Tag

FC Barcelona

1098 cikk

A La Sexta szerint h…

A La Sexta szerint ha minden változatlan marad, akkor Iker Casillas szerepel a bajnokságban és a BL-ben, míg Navas a kupában kap szerepet.

A Marca szerint Di M…

A Marca szerint Di María hétfõn arra a határozott álláspontra jutott, hogy nem vesz részt a csapat keddi edzésén, ügynöke, Jorge Mendes azonban lecsillapította a játékost, aki végül nem lázadt fel a klubja ellen.

A Real Madrid mai ed…

A Real Madrid mai edzésén Jesé kivételével mind a 22 játékos Ancelotti rendelkezésére állt. Coentrao, Di María és Alonso felépültek a sérülésükbõl, míg Cristiano is fokozta a teljesítményét.

A La Gazzetta szerin…

A La Gazzetta szerint a Manchester City is erdeklõdik Radamel Falcao iránt.

Freddy Navas (Keylor…

Freddy Navas (Keylor Navas apja): “Megérdemli, mert a fiam mindig is nagyon keményen dolgozott, sok áldozatot kozott, és ez a munkájának a gyümölcse. Gyerekkora óta kedvelte a Real Madridot, Spanyolországban akart játszani, és az álma most valóra vált.”

A Real Madrid csapat…

A Real Madrid csapata ma reggel 8.30-kor érkezett meg Madridba, ezzel pedig véget ért az amerikai túra. A játékosok hétfõn pihennek, és kedd délután 17 órakor folytatódik a felkészülés.

A L’Equipe szerint a…

A L’Equipe szerint a Real Madrid nagyon közel áll Falcao szerzõdtetéséhez. A klub vezetõsége csupán arról szeretne megbizonyosodni a következõ két bajnoki során, hogy teljesen felépült a sérülésébõl.

Ma reggel 9:54-kor m…

Ma reggel 9:54-kor megszületett Henrique, Coentrao második gyermeke. A csecsemõ 3,75 kg-mal jött a világra, a család köszöni mindenki támogatását.

Az ABC szerint Di Ma…

Az ABC szerint Di Maríának és Khedirának a hétvégéig kell prezentálnia az általuk elfogadott ajánlatokat. A probléma azonban az, hogy ez idáig egyetlen klub sem tett le hivatalos ajánlatot értük. Úgy néz ki tehát, hogy kedden mindketten csatlakoznak a Real Madrid edzőtáborához.

Mendieta: „Sergio Ra…

Mendieta: „Sergio Ramos lehetett volna Aranylabda-jelölt, ha nem lett volna a világbajnokság. Láthattuk, hogy 2006-ban Cannavaro nyert, akkor most miért ne nyerhetett volna õ? Remekül játszott, fontos gólokat szerzett, de a vb elvonta a figyelmet arról, hogy ki is õ valójában. Õ a világ egyik legjobb hátvédje, a Real Madrid és a spanyol válogatott vezére.”