A csapatról: “Remek formában vagyunk és rengeteget segítjük egymást a pályán, de ahhoz, hogy ez a továbbiakban is így legyen, muszáj dolgoznunk, védekeznünk és gólokat lõnünk. A célunk, hogy mindent megnyerjük, de ehhez kemény munka szükségeltetik. A tény, hogy Benzema, Cristiano, Isco, Bale és James is kiveszik a részüket a védekezésbõl, arra sarkall minket, többieket, hogy még elszántabban dolgozzunk.”
Remek formájáról: “Azt hiszem most vagyok a legjobb formában. Mindig fejlõdni akarok, és a legjobbamat nyújtani, hogy a Real Madridot segítsem. Jól érzem magam, és élvezem, hogy megy a játék, de mindig van hová javulni.”
Ancelottiról: “Õ azt szeretné, hogy élvezzük a játékot és improvizáljunk. Tudja, hogy nagyon magabiztosak vagyunk. Mindent megteszünk érte, azért a segítségért, amit ad nekünk, és azért, amiket a meccseken mond nekünk. Rendkívül nyugodt ember, aki nem köntörfalaz, és azt hiszem, ez a leglényegesebb. Biztos vagyok benne, hogy akik keveset játszanak nála, azok is hasonló véleménnyel vannak róla. Egy igazi gyõztes, aki belénknevelte az alázatot, hogy nekiveselkedjünk és megtegyünk mindent annak érdekében, hogy nyerjünk. Tudtuk, hogy nagyon egységesnek kell lennünk ahhoz, hogy nyerjünk valamit.”
Cristianóról: “Nagyon könnyû Cristiano Ronaldóval játszani. Tudja, hova kell adnia a labdát, és a végrehajtás is tökéletes. Kisegíti a csapatot védekezésben, elöl pedig asszisztokkal és remek passzokkal látja el a többieket. Könnyû ilyen sztárokkal együtt játszani: szórják a gólokat és remekül készítik elõ azokat.”
Húsz madridi góljáról: “Nem emlékszem minden egyes gólomra, de mindegyik fontos volt, hiszen a csapatot segítette. Tudom, hogy a gólszerzés nem tartozik az elsõdleges feladataim közé, de büszke vagyok arra a húszasra a nevem mellett a Real Madrid színeiben. Azt jelenti, hogy én is a csapat történelmének részese vagyok.”
Arról, hogy sikerülhet-e megvédeni a BL-címet: “Ugyan összejönnek mostanában a dolgok, de tudjuk, hogy nem lankadhat a figyelmünk. Minden egyes nap azért edzünk, hogy a játék összes elemében fejlõdjünk. Meg akarjuk nyerni minden meccsünket a címvédés érdekében.”
A Tizedik döntõjérõl: “Az elejétõl kezdve helyén voltak az idegeink és a figyelmünk, amelyek lehetõvé tették, hogy önbizalommal telve fussunk ki a gyepre, ne hibázzunk, és pontosan végezzük a dolgunkat. Azon a napon tudtuk, hogy örömteli lesz a végkifejlet, mert az utolsó percig küzdöttünk, és a kispadról is mindenki támogatott minket. Olyasmit akartunk adni a szurkolóknak és a családunknak, ami miatt boldogok lehetnek, és tudtuk hogy ennek így is kell történnie. Mindent bele kellett adnunk.”
“A BL-gyõzelem nagyon fontos volt. A legnagyobb cím, amit eddig nyertem. Már nyolc éve vagyok itt, és ez egy hatalmas örömforrásnak bizonyult. Amikor Zidane bejött a pályára a lefújás után és átölelt, elsírtam magam és óriási boldogságot éreztem. Leírhatatlan volt.”