Cristiano Ronaldo egy rövidebb kihagyás után újra pályán a Bernabéuban, az ellenfél a gyengélkedõ Celta Vigo, az alsóház tagja, nem mellesleg a portugál klasszis “kedvenc célpontja”. Így indultunk neki a hétfõ esti meccsnek, és mint sokan mások, én is gálát és magabiztos játékot vártam a csapattól. Ez mind szép és jó, a dolog egyetlen szépséghibája, hogy Carlo Ancelotti ezt másképp gondolta. Nem tudom, hogy mi történt az olasz mesterrel a szünetben, (lehet, hogy a sok karácsonyi finomság feküdte meg a gyomrát) de idén már sokadszor tért vissza ahhoz a rossz szokásához, hogy egy gyengén megkomponált középpályás játékkal próbált fölényt kiharcolni. Ez az esetek többségében még a kiscsapatok ellen is kínlódáshoz és gyenge játékhoz vezet, arról nem is beszélve, hogy az ellenfél kispadján egy, a királyiak ellen triplán motivált edzõ, Luis Enrique ült, akinek sikerült csapatát tökéletesen felkészítenie Ancelotti sablonjából. Az elsõ játékrészben egyszerûen érthetetlen volt, hogy miért nem lépett semmit az olasz tréner. Xabi Alonso látványosan gyengén futballozott, alig volt értékelhetõ megmozdulása, lassan, körülményesen dolgozott és gyakorlatilag több volt az eladott labdája, mint a jó passza. Egy játékos gyenge teljesítményét még elbírja a csapat akkor is, ha ez olyan fontos láncszemmel esik meg, mint a középpálya egyik játékszervezõje, de azt már nem, ha emellé társul egy olyan tengely, ahol Isco nem tud párharcot nyerni és Benzema eltûnik a védõk között. Ancelotti ahelyett, hogy az elsõ 20 perc szenvedése után (vagy akár elõbb is) belenyúlt volna a szerkezetbe és feljebb tolta volna az egyébként (ismét) jó meccset játszó Modricot, ezzel kisegítve a vergõdõ Iscót, nem tett semmit, hanem hagyta, hogy csapata a megmaradt támadási sémákat próbálgassa 45 percen keresztül. Ezek a sémák nem mozogtak túl széles skálán, ugyanis Benzema és Isco gyenge játéka miatt csak a két felfutó szélsõ védõben és az elõttük helyezkedõ Ronaldo – Di María párosban lehetett bízni. A portugál, mint már megszokhattuk tõle, többször behúzódott középre. Ilyenkor Isco játszott kissé a szél felé tolva, ezzel teljesen elbillentve a pályát, hisz balról indulva sem tudott csapata hasznára válni. Így maradt a jobb oldalon vezetett támadások lehetõsége a Carvajal – Di María kettõs hathatós közremûködésével. Az eredmény ismert, egy kihagyott ziccer vendég oldalon és pár hamvában holt, szélrõl érkezõ labda a hazaiak részérõl. Nézzük, hogy is festett ez a Celtának ajándékba adott 45 perc a felállás tükrében:
Céltalan széljáték
Ahogy már említettem, támadásban gyakorlatilag teljesen egysíkú volt a csapat, csak a szélsõkben és a felfutó szélsõ védõkben bízhatott a közönség, középen látványosan gyenge teljesítménnyel rukkoltak elõ a srácok, pedig a vendégek semmi különöset nem csináltak, mindössze korán felvették az embereket és nem hagytak teret Iscónak, valamint jól zárták a passzsávokat. Tegyük hozzá, hogy ez nem is esett nehezükre, hisz mind a nyáron szerzõdtetett fiatal spanyol, mind Alonso rendkívül rossz százalékban játszották meg a labdákat. A jól lezárt középsõ területek természetesen áldozattal jártak, hisz a széleken felszabadultak a sávok Carvajal és Marcelo elõtt, akik ezt ki is használták és rendre jól léptek fel a támadásokkal. A dolog egyetlen szépséghibája az volt, hogy a széleken ugyan sikerült megoldani a támadásépítést, de a középre adott labdáknál nem volt érkezõ, Benzema pedig ahelyett, hogy Iscóval együtt lendületbõl érkezett volna a beadásokra, próbált pozíciót fogni és statikus éket játszani. De ez a két jól megtermett belsõ védõ mellett alapból rossz döntés volt. A lassú és körülményes bekkeket egy-két gyors leválás utáni, beívelt labdákra történõ beindulással könnyedén meg lehetett volna zavarni, hisz az érkezõ Ronaldo alapból lekötötte a visszazáró védekezõ középpályásokat, így a franciának meglett volna a lehetõség. Sajnos már sokadszor állapítjuk meg, hogy Benzema nem tudja megfelelõen kivenni a részét a támadásépítésbõl, kevés a labda nélkül bemutatott mozgás és még azt sem mondhatjuk, hogy pozíciós játékával nehézséget okozna az ellenfél védõinek. Ha a mester esetenként ezt a “fegyvert” (a beíveléseket) szeretné alkalmazni, akkor ahhoz olyan játékosra van szükség, aki ebben csatár poszton partner. Mivel nincs ilyen labdarúgó a keretben, alapból érthetetlen a tréner ezen próbálkozása és a teljes elsõ félidõ támadó játéka.
Életmentõ cserék
A pocsék elsõ játékrész után az volt a minimum, hogy Ancelotti változtat csapatán, így érkezett Illarramendi a rosszul játszó Alonso helyére, majd jött Jesé, aki a szintén rendkívül gyengén futballozó Iscót váltotta. Az ugyan rejtély, hogy miért kellett 45 perc szenvedés után még 15 percet a második félidõbõl is pályán töltenie Iscónak (ha a mester büntetésnek szánta, akkor piszok rossz pedagógus), de szerencsére jól sültek el a változtatások. Illarramendi stabilitást adott a középpályának, nem szórta el a labdákat, gyakorlatilag rossz passz nélkül hozta le a meccset és jól mozgatta a csapatot, remekül kiegészítve Modricot. Eközben Jesé a fáradó Celta védõk mellett könnyen érvényesülni tudott, kis területen is jól játszott össze Marcelóval és Ronaldóval, könnyedén verte meg ellenfeleit és alakított ki gólhelyzeteket (nem véletlen a gólpassza sem). Az amúgy hasznosan futballozó Di María helyére érkezõ Bale beállítása is jó húzásnak bizonyult, a Carvajal és Di María által folyamatosan nyomás alatt tartott Johny – Augusto Fernández kettõs elkészült erejével és a találkozó utolsó harmadára sorra alul maradt a friss és lendületes Bale ellen vívott küzdelemben. Erre a legjobb példa a walesi klasszis elfutása és gólpassza a hosszabbításban. Ezt megelõzõen tökéletesen altatta el a védõket azzal, hogy három alkalommal is befelé tolta a labdát és lövõ helyzetet keresett. Az említett szituációban a belsõ területeket záró védõket már könnyedén verte meg induló sebességébõl adódóan és nagyszerûen hozta helyzetbe a duplázni tudó Ronaldót.
Luis Enrique ennél többet érdemel
A vendégek játéka kellemes meglepetés volt számomra. A tabellát figyelve nem értettem, hogy az a Celta, ahol a középmezõnyre alkalmas keretet egy fiatal és jó taktikai érzékkel, valamint motivációs készséggel rendelkezõ edzõ egészíti ki, miért kullog a kiesõ helyek közelében. Az elsõ játékrészben mutatott játékáért minden dicséretet megérdemel a vigói alakulat, Enrique mester jól oldotta meg a madridiak semlegesítését, és még helyzetek kialakítására is futotta fiainak erejébõl. Aztán ahogy az lenni szokott, az idõ elõrehaladtával csökkent a sebesség, elfogyott az erõ, jött a hazaiak vezetõ találata, majd Ronaldo gólja. De még ekkor is voltak helyzetei a korábbi Real-futballista játékosainak, ám ezek rendre elpuskázott lehetõségként kerültek a statisztikai lapra. Az biztos, hogy Luis Enrique edzõi kvalitásai alapján ennél többet érdemel, az a minimum, hogy egy olyan csatárt, aki két 100%-os ziccerbõl, legalább egyet értékesíteni tud.
