Egyéb kategória

A színfalak mögött

2013. október 14.

Folytatódik az oldalon már megismert sorozat, amelyben a Real Madrid 111 éves történelmébõl válogatunk ki érdekesebbnél érdekesebb anekdotákat. Ritka betekintés ez egy olyan klub életébe, amely tele van izgalmas epizódokkal és érdekes karakterekkel. Két spanyol újságírónak hála ezeket a spanyol közönség már megismerhette, most pedig az oldalunkon keresztül a magyar szurkolók is bepillantást nyerhetnek arra, mi rejlik a színfalak mögött.

Míchel alsó madárfogása
José Miguel González, ismertebb nevén Míchel, korábban a Real Madrid középpályása volt, és egyik tagja a méltán híres Keselyû ötösének, amirõl ebben a sorozatban is írtunk. A játékos már 16 éve visszavonult, majd edzõnek állt, és a Real Madrid B, a Getafe, illetve Sevilla után jelenleg a görög Olympiakos trénere.

Amellett, hogy nagyszerû játékos volt (a Real Madridban 404 meccsen 97 gólt lõtt) van egy furcsa eset, ami hozzá kötõdik. Az 1990-91-es szezon 2. fordulójában a Real Madrid fogadta vendégül a Valladolidot a Bernabéuban. A vendégek egyik szögleténél Míchel az általa õrzött Valderramához ment és egy úgynevezett alsó madárfogással lepte meg. Érdemes nézni a kolumbiai játékos reakcióját, aki elõször mintha nem venne tudomást a dologról, majd csak meglepetten áll meg és néz le oda, ahova nyúltak neki.

Az esetet nem vette észre a bíró, de a kamerák rögzítettek mindent és hamar bejárták a sajtót a felvételek. A találkozó után megkérdezték az esetrõl Míchelt, aki a következõképp mentette: magát: „Csak egy tréfa volt, amit úgy tûnik néhányan nem értenek”. Valderrama nem akart nagy jelentõséget tulajdonítani a dolognak, és csak annyit mondott: „Meglepõdtem”.

Míchel akkori csapattársa, Sanchís a középpályáshoz hasonlóan kisebbítette az ügy jelentõségét: „Nem lenne logikus egy ilyenért megbüntetni a játékost, ezek normális tréfák, amelyek a foci világában elõfordulnak a játékosok között”. Az olvasók talán emlékezhetnek egy hasonló esetre, amikor egy német bajnokin Király Gábor tolta le Szabics Imre nadrágját egy szögletnél.

Talán a legszellemesebb megjegyzés a Real Madrid akkori elnökéhez, Ramón Mendozához kötõdik, aki csak annyit mondott: „Egy simogatás még mindig jobb, mint egy rúgás”. A vendégek elnöke, már nem így látta az esetet, és rossz szándékot vélt felfedezni a mozdulatban: „Míchel azért provokálta Valderramát, hogy õ agresszívan reagáljon, és így kiállíttassa õt”.

Míchel nem kapott eltiltást, viszont be kellett fizetnie egy mai 3000 €-nak megfelelõ bírságot „nem megfelelõ viselkedés” és „az illem hiánya” miatt. Ez az eset azóta is végigkíséri Míchelt, hiszen már játékosként elterjedt az ellenfél szurkolói között a „Míchel maricón”, azaz „Míchel buzi” rigmus. Évtizedekkel az eset után, a Getafe és a Sevilla edzõjeként is megtalálták ezek a megjegyzések a nézõtérrõl. Az már nem sokat számít, hogy a korábbi játékos régóta házas, és két felnõtt gyereke van (az egyik az az Adrián González, aki Real Madrid utánpótlásából indult, és jelenleg a Rayo játékosa). Míchel azóta humorral kezeli már a dolgot, és egyszer tréfásan megjegyezte: „Minden pályán homoszexuálisnak titulálnak, már az asszonnyal is gondjaim vannak emiatt”.

Fernando Hierro majdnem az Atléticóé lett
A málagai születésû játékos a Valladolidnál kezdte a pályafutását, ahol hamar kiemelkedett középhátvédként, taktikai érzékének, helyezkedésének és karizmájának köszönhetõen. Hierro a Real Madrid ikonikus alakja, és a klub történetének legeredményesebb védõje 103 góljával, amit a Madridban töltött 12 szezonja alatt szerzett (szintén õ volt a legtöbbet kiállított játékos, 13 alkalommal, de ebben azóta Sergio Ramos „túlszárnyalta”). Õ emelte a magasba a legutóbbi BL-serleget is, és egyszer beszámolt arról, hogy mindez kis híján nem következhetett volna be, mivel még a Valladolid játékosaként, már gyakorlatilag leszerzõdtette õt a városi rivális Atlético:

„Emlékszem, hogy eltiltott voltam, és egy barátommal együtt néztük meg az Atlético-Valladolid meccset. A mérkõzés kezdete elõtt lementem az ötözõbe sok szerencsét kívánni a csapattársaimnak, majd összefutottam az azóta elhunyt Jesús Gillel (az Atlético akkori elnöke, aki nagyon színes egyéniség volt, és hírhedt arról, hogy az asztal alatt intézi az ügyeit – a szerk.). A következõt mondta nekem: „Csak, hogy tudjad, már minden el van intézve, a követezõ szezontól az Atléticóban játszol”. Mivel errõl addig nem hallottam semmit, megkérdeztem, hogy errõl az ügynököm is tud-e? Azt mondta nekem: „Nincs semmi gond, de ha akarod, maradhatsz még egy évet a Valladolidban és kész”.

Elgondolkoztatott a dolog, és sejtettem, hogy valami nincs rendben. Nemcsak az, ahogyan Gil beszélt nekem az egészrõl, hanem, mint ahogy késõbb kiderült, egy szalvétában írták le a megállapodást a Valladolid elnökével, miközben valami étteremben ebédeltek. Amikor utóbbit megkérdeztem az ügyrõl, õ is azt mondta, hogy beszéltek az ügynökömmel, és minden meg van oldva. Ennek tükrében mentem bele abba, hogy egy képet készítsenek rólam az Atlético mezével, de ennyiben maradt a dolog.

Amikor visszaértem Valladolidba megkérdeztem az ügynökömet, aki meglepetésemre azt mondta, hogy amit az elnökök állítanak, hazugság. Semelyikük nem beszélt vele, amit pedig az ügyrõl tudott, arról csakis a médián keresztül értesült. Amikor megtudtam az igazságot, azt mondtam magamnak: „Vagy maradok a Valladolidban, és kitöltöm a hátralévõ két évet a szerzõdésembõl, vagy meghallgatom a Real Madrid ajánlatát, de az Atléticóba nem megyek”. Úgy éreztem, hogy átvertek, és bár valószínûleg többet kereshettem volna a matracosokkal, végül a Real Madrid mellett döntöttem.

Amikor megkezdtük a tárgyalásokat a Madriddal, elmondtam Ramón Mendozának az esetet, és hogy az aggaszt legjobban, hogy egy szalvétában már aláírta a két elnök a megállapodást. Mendoza figyelmesen meghallgatott és azt mondta: „Ne aggódj Fernando, nem lesz semmi gond azzal, hogy a Real Madridhoz igazolj. Ami a szalvétára van írva, az semmit nem ér”. 21 éves voltam és a játékos pályafutásom egyik nagy döntése elõtt álltam. Most már nyugodtan mondhatom, hogy telitalálat volt a Realba mennem”.

Ramos lógása
A nagy Ramos-rajongók biztosan tudják, hogy a már korábban említett hátvéd nagy csodálója a bikaviadalnak, és egyszer azt is mondta, hogy ha nem futballista lenne, akkor biztosan torreádorként keresné a kenyerét.

A következõ eset 2009-ben történt, amikor megint csak a Valladolid ellen játszott a csapat a Bernabéuban (úgy látszik, ez a rész a lila-fehér csapatról is szól). Ramos eltiltott volt, így a nézõtérrõl figyelte a találkozót, amit délután 5-kor a kamerák rögzítettek is. Aztán nagy megleptésre, délután 6-kor már a Las Ventas arénában csípték el, ahogy egy bikaviadalt néz.

A védõ a félidõben hagyta el a stadiont, hogy ott lehessen jó barátja, a torreádor Talavante nagy napján és lássa, ahogy 6 bikával küzd meg. Ramosnak ez a lógása aztán nagy port kavart a sajtóban, majd maga a játékos is elismerte, hogy tévedett, amikor otthagyta a csapatát, és végül elfogadta a klub által rá kiszabott büntetést.

A sorozat elõzõ részei: