Zinédine Zidane
Benzema: Zidane azt mondta, szeretett volna egy olyan csatárral játszani, mint én
A katalán Sport szer…
A katalán Sport szerint a Real Madrid által is kiszemelt Rakitic órákon belül a Barcelona játékosa lesz. A horvát középpályás távozását edzõje is elõrevetítette: “meg tudom érteni, hogy távozik”.
A Real Madrid a héte…
A Real Madrid a héten tárgyalt Carvajal fizetésének megemelésérõl. A spanyol védõ eddig 1,2 millió eurót keresett, ami Morata és Jesús Ferndández után a legkevesebb a keretben.
Az AS szerint nagy p…
Az AS szerint nagy probléma Morata esetében, hogy a Juventus, a United és az Arsenal sem egyezik bele a visszavásárlási opcióba.
Pontosan 36 évvel ez…
Pontosan 36 évvel ezelõtt, 82 éves korában hunyt el Santiago Bernabéu. Nyugodjék békében!
A Marca szerint Iker…
A Marca szerint Iker Casillas tudatta Florentino Pérezzel maradási szándékát, amit az elnök örömmel fogadott. A játékos jövõjérõl egy közös reggeli alkalmával beszélgettek, amelyen jelen volt a klub igazgatója, illetve a játékos ügynöke is.
Ancelotti: „A Tizedi…
Ancelotti: „A Tizedik megnyerése sok lehetõséget teremt a klub számára, hogy jövõre még több címet nyerjen. Hiszek abban, hogy ez egy új korszak kezdete, amihez a kemény munkán át vezetett az út. Nagyon izgatottak vagyunk, várjuk a kezdést.”
Khedira: “Jól érzem …
Khedira: “Jól érzem magam, de van még néhány dolog, amin dolgoznom kell. Az volt a célom, hogy készen álljak a világbajnokságra. A dolgok jól alakultak. Úgy vélem, ismét csúcsformában leszek a vb kezdetéig.”
Benzema: „A Real Mad…
Benzema: „A Real Madridnál az edzések 10:30-kor kezdõdnek, délben fejezõdnek be. Én 10:25-kor szoktam odaérni, ami után csak 5 percem szokott lenni, hogy elkészüljek. Egy nap, amikor az edzés után mindenki elment, tovább zuhanyoztam. Amikor kijöttem, láttam, hogy Cristiano verejtékezve jön felém. Megkérdeztem tõle, hogy miért van itt. Azt mondta, hogy minden nap plusz edzéseket végez. Azóta 9:30-ra járok, találkozom vele, együtt melegítünk be, együtt edzünk a csapattal, majd 13:00-ig az edzõteremben maradunk.”
Carvajal: “Kár, hogy…
Carvajal: “Kár, hogy nem kerültem fel a végleges listára, de büszke vagyok arra, hogy ilyen közel álltam hozzá. Sok szerencsét kívánok a válogatottnak!”