Zs. Csaba

5060 cikk
Sport és sorozatfüggő, 2013 óta a szerkesztőség tagja. Az Egytől egyig rovat oszlopos tagja az első perctől kezdve. A Real Madrid, illetve a teljes futball iránti rajongásom két madridi kötődésű játékosnak köszönhetem, akiknél nagyobb művész számomra sosem lesz a futball világában: egy bizonyos Ronaldo (R9), illetve Zinédine Zidane.
Tovább

Egytől egyig: Real Madrid – Sevilla (2-0)

Csapatok

Real Madrid (9)
A nem kevés, kínok közepette végignézett mérkőzések, keserű szájízzel megírt értékelések után végre itt egy pozitív meccs, egy pozitív összkép, ami némi reménykedésre ad okot. Egy nagyon fegyelmezett, játszani, bizonyítani és küzdeni akaró Real Madridot láthattunk a pályán, melynek minden pályán lévő játékosa ott volt fejben. Nem látszott fásultság, nem volt jele a dekoncentráltságnak, és lám, jött az eredmény is. És nem is akárhogy: az eddig magabiztos és 3. helyen álló Sevillának konkrétan egy kaput eltaláló lövése volt, mindez úgy, hogy a 82. percben még csak egyetlen célt tévesztett lövés állt a csapat neve mellett. A jól támadó andalúz csapat esetében ez nem túl gyakori, ami jól jelzi a hazaiak összeszedettségét is. Madridi oldalról csak a helyzetkihasználást említeném meg negatívumként, hiszen a helyzetek jöttek, de Casemiro bombájáig nem sikerült kihasználni azokat. Összességében viszont egy szavunk sem lehet, pláne ez előző heteket követően. Megcsillant a fény az alagút végén, és őszintén reméljük, hogy nem csak a vonatot látjuk.

Sevilla (4)
Minden dicséret megilleti a Real Madridot, de fontos elmondani, hogy ennyire enerváltnak és ötlettelennek már nagyon rég láttuk a vendégeket. Utóbbi részben a hazaiak érdeme, részben viszont a Sevilla hibája. Amikor nem megy nekik a játék, harcossággal próbálják meg kiküszöbölni a gyengeségeket, most viszont nem éreztem azt a küzdőszellemet rajtuk, amit megszokhattunk. Nem bánkódom miatta, elég, ha a Barcelona ellen vért izzadnak majd a pályán.

Játékosok

Luka Modrić (9)
Lukita megérkezett! Hosszú volt az út idáig, de végre itt van. Aranylabdáshoz méltó játékot rakott az asztalra a horvát, aki ezúttal is az ellenfél kapujához közel, a támadók mögött egy sorral kapott szerepet. Már nem először látszott rajta, hogy élvezi ezt a szerepkört, nagyon nagy kedvvel játszott. Boldogsága pedig igen fontos labdaszerzésekben, nagyon komoly irányítómunkában, kulcspasszokban és egy szép gólban fizetődött ki. Ez az a Modrić, akire a csapatnak és a szurkolóknak is szüksége van, hiszen ha így játszik, akkor nincs ellenfél, aki megállíthatná.

Thibaut Courtois (6)
Jó hír, hogy tudta vállalni a játékot, ám a Sevilla támadójátékát látva akár a Sanitas klinikáján, a televízióból is követhette volna a meccset. Egyedül csak a társaknak tűnt volna fel a hiánya, hiszen ők megpróbálták többször is játékba hozni, nehogy elbóbiskoljon ott hátul. Mivel a belga többször is passzra volt kényszerítve, ismét szépen kiütközött egyik gyengesége: a pontatlanság. A vonalon nagyon magabiztos, de ha játékba kell hoznia a labdát, rögtön zavarba jön, és rendszerint az oldalvonalon kívül látja a társakat.

Dani Carvajal (7)
Magabiztos teljesítmény, nagyon kevés extrával fűszerezve. Dani pontosan azt tette, amire szükség volt: sokszor lépett be az összjátékokba, és az esetek legnagyobb hányadában pontosan továbbította a labdát a társak felé. Lendületes játékával többször is sikerült a tizenhatoson belülre törnie, és megzavarnia a vendégek védelmét.

Sergio Ramos (9)
Na ez most teljesen rendben volt. Nemcsak kapitányhoz, hanem világklasszis védőhöz méltó teljesítmény. Nagyon erős volt a megelőző szerelésekben, a pályán lévők közül ő fülelte le a legtöbb átadást a koncentrációjának és kiváló helyezkedésének köszönhetően. Örülök a teljesítményének és annak, hogy fejben ennyire erős volt. Ha ez így marad, abból a társak és a csapat is rengeteget profitálhatnak.

Raphaël Varane (8)
Ramosszal ellentétben ő nem az átadásokat fülelte le, hanem a levegőben volt császár, ismét. Egyszerűen lehetetlen küldetésnek bizonyult megverni őt a fejpárbajok során, a legtöbbször róla jöttek ki a labdák a tizenhatos környékéről. Remekül egészítették ki egymást a kapitánnyal.

Sergio Reguilón (8)
Meglepő lépésnek tűnt a mérkőzés előtt, hogy Marcelo helyett ő kap majd szerepet, ám végül senki sem bánhatta, hogy így történt. Komoly pluszt nem adott a csapatnak, viszont hozta azt a stabilitást a bal oldalon, amire Vinícius jelenlétében szükség volt: a brazil szertelensége miatt egy olyan játékosra van szükség a balbekk helyén, aki képes kompenzálni a villámléptű szélső védekezésbeli gyengeségeit, ezt a feladatot pedig tökéletesen látta el a saját nevelésű játékos. Támadásban persze nem érhet fel Marcelóhoz, de szerencsére nem idegen tőle az sem, ha be kell kapcsolódni a passzjátékba. Az pedig csak hab a tortán, hogy Casemiro bombájához ő asszisztált egy passzal.

Casemiro (7,5)
Visszatérése óta ez volt a legjobb meccse, ez kétségtelen. Most volt a leghasznosabb és a legpontosabb, de így is volt azért néhány rontott passza és felesleges szabálytalansága, melyek közül egyért egy olyan sárgát kapott, ami nagyon simán elkerülhető lett volna. A bombája miatt azonban minden apró negatívum elfelejtve: Case megunta a tökölést, 32 méterről indított egy rakétát, és megtörte a gólcsendet, erőt adva ezzel a társaknak is. Felemelő pillanatok voltak.

Dani Ceballos (8)
A spanyol középpályás a legjobbak között volt. Magabiztosan játszott, minden egyes támadásépítésben részt vett, a pályán lévők közül ő volt a legtöbbet játékban. Szépen járatta a labdát, rengeteget mozgott, az ellenfél támadásépítései során pedig szinte mindig a lehető legjobb helyen volt. Nem véletlen, hogy a mezőnyben övé volt a legtöbb szerelés. Kár, hogy óriási lövése a kapufáról kifelé pattant, ha az bemegy, megkoronázhatta volna nagyszerű teljesítményét.

Vinícius Jr. (7)
Lendületes, ügyes, pimasz és nagyon bátor. Élvezet nézni a játékát, végre újra van brazil cselgép Madridban. A támadóhármas tagjai közül kétségkívül ő volt a legveszélyesebb. Csak és kizárólag azért nem jár több pont neki, mert minden varázslatra, minden jó megmozdulásra jut legalább kettő-három szertelenül eladott labda. A passzjátéka látványosan a legnagyobb gyengesége a taktikai fegyelmezetlenség mellett, ám jó hír, hogy ezek olyan területek, amiket lehet fejleszteni. Kell is.

Lucas Vázquez (5)
Ismét kilógott a támadósorból. Pontatlansága vetekszik Viníciuséval, ám a brazillal ellentétben ő hiába próbálja megverni embereit, a legtöbb esetben labdavesztés következik. Nagyon sok rossz döntést hoz, több esetben is passzol, amikor nem kéne, és nem passzol, amikor a játék azt követelné meg. A mai legemlékezetesebb mozdulata az volt, amikor Carriçóval együttes erővel sikerült szerelniük Viníciust… A zúgolódások ellenére azonban a jelenlegi keretből csak ő képes jobbszélsőt játszani, így csak abban bízhatunk, hogy formája némileg javul az elkövetkező hetek során.

Karim Benzema (6)
A Real Madrid góllövő specialistájának ezúttal sem a góllövés volt az elsődleges feladata. Sokat volt játékban, voltak kulcspasszai is, de a támadóhármas tagjai közül így is ő volt a legpontatlanabb, pedig Viníciusszal azért nem egyszerű versenyezni ezen a területen. A sérüléshullámot figyelembe véve azonban örülhetünk, hogy legalább tudta vállalni a játékot.

Cserejátékosok

Isco (-)
Szűk 14 perc jutott neki, ám sokat nem tudott hozzátenni a játékhoz. Lukita gólja előtt például pont ő veszített labdát, amit aztán a horvát visszaszerzett és eljuttatott a hálóba. Nem is ez a legsajnálatosabb, hanem a tény, hogy (a hírek szerint) ő volt az egyetlen játékos, aki nem maradt kint a gyepen a társakkal, megköszönni a szurkolóknak a támogatást.

Fede Valverde (-)
Egy újabb strigula a pályára lépések száma mellett az uruguayi játékos naplójában.

Edzői teljesítmény

Santiago Solari (8)
Savaztuk eleget az elmúlt hetekben, de el kell ismerni, hogy a mai meccs nagyon rendben volt. Nem félt meglépni Marcelo padoztatását, és úgy tűnik, sikerült kellőképp rendet tennie a fejekben a mérkőzés előtt. Jól döntött, amikor a 4-2-3-1-re tette le a voksát a támadások során, hiszen ezzel megadta Modrićnak azt a szabadságot, amire szüksége volt a csillogáshoz. A cseréket ezúttal felesleges elemezni, látszott, hogy megy a csapatnak, így ő sem akart túlságosan belenyúlni. Az viszont sokat elárul róla, hogy annak ellenére is lehetőséget adott Iscónak, hogy a spanyol borzalmas formában van, és látványosan elutasított a kézfogást edzőjével a Leganés elleni lecserélésekor.

Tovább

Van der Vaart: Őrület, ami Iscóval történik

Hogy viseled a pályán kívüli új életedet? 
Nagyon jól, ám szomorú is vagyok, hiszen hiányoznak a mérkőzések. Vannak pillanatok, amikor a fejemben újra megfordul a játék lehetősége, de a testem és az erőnléti állapotom kényszerített a visszavonulásra. Most boldog vagyok, és képes vagyok más dolgokra is koncentrálni.

Egyértelmű jeleit érezted annak, hogy itt az idő a visszavonlásra? Tudtad, hogy szenvedni fogsz? 
A saját döntésem volt, de közel sem volt könnyű meghozni. Az edzések után fájt a bokám. Az utolsó napomon hazamentem, és azt mondtam a páromnak, hogy elég. Egyszerűen nem érte meg folytatni. Nem bántam meg, hogy így döntöttem.

Veszélyes lett volna folytatni? 
Úgy hiszem, igen. Most nem érzek fájdalmat, de a futballhoz százszázalékos erőnlétre van szükség, ám én nem voltam, és nem is vagyok ilyen állapotban. Frusztrált, hogy nem tudok mindent beleadni, ezért döntöttem a visszavonulás mellett.

A Bajnokok Ligájában a Real Madrid hamarosan az Ajax csapatával csap össze. Mindkét csapatban pályára léphettél, így meg kell kérdeznünk, hogy mit éreztél a sorsolás pillanatában. 
Látni akarom a két nagyszerű csapat meccsét. Az Ajax lenyűgöző, tehetséges játékosok alkotják a keretet, szép játékkal nyerik a meccseiket. Szeretem nézni a mérkőzéseiket. Támadó felfogásban játszanak, sok gólt szereznek, úgyhogy nem lesz egyszerű a Real Madrid dolga.

Miként emlékszel a két klubnál eltöltött időkre? 
Az Ajax az otthonom, hiszen 10 éves koromban náluk kezdtem el játszani. A minap meglátogattam a klubot, sok emberrel találkoztam, akik már a kezdetekben is ott voltak. Nagyon örültem, hogy találkoztunk, hiszen olyan ez számomra, mint egy család. Ami a Madridot illeti, az a lépés valóra váltott egy olyan álmot, amiről minden gyerek ábrándozik. A habfehér mezt egészen különleges érzés viselni. Úgy gondolom, jól teljesítettem az ott töltött idő során. Nem voltak könnyű esztendők, hiszen a csapat több változáson is keresztülment akkoriban, beleértve edzőket és elnököket egyaránt. Ugyanakkor mindkét csapatról szép emlékeket őrzök.

A Real Madridnál együtt játszhattál Cristiano Ronaldóval, Xabi Alonsóval és még sok más sztárral is. Mire emlékszel azokból a napokból? 
A világ legjobbjaival voltam ott – Sergio Ramos, Guti, Raúl, Cristiano, Kaká, Benzema… Egészen különleges volt. Lenyűgöző volt együtt játszani Cristianóval. Most mindenki láthatja, hogy mennyire fontos szerepe volt a csapatban, minden idényben szerzett majdnem 60 gólt.

A Juventus előlépett a Bajnokok Ligája esélyesei közé?
Cristiano olyan a klubodban, mint egy biztosítás. Vele bármely csapat esélyessé lépne elő, hiszen egyszerűen jobbá teszi a csapatot. Odaadod neki a labdát és tudod, hogy gólt szerezhet. Ő garancia a sikerre.

Sok holland játékos volt a Real Madrid keretében, amikor megérkeztél. 
Az első idényben hatan voltunk. Nem volt a legjobb, amikor egymás között hollandul beszéltünk. A következő idényben kevesebb honfitársam maradt, így a spanyol tudásom is többet fejlődött, hiszen rá voltam kényszerítve a többiekkel való kommunikációra.


(Fent: Rafael van der Vaart álomcsapata a Real Madrid és az Ajax mindenkori játékosaiból.)

Ami a közelgő meccset illeti, Wesley Sneijder azt mondta, hogy az Ajax veszélyesebb, mint ahogy azt mi itt, Spanyolországban gondoljuk. Egyetértesz? 
Nehéz megjósolni, hogy mi fog történni. Hollandiában az emberek úgy vélik, hogy az Ajax biztosan nyerni fog, de emlékeztetnék mindenkit, hogy a Real Madrid a Bajnokok Ligájában a Real Madrid. Nehéz meccs lesz az Ajax számára, megvan az esélyük, de ehhez a legjobb formájukat kell nyújtaniuk.

Veszíthet az Ajax a tapasztalat hiánya miatt? 
Ez egy olyan terület, ahol előnyben van a Real Madrid, hiszen óriási tapasztalatuk van. Hozzászoktak ahhoz, hogy döntőket játszanak, de Ajax is sokat érett a Manchester United ellen elveszített Európa-liga-döntő óta.

Dolgoztál José Mourinhóval a Real Madridnál. Mit gondolsz, jó lenne számára egy esetleges madridi visszatérés? 
Nagyon kedvelem őt a személyisége miatt, hiszen nagyon közvetlen. A hazámban mindenki kedveli a közvetlen embereket. Ő képes arra, hogy nemet mondjon, és szeretném őt újra a Real Madrid élén látni. Miért is ne? Ő a „Special One”, egy született győztes. Nemcsak edzőként, hanem emberként is kedvelem.

Nagyon őszinte volt veled…
Igen, a következőket mondta: „Rafa, menned kell, mert nekünk itt van Kaká és a többiek. Számodra az a legjobb, ha távozol, hiszen akkor többet játszhatsz”. Ezért igazoltam a Tottenhamhez.

Santiago Solari csapata szenved. Szerinted mi lehet a megoldás? 
Ritka, hogy a Real Madrid annyira pocsékul játszik hazai pályán, mint a Real Sociedad ellen. Szerintem ez nem hozzáállás kérdése. Nyáron elveszítették Cristianót és Zidane-t, de biztos vagyok benne, hogy végül jó helyezést érnek el és trófeákat szerzenek majd.

Mi a baj Iscóval? Te is az ő posztján játszottál. 
Ez egy őrült dolog, hiszen posztján a világ legjobbja. Ugyanakkor mindig voltak problémái az edzőkkel, még Zidane sem bízott benne százszázalékosan. Ha elmegyek valahova Madrid-meccset nézni, és látom, hogy nincs a kezdőcsapatban, inkább hazamegyek.

A Bernabéu nyomása hatalmas. 
Őrületes a nyomás Madridban. Ha nyer a csapat, akkor ők a világ legjobbjai, de ha veszít, akkor a legrosszabbak. Életem legrosszabb hetét Madridban éltem át, de ez ott normális, hiszen egy hatalmas klubról beszélünk. A játékosoknak tudniuk kell kezelni az ottani nyomást.

Hogy lehet ennyire rossz a csapat a bajnokságban, miközben jól teljesítenek a Bajnokok Ligájában? 
Ez az oka annak, hogy senki sem nyert annyi BL-címet, mint ők. Ezért különleges ez a klub. Ha Madridban játszol, tudod, hogy a bajnokság fontos, de azzal is tisztában vagy, hogy az európai porond egy teljesen más történet.

Lehetséges zsinórban négy BL-címet nyerni? 
Igen. Ha valaki képes rá, akkor az a Real Madrid. Sosem szabad őket leírni az európai porondon.

És végül… milyen eredményre számítasz az Ajax ellen? 
Nem vagyok jó a jóslatokban, de megpróbálom… azt mondanám, hogy Hollandiában 2-2-vel zárul majd a meccs.

A MARCA szemfüles új…

A MARCA szemfüles újságírói tegnap lencsevégre kapták Kiko Casillát, aki Madrid repteréről utazott Angliába. A hálóőr vélhetően ma írhatja alá új szerződését a Leeds United csapatával.

Tovább

Solari: Egyetlen góllövő specialistánk van, őt Karim Benzemának hívják

A visszavágó: „Nem kapaszkodhatunk a Leganés elleni első mérkőzésen elért eredménybe. Most erre az összecsapásra kell koncentrálnunk, az első perctől kezdve a párharc eldöntésére kell törekednünk. Egy nagyon fegyelmezett csapatról van szó, amely ugyan kényszerhelyzetben van, de hazai pályán komoly erőt képvisel.

Elkötelezettség: „Büszkeséggel tölt el a játékosok szűnni nem akaró versenyszelleme, a klub iránti elkötelezettségük és mindaz, amit ez a címer jelent a számukra, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy az elmúlt években hány címet nyertek. Nagyszerű látni, hogy minden edzésre és minden mérkőzésre ugyanazzal az elszántsággal érkeznek.”

Az utánpótlás szerepe: „A fiatalok néha képesek hozzátenni a meccshez egyfajta sebességet és életerőt, valamint frissességet, ami jól társul az idősebb, tapasztaltabb játékosok érettségével. A többiek mindig támogatják őket a pályán, de saját maguknak köszönhetik, hogy itt vannak velünk. A minap több 20 év alatti játékos is lehetőséghez jutott, de tudniuk kell, hogy az idősebbek mindig segíteni fogják őket.”

Játékrendszer: „Minden egyes mérkőzés más körülményt teremt, köszönhetően az aktuális ellenfél karakterének. Minden egyes meccsben van valami új, mi pedig az alapján hozunk döntéseket, ami körülöttünk történik.”

Igazolások: „Nem fogok belemenni a klub átigazolási politikájába. A keretet jelenleg azok alkotják, akik itt vannak velünk. Egy olyan elegy áll rendelkezésünkre, amit elkötelezett fiatalok és idősebbek alkotnak.”

Vinícius: „Nagyon tehetséges, amit bizonyít is a mérkőzéseken, függetlenül attól, hogy idegenben vagy hazai pályán lép pályára. Még csak most érkezett, így elismerésre méltó, amit eddig tett. Vigyáznunk kell rá.”

Támadók: „Mind különböző játékosok, és nem kimondott 9-esek. Az egyetlen ilyen specialistánk Karim Benzema, aki jelenleg sérült.”

Tovább

Solari: Senki sem vagyok ahhoz, hogy tanácsot adjak bárkinek is

A jelenlegi helyzet: „A győzelemért lépünk pályára holnap, ahogy mindig. A közelmúltban sok problémánk volt, sok játékosunk megsérült, akiket a lehető legrövidebb időn belül szeretnénk visszakapni. Nem titok, hogy mindannyiukra szükségünk van. Kritikusan közelítjük meg ezt a dolgot, meg fogjuk vizsgálni, hogy mi az oka a sérüléseknek, és hogy melyik területen kell fejlődnünk ezek elkerülése érdekében.”

A mérkőzésről: „Nehéz meccs lesz, mivel a legmagasabb szinten minden mérkőzés nehéz. A La Ligában nincs könnyű meccs, éppen ezért látványos ez a bajnokság a külföldi szurkolók számára is. A ligát az egész világon figyelemmel kísérik, mivel rendkívül versenyképes és mert nincsenek könnyű mérkőzések. A Betis megpróbálja majd irányítani a meccset, és a lehető legtöbbet birtokolni a labdát.”

Vinícius: „ Nem tudjuk, hogy bevethető lesz-e holnap. Várnunk kell egy kicsit a keret kihirdetése előtt, a mérkőzés napján azonban minden kiderül. A Real Madrid ereje a keretben rejlik, ami 24 játékosból áll. Igaz, hogy nem egyszerű fiatalon ehhez a klubhoz érkezni, majd nyerni három BL-címet is zsinórban, de pozitív, hogy valaki ennyire fiatalon ilyen jól képes teljesíteni a klubnál.”

Csata három fronton: „Minden játékosunk egyformán fontos, és ez nem fog változni. Három sorozatban is érdekeltek vagyunk, mindannyian bele fogunk adni mindent. Holnap a Betis ellen megpróbáljuk csökkenteni a különbséget az előttünk lévő csapatokhoz képest. Jelenleg ez a célunk a bajnokságban.”

A keret: „24 játékosom van, azt szeretném, ha mindannyian többet játszhatnának. Egy edző számára a kezdőcsapat összeállítása a legnehezebb feladat, hiszen több játékost is a padon, esetleg az utazókereten kívül kell hagyni. Most senki sem marad ki a keretből a sérülések miatt, így kicsit hálásabb a feladat.”

Sérülések: „Nem balszerencsének hívnám, hiszen ez is része a munkánknak. Igaz, hogy a sérültek listája elég hosszú, de megpróbálunk javítani a dolgokon és mindent megteszünk azét, hogy a játékosok a lehető legrövidebb időn belül felépülhessenek. Mindannyiukra szükségünk van.”

Mariano: „Egyre erősebb. A keretet a mai nap folyamán kihirdetjük majd. Még több nyitott kérdés is van a holnapi meccset illetően.”

Isco: „Jól van és jól teljesít, csakúgy, mint a többi bevethető játékos. Azt szeretnénk, hogy a sérültek felépüljenek, hiszen szükségünk van rájuk a variációs lehetőségek számának növelése végett. Holnap mindenki megtudja, hogy kezd majd.”

Tanács Iscónak: „Senki sem vagyok ahhoz, hogy tanácsot adjak bárkinek is. Tapasztalt, elit játékosokról beszélünk, akik komoly címeket nyertek már. Egy olyan játékos, aki csatlakozik a Real Madrid első csapatához, és évekig ott tud lenni, rendelkezik azzal a tapasztalattal, aminek köszönhetően tudja, hogy mit kell tennie.”

A Sky Italia értesül…

A Sky Italia értesülései szerint a Juventus mindent megtesz majd azért, hogy a nyári átigazolási időszakban megszerezze a Real Madridnál kegyvesztetté vált Iscót.

Tovább

Tomás Roncero: Bale sosem volt igazán elkötelezett a Real Madrid iránt

Volt épp elég dolgom a Real Sociedad ellen elszenvedett csúfos vereséget követően. Épp arról számoltam be, hogy milyen büntetőt nem adtak meg a Viníciusszal szemben elkövetett szabálytalanság során, míg a fejemben még élénken éltek az emlékek az elszalasztott lehetőségek kapcsán. Aztán jött a hajnal 1 óra, amikor egy kollégám az El Chiringuitóban olyan képeket mutatott, amik teljesen összezavartak: láttam, hogy Bale teljesen nyugodtan hagyja el autójával a Bernabéut, amikor társainak még több mint negyed órájuk volt a pályán. Teljesen lefagytam.

Megpróbáltam beleképzelni magam a játékos helyzetébe, de tudtam, hogy nagyon nehéz lesz, hiszen annak ellenére, hogy Bale már öt éve Spanyolországban él, hihetetlen, de még mindig különböző nyelven beszélünk. Ha egy olyan csapat játékosa vagy, mint a Real Madrid, ráadásul te vagy a jelölt a helyettesíthetetlen Cristiano Ronaldo helyettesítésére is, akkor legalább annyit tehetnél, hogy mutatsz némi érdeklődést és tiszteletet a hierarchiában elfoglalt, öledbe pottyant, egyébként nem megérdemelt helyed iránt. Nem tudom, hogy mi lehetett az oka, esetleg az irigység, amit Vinícius vasárnapi jó játéka okozott, amivel talpra állította a Bernabéut, amire egyébként Bale eddig nem volt képes a jelenlegi idényben. Meg kell kérdeznem, hogy egy elit játékos számára, akinek pénzügyi háttere ilyen jól biztosított a klub által, mégis mi lehet fontosabb mint a stadionban maradni és szurkolni a társaknak a végső sípszóig, várni, hogy vajon sikerül-e a fordítás.

Bale sokkal nagyobb szenvedélyt érez a golf, mint a futball iránt. Ezt valójában mind tudtuk. Ugyanakkor meglehetősen rendkívüli dolog a futball világában, hogy a Real Madrid valaki számára nem az emocionális prioritás alapján felállított lista élén áll. Ha bármilyen személyes, magánéleti indoka van a tettére, akkor legalább kiállhatna és beszélhetne róla, de a csend mindenről árulkodik. Egyszerűen fogalmazva, Gareth Bale megmutatta, hogy nem mutat érdeklődést a társak iránt még olyankor sem, amikor a bajnoki cím lehetősége végleg kicsúszik a kezükből. A félidőben még boldogan állt oda egy-egy kép erejére a szurkolók mellé, köztük a saját barátaimhoz is. Sosem vádolhattuk azzal, hogy udvariatlan lenne… De túl nagy kérés, hogy mutasson nagyobb elkötelezettséget az iránt a klub iránt, amely a bérét fizeti?

Tovább

Egytől egyig: Real Madrid – Real Sociedad (0-2)

Csapatok

Real Madrid ()
Mivel kedvenc csapatunk nem szereti gyűjteni a pontokat, így én sem adnék nekik. Amit láttam, azt nehéz szavakba önteni: volt egy küzdeni akaró csapat a pályán, küzdeni akaró játékosokkal. Na ez nem a hazai gárda volt. Habfehér mezben én nem láttam mást, csak jóllakott, önelégült, játszani és küzdeni nem akaró, elkényelmesedett primadonnákat, akik számára ez a mez és címer ma már nem más, mint egy kellék a hírnévhez, a pénzhez és a jólléthez – tisztelet a kivételnek, mert szerencsére volt ilyen. Ha ennél többet jelentene számukra, akkor nem szégyenítenék meg hétről hétre. De megteszik. Tavaly is folyamatosan könyörögtem a változásért, mert ennek már bőven látszottak a sötét előjelei. Idén nyáron is lépni kellett volna, de nem történt semmi. Mindennek a levét pedig az egyszerű szurkoló issza meg, aki még mindig képes reménnyel telve, csillogó szemekkel leülni a televízió képernyője elé, vagy kilátogatni a Bernabéuba, hogy a szürke hétköznapokat a méregdrága jegy ellenében a csapat kiszínezze egy kicsit. Ők viszont tesznek erre magasról, mert már a futballtörténelem részei. Pedig nincsenek nagy igényeink, az is elég lenne, ha nem kocogva kapnánk ki a 15. helyezettől. Az egészben a legrosszabb viszont az, hogy nyárig nem várható drasztikus változás – addig maradnak a szép emlékek az előző idényekből. És mindez nem azért, mert nincs igazi góllövő. Ennek a csapat nemcsak gólvágója, hanem stílusa és karaktere sincs.

Real Sociedad (6)
Egy teljesen középszerű csapat középszerű játékkal és jó küzdőszellemmel, valamint némi elképzeléssel. Ma már ez is elég a Real Madrid ellen, ezt már több klub is bizonyította az idény során. Nem tettek semmi extrát, egyszerűen csak fegyelmezetten lehozták a meccset, és kihasználták az ellenfél néhány hibáját. Nekik elég volt 4 kaput eltaláló lövés is a kétgólos győzelemhez. Ennek köszönhetően egy tolórakéta sebességével ugrottak a parádés 11. helyre.

Játékosok

A Real Madrid legjobbja Vinícius Jr. (7,5)
Ez igazából egy pillanatig sem volt kérdés. Az egyetlen játékos, aki mert, akart és tudott is váratlant húzni, illetve veszélyt teremteni a Sociedad kapuja előtt. Vannak persze hibái, előfordul az is, hogy kapkod, de egyszerűen nem tudok rá haragudni, mert rajta legalább látszik, hogy jelent számára valamit ez a klub. Kiment, megpróbálta, és még ha nem is sikerült betalálnia, én büszke vagyok rá.

Thibaut Courtois (5)
A gólok nem rajta múltak, de extrát ezúttal sem hozott. A tizenegyesnél nem is vártam tőle semmit, hiszen aki ismeri a pályafutását, az jól tudja, hogy Tibótól egy büntető hárítását várni olyan, mint bemenni egy pékségbe annak reményében, hogy számítógépet is lehet ott vásárolni. Azon kívül viszont volt több olyan vendég akció is, melyeket követően bizony nem a belgán múlt, hogy nem sikerült növelni a vendég-előnyt.  

Dani Carvajal (3)
Esetében legalább látszik, hogy fontos számára a klub. No nem feltétlen a játékán, hiszen ennél azért sokkal többet tud, hanem a mimikáján és a viselkedésén. Dani teljesen agresszívvá válik az ehhez hasonló estéken, és előszeretettel flegmázik az ellenfél játékosaival is, ha frusztrálja őt az, ami a pályán folyik. De legalább a beadásai néha embert találtak. Arról viszont gőzöm sincs, hogy merre járt a második gól alkalmával – igaz, abban nem csak ő volt ludas, arról a védekezésről tanulmányt lehetne készíteni.

Sergio Ramos (6)
Statisztikai mutatókban a pályán lévő hazaiak közül a legjobb védő volt, a legtöbb felszabadítással, a második gólnál viszont meg sem próbálta támadni a labdás játékost, akinek területet és időt is adott a tökéletes beadáshoz. Nem mondom, hogy jobb lett volna, ha kirongyol rá és agyon rúgja, de végeredményt tekintve talán az is eredményesebb lett volna. Egy dolgot még megjegyeznék vele kapcsolatban: nekem ő is teljesen hitevesztettnek tűnik, látszólag képtelen összefogni és feltüzelni a csapatot. Pedig kapitányként neki ez kutyakötelessége.

Raphaël Varane (7)
Minimális hibaszámmal játszott, a fejpárbajokat rendre nyerte, és a kapura is próbált veszélyes lenni a pontrúgások alkalmával. A Sociedad második góljánál leváltott emberéről, mert érzékelte, hogy máskülönben Ramosra két támadó jutna, ám pechjére senki sem segítette ki, így az általa üresen hagyott Pardo tisztán kerülhetett helyzetbe. Döntést kellett hoznia, segítséget viszont nem kapott, így nem hibáztatom. Ő sokkal többet nem tehetett volna, érzésem szerint nem rajta múlt.

Marcelo (2)
Marcika a sérülése óta egy másik dimenzióban fickándozhat, mert itt csak az anyját kereső borjúként bóklászik a pályán. Sokszor az az ember érzése, hogy fogalma sincs arról, milyen rendezvényen van, ráadásul az erőnléte is kritikán aluli. Ez utóbbiról árulkodik a sebessége és a reakcióideje is. Az is elképzelhető, hogy még nem épült fel teljesen, ez esetben viszont nem tudom, hogy miért játszik. Most nemcsak hátul, hanem az ellenfél térfelén is gondjai akadnak, ami esetében teljesen szokatlan.

Casemiro (2)
Egyelőre nem nehezíti megtúlzottan Marcos Llorente dolgát. Összehozott egy teljesen bugyuta, felesleges büntetőt a második percben. Érthetetlen. Azt követően a szűrőmunkája még csak-csak elfogadható volt (nem több annál!), ám az építkezés során csak hátráltatta a társakat. Esetében is igaz, hogy sérülését követően nincs még meccsben, egyszerűen nem rendelkezik a szint által megkövetelt sebességgel. Lecserélése után viszont az egyébként sem stabil középpálya totális átjáróházzá vált.

Toni Kroos (6)
A középpálya legjobbja volt madridi részről. Ő volt a legtöbbet játékban, és ő próbálta meg a legtöbbször helyzetbe hozni a társakat. Sokat mozgott, a pálya minden szegletében feltűnt, de a legtöbbször társ és segítség nélkül maradt. 7 kulcspassza kiemelkedő, viszont kár, hogy az eredmény szempontjából teljesen jelentéktelen.

Luka Modrić (4)
Lövetem sincs, hogy egy játékos, aki három napja 39 fokos lázzal vállalta a játékot, hogy kerülhet a kezdőcsapatba ismét. Nyilván ez nem az ő hibája, de akkor is felfoghatatlan. Egy nagy passza volt, amit Ramos nem tudott megfelelően átvenni, valamint több lövéssel is próbálkozott, sikertelenül. Összességében viszont teljesítménye még így is messze elmaradt az elvárt szinttől, ráadásul szövegelésért kapott egy felesleges lapot, amit követhetett volna egy második is.

Lucas Vázquez (1)
Nem tudok elképzelni még egy olyan edzőt és csapatot, ahol a kezdőcsapat összeállítása során alkalmazott hierarchiában Iscót és/vagy Ceballost megelőzné Lucas. Még akkor sem, ha jelenleg nincs más bevethető jobbszélsője a csapatnak. Egyszerűen képtelen volt jó döntéseket hozni, magasan a legrosszabb passzmutató volt az övé a csapatban, ráadásul összeszedett két teljesen felesleges sárga lapot. De tényleg érthetetlen volt mindkét megmozdulás… Így hát a Villarreal elleni meccset követően (ahol nem passzolt ziccerben Benzemának) most épp egy kiállítással járult hozzá csapata sikertelenségéhez. Egyetlen jó megmozdulása volt, de azt is véletlen hozta össze: egy lecsúszott beadása a felsőlécen csattant. Nem tudom, Solari hogy lesz képes aludni annak tudatában, hogy Lucas a következő meccsen nem léphet pályára.

Karim Benzema (4)
Jól nem játszott, de azon kevesek közé tartozott, akik legalább akartak tenni az újabb szégyen elkerüléséért. Furcsa azt látni, hogy még úgy is kiemelkedik, hogy valójában semmi olyat nem csinál, ami egy csatár esetében extrának számítana.

Cserejátékosok

Isco (1)
Bejött, hogy 35 percet lötyögjön a pályán. Örültem volna, ha a sértődöttségét legalább megpróbálja leplezni azzal, hogy a klub fontosabb számára, mint a saját büszkesége, ám nem így történt. Az Oyarzaballal való „versenyfutása” pedig jól tükrözte, hogy milyen penge az erőnléte. A baszk labdával vert métereket a minden erejét összeszedetten sprintelő Iscóra a mérkőzés végén, úgy, hogy utóbbi csak a második félidőben lépett pályára. Sosem volt gyors játékos, de ez így azért mégis vicces. Az meg pláne, hogy premier plánban nézte végig, ahogy Ramos és Varane megpróbálnak valamit tenni az újabb gól elkerüléséért.

Dani Ceballos és Sergio Reguilón nem tudtak sokat hozzátenni a játékhoz, ám abban szerintem mind egyetértünk, hogy a jelenlegi helyzetben mindketten több játékpercet érdemelnének. Ők még talán megpróbálnák kitenni a lelküket a pályára.

Edzői teljesítmény

Santiago Solari (2)
Csak azért nem 1, mert olyan alapanyagból dolgozik, amihez semmi köze nincs. Ez nem az ő hibája. Az viszont részben igen, hogy továbbra sincs karaktere és játéka a csapatnak. Nyilván nem vártma tőle világmegváltó taktikai zsenialitást, meg igazából semmit, mert sosem tartottam jó ötletnek a kinevezését, de némi változásban azért mégiscsak reménykedtem. A kezdeti fellángolást (alsóházi vagy alsóbb osztályban lévő csapatok ellen!) követően viszont lassan pontosan ott tartunk, ahol Julen befejezte. Érdemes feltenni a kérdést, hogy vajon tényleg csak az edző felelőssége-e mindez… Persze hogy nem. A cseréi viszont igen. Értem, hogy az építkezés miatt bedobta Iscót, viszont Casemirót lekapni onnan, ahol egyébként is fölényben volt az ellenfél, helyére pedig beküldeni egy védekezni képtelen játékost több mint merész. Öngyilkos taktika volt. Értem, hogy miért próbálta meg, ám így senki sem arra fog emlékezni, hogy milyen tökös volt, hanem arra, hogy miképp trancsírozta szét a saját golyóit. Lucas kezdetése szintén agyament ötlet volt. Sajnos azt kell mondanom, hogy ha ez így megy tovább, akkor neki sincs sok hátra. Azt viszont leszögezném, hogy a jelenlegi helyzetben bárki is érkezne a helyére, rendet nem tudna rakni a jelenlegi keret játékosainak fejében. Ez a helyzet olyan változásért kiált, ami nem csak az edző vagy a szakmai stáb személyére vagy személyeire terjed ki.

U.i.: Időközben hivatalos Brahim is, aki posztját tekintve támadó középpályás, a csatárok mögött. Iscónak erre a posztra évek óta nem jut hely a csapatban (kivéve a Zidane-féle gyémántot), Asensio is inkább szélsőt játszik. Kíváncsi vagyok, hogy miként épül majd be egy újabb fiatal, aki az első osztályban még 10 meccset sem játszott. Nem szeretnék negatív lenni, és őszintén remélem, hogy jól sül majd el az érkezése, de azért vannak kételyeim.  

Tovább

Santiago Solari: Elégedettek vagyunk az elvégzett munkával

Versenynaptár: „Egy nagyon zsúfolt hónap vár ránk, hiszen minden harmadik nap mérkőzésünk van. Jelenleg az a legfontosabb, hogy fenn tudjuk tartani az erőnléti szintet a meccseken, illetve hogy a korábbi sérültek újra pályára léphessenek. Szintén létfontosságú, hogy elkerüljük az újabb sérüléseket.”

Bajnokság: „A futballisták nem robotok. Nem egyszerű háromnaponta játszani és mindig készen állni a harcra. Ami a bajnokságot illeti, kulcsfontosságú, hogy tovább lépkedjünk előre a tabellán. A kilencedik helyről a negyedikre ugrottunk, de folytatnunk kell a hátrány csökkentését, hiszen ez a harc az idény végéig tart.”

Real Sociedad: „Egy látványos játékot játszó csapatra számítok, hiszen tehetséges játékosok vannak a keretükben, ráadásul egy támadó felfogású csapatról beszélünk. Nemrég érkezett hozzájuk új edző, egy ilyen lépés pedig mindig új stílust és rendszert hoz magával. A keret összetétele viszont nem változott, és jól tudjuk, hogy magas minőséget képviselnek és kiválóan támadnak.”

Marcelo: „Nem volt egyszerű számára az idény első fele, hiszen három különböző izomsérüléstől is szenvedett, de aztán szép fokozatosan felépült. Aztán jött a klubvilágbajnokságra való utazás, majd a karácsonyi szünet. Folyamatosan vissza fogja nyerni a sebességét. Most az a legfontosabb, hogy ne történjen újabb sérülés, hiszen ő a klub egyik kulcsjátékosa, figyelnünk kell rá.”

A különbség csökkentése: „A nehéz kezdést követően a célunk továbbra is a különbség csökkentése. A kilencedig helyről lépkedtünk előre egészen a negyedikig, és vár még ránk jó néhány forduló, hogy folytassuk ezt a tendenciát. Ki kell mennünk a pályára és harcolnunk kell, szembe kell néznünk a kihívásokkal és a nehéz helyzetekkel. Erről szól a győztes mentalitás. Pontosan ezt tettük eddig is és elégedettek vagyunk az elvégzett munkával.”

Különböző teljesítmény a különböző sorozatokban: „A célunk, hogy minden sorozatban nagy energiát mozgósítva, teljesítménycentrikusan játsszunk. Az ellenfelek és azok játékstílusa azonban mindig különböző, a játékosaim pedig nem gépek. Minden egyes mérkőzésen alkalmazkodnunk kell egy-egy új megközelítéshez. Nincs még egy olyan csapat, amely annyi sorozatban lenne érdekelt, mint a Real Madrid, így értelemszerűen senki sem rendelkezik olyan kevés pihenővel, mint mi."

Isco pozíciója: „Isco egy olyan játékos, akiben megvan az a minőség és tehetség, hogy a pálya bármely részén képes legyen a jó teljesítményre. Néha fontosabb a gyorsaságod helyett használni a kreativitásodat és a technikai adottságaidat. Minden játékos kiemelkedő valamiben.” 

Kezdőcsapat: „A keret minden tagja bármikor pályára tud lépni a kezdőcsapatban. Vannak játékosok, akik sok tapasztalattal rendelkeznek, sok nagy csatát megéltek és a tele van trófeákkal a vitrinük. De rengeteg fiatal tehetség is a csapat tagja, akiknek folyamatosan egyre több és több játékpercre van szüksége a fejlődéshez.”

Gareth Bale: „Úgy gondoljuk, csak egy kisebb rúgást kapott, nincs miért aggódnunk. Ma megvizsgálják őt, aztán többet fogunk tudni. Reméljük, hamar visszatér közénk.”

Villarreal: „Erről szól a LaLiga. Minden csapatnak megvan a minősége, hogy nehézzé tegye a mérkőzéseket. A spanyol bajnokság az egyik leggyönyörűbb és legkiegyensúlyozottabb a világon. A célunk továbbra is a jó folytatás és a zárkózás az élen állókhoz. Remek első félidőt produkáltunk a Villarreal ellen, aztán mégis csak egy ponttal tértünk haza. A játékosok minden tőlük telhetőt megtesznek a pályán és elkötelezettek. Bale a Celta Vigo elleni második félidőt bedagadt bokával játszotta végig. Benzema az egyik legnagylelkűbb játékos, akivel valaha találkoztam. Lucas minden meccsen 14 km-t fut. Carvajal szíve mindig a helyén van, ez a klub az élete. Modrićnak 39 °C-os láza volt, aztán mégis játszott a Villarreal ellen. Kétség sem férhet hozzá, hogy minden játékos elkötelezett a mez és a klub iránt.”

A katalán Sport info…

A katalán Sport információi szerint Keylor Navas már tudatta a társakkal, hogy januárban távozni fog a csapattól. A napilap azt is tudni véli, hogy a célállomás a Premier League, azon belül is az Arsenal csapata lesz. A londoniak 15 millió euró körüli összeget fizetnek majd a hálóőrért a Real Madridnak.