Kategória

Átigazolási hírek

3931 cikk

A Real Madri…

A Real Madrid hivatalos kezdõcsapata: Casillas, Carvajal, Varane, Ramos, Arbeloa, Illarramendi, Modric, Xabi Alonso, Isco, Cristiano Ronaldo, Bale.

Gorpegui: „Cristiano…

Gorpegui: „Cristiano szabálytalanságot kiáltott én pedig mondtam neki, hogy nem volt az, majd egy kicsit meglöktem a mellkasát. Ekkor ért az arcomhoz, én pedig elestem. A reakcióm a földre kerülés volt, de nem azért, mert azt akartam, hogy a bíró minden ok nélkül kiállítsa. Könnyebb lett volna feldobni magam, de úgy gondolom, hogy úriember vagyok. Már nem vagyok az a 22 éves srác, akit 2003-ban dopping miatt eltiltottak. Már családom és kislányom van, és zavar, hogy amiket mondanak rólam, eljut a fülükbe. Elégedetten hagytam el a pályát, de nem számítottam rá, hogy ez fog történni a meccs után.”

A tegnapi gyõzelem v…

A tegnapi gyõzelem volt Sergio Ramos 250. diadala a habfehér mezben. A spanyol védõnek ehhez kilenc szezonra és 383 hivatalos térmérkõzésre volt szüksége.

Gareth Bale a Villar…

Gareth Bale a Villarreal ellen megszerezte kilencedik bajnoki gólját ebben az idényben, így a góllövõlistán beérte Lionel Messit, mindezt úgy, hogy 100 perccel kevesebbet játszott az argentinnál.

Marcelino (Villarrea…

Marcelino (Villarreal edzõje): “Nem hiszem, hogy Ayza Gámezt Ronaldo kiállításáért tiltották el. Nem igazán tudom megítélni, hogy ami Cristianóval történt az igazságos-e, vagy sem. Mindenesetre számomra egy kicsit túlzásnak tûnik a piroslap egy ilyen kis apróségért.”  

Falcao: “Véleményem …

Falcao: “Véleményem szerint Ronaldo eltiltása teljesen indokolatlan. A futball világában kivétel nélkül mindenki tudja, hogy Cristiano nem tett semmi rosszat. Innentõl kezdve képtelenség lesz megkülönböztetni, amikor egy játékos nem csinál semmit, illetve amikor egy másik ténylegesen megüti ellenfelét. Ha ugyanaz a büntetés, akkor ezek alapján a cselekedet is azonos súlyú? A mérkõzések alatt a játékosok folyamatosan provokálják egymást, így ez, amit Cristiano tett, nem volt semmi.”  

A Real Madri…

A Real Madrid cserejátékosai: Casillas, Varane, Coentrao, Arbeloa, Xabi Alonso, Isco és Morata. A Villarreal cserejátékosai: Aitor, Pantic, Jokic, Gabriel, Trigueros, Perbet és Joan Román.

 

 Real Madrid…

 Real Madrid – Atlético Madrid 3-0 (1-0) Gólszerzõk: Insúa (17. öngól), Jesé (57.), Miranda (73. öngól). Visszavágó egy hét múlva a Vicente Calderónban.

Az Atlético …

Az Atlético Madrid hivatalos kezdõcsapata: Courtois, Juanfran, Miranda, Godín, Insua, Gabi, Koke, Arda, Diego, Raúl García, Diego Costa.

Stevan Jovetic: “A R…

Stevan Jovetic: “A Real Madrid is érdeklõdött irántam, de én a Manchester Cityt választottam.”