Egy kedves történet jutott az AS tudomására, amely néhány fiatalról szól, akik mindent megtettek azért, hogy visszajuttassanak jogos tulajdonosainak egy gyorsétteremben felejtett, nem is akármilyen és akármennyi madridista relikviát tartalmazó, nagyjából 500 euró értékű csomagot.
Augusztus utolsó vasárnapja. Este fél kilenc. A chamartíni pályaudvar zsúfolásig megtelt az utolsó nyári hétvégén, miközben már szeptember kopogtatott az ajtón, és diákok, illetve dolgozók ezrei készülnek visszatérni a főváros intenzív mindennapjaihoz. Carlos és barátai éppen a portugál Camino de Santiago 120 kilométeres szakaszának teljesítése után érkeztek haza, és a pályaudvar Burger Kingjében vacsoráztak, ezzel búcsúztatva a nyári szabadságot.
A szomszédos asztalnál egy Real Madrid-címeres táska árválkodott magányosan, mintha csak arra várna, hogy gazdája visszatérjen a hamburgerből és sült krumpliból álló menüjével. Carlos egyik barátnője le sem vette róla a szemét. „Azt gondoltuk, hogy valaki ott hagyta, amíg a pultnál rendelt, de teltek a percek, és senki sem ment oda érte” – mesélte a 26 éves fiatalember a lapnak. Végül, mivel senki sem jelentkezett érte, magukhoz vették.
Amikor belenéztek, és meglátták, hogy mit tartalmaz, mindannyian fogták a fejüket. Egy teljes edzőszett a hozzá tartozó pólóval, két Cucurella-meccsmez, egy klasszikus, lila, előző idényből származó dzseki, egy másik meccsmez és a spanyol válogatott egyik pulóvere volt benne. Az utóbbi három ruhadarabot leszámítva minden vadonatúj és frissen vásárolt volt. A méretekből arra lehetett következtetni, hogy a táska egy nő és egy kisfiú tulajdona.
Annak az esélye, hogy megtalálják a tulajdonosokat, minimális volt, Carlos és barátai azonban egyhangúlag úgy döntöttek: meg kell próbálniuk. A társaságból senkinek nem jutott eszébe, hogy megtartsák a csomag tartalmáz, és úgy tegyenek, mintha mi sem történt volna. „A Camino de Santiagóról jöttünk, és ott is kerültünk hasonló helyzetekbe. Egy taxis visszaszerzett nekünk egy compostelát (Egy díszes tanúsítványt arról, hogy teljesítették a zarándokutat – a szerk. kieg.), és ingyen elhozta hozzánk, néhány nappal korábban pedig valami hasonló történt egy másik tárggyal. Úgy éreztük, hogy a minimum, amit tehetünk, hogy továbbvisszük ezt a szívességláncot” – mesélte.
Cristina – így hívják a történet másik főszereplőjét – izgatottan kezdte a napot. „Valenciában élünk, és Madridba utazni jelentős anyagi áldozat. Megvesszük a jegyeket, a vonatjegyet, ott eszünk valamit, vásárolunk a boltban… Madridisták vagyunk, és bár ez komoly erőfeszítés számunkra, nagyon élvezzük.” A jókedv és a győzelem okozta öröm azonban rémálommá változott, amikor közvetlenül azután, hogy a Valenciába tartó vonat elindult, ő és a fia rájöttek, hogy elveszítették a táskát. „Megpróbáltam felhívni a Burger King Spanyolországot és a chamartíni pályaudvar biztonsági szolgálatát is, de nem jártam sikerrel. Lemondtunk a táskáról, mindkettőnknek hatalmas csalódás volt. Próbáltuk azzal vigasztalni magunkat, hogy csak ruhákról és pénzről van szó, és legalább személyi sérülés nem történt.”
„Biztosak voltunk benne, hogy a táskát már nem fogjuk viszontlátni. Egy Real Madrid-táska, tele Real Madrid-ruházattal, elveszítve Madrid egyik legforgalmasabb pályaudvarán.” Ráadásul – tette hozzá Cristina –, szerinte semmilyen azonosító nem volt benne, ami alapján eljuthattak volna hozzá.
Ekkor azonban megtörtént a csoda. Egy váratlan nyom a hivatalos Real Madrid üzlet nyugtáján reményt adott Carlosnak és barátainak, hogy a történet még boldog véget érhet: a vásárlást végző személy rendelkezett Madridista kártyával. Ez a szál lehetővé tette, hogy legyen honnan elindulniuk, és hamar megtalálták a nő profilját a Facebookon, valamint a Spanyol Személyi Edzők és Fitnessedzők Szövetségénél is.
Utóbbi kapcsolat bizonyult a siker kulcsának. Carlos telefonált, és bár az adatvédelmi törvény miatt nem kaphatta meg közvetlenül Cristina elérhetőségét, a beszélgetőpartnere, miután megismerte a történetet, felvette a kapcsolatot a nővel.
„Amikor felhívtak, és megkérdezték, hogy elveszítettem-e egy Real Madrid-táskát Chamartínban, egyszerűen nem hittem el. Carlos aztán felhívott, és elmesélte az egész történetet. Végtelenül hálás vagyok. Óriási szerencse, hogy ők találták meg a csomagot. A gesztusuk visszaadta a hitemet az emberiségben, és emlékeztetett arra, hogy még mindig vannak jó emberek ezen a világon. Most talán erre van a legnagyobb szükség” – mondta Cristina, aki a táskát azóta már otthon tudhatja, természetesen fia hatalmas örömére is.
„Nem azért tettük, hogy bármit is kapjunk cserébe. Egyszerűen úgy gondoltuk, hogy ha módunkban áll elérni, hogy ezek a mezek visszajussanak a tulajdonosukhoz, akkor ezt meg kell tennünk. Végül is sosem tudhatod, hogy egy elfelejtett táska mögött milyen történet húzódik meg, vagy mekkora öröm várhat a másik oldalon” – zárta Carlos, büszkén arra, hogy a történet végül boldog befejezést kapott.
