Xabi Alonso: Bale robbanásszerû fejlõdésen ment keresztül. Meg fogja mutatni, hogy mit tud.

A Real Madrid jelenleg sérült középpályása egy, a Torre Espacióban megrendezett eseményen beszélgetett az újságírókkal. A spanyol válogatott játékos felépülésének elõrehaladásáról, csapattársairól, illetve edzõjérõl osztott meg néhány gondolatot.

Remélem, hogy hamar visszatérhetek. Szépen haladok, és bár nincs már messze a visszatérésem idõpontja, nem szeretnék dátumokkal dobálózni. Nem született még döntés ezzel kapcsolatban. Akiknek már volt ilyen sérülésük, azok tudják, hogy a felépülés bizonytalan tud lenni. Közel vagyok, de van még mit tenni. Nem szeretnénk semmit elkapkodni, ez egy komoly sérülés, amit senkinek nem kívánok.”

„Úgy kezdtem meg a nyári felkészülést, hogy a sérülésem már jelen volt és meg kellett hoznom a döntést, hogy megmûttessem magam, így pedig kihagyjam a konföderációs kupát. Ez volt a leglogikusabb, illetve a csapattal szemben legigazságosabb döntés. A felépülés egész jól haladt, de az egyik edzésen eltört a lábam, ez pedig mindent borított.”

„Remélem, hogy a szezon elsõ szakaszában játszhatok majd, de sok egyéni munka vár még rám, ráadásul jelenleg még nem is csatlakozhatok a többiekhez. Ezután fel kell még vennem a meccsek ritmusát, mivel a tornák már javában zajlanak, ha pedig egyáltalán nem játszol, akkor sokkal nehezebb dolgod van. Vannak sérülések, amelyeknél elõre nem ismert a felépülési idõ. A lábam nem igazán zavar, inkább az ágyéksérülés az, ami alattomos tud lenni. Mindenesetre már a pályán dolgozom.”

„Akkor játszottam az angol bajnokságban, amikor Bale újonc volt. Akkoriban bal oldali védõként szerepelt a csapatában. Robbanásszerû fejlõdésen ment keresztül. Most már sokkal elõrébb játszik, nagyobb szabadságot kap. Nincs kétségem afelõl, hogy itt is meg fogja mutatni azt, amivel meglepte egész Angliát.”

Látszik, hogy Ancelotti korábban játékos volt. Mindenkivel kialakít egyfajta kapcsolatot, a lehetõ legjobb szerepet találja meg a játékosainak, és azt is tudja, hogy milyen sérültnek lenni. Nagyon jól irányítja a csapatot, folyamatosan ismeri meg a klubot. Van még mit tennie.”

Az alapokat már lefektettük. Nagyon jó igazolásaink voltak, olyan fiatalok érkeztek, akik elõtt ígéretes jövõ áll. Õk egy hosszú távú projekt részei. Isco remek összekötõ, Illarra lépésrõl-lépésre fogja megtanulni, hogy a Real Madridban milyen felelõsséggel jár a posztján játszani, Carvajal pedig mélységet ad a csapat játékának. Tovább kell fejlõdnünk, de a srácok jól dolgoznak.”

„Kívülrõl könnyû megítélni a csapat játékát. Amikor látom a meccseket, tisztában vagyok azzal, mit jelent szenvedni a pályán, illetve vannak csalódott pillanataim is, mivel én is ott szeretnék lenni. A dolgok nagyon gyorsan változtak az Elche és a Levante ellen. Szurkolóként, otthonról nézem a meccseket, de a társaimmal együtt szenvedek.

„A Bajnokok Ligájában nagyon kritikus volt az elsõ gyõzelem Isztambulban. Ha hazai pályán sikerül nyernünk a Juventus ellen, akkor jó úton leszünk a továbbjutás felé. A következõ idegenbeli meccs kemény lesz a stadion atmoszférája és az ellenfél minõsége miatt. Remélem, hogy addigra már bevethetõ leszek.

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Vinícius Jr. (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Példátlan ítélet Vinícius ügyében

Gyűlölet-bűncselekménynek minősítették a brazil játékost célzó rasszista magatartást. Valladolid tartományi bírósága kedden precedensértékű ítéletet hozott: ez az első…