Nem volt egy egyszerû meccs szeretett csapatunknak a tegnapi, aminek több oka is volt. Elõször akkor kaptam a fejemhez, amikor megláttam, hogy a mester Khedirát nevezte a kezdõcsapatba. Megmondom õszintén, hogy nem kedvelem a „német” játékos játékát, bár szerintem ezzel nem vagyok egyedül. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy Sami fél éves kihagyás után tért vissza, és akármilyen jól edzett, óriási meccshiánya van. Nincs sok ötletem, hogy mi lett volna az igazi megoldás, hiszen Illarra egyelõre gyengének tûnik (remélem, hogy elõbb utóbb hasznára is lesz a csapatnak), Casemiro szintén meccs- és rutinhiányos, Isco szerepeltetésével pedig a középpályás védekezés lett volna kevesebb, gondoltam. Aztán a mérkõzés közben szépen lassan rájöttem, hogy ez utóbbi Khedirával sem létezik. Hihetetlenül hiányzott (az általam a szezon során sokat szidott) Xabi Alonso. Elmondhatjuk, hogy az õ távolléte óriási érvágás volt, hiszen az õ rutinjára és játéktudására óriási szükség lett volna.
A második ok, a városi rivális. Most, a legelején szeretném elmondani, hogy minden elismerésem az Atléticóé. Nem semmi, amit ebben az idényben véghezvittek mind hazai, mind pedig nemzetközi szinten. Tegnap is megmutatták, hogy mi az amivel megnyerték a bajnokságot is: a csapategység. Ezek a srácok együtt hajtottak, együtt védekeztek, szinte mindent tökéletesen csináltak (kivéve a gusztustalan rugdosódást…), egészen addig, ameddig már gyakorlatilag lépni is alig bírtak. A végén nem bírták ugyan a nyomást, de minden dicséretet megérdemelnek.
A harmadik ok az, hogy a támadóhármasunkból kettõ és fél sérülten játszott a szezon legfontosabb meccsén. Ott voltak ugyan, de ez nem ugyanaz a BBC volt, akiket az idény során láttunk. Cristiano Ronaldo gyakorlatilag csak egy érintõbõl játszott, feltûnõen keveset mozgott, és az is árulkodó, hogy nem a saját posztján, hanem elõretolva szerepelt a mérkõzés egészén. Bale rengeteg helyzetet elpuskázott, ami tõle azért szokatlan. Ki merem jelenteni (rendkívül fontos gólja ellenére), hogy az idénybeli leggyengébb mérkõzése volt a tegnapi. Benzema halovány volt, és ez önmagában ugyan nem lenne meglepõ, de biztos vagyok benne, hogy õ sem volt egészen egészséges.
Térjünk át vidámabb dolgokra. Az, hogy ki volt a tegnapi mérkõzés legjobbja, számomra megkérdõjelezhetetlen: Ángel di María. Az argentin megkoronázta az amúgy is felejthetetlen szezonját, nagyon sokat tett ezért a gyõzelemért. Hajtott, ha kellett, akkor csúszott-mászott mindenért. Hozta csupa szív, örökmozgó játékát, amiért meghajlok elõtte. Ha rajtam múlna, már a következõ hetekben megkapná a szerzõdéshosszabbítási ajánlatát. Van azonban még egy ember, aki mellett nem szabad elmenni szó nélkül: Sergio Ramos. Egyszerûen hihetetlen, amit az elmúlt idõszakban mûvelt. Hátára vette a csapatot, óriási lélekjelenlétet mutatva segítette a Real Madridot. Úgy játszott, mint egy igazi kapitány. Fáradhatatlanul robotolt, szerelt (hozzátenném, hogy 15 tisztázása és tíz szerelése volt tegnap…), és egy elmondhatatlanul fontos gólt szerzett, ismét. Köszönjük, Sergio, hogy mindig, mindent beleadsz azért, hogy gyõzzön a csapat, köszönjük a madridizmusod!
A támadókról és a középpályáról már esett szó, szeretnék most áttérni a hátsó alakzatra. Ramost az elõbb már elemeztem, úgyhogy õ kiesik a körbõl. Mellette Pepe hiányában a francia tehetség, Varane kapott szerepet. Õszintén bevallom, hogy a meccs elõtt azt mondtam a többieknek, hogy félek a játékától. Kevés lehetõséghez jutott ebben a szezonban, nincs igazán játékban, így tartottam tõle, hogy kilóg majd a védelembõl. Hát nem így lett. Nagy meccset hozott õ is, és ennek külön örülök. Gyakorlatilag hiba nélkül hozta le a mérkõzést. A két szélen Carvajal és Coentrao robotolt, elõbbi kész lett volna meghalni a gyõzelemért, ez minden mozdulatán látszott, utóbbi viszont nem tudott annyira meggyõzõ teljesítményt nyújtani, mint az utóbbi meccseken. Ennek talán az az oka, hogy most egy kreatívabb szélsõre lett volna szükség, de látta ezt Carlo is…
És itt most elérkeztünk egy újabb fontos ponthoz, a mesterhez. Carlo Ancelotti remekül nyúlt bele a mérkõzésbe. Észrevette, hogy Coentraóban nincs meg a kellõ kreativitás ahhoz, hogy támogatni tudja a támadókat, és segíthesse õket abban, hogy feltörjék az Atlético által felhúzott falat. Azt is látta, hogy Khedira bizony édes kevés, és mert lépni, mert kockáztatni. A védelem bal oldalára behozta Marcelót, pedig a brazil szeleburdisága jelentett némi kockázatot, Khedira helyett pedig érkezett Isco. És milyen jó, hogy így történt. Teljesen megváltoztatta a játék képét a csere, az Atlético beszorult, a többit pedig már tudjuk. Bevallom õszintén, hogy tavaly nyáron az egyik legnagyobb ellenzõje voltam Ancelotti szerzõdtetésének. Aztán szép lassan belopta magát a szívembe. Kezdetben azzal, hogy nyugalmat hozott a csapat köré, majd fokozatosan kialakított egy olyan stílust, ami nagyon feküdt ennek a Real Madridnak. Hogy az õ szavaival éljek, megteremtette az egyensúlyt. Ezúton szeretném megköszönni neki is ezt a csodálatos idényt, elévülhetetlen érdemei vannak benne.
Nagyjából egyetlen poszt és egyetlen ember maradt már csak ki a cikkbõl: Iker Casillas. A Kapitányt szándékosan hagytam a legvégére. Biztosan vitatéma a tegnapi teljesítménye. Számomra óriási szívfájdalom lett volna a vereség, ha egy góllal kapunk ki, azzal az egy találattal, amiben õ is nyakig benne volt. Iker nem ezt érdemli. Tudom, hogy nem ez volt az elsõ botrányos kijövetele, de mégis. A hosszabbítás végén mindent elárult az, ahogy sírva a földre borult. Kikezdték volna. Talán így is ki fogják, de ember nincs hiba nélkül. És bár San Ikernek nevezik, tudjuk, hogy õ is ember. Fel a fejjel Kapitány!
Ez az összefoglaló cikk egy évad végét jelenti. Véget ért a szezon, véget értek a mérkõzések, így az Egytõl egyig is búcsúzik egy idõre. Azt viszont megígérhetjük, hogy amint elindulnak a tétmérkõzések, a sorozat is újraindul. Reméljük, hogy várni fogjátok majd.
