Javier Melorada Chamon, akirõl korábban már a penamadridista.hu hasábjain is említést tettünk, egy futballszeretõ kilenc éves kisfiú. A Gredos San Diego tizenkét év alatti korosztályos csapatában játszik, annak ellenére, hogy jobb lábában sípcsont nélkül született. A kisfiú protézist használ azért, hogy focizhasson, hihetetlen kitartása és akaratereje révén pedig sikerült elérnie, hogy kortársaival egy szinten sportol.
Javier, aki egyébként igazi Madridista, múlthét pénteken lehetõséget kapott, hogy találkozzon példaképével, Mesut Özillel Valdebebasban, a Real Madrid edzése után.
A találkozás rendkívül megindító volt, mivel Javier már nagyon régóta errõl álmodozott. Nagy meglepetés volt számára, meg sem tudott szólalni, amikor meglátta a Real Madrid játékosát. Özil érdeklõdõ volt, kérdezgette a fiút az életérõl, majd átadta neki a csapat dedikált mezét, illetve egy másikat, amelyen Javier neve volt látható. A kisfiú megölelte a német középpályást, majd elmondta neki, hogy azt szeretné, ha a csapat megnyerné a bajnokságot és a Bajnokok Ligáját.
Amikor Javier még csak egy éves volt, az orvosok javaslatára térdmagasságban kificamították a lábát, tizenöt hónapos korában pedig megkapta elsõ protézisét. Minden egyes pályára lépésével kemény munkáról és fejlõdni akarásáról tesz tanúbizonyságot, ezzel példát mutatva mindenkinek, és azt sugallva, hogy minden lehetséges, csak igazán akarni kell. „Tizenkilenc gólt szereztem tavaly, idén pedig már ötnél járok.” – mondta büszkén a kissrác.