Özil: “Hálás vagyok Mourinhónak”

Továbbra is nyugalomra int a Real Madrid német futballistája, Mesut Özil. A középpályás az El Clásico közeledte ellenére is fontosnak tartja, hogy csapata gyõzzön a szinte már tét nélkülinek számító, Ajax elleni Bajnokok Ligája-mérkõzésen. Özil emellett José Mourinhóról és csapattársairól is beszélt a bwin.com-nak.

Nehéz mérkõzésre számít a Bajnokok Ligája csoportkörének következõ fordulójában Mesut Özil, a Real Madrid játékosa. A német középpályás szerint az Ajax „erõsebb, mint tavaly volt”, és ahogy fogalmazott, „a kulcs, hogy hideg fejjel játsszuk a saját játékunkat. Így be fogjuk gyûjteni a három pontot.”

Özil mai nyilatkozatában arról is beszélt, hogy mennyire büszke arra, hogy a Real Madridban játszhat. „Remekül érzem magam a pályán. Mourinho óriási hatással volt rám. Hálás vagyok neki, hogy bízik bennem, és, hogy segíti a fejlõdésemet. Boldog vagyok, hogy az õ irányítása alatt játszhatok, és így válhatok egyre jobbá.”

Csapattársaival kapcsolatban elmondta, hogy kiválóan megérti magát Ronaldóval, Higuaínnal és Benzemával egyaránt. „Mindhárman nagyon gyors játékosok és lenyûgözõen hidegvérûek a kapu elõterében.”

Bár Özil maga is elismerte, hogy keményen dolgozik a fejlõdése érdekében, a bwin.com felvetésére leszögezte, hogy túlzás lenne madridi legendaként beszélni róla. „Tökéletesíteni akarom a játékomat, és természetesen sikeres akarok lenni a Madriddal.”

Végül, arra a kérdésre, hogy milyen tervei vannak a pályafutását követõ években, kitérõ választ adott. „Csak 23 éves vagyok, és sokáig aktív leszek még. Boldog vagyok és fizikailag is jól érzem magam. Egyelõre nem gondolkoztam ezen.” – zárta le mondandóját.

Forrás: Marca
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK