Zs. Csaba

5060 cikk
Sport és sorozatfüggő, 2013 óta a szerkesztőség tagja. Az Egytől egyig rovat oszlopos tagja az első perctől kezdve. A Real Madrid, illetve a teljes futball iránti rajongásom két madridi kötődésű játékosnak köszönhetem, akiknél nagyobb művész számomra sosem lesz a futball világában: egy bizonyos Ronaldo (R9), illetve Zinédine Zidane.

Mivel Horvátország m…

Mivel Horvátország már biztosan kvalifikálta magát a 2020-as Európa-bajnokságra, Luka Modrić visszatér Madridba. A középpályás hazája szövetségével egyeztetve döntött úgy, hogy nem lép pályára Grúzia ellen, mivel tudja, hogy ezt a gesztust klubja is értékeli majd.

Tovább

Florentino Pérez lett a Világ Futballklubjai Szövetség elnöke

Florentino Pérezt választották a World Football Club Association (WFCA), azaz a Világ Futballklubjai Szövetsége elnökének, áll az újonnan létrehozott szervezet hivatalos közleményében. A hat kontinens klubjainak képviselete a FIFA székházában, Zürichben találkozott egymással, hogy megvitassák a 2021-es klubvilágbajnokságon bevezetni kívánt új formula részleteit. A találkozó során a felek eldöntötték, hogy egy új szervezetet is megalakítanak, Worlf Football Club Association néven. A szervezet első elnökeként Florentino Pérezt választották meg.

A létrehozott szövetség egyfajta kapocs lesz a klubok és a FIFA között, megkönnyítve így a két fél közötti kommunikációt. A szervezet elsődleges célja a közlemény szerint, hogy a klubvilágbajnokságokon a szurkolók a világ legjobb, illetve legszebb futballt játszó csapatainak versengését láthassák, melyek a klubfutball egyetlen, minden kontinenst átölelő trófeájáért küzdenek. A szervezet további célja, hogy a klubok könnyebben kommunikálhassanak a FIFA-val a különböző problémák kapcsán, a felek könnyebben, konstruktív módon cserélhessenek véleményt egymással.

A találkozó után Florentino Pérez így fogalmazott: „Nagyon örülök, hogy a világ különböző pontjainak klubjai egyetértek a szervezet létrehozásában. Ez a szövetség egy hiteles, koncentrált partnere lesz a FIFA-nak, melynek célja, hogy a klubokat érintő kérdésekben előrelépést érjen el, kezdve a 2021-es klubvilágbajnoksággal.”

„A torna egy olyan esemény kell hogy legyen, mely segít a világ futballklubjainak fejlődésében. Ezt szeretné elérni azon klubok képviselete, melyek itt megjelentek, illetve a FIFA is. Reméljük, hogy sikerül fenntartani a kiváló együttműködést a FIFA-val, hogy a klubokat egy következő szintre emelhessük.”

Az eseményt követően Gianni Infantino, a FIFA elnöke is elmondta véleményét:

„Büszkén adtunk otthont ennek a találkozónak. Nemcsak arról szólt, hogy megvitassunk olyan fontos kérdéseket, mint a klubvilágbajnokság, hanem arról is, hogy meghallgathassuk a különböző kontinensek klubjainak nézőpontjait.”

„Biztos vagyok benne, hogy még több klub fog csatlakozni hozzánk, hiszen mindezt a kommunikáció, a FIFA szövetségesei, szövetségei, bajnokságai, játékosai, valamint mindazok érdekében fejlesztjük, akiknek szívében van a futballvilág. A világ gyorsan változik. Mi is szeretnénk fenntartani a fejlődést, hiszen ez a világ legnagyobb sportja. Közel kell lennünk egymáshoz, konstruktív módon, hiszen csak így tudunk beszélni a minket érintő kihívásokról és problémákról. Csak így vehetjük észre a valós lehetőségeket, amik az utunkba kerülnek.”

„Úgy vélem, hogy a jövőben lesz 40-50 olyan klub a világ különböző pontjairól, melyek jogosan pályáznak majd a klubvilágbajnokság megnyerésére. Ez azt jelenti, hogy a nemzeti és a regionális versenysorozatoknak ugyanazok a szinten kell lenniük, hiszen így szurkolók milliói éltethetik kedvenc csapataikat még nagyobb átéléssel.”

„Gratulálok mindenkinek, aki részt vett a mai eseményen, különösképp Florentino Péreznek a kezdeményezésért, hogy összehozza a klubokat egy ilyen projekt érdekében.”

A találkozót követően a WFCA tagjai újabb klubokat fognak felkérni a csatlakozásra, hogy együtt képviselhessék azokat a csapatokat, melyek a jövőben részt fognak venni a klubvilágbajnokság küzdelmeiben. Az alapító tagok: Real Madrid, AC Milan, Auckland City (Ausztrália), Boca Juniors (Argentína), River Plate (Argentína), América (Mexikó), Guangzhou (Kína), valamint a Mazembe (Kongó) csapata.

Tovább

A megkérdőjelezett Zidane-nak végül ismét igaza volt

Sosem volt teljesen egyértelmű, hogy mérkőzés utáni interjúival vajon csak időt akart nyerni, vagy tényleg annyira optimista volt a Real Madrid francia mestere akkor, amikor a csapatnak nagyon nem ment a játék. Október elején, a Granada elleni, 4-2-re megnyert mérkőzésen Zizou csapata már sokadjára flörtölt a katasztrófával. Egy meglehetősen szürreális büntetőt követően – amit Areola hozott össze – a kialakult 3-2-es eredmény aggodalomra adott okot, és a mérkőzést látva a dolgok könnyen katasztrófába torkolhattak volna. A kételyek vihara közepette Zizou mégis látta a fényt. 

„Mindig pozitív leszek. Jobbak vagyunk, mint egy hónappal ezelőtt, és tovább fogunk fejlődni, ez biztos.” – mondta a francia mester a mérkőzést követően.

Akkor úgy tűnt, hogy az a mondat köszönőviszonyban sincs a valósággal, de a közelmúltbéli 6-0 a Galatasaray ellen, vagy a 4-0-s Eibar elleni győzelem okot adhat arra Zidane-nak, hogy elégedetten kezdjen neki a válogatott szünet alatti munkának. A francia mesternek bizony igaza volt, és ez a Real Madrid most egy egészen más vadállat. 

Madridista telefontokok az Itrend.store-nál!

Más teljesítménynek vagyunk tanúi, és ezt a statisztikák is alátámasztják. Thibaut Courtois az első számú kapus, ezt egyre kevesebben kérdőjelezik meg. Visszatért az intenzitás. Karim Benzema halálosabb, mint eddig bármikor. A kételyek fellege pedig sokkal inkább a Wanda Metropolitano, valamint a Camp Nou irányába vette az irányt. 

„Szeretem a nehéz helyzeteket, hiszen ezek hozzák ki a legtöbbet az ember személyiségéből.” – mondta Zidane Isztanbulban, amikor az újságok épp José Mourinho visszatérését szellőztették meg. Végignézte, ahogy csapata egy 1-0-s győzelemmel hagyja el a pályát idegenben a Galatasaray ellen, néhány nappal azt követően, hogy a Real Madrid csúfos, 1-0-s vereséget szenvedett a Mallorca ellen. Zizou tudta, hogy többet kell dolgozni. 

Most úgy tűnik, mintha a csapat 180 fokos fordulatot vett volna az előző hónaphoz képest. Mekkora különbség van a Brugge elleni mérkőzés, ami után Zidane maga mondta, hogy csapata sosem játszott még ennyire rossz félidőt, valamint az Eibar elleni győzelem között… Utóbbit követően a mester már így fogalmazott: „az első félidő teljesítménye valószínűleg a visszatérésem óta a legjobb volt.”

Valverde

A két mérkőzés között csak 39 nap telt el. Mindenki láthatja azt a változást, amit Zidane és segédje, David Bettoni együttes erővel, minimális rotációt használva elért a csapattal. Az a tizenegy játékos, aki az isztanbuli „döntőben” kezdőként pályára lépett, a kezdőcsapat tagja volt három egymást követő mérkőzésen. Erre korábban meglehetősen ritkán volt példa Zizou irányítása alatt. Luka Modrić a padra került, míg Valverde és Rodrygo meghálálták a nekik szavazott bizalmat.

„Változtattunk azokon a dolgokon, amire a mester rávilágított, például az intenzitáson…” – mesélte Valverde az Eibar elleni mérkőzést követően. Egyértelmű, hogy az a mérkőzés egy olyan folyamat eredménye volt, ami már sokkal korábban kezdődött. A pályán lévő játékosok megharcoltak minden labdáért, hogy kezükben tarthassák az irányítást. Ugyanez igaz Rodrygo teljesítményére a Galatasaray ellen, ahol a 18 éves támadó 5-ször szerzett labdát. Az, valamint az Eibar elleni mérkőzés is a fókuszált erőfeszítések gyümölcse volt. Törökországban 75, az Ipuruában 69 labdaszerzés. A két legmagasabb szám az idény eddigi szakaszában. Igaz, hogy a Real Madrid nehezebb ellenfelekkel is találkozik a közeljövőben, de ez a változás több, mint véletlen. 

Zidane

Zidane nyilvánosan és zárt kapuk mögött is kijelentette, hogy a Real Madrid nem kezdhet súlytalanul, nem lehet a védekező csapat. A játékosok befogadták a üzenetet és dolgoztak Valdebebasban a javulás érdekében. Zizou a Mallorca elleni mérkőzés után panaszkodott utoljára nyilvánosan. A csapat korai gólokat kapott, ami megnehezítette a mérkőzéseket. A Mallorca ellen a 7., a Brugge ellen a 9. percben érkezett a kapott gól, míg a PSG ellen 15 percig bírta a csapat. Most egy új történet íródik. Öt mérkőzés, öt kapott gól nélküli meccs, valamint egy formula, amit a tréner már-már megszállottan hajtogat.

Megemlíthetjük továbbá Hazard esetét is, akit nyáron azért igazolt a klub, hogy betöltse a Cristiano Ronaldo távozása után keletkezett űrt. Az Eibar elleni mérkőzésig viszont egyszer sem tudta igazolni magas vételárát. Zizou viszont mindvégig védte őt, bizalmat sugárzott irányába, aminek végül meg is lett az eredménye. Hazard az Ipuruában régi önmagát idézte.

Van viszont egy teljesen új egyenlet, ami Chamartínban íródik: Real Madrid + Fede Valverde = győzelem. Talán nem teljesen bizonyított a tétel a jövőt tekintve, de az uruguayi játékos mindenütt jelen van a pályán, amivel nagyban segíti Casemiro és Kroos játékát is.

Valverde
Valverde a Galatasaray elleni 6-0 alkalmával

Az eredmények és az uruguayi teljesítménye Zidane döntését igazolja. Valverdével a csapatban a Real Madrid 25 gólt szerzett, és mindössze 4-et kapott. Ő lett tehát a kirakós egyik legfontosabb darabja, ami megadja a csapatnak az ezidáig hiányzó egyensúlyt. 

Fede Valverde az edd…

Fede Valverde az eddigi lehetséges 1260 játékpercből 602-t töltött a pályán a Real Madrid mezében a 2019/20-as idényben. Vele a csapatban 22 lőtt és mindössze 2 kapott gól a mérleg, míg nélküle 12 lőtt és 12 kapott találat.

Tovább

Zidane: Mbappé mindig azt mondta, hogy a Real Madrid az álma

Hazai mérkőzés: „Mindig izgalommal tölt el bennünket, ha hazai pályán, a saját szurkolóink előtt játszhatunk. Megvan bennünk a szükséges felelősségérzet, tisztában vagyunk a helyzetünkkel. Egy újabb BL-mérkőzés vár ránk, amin jól felkészülten kell jó teljesítményt nyújtanunk. Szükségünk van a szurkolóinkra, akik mindig velünk vannak, hiszen mindig szeretnék látni, hogy jól játszik és győz a csapat. Arra kérem őket, hogy álljanak mögénk a mérkőzés nehéz pillanataiban is. Nem állhatunk mindig mindenütt az első helyen már a legelső pillanatban. Szükségünk van a szurkolóinkra a legvégső pillanatig.”

Harc a továbbjutásért: „Mindig ugyanazzal a céllal, ugyanolyan hozzáállással lépünk pályára. Számunkra mindig az adott mérkőzés a legfontosabb. Tisztában vagyunk a jelenlegi helyzetünkkel, ahogy azzal is, hogy mit kell tennünk. Nem gondolok arra, hogy ez most egy döntő-e vagy sem, hiszen egyszerűen csak arra kell koncentrálnunk, hogy jól teljesítsünk. A szurkolók és mindenki más is győzelmet, jó játékot és a továbbjutáshoz is szükséges három pontot várja el tőlünk.”

Videóbíró: „Ugyanaz a véleményem, mint nektek. A VAR egy pozitív dolog, olyasvalami, ami fejleszti a sportot. Nyilvánvaló, hogy látok bizonyos dolgokat, amelyek napról napra változnak. Ugyanakkor figyelembe kell vennünk a játékvezető döntéseit is. Megértem, hogy mindenki a lehető legjobb módon, képességeinek megfelelően végzi a munkáját, és mindenki hibázhat. Nem mondom, hogy boldog vagyok, hiszen a minap egy kezezést láthattunk, de el kell fogadnunk az emberek hibáit. Remélem, hogy egyre kevesebb és kevesebb hiba és vita veszi majd körül a VAR használatát, hiszen ez a rendszer azért született meg, hogy mindent tisztábbá és egyértelműbbé tegyen. Jelenleg viszont nem ez történik.”

Bale meghívója a válogatottba: „Azt szeretnénk, ha a játékos megfelelő állapotban lenne. A probléma az, hogy jelenleg még nem képes teljes értékű edzésmunkát végezni. Meglátjuk, hogy miképp fejlődik napról napra. A hazája behívta, ehhez minden joga meg is van. Mivel ez a FIFA szabályozási körébe tartozik, így a klub nem kerül bevonásra. A játékos szeretne felépülni, a motivációit nem kérdőjelezhetjük meg. Ő az, aki a sérülés óta szenved. Meglátjuk, hogy miképp alakul ez a hét, aztán eldöntjük, hogy képes-e pályára lépni a válogatottban vagy sem. Jelenleg nincs megfelelő állapotban, de mennie kell, mert hívták. Meglátjuk, hogy mi történik. Szerettem volna, ha itt marad velünk. Ezt a dolgot nem beszéltük meg. Annyit mondhatok csak, hogy jelenleg nem bevethető. Nem tudom, hogy ő mit beszélt meg a szövetségi kapitányával. Ami engem illet, csak az érdekel, hogy újra egészséges játékosa legyen a keretnek. Nem örülünk a sérülésének, hiszen a keret összes játékosára szükségünk van. Nem idegesít, hogy a válogatottban sérült meg, és a szurkolóknak is mindig azt mondom, hogy a játékos az, aki a sérülés miatt szenved. Én azt érzem, hogy újra a társaival szeretne dolgozni. A szurkolóknak is pozitívan kellene látniuk a helyzetet. Mindenki azt mondja, hogy szeretném, ha Bale távozna januárban, de ez valótlan állítás. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy rólam vagy a munkámról beszéljen, de senki sem állíthat olyasmit, ami nem hangzott el a számból. Szeretném, ha Gareth az idény végéig velünk maradna. A Brugge ellen nem volt a keret tagja, de ez nem változtatott semmin. Még most sincs játékra kész állapotban. Meglátjuk, hogy mikor tér majd vissza, ahogy azt is, hogy elutazik-e a válogatottjával.”

A kapcsolata Bale-lel: „Minden egyes nap üdvözöljük egymást. Szeretem a játékosaimat. Nem lehetünk egyformán közel minden egyes játékosunkhoz, de sosem volt problémám Bale-lel. Probléma csak akkor történt, amikor nyáron távozhatott volna. Most az a helyzet, hogy itt van velünk, a keret egy jó játékosa. Ti pedig befejezhetnétek, hogy azzal foglalkoztok, mikor hagyja el a pályát, vagy hogy hazamegy a mérkőzések vége előtt a stadionból. Amikor én játszottam, ezek a dolgok akkor is megtörténtek, én is távozhattam a mérkőzések vége előtt. A legfontosabb, hogy ott van, amikor a mérkőzés kezdődik, és ott van félidőben is, hogy támogassa a csapatot. Mindenkinek joga van ehhez, hiszen mind a csapat mögött állnak, mindannyian a győzelemért harcolnak.”

James: „Az ő helyzete hasonló, hiszen jelenleg még nem bevethető. Még mindig vannak fájdalmai. Hogy teljesen őszinte legyek, nem tudom megmondani, hogy pontosan mi a problémája. Remélem viszont, hogy hamar visszatér, hiszen szükségem van a játékosaimra, még akkor is, ha ez megnehezíti számomra a meccskeret kialakítását.”

Mbappé: „A játékosnak kell döntenie a jövőjéről, neki kell tudnia, hogy mit szeretne. Mbappé jelenleg a PSG játékosa, de meglátjuk, hogy mi történik vele a jövőben. Mindig is mondta, hogy arról álmodik, hogy egy nap a Real Madrid játékosa lesz.”

A Real Madrid legend…

A Real Madrid legendás középpályása, Guti az Almería csapatának edzője lett, így rövidebb kitérő után visszatér Spanyolországba. A másodosztályban szereplő egyesület tegnap jelentette be az egykori középpályás kinevezését.

Tovább

Egytől egyig: Real Madrid – Real Betis (0-0)

Csapatok

Real Madrid (6)
Én úgy láttam, hogy minden rendben volt, de sajnos a labda nem akart bemenni a hálóba. Végső soron ez nem gond, hiszen ez a világ legerősebb bajnoksága, itt bárki meg tud lepni bárkit – pláne a Real Madridot. Nem nagy gond, hiszen ez csak egy mérkőzés volt, messze még a szezon vége. Az edzéseken lehet tovább dolgozni keményen, gyakorolni a beadásokat, valamint a lekészített labdákból való kapura lövést. Ha azokból gól lesz, előbb vagy utóbb csak beakad valami élesben is. Felesleges a taktikai elemeket túltolni, a lényeg úgyis az, hogy lekészítésből hogy sikerül gólt lőni a csapat kapusainak. Ami ennél is fontosabb: ha van egy jól működő középpálya, azt a logika bármely síkját kikerülve fel kell forgatni, és felállítani azt a hármast, amely annyi mindent megnyert már. Hiszen mindannyian tudjuk: a múlt a lényeg, a jelen és a jövő csak másodlagos. Jó lesz ez, pajtikáim, meglátjátok!

Üdv Madridból,
Zizou

Real Betis (6)
Nem lehet túl sok mindent elmondani róluk. Nem egy erős brigád ez az idei Betis, nem játszottak jól tegnap sem, mégis közel egyenrangú partnerei voltak vendéglátójuknak. Esetükben legalább érthető az, hogy miért látszott rajtuk, hogy megelégednének az egy ponttal is. Harciasak voltak, de mindenképp ki kell emelnünk Joel Roblest, a kapusukat, akit nem véletlenül választottak meg a mérkőzés legjobbjának. Megérdemelte.

Játékosok

A Real Madrid legjobbja – Thibaut Courtois (8,5)
Gyakorlatilag hibátlan teljesítmény volt ez a belga hálóőrtől, akinek kijárt már egy ilyen szereplés a Santiago Bernabéuban. A Betis távoli és váratlan lövéseinél mindig résen volt, többször is látványosan védett. Igazán közelről nem nagyon tették próbára, de ez semmit sem von le az érdemeiből. Jól élt együtt a játékkal, koncentrált volt. Madridi pályafutásának vitathatatlanul eddigi egyik legjobb mérkőzése.  

Dani Carvajal (6)
Szokás szerint ment előre, de ezúttal teljesen eredménytelenül. Nagyon keveset tudott hozzátenni a támadójátékhoz. Hátul bár voltak hibái, a védelem tagjai közül így is ő szerezte a legtöbb labdát a 90 perc során. Nem jó, de nem is tragikus. Nagyon ráférne már egy igazi vetélytárs, aki ki tudja belőle hozni azt, amit a németországi kitérője után láthattunk tőle.

Sergio Ramos (6)
Nem teljesen értem, hogy miért akar még mindig támadóvá válni. A csapat legnagyobb helyzeteinek rendre aktív szereplője volt, de… egyrészt, ha nem ő kerül a kapu elé, hanem egy góllövésre született támadó, jó eséllyel még gól is születhetne a ziccerekből. Emellett, hátul már megint ingatag volt, ami még fájóbb, mint az elpuskázott ziccere. Ez nem az a csapat volt, amelyik büntette volna a megingásokat, de jobban kellene koncentrálnia eredeti szerepkörére és feladataira, mint az extrákra.

Raphaël Varane (5)
Kezdem elveszíteni a hitem aziránt, hogy Varane lesz még világklasszis védő. A rendelkezésre álló lehetőségek közül ő a legkiegyensúlyozatlanabb, valamint a legtöbb hibát vétő középhátvéd a jelenlegi idényben – és ez már tavaly is így volt. A neve, a tekintélye, valamint a 26 éves kora ellenére meglehetősen nagy rutinja tartja a kezdőben, de a kérdés, hogy meddig lehet így húzni. Az első félidő végén eladott labdájából indult akció csúnya véget is érhetett volna, de szerencséje volt. Ehhez hozzájöttek még az olyan hibák, amiket szintén a dekoncentráció eredményezett: további elrontott passzok, vagy például az oldalvonalon kívülre vezetett labdája.

Ferland Mendy (6,5)
Nem ez volt a legjobb meccse, de mindenképp a jobbak közé tartozott. A leggyorsabb, legkeményebb, legstabilabb védekező játékosa volt tegnap a csapatnak. Ez a srác nem fél ütközni, nem sajnálja magát, belemegy mindenbe. Támadásban viszont sok volt az elszórt labdája, valamint a kihagyott ziccerét is nehezen emészti majd meg a Bernabéu népe.

Casemiro (5)
Ez pontosan az a meccs volt, amikor lehetett volna pihentetni a brazilt, aki a nyár óta már rongyosra futotta a lábát. Tudom, hogy kemény mint a szikla, de ezt az idényt ő sem fogja végigtolni pihenés nélkül. Képtelenség. Éppen ezért dühítő, hogy a tegnapi szürkesége ellenére sem cserélte le őt Zizou, addig már el sem megyek, hogy esetleg ki is hagyhatta volna a kezdőből. Case az idény egyik legjobbja, de törvényszerű, hogy a fáradtság vagy formahanyatlás, vagy pedig sérülés formájában nála is jelentkezni fog. Nem ártana ezt megelőzni…

Toni Kroos (6)
Annyira kristálytisztán látszott, hogy miben más Kroos játéka ha Lukita játszik mellette, mint amikor Valverde a párja… Toni el volt szigetelve a játéktól, sokkal kevesebbszer találkozott a labdával, és a szerepköre is sokkal kötöttebbé vált. Arra viszont nem a társ a magyarázat, amit a meccs végén csinált: elpasszolt egy szögletet, majd Mendy visszaszerezte és visszaadta neki a labdát, amivel így újrapróbálkozhatott: lecsúszott beadása a lelátón kötött ki. A konventráció nála sem volt rendben.

Luka Modrić (6)
Egy újabb meccs, ami bizonyította, hogy Luka Modrić ideje lassan lejár, legalábbis kezdőként biztosan. Bármennyire is fáj, ezt el kell fogadni. És ha őszinték akarunk lenni, ez nem is váratlan történés egy, a 34. életévét már betöltő középpályás esetében. Kiváló epizódszereplője lehet még az idénynek, akár még a következőnek is, de a „gálakezdőnek” már nem lehet tagja. Voltak jó pillanatai tegnap (például az átlépett labdája, ami óriási meglátás volt), de összességében lassabb és kevésbé kreatív vele a középpálya, mint Valverdével. Ez az eltérő stílusukból, valamint fizikumukból is ered: nem azt állítom, hogy Valverde jobb, vagy nagyobb játéktudású játékos lenne, de stílusának és erejének köszönhetően képes a többieket is jobbá tenni a pályán. Ez pedig rendkívül fontos. Szó sincs arról, hogy temetném Modrićot, nem is tudnám, hiszen imádom a kis horvát mágust, de ő már csak epizódszereplő lehet ebben a történetben, ha a csapat érdekeit tartjuk szem előtt.

Eden Hazard (6)
A lesgólja ellenére is kevés volt. A nyár sztárigazolásától nem ezt várja az ember, még akkor sem, ha Hazard az idény elején sérüléssel küszködött. Képtelen bármilyen befolyással is lenni a mérkőzésekre. Nincsenek döntő, váratlan megmozdulásai, amivel ki tudná billenteni a mérkőzést annak ritmusából. Mindemellett még mindig lassú, túl sokat gondolkozik a támadóharmadban, amivel sokszor lassítja a támadásokat. Az már csak hab a tortán, hogy egója ellenére még bátortalan is a pályán: Mendy ziccere előtt ő is futhatott volna a kiugratásra, de amint meglátta, hogy milyen elánnal és sebességgel rongyol felé a két feka (Mendy és a Betis védője), inkább megállt… Pedig nagyobb eséllyel születhetett volna gól az akcióból, ha ő meg szembe a kapussal. Én türelmes vagyok vele, adok neki időt, de a Bernabéu népe nem úgy gondolkodik, mint én. Madridban nem lesz ideje.

Rodygo (6,5)
65 perc jutott neki, és most sem vallott kudarcot. Nem tudta döntően befolyásolni a meccs kimenetelét, ez igaz, de egy 19 éves sráctól nem is várható el, hogy hétről hétre megváltsa a világot Madridban. Tetszett a mozgása, a labdával okosan bánik, folyamatosan próbálja jól és veszélyesen megjátszani. Szimpatikus, ahogy szélről megpróbál előkészíteni vagy visszagurítani ahelyett, hogy futószalagon adogatná befelé a labdákat.

Karim Benzema (6)
Ezúttal ő sem tudott váratlant húzni, így először az idényben gól nélkül kellett elhagynia a Bernabéu gyepét. Sokat mozgott, kereste az összjáték lehetőségét, de helyzetbe csak nagyon kevésszer került, ami főképp a társak, és még inkább a középpálya hibája.

Cserejátékosok

Vinícius (5,5)
Mindent erőből, a sebességét kihasználva próbál meg megoldani, ám egyelőre ez nem működik. Nem úgy tűnik, hogy ezen változtatni tudna. Sok kritikusát elhallgattathatta volna viszont, ha sikerül betalálnia, ám ziccerét a kapusba lőtte. Még mindig többet várnak tőle, az előző idényt látva nem is véletlenül.

Luka Jović (-)
Még véletlen sem szabad neki több időt adni, nehogy esetleg sikerüljön még egy gólt szereznie. Másképp nehéz lenne kettétörni egy induló pályafutást. Azt hozzá kell tenni, hogy ahogy Benzemát, úgy őt sem tudta volna helyzetbe hozni túlságosan sokszor ez a tegnapi csapat.

Edzői teljesítmény

Zinédine Zidane (3)
Én nem tudok rajta kiigazodni. Már a kezdőcsapat kijelölése után tudtam, hogy ez egy teljesen más mérkőzés lesz, mint a hétközi volt – és nem, nem Mendy miatt. Ez a középpálya halálra van ítélve, ez már számtalanszor bebizonyosodott, mégis megpróbálja újra és újra erőltetni, ugyanolyan eredménnyel. Nem tudom, hogy miből és mikor fog tanulni… Emellett a cseréivel sem vagyok elégedett, hiszen Vinícius akár Hazard helyett is jöhetett volna, Jović késői behozatala mellett pedig több lehetőséggel nem élt. Biztos nagyon tetszett neki a játék… Lehet itt mutogatni a VAR-ra, ami hibázott, de rég baj, ha a jelenlegi Betis legyőzéséhez erre lenne szükség… Egy simán nyerhető meccsen hullajtott pontokat a csapat akkor, amikor a legtöbbet lehetett volna fogni a közvetlen riválisokon. És akkor még azt is benyögi a meccs utáni interjúban, hogy nem nagy dolog… Hát mester, azt látjuk, hogy nektek nem az.

Tovább

Beharangozó: Real Madrid – Real Betis

Három nap elteltével ismét nyüzsögni kezd a Santiago Bernabéu, hiszen újabb hazai bajnoki vár a csapatra a Leganés elleni meccset követően. A soron következő ellenfél a Real Betis csapata. A mérkőzést ma este 9 órától rendezik Madridban, a La Liga 12. fordulójának keretén belül. A meccset követően sem lesz viszont sokáig üres a királyi gárda szentélye, hiszen szerdán a Galatasaray látogat a spanyol fővárosba, hogy BL-mérkőzést játsszon a Real Madrid ellen.

Zinédine Zidane csapata ezidáig hat tétmérkőzést játszott hazai pályán, veretlenül megvívva valamennyi találkozót. A cél természetesen a veretlenség megőrzése, mi több, a három pont megszerzése, hiszen mindenki arra vágyik, hogy a Real Madrid a tabella élvonalában maradjon.

„Ez egy újabb esély arra, hogy jó teljesítményt nyújtsunk a saját szurkolóink előtt, és megszerezzük a három pontot.” – mondta Zidane a tegnapi sajtótájékoztatón. Ami a nevezett játékosok listáját illeti, Vinícius Jr. visszakerült meccskeretbe, így a Leganés elleni pihenőjét követően újra pályára léphet. Ott van továbbá Karim Benzema is, aki nagy valószínűség szerint játszani is fog, hogy folytathassa nagyszerű sorozatát. Eddig minden hazai pályán megvívott bajnokin betalált a 2019/20-as idényben, a Leganés ellen ráadásul két gólpasszt is kiosztott.

Ami az ellenfél csapatát illeti, a Real Betis 16. helyezettként érkezik ma Madridba, ám ennek ellenére biztosan motiváltak lesznek, hiszen a hétközi fordulóban Fékir 90. percben szerzett góljával sikerült legyőzniük a Celta Vigo csapatát. Annak a találatnak köszönhetően sikerült lezárniuk egy négy meccsből álló nyeretlenségi szériát (3 vereség és 1 döntetlen). A csapat legjobb góllövője a saját nevelésű Loren, aki már hét találatnál jár a La Ligában.