Alonso: A csapat Iker és Adán mögött áll

Ezúttal Xabi Alonso állt a sajtó rendelkezésére Valdebebas sajtótermében, miután a csapat letudta mai edzését a Celta Vigo elleni visszavágó elõtt.

Tárgyalások a szerzõdésérõl: „Ez most nem aktuális téma, nem foglalkozom vele. Nem akarok beszélni róla, mivel magánügyrõl van szó.”

Mourinho távolmaradása:
„A fõnök hozza a saját döntéseit. Megkérdeztem a dologról, õ pedig elmondta, hogy dolgozni fog a holnapi mérkõzés miatt. Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy mennyire fontos meccs vár ránk.”

Mourinho megítélése:
„Nem hiszem, hogy ez zavarná. Amikor beszéltem vele, elmondta, hogy dolgozik. Nem tudom, hogy mennyit dolgozott, de nagyon aprólékos és profi ilyenkor, tehát biztos vagyok benne, hogy jól fel leszünk készülve az ellenfélbõl.”

Casillas és önbizalom:
„A csapat tökéletesen bízik Ikerben és Adánban. A minap Adánt sajnos kiállították a hatodik percben, Iker pedig nem tehetett a gólokról. Ezek csak taktikai döntések. Teljes mellszélességgel a kapusaink mögött vagyunk.”

Iker helyzete:
„Számomra úgy tûnik, hogy rendben van. Nincs hozzászokva, hogy a padon legyen, de keményen dolgozik, hogy készen álljon, ha hívják. Az edzõvel tiszteletteljes, szívélyes kapcsolata van.”

Aranylabda:
„Nem gondolom, hogy nekem kellene eldöntenem, igazságos eredmény született-e. Sokat beszéltek már errõl, Messi nyert, mind gratuláltunk neki és egymásnak, és lényegében ennyi.”

A Celta elleni meccs elõtt a csapatban uralkodó hangulat:
„Mindannyian tudjuk, hogy mennyire fontos meccsrõl van szó. Ez most olyan, mint egy döntõ. Reméljük, hogy a csapat rendben lesz, a szurkolók pedig mögöttünk állnak. A kupában vagy továbbmész, vagy kiesel, de a hangulat jó, és pozitívak az érzéseink.”

A negyeddöntõbe jutás:
„Gyõznünk kell.. Fontos, hogy ne kapjunk gólt. A Celta jól játszott a Valladolid ellen, szép focit játszanak, és nem számítok könnyû meccsre. De ha úgy játszunk, ahogy kell, akkor továbbjuthatunk.”

Cristiano szerzõdésének megújítása:
„Természetes, hogy megújítanám a szerzõdését.”

Cristiano a FIFA gála után:
„Szerintem tökéletesen jól volt. Együtt voltunk tegnap, ma pedig már a Celta meccsre koncentráltunk. Szerintem boldog itt, a szurkolók pedig elégedettek vele. Nincsenek kétségeim afelõl, hogy a klub mögötte áll.”

A bajnoki küzdelemnek vége?
„Sosem mondtunk ilyet, és nem is engedhetjük meg magunknak, hogy ilyen felelõtlenül gondolkodjunk.”

Modric nyomás alatt:
„Nem gondolom, hogy ez nyomás. Épp egy új környezetbe illeszkedik be. Én is nehezen tudtam visszarázódni, amikor újra ide jöttem. Õ egy nagyszerû srác. Nagyszerû a kapcsolatunk, és biztos vagyok benne, hogy kulcsfontosságú játékos lesz nálunk.”

Forrás: AS
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Varane
Tovább

Varane búcsúja

A Real Madrid korábbi francia kiválósága, Raphaël Varane bejelentette visszavonulását. Íme a játékos búcsúja, amelyet közösségi oldalán tett…
Santiago Bernabéu
Tovább

A Real Madrid VIP-élmény

Egy Laurita Cañero nevű influenszer jóvoltából betekintést nyerhetünk abba, hogy mit is jelent megtekinteni egy Real Madrid mérkőzést…