Ancelotti
Lyukak a védelemben: „A Sevilla ellen 3-0-ra vezettünk, de lehetõvé tettük számukra, hogy visszajöjjenek a meccsbe. Ez történt most is, ez pedig nem véletlen. Változtatnunk kell, el kell hagyni azt a felületességet, amit a pályán mutatunk. Nem történhet meg egy olyan minõségû csapat ellen, mint a Real Madrid, hogy az ellenfél visszajön a játékba.”
A bûnösökrõl: „Személyesen fogok beszélni a játékosaimmal, nem itt. Nem vagyok elégedett azzal, ami történt.”
Arról, hogy 3-0 után visszavett a csapat: „A játéknak soha nincs vége. Akkor sem, ha 3-0-ra vezetünk.”
Nehézségek a labdaszerzésben: „A Rayo nagy nyomást gyakorolt ránk a pályán, õk ebben igazán jók. A második félidõben szenvedtünk, de az elsõben nem. Jobban kell olvasnunk a játékot. A második félidõ katasztrofális volt.”
Di Maríáról: „Jól játszott. Négy középpályásra váltottunk, hogy jobban tudjunk védekezni.”
Carvajal megmenekült a piros laptól: „Nem ért piros lapot. Volt ugyan kontaktus a két játékos között, de nem volt szándékos.”
Diego López
A mérkõzésrõl: „Ez a meccs teljesen más volt, mint a Sevilla elleni. Habár volt két büntetõ, amit természetes, hogy értékesítettek, mi irányítottuk a mérkõzést.”
A második félidõrõl: „Nagy nyomás alatt voltunk, nagy intenzitással játszottak, ezért szenvedtünk.”
A Rayo csapatáról: „Ez a csapat ki fog mászni a bajból, mert jó futballt játszanak és megérdemlik, hogy jobb helyen legyenek.”
A támadás és védekezés közötti egyensúlyról: „Figyelembe véve a játékunkat, a koncentrációt és a hozzáállást, mindannyian hibásak vagyunk. A csapat nagy erõfeszítéseket tesz a gólszerzés érdekében. Megmutattuk, hogy bármely csapat ellen képesek vagyunk veszélyes helyzeteket kialakítani, de védekeznünk is kell. Ez mind a tizenegy játékos felelõssége.”
A támadójátékról: „Cristiano és a támadójátékosok kivételes formában vannak, ezt pedig ki kell használnunk.
Xabi Alonsóról: „Xabi egy rendkívül fontos játékos, de idõre van szüksége egy ilyen hosszú sérülés után. A srácok, akik késõbb álltak be, szintén jó munkát végeztek.”
Pepe
Az elsõ és második félidõ közötti különbségrõl: „Hibáztunk a második félidõben. Nem ugyanúgy játszottunk, ahogy az elsõ játékrészben, nem ugyanazzal az intenzitással. Irányítanunk kellett volna a mérkõzést, de talán már a Juventus elleni párharc járt a fejünkben. Úgy gondolom, hogy jól teljesítettünk. Három gólt szereztünk egy nagyon nehéz mérkõzésen. Nem gondolom azt, hogy nem volt meg az egyensúly, hanem hiányzott az elsõ félidõ intenzitása a második félidõben.”
Arról, hogy a csapat öt gólt kapott az utolsó két mérkõzésén: „Öt gólt kaptunk összesen a Rayo és a Sevilla ellen. A második félidõben nem volt meg a kellõ intenzitás, de a legfontosabb dolog, hogy ezt felismerjük, és ez nem történhet meg legközelebb. Mindent bele kell adnunk 90 percen keresztül. Nem akarok semmit elvenni a Sevilla vagy a Rayo érdemeibõl. A legfontosabb dolog, hogy egy nehéz terepen megszereztük a három pontot.”
A Juventus elleni mérkõzésrõl: „Fontos gyõzelmet szereztünk egy kemény mérkõzés elõtt. A Real Madrid mindig a gyõzelemért játszik. Akárhol lépünk pályára, ezt kell folytatnunk a továbbiakban is.”