Vissza a trónra! Bajnoki arany Bilbaóban

Négy év szünet után megvan a Real Madrid 32. bajnoki címe, az Athletic Bilbao hiába fogadkozott nagyon, a meccshez érdemben vajmi keveset tudott hozzátenni. A vége 0–3, az ünneplés csütörtökön kezdõdhet Madrid fõterén.

A Barcelona gyõzelme miatt a Real Madrid játékosai tudták, hogy este csak akkor lehet ünneplés a Cibeles téren, ha sikerül idegenben legyõzni a hazai pályán különösen veszélyes Athletic Bilbaót. A fõvárosiak az elvárásoknak megfelelõ szellemiségben indították a meccset, az elsõ három-négy perc tulajdonképpen úgy telt el, hogy az amúgy kreatív hazaiak a labdával sem nagyon találkoztak, és folyamatosan a kapujuk elé szorultak. 

A 11. percben nagyon közel került a vezetéshez a nagy elánnal próbálkozó Real Madrid, a válogatott középpályás, Javi Martínez a tizenhatoson belül kézzel ért a labdához, amiért a játékvezetõ tizenegyest ítélt: Cristiano Ronaldo látszólag magabiztosan állt a büntetõpont mögé, ám ahogy a Bayern München ellen tette, most sem célzott pontosan, a középre tartó lövést Gorka Iraizoz viszonylag könnyedén hatástalanította. 

Nem sokkal késõbb már nem menekülhetett meg az Athletic Bilbao, a 16. percben kis területen passzolgattak a madridiak, az akciót pedig Gonzalo Higuaín fejezte be góllal egy tökéletes tekerést követõen. 0–1 

Négy perccel késõbb másodszor is betalált a „királyi gárda”, egy villámgyors kontra végén Cristiano Ronaldo lõtte át a labdát a túloldalon érkezõ Mesüt Özilhez, aki higgadtan helyezett a baszkok kapujába. 0–2 

A Real-szurkolók már a meccs közben ünnepelhettek.

A fordulás után sem változott nagyon a meccs képe, a Real Madrid bár simán vezetett, figyelme egy percig nem lankadt, emiatt nem is volt esélye az ellenfélnek: a meccs akkor dõlt el végleg, amikor az 50. percben Cristiano Ronaldo fejese utat talált a baszkok kapujába, amivel már három gól volt a madridiak elõnye. 0–3 

Késõbb még mindkét csapat elõtt adódtak lehetõségek, de igazán érdemleges esemény már csak a 72. percben történt, amikor egy látszólag teljesen vétlen kezezés miatt Javi Martínez megkapta második sárga lapját is a meccsen, így a játékvezetõ kiállította. 

Az utolsó percben Cristiano Ronaldo megszerezhette volna második gólját a meccsen, ám tiszta helyzetben nagyon gyengén lõtte meg a labdát, amit így könnyedén ölelt magához az Athletic kapusa. A kihagyott helyzetet amúgy jól láthatóan nehezen emésztette meg a portugál aranylabdás, még a lefújás után is percekig sérelmezte, hogy a hazai közönség fõleg a második félidõben végig gyalázkodott vele szemben. 

A Real Madrid örömét azonban érthetõen ez sem tudta elrontani, José Mourinho a harmadik nagy bajnokságban is csúcsra vezette csapatát, csütörtökön már mámoros hangulatban kezdõdhet az ünneplés a Cibeles téren. 

Athletic Bilbao–Real Madrid 0–3 (0–2)
Gólszerzõk: Higuaín (16.), Özil (19.), C. Ronaldo (50.)

Forrás: FourFourTwo.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Tovább

Az Espanyol elleni kezdőcsapat

Ancelotti az alábbi játékosokat küldi pályára az RCD Espanyol elleni bajnokin. Kezdőcsapat 1. Courtois17. Lucas V.14. Tchouaméni22. Rüdiger20.…