Carlo Ancelotti:
“A szurkolók kifütyülnek engem, mert azt látják, hogy nem játszik jól a csapat” – kezdett az értékelésbe az olasz edzõ. “Nem gondolom, hogy túl nagy különbség lenne aközött, ahogy a csapat játszik a két sorozatban. A Bajnokok Ligájában jó eredményeink vannak, a bajnokságban viszont már nem sikerült tartani ezt a kiegyensúlyozottságot. De ugyanakkor ez megtörtént velünk a BL-ben is a Galatasaray ellen, viszont ott a második félidõben sikerült változtatnunk. Úgy gondolom, ugyanolyan szinten teljesítünk a bajnokságban, és nemzetközi szinten is.“
Casemiróról: “Nem beszéltem vele a kölcsönadásáról, tudja, hogy nehéz helyzetben van, hiszen rengeteg különleges képességû labdarúgónk van, és várnia kell, amíg eljön az ideje és bizonyíthat.”
Real Sociedadról: “Nagyon jó csapatuk van, rengeteg villámgyors játékossal, és bizonyították a Bajnokok Ligájában is a remek hozzáállásukat. Ez egy kiváló megmérettetés lesz számunkra, ugyanis el kell kezdenünk kiegyensúlyozottan, jól játszani, mindezt magas intenzitással.”
Sérülésekkel kapcsolatos aggályokról: “Cristianónak van egy kisebb problémája az egyik lábával, de nem hiszem, hogy kihagyja a Real Sociedad elleni összecsapást. Khedirának és Marcelónak volt némi problémája edzésen, így velük kapcsolatban még meg kell várnunk, hogy lesznek holnap.”
Xabi Alonsóról: “Kezdeni fog holnap, hiszen jól érzi magát. Ha jól játszik, akár végig is a pályán lehet, ami nagyon fontos számunkra, hiszen hihetetlen tapasztalattal bír. Ugyanakkor Illarramendi is rendkívül fontos a csapatnak. Talán nem képes olyan indításokra, mint Xabi, de taktikailag nagyon érett. Azt hiszem, nagyon sokat fog fejlõdni egy ekkora zseni mellett, mint Xabi.”
Iscóról: “Múlt héten kisebb kihagyás után játszott a Sevilla ellen. Nem Iscóval van a baj, hanem a sorozatos terheléssel, volt egy kis fizikai problémája, pihennie kellett, de most már készen áll a játékra.”
Arról, hogy állítólag a Schalke tett egy ajánlatot Casillasért: “Iker világosan kijelentette a Juventus elleni mérkõzés után, hogy maradni szeretne, és mi is azt szeretnénk, hogy maradjon.”
Arról, hogy továbbra is López marad-e az elsõ számú kapus a bajnokságban: “Meghoztam egy döntést a bajnokság elején, és ezt továbbra is tartom. Amikor a döntést hoztam, López jobb formában volt, mint Casillas.”
Arról, hogy miért jobb szélen játszott Ramos Torinóban: “Az egy ideiglenes megoldás volt, ugyanis tudom, hogy Ramos középhátvéd, de bebizonyította, hogy meg van a kellõ tapasztalata és technikai tudása ahhoz, hogy bármelyik poszton játsszon a védelemben.”
Di Maríáról: “Remekül van. A csapaton belüli verseny miatt valakinek mindig le kell ülnie a kispadra, de ez nem jelenti azt, hogy bizalomvesztett lenne.”
Arról, hogy az ellenfelek védõi állandóan faultolják Cristianót: “Emiatt nem aggódom. Õ elég erõs ahhoz, hogy ezt a helyzetet kezelni tudja. Mivel rendkívül gyors, sokszor kell ütköznie az ellenfél játékosaival, de ez nem probléma.”
Arról, hogy a gazdasági tényezõk mennyire befolyásolják az edzõk munkáját: “Nem kell Einsteinnek lenni, hogy ezt valaki megértse. Az edzõ kénytelen a klub anyagi lehetõségeivel gazdálkodni, így csak olyan játékost igazolhat le, akinek az árát a csapat ki tudja fiizetni. Ez ennyire egyszerû.”
Végül Ancelotti válaszolt az állandó kezdõ tizenegyére vonatkozó kérdésre: “Elképzelhetõ, hogy van egy kiforrott kezdõ a fejemben, de az egész szezont nézve, sokkal több játékosra lesz szükségem. Nem játszhatsz mindig ugyanazokkal a játékosokkal, mert akkor lenne 11 fáradt, és 11 motiválatlan játékosod. Ezért fontos a rotáció. Cristiano az egyetlen játékos, akit nem rotáltam, mert õ kiemelkedõ fizikai állapotban van. Ha valaki nagyon jól játszik, nem fogom rotálni.”