Penamadridista.hu évértékelõ kérdõív – Az eredmények.

A kérdõívünk elsõ felében kizárólag a Real Madrid csapatának 2013-as évével foglalkoztunk, hiszen szerettük volna megtudni, hogy mennyire vagytok elégedettek a csapat teljesítményével, bizonyos játékosok hozzáállásával, az átigazolásokkal. Összességében elmondható, hogy még úgy is pozitívan látjátok 2013-at, hogy a csapat nem nyert egyetlen trófeát sem (78%). Végül is Mourinho fiai csak eljutottak a BL elõdöntõjébe, illetve a Király-kupa döntõjébe, a bajnokságot pedig a második helyen zárták, nyáron érkezett Gareth Bale, Isco és a többiek, Carlo Ancelotti személyében pedig egy igazán neves edzõ ülhetett le a kispadra. Az olasz szakember irányítása alatt a Bajnokok Ligájában szárnyal a csapat, Cristiano Ronaldo pedig ontja a gólokat. Ide kapcsolódik kérdõívünk következõ kérdése, hiszen a szavazók elképesztõ többsége (89%) szerint Cristiano volt az év legjobb játékosa. (Vajon van olyan ember, akit ez meglep? – a szerz. kieg.) Itt érdemes megjegyezni, hogy néhány viccesebb kedvû olvasó az Adán, Arbeloa, Khedira, Essien négyesbõl választotta ki az év legjobbját.

A leggyengébb láncszem kiválasztása már nem volt ilyen egyértelmû, itt végig szoros volt a csata Arbeloa és Benzema között, azonban végül az év vége felé kiemelkedõen gyenge teljesítményt nyújtó francia „nyerte” meg ezt a csatát, a szavazatok 28%-át begyûjtve. Õt követi Arbeloa (22%), majd Khedira (11%). (Cristiano Ronaldóra 13 szavazat érkezett… – a szerz. kieg.)

A legjobb igazolások szerintetek Isco (50%) és Bale (35%) voltak, egyébként pedig legtöbben úgy gondoljátok, hogy mindenkit jó ötlet volt megszerezni (66%). Azonban Illarra (10%), Bale (9%) és Casemiro (7%) meglehetõsen sok szavazatot kapott a hibás igazolások kategóriájában.

Mourinho meglehetõsen megosztó személyiség, ezt a távozásával kapcsolatos kérdésre adott válaszok is megerõsítik. Többen örültök annak, hogy a portugál mester elhagyta a csapatot (61% – 1262 szavazat), azonban a maradása mellett is 802-en voksoltatok (39%). Ancelotti érkezésével kapcsolatban az elõzõ kérdéshez képest változott az arány, hiszen jóval többen örültök az érkezésének, illetve jóval többen gondoljátok úgy, hogy õ a megfelelõ ember a kispadra, mint Mourinho esetében (79%).

A csapat elsõ számú kapusának kérdésében szintén elég egyértelmû a képlet: Iker Casillas a szavazatok 84%-át söpörte be. A szintén saját nevelésû Diego López is meglehetõsen sok voksot gyûjtött be (15%), vélhetõen a tavalyi szezon vége felé mutatott remek teljesítményével, Jesús-nak pedig nyilvánvalóan az a 16 ellendrukker (A csapaté vagy az oldalé… – a szerz. kieg.) örülne, akik kitöltötték kérdõívünket. A csatárkérdés is hasonlóan alakult, itt 1730-an gondoltátok úgy, hogy igazolni kell egy gólvágót, mivel a Benzema – Morata páros nem elegendõ a kitûzött célok eléréséhez (84%).

Kíváncsiak voltunk arra is, hogy kik azok a játékosok, akiket mindenfajta szívfájdalom nélkül elengednétek a csapatból a tavalyi teljesítményük alapján. Benzema formaidõzítése itt is megtette a hatását, hiszen a borzasztó utolsó hónapokat produkáló francia a szavazók 21%-a szerint mehet, amerre lát. Õt követi Khedira (17%), Arbeloa (16%), Coentrao (11%), Jesús (5%), Di María (5%) és Diego López (5%). Érdekes, hogy három, a Castillából felhozott játékosnak is sokan (kétszáz körüli szavazatszám) adnátok inkább máshol bizonyítási lehetõséget (Nacho (3%), Morata (4%), Casemiro (3%)).

Persze felmerül a kérdés, hogy kik azok, akiknek örültetek volna érkezõként. Ezt a kategóriát a jelenleg bomba formában futballozó, az Európai aranycipõért Cristianóval versengõ Suárez nyerte (26%), õt Falcao (20%) és Gündogan (16%) követik. De örültetek volna még Cavaninak, Ibrának és Lewandowskinak is, szóval elmondhatjuk, hogy a csatár poszt az, amit legtöbben megerõsítenétek. Ez egyébként összhangban van a csatárokkal kapcsolatos kérdésünkre adott válaszaitokkal is. (Az egyéb válaszlehetõségek között egyébként Agüero mellett Torghelle ’Air’ Sándor volt a legnépszerûbb választás – a szerz. kieg.)

Özil miatt voltatok szomorúak a legtöbben a tavalyi esztendõ átigazolási szezonjaiban (71%), de Higuaín (17%) és Kaká (6%) távozása is sok embernek okozott kellemetlen pillanatokat. A többiekért nem igazán fáj a szívetek, vagy nem annyira, mint a fentiekért.

Az elmaradhatatlan Aranylabda. Talán nem meglepõ módon a legtöbben úgy gondoljátok, hogy egy ilyen év után nem létezik, hogy ne Cristiano Ronaldo kapja meg ezt az elismerést (84%). Sokan érzitek úgy, hogy bár õ érdemelné meg a díjat, nem õ fogja kapni (14%), azonban néhány szavazó szerint ez nem is baj, hiszen nem is érdemli meg a portugál gólzsák, hogy újabb Aranylabda kerülhessen a múzeumába. (Ezeknek a szurkolóknak a száma egyébként nagyon közel áll a „Jesúst A Kapuba Népfront” taglétszámához. Brian élete után szabadon. – a szert. kieg.)

És hogy meglesz-e a Tizedik? 81%-ban úgy gondoljátok, hogy igen. Mi azt mondjuk, legyen így. Ehhez persze nagyon sok munka és szerencse is kell, de ha az égiek is úgy akarják, májusban együtt ünnepelhet több millió madridista szerte a világon.

Ezzel pedig végére is értünk a csapattal kapcsolatos kérdéseknek, a továbbiakban egy kicsit elemezgetjük a munkánkkal kapcsolatban érkezett szavazatokat, az érdekesebb kérésekre, panaszokra pedig megpróbálunk érdemben reagálni.

A kérdõívet kitöltõk legnagyobb része rendszeres olvasónk (94%), így talán elmondható, hogy nem hibázunk nagyot, ha a szavazatok alapján levonunk bizonyos következtetéseket. Sejthetõ volt, hogy a legtöbben Facebook-on keresztül találtatok ránk, azonban a 65%-nál nagyobb arányra számítottunk ebben a mutatóban. Mindenesetre örülünk, hogy a barátok ajánlásai, illetve a keresõtalálatok is sokakat hozzánk irányítottak. (Ennél a kérdésnél a legviccesebb „egyéb” válasz talán a következõ volt: „beírtam a googleba a legrosszabb weboldal címszót és titeket dobott ki”. Ezt ugyanaz a kedves kitöltõ írta, aki szerint Cristiano volt az év legrosszabbja és nem is érdemel Aranylabdát, illetve annak örülne a legjobban, ha az oldalunk azonnal megszûnne. Ez is egy vélemény, köszönjük. – a szerz. kieg.)

A weboldalunk és a Facebook-oldalunk mûködésével alapvetõ problémátok nem volt, a szavazatok 90%-a 8-as, vagy annál jobb értékelésre érkezett, aminek nagyon örülünk. A hírek és Facebook-posztok minõségével és mennyiségével is elégedettek vagytok, de a szavazatok 38%-a szerint lehetne több hír a weboldalon. Ennek igyekszünk majd eleget tenni egészséges keretek között. Továbbra is a minõséget, igényességet tartjuk szem elõtt, nem pedig a mennyiséget, szóval azt megígérhetjük, hogy a jövõben sem fogunk az AS és Marca hasábjain megjelenõ két bekezdésbõl álló híreket nagyhírként közölni kizárólag a kattintásokért, vagy a hírek számának növelése érdekében. Ezek a jövõben is jól megérdemelt helyükön, a rövid hírek között szerepelnek majd.

A beküldött észrevételeitekbõl úgy tûnik, hogy sokan nem ismeritek a weboldalunkon található online közvetítéseket. Ez egy kizárólag szöveges tartalmat felvonultató közvetítés, ami minden egyes szerkesztõi beírás után frissíti önmagát. Sokan kértétek, hogy legyen magyar nyelvû videós közvetítés, ez sajnos a technikai okok mellett komoly jogi problémák miatt sem valósulhat meg sem most, sem pedig a jövõben.

Mivel tapasztalataink alapján több oldalon is fel-felbukkannak általunk közölt hírek, általunk elkezdett rovat-típusok, különbözõ ötleteink, így azzal kapcsolatban nem untatnánk benneteket, hogy milyen típusú híreket, Facebook-posztokat látnátok szívesen az oldalon, hagyjuk meg a fejlõdés lehetõséget a többieknek is. Megígérjük, hogy figyelembe vesszük a kéréseiteket a jövõben is.

A szavazataitok alapján az év szerkesztõje címet G. Alex ([email protected]) kapja (499 voks), aki Sz. István (Szoki) mellett a Facebook oldalunk egyik adminisztrátora. Alapvetõen õk ketten azok, akik a Facebookon található posztokért felelnek, rengeteg munkájuk van az oldalban, szóval a nevükben is köszönjük, hogy elismeritek ezt. A második helyet csupán néhány szavazattal lemaradva (493 voks) egyetlen nõi szerkesztõnk, Dia foglalja el (P. Diána), aki nem csak a hírek, cikkek megírása terén alkotott nagyot ebben az évben, hanem az online közvetítésekbõl is kivette a részét. Figyelemre méltó eredmény ez, azért is, mert Dia 2013-ban csatlakozott a szerkesztõséghez, és egyfajta üstökösként berobbanva azonnal ki is vívta az elismeréseteket. Ezúton is köszönjük az eddigi munkáját és csak remélni tudjuk, hogy a lelkesedése a jövõben is megmarad! A képzeletbeli dobogó legalsó fokára ezen sorok írója, az oldal egyik alapítója, Gy. András (umek) került (416 voks). (Köszönöm Nektek! – a szerz. kieg.)

Nagyon úgy tûnik, hogy a fórumozás kiment a divatból, a Facebook átvette az uralmat, aki pedig esetleg használja a fórumot, inkább csak olvasni szeret. A második legnagyobb probléma az idõ, amibõl ha több lenne, talán többen használnátok ezt a fajta eszmecsere-lehetõséget. Értjük, megértjük.

Az általunk szervezett meccsnézésekkel szerintetek a legnagyobb probléma, hogy Budapesten van, ami sokaknak nagyban megnehezíti a részvételt, de sokan vagytok, akik inkább otthon nézik a meccseket. Az eseményekkel egyébként azok, akik részt vettek már ilyenen, legnagyobb részben elégedettek, így csak bátorítani tudunk mindenkit, hogy amennyiben lehetõsége van rá, látogasson el velünk a Sugár Bowling & Pub-ba, ahol a jó hangulat mindig garantált. (Itt fontos tisztába tennünk, hogy mi nem kapunk pénzt a helytõl azért, mert oda szervezzük a meccsnézéseinket, egyszerûen a vezetõség egyik tagja madridista, aki egyébként egyesületi tag is, így minden tagunknak komoly kedvezményeket tudnak biztosítani az ételek és italok árából. Mi a hellyel és a személyzettel is elégedettek vagyunk, így terveink szerint a jövõben is ide szervezzük a budapesti meccsnézéseinket. – a szerk. kieg.)

Már nem untatnánk benneteket sokáig, aki még ébren van, most figyeljen, mert innentõl inkább a nevetésé lesz a fõszerep. Szemezgettünk a viccesebb, érdekesebb válaszokból, adatokból, ezek közül meg is osztunk veletek néhányat:
 

  • Az év játékosa szavazáson csak a következõk nem kaptak szavazatot: Jesús, Carvajal, Coentrao, Nacho, Casemiro, Albiol, Callejón, Cheryshev, Carvalho. Mindenki másra érkezett voks.
  • Az év legrosszabb teljesítménye esetében nem volt olyan játékos, akire ne érkezett volna szavazat. A legkevesebbet Marcelo és Xabi Alonso kapták, szám szerint 2-2 voks érkezett rájuk.
  • Legkevesebben Isco és Marcelo távozásának örülnétek (3 illetve 6 szavazat.), mindenki más 10 feletti szavazatot kapott, Cristiano például 14-et.
  • Az esetleges érkezõknél a viccesebb igények: Torghelle, Böde, Devecseri, Lipták, Újvári Joci, „anyád”, Radó. De néhányan saját magukat is beírták.
  • A távozók esetében az egyetlen ember, akinek az eligazolása senkiben nem hagyott nyomot, Albiol volt. Mindenki más kapott szavazatot.
  • Volt, aki például úgy talált ránk, hogy valamelyikünk édesanyja informálta róla. („anyád mondta”) (Megkérdeztük, nem volt ilyen. – a szerz. kieg.) De volt, aki csak beírta a keresõbe, hogy mi a legrosszabb weboldal, az pedig minket dobott ki. Aztán volt valaki, aki szimplán csak azért talált meg minket, mert „szar oldal” vagyunk. Az általános azért még mindig a Facebook, ismerõs ajánlás és a keresõ. Ennek örülünk.
  • Az elõzõ bekezdésben idézett válaszok kiötlõi között van az az illetõ, aki a legszívesebben a következõ posztot látná tõlünk a Facebookon: „Sajnos töröltük az oldalt.” A másik válaszadó nem ment ilyen messzire, neki elég az is, ha csak „egy nap múlva” szûnik meg az oldal. Aztán volt még valaki, aki szerint a legjobb az lenne, ha „lehúznánk a rolót”. Nos, õk nem fognak örülni 2014-nek.
  • Szintén a fentiek közül volt, aki egyik rovatunkat sem szerette, mert szerinte mindegyik nagyon rossz. Aztán valaki szerint „mindenkinek jót tennénk vele, ha abbahagynánk, mert így egyébként sem hülyítenénk tovább a buta magyar társadalmat.” Aminek õ maga is tagja egyébként, de ez nyilván mellékes.
  • Volt egy Szintiboy rajongó is, aki a kifejtõs kérdéseknél elõszeretettel használta a „Zsamóóó” kifejezést (?). De az is lehet, hogy maga Szintiboy töltötte ki a kérdõívet? Ezt a titkot fedje továbbra is homály.

Ezzel az évértékelõ végére is értünk. A szavazataitokat, tanácsaitokat, kéréseiteket értékeljük, a további munkánk során figyelembe fogjuk venni, így pedig remélhetõleg még tovább tudjuk javítani az elégedettségeteket. Még egyszer köszönjük, hogy ennek a néhány perces kérdõívnek a kitöltésével hozzájárultatok ahhoz, hogy fejlõdni tudjunk. Számítunk rátok 2014-ben is! Ismételten boldog új évet kíván a penamadridista.hu csapata!

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK