2017. június 25., vasárnap

Ramos: Itt az esély, hogy történelmet írjunk

  • K. Kristóf
  • 2017.06.02. 22:58
A spanyol hátvéd mindenekelőtt azt emelte ki, hogy mennyire hálás, amiért újabb esélyt kaptak egy BL-trófea megnyerésére. De beszélt az utolsó perces döntő gólokról és Keylor Navas helyzetéről is.

A meccsről: "Itt az esély, hogy történelmet írjunk. Minden rajtunk múlik, mindannyiunknak el kell felejteni az összes eddig nyert trófeánkat, és úgy kell kimennünk a pályára, mintha életünk első kupájáért játszanánk. Nagyon motiváltak és izgatottak vagyunk, hiszen mi lehetünk az első csapat, akik megvédik a címüket a Bajnokok Ligájában."

A csapatokról: "Ez egy hatalmas meccs két nagyszerű csapat között, és itt az esély, hogy bebizonyosodjon, mit tud a csapatunk A stadion fantasztikus, ahogy a lehetőség is, hogy a legjobbak megmutassák a világnak, miért olyan jók. Koncentráltnak kell maradnunk, minél kevesebb hibát elkövetve, mindezt a legmagasabb szinten teljesítve."

Zidane szavait itt olvashatjátok.

BL-forma: "Megannyi sikertelen BL-ben való szereplés után ki kell használnunk ezt a korszakot. Megtisztelve érzem magam, és köszönettel tartozom minden pillanatért, valamint tisztában vagyok vele, hogy előttünk az esély itt, egy újabb Bajnokok Ligája döntőben. Négy év alatt háromszor megnyerni valami egészen elképesztő lenne, és mindent meg kell tennünk azért, hogy mi vihessük haza a trófeát."

Döntőbeli forma: ""Egy döntőben mindenki ugyanonnan indul, nincsenek előnyök. A liga megnyerése semmiféle olyan előnyhöz nem juttat minket a pályán, amivel esélyesebbek lennénk. Elégedettek vagyunk azzal a munkával, amit idáig letettünk az asztalra a szezonban, de a holnapi meccs ettől még rettentő nehéz lesz. Ismerjük az ellenfelünket, és tudjuk, hogy mindkét csapatnak ugyanannyi esélye van a végső győzelemre."

Sergio Ramos

Statisztika: ""A számok és a statisztikák magukért beszélnek. Büszkék vagyunk mindarra, amit elértünk attól a naptól fogva, hogy Zidane leült a Madrid padjára. Az volt a feladata, hogy összerázzon egy olyan nehezen kezelhető öltözőt, amelyet azelőtt más edzők nem tudtak. Remélem, hogy annyi ideig marad velünk, ameddig csak lehetséges, és hogy együtt léphetünk rá a siker ösvényére, amely egy nagyszerű korszakba vezet minket. Zidane a kulcsfontosságú fogaskerék a gépezetünkben."

A Real döntői: "Igaz, hogy mi játszottuk a legtöbbet a történelemben. De mi nem a múltban élünk, szeretnénk a legtöbbet nyújtani a pályán, hogy emelt fővel távozhassunk, tudva, hogy mindent megtettünk, amiire képesek voltunk. Ez az, amit a címer és a szurkolóink megkövetelnek tőlünk. Bármi is történjen holnap, szerintem elégedettek lesznek a csapat hozzáállásával. Van valami különleges abban, hogy egy döntőben játszhatsz, mi pedig egy lehetőségként tekintünk erre a fináléra, a sport kínálta lehetőségre, hogy újra hazavihessünk egy trófeát. A történelemnek megvan a maga helye, nincs összefüggés a jelen és a múlt között."

Marcelo nyilatkozatát pedig ide kattintva éritek el.

Utolsó perces gólok: "A madridi szellemiség arra sarkall, hogy az utolsó pillanatig küzdj, és hogy a remény hal meg utoljára. Amíg a bíró nem fújja le a meccset, addig van esélyed megfordítani egy eredményt. Holnap remélhetőleg nem szenvedünk majd annyit, mint Lisszabonban."

Keylor Navas: "Rengeteget fejlődött mióta itt van, és a számtalan nehéz helyzet, amelybe került, segített neki a tanulásban. Ez az, amit a Madrid megkövetel tőled. Most kiváló formában van. Létfontosságú szereppel bírt a bajnokság utolsó meccsein, és tudom, hogy ha kell, holnap is számíthatunk rá. Remélem, sokáig velünk marad még."


Hozzászólások

Tabella