Szemtõl szemben: Atlético Madrid – Real Madrid

Az elmúlt évek egyik legizgalmasabb spanyol bajnokságát éljük, legalábbis a bajnoki címért folytatott harc szempontjából biztosan. Az Atlético Madrid megtörte a „csendet”, Simeone fiai megpróbálnak belerondítani a Real Madrid és a Barcelona viszonylagos nyugalmába azzal, hogy meglepetést okozva, nevetõ harmadikként bezsebelnék a spanyol bajnoki címet. Ehhez egy fontos lépés lenne számukra a hétvégi madridi derbi megnyerése, amihez azonban Ronaldóéknak is lesz egy-két szavuk. Na meg a két csapat magyarországi szurkolóinak is, akik közül megkérdeztünk egy-egy képviselõt, hogy õk miként látják a két csapat jelenlegi helyzetét, mit várnak a mérkõzéstõl. A hazai együttest Szabi képviseli, aki az atleticomadrid.hu egyik szerkesztõje, a vendégek táborából pedig Zsuk Csaba szerkesztõtársunk válaszolt a kérdésekre. Figyelem, az elfogultság megengedett!

Mielõtt belekezdenénk, ismerkedjünk meg veletek is egy kicsit. Mióta szurkoltok kedvenc csapatotoknak? Hogyan kezdõdött a rajongás?
Szabi: Hogy miért az Atlético? A piros-fehér szerelem már jó ideje tart, én is azok táborát erõsítem, akik az 1990-es évek közepén, a „Doblete” idején szerettek bele a csapatba. Hogy miért? Aki ismer, az tudja, hogy betegesen vonzódom a „nem elit” futballhoz, mindig is a kisebb, de annál kultikusabb csapatok érdekeltek. Valahogy mindig viszolyogtam a sztárcsapatoktól, a nyáladzó villogástól. Emlékszem, amikor az 1986-os világbajnokságon mindenki Argentína (vagy német, brazil) fan volt, akkor én Mexikónak és Uruguaynak szurkoltam, másoknak Maradona, nekem Hugo Sánchez, Francescoli és Rodolfo Rodríguez volt a favorit (bár a nyolcvanas években, gyerekként még nem követtem nyomon Sánchez madridi pályafutását). A latin foci iránti szerelem is megmaradt, Peñarol, Pachuca, Toluca, Chivas, Olimpia, Colo-Colo, Gimnasia, minden jöhet. Nagyjából az európai sztárcsapatokkal is így voltam, kamaszként nem a ManU, a Milan, a Barca vagy más sztárcsapat érdekelt, hanem a Blackburn, a Forest, a Catania, a Rayo, vagy a Stoke. Szóval valahogy ez volt vonzó az Atlético-ban is, ahogy azt az egyik csapatról szóló könyv elõszavában is megfogalmazta Manolete, a híres-hírhedt madridi publicista, mi mások vagyunk. Mi nem a nyakkendõsök és a csillogás csapata vagyunk. Az Atlético mindig is másról szólt, másfajta ideológiát és értékeket képviselt, mint a többi csapat. Így találtam az Atlético-ra is az 1990-es években, kamaszkorban mindenki keres-talál magának egy csapatot, ami szimpatikus, amivel azonosulni tud. Én a piros-fehér „aranycsapatba” szerettem bele, Molina, Vizcaíno, Pantic, Toni Muñoz, Solozábal, Delfi Geli, Simeone, Santi Denía, Penev, Caminero, Kiko, Roberto Fresnedoso, Tomás Reñones, micsoda csapat volt! A nagy kedvencem Cholo Simeone volt és nagyon örülök, hogy így térhetett vissza Madridba. Sokan közülünk kint is éltek Spanyolország különbözõ részein, én is, így volt lehetõségünk számtalanszor élõben látni, elkísérni akár egy-egy szezonon keresztül is a csapatot. Sok szép emlékünk van, Aragonés, pacsi Pantic-al, stb. Azon kevesek közé tartozom, akinek például még megvan Torres elsõ meze (még 35-ös számmal, emlékszem, épp Kiko-t váltotta, amikor bemutatkozhatott), stb. Azóta az Atletico krónikása is lettem, gyûjtöm a könyveket, relikviákat, meg is írtam magyarul a klub történetét.

Csabi: 1992-ben születtem (a sors furcsa fintora, hogy napra pontosan a Real Madrid megalakulását követõen 90 évvel), és a legelsõ emlékem arról, hogy elkezdett érdekelni a futball, a 2000-es EB-rõl való. Komolyabban csak ezután kezdtem el foglalkozni a focival, a 2002-es világbajnokságot már teljes egészében végignéztem, ahol lenyûgözött a brazil Ronaldo játéka. Hihetetlen csodálattal figyeltem a játékát, sosem volt elég belõle. A kedvenc csatárom éppen ezen a nyáron igazolt a Real Madridba, így elkezdtem követni a galaktikusok mérkõzéseit. Ámulattal figyeltem Zidane mesteri játékát, Roberto Carlos bivalyerõs lövéseit, és természetesen a legnagyobb kedvencem, Ronaldo góljait, melyek minden alkalommal olyanok voltak, mintha a világ legtermészetesebb dolga az lenne, hogy elfekteti a kapust, és a hálóba juttatja a labdát. Azóta ugyan lezárult a galaktikus korszak, gyerekkorom legnagyobb kedvencei sorra vonultak vissza, de idõközben kialakult egyfajta „szerelem” a Real Madrid iránt, amely örök.

Mit csináltok egy átlagos meccsnapon? Van esetleg egy jól bevált módszeretek, szokásotok, amit alkalmaztok a mérkõzések elõtt?
Sz.:
Találkozunk, focizunk, iszogatunk. Nem minden meccset nézünk együtt, de amikor tehetjük és lehetõségünk van, akkor összejövünk. A kiemelt meccseket, BL-t, stb. általában együtt nézzük. Évente 2-3 alkalommal el is szoktunk menni meccsekre, számos Európa Liga és BL meccsen voltunk, többek között a 2 EL, és a 2 UEFA Szuperkupa döntõn is. Madridba is járunk, ha van a közelben valamilyen európai kupameccs, akkor nyakunkba vesszük a világot.

Cs.: Igazából semmiféle rituálém nincs a mérkõzések elõtt. A legfontosabb dolog, hogy ezeken a napokon a mérkõzés idejében senki és semmi más nem létezik, minden megszûnik körülöttem, de errõl talán barátnõm tudna a legtöbbet mesélni… Csak nagyon indokolt esetben mulasztom el a meccsnézést.

Mindkét csapat nagy szurkolótáborral rendelkezik Magyarországon, ezt mutatja az is, hogy mindkét együttesnek van hivatalos szurkolói klubja hazánkban. Mi a véleményetek az effajta kezdeményezésekrõl? Ti is tagjai vagytok saját csapatotok szurkolói egyesületének?
Sz.: Személy szerint nagyon támogatom az ilyen kezdeményezéseket. Mi is jó kapcsolatot ápolunk különbözõ szurkolói klubokkal, szoktunk együtt focizni, találkozni. Európai szinten is vannak partnereink, Németországból, Belgiumból. A belgáknak pl. mi csináltattuk a mezüket, mert nagyon megtetszett nekik a miénk. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a peñánkat jól ismerik, külföldön is. Szerepeltünk a spanyol televízióban, sajtóban, a Marca-ban, és rádiókban is, és több jó kapcsolatot tudtunk kialakítani külföldi Atlético peñával. Mi is hivatalos szurkolói klub vagyunk, az Atlético de Madrid hivatalosan akkreditált szurkolói klubja. Bár az ismeretség, a közösség már régóta együtt van, kb. 10 éve, talán több is, de csak késõbb jutottunk el oda, hogy elismertessük azt. Sok mindent elértünk együtt, amire büszkék vagyunk, mert mi nem vagyunk olyan nagyszámú közösség, mint más csapatok hazai szurkolói klubja, a törzsmagunk kb. 30 ember. Viszont annál masszívabbak vagyunk. Sok minden csináltunk együtt, saját mez, molinó, külföldi kapcsolatok kiépítése, hírnevünk öregbítése (sokat tudnánk arról mesélni, hogy hogyan szoktak ránk csodálkozni egy-egy külföldi meccsen, és milyen kis kocsmánk van Madridban, illetve már csak volt, mert bezárt), sok identitásszimbólumot honosítottunk meg, szurkolói kegytárgyakat, tagsági kártyát, stb. Sálunk ott virít több spanyol bárban (legutóbb a Mahou és az új stadion promóciós anyagában, itt a link: https://www.penamadridista.hu/media/hirek/figo-iker-boldog-es-en-az-vagyok-hiszen-hazater/118510706_751677732071253_48126984_1ehhE2b.jpg.youtube.com/watch?v=siH3SPQpKqg, 0:07-08 és 0:11-13 között a falon), és szurkolói klubként elõször (és egyelõre utoljára) megjelenhettünk a Fiesztában immár 3 alkalommal. Mi szerveztük meg a Rakaczki Bence megsegítésére szervezett árverést arra a mezre, amit a klubtól kaptunk mindenki által aláírva, fogadtuk Budapesten Santiago Segurát (Torrente) és még ki tudja, hogy mi mindenben vettünk-veszünk részt. Felkerestük a még élõ magyar játékosokat, akik még megfordultak az Atlético-ban, így baráti viszonyba kerültünk Tóth-Zele Jóskával (pont egy madridistának nem kell magyarázni, hogy ki õ), akinek egy kis szerencse során egy monacói találkozás során még a családja egy részét is megismerhettük (csak zárójelben megjegyzem, hogy a családjában mindenki bérletes Atlético szurkoló). Több karitatív programban is részt vettünk. Egyszóval azt gondolom, hogy az ilyen szurkolói kluboknak, azon túl, hogy jó módja a közösségformálásnak, számos más fontos vetülete is van.

Cs.: Én nagyon pozitívan állok a szurkolói klubokhoz. Véleményem szerint a megalakulásuk által a hazai szurkolók sokkal közelebb kerülhetnek egymáshoz, kialakulhat egy erõs közösség, a honlapok, illetve a közös meccsnézések által. A Peña Madridista Húngara, azaz a Real Madrid Magyar Szurkolói Egyesület rendszeresen szervez közös meccsnézéseket, amit egy nagyon jó ötletnek tartok, hiszen a pozitív visszajelzésekbõl ítélve sokkal jobb egy mérkõzés hangulata, ha szurkolótársakkal izgulhatjuk végig azt, mondom mindezt úgy, hogy sajnos a távolság miatt sajnos még nem tudtam részt venni egyetlen budapesti közös meccsnézésen sem. A szurkolói egyesületünknek papíron még nem vagyok tagja (folyamatban van), viszont a www.penamadridista.hu oldalon végzett szerkesztõségi munkámmal igyekszem hozzájárulni az egyesület sikereihez és hírnevének öregbítéséhez.

Térjünk is át a klubokra. Milyennek értékelitek csapatotok idei szezonját?
Sz.: Kiválónak, teljes mértékben felülteljesítették az elvártakat. Én nem gondoltam volna, hogy ez a keret ennyire lesz képes, azt pedig nem gondoltam, hogy még a bajnokság hajrájában is harcban lehet a bajnoki címért. Eddig mindössze 3 vereség, 3 döntetlen, ugyanolyan mérleggel, mint a katalánok. Nyilván kellett ehhez egy Simeone is, de azért ez a keret nagyrészt középszerû játékosokból áll, egy-egy kiváló játékos kivételével (Courtois, Arda Turan, Villa). Az viszont nagyon nagy erény, hogy csapatként kiválóan funkcionál. Mindettõl függetlenül nem gondolom, hogy bajnokesélyes a csapat, bár tény, hogy ha az elvesztett meccseket hozzuk a kisebb csapatok ellen (amit furcsa mód mindig akkor veszítettünk el, amikor a katalánok is, amikor alkalom lehetett volna az elõzésre), most 9 ponttal állnánk a vörös-kékek elõtt, és 6 ponttal a blankók elõtt. Persze közhely, hogy a fociban minden megtörténhet, és még a két elõttünk álló csapat is játszik egymással, mi is mindkettõvel, tehát még van esély a hátrány ledolgozására. Még arra is van esély, hogy a bajnokság az utolsó fordulóban a Nou Campban dõljön el.

Cs.: Egyelõre felemásnak. Az idény kezdetén voltak megingásai a csapatnak, a védelemben több probléma is akadt, és becsúszott egy-két gyengébb mérkõzés. A 2014-es naptári évre aztán valami megváltozott, Ancelotti megtalálta az egyensúlyt a csapaton belül, és napjainkban igen erõs Real Madrid láthatunk pályára lépni hétrõl-hétre. Hiszem, hogy ha továbbra is ezt az utat járja a csapat, akkor nagyon sokra viheti a jövõben a királyi gárda.

Milyennek értékelitek az ellenfél szezonját?
Sz.: Õszintén szólva, nem igazán követem nyomon. Ancelotti kicsit nehezen indult, de úgy tûnik, hogy a szezon végére gatyába rázta a csapatát.

Cs.: Számomra az Atlético szereplése igen nagy meglepetés. Nyáron eladták a legnagyobb sztárjukat, Falcaót, ennek ellenére nagy lendülettel kezdték a szezont. Október-november körül még folyamatosan azt mondtam, hogy úgy is ki fognak pukkanni, meg fog törni a jó sorozatuk és megindulnak majd a lejtõn, azonban nem így történt. Diego Simeone egy erõs együttest varázsolt a legnagyobb vetélytársunkból, egy nagyon egységes gárdát, és ez a ligának nagyon jót tett. Hosszú évek után végre nem csak két csapatról szól a bajnokság, és nagyon izgalmas hajrára számíthatunk, aminek ugyan örülök, de nagyon remélem, hogy végül a Real Madrid állhat fel a dobogó legfelsõbb fokára.

Az utóbbi 10 évben gyakorlatilag kétcsapatos ligának hívták a spanyol pontvadászatot. Idén az Atlético Madrid is megmutatta, hogy velük is bajnokesélyesként kell számolni. Az utóbbi idõben mégis az látszik, hogy kezd elfogyni a lendület. Minek volt köszönhetõ a remek õszi forma és minek tudható be a mostani bukdácsolás? Ha vasárnap kikap az Atlético, kijelenthetjük, hogy kiszáll a bajnoki címért folytatott küzdelembõl?
Sz.: Ez egy összetett kérdés, megpróbálok sorban válaszolni rá. Elõször is az Atléticonak sok idõre volt szüksége, hogy újra visszakerüljön méltó helyére. 2003-ban jött vissza az élvonalba, és bár az 1990-es évek második felében ugyan brillírozott a csapat, de a klub vezetõsége nem tett jót a klubnak. Emlékezzünk csak Jesús Gil y Gil elnöklésére. Ennek megitta a klub a levét, minden téren. Hosszú idõnek, majdnem egy évtizednek kellett ahhoz eltelnie, hogy újra talpra álljon a csapat. Ne felejtsük el, hogy a klub költségvetése csak töredéke annak, amibõl a másik két sztárcsapat gazdálkodik, arról nem is beszélve, hogy a spanyol szövetség sem könnyítette meg a piros-fehérek dolgát, pl. erõsen beleszóltak a költségvetésbe, abba, hogy mennyi költhetõ átigazolásokra, különbözõ társasági, jogi dolgokra hivatkozva. A Jesús Gil utáni korszak is nehezen indult, Cerezo és Gil sem álltak a helyzet magaslatán, néha egészen hajmeresztõ dolgok történtek a klub háza táján. Anyagilag és szakmailag is helyre kellett állnia a klubnak, aminek egyik fontos lépése volt a 2010-es EL és Szuperkupa gyõzelem. Viszont akkoriban szakmailag még mindig nagyon sok továbbgondolni való volt, de úgy tûnik, hogy Caminero egyre meggyõzõbb szakmai igazgatóként, és végre már egy olyan edzõje is van a csapatnak Aragonés után, aki tudja, hogy mit jelent Matracosnak lenni és mit jelent a klub. Mindez nagyon fontos folyamat, hogy jelenleg most itt tart a klub.
A remek õszi forma annak köszönhetõ, hogy végre összeállt a csapat, és Cholo és Germán „Mono” Burgos munkája beérni látszik. Tudja, hogy hogyan kell csapatot kovácsolni, és ami a fontosabb, tudja, hogy hogyan kell ezekbõl a játékosokból kihozni a maximumot. Ennek legjobb példája Diego Costa, akit amikor elõször láttam játszani évekkel ezelõtt, sírtam. Most pedig egy igazi harcos vált belõle, arról nem is beszélve, hogy nagyon eredményes játékossá vált. Simeone nélkül ez nem ment volna, az utóbbi idõben csak impotens edzõk irányították a csapatot. A bukdácsolás relatív. Még mindig csak 3 vesztett meccsünk van, ezt azért nem nevezném még leszálló ágnak. Egyrészt a bajnoki hajrá minden csapatból kiveszi az erõt, általában azok bírják szuflával, akik a bennmaradásért vívnak élethalál harcot. Az egyik csapattól sem elvárható, hogy 38 fordulót, valamint 3 frontot 98%-osan hozzon. Mutass az elmúlt 10 évben 3 olyan csapatot, ami veretlenül lett bajnok. Ez nagyon ritka és nem is reális cél. Az Atlético viszont 3 fronton harcolt, nagyon szûk kerettel. A kispadon gyakorlatilag nincsenek olyan kaliberû játékosok, akik ugyanolyan magabiztossággal tudnák helyettesíteni a másikat. Erre nincs még költségvetése a csapatnak. A 3 front nagyon megterhelõ, aminek jelei most érezhetõek. A kupáról le is kellett volna elõbb mondani, a bajnokság és a BL sokkal fontosabb, pláne úgy, hogy a Milan idegenbeli legyõzésével jó eséllyel továbbjuthat a csapat. Akkor pedig nem csak a bajnokság, hanem a BL is egyre nagyobb nyomást jelent. Simeone maga is megmondta, hogy a bajnokság eleje általában könnyebb, akkor a szép játék dominál, de a bajnokság vége felé közeledve már inkább a pontok fontosak, mindegy, hogy milyen játékkal. Azt pedig egyáltalán nem mondanám, ha kikap a csapat vasárnap, akkor lemondhat a bajnoki címrõl. Minden megtörténhet, és talán jól is jött, hogy pont a városi derbi elõtt szaladt bele a csapat a navarraiak késébe. Ez motiválhatja, feltüzelheti a csapatot.

Cs.: Ahogy azt az elõzõ kérdésnél is elmondtam, a jó forma szerintem Simeonénak, valamint annak köszönhetõ, hogy egy nagyon egységes gárdát hozott létre, melynek minden csapatrésze kiválóan teljesít. Ami leginkább meglepett, az az Osasuna elleni vereség volt. Nem vagyok biztos abban, hogy elfogyott a lendület, és azt sem merném kijelenteni, hogy egy esetleges hétvégi vereség után kiszállna a csapat a bajnoki címért folytatott versenybõl, hiszen pont a Real Madrid a példa arra, hogy egy ilyen hátrányt le lehet dolgozni. Azt viszont elismerem, hogy nagyon nehéz helyzetbe kerülnek a matracosok, ha ez így történik a hétvégén. Ebben az esetben talán minden erejüket a Bajnokok Ligájára fordítják majd, ahol jó esélyük van a legjobb nyolc közé jutásra.

Idén a Király-kupa elõdöntõjében is összefutott egymással a két csapat. Hogyan értékelitek a párharcot?
Sz.: Szerintem nem volt tétje. Simeone és a csapat is nagyon jól tudta, hogy a bajnokság és a BL fontosabb, és reálisabb cél. Nyilván nem arról van szó, hogy azt csinálták volna, mint a Racing, aki nem állt ki a visszavágóra, de nem gondolom, hogy a csapat és Simeone is nagy energiákat mozgósított volna arra, hogy hozza ezt a két meccset. Ez meg is látszott a játékon, azért egy ilyen formában játszó csapat, aki ráadásul kétszer is átment a városi riválison, nem hiszem, hogy nem tudott volna jobban játszani, ha akart volna. Ezt sem az edzõ, sem a csapat nem akarta igazán.

Cs.: Én természetesen nagyon pozitívan éltem meg a párharcot. Az elsõ mérkõzésen lehengerlõ teljesítménnyel rukkolt elõ szeretett csapatom, még akkor is, ha születtek szerencsés gólok, a második meccsen pedig pont annyit nyújtottak, amennyire szükség volt. Õsszel ugyan vereséget szenvedtünk a városi riválistól a bajnokságban, most nagyon simán legyûrtük õket, de ezt nem feltétlen az Atlético formahanyatlásának tulajdonítanám, hanem annak, hogy Ancelotti Real Madridja nagyon megerõsödött és rettentõen egységessé, kiegyensúlyozottá vált ezidõ alatt.

Milyen elvárásaitok vannak a csapatotokkal szemben az idei szezonra vonatkozóan?
Sz.: Hogy kihozza magából a maximumot és haljon meg a pályán. Rég, nagyon rég láttam ennyire tüzes, harcos, küzdõ Atlético-t, mintha 11 Simeone lenne a pályán. Ez nagyon hiányzott már a csapatból, ezt a mentalitást olyan edzõk, mint Manzano, Flores, Aguirre nem voltak képesek átadni a csapatnak. Mitõl is lettek volna? Õk munkának tekintették ezt, Simeone pedig szívügyének. Õ tudja, hogy mit jelent ez a klub, és ilyen típusú edzõkre van szükség. Bár tény, hogy még mindig van esély a bajnoki címre, de én nem várok nagy dolgokat. Látom, hogy tudatos, konzekvens szakmai munka folyik Cholo érkezése óta, és nagyon okosan, átgondolva, fokozatosan épít csapatot. Jó úton halad, és ha ez így marad, akkor ez a csapat sokkal többre lesz képes a jövõben. Én ezt várom: tudatos és jó munkát szakmailag, a csapattól pedig azt, hogy szántsák fel a pályát. Szintén közhely, hogy inkább kapjon ki úgy a csapat, hogy belehalt a mérkõzésbe, minthogy gyáván veszítsen.

Cs.: Soha nem szoktam elvárásokat támasztani a csapattal szemben, inkább úgy mondom, vágyaim vannak. Természetesen nagyon szeretném, ha idén végre megnyernénk a tizedik Bajnokok Ligája-trófeát, amire mindenki annyira vágyik már. Jó lenne, ha társulna ehhez a 33. bajnoki cím, valamint a 19. kupagyõzelem. Jelenleg érzek annyi potenciált ebben a csapatban, hogy 2014-ben ezt megvalósítsák, remélem sikerülni fog. Ha jól belegondolok, egyetlen elvárásom azért mégis van: nagyon remélem, hogy a következõ Barcelona (és más gigaklubb) elleni mérkõzésen Ancelotti a csapat saját futballját játszatja majd, nem pedig védekezésre rendezkedünk majd be.

Jelenleg mik a csapatotok erõsségei és gyengéi?
Sz.: Az erõsségként az edzõ, a védelem és Costa munkáját emelném ki. A Liga legjobb védelme vagyunk. Nem túlzás, hogy a kontinensen is az egyike vagyunk a legkevesebb gólt kapó hátsó sornak. Simeone munkáját már méltattam, talán õ a csapat legnagyobb erõssége. Nélküle ez nem ment volna. Costa zseniális szezont fut, õ is kellett ehhez, nem gondoltam volna, hogy Falcao-t ilyen szinten képes lesz pótolni. Courtois is nagyon a helyén van, fiatalsága ellenére a jövõ egyik legnagyobb ígérete. Gyengeségként említeném, hogy nagyon rövid a kispad, szinte alig vannak alternatíváink, ha kiesik egy-egy kulcsjátékos. A többfrontos és eredményes harchoz ez kevés. Ezen mindenképp változtatni szükséges, nyáron jól meg kell erõsíteni a keretet. Erre elvileg már vannak is nagy tervek, de biztos majd csak az õsz lesz. A középpálya is lehetne masszívabb, bár Gabi az egyike a legtöbb labdát szerzõ és legjobban passzoló játékosoknak, amolyan szürke eminenciás, de elférne egy kis kreativitás, egy irányító, az a stílus, amit a visszatérõ Diego hozott a 2012-es szezonban, az Európa Liga gyõzelemnél is. Reméljük, hogy hamar visszatalál erre az útra, biztató jel, hogy a Sociedad ellen kiválóan tért vissza, góllal és kiváló játékkal. De egy fél szezon sok dologra kevés. Szintén van egy-két játékos, aki nem azt hozza, amit elvárható lenne tõle. A nyáron szerezni kell egy kiváló csatárt, egy igazi irányítót, és a védelmet is meg kell erõsíteni néhány minõségi igazolással.

Cs.: Csapatunk legnagyobb erõssége jelenleg, hogy a középpálya remekül mûködik együtt a védelemmel, ezáltal sokkal kevesebb helyzetet tud kialakítani az aktuális ellenfél. Modric remek játékának köszönhetõen a középsõ csapategység nagyon kiegyensúlyozottá vált, jól mûködik a középpályás szûrés, és Alonsóval, valamint Di Maríával kiegészülve kellõképp tudják támogatni a támadókat. A villámléptû argentin új szerepköre szintén erõsítette a csapatot, Ancelottitól remek húzás, hogy a középpályán szerepelteti. Nem lehet szó nélkül elmenni a védelem remeklése mellett sem, hiszen a kevés kapott gól nem csak a középpálya érdeme. Carvajal remekül teljesít, valamint a középsõ védõpáros is kiválóan megérti egymást. További erõsség továbbá Cristiano Ronaldo, aki évek óta a királyi gárda húzóembere. Összességében azt mondanám, hogy jelenleg magában a csapatban rejlik az erõ. Ami talán gyengeségnek számít, hogy Xabi Alonsóval is halad a kor, és az amúgy sem gyors középpályás sebessége igencsak megkopott már az idõk során. Kicsit félek, hogy a komoly meccseken kevés lesz a középpályára.

Melyik volt a legemlékezetesebb madridi derbi számotokra? (Pozitív és negatív értelemben is írjatok egy-egy példát!)
Sz.: Az utóbbi évtizedben a két legutóbbi, nem hiszem, hogy magyarázni kell, hogy miért. Mindkettõnél valahogy megéreztem, hogy gyõzünk. A Király Kupa gyõzelemnél az eredményem és a góllövõ tippjeim is bejöttek. Negatívat tudnék mondani, többet személyesen is láttam a Calderónban (sõt, még a Bernabéu-ban is, de oda többet nem megyek), azt hiszem ezt sem kell magyarázni. Viszont a vereségek ellenére a szurkolótábor és a madridi hangulat mindenért kárpótolja az embert, egészen elképesztõ atmoszférája van akkor a városnak. Ugyanakkor ilyenkor egy csomó más minden is történt, találkoztunk legendákkal, régi madridi barátokkal, a volt madridi törzshelyünk ilyenkor mindig ránk készült és sok szép emlék fûzõdik ezekhez, annak ellenére, hogy hogyan teljesített a csapat.

Cs.: Számomra egyértelmûen a Király-kupa elõdöntõ elsõ mérkõzése a legemlékezetesebb, hiszen az elmúlt jó néhány év legerõsebb Atléticóját vertük 3-0-ra. Volt már hasonló arányú gyõzelmünk, mégis ezt tartom a legértékesebbnek, hiszen szép játékkal gyalogoltunk át a városi riválison. hasonlóan talán akkor éreztem, amikor a Barcelonát vertük a kupában tavaly. A negatív példa pedig nem lehet mást, mint a tavalyi Király-kupa döntõje. A csapat gyengén, elképzeléstelenül játszott, nagyon fájó volt végignézni azt a meccset, ahol teljesen megérdemelten nyert az Atlético.

Carlo vs. Simeone. Hogyan vélekedtek a két edzõrõl? Miben jobb az egyik és miben a másik, illetve vannak gyengeségeik?
Sz.: Annak ellenére, hogy elismerem Ancelotti munkáját, nem igazán szerettem soha. Nem kedvelem az olasz edzõket Ranieri óta, de nem lenne helyes egy kalap alá venni õket. A Milan-al bizonyított, Londonban vergõdött, azóta kb. nem sok. Az kicsit bosszantott, amikor nevezték az év edzõje díjra, kérdem, miért is? Mert megnyerte a francia bajnokságot a PSG-vel? Nem hiszem, hogy ez akkora tett volt, de a szakma biztos tisztábban lát ebben. Simeone-t már az elõzõekben több helyen méltattam. Ami fontos, hogy megtalálta a helyét, a csapatát. Játékosként imádtam, edzõként még inkább. Áthozta azt a szellemiséget, amilyen játékos volt õ maga is, és ezzel tudta csapattá kovácsolni az Atlético-t. Nagyon jó motivátor, jó szakember, akit szeretnek, tisztelnek és elfogadnak. Az utóbbi évtized legjobb döntése volt. Hatalmas harcos volt, és edzõként is az. Tudja, hogy mit jelent Madrid piros-fehér részében élni, és ezt nagyon jól át tudja adni a csapatnak. Viszonylag kevés edzõi tapasztalata van, Argentínában irányította a Racing-ot, az Estudiantes-t, a River Plate-t, a San Lorenzo-t, az öreg kontinensen pedig az volt a feladata, hogy a Catania-t benntartsa. Azért azt ne felejtsük el, hogy az Estudiantes-t több, mint 2 évtized után vezette bajnoki címre, valamint a River-el is bajnok lett. Volt az év argentin edzõje is. Ez azért nem mellékes, tudván azt, hogy Argentínában mit is jelent a foci. Mi innen, Európából egy kicsit egyoldalúan, európai szûrõvel nézzük a focit, és azt gondoljuk, hogy az igazi labdarúgást itt játsszák, és néha legyintünk egy-két dologra. Azért ez korántsem így van, nem vagyok róla meggyõzõdve, hogy ha az európai topcsapatok azonos ligában játszanának a dél-amerikai csapatokkal, akkor ott európai fölény lenne. Nézzük meg, hogy például az Interkontinentális Kupát hány latin-amerikai és hány európai csapat hódította el, és milyen arányban (persze, lehet hõzöngeni, hogy mit számít az, dehogynem, nagyon sokat számít, hogy melyik klub a legjobb a világon, amelyik klub az ellenkezõjét állítja, hazudik). Egyszóval Simeone kiváló edzõ, de még nagyon sok minden elõtte van, övé lehet a jövõ. Viszont cserélni még meg kell tanulnia.

Cs.: Megmondom õszintén, nyáron nagyon elleneztem Ancelotti érkezését. Nem tartottam többnek egy átlagos edzõnél, azonban hozott magával valamit, ami Mourinho után nagyon fontos volt a csapat számára: a nyugalmat. Békét teremtett az öltözõben, békét a sajtóval. Ennek érdekében mindenképp szükség volt rá, de nagyon tetszik az is, ahogy rotálja a csapatot, így kevésbé lesznek fáradtak a kulcsjátékosok a szezon legfontosabb szakaszában. Amit gyengeségnek tartok, hogy nem mindig tud kellõképpen belenyúlni a mérkõzésbe, gyakran értelmetlenül cserél. Simeonérõl nem tudok túl sok mindent, hiszen nem gyakran nézek Atlético mérkõzést, viszont elismerésre méltó, hogy élcsapatot csinált az Atléticóból, ráadásul az európai porondon is számolni kell a csapatával. Szerintem rendkívül sokat számít mind a két edzõ esetében, hogy korábban játékosként is befutottak, hiszen sokkal jobban értenek a futballisták nyelvén.

Iker Casillas Carlo rotációjának köszönhetõen szinte biztos, hogy nem lesz a kezdõcsapat tagja, pedig már 15 éve veretlen a Real Ikerrel a soraiban az Atlético ellen. Ennyit számít, ha Casillas van a kapuban? Egyáltalán, hogyan vélekedtek Ancelotti kapus-rotációjáról?
Sz.: Én nagyon elítélem a bálványdöntést, és azt, amikor a személyes ellentétek kerülnek elõtérbe a szakmai szempontok helyett. Erre sajnos sok példa van, az Atlético-nál is elõfordult, legutóbb pl. Forlán esetében, akit élete legjobb formájában egyszer csak elkezdett nem játszatni Quique Sánchez Flores, mint utóbb kiderült, személyes konfliktusuk miatt. Ez számomra a legalja. Nem hiszem, hogy Diego López jobb kapus, mint Casillas, mondjon bármit is Ancelotti, ezt szerintem még õ sem hiszi el magának. Kár, hogy átvette portugál elõdje hülyeségét. Az, hogy veretlenek voltak, az nem Casillas-on múlt, hanem számos más dolgon. Az, hogy Casillasszal a soraiban még nem gyõzte le az Atlético a városi riválisát, csak egy statisztika, semmi több. Nincs jelentõsége.

Cs.: Az elején nem értettem vele egyet, hiszen Iker Casillas az egyik legnagyobb kedvencem és a madridizmus megtestesítõje, viszont van annyi igazság ebben az egészben, hogy López nagyon jó kapus, aki tavaly Iker hiányában remekül szerepelt, és nem érdemli meg, hogy padozzon az egész idényben, de ez hosszútávon nem lehet egészséges. Természetesen szeretném, ha minden mérkõzésen Iker vezetné pályára a csapatot, de be kell érnem azzal, hogy a BL-ben és a kupában látom csak. Az mindenképp pozitív érzéssel tölt el, ahogy a két kapus kezeli ezt a helyzetet, rendkívül profin viselkednek. Úgy vélem, Casillas rekordja az Alético ellen természetesen nem csak az õ érdeme, de ez egy rendkívüli mutató, és remélem, hogy a jövõben tovább folytathatja majd jó sorozatát.

Mi a véleményetek a két csapat nyári átigazolási politikájáról?
Sz.: A fehérekrõl nem nyilatkozom, hozták a szokásosat, repkedtek a milliók, sztárok jönnek, sztárok mennek. Az sokkal bosszantóbb, hogy a spanyol szövetség beleszólt az Atlético költségvetésébe, konkrétan megszabta, hogy mennyit költhet átigazolásokra (8 millió eurót, ha jól emlékszem), arra hivatkozva, hogy milyen társasági formája van a klubnak. Mindez persze a másik két sztárklubot nem érintette, így megint csak a kisebb csapatok szívtak. Az Atlético konkrétan okosan gazdálkodott, Falcao jó áron ment el, és nagyon minimálisan költekezett a klub. Ez most bejött, de hosszabb távon a klubnak, ha sikeres akar lenni, a zsebébe kell nyúlnia.

Cs.: Ami a Real Madridot illeti, a nyár végén nagyon bosszús voltam. Az elmúlt évek egyik legjobbjától, Mesut Öziltõl váltunk meg, majd érkezett Grath Bale horrorisztikus összegért cserében. Úgy gondolom, hogy a jelenlegi felállásba nem férne be a német, így már kevésbé bánom, mint akkoriban. Bale-lel kapcsolatban felemás érzéseim vannak, úgy gondolom, hogy várni kell még arra, hogy a legjobb Gareth-et láthassuk. Daniel Carvajal úgy kellett a csapatnak, mint egy falat kenyér, hiszen Arbeloa egyértelmûen kevés volt a jobbhátvéd pozícióban. A fiatal spanyol eddig remekül teljesít, és mindene a Real Madrid, ráadásul igen olcsón hozhattuk vissza a Leverkusentõl, így minden szempontból megérte. Asier Illarramendi leigazolása sokak számára furcsának tûnt, azonban meggyõzõdésem, hogy õ lehet a jövõ Xabi Alonsója, és a klub is ezért igazolta le. Isco egy teljesen más tészta, hiszen a spanyol futball egyik legnagyobb ígéreteként érkezett, remek meccseket játszott az idény elején, aztán a csapat szerkezetbeli váltásának õ lett az áldozata. Valljuk be, jelenleg nincs meg a helye ebben a csapatban, én személy szerint félek, hogy elõbb-utóbb tovább fog állni, pedig kár lenne érte. Az Atlético politikájáról túl sokat nem tudok mondani, talán annyit, hogy Thibaut Courtois kölcsönszerzõdésének meghosszabbításával mindenképp nagyon jól jártak.

Ki a csapatotok legjobb játékosa?
Sz.: Én nem emelnék ki senkit. Csapatban gondolkodik a csapat és az edzõ is. Mint már mondtam, ez még mindig középszerû játékosok vannak a csapatban, bár azért az árulkodó, hogy Simeone alatt 7 játékos lett válogatott nemzeti csapatában. Vannak ugyan jobb képességû játékosok, mint Courtois, Arda Turan, Diego Costa, Villa, vannak szorgos, dolgos, jó játékosok, mint Gabi, Koke, Juanfran, Miranda. Ha ki kellene emelnem valakit, akkor az Diego Costa, aki hatalmas metamorfózison ment át Simeone keze alatt. Hihetetlenül rossz játékos volt, többször kölcsönadták, de õ nem rinyált, beállt a sor végére, Forlán, Agüero, Falcao mögé, és kivárta, míg eljön az ideje. Az idõ õt igazolta, óriási harcos lett belõle, ami sokkal fontosabb, mint hogy mennyire képzett technikailag. Küzd és tûzbe megy a csapatért, egy gyõztes meccsrõl, amin õ is rúgott egy-két gólt, úgy jön le, mintha veszített volna, méltatlan, mindig többet és többet akar kihozni magából. Ez nagyon hiányzott az Atlético-ból, ami olykor tele volt csak lézengõ játékosokkal.

Cs.: Egyértelmûen Cristiano Ronaldo, de az elmúlt hónapokban Luka Modric is a Real Madrid vezéregyéniségévé nõtte ki magát, aki fazont szab a csapat játékának és káprázatosan futballozik.

Van olyan játékos a saját csapatodban, akin mindenképpen túladnál a következõ átigazolási idõszakban?
Sz.: Igen, Cristian Rodrígez, valamint Adrián, akik nem hozzák azt, amit hozniuk kellene. Adrián hihetetlen szezont futott két évvel ezelõtt, óriási szerepe volt Diego-val és Falcao-val együtt az Európa Liga menetelésben. Akkor a szövetségi kapitány figyelmét is felkeltette, be is hívta a keretbe. Azóta nem találja önmagát, ami szerintem csak egyre rosszabb lesz. Cristian Rodríguez pedig szintén nagy csalódás.

Cs.: Általában nem szeretem szidni kedvenc csapatom egyetlen játékosát sem, de hihetetlen, hogy Arbeloa milyen reakciókat tud kiváltani belõlem. Én nem ragaszkodnék az õ játékához, valamint Khedira sem tartozik a kedvenceim közé. Egyikõjük távozása miatt sem hullajtanék könnycseppeket.

Ki az a játékos az ellenfél csapatából, aki a legnagyobb veszélyt jelentheti kedvenceid kapujára?
Sz.: Bárki, ha nem jól védekezi le a csapat. CR7 jól fejel, gyors, jól cselez, de azért lehet õt semlegesíteni.

Cs.: Jelen helyzetben egyértelmû, hogy Diego Costa, de David Villa is veszélyes lehet a maga rutinjával.

Van olyan focista az ellenfél keretébõl, akit szívesen látnál saját csapatodban?
Sz.: Nem, nincs. Nem szeretnék a városi rivális csapatából senkit sem látni a keretben.

Cs.: Ha a stílusa és viselkedése nem ilyen lenne, akkor Diego Costát mondanám, mivel egy nagyon jó csatárról van szó, de minél kevesebb mérkõzését látom, annál jobb nekem, hiszen számomra tûrhetetlen a viselkedése.

Ki az, akivel legkevésbé szimpatizáltok a másik oldalról? Mi ennek az oka?
Sz.: Ha nagyon udvariatlan lennék, akkor azt mondanám, hogy egyik játékossal sem. Ha ki kell emelni valakit, akkor az Pepe. Számomra elfogadhatatlan, hogy hogyan is lehet egy ilyen játékos a királyi erényeket hangoztató és azokra mindig hivatkozó csapat tagja. Számos ámokfutását ki lehetne emelni. Az, amit Casquero-val csinált 2009-ben, mindent felülmúl. Ahhoz képest meg kell nézni a büntetését, biztos vagyok benne, ha ezt más csapat tagja mûveli, akkor egészen másfajta szankciót alkalmaznak. Én a fehérek helyében már akkor elzavartam volna a csapattól. De ugyanígy mondhatnám CR7-et is, akit egyrészrõl már divat utálni, viszont simán egy színi tanodát nyithatna. Nem is értem, hogy egy olyan világban, amikor 2 másodperc alatt minden visszanézhetõ, miért kell eljátszani a hülyét. De ez persze az összes színészkedõ játékosra vonatkozik. Tény, hogy tehetséges, de az alázat fogalmát nem ismeri. Az, hogy számon kéri más klubok elnökét egy vacsorán, hogy hogyan játszik a csapata, az kritikán aluli, hogy jön õ ahhoz, hogy egy prominens személyiséget csesztessen?

Cs.: Bár részletesen nem fejtettem ki, de az elõzõ kérdésre adott válaszomból ez kiderül. Kevés, annyira aljas játékost láttam eddig játszani, mint Diego Costa (igen, mondom ezt úgy, hogy Pepe nálunk játszik). Nem futballpályára való az a fajta viselkedés, ami õt jellemzi. Ennek ellenére hangsúlyozom, hogy nagyon jó játékosról van szó, de egyáltalán nem örülök, hogy spanyol mezben láthatom majd a késõbbiekben…

Tavaly 14 év után elõször sikerült az Atléticónak legyõznie a Real Madridot, ráadásul a Santiago Bernabéuban, a Király–kupa döntõjében. Ez a vereség önmagában is fájó volt a blancók számára, de erre a matracosok az idei szezonban rátettek még egy lapáttal, amikor bajnoki meccsen, szintén a Bernabéuban nyertek. Minek volt köszönhetõ az átoktörés a kupában és a bajnokságban? Pusztán a nagy számok törvénye érvényesült, vagy ennél többrõl van szó?
Sz.: A Bernabéu a kupadöntõk tekintetében mindig egy kabalahely. 10-bõl 8-at ott nyert a csapat, ebbõl 4-szer játszott döntõt a városi riválissal, mind a négyszer az Atlético gyõzött. A Calderónban egyszer játszott kupadöntõt a két csapat, akkor a blankók gyõztek. Tehát ilyen szempontból egy szerencsés helyrõl beszélhetünk az Atlético szempontjából. Nem hiszek a nagy számokban, ráadásul nem kétszer egymás után. Arról van szó, hogy ezen a két meccsen az Atlético jobb volt. Elkezdett egy úton járni a csapat, amin még most is rajta van. Összeállt a kép, az edzõ, a csapat, és amint azt ez a szezon is bizonyít, méltó ellenfele bárkinek.

Cs.: Ami az elõzõ szezont illeti, ott mindenképp egyéb okai voltak. A Mourinho vezette csapat nem szerepelt jól a bajnokságban, a kisebb meccseket félvállról vette, ráadásul romokban hevert akkoriban a csapat morálja. Egész évben azt mondogattuk, hogy majd a fontosabb meccsekre felpörög a csapat, de legbelül tudtuk, hogy ez pokolian nehéz feladat. Nem is sikerült. Az Atlético megérdemelten nyerte meg akkor a kupát. Az õszi mérkõzésre pedig nagy változásokon esett át a Real Madrid, Ancelotti még építette a csapatát, nem volt saját játéka a királyi gárdának, de ez természetesen csak az én személyes véleményem.

Néhány hete eléggé megbotránkoztatta a madridistákat Ganxsta Zolee cselekedete, amikor is a SportTV adásában a stúdió díszletébõl leakasztotta a Real Madrid mezét, földre dobta, majd meg is taposta. Mi a véleményetek errõl az esetrõl? A következõ adásban ugyan a nagy nézõi nyomás hatására bocsánatot kért a maga stílusában, de megbocsátható egy ilyen tett?
Sz.: Ezt többféle szempontból lehet nézni. A madridisták számára természetesen biztos nagyon fájó és megalázó. Ilyen megnyilvánulások mindig is voltak, mindig is lesznek, mindkét oldalról, akármilyen más szurkolótáborok között. Minket is próbáltak (csak próbáltak…) leköpdösni Madridban olyan emberek, akikrõl nem is gondoltad volna, öltönyös üzletemberek, az utcán. Vagy legutóbb olvastam nagyon durva madridista kommenteket, Luis Aragonés halála után, amik arról szóltak, hogy végre már, hogy meghalt, és minden Matracos dögöljön meg utána. Ezekre mit lehet mondani? Ezek nyilván nem kerülnek nyilvánosság elé, nem is kell, hogy oda kerüljenek. Zoli egy õszinte, nyílt ember, aki vállalja a véleményét bárki elõtt. Ez méltányolandó, még akkor is, ha ez ilyen formában történik. Ez sokaknak imponál, vagy tetszik, van aki elítéli, van, aki nem. Van, aki azzal magyarázza, hogy az a nyáladzás, ami az írott és az elektronikus médiában megy a két másik csapattal kapcsolatban, az már egy jóérzésû átlag sportszeretõnél is kiveri a biztosítékot. Ezt nem az Atlético szurkolóktól, hanem teljesen semleges emberek, sõt, sokszor a másik két csapat szurkolóitól is hallom. Nekik sem tetszik ez a túlzott és erõltetett cirkusz. És azért én megkérdeznék néhány katalán szurkolót is, hogy õk mit szóltak mindehhez. Ha nagyon le akarunk menni ennek akár a társadalmi, kulturális, pszichológiai mélyrétegeibe, akkor ez a hatalom, a felsõbbrendûség elutasításának egy megnyilvánulási formája, amit ha abból a szempontból közelítesz meg, hogy az Atlético mindig is egy renitens, sokszor kirekesztett, marginalizált csapat volt (sokszor a nép és a hatalom szembenállása során), más értelmet kap az egész performance. A társadalmi, kulturális minták, sérelmek, sebek gyakran idõtállóak és máskor, máshol, másmilyen formában kulminálódnak és törnek felszínre. Hogy ki, melyikkel tud azonosulni, és melyiket fogadja el, azt ítélje meg mindenki maga.

Cs.: Az õszinte véleményem nem tûrne nyomdafestéket, úgyhogy igyekszem visszafogni magam. Úgy gondolom, hogy egy sporttelevízió nem engedhetné meg magának azt, hogy egy ilyen felvétel adásba kerüljön, már csak azért sem, mivel hétrõl-hétre több százan nézik azért a Sport Tv-t, hogy láthassák a Real Madrid mérkõzéseit. A véleményéhez természetesen mindenkinek joga van, de ezt nem ilyen formában, és nem ezen a helyen kellene kinyilvánítani. A legszomorúbb, hogy ez nem az elsõ eset volt, és szerintem nem is az utolsó, hiszen szomorú, de jelenleg ez a show mûsor Magyarországon. Én senkit sem tudnék azért lojalista bunkónak vagy szellemi fogyatékosnak nevezni, mert Barcelona vagy Atlético drukker.

Az elõzõ fordulóban a Real Madrid átvette a vezetést a bajnokságban. Számít valamit, hogy a habfehér alakulat listavezetõként várja az összecsapást?
Sz.: Nem, szerintem nem. Minden lehetséges. És még a bajnoki cím korántsem biztos, egyik csapat sem mehet biztosra.

Cs.: Úgy gondolom, lélektanilag nagyon fontos lehet, hogy a szezon ezen fontos szakaszában állt élre a Real Madrid, remélem, ez ad egy újabb löketet a fiúknak. Ugyanakkor az Atléticónak nagyon kell majd küzdenie azért, hogy ne kerüljenek hatpontos hátrányba, ami szintén extra adag motivációt jelenthet.

Milyen játékot vártok a szezon negyedik madridi derbijétõl?
Sz.: Harcos küzdelmet, ami megsemmisíti az ellenfelet. Bízom abban, hogy 11 Simeone a pályán képes lesz impotenssé tenni az ellenfelet. Máshogy nem lehet, és nem is érdemes kiállni. Ez egy derbi, itt nincsenek mismásolások.

Cs.: Véleményem szerint egy teljesen más mérkõzést fogunk látni, mint a kupa elõdöntõjében láthattunk. Sokkal szorosabb mérkõzést, sokkal kiélezettebb küzdelmet várok.

Mi az, ami eldöntheti a meccset?
Sz.: A hozzáállás, az akarat. A jelenlegi forma is, de azt tudjuk, hogy bármikor változhat. Szerintem itt az dönt, hogy ki hogyan megy ki a pályára. Az csak hab a tortán, hogy mindkét csapatnak esélye van még a bajnoki címre. Kemény meccs lesz.

Cs.: Bár nagyon remélem, hogy egyszerûbb dolgunk lesz, mint azt várom, de szerintem nüánszok dönthetnek majd, egy-egy egyéni villanás, valamint az, hogy melyik csapat tud majd jobban gazdálkodni a helyzeteivel.

Milyen kezdõvel küldenétek ki a pályára saját csapatotokat?
Sz.: A legerõsebb kerettel: Courtois, Juanfran, Miranda, Godín, Filipe Luis, Arda Turan, Koke, Gabi, Diego Ribas, Diego Costa, David Villa.

Cs.: Az Atlético kedvezõbb helyzetben várhatja a mérkõzést, hiszen egy hetet pihenhetnek elõtte, míg a Real Madridnak kevesebb ideje marad a regenerálódásra a BL meccs miatt. Ancelottitól már megszokhattuk, hogy rotálja csapatát, de az Atlético ellen nagy változásokra szerintem nem kell számítanunk, úgyhogy szerintem a következõ kezdõvel fog kiállni: López, Carvajal, Pepe, Ramos, Marcelo, Alonso, Modric, Di María, Ronaldo, Bale, Benzema.

Hol fogjátok nézni a rangadót? Van esetleg valamilyen törzshelyetek?
Sz.: Az egyik barátunk most nyitott egy kocsmát, és ebbõl egy igazi Matracos bázist alakíthatunk ki. Most szeretnénk kifesteni, szinte szabad kezet kaptunk, úgyhogy várhatóan lesz egy piros-fehér kocsmája a fõvárosnak. Nagy szó ez egy 10 milliós katalán és madridista szurkolók országában.

Cs.: Bár a Real Madrid Magyar Szurkolói Egyesület minden mérkõzésre rendez közös meccsnézéseket a Sugár Bowling & Pubban, én valószínûleg otthon fogom megtekinteni a meccset. Mivel vidéki vagyok, így nem tudok részt venni az eseményen, úgyhogy marad az otthoni fotel, egy hideg sör társaságában.

Végezetül mondjatok egy tippet – gólszerzõkkel együtt – a meccs végeredményét illetõen!
Sz.: Nem szoktam tippelni, de 2-1 ide. Costa, Koke, CR7.

Cs.: Én 2-1-es Real Madrid sikerre tippelnék, a gólszerzõk vendégoldalon Benzema és Cristiano, a hazaiaknál pedig Diego Costa.

Köszönjük, hogy rendelkezésünkre álltatok!

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK