Taktikai szemmel: Málaga – Real Madrid

Ezzel a cikkel igyekszünk azoknak kedveskedni, akik szeretnek mélyebben is elemezni egy találkozót, és megérteni a játéknak egy olyan fontos elemét, mint a taktika. Míg az Egytõl egyig címû rovatunkban az egyéni teljesítményekre koncentráltunk, addig itt igyekszünk a játékosok csapatban betöltött szerepére fókuszálni. A két cikk elolvasásával remélhetõleg teljes képet kap a szurkoló arról, miért alakult úgy a meccs, ahogy.

Szombat este egy kellemetlen ellenfél várt a Real Madridra, Carlo Ancelotti egyértelmûen azzal a céllal módosította alaptaktikáját, hogy csapata a lehetõ legkevesebb energia befektetésével zsebelje be a három bajnoki pontot. A málagai kirándulás nem ígérkezett egyszerûnek, hiába az elõzõ évek eseményeinek sora, melynek eredményeképp a Málaga elõször a La Liga új Chelsea-jeként vagy Manchester Cityjeként került rivaldafénybe (történt mindez a befektetett – vélt vagy valós – euró milliók nyomán), majd csõd közeli helyzetébõl próbált-próbál talpra állni hétvégi vendéglátónk, de azt mindenki tudja, hogy a kék-fehérek ellen nem mehet biztosra egyetlen gárda sem. Az sem könnyítette meg az olasz tréner dolgát, hogy csapatának vajmi kevés idõ jutott a pihenésre és regenerálódásra a (szintén nyögvenyelõsre sikerült) svájci BL-túra után. Mind a Basel, mind a Málaga ellen érezhetõ volt, hogy a csapat fárad, viszont ez ilyen terhelés és csekély mértékû rotáció esetében teljesen normális és gyakorlatilag törvényszerû, hisz nem gépekrõl, hanem hús-vér emberekrõl beszélünk. A királyiaknak még 72 órányi pihenés sem jutott a két összecsapás között. Emellett szintén figyelembe kell venni, hogy egy „kényszerbõl” pihentetés és energia megtakarítás végett tartalékoló és nem 100%-on pörgõ csapat esetében az aktuális ellenfél képes lehet megnyomni a hajrát. Teheti mindezt azért, mert a találkozó végéhez közeledve nem sikerül több gólos vezetést elérni és lezárni a fontosabb kérdéseket, nyitott marad a hajrára az összecsapás. Egy ilyen nyitott végjáték fokozottan fárasztja azokat a játékosokat, akik a kreatív zónában kapnak szerepet, vagy extra futóteljesítményre vannak kényszerítve, ez könnyen észrevehetõ Marcelo, Isco, James vagy épp a sérülésébõl visszatérõ, és legjobbját egyelõre csak keresgélõ Gareth Bale játékán is.

 

Ezen fáradtsági faktor kiküszöbölésére több lehetõsége is van Ancelottinak, egyrészt cserélhet akár egy az egyben posztra is, és legfáradtabb játékosait „lekapkodhatja” a pályáról. Azonban ezen esetben megvan a veszélye annak, hogy pályán kell tartani az eddigivel azonos szerepkörrel és feladatokkal már kimerült játékost/játékosokat, hisz személyi változtatásainak száma – mint tudjuk – véges. Ezért is alkalmaz más megoldást a talján mester, és ezért kaphat, illetve kaphatott szerepet az utolsó két mérkõzésen Illarramendi. A Basel és a Málaga ellen is a baszk középpályást választotta húsz perccel a mérkõzések vége elõtt. Ezzel Carlo egyértelmûen a kritikus területet próbálja megerõsíteni, a középpálya közepét. Egyelõre úgy tûnik, hogy ez beválik. Illarra nem tesz gyakorlatilag semmi látványosat, nincs komolyabb támadó vagy szervezõ feladata, egyszerûen csak tehermentesítenie kell a középpálya közepén Kroost és Jamest. Beállításával plusz ember kerül az említett zónába, mely alapjában módosítja az ellenfelek lehetõségeit, könnyebben tömörülhet a Madrid védekezésben, és nagyobb esély nyílik a labdaszerzésekre is. Kevesebb tolódással és váltással is zárhatóak ennek köszönhetõen az esetlegesen megnyíló passz sávok, valamint könnyebb tehermentesíteni a hátsó alakzatot is labdakihozatalok esetében.
Ancelotti tehát egyelõre úgy tûnik, hogy hatásosan veszi fel a harcot a fáradtság faktorral szemben. Határozottan bízom benne, hogy a közelgõ kupatalálkozó alkalmával már a rotáció eszközével is él az olasz, hogy így juttassa plusz pihenõhöz kulcsjátékosait. Ne feledjük, nagyon hosszú még a szezon és egyáltalán nem mindegy, hogy milyen állapotú futballistákkal kell majd nekivágni a bajnoki- és kupaküzdelmek második felvonásának és a tavaszi hajrának.

Karim szerepköre, avagy a támadók középpályása
A francia válogatott támadó folyamatosan kritikák kereszttüzében futballozik, mióta Madridba érkezett. Játékáról – mint minden valamire való csatáréról – a legtöbbet lõtt góljainak száma mesél, de esetében sokkal összetettebb a helyzet. Ha akar játszani, akkor tud is, ekkor igazán elemében van az összjátékban és mindenhol feltûnik a támadásban. Ez a Karim volt az, aki az elsõ gólnál is jelentkezett, hisz tõle indult az akció, majd õ volt az, aki végül Kameni hálójába juttatta a játékszert. Érdekes a játékos helyzete, hisz Ancelotti is elég egyértelmûen fogalmazott, amikor Benzemáról kérdezték: “Nagyon nehéz helyettesíteni, amikor ennyire benne van az összjátékban. Lehet találni nála hatékonyabb csatárt, de nem fog úgy segíteni az összjátékban, ahogy Karim teszi. Minden gond nélkül játszhatna a támadó középpályás posztján, egy igazi 10-es.”

 

Ezzel nagyon nehéz vitatkozni, miközben James és Isco középsõ középpályásként játszanak, Benzema igazi szervezõként tevékenykedett. Pozíciókat és bejátszott területeket tekintve az „igazi” csatárok mögötti, kvázi feltolt-irányító középpályásként. Tegnap az elsõ gólnál õ szerezte meg a labdát, fejjel megtolta azt Jamesnek, majd érkezett a büntetõterületen belülre. Eközben a kolumbiai Cristianónak továbbított, aki két biciklicsellel elhúzta a játékszert, a francia már a 11-es pontnál várta a labdát és megelõzve a védõjét betalált. Párhuzamosan játszódott le a két „akció”, és Benzema amellett, hogy egy befejezõ csatár erényeit mutatta be, a játékban is részt vett. Ha jó napot fog ki, akkor nagyon hasznos tagja tud lenni a csapatnak, képest gólt szerezni, nyomást gyakorol, labdát szerez, támogat, gólpasszokat osztogat, kényszerítõzik, és még vissza is megy védekezni, amirõl például Bale gyakran megfeledkezik. Nem csoda, hogy gyakran õ az elsõ csere, ugyanis ez a szerepe teljesen kifárasztja. Érdekes játékos a francia, egy érdekes szerepkörben, viszont ahhoz, hogy a kétkedõk és kritikusainak száját befogja, stabil és jó teljesítményre van szükség, ez pedig sajnos továbbra is várat magára. Vannak jó meccsei, szerez gólokat, de mindezt nem képes állandósítani. Ketyeg az óra, Karim!

Málaga – Kellemetlen ellenfél
Gracia mester csapatáról már a mérkõzés elõtt is tudtuk, hogy nem lesz egyszerû ellenlábas, hisz a tegnapi találkozót megelõzõen a kék-fehér mezes alakulat veretlen volt hazai pályán. Játékuk alapjában a stabil védekezésre, a középpályások besegítéseire épült, így kézenfekvõ, hogy a csapat 4-2-3-1-es hadrenddel kezdte az összecsapást. Csak az egyéni hibáknak és egy-két rossz döntésnek volt köszönhetõ, hogy a hazaiak nem tudtak otthon tartani legalább egy pontot a soros bajnokin. Egy Real Madrid ellen képtelenség úgy sikert elérni, hogy a védelem oszlopa, az amúgy jó képességû Weligton a szezon legrosszabb meccsét játssza, és ennek köszönhetõen ingatag a hátsó alakzat. A labdakihozatalokba rendre hiba csúszott, nem volt véletlen, hogy a második félidõben ezt a zónát próbálta rendbe tenni és stabilizálni cseréivel a hazaiak mestere, de szerencsére nem sikerült maradéktalanul. Ugyan akadtak ígéretes akciói a vendéglátóknak, de szerencsére a hosszabbítás perceit megelõzõen – egy-két rögzített szituációt leszámítva (mikor vagy a kapufa, vagy Iker volt jókor, jó helyen) – nem sikerült igazán komoly gólszerzési lehetõséghez jutniuk. Ez a Málaga is azon csapatok táborába tartozik, mely erõn felüli teljesítménnyel és egy-két bravúros, egyéni alakítással „egy meccsen” akárkit elkaphat, így senki nem mehet ellenük biztosra. Viszont ahhoz, hogy komolyabb célokat fogalmazzanak meg Kameniék, több olyan futballistára van szükség, aki képes mérkõzéseket eldönteni, hisz ezekbõl jelenleg vajmi kevés van a La Rosaledában.

 

 

 

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK