Több szakosztály: „Nehéz gazdasági helyzetben vagyunk, nem tudunk más klubokkal versenyezni, melyeknek a tulajdonosai valóságos birodalmak élén állnak. A kosárlabda szakosztály veszteséges, már ez önmagában extra erõfeszítéseket jelent azokkal az intézményekkel szemben, melyeknek csak futballcsapata van. Most nem tudunk forrásokat fektetni más sportágakba.”
Az utánpótlás létszámának csökkentése: „Nem mondtam, hogy javítana a helyzeten, ha csökkenne a létszám. Itt a a Madrid C, és minden évben a legjobb csapatokhoz kerülnek az emberek. Más kluboknál három helyett kettõ korosztályos csapat van. Csak arra próbálok rávilágítani, hogy keressük a legmegfelelõbb megoldást. Minden évben rengetegen jönnek el hozzánk. Más kluboknál kevesebben vannak, de nagyon jók. Ám lehet sok jó játékosod is. Ez csak egy projekt, nincs hatással arra, hogy több Raúlt termelünk-e ki.”
Adósságok: „Carlos Mendozához fordulnék. Az ember olyan szerepet játszik az életben, amilyet akar. Az övét nem tudom megérteni a Madridnál. Azoknak ad muníciót, akik nem kedvelnek minket, és akik azt akarják, hogy széthúzás legyen köztünk. Szeretném, ha változtatna a hozzáállásán. Azoknak a madridistáknak, akiknek rálátása van a folyamatokra, nem kellene „álellenzéket” alkotniuk ahhoz, hogy ide jöjjenek és aztán megszavazzák a költségvetést. Azt mondják, õ jogász és a politikához is ért. Nem tudom, hol dolgozik és milyen képzett. De ön nem tud semmit a számokról. Beszél róluk, de rosszul. Azt mondják, valamiféle tanár… Mit tanít a diákjainak? Sosem mondtam azt, hogy a Forbes nem veszi figyelembe az adósságot. Mindent számon tart. Szeretném, ha magába nézne, és többé nem viselkedne így. Ma már beszélt az állítólagos 602 milliós adósságról. Kérdezze meg az UEFA-t vagy az Ibexet, mennyi a nettó adósság. A világ csodál bennünket, ön pedig azt mondja egy újságban, hogy vállalhatatlan mennyiségû az adósságunk. A Harvardnak van egy kurzusa, ami a Madridot elemzi. Az emberek nem értik, hogyan produkálhatunk ilyen számokat.”
Bevételek: „Más klubok sem emelik a játékosok fizetését, de néha nem tudunk mit tenni, hagynunk kell, hogy elmenjenek. Ha nem nyertünk volna BL-t, akkor 70 milliós profitunk lenne. Rengeteg prémiumot kifizettünk. Még azután is, hogy ezeket kifizettük, maradt 48 millió nyereség. Ez a játékosoknak köszönhetõ, de az igazgatóság tagjainak is, akik önök szerint sokba kerülnek (néhányan közülük 1000 euróba naponta). Ha szeretnék, lehet olcsóbb a munkaerõ, és akkor csak fele ekkora lesz a bevételünk.”
A stadion: „Mindenképp szeretném megépíttetni a világ legjobb stadionját. Az önkormányzattal együtt dolgoztunk. Elõkerült egy környezetvédõ csoport, mely kifogással élt. A szóbeszédnek semmi köze a valósághoz. Harcolunk és dolgozunk a folytatásért. Azon vagyok, hogy ne kelljen pénzt áldoznunk rá, ne adósodjunk el. Az egyetlen módja ennek, ha találunk egy szponzort, mely a nevét adja a stadionnak 15-20 évre, és ami 4-500 milliót tud fizetni ezért, s ezzel fedezné az egész építkezést. Ez segítene minket abban, hogy tovább éljen a legenda. Aki szerint ez rossz dolog, az nem madridista. Lehet kritizálni, vagy másként gondolkodni.”
Füttyszó a Bernabéuban: „Szeretném kihasználni az alkalmat, hogy elmondjam, sokszor hallottam a nemtetszés hangjait a Bernabéuban. Sosem léphetjük át azt a határt, mely a minket erõsebbé tevõ és a csapatot gyengítõ dolgok között húzódik. Nem eshetünk ebbe a csapdába. Legyünk kritikusak, de ne essünk túlzásba. Amikor azt mondom, a klub a socióké, azt mindenkinek üzenem. Össze kell tartanunk, hogy megvédjük magunkat a többiektõl, akik nem a Madridért szurkolnak vagy esetleg hatással akarnak lenni az intézményre. Valamilyen eszközzel meg kell fékeznünk azokat, akik ellenünk lépnek fel. Az erõnk az egységben van.”
Szponzorkeresés: „Tíz céget kerestünk meg, hogy szeretnék-e a nevüket feltüntetni a stadionéban az új építményért cserébe. Megmondtam, hogy el fog készülni az új pálya, véghez is fogom vinni, de minden nehézséget meg kell oldanunk elõbb.”
Xabi: „Van egy belsõ szabályzat a játékosok és a klub számára, mely tiltja, hogy bizonyos dolgokról beszéljünk. Szabadon távozhatott. Azért hosszabbítottunk, mert ezt szerette volna. De augusztus végén szólt, hogy ezt a két évet másként szeretné megoldani. S mivel Khedira maradt, elengedtük.”
A Resort Island: „Ez sosem került nekünk semmibe. De ahelyett, hogy egy kis emirátusban készül el, szeretnénk Abu Dhabiban felépíteni, ezen vagyunk.”
Casillas: „Tiszteletet érdemel tõlünk. 15 éve van a csapatnál, a klub történetének legjobb kapusa. Nem vagyunk a megszállottjai, de nem érdemli meg a füttyszót. Ez nem tetszik nekem. Hagyjuk õt dolgozni, és az edzõ majd azt teszi, amit tennie kell.”
Ramón Calderón: „A legjobb, amit tehetünk, hogy nem megyünk ebbe bele. Nagyon elkeserít engem, mikor azt látom egy klubnál, hogy ex-elnökök harcolnak. A klub imidzse jelenleg a lehetõ legjobb. Azt tesszük, amit kell, s nem megyünk bele olyasmibe, ami hiteltelenítené a Madridot.”
Castilla: „Odafigyelünk rájuk. Meg kell gondolnunk, mit teszünk, hogy ne menjenek el a játékosok minden évben a Castillából. Valahogy meg kell oldanunk, hogy ne hagyjanak el minket annyian, mint ahogy az megszokott.”
A „Grada Joven” helye: „A világon sok helyen a felsõ szektorokban vannak. Azért változtattunk, hogy az erõszakos emberek ne juthassanak be a Bernabéuba.”
Nõi foci: „A céljaink között szerepel. Nem könnyû. Valdebebasban kell találnunk számára külön helyet.”
Hierro: „Õ egy edzõ, megtanulta a szakmát és edzõként is akar dolgozni. Nagyon elégedettek vagyunk.”