Zidane: Szeretnénk több akciógólt szerezni

Zinédine Zidane vezetőedző nyilatkozott a Real Betis felett aratott sikert követően.

A találkozó értékelése: „Nagyon boldog vagyok, mert sikerült megszereznünk a három pontot. Nem tudtunk dominálni a mérkőzés teljes ideje alatt, de nem gondolom, hogy bármi kivetnivaló lenne ebben. Szeretnék gratulálni a játékosaimnak, mert a győzelem kiharcolásához meg kellett őrizniük a türelmüket és a hidegvérüket, ami sosem egyszerű feladat. Végül igazságos eredmény született.”

„A meccs nagyrészt a Betis térfelén zajlott, de a játékosaik nagyon jól védekeztek és sokszor okoztak problémát a kontráikkal. Ebből is látszik, hogy nehéz feladaton vagyunk túl. Még rengeteg van hátra a bajnokságban, tisztában vagyunk ezzel. Az igazi nyomás még csak most kezdődik.”

Játékvezetői döntések: „Mindenki véleményezheti a bírói tevékenységet, de ami engem illet, nem fogom részletesen kielemezni a döntéseket. Elvégezték a munkájukat, ennyi. Jobban szeretek saját magunkra koncentrálni.”

Keylor Navas: „Mindenki hibázik, ez benne van a futballban. A mérkőzés végén ő mentett meg minket, hiszen három pontot ért a védése. Nagyon örülök, hogy a csapattársai ilyen látványosan kiálltak érte. A szabálytalansága? Nem az én feladatom, hogy döntést hozzak ezzel kapcsolatban. A bíró sípja néma maradt, ez minden. Keylor személyisége nagy hatással van a többiekre és a csapat teljesítményére.”

A játékosok is nyilatkoztak a győzelmet követően!

Gólszerzés: „Nyugodtabb lettem volna, ha már két- vagy háromgólos előnyt szerzünk a mérkőzés korai szakaszában, de most így alakult. Bármikor képesek vagyunk gólokat szerezni, ez veszélyes ellenféllé tesz minket. Rendkívül hatékonyak vagyunk a pontrúgásoknál és a rögzített helyzeteknél, de szeretnénk több akciógólt szerezni.”

Riválisok: Hogy zavar-e valakit a mai pontszerzésünk? Biztosra veszem, hogy igen, de ez természetes dolog a világ legjobb csapatának esetében.”

Varane: „A bilbaói játéka egyelőre valószínűtlennek tűnik. A lehető leghamarabb szeretném őt pályára küldeni, de időt kell adnunk számára, hogy teljesen felépülhessen. Még csak most kezdett el komolyabb edzésmunkát végezni.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK