosnak köszönhetem, akiknél nagyobb művész számomra sosem lesz a futball világában: egy bizonyos Ronaldo (R9), illetve Zinédine Zidane.
Tovább

Dupont módszere mégis beválik?

Gregory Dupont a nyáron váltotta a szurkolók és a játékosok által is igen kedvelt és nagyra tartott Antonio Pintust, így azóta ő tölti be a Real Madrid erőnléti edzőjének pozícióját. Úgy tűnik, hogy a keret egyre hálásabb az általa végzett munkáért.

Volt viszont idő, amikor minden sokkal komplikáltabb volt a francia számára. Az edzésein meglehetősen gyakoriak a futógyakorlatok, és az sem áll tőle távol, hogy emelkedőn futtassa játékosait. Néhány nappal ezelőtt, a Getafe elleni mérkőzés után Vinícius kért engedélyt edzőjétől, hogy abbahagyhassa a meccs utáni kemény futógyakorlatokat.

Antonio Pintus és Oscar Caro együtt feleltek a játékosok erőnlétéért Julen Lopetegui irányítása alatt, és a duo folytatta a munkát Santiago Solari kinevezése után is. Pintus azt követően is maradt a csapatnál, hogy a klub az argentin szakvezetőt is menesztette, így Zidane újra együtt dolgozhatott korábbi segédjével. A média szerint azonban megromlott a kettejük kapcsolata, így végül a sikerkovács erőnléti edző a nyár folyamán végül távozott a csapattól, a Real Madrid pedig megszerezte a francia válogatottat a világbajnokságra is felkészítő Gregory Dupont-t.

„Szeret futógyakorlatokat végeztetni velünk” – állítják a játékosok, akik a kezei alatt dolgozhatnak.

Az idény eleje óta Varane, Kroos, Modrić és Isco is állóképességük csúcsára kerültek, aminek köszönhetően igen jó teljesítményt tudnak nyújtani a pályán. Fede Valverde is a kiváló állóképességének köszönhetően robbanhatott be, valamint Hazard is szárnyalt a sérülése előtt.

A csapat erőnléti állapotát mi sem bizonyítja jobban, mint a Getafe elleni harmadik találat, amikor a lefújás előtti percekben Modrić és Valverde is gyakorlatilag az egész pálya hosszát sprintelte át a gólszerzés érdekében.

Tovább

Egytől egyig: Valencia – Real Madrid (1-3)

Csapatok

Real Madrid (9)
Ha nem is mindig izgalmas és szemkápráztató játékkal, de taktikailag egyértelműen sikerült meglepni és leiskolázni a Valenciát. A denevérek szemmel láthatóan nem tudtak mit kezdeni a Real Madrid túltelített, rendkívül labdabiztos középpályájával, majd a királyiak első találata morálisan is megviselte őket. Tekintve, hogy a Valencia egy jó csapat, amelyik Celades irányításával jól is teljesít, ez nem egy olyan teljesítmény, ami mellett el lehet menni legyintve, szó nélkül. Ki kell emelni a védekező munkát is, mind a csapat, mind pedig a védő négyes szintjén, mert ez bizony kiválóan összerakott defenzív munka volt. Lejátszhatja tehát első döntőjét a csapat, a kérdés már csak az, hogy melyik rivális ellen. A tegnapi játék képe mindenképp bizakodásra ad okot.

Valencia (5)
Teljesen enervált csapat képét keltette a Valencia gárdája, ám ennek legfőbb oka az, amit néhány sorral feljebb is említettem: taktikailag látványosan nem tudták lereagálni azt, amit a szurkolók is rendkívül furcsának tartottak első pillantásra: a Real Madrid középpályáját. A labdabiztos játékosok mellett helyet kapó, a verőember szerepét vállaló Casemiro, valamint a fáradhatatlan Valverde tökéletesen egészítették ki a Kroos, Modrić és Isco által alakított hármast, aminek az lett az eredménye, hogy a Valencia nem igazán tudott labdát szerezni a középpályán, amikor pedig támadást próbáltak építeni, akkor az utóbbi trió a letámadásokért felelt, Casemiro és Valverde pedig falként várták a presszing ellenére is tovább haladó valenciai támadásokat. Ebbe Celadesnek és csapatának is beletört a bicskája, a fiatal tréner cserékkel sem tudott olyat húzni, ami kibillentette volna a meccset az addigi egyensúlyából. Az már csak hab a tortán, hogy morálisan egyáltalán nem viselték jól Kroos gólját, ami után látványosan megtörtek.

Játékosok

A mérkőzés legjobbja – Toni Kroos (9)
Egyébként is jól és pontosan játszott, jól mozgatta a csapatot, de azzal a góllal gyakorlatilag megpecsételte a mérkőzés sorsát. Lélektanilag egy rendkívül fontos találatot szerzett, köszönhetően a koncentrációjának, hiszen meglátta a lehetőséget, és köszönhetően a világklasszis rúgótechnikájának. Tényleg klasszis megmozdulás volt. Már a lehetőséget sem venné észre mindenki, arra meg pláne nem sokan vennék a bátorságot egy elődöntőben, hogy ilyesmivel próbálkozzanak. Toni jött, mert, győzött. Sokan ekézik őt, de ezek azok a pillanatok, amik tökéletesen kirajzolják, hogy milyen nagyszerű játékosról van szó. Bravó!

Thibaut Courtois (7)
Mivel a Valencia nem nagyon jutott el a kapuig, így belga óriásunknak sem akadt túlságosan sok dolga. Amikor kellett, együtt élt a játékkal, de földöntúli bravúrokat nem kellett bemutatnia. A büntetőnél sokat nem tehetett, Parejo nagyon jól lőtte a tizenegyest.

Dani Carvajal (7)
Sem Gaya, sem pedig Soler nem állította őt megoldhatatlan feladatok elé, így szabadon nyargalászhatott a jobb oldalon, részt vehetett a támadásokban és a védekezésben is. A csapat sok passzra épülő játékának köszönhetően viszont erősségeit kevésbé tudta kamatoztatni az ellenfél térfelén, hiszen a legtöbbször csak vissza tudta tenni a labdát valamelyik középpályásnak. Egyszerű, sablonos megoldás, de beadásoknak túl sok értelme nem lett volna, hiszen középen egyedül Jović settenkedett, több védő gyűrűjében.

Sergio Ramos (8)
Visszatért, és úgy tért vissza, ahogy szokott. Magabiztos volt, vezérként funkcionált a pályán. Volt a védelem tengelyében néhány igen fontos szerelése, Ferrán Torrest többször is mattolni tudta. Jól igazgatta a védelmet, jól működött együtt a társakkal, és jól is osztogatott. Igaz, hogy összehozott egy büntetőt is, ám az ítéletet én túlságosan szigorúnak tartottam: abban a helyzetben gyakorlatilag le kellett volna vágnia a kezét ahhoz, hogy ne súrolja a labda. A kéz ettől persze még kéz, a VAR kiszúrta, így nincs mit tenni.

Raphaël Varane (8,5)
Úgy tűnik, sikerült állandósítania jó formáját a szezon első felében nyújtott ingadozó teljesítménye után. Gameirót egy kivétellel gyakorlatilag lenullázta, de másnak sem hagyott lehetőséget. Kiváltképp labdabiztos volt, és ha egy kicsivel több szerencséje van, akár még gólt is szerezhetett volna. Bízunk benne, hogy a jó formája kitart az idény végéig, hiszen a szezon ezen szakaszában nagy szükség lesz egy csúcsformában lévő Varane-ra.

Ferland Mendy (6,5)
A védőmunkájára nem lehet panasz, ahogy az általa tett erőfeszítésekre sem. Támadásban viszont nagyon kiütközött, hogy technikailag és taktikailag nem ő a legélesebb kés a csapat fiókjában. Sokszor látványosan nem tudott mit kezdeni a labdával az ellenfél térfelén, zavarta, hogy nincs szükség beadásokra, gyors elfutásokra, és lassan tudott csak dönteni, hogy miként játssza meg a labdát. Lendületes játéka ebben a rendszerben nem tudott érvényesülni, ám ez nem azt jelenti, hogy más formációban nem lehet hasznát venni.

Casemiro (7,5)
Nem volt látványos a játéka, hiszen az előtte szereplők ellopták a show-t. Ugyanakkor Casemiro feladata az volt, hogy megállítson mindenkit, aki átjut a támadóbb szellemű játékosok által a Valencia védelmére gyakorolt presszingen. És hát Casemiro ezt meg is tette. Szépen takarított a középpályán és a védelem előterében, többször szerelt, felszabadított, vagy lövéseket blokkolt.

Fede Valverde (8)
Az örökmozgó. A középpálya és a pálya minden pontján feltűnt tegnap is, játékintelligenciáját pedig jól bizonyítja, hogy érvényesülni tudott még egy ilyen középpályán is. Isco találata nagyban köszönhető neki, szépen mozgott be az üres területre, majd gurította vissza a labdát az érkező Modrićnak, kialakítva ezzel a gólhelyzetet. Személyiségét és szívét pedig jól jelzi, hogy háromgólos vezetésnél, a 75. percben is az egész pályán át sprintelt vissza, hogy megakadályozza a Valencia kontráját. Igazi kincs.

Luka Modrić (8)
Az egyértelmű, hogy a horvát már túl van pályája csúcsán, és hogy erőnlétileg sem bírja már a sorozatterhelést, az idei szerepe viszont nagyon fekszik neki. Lehet, hogy nem játszik minden mérkőzésen 90 percet, így viszont tudja tartani a lépést a többiekkel. A jobb lába pedig még mindig zseniális. Sokat mozgott ő is, csakúgy, mint középpályás társai, fontos szerepet vállalt a letámadásokban, gyakran olyan volt, mintha Jović párjaként támadná a valenciai védőket. A gólja pedig… egyszerűen zseniális. Csodálatos mozdulattal, külsővel tekert a hosszúba, emlékezetes találatot szerzett, bebiztosítva a csapat győzelmét.

Isco (9)
Ő volt a legnagyobb nyertese a tegnapi hadrendnek, hiszen négy középpályás előtt, valamint közvetlenül az egy szem támadó mögött fickándozhatott. Élvezte is a szerepet. A tegnapi teljesítménye visszaidézte bennem azt az Iscót, akit a klubhoz való érkezése után láthattunk. Kiválóan tartotta a labdát, azt vert át, akit csak akart, úgy siklott át többször is a Valencia védelmén, mint kés a vajon. Mindemellett nem volt önző, Kroos után övé a második legtöbb passz (102) a csapatban, és a pontossága is kiemelkedő (94,1%). Teljesítményére góljával tette fel a koronát. Le a kalappal, tényleg.

Luka Jović (4)
Sokan ekézik most, de észre kell venni, hogy a tegnapi taktika legnagyobb vesztese volt. Köszönhetően a túltelített középpályának, Jović teljesen elszigetelődött a társaktól a védők gyűrűjében. Ő nem az a típusú csatár, mint Benzema, aki visszajár a labdákért a középpályára is. A franciának tökéletesen feküdhetett volna a tegnapi szisztéma, Jović viszont totálisan megvolt lőve vele. Ehhez hozzájön az óriási meccshiánya is. Lehet mondani, hogy nem élt a lehetőséggel, és nem csinált semmit, de ez nem csak az ő hibája jelen esetben. Türelmesnek kell lennünk vele, látnunk kell őt egy olyan rendszerben is, ahol a társak tényleg keresik a támadót a labdával. Ez persze nem menti fel az alól, hogy az egyetlen helyzetével nem tudott jól gazdálkodni. Azt egy önbizalomtól duzzadó Jović, mondjuk a tavalyi, frankfurti, úgy bevágta volna, hogy még most is füstölne. Kíváncsian várom, hová alakul a madridi sorsa, mert sokkal jobb játékos ő annál, mint amit eddig láthattunk belőle.

Cserejátékosok

Marcelo (6)
Azért kapott lehetőséget, hogy sérülése után némileg belekóstolhasson a meccsek ritmusába. A világot azért nem váltotta meg.

James Rodríguez (6)
Marcelóhoz hasonló a helyzete, annyi különbséggel, hogy ő legalább az oldalhálót szétlőtte. Lesz még szerepe az idei Madridban, ebben biztos vagyok.

Mariano Díaz(-)
Kiengedték a pincéből, hogy bőrén némi reflektorfény is csillanhasson, bár a feltételezhető D-vitamin hiányán ez sem segít. Azt azért remélem, hogy Dzsibbába nem úgy vitték, hogy a szeme is be volt kötve, nehogy véletlenül kitalálja, hogy merre jár. A viccet félretéve, az mindenképp értékelendő, hogy ilyen helyzetben is alázattal, tenni akarással lépett pályára, alig 10 perc alatt is sikerült összekoszolnia a mezét. Folyamatosan integetett a társaknak, kérte a labdát… ahogy azt tőle megszokhattuk. Nincs könnyű helyzetben.

Edzői teljesítmény

Zinédine Zidane (10)
Én tényleg úgy gondolom, hogy a tegnapi mérkőzés az ő nagy húzásáról szólt. Tökéletesen meccselt. A kezdőcsapat kihirdetésekor hangosan, gúnyosan felnevettem, hogy ez meg mi a péló, de már megint, megint neki lett igaza. És valahogy mindig ez történik ezekben a helyzetekben. Meglepő módon, de utólag elmondható, a mérkőzéshez tökéletesen állította össze a középpályát, és nyert is vele. Az ellenfél nem tudott mit lépni erre a döntésére, ez pedig ténylegesen nagy dolog. A cseréi is érthetőek, jók voltak, hiszen lehetőséget adott azoknak, akik jelenleg szenvednek a meccshiánytól. Az idény eddigi legjobb edzői húzását mutatta be tegnap, és az sem elhanyagolható, hogy immár 15 meccs óta veretlen a csapata. Vannak, akik még mindig úgy gondolják, hogy a 3 BL-címe a véletlen műve?

Tovább

Guti – különbség a játékos és az edző között

„Ne hívjatok Gutinak, hívjatok José María Gutiérreznek!” – követelte a Real Madrid egykori sztárja az Almeríánál adott első sajtótájékoztatója alkalmával a megjelent újságíróktól. Tudom, hogy honnan jött ő, és tudom, hogy honnan jött ez a kérés. Guti játékosként kivívta magának az elismerést, ám mégis úgy maradt meg a legtöbb ember emlékezetében, mint egy rendkívüli tehetséggel megáldott labdarúgó, aki sosem tudta állandósítani a formáját. Ez egy olyan címke, amit nem szívesen hagyna magán edzői pályafutása során, hiszen nem feltétlen összeegyeztethető ezzel a pozícióval. Guti nagyszerű játékos volt, aki hatalmas, briliáns villanásokra volt képes, olyanokra, mint az a bizonyos sarokpassz a Riazorban, ami örökre az emlékezetekben marad. Ezt figyelembe véve talán torreádornak kellett volna mennie, hiszen ott nagyobb szükség van az egyéni villanásokra az emlékezetes pillanatokban, mint a kiegyensúlyozott teljesítményre. Labdarúgóként viszont – Raúllal egy időben, majd később az őrületes gólmennyiség korában – csak egy örök ígéret maradt, egy valóra nem vált ígéret. Nem meglepő, ha a játékosokat nem ilyen példa elé szeretné állítani.

Még Gutiként ismerte mindenki, amikor előállt egyik híres mondatával: „Ha most nem megyek el bulizni éjszakánként, mikor fogok?”. Most egy játékosokból álló csapat vezéreként tevékenykedik, ahol muszáj odaadást és kemény munkát követelnie, éppen ezért talán jobb is, ha a saját tanítványai nem úgy tekintenek rá, mint Gutira, hanem mint Gutiérrez edzőre. Ebben a szerepben pedig igen jól tevékenykedik, a kezdeti kételkedés ellenére is. Érkezésekor az Almería nem teljesített rettenetesen rosszul: elődje, Pedro Emanuel irányítása alatt a célkitűzés a rájátszás elérése volt. A csapat tulajdonosa, Turki Al-Sheikh viszont teljesen elvakultan hajszolt egy nagyobb médiafigyelmet, ami a csapatra irányul, így amikor elkezdték a legapróbb kritikák érni a csapatot, az új edző meg is érkezett. A kritikák viszont továbbra is érkeztek, de Guti mára elhallgattatta a kételkedő hangokat.

Sokat kritizálták a veszélyes labdakihozatalokat, amelyekkel a csapat már a kapu előtt megkezdte az építkezést. Sokan úgy gondolták, hogy ez túl nagy rizikót jelent, azonban ma már mindenki kezdi elfogadni. Maga mellé állította az embereket azáltal is, hogy Juan Muñoz és Darwin Núñez pályán mutatott nagyszerű kapcsolatának köszönhetően jönnek a gólok és eredmények is. Az Almería most a 2. pozíciót foglalja el, ami automatikus feljutást jelentene az idény végén, de a tabellát vezető Cádiz is látótávolságon belül van. Még csak két hónapja vette át a csapat irányítását, de megmutatta, hogy nem fél kockázatot vállalni, nem fél megvédeni a saját igazát, és bizonyította, hogy minden megvan benne ahhoz, hogy egy jó edző váljon belőle. A sors furcsa fintora, hogy edzőként úgy virágzik, mint Raúl játékosként, míg a legendás 7-es edzőként pont olyan kiegyensúlyozatlan, mint Guti volt játékosként.

Tovább

Beharangozó: Valencia – Real Madrid

A szuperkupa döntősei közül az egyik fél kilétére a ma este során fény derül, méghozzá a King Abdullah Sports City stadion népe előtt, a Valencia és a Real Madrid összecsapásán. A találkozót ma este 20:00-s kezdéssel rendezik. A denevérek 7, míg a blancók immár 14 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre, így igazán pikáns mérkőzést várhatunk. Az elődöntő másik mérkőzésén az Atlético Madridé és a Barcelonáé a főszerep, ők holnap csaphatnak össze a döntőbe jutásért.  

A veretlenségi mutatók (a Real Madrid október 19., míg a Valencia november 23. óta nem talált legyőzőre) mellett ki kell emelni a két csapat védekezését is. A Real Madrid kapta eddig a legkevesebb gólt a La Liga csapatai közül, az Atléticóval karöltve. A két madridi csapat kapuját mindössze 12 alkalommal tudták bevenni az ellenfelek. Ami a kapott gól nélküli mérkőzések számát illeti, abban egyeduralkodó Zinédine Zidane csapata, Courtois ezidáig összesen 10 mérkőzésen húzta le a rolót, például a legutóbbi 3 bajnokin. Mindeközben a Valencia mindössze 2 gólt kapott az elmúlt 4 mérkőzésén.

„A Valencia problémákat fog okozni számunkra, ezért a lehető legjobban kell teljesítenünk” – mondta Zidane a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón. A Real Madrid francia mestere 23 játékosát vitte magával Dzsiddába, ahol a csapat az idei első trófeájáért szállhat harcba. A meccskeretbe ugyanakkor csak 18 játékosát nevezheti a mester. A sérülések nem kerülték el a csapatot, hiszen Asensio még mindig a felépülésén dolgozik, ahogy Eden Hazard is, és időközben Benzema és Bale is kidőlt a sorból. Sergio Ramos viszont visszatérhet az utolsó bajnokin letöltött eltiltásból.

Ami a Valenciát illeti, a denevérek nemrégiben jutottak be a Bajnokok Ligája legjobb 16 csapat aközé, a bajnokságban pedig jelenleg a 6. pozíciót foglalják el, mindössze 3 pontra lemaradva a 3. helyezettől. A házi góllövőlistát Dani Parejo és Maxi Gómez vezeti 7-7 találattal. Amióta Alberto Celades átvette a csapat irányítását, 22 mérkőzésen összesen 4 alkalommal szenvedtek csak verséget. A keret sérüléseit illetően a legfontosabb hír, hogy Rodrigo kihagyni kényszerül a Real Madrid elleni találkozót, az Eibar ellen összeszedett sérülése miatt.

Tovább

Eljött Luka Jović ideje

A klub által tegnap közölt sérülések megnyitották az utat Luka Jović előtt a csapatba kerüléshez. Nagy lehetőség ez a szerb támadó számára, hiszen ez az első alkalom arra, hogy huzamosabb időt (két egymást követő mérkőzésen is) a pályán töltve bizonyíthatja képességeit.

Pontosan az ilyen helyzetek miatt fizetett a klub 60 millió eurót 2019 nyarán a Frankfurt támadójáért – a tavalyi idényt 27 góllal záró Jović ugyanis képes eldönteni a mérkőzéseket. Benzema hiányában pedig ő az első számú alternatíva a csatár posztján, még akkor is, ha egyelőre csak keresi önmagát Madridba érkezése óta.

Eddig 15 alkalommal kapott lehetőséget, és mindössze csak egyszer sikerült betalálnia, de hozzá kell tenni, hogy a neki jutó idő meglehetősen limitált volt ezeken a találkozókon. Ennek egyik oka lehet az, hogy nem egyszerű számára a kommunikáció a társakkal, hiszen a spanyol nyelv elsajátítása meglehetősen nehéz pillanatokat okoz számára. A másik ok a balszerencse, hiszen több mérkőzésen is eltalálta a kapufát, és több gólját is érvénytelenítették les címén, a VAR segítségével. Kapufából és érvénytelen találatokból is 2-2 jutott neki.

Mindemellett a szerb válogatott sem nyújtott számára segítő kezet. Kapcsolata megromlott Ljubiša Tumbakovićcsal, a válogatott szövetségi kapitányával, és egyelőre nem úgy tűnik, hogy a felek rendezni tudnák a sorokat. Edzője ugyanis rossz néven vette, hogy Jović sérülésre hivatkozva elhagyta a válogatott edzőtáborát, ám négy nap múlva már pályára lépett a Real Madridban. Tumbaković a minap adott egy interjút, melyben a kialakult helyzetért a támadót tette felelőssé: „Jović problémája maga Jović”. A helyzet tehát nem rózsás a válogatottnál sem, de a téli pihenő alatt a játékos találkozott a válogatott sportigazgatójával, ami némi bizakodásra adhat okot.

Ahogy az is, hogy Benzema távollétében ő az első számú opció a Real Madrid számára. Jelenleg ő a szurkolók egyetlen reménye a támadósorban, hiszen a szerb az egyetlen 9-es Benzema mellett, akivel számol Zinédine Zidane is. Mellette Rodrygo lehet még opció, ám a brazil csak hamis 9-esként tud igazán érvényesülni, ami a jelenlegi játékrendszert tekintve nem a legjobb megoldás. Mariano is bekerült ugyan a keretbe, de tekintve, hogy a saját nevelésű támadó még egyetlen percet sem játszott a szezonban, nehéz elképzelni, hogy Zizou pont a szuperkupa elődöntőjében szavazna neki bizalmat.

Nem kis teher kerülhet most Jović vállaira, ám kétségtelen, hogy ennél nagyobb lehetősége még nem volt az idény során a bizonyításra. és nem is biztos, hogy lesz még egy, így élnie kell vele. 

Tovább

Carlo Ancelotti Jamest akarja

A Real Madrid kolumbiai középpályása teljesen felépült térdsérüléséből, a Getafe elleni keretbe viszont így sem sikerült beverekednie magát, és egyelőre nem úgy tűnik, hogy ki tud majd harcolni magának egy biztos helyet a csapatban.

Angol lapok értesülései Carlo Ancelotti már több alkalommal is találkozott az Everton vezetőségével, a beszélgetések alkalmával pedig több ízben is jelezte, hogy szeretné megszerezni Jamest. Az olasz szakember és a kolumbiai középpályás korábban már dolgoztak együtt a Real Madridnál és a Bayern Münchennél, Ancelotti ráadásul kőkeményen dolgozott azért, hogy a Napolihoz is sikerüljön elcsábítani egyik kedvencét, az üzlet viszont végül nem köttetett meg.

„A középpályás, aki két idényt töltött a Bayern Münchennél, egyelőre nem tudott hatással lenni a Real Madrid játékára a visszatérése óta, és nem is szerepel Zinédine Zidane hosszútávú tervei között. Az Everton éppen ezért hisz abban, hogy jó eséllyel indulnak a játékos megszerzéséért, kezdetben egy kölcsönszerződés keretein belül.” – írja a Daily Mirror.

Egyetlen dolog miatt lehet komplikált a tárgyalás: az idénynek a fele még hátravan, a Real Madrid rövid középpályás sora miatt pedig könnyen lehet, hogy James még hasznára lehet a csapatnak az elkövetkező hónapok során. Pontosan ez az oka annak is, hogy a kolumbiai nem távozott 2019 nyarán – a klubnál hittek abban, hogy a középpályás adhat valamit a csapat játékának.

Carlo Ancelotti viszont reménykedik, hogy a tavaly nyári, kútba fulladt üzletet követően most sikerül megszereznie Jamest, és újra együtt dolgozhat egyik kedvenc játékosával.

Tovább

Courtois – kegyvesztettből a Zamora-díj egyik várományosa

A Getafe elleni első félidőben mutatott remek védéseinek köszönhetően Courtois megmentette csapatát egy (vagy több) kapott góltól, és egy sokkal kellemetlenebb folytatástól is. A belga hálóőr tegnapi teljesítménye nem a véletlen, vagy a csillagok szerencsés együttállásának a műve: Thibaut Courtois játéka és statisztikája is rengeteget javult az idénykezdet óta.

Most, teljesítményének csúcsány Courtois egy teljesen más játékos. Ő már nem az a kapus, akit a Bernabéu népe intenzíven fütyült az idény első két hónapjában. A belga hálóőr nem kapott gólt az elmúlt 3 mérkőzésén, de ami talán ennél is fontosabb, a kapuját célba vevő legutóbbi 28 lövésből 26-ot hárítani tudott.

Az első 7 bajnoki mérkőzésén Courtois és a csapat 7 gólt kapott. Az azt követő 9 találkozóján viszont mindössze két alkalommal kellett a kapuból kiszednie a labdát. Az eddigi 16 lejátszott meccsén összesen 9 gólt kapott, ami 0,56-os átlagot jelent mérkőzésenként – ezzel a mutatóval vezeti a Zamora-díjért folytatott versenyfutást, Jan Oblak előtt, aki 0,63-as átlagot tud felmutatni. A Zamora-díjat Spanyolországban ugyanis az a kapus kapja, aki a legkevesebb kapott gólt kapta a lejátszott mérkőzéseihez viszonyítva. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy aki egyetlen meccset játszik, és azon nem kap gólt, automatikusan megkapja a díjat – az elismeréshez ugyanis legalább 28 mérkőzésen kell legalább 60 percet szerepelnie az adott kapusnak.

Igaz, hogy a bajnokság végéig még hosszú út vezet, de a 27 éves belga kapus jó úton jár, és ő lehet az első, aki Iker Casillas 2007/08-as idénybeli elsősége után először emelheti magasba a trófeát a Real Madrid színeiben. Courtois számára egyébként nem ismeretlen a díj, hiszen az Atlético Madrid mezében már elnyerte az elismerést 2013-ban és 2014-ben is.

Courtois jó teljesítményét látva nem meglepő, hogy Zinédine Zidane – aki egyébként mindvégig bízott benne – is dicséretben részesítette kapusát a Getafe elleni mérkőzést követően: „Ő a kapusom, számomra ő a legjobb, ez nem kétséges” – mondta a francia.

Tovább

Bale közel a leghosszabb góltalansági sorozatához

A kezdőcsapat összeállításakor van egy dolog, ami mindig Bale malmára hajtja a vizet: a gólszerzés képessége. Nem meglepő, hiszen a walesi szélső ezidáig 244 mérkőzésen 108 találatot jegyzett a Real Madrid mezében. Ugyanakkor a támadó jelenlegi formája nem támasztja alá az előbbi állítást.

Gareth Bale immár 11 mérkőzés óta nem tudja bevenni az ellenfelek hálóját, esetében ez a második leghosszabb góltalansági sorozat a királyi gárda színeiben.

A walesi támadó utoljára szeptember 1-jén, a Villarreal elleni bajnoki mérkőzésen tudta megzörgetni a hálót, akkor ráadásul duplázott is az El Madrigalban. Azóta 688 játékpercet töltött a pályán a Real Madridban, gólképtelenül.

A blancók mezében jegyzett, jelenleg is aktív negatív rekordjáig a 2014/15-ös idényig kell visszamennünk az időben: Bale akkor 829 percen át nem tudta bevenni az ellenfelek hálóját. Ez azt jelenti, hogy a walesi szélső mindössze másfél mérkőzésnyire van a saját rekordjától, amit azért kevesen szeretnének megdönteni.

Zinédine Zidane bízik benne, hogy a játékos újra döntő jelentőségű tud lenni a fontos mérkőzéseken. Alkalma lesz a bizonyításra, hiszen a spanyol szuperkupa elődöntője vészesen közeledik.

Tovább

Zidane és a klub megegyezett, nem lesz januári igazolás

A következő négy hét során nyolc mérkőzés is vár a csapatra, hiszen a La Liga mellett a Real Madrid bekapcsolódik a Király-kupába, valamint itt a spanyol szuperkupa elődöntője is. Elmondhatjuk tehát, hogy egy olyan hónap vár Zidane-ra és fiaira, ami a csapat egész idényét meghatározhatja. A stáb most csak erre koncentrál, nem szeretné az egyensúlyt igazolásokkal felborítani.

Nem várható érkező, de Brahim és Mariano távozhatnak

Az AS információi szerint a vezetőség és az edzői stáb is úgy gondolja, hogy jobb elkerülni egy váratlan taktikai váltást, amit egy vagy több új igazolás hozhatna magával, így az egyensúly megtartása érdekében a jelenlegi cél az új érkezők lehetőségének elvetése. Hacsak nem történik valamilyen váratlan fordulat, a Real Madrid a téli átigazolási piacon meglehetősen inaktív lesz. Van viszont két olyan játékos a keretben, akik kölcsönben távozhatnak: Mariano és Brahim.

A szituáció hasonló a nyárihoz, hiszen Zidane mindössze egyetlen játékos iránt érdeklődik, akik nem más, mint Paul Pogba. A francia tréner viszont tisztában van azzal is, hogy a klub más véleményen van a középpályással kapcsolatban, és nem szeretnének annyit fizetni érte, amennyit a jelenlegi klubja kér – ebben közrejátszik Fede Valverde kiváló szereplése is. Ha valaha mégis létrejönne a Pogba-üzlet, egy biztos: nem télen fogják nyélbe ütni a felek.

A Pérez-Zidane páros nem túl aktív a téli átigazolási időszakokban

Florentino Pérez meglehetősen kevésszer mutat aktivitást a januári piacon. Eddigi két regnálása során mindössze 48,8 millió eurót költött el igazolásokra januárban, az elmúlt három évben például csak Brahim érkezett a tél folyamán.

Zidane sem hisz igazán a januári keretmódosításban.  Bízik a rendelkezésére álló keretben, ezt szinte minden egyes sajtótájékoztatóján hangoztatja is, éppen ezért nem is kért új játékost a tavaszi szezonra.

Akik tehát újabb piacrobbantásra várnak, kénytelenek lesznek megvárni a nyarat, ám közel sem garantált, hogy a stáb és az elnök akkor majd ténylegesen bankot fog robbanti, hiszen minden nagyban függ a csapat idényének alakulásától.