Pepe: Az igazság néha fáj

A portugál védõ színészeknek titulálta a Barcelona játékosait az El Clásico után, amire Iniesta válaszolt. A kisebb szócsatán kívül a válogatottról és a sérülésekrõl is beszélt a Madrid játékosa.

Még mindig foglalkozni kell az El Clásico után mondottakkal. Iniesta azt mondta, hogy megsértették õt.
Már hozzá vagyok szokva. A legfontosabb az, amit sokan tudnak is, hogy az igazság fáj. Én a valóságot állítottam, amikor a meccsen történtekrõl beszéltem, az igazság néha fáj. Mindig ez történik, már hozzá vagyok szokva, az emberek sok mindent mondanak. Ha valaki bosszankodik, vagy szomorú, az azért van, mert az igazság fájt neki.

Hogy vagytok Cristianóval a sérülésetek után?
Teljesen más sérülésrõl beszélhetünk. A Barcelona elleni meccs igen elhasznált minket. Cristiano nagyobb eséllyel játszik majd pénteken, mint én, de mindketten segíteni akarunk Portugáliának és meg is próbálunk majd. Sokat javult az állapotom az elmúlt két nap alatt és remélem, hogy hozzá tudok majd járulni a válogatott sikeréhez. Cristianóval edzettem, de külön a többiektõl, majd meglátjuk, hogy milyen állapotban leszünk holnap. Ha minden jól megy, szerintem játszani fogok.

Ez egy döntõ meccs lesz?
Fontos mérkõzés, de semmirõl nem fog dönteni. Mindig jó dolog legyõzni egy nagy ellenfelet, de a legfontosabb, hogy jó eredményt érjünk el. Egy gyõzelem mindig jobb, de az is pozitív, ha nem kapunk ki és megmaradnak a továbbjutási esélyeink.

Nehézségekre számítotok?
Nehéz meccs lesz, idegenben játszunk és ismerjük a találkozó fontosságát. Meg kell tartanunk a saját stílusunkat, hogy egy jó eredményt érjünk el.

Portugália jobb?
Nagyon jó formában vagyunk, de Oroszországnak erõs csapata van, Capello irányítása alatt pedig még jobban védekeznek. Nagyszerû játékosaink vannak, akik bármikor el tudják dönteni a mérkõzést.

Forrás: AS
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK